Élet és Irodalom, 2005. július-december (49. évfolyam, 26-52. szám)

2005-11-11 / 45. szám - Heimer György: Mekkorák a repedések a transzatlanti építményen? • interjú • Dunay Pál külpolitikai elemző (7. oldal)

Élet és influenza MIHÁLYI PÉTER (Folytatás a 3. oldalról) Ha tízhetes késleltetési idővel és fél­milliós heti gyártási kapacitással szá­molunk - amiről a híradások szóltak akkor 6-8 hónapra van szükség tíz­­milliónyi szérum előállításához.­ Ha kétszer kell mindenkit oltatni, akkor húszmillió vakcinára van szükség. El­kerülhetetlennek tűnik tehát, hogy hónapokon keresztül abszolút érte­lemben is oltóanyaghiány legyen. Hogy ez súlyos politikai jogi és etikai kérdéseket vet m­jd fel, könnyen be­látható. (A hiánygazdaság működésé­ről mi magyarok - és persze a többi volt szocialista ország polgárai - még elég friss emlékekkel rendelkezünk.) A gyógyszeres terápia átütő sikeré­ben sem bízhatunk. Azok a vírus elle­ni szerek, amelyek a nagyvilágban forgalomban vannak, egyáltalán nem újak. Az esetenként több évtizedes ta­pasztalat azt mutatja, hogy ezek a gyógyszerek (a hatóanyagot tekintve összesen négyfajta gyógyszerről van szó) csak alig enyhítik az influenzával járó szövődmények kialakulásának valószínűségét, nem adhatók min­denkinek, és a kedvező esetekben ta­pasztalt eredmény is csak akkor érhe­tő el, ha a vírusos fertőzést követően gyorsan kezdődik a gyógyszeres ke­zelés. Ez nehezen teljesíthető feltétel, mert egy-két nappal a tünetek meg­jelenése után az emberek nemigen tudják, hogy közönséges megfázástól vagy vírusos influenzától szenved­nek. Nem véleten tehát, hogy ezek a gyógyszerek sehol sem terjedtek el igazán, s az átlag újságolvasó - egé­szen a legutóbbi időkig - a nevét sem hallotta ezeknek a szereknek. Ha lé­tezne olyan mértékben ható gyógy­szer az influenza ellen, mint amilyen az a bizonyos férfiúi potenciált növe­lő tabletta, akkor az egész világ tudná a nevét. Ráadásul bizonyos országok­ban a H5N1 máris rezisztenssé vált az ismert gyógyszerekre, egyebek kö­zött azért, mert ezekkel a gyógysze­rekkel sok helyen már évek óta keze­lik a csirkéket. A spanyolnátha tanulságai Járványügyi ismereteink részben a tapasztalatokra épülnek. Az elmúlt háromszáz évben tíz világméretű influenzajárványt élt át az emberi­ség (innen a feltételezés, hogy egy­­egy nagy járvány harmincévenként esedékes). Ezek közül a két hullám­ban jelentkező, 1918-1919-es volt a legsúlyosabb, és ennek emléke ma­radt meg leginkább a köztudat­ban.­ Ez a járvány egymilliárd em­bert betegített meg, 50-100 millió áldozatot szedett világszerte - ide­értve bolygónk olyan távoli pontja­it is, mint a sarki övezetek vagy a csendes-óceáni szigetvilág, ahol an­nak idején persze fogalmuk sem volt az embereknek a hirtelen meg­növekedett halálozás valódi okai­ról. (Csak összehasonlításul: az I. világháború katonai áldozatainak száma nyolcmillió körül volt.) A két legutolsó, az 1957-58-as, illetve az 1968-69-es járványok nagyon eny­hék voltak. A halottak száma össze­sen nem érte el a négymilliót. Hogy a „spanyolnátha” néven is­mertté vált betegség is A-típusú ma­dárinfluenza volt, sokévi kutatás után éppen az elmúlt hónapokban igazolódott be egyértelműen.­ A spanyolnátha áldozatai jobbára 18-40 év közötti egészséges fiatalok voltak. A magyarázat ma már rész­ben kézenfekvő: az idősebb népes­ség védettséget szerzett a korábbi járványok során. Hogy a fiatalabb korosztály miért úszta meg könnyen a betegséget, máig nem értjük. A mai és az 1918-as helyzet sok szempontból hasonló: a Föld mai népességének éppen úgy nincs im­munvédettsége a H5N1 ellen, mint ahogy 1918-ban az emberek többsé­ge védtelen volt a mai nevén H1N1 jelű vírus ellen. Sőt, a helyzet rosz­­szabb, mert a H5N1 ellen a ma élő emberek között senki sem védett. A H5N1 is inkább a fiatalok és a gyerekek közül szedi az áldozatait, mint a spanyolnátha tette. Ez meg­kérdőjelezi annak a „hüvelykujj­­szabálynak” az érvényességét, mi­szerint elsősorban a 65 éven felüli népességet kell beoltani. A H5N1 eddigi emberáldozatai nagyon hasonló módon betegedtek meg, mint annak idején a spanyol­nátha áldozatai: a vírus hatására egy másodlagos baktériumfertőzés vagy a vírus támadása közvetlenül károsítja a beteg tüdejét. 1918-ban a járványügyi szakembe­rek azzal kísérleteztek, hogy karan­ténnal, határzárral, az utasforgalom és a külkereskedelem megállításával próbáljanak gátat szabni a betegség terjedésének. Ez nem sikerült, csak lassítani tudták a több hullámban érkező járvány terjedését. Azóta az emberek és tárgyak mobilitása sok­szorosára nőtt. Igaz, a másodlagos, bakteriális fertőzéseket antibiotikummal ma már nagyobb eredménnyel lehet gyógyítani, mint 85 évvel ezelőtt, de a közelmúlt tapasztalatai mégis azt sejtetik, hogy a változás nem átütő erejű. Eddig mintegy 120 madárinf­luenzás beteg jól dokumentált esetét ismerjük: közülük minden második meghalt, annak ellenére, hogy anti­­virális és antibiotikumos kezeléssel is próbálkoztak az orvosok. Egy világ­­járvány esetén egyébként is abból kell kiindulni, hogy a szegényebb országok betegeinek többsége nem jut semmilyen kezeléshez. Már baj van! Ha kitör a világjárvány, abban az lesz a legszörnyűbb, hogy tömegé­vel halnak meg életerős emberek, akik évtizedekre tervezték életüket, akik karrierre készültek, családot alapítottak abban a hitben, hogy egykor majd élvezik megérdemelt nyugdíjukat, unokáik lesznek. És egyszer csak egy pár napos beteg­ség után mindez elvész. Mindezen túl a többségnek, azoknak, akik meg sem betegszenek vagy na­gyobb gond nélkül esnek át a járvá­nyon, drámai mértékű társadalmi és gazdasági változásokkal kell majd szembenézniük. Annak alapján, ami már eddig be­következett, megállapítható, hogy mind a világ, mind Magyarország számára máris olyan veszteségterme­lő folyamatok indultak be, amelyek visszafordíthatatlanok. Ha minden a legkedvezőbb forgatókönyv szerint történik, és a H5N1 vírusnak nem alakul ki olyan változata, amely ké­pes embereket nagy tömegben meg­­betegíteni, akkor is nagy baj van. Egy bizonyos nagyságrend fölött ugyanis az állat-egészségügyi problé­mák is komoly következményekkel járnak. Ha a következő 12-36 hó­napban Európában és Magyarorszá­gon állatok millióit kell leölni, az köz­vetlen formában terheli majd a költségvetéseket, hiszen kárpótolni kell a termelőket. Veszteségre kell számítani a külkereskedelmi forga­lom csökkenése miatt, elkerülhetet­len az idegenforgalom visszaesése, és rengeteg pénzt emészt majd fel a jár­ványmegelőzéssel kapcsolatos kor­mányzati munka is. Külön gond, hogy Magyarország esetében minderre épp egy olyan időszakban kell fedezetet találni, ami­kor az ország költségvetése amúgy is kifeszített. Veszélyes stratégia, ha a politikusok azon spekulálnak, hogy öt eltékozolt év után a választás évé­ben megengednek maguknak még egy hatodikat, és majd utána hozzák rendbe a dolgokat, nem számolva az­zal, hogy a világjárvány gazdasági kö­vetkezményei miatt esetleg évekig nem is lesz gazdasági növekedés, nem lesznek többletbevételek, és ilyen körülmények között kell majd konszolidálni az államot. (A szerző egészségügyi közgazdász) * Mint az a köztudott, vannak B- és C-típu­­sú vírusok is. Ezek nem madaraktól szár­maznak, és nem okoztak még soha világjár­ványt. ” Erről szól a Vesztegzár a Grand Hotel­ben című regény. És itt szerepel az okkal sokszor idézett bon mot: „Amikor egy hi­vatalos személyiség azt kiáltja, hogy »min­denki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj!« - nyomban kitör a pánik. ” 5 Pontosan ez történt 1957-ben és 1968- ban. Mire elkészült a vakcina, túl késő volt.