Élet és Irodalom, 2005. július-december (49. évfolyam, 26-52. szám)
2005-11-11 / 45. szám - Heimer György: Mekkorák a repedések a transzatlanti építményen? • interjú • Dunay Pál külpolitikai elemző (7. oldal)
Élet és influenza MIHÁLYI PÉTER (Folytatás a 3. oldalról) Ha tízhetes késleltetési idővel és félmilliós heti gyártási kapacitással számolunk - amiről a híradások szóltak akkor 6-8 hónapra van szükség tízmilliónyi szérum előállításához. Ha kétszer kell mindenkit oltatni, akkor húszmillió vakcinára van szükség. Elkerülhetetlennek tűnik tehát, hogy hónapokon keresztül abszolút értelemben is oltóanyaghiány legyen. Hogy ez súlyos politikai jogi és etikai kérdéseket vet mjd fel, könnyen belátható. (A hiánygazdaság működéséről mi magyarok - és persze a többi volt szocialista ország polgárai - még elég friss emlékekkel rendelkezünk.) A gyógyszeres terápia átütő sikerében sem bízhatunk. Azok a vírus elleni szerek, amelyek a nagyvilágban forgalomban vannak, egyáltalán nem újak. Az esetenként több évtizedes tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a gyógyszerek (a hatóanyagot tekintve összesen négyfajta gyógyszerről van szó) csak alig enyhítik az influenzával járó szövődmények kialakulásának valószínűségét, nem adhatók mindenkinek, és a kedvező esetekben tapasztalt eredmény is csak akkor érhető el, ha a vírusos fertőzést követően gyorsan kezdődik a gyógyszeres kezelés. Ez nehezen teljesíthető feltétel, mert egy-két nappal a tünetek megjelenése után az emberek nemigen tudják, hogy közönséges megfázástól vagy vírusos influenzától szenvednek. Nem véleten tehát, hogy ezek a gyógyszerek sehol sem terjedtek el igazán, s az átlag újságolvasó - egészen a legutóbbi időkig - a nevét sem hallotta ezeknek a szereknek. Ha létezne olyan mértékben ható gyógyszer az influenza ellen, mint amilyen az a bizonyos férfiúi potenciált növelő tabletta, akkor az egész világ tudná a nevét. Ráadásul bizonyos országokban a H5N1 máris rezisztenssé vált az ismert gyógyszerekre, egyebek között azért, mert ezekkel a gyógyszerekkel sok helyen már évek óta kezelik a csirkéket. A spanyolnátha tanulságai Járványügyi ismereteink részben a tapasztalatokra épülnek. Az elmúlt háromszáz évben tíz világméretű influenzajárványt élt át az emberiség (innen a feltételezés, hogy egyegy nagy járvány harmincévenként esedékes). Ezek közül a két hullámban jelentkező, 1918-1919-es volt a legsúlyosabb, és ennek emléke maradt meg leginkább a köztudatban. Ez a járvány egymilliárd embert betegített meg, 50-100 millió áldozatot szedett világszerte - ideértve bolygónk olyan távoli pontjait is, mint a sarki övezetek vagy a csendes-óceáni szigetvilág, ahol annak idején persze fogalmuk sem volt az embereknek a hirtelen megnövekedett halálozás valódi okairól. (Csak összehasonlításul: az I. világháború katonai áldozatainak száma nyolcmillió körül volt.) A két legutolsó, az 1957-58-as, illetve az 1968-69-es járványok nagyon enyhék voltak. A halottak száma összesen nem érte el a négymilliót. Hogy a „spanyolnátha” néven ismertté vált betegség is A-típusú madárinfluenza volt, sokévi kutatás után éppen az elmúlt hónapokban igazolódott be egyértelműen. A spanyolnátha áldozatai jobbára 18-40 év közötti egészséges fiatalok voltak. A magyarázat ma már részben kézenfekvő: az idősebb népesség védettséget szerzett a korábbi járványok során. Hogy a fiatalabb korosztály miért úszta meg könnyen a betegséget, máig nem értjük. A mai és az 1918-as helyzet sok szempontból hasonló: a Föld mai népességének éppen úgy nincs immunvédettsége a H5N1 ellen, mint ahogy 1918-ban az emberek többsége védtelen volt a mai nevén H1N1 jelű vírus ellen. Sőt, a helyzet roszszabb, mert a H5N1 ellen a ma élő emberek között senki sem védett. A H5N1 is inkább a fiatalok és a gyerekek közül szedi az áldozatait, mint a spanyolnátha tette. Ez megkérdőjelezi annak a „hüvelykujjszabálynak” az érvényességét, miszerint elsősorban a 65 éven felüli népességet kell beoltani. A H5N1 eddigi emberáldozatai nagyon hasonló módon betegedtek meg, mint annak idején a spanyolnátha áldozatai: a vírus hatására egy másodlagos baktériumfertőzés vagy a vírus támadása közvetlenül károsítja a beteg tüdejét. 1918-ban a járványügyi szakemberek azzal kísérleteztek, hogy karanténnal, határzárral, az utasforgalom és a külkereskedelem megállításával próbáljanak gátat szabni a betegség terjedésének. Ez nem sikerült, csak lassítani tudták a több hullámban érkező járvány terjedését. Azóta az emberek és tárgyak mobilitása sokszorosára nőtt. Igaz, a másodlagos, bakteriális fertőzéseket antibiotikummal ma már nagyobb eredménnyel lehet gyógyítani, mint 85 évvel ezelőtt, de a közelmúlt tapasztalatai mégis azt sejtetik, hogy a változás nem átütő erejű. Eddig mintegy 120 madárinfluenzás beteg jól dokumentált esetét ismerjük: közülük minden második meghalt, annak ellenére, hogy antivirális és antibiotikumos kezeléssel is próbálkoztak az orvosok. Egy világjárvány esetén egyébként is abból kell kiindulni, hogy a szegényebb országok betegeinek többsége nem jut semmilyen kezeléshez. Már baj van! Ha kitör a világjárvány, abban az lesz a legszörnyűbb, hogy tömegével halnak meg életerős emberek, akik évtizedekre tervezték életüket, akik karrierre készültek, családot alapítottak abban a hