Élet és Irodalom, 2000. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-11 / 6. szám - Mucsányi Marianna: Nagy várakozás. Orbán Viktor „az ország állapotáról való beszéde” (II.) (5. oldal)

MUCSÁNYI MARIANNA: Nagy várakozás - Orbán Viktor „az ország állapotáról való beszéde” (II.) - „Visszatérő kölyök”. Ezt a gúnyne­vet kapta 1992-ben Bill Clinton, mi­után nőügyei és botrányai ellenére - melyek sokakban azt az érzést kel­tették, hogy már a választási kam­pány előtt vereséget szenvedett - egészen az elnöki székig menetelt. Bár ellenfelei - a közvélemény-ku­tatások eredményeire hivatkozva - már „vágják a centit”, Orbán Viktor, sokadszor a Fidesz történetében, kí­sérletet tesz arra, hogy visszaszerezze pártja támogatóit. A Vígadóban el­mondott, az ország helyzetéről tar­tott beszéde a vezető kormánypárt népszerűségének növeléséért, 1999 decemberében indított politikai ak­ciósorozat részévé vált. A választási kampány persze - nem úgy, mint Clinton esetében 1992-ben — még messze van, de a Fidesz és volt elnö­ke láthatóan hosszú küzdelemre rendezkedett be, megkezdte a felké­szülést a 2002-es voksolásra. Két évvel a választások előtt a tö­megdemokráciák médiapártjainak kötelező gyakorlata az erőgyűjtés, a lehető legkedvezőbb pozíció elfogla­lása a rajtvonalnál. (Erről szól az MDF helykeresése, az FKGP, az SZDSZ önálló arculatának kialakítá­sa vagy a Fidesz irányításának átszer­vezése.) A felkészülés megkezdése azonban nem jelentette azt, hogy va­rázsütésre megválaszolták volna a legnagyobb kormánypárt vezetői a kérdést: folytassa-e korábbi, offenzív stratégiáját a Fidesz, vagy próbáljon meg konszolidált viszonyokat terem­teni a belpolitikában. Félévnyi (1999 nyara-decembere) bizonytalanság után a fideszes pártvezetők azt a vá­laszt adták, hogy nem választanak: megkísérlik összebékíteni a két, egy­mással ellentétes politikai taktikát. Egy dologban viszont határoztak, ab­ban, hogy igyekeznek a média érdek­lődését ismét a Fidesz felé fordítani. A politikai akciók az elmúlt év de­cember elején indultak. A vezérkar­nak jobb élete nem lévén, a minisz­terelnök hozzálátott a kormányátala­kításhoz; a fideszesek a politika iránt érdeklődőket is orruknál fogva vezet­ve játszották el a médiában a kor­mányfői és a pártelnöki funkció szét­választásáról szóló szappanoperát; és Orbán Viktor belevágott a „mosoly­gós kormány” imázsának megterem­tésébe. A miniszterelnök beszéde eb­ben a politikai kontextusban nyer je­lentéseket és fejti ki hatását. A békés korszak eljövetelét hirdető kormányfői beszéd nemcsak a kabi­net elmúlt másfél éves ténykedése mi­att érdemel figyelmet, hanem azért is, mert­­ bár a „harcos” politikai takti­kát folytató Kövér László lett a Fidesz elnöke - kísérlet arra, hogy Orbán Viktor személyén keresztül az új imázs jótékony hatással legyen a párt népszerűségére is. (A „mosolygós” jel­ző egyébként kezd állandó toposszá válni a „konzervatív” táborban. Nem­csak Katona Tamásra emlékeztet, me­lengetve az MDF-sek szívét, hanem az amerikai republikánusokra is, kik kö­zött legutóbb Elizabeth Dole próbált „mosolygósan konzervatív” lenni.) A kormányfő jól halad - legalábbis abban a képzeletbeli tankönyvben, amely a marketingelemek meghono­sítását, illetve azok prezentálását írja elő a politikában, amely a mondan­dó leegyszerűsítését és a gondolatok szlogenekbe zsúfolását ajánlja. Félre­értés ne essék: ez itt dicséret. Nem­csak azért, mert a tömegdemokráciá­ban - bárhogy berzenkedjen is elle­ne a high-society - a mindenkori mi­niszterelnöknek nemigen van más választása, hanem mert Orbán Vik­tor valóban kezd beletanulni a politi­kusi „színészmesterségbe”. A tavalyi, feszesen előadó, láthatóan zavarban lévő kormányfő helyett idén egy kie­gyensúlyozott politikus lépett színre, aki humorossá tudta tenni beszédét, aki „Az új évezred küszöbén” felirat alatt - amely megegyezik a tavalyi szlogennel, és alig különbözik a Fi­desz legutóbbi kongresszusán hasz­nált, „A jövő kapujában” transzpa­renstől (olcsó poén lenne az évek óta küszöbön toporgó, kapuban álló koalícióval viccelődni) - egyszerre volt tekintélyes és közvetlen. Az előadástól azonban idén is messze elmaradt a szöveg szerkezete, felépítése: mintha senki sem gondol­ta volna végig (vagy épp ellenkező­leg, mintha túlságosan sokan bele­szóltak volna), hogy miről is lenne ér­demes beszélni. Teljesen esetlegesen követték egymást a különböző témák. A kormányfő egy bekezdésen belül is képes volt ellentmondani önmagá­nak; megígért valamit az előadás ele­­jén, amire elfelejtett visszatérni; rosszul használta az időpont-megha­tározásokat; összekeverte az elmúlt év értékelését a jövőre vonatkozó kitéte­lekkel, nevetségessé tett vélhetően komolynak szánt részeket. A szerkesz­tés hiánya miatt vált mulatságossá az egyik legjobb üzenet is: „a jövő céljait tíz pontban gyűjtöttem össze: min­denkinek lehessen három gyereke, három szobája, négy kereke”. A szöveg szerkezeti hibáit azonban az élő beszéd jórészt elfedte, a vastap­sot pedig biztosította a közönség. A helyszín, a steril, statikus környezet semmit sem változott tavaly óta, a hallgatóság ismét a koalíció mérsékelt szárnyához tartozó pártok holdudva­rából verbuválódott. És ez - csakúgy, mint egy éve - kiemelte a politikai hétköznapokból a beszédet, bár látha­tóan a kormányfő előadásmódja tom­pítani igyekezett az ünnepélyességet. (Csak Mádl Ferenc nem tompította, aki nagy várakozásokat emlegetve ve­zette be Orbán Viktor fellépését.) De miről is szólt a miniszterelnök beszéde a csigán, a dongón, és a fo­lyóparton tanácstalanul álló fiatalem­bereken kívül? Az „ország állapotáról való beszéd” elsősorban Orbán Vik­torról szólt. Legfontosabb célja nem annak bemutatása volt, hogy a kor­mány mit végzett az elmúlt egy évben, hanem a kormányfő hitelességének ismételt megerősítése, az új imázs fel­építése. Bár az előadás témája az 1999-es események mellett tíz-tíz éves távlatot fogott át a múltból és a terve­zett jövőből, a szövegírók elsősorban arra koncentráltak, hogy Orbán Vik­tort szavahihető, ígéreteit betartó, közvetlen, de határozott politikusként mutassák be, aki felül tud­ emelkedni pártérdekeken, és egész népét akarja „nem középiskolás fokon” kormá­nyozni. Hogy mennyire a bizalom erősítése játszotta a beszédben a fő­szerepet, azt a szövegegységek hossza, a beszédelemek időtartama is bizo­nyítja: míg a magyar társadalom hó­napról hónapra élő többségéről, s egyben a Fidesz vezette kormány új társadalomfilozófiájáról mindössze néhány mondat került a beszédbe, addig hosszú perceken át sorolta Or­bán Viktor, hogy mi minden valósult meg tavalyi ígéreteiből. (A kormányfő elemzése a magyar társadalomnak „a rendszerváltoztatási kísérlet” utáni ál­lapotáról sablonosra, illetve az 1999- es szövegből kiolvasható filozófiától igencsak eltérőre sikeredett. Funkció­ja vélhetően a szociálisan érzékeny Orbán Viktor képének megrajzolása volt.) Az összegzésnél, mikor azt mondta, 1999-es „helyzetértékelő” be­szédének 37 ígéretéből 29-et teljesí­tett, maga is elmosolyodott. Önmaga hitelesítéséhez, hogy a tárgyilagossá­got imitáló miniszterelnöki számok­nál maradjunk, a kormányfő felhasz­nált 3 metaforát, 2 diákot, 1 görög ka­tolikus plébánost, 1 orvost, 2 rendőrt, 1­­ jelen lévő­­ pénzügyminisztert (Bill Clinton kongresszusi, év elejei beszédére rendszerint meghív né­hány amerikai kiválóságot, akiket azu­tán a helyszínen név szerint is kö­szönt) és legalább 2, korábban már elmondott saját beszédet. Az „országértékelés” összeollózott szöveg volt - nyilván ez is erősítette a fent említett strukturális hibákat: a davosi világgazdasági fórumon el­hangzottakból, a Fidesz-kongresszu­­son elmondott szövegből és jó né­hány, már tavaly december óta ismé­telgetett szövegrészből készült. Emiatt felbomlott a beszélő-üzenet-befoga­­dó „szentháromsága”, hiszen nagyon valószínű, hogy nem ugyanazok hall­gatták a kormányfőt Davosban, a Fi­desz kongresszusán vagy a televízión át „az ország állapotáról való beszé­det” figyelve. Vélhetően nem ugyan­arra voltak kíváncsiak, nem ugyanazt akarták hallani, és nem ugyanazt ér­tették a hasonló szövegeken. A már többször előadott, az elmúlt tíz évet összegző, illetve Magyaror­szág EU-integrációját jellemző szö­vegrészek üzenete egyértelmű volt: lezárult egy évtizedes korszak, a nagy gazdasági átalakulás bevégeztetett, Magyarország a NATO tagja, kész az Unióhoz csatlakozni. A rendszervál­tás befejezéséről, arról, hogy „az át­menet véget ért”, tavaly december­ben kezdett a kormányfő beszélni, éppen azon a napon, amikor indo­kolni kényszerült a minisztercseréket. A teljesen esetleges kormányátalakí­tásra, és nem is a legrosszabbul telje­sítő miniszterek menesztésére találta ki a kommunikációs agytröszt a k­or­­szakhatárhoz érkeztünk, a rendszer­­váltás lezárult” magyarázatot, amely, úgy tűnik, annyira megtetszett az elő­adónak (vagy/és beszédíróinak), hogy ismét felhasználta - most már egy egészen más kommunikációs helyzetben, egészen más jelentéssel. Majd következett­­ még mindig a nagy átalakulás elemzéseként - a Da­vosban és a Fidesz-kongresszuson is előadott beszéd egy részlete arról, hogy az európai gazdaságok nem csu­pán a tízmilliós kis magyar piaccal, hanem egy, a Balti-tengertől az Adriá­ig húzódó régióval lesznek gazdagab­bak, ha a bővítés mellett döntenek. Míg az EU-nak kedvező gazdasági fej­lemények felemlegetése kiváló mon­dandó Davosban, addig itthon nem érv semmi ellen vagy mellett. A davosi mondatok metamorfózisa jól példáz­za, hogy a politikusi szövegek hányfé­le jelentést nyerhetnek a kommuniká­ciós helyzetről, a hallgatóságtól, a szö­vegkörnyezettől függően: míg a világ­­gazdasági fórumon a „régió-nagy pi­ac-jó üzlet” fontos érvként hatott, ad­dig a Fidesz-kongresszuson a gyors csatlakozást sejttette, a Vígadóban a nacionalista vágyak elfojtását szolgál­ta, a televíziós közvetítés révén pedig az integrációhoz kapcsolódó illúziók fenntartásának eszközévé vált. ,Az ország állapotáról való beszéd” második egységének, amelynek arról kellett volna szólnia, hogy milyen problémákat old meg, milyen prog­ramokat készít, milyen törvényeket terjeszt be a T. Ház elé a kormány, maga volt a tervezett káosz. Nehéz re­torikai feladvány elé állította a kor­mányfőt, akinek úgy kellett kitöltenie a rendelkezésére álló időt, hogy jövő­re, 2001 februárjában a lehető legke­vesebbet lehessen számon kérni az elhangzottakból. (Orbán Viktor vette az akadályt.) Míg az elmúlt tíz évről szóló beszédegység pontokba foglal­ható, konkrétumokkal teletűzdelt volt, és egyértelmű jelentést nyert - minden dicsőség a Fideszt illeti -, ad­dig a tervek hol a homályos 2010-es évekbe, hol a ködös februárba vesz­tek, így került az ígéretek sorában egymás mellé néhány, remélhetőleg a 2000. évet jellemző makrogazdasá­gi mutató (hat-hét százalékra becsült infláció, három-négy százalékos ál­lamháztartási hiány, államadósság­csökkentés - adat nélkül), vállalatve­zetőkre hivatkozva 120 ezer új mun­kahely, a szociális lakásépítési kon­cepció elkészítése, megoldás a gyógy­szerárak emelkedésének problémájá­ra (ezt megtalálni a pénzügy- és az egészségügyi miniszter feladata), a rendőrség megerősítése (Pintér Sán­dor már a Fidesz-kongresszuson is nagyon-nagyon figyelte a kormányfő előadását), és a cigányság helyzetével kapcsolatos teendők meghatározása. Az Orbán Viktor által vázolt jövő an­nál egyértelműbbé vált, minél in­kább távolodott az előadó a jelentől: a bizonytalan 2000. évvel szemben a következő tíz év pontosan körvonala­zódott („három gyerek, három szo­ba, négy kerék”, 2002-2003-ban négyszázalékos infláció, a kamatszint hét százalékra és ezzel összefüggés­ben az államadósság kamatterheinek 500 milliárdra csökkentése - utóbbi számsor a pénzügy-, illetve a gazdasá­gi miniszterre hivatkozva). A ígéretek mellett ez­­ az előzőnél jóval érzelemtelítettebb, s emiatt hatá­sosabb­­ szövegrész volt hivatott ma­gába foglalni mindent, ami nem hangzott el a kormányátalakításkor, a davosi fórumon vagy a Fidesz-kong­resszuson, mindent, ami még a szö­vegírók eszébe jutott, így a politikai közhelyeket („ha egy szabad ország nem tudja segíteni a sokakat, akik sze­gények, nem mentheti meg a kevese­ket, akik gazdagok” - John Fitzgerald Kennedy után szabadon), szlogene­ket („már a jövőnk sem a régi), és az ellenfelek békés egymás mellett élését meghirdető politikai stratégiát („arra kérek mindenkit, segítsen abban, hogy az ország polgárainak közös el­határozásait együtt végrehajthassuk, hogy teljesüljön mindaz, ami a kor­mányprogramban olvasható” - majd hosszú felsorolás következett a civilek­től a szakszervezeteken át az ellenzé­kig) is. Orbán Viktor ugyanis ez utób­bit is megengedhette magának, „bé­kejobbot” nyújthatott az ellenzéknek­­ saját közönsége előtt. Megtehette, mert a beszéd során - épp a múltról szóló adatokkal, nemzetközi hivatko­zásokkal - olyan hiteles képet alakí­tott ki magáról, hogy a zárszóban bár­mit kérhetett volna. A szöveg első egy­ségének tényszerűségével, a második rész kaotikusságával pontosan