Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
2002-10-18 / 42. szám - Pap András László: Biznisz és etnicitás (8. oldal)
helyhatósági választások közeledtével egyre többször hallhatunk, olvashatunk a kisebbségi jog ellentmondásairól, különösen a kisebbségi választójog anomáliáiról. Számos elemző, kisebbségi politikus, és jogász, újságíró és közszereplő kondítja meg az etnobiznisz, az etnokorrupció vészharangját, riogat a kisebbségi bomba robbanásával. Kétségtelen tény, hogy a (határon túli magyarság érdekeire tekintve, kétkulacsos jogpolitikai megfontolások alapján megalkotott) magyar kisebbségi jogpolitika sajátosságaiból adódóan a joganyag konfúz, számos ellentmondástól terhes, így a jogalkalmazó (és a jóhiszemű állampolgár) gyakran valóban döbbenten áll a teljes abszurditásba forduló helyzetek előtt. Ilyen volt például az 1998-as választások több településének anekdotikus, tehát hivatalosan nem dokumentált epizódja, amikor a törvényt figyelmesen olvasó, szemfüles polgármester összehívta a „magyar” falu lakosságát, és tájékoztatta őket abbéli lehetőségükről, miszerint amennyiben németként kisebbségi önkormányzatot alakítanak, állami pénzen tanulhatnak a gyerekek németül. De konkrét, mostani példaként említhető a jászladányi kirekesztők cigányjelöltsége, vagy Krasznai József székesfehérvári akciója, ahol az ismert romapolitikus, a Roma Parlament alelnöke (tizenhat további település mellett), saját bevallása szerint pusztán azért kezdeményezte szlovák kisebbségi önkormányzat megalakítását, hogy rámutasson a törvényi szabályozás hiányosságaira. Hasonló közjogi és közéleti gyöngyszem, amikor a deklaráltan nem cigány származású Kosztolányi Dénes és politikustársai, a cigányság ügye melletti demonstratív kiállás okán a főváros XII. kerületében cigány kisebbségi választás megtartását kedvezményezték, vagy (ahogy Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke nyilatkozta a Népszabadságnak), amikor egy vidéki focicsapat tagjai oly módon fejezték ki a német labdarúgás iránti szeretetüket, hogy német jelöltként vettek részt a kisebbségi választásokon. De másutt is érdekes a helyzet, a Népszabadság közlése szerint például a statisztikai önbevallások alapján alig több mint 360 fős örmény kisebbség a főváros 16 kerületében, a 430 lelket számláló ruszin közösség pedig 17 helyen kezdeményezte helyi kisebbségi önkormányzat megalakítását. Doru Vasile, a bukaresti Határon Túli Románok Hivatalának államtitkári rangban álló vezetője sajtótájékoztatóján a magyarországi románság identitásának elvesztésének veszélyére, és a magyar kormány hanyagságára hívta fel a figyelmet, mondván, hogy számos román kisebbségi önkormányzati kezdeményezés mögött magyar cigányok állnak. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, konkrétan megnevezve Sásd és Szendrőlád példáját, egyetértett az államtitkárral, és több további nyilatkozatban aggodalmát fejezte ki az „álrománok” fellépése miatt, mondván, hogy például a fővárosi 17 kisebbségi kezdeményezésből is legfeljebb ha hétben található „igazi” román nemzetiségi, és a jelenlegi tizenháromból csupán ha három „valódi”. A 48 román kezdeményezés mögött szerinte csak harminc esetben megnyugtató a jelöltek „románsága”, amúgy a cigányok mellett Erdélyből áttelepült románok állnak a háttérben. Ki a kisebbségi? Bár a kisebbségi törvény ellentmondásos szövegezése mindössze ezer aláírás beszerzése mellett lehetőséget teremthet gyakorlatilag bármilyen állampolgári kezdeményezés (így akár a francia kultúra a könyváraktól kétségbeesett „magyar” barátai) számára, hogy tagjai nemzeti vagy etnikai kisebbségként állami elismerésért folyamodjanak, így államilag dotált oktatáshoz, kulturális központhoz jussanak, az „etnokorrupció” a közvélemény által fontosabbnak tartott esete a kisebbséghez tartozás szubjektív feltételrendszerének szabályozatlansága során merül fel. A szabad identitásválasztás, az adatvédelem és a valahol a többség terhére (és adójából) megvalósított pozitív diszkriminációs jellegű intézkedések átláthatatlanságának problematikája a jog nyelvén az alábbi formában jelentkezik: A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 7. § (1) bekezdése kimondja, hogy „Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki sem kötelezhető.” A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény pedig különleges (a büntetőjog eszközeivel is védett) adatként klasszifikálja a nemzeti és etnikai hovatartozásra vonatkozó személyes adatokat. A magyar jog tehát a kisebbségi identifikációt teljesen szabad, közjogilag kötetlen és szigorúan az individuum személyes szabadságának védelme alá tartozó formájában ismeri el - még abban az esetben is, ha ennek közjogi, anyagi és politikai következményei vannak. Mit is jelent azonban valójában az identitásválasztás-identitásvállalás szabadságának joga - amelyet a választójogi etnokorrupció oka- és forrásaként emlegetünk? Az első és kézzelfogható szemantikai megközelítés szerint nem sokat, hiszen az identitás, mint a politika terrénumán kívül álló kognitív, emocionális jelenség (hasonlóan a lelkiismereti- és gondolatszabadsághoz) nem vethető közhatalmi, de még a privátszférából érkező külső korlátozás alá sem. Ahogy azonban a gondolatszabadság is természetesen konkrét, az államon számonkérhető jogok formájában (de legalábbis az állami beavatkozás, pl. a cenzúra tilalmaként) jelentkezik, az identitásszabadság is hordozza egyfajta állami védelmi kényszer igényét. Megkülönböztetve ugyanakkor a kisebbségvédelem pozitív kötelezettségeitől, tiszta formájában az identitásválasztás szabadsága azonban nem jelent egyebet egy negáció deklarációjánál, azaz annak az elvnek a kifejezésre juttatását, hogy az állam nem szólhat bele az egyén privátszférájába tartozó ilyetén identifikációs mechanizmusokba. Magyarán nem hozhat létre közhatalmi klasszifikációkat, előírván, hogy ki számít (vagy számíthatja magát) magyarországi romának, németnek, szerbnek vagy éppen határon túli magyarnak. A később kisebbségiként induló jelölttől tehát nem várható el, számára nem írható elő, hogy a népességfelméréskor magát nemzetiségként határozza meg. Mi és kié a kisebbségi önkormányzat? Az identitás és a közjog összekapcsolódásának érdekes példája a kisebbségi kollektív jogok politikailag legfontosabb gyakorlása, a kisebbségi önkormányzati választási részvétel. A kisebbségi önkormányzati struktúra a magyar kisebbségvédelmi jog olyan sajátos, unikus eszköze, amelynek révén a kisebbségi szerveződések nem civil szervezetként élvezik az állam támogatását, hanem közjogiasított, etatizált formában működnek. Számos elemző, így például Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman, rámutatott e megoldás ellentmondásosságára, ugyanis amíg a helyi önkormányzatok esetében az önkormányzáshoz való alapjog tárgya a helyi közügyek gyakorlása, a kisebbségi önkormányzatok esetében az alapjog a kisebbségi törvényben meghatározott (a kulturális autonómia körébe tartozó, elsősorban egyetértési és véleményezési) jogok érvényesítése. Alapvető alkotmányos ellentmondás feszül két alkotmányos rendelkezés között emellett annyiban is, hogy amíg egyfelől az utóbbi esetben az alaptörvény a kisebbségi közösségeknek adja meg az önkormányzáshoz való jogot, az Alkotmány 70. íjának (1) bekezdése szerint viszont minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy a kisebbségi önkormányzati választásokon választható és választó legyen. A legtöbb panasz ennek megfelelően az úgynevezett álkisebbségi képviselőjelölteket éri, akiknek vitatható az adott nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozása, vagy például szemükre vethető, hogy korábban más kisebbség színeiben próbáltak mandátumot szerezni. Identitás és közéleti morál Visszatérve Doru Vasile és Kreszta Traján felvetéseihez, vitathatatlan, hogy számos olyan településen találunk kisebbségi önkormányzati jelölteket, ahol a népességfelméréskor egyetlen személy sem vallotta magát kisebbséghez tartozónak. Erre vonatkozólag nyilatkozta Kaltenbach Jenő, tekintettel arra, hogy semmilyen okot nem lát a nemzetiségi származás ilyetén „eltitkolására”, ez nem más, mint a kisebbségi hovatartozás szabad megválasztásának jogával való visszaélés, így vizsgálatot fog indítani, és indokolt esetben az Országos Választási Bizottságnál kezdeményezi a vitatott kisebbségi kezdeményezések érvénytelenítését. Itt pedig elérkeztünk a jogelvek és