­­ Ez a népességhez viszonyítva 5,3%. Az amerikai egészségügyi minisztérium jár­ványügyi központjától (CDC) származó nem nyilvános becsléseket, és az emögött meghúzódó feltételezéseket az olvasó megta­lálhatja a Foreign Affairs már idézett számának 4. oldalán. A minisztérium nyil­vánosságra hozott forgatókönyveiben a fel­tételezett legnagyobb emberélet-veszteség 1,9 millió, arányait tekintve kb. annyi mint a spanyolnátha idején. 5 Más országokban a kiinduló feltételezés még ennél is pesszimistább: az első beadha­tó vakcina előállításának idejét 4-6 hónap­ra becsülik. 6 A nevezetes magyar halottak között volt Kaffka Margit és Karinthy Frigyes első fe­lesége. A franciák Appolinaire és Rostand elvesztése miatt tartják emlékezetükben a spanyolnáthát.­­ A betegség onnan kapta a nevét, hogy egy korai időszakban Spanyolországban már tömegessé vált a megbetegedés, és a spanyol királyi család egyik tagja is áldozatául esett. Az biztos, hogy a betegség nem Spa­nyolországban kezdődött, de hogy honnan került oda, azt ma sem tudni. Bálind István rajza Nap-kelte: ötből öt! szerda: Aczél Endre& csütörtök, péntek: Pallagi Ferenc # szombat: Verebes István vasárnap: Lakat T. Károly producer: Gyárfás Tamás Az AGB Hungary adatai alapján a mögöt­tünk álló héten újfent valamennyi nap a Nap­kelte, az MTV reggeli műsora bizonyult mesz­­sze a legnézettebbnek. A hétfői és keddi munkaszüneti napok eredményei egy hete kerültek közzétételre, akkor is messze a Nap­kelte nézői fogadtatása volt a legnagyobb. Közönségarányok 2005. 44. hét (november 2-től november 6-ig), országosan MTV Nap-kelte XI. 2. 30,4 XI. 3. 29,5 XI. 4. 33,1 XI. 5. 38,2 XI. 6. 33,8 Országos átlag hétköznap 32,7 Országos átlag hétvégén 1­ö* 33,8 1 RTL Klub 22,2 21,1 21,8 18,1 19,0 20,8 19,0 1 Iv2 17,7 19,4 19,8 18,5 18,6 18,8 18,6 1 Duna TV 1,3 1,2 1,4 1,4 3,0 1,3 3,0 A Nap-kelte honlapcíme: napkelte.wisdom.hu ÉLET ÉS­# IRODALOM Nyílt levél A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium vezetőjéhez Tisztelt Bozóki András és Magyar Bálint! 2005 második felében az Artpool Művészetkutató Központ működése el­­lehetetlenült. Mint erről a sajtóból, az intézet vezetőitől és az általuk szerve­zett Segélykoncept­ímű rendezvényen is tájékozódni lehetett, a NKÖM által juttatott gyorssegély ellenére változatlanul fennáll a veszélye annak, hogy az Artpool bezár, a hazai és a nemzetközi tudományos és művészeti kutatás szempontjából egyedülálló archívum anyagát előre nem látható időre bedo­bozolják. Tudatában vagyunk annak, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta a tudományosság, az oktatás és a művészet intézményrendszere folyamatosan átalakulóban van, és a csökkenő állami támogatás következtében financiális és szervezeti problémákkal küzd. Annak is, hogy Magyarország EU-csatlako­­zása után, 2005-ben az államháztartási deficit lefaragása érdekében elrendelt megszorítások a korábbiaknál sokkal érzékenyebben érintik a kulturális in­tézményeket (is), és jelenleg számosan folyamodnak miniszter urakhoz a túl­élés érdekében. Az Artpoolban - összefüggésben a hasonló nemzetközi törekvésekkel - az 1945 utáni hazai alternatív művészet és kultúra dokumentumait, alkotásait, szakirodalmát gyűjtik és dolgozzák fel. Elsősorban azokról a kulturális érté­kekről van szó, amelyek a szocializmus időszakában — de manapság is - a tá­gan értelmezett másképp gondolkodás körébe tartoztak és tartoznak, így azokat az előző rendszerben államilag finanszírozott intézmények nem gyűj­tötték (tisztelet a kevés kivételnek). A nem csupán hazai, hanem nemzetközi viszonylatban úgyszintén egyedülálló, az Artpool gyűjtő- és kutatási körébe tartozó anyag a képzőművészet, a zene, az irodalom, a színház, a film, a fotó és a különböző médiaművészetek területét fogja át. Az itt őrzött anyag és a folyamatban lévő kutatási és szerzeményezési programok nem csupán a múlt egy sokáig elhanyagolt szeletének a feltárásához és megismertetéséhez járul­nak hozzá, hanem igen