azt a hatást érte el, amire számított: sikere­sen „dobott piacra” megfoghatatlan ígéreteket, tartott ébren illúziókat, és befolyásolta a hallgatóságot. A „rábeszélőgép” beindult, kérdé­ses, ki nyeri el két év múlva a „vissza­térő kölyök” megtisztelő címet. Szemethy Imre munkája 2000. FEBRUÁR 11. Pályázati felhívás A közép-kelet európai roma kultúra támogatására A Budapesti Nyílt Társadalom In­tézet (OSI) pályázatot hirdet a ro­ma kultúra, azaz a roma történe­lem, művészet, nyelv, szájhagyo­mány, illetve írott irodalom, kultúr­­antropológia, zenetudomány támo­gatására. Popzenei vagy folklórze­nei fesztiválok nem pályázhatnak. Az OSI reményei szerint a roma kultúra támogatása kettős célt szol­gál: elősegíti a romák kulturális ön­állóságának kialakulását, valamint tájékoztató anyagokat biztosít Kelet- Közép-Európa többségi társadalmai számára. Pályázni a következő két program­­területen lehet: 1. tudományos kuta­tómunka, illetve a roma kultúra új területeivel foglalkozó könyv, mo­nográfia és tanulmány írása, kiadása; 2. a roma kultúrát hordozó új gene­ráció támogatása. Mindkét kategóri­ában előnyben részesülnek a roma jelentkezők pályázatai. 1. Új területen végzett tudomá­nyos kutatómunka. A pályázat tartalmazza az új terü­leten végzendő kutatómunka vázla­tát és ütemezését, a tudományterü­let megjelölését, a publikálás és ter­jesztés tervét, a helyi nyelvekre, il­letve a roma nyelvre történő fordí­tás költségeivel együtt. A pályázat­hoz csatolni kell a kutatást végző személy(ek) szakmai önéletrajzát a végzettség, tudományos művek és egyéb publikációk feltüntetésével. Az értékelés szempontjai: - az új terület feltárásának mértéke; - a kutatás mennyiben járul hozzá az adott szakterület fejlődéséhez; - a pályázó alkalmassága; - a publiká­ciós és terjesztési terv megalapo­zottsága; - a pályázat színvonala. 2. Ifjú roma kultúrahordozók program. A romák számos közös­ségben elvesztették a kapcsolatot kulturális örökségükkel. Ez a prog­ram kreatív módszereket keres ar­ra, hogy a romák új generációja megismerhesse ősei kultúráját, és felvérteződjön a tudással, amelyet továbbad a következő generáció­nak. Érdeklődésre tarthat számot többek között az élettörténetek, szájhagyományok gyűjtése, roma kultúrtábor szervezése, a roma tör­ténelem megismerését célzó gya­korlatok, diákok által végzett törté­nelemkutatás, roma nyelvtanfo­lyam stb. Az ifjú kultúrahordozók prog­ramban kizárólag romák vehetnek részt. Ez a korlátozás kiterjed mind a tanárokra, mind az általuk taní­­tottakra. A másik kategóriában előnyt élvez a romák által irányított, illetve kivitelezett tevékenység, vala­mint az olyan terv, amelyben a résztvevők többsége roma. A pályázat kategóriájától, vala­mint a javasolt munka terjedelmé­től függően a támogatás összege várhatóan 1000 és 35 000 dollár kö­zött alakul. A pályázatokat angol nyelven kell beküldeni az alábbi címre: Emily Martinez Roma Culture Initiative OSI-Budapest Október 6. utca 12. 1051 Budapest Fax: 327-3101, Tel.: 327-3026 e-mail: martinez@osi.hu Beküldési határidő: 2000. márci­us 31. Döntés: június írásbeli értesítés: 2000. június 30. (A döntésekről telefonon nem adnak felvilágosítást.) L·^ ,115 P^ ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next