a joggyakorlat konfliktusának örökzöld területére. Kíváncsi lennék arra, hogy a kisebbségi biztos milyen jogi érvekkel tudja alátámasztani - szó se róla, kétségkívül indokolt - álláspontját. Kényes terület ugyanis a jogalkotó szándékának a tételes törvényszöveg betartása mellett megvalósított kijátszása. Könyvelők, könyvvizsgálók, adótanácsadók, valamint jogászok hadserege és például az „adóoptimalizálás” és „adókikerülés” cizellált elhatárolásából. A helyzet itt azonban még ennél is komplikáltabb, hiszen a magyar kisebbségpolitika tanusarcúságának következtében a jogalkotó olyan szabályrendszert alkotott meg, amely az „etnokorrupciót” tökéletesen megengedetté, jogilag támadhatatlan gyakorlattá emeli. Régiónkban pedig már csak a jogfelfogás történeti hagyománya miatt sem járul erkölcsi stigma a törvény betűjének megtartása mellett a (történetileg nem alattvaló vagy polgárbarát, inkább abúzus és elidegenedett) állam kárára szerzett előnyökhöz. Az etnobiznisz vádjával felkorbácsolt általános kisebbségellenes indulatkeltésen túlmenően konkrét esetekben nemigen várható tehát a demokratikus közvélemény az etnokorrupciót elítélő és megelőző-csökkentő nyomása. Különösen nem, ha a jogi kiskapuk megléte valóban a politikai akarat iránytalanságának és nem a kodifikátorok hanyagságának eredménye. Az „etnokorrupció” sajátossága ugyanis éppen az, hogy sem jogi, sem politikai, dea posztkommunista környezet említett szociológiai sajátosságai miatt) még morális értelemben sem követ el normasértést a joggal visszaélő személy. (Mindez természetesen politikai kultúra és a helyben irányadó demokratikus játékszabályok kérdése. Közép-európai szemmel meglepő például az amerikai pozitív diszkrimináció lényegében visszaélésmentes gyakorlata, de egy a magyar kisebbségi önkormányzati rendszerhez hasonló választójogi megoldás valószínűleg még kevésbé lett volna működőképes Koszovóban...) PAP ANDRÁS LÁSZLÓ: Biznisz és etnicitásA Claude Mellan rézmetszete Művészetek Háza, Szekszárd 2002. október 26. - 2003. január 5. GULÁCSY LAJOS EMLÉKEZETE III. Szekszárdi Festészeti Triennálé a Magyar Festők Társasága kiállítása ÉLET ÉS|_ ___________________ ____________________ IRODALOM_ EDE NAPOK október 19. - Paulay Ede utca negyEDE - 4 EDE ► A választási kampánycsendet tiszteletben tartva EDE az idén önkorlátozó, az utcáról „edezékbe" (© Nádasdy Ádám) vonul, fesztiválunk így negyEDE a tervezettnek. Korteskedni nem, korhelykedni lehet, akár a falvédőkkel feldíszített, gigantikus konyhává varázsolt kiállítótérben, akár az utcai kocsmák és vendéglők valamelyikében. 15.30 ► a Paulay Ede utca 4. sz. ház előtt Emléktáblájánál emlékezés Paulay Edére. 16 00-1730 ► VISTA rendezvényterem (Bp., VI. Paulay Ede u. 9.) A Dajka Színpad gyerekelőadása sok zenével és közös játékkal. Rudyard Kipling: Állatmesék. A mesejátékhoz kapcsolódóan: rövid séta a Paulay Ede utca 19. számú házhoz, ahol az udvaron Lévay Jenő fotói: Alkotás-játék a Gyerekszigeten. 18:00 ► VISTA rendezvényterem (ede) befordultam a konyhába ... falvédőkiállítás. Hímzett-feliratos konyhai falvédők a hatvani Hatvany Lajos Múzeum gyűjteményéből. Kovács Ákos és Sztrés Erzsébet öszszeállításában ..A falvédők aktualitása a lélek mérnökeinek legalább annyira fontos volt, mint a költészet érthető, konkrét líraisága. Olvasva e gyöngyszemeket, könnyeket morzsoltam ki a szemüvegemből..." (Bakács Tibor Settenkedő). A kiállítást megnyitja Radnóti Sándor esztéta, cimbalmon közreműködik Lukács Miklós. A kiállítás 2002. november 20-ig látható. 19.00 AVISTA rendezvényterem - Most jöttünk le a falvédőről Ede-napi magyar badar. Népünk spontán művészete, magyar nóták és EDE ihlette nyelvi badarságok, felolvasva, elszavalva, énekelve. 1930 ► Új Színház (Bp., VI. Paulay Ede u. 35.) az After Crying zenekar és alkotóműhely és a Brass in the Five rézfúvós együttes koncertje, és még: Kávéházi zene - VISTA kávéház (Bp., VI. Paulay Ede u. 7.) -16.00- 17.30 ► Jazzterday 18.00- 19.30 ► Éliás Jr Jazz Moments 20.00- 21.30 ► Rió Trió Támogatók: Európai Kulturális Alapítvány, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Soros Alapítvány, Terézvárosi Művelődési Közalapítvány, Vista Utazási Központ 2002. OKTÓBER 18.