fontosak a jelen innovatív alkotói számára is. Az Artpool munkatársai az elmúlt 15 évben megteremtették az alapítók fenti értelemben komplex magángyűjteményére alapozva létrehozott és fo­lyamatosan bővített nyilvános közintézmény működési feltételeit. Jelen fázis­ban, az eddig felépített kapcsolatokra alapozva, az intézmény működése ha­tékonyabbá tételének az időszaka következett el, amely mind a gyűjtés, mind pedig a feldolgozás, a kutatás és az oktatás területén összefogott programo­kat tenne szükségessé. Az anyagi ellehetetlenülés tehát az intézményt akkor érte, amikor integráns része lett a kulturális és tudományos életnek. Mivel az Artpool 15 éves tevékenységének az eredményei a sajtóból is jól ismertek, mellőznénk ennek hosszabb taglalását, csupán arra mutatnánk rá, hogy az intézmény honlapján tárolt információk ma már a közép- és felsőfokú okta­tásban nélkülözhetetlen segédanyagként funkcionálnak. A fentebb leírtakból következően az Artpool Művészetkutató Központ be­zárása nem csupán érzékenyen, hanem hátrányosan érintené általában a hu­mán, illetve társadalomtudományok, valamint az egyes művészetek aktuális művelését és oktatását is. Ezért kérjük miniszter urakat, tegyenek meg mindent az intézmény bezá­rásának megakadályozására. Biztosítsák folyamatos működését és támogas­sák az intézmény fennmaradását hosszú távon garantáló működési és finan­szírozási konstrukció kidolgozását. Budapest, 2005. október 27. Dr. Bacsó Béla egyetemi docens, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója; Dr. Beke László művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatóinté­zet igazgatója, az Artpool kuratóriumának tagja; Dévényi István művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Gyűjtemény főosztályvezetője; E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese; Dr. Geskó Judit művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum XIX. és XX. sz. gyűjteményének vezető­je; Dr. György Péter médiakutató, az ELTE BTK Média Szak vezetője; König Frigyes, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora; Marosi Er­nő művészettörténész, akadémikus, az MTA alelnöke; Maurer Dóra, Kossuth-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, az Artpool felügyelőbizott­ságának elnöke; Néray Katalin művészettörténész, a Ludwig-Kortárs Művészeti Mú­zeum igazgatója; Prof. Dr. Niedermüller Péter, kulturális antropológus, a PTE BTK Modernitás-PhD Kultúratudományi Doktori Program vezetője, a Humboldt Universi­tät zu Berlin, Institut für Europäische Ethnologie tanára; Peternák Miklós művészet­­történész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia Intézet tanszékvezető egye­temi tanára, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ igazgatója; Sasvári Edit művészettörténész, a BTM Fővárosi Képtár-Kiscelli Múzeum igazgatóhelyettese; Sze­­gedy-Maszák Mihály, az MTA rendes tagja, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, az Academia Europea tagja; Szijártó Zsolt, PhD, a PTE B­TK Kommunikáció- és Mé­diatudományi Tanszék vezetője; Szkárosi Endre irodalomtudós, az ELTE BTK Roma­­nisztikai Intézet docense, az Artpool kuratóriumának tagja; Szőke Annamária, PhD., művészettörténész, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet adjunktusa, az Artpool kuratóriumának elnöke; Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudo­mányi Intézet igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudo­mány Tanszék vezetője; Tolvaly Ernő festőművész, egyetemi tanár, a PTE Művészeti Kar, Vizuális Művészeti Intézet, Festészet Tanszék vezetője; Várkonyi György művé­szettörténész, a Janus Panonius Múzeum főmunkatársa; Wessely Anna művészettörté­nész, szociológus, az ELTE TÁTK Szociológiai Tanszék vezetője; Wilheim András ze­netörténész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyetemi adjunktusa. 2005. NOVEMBER 11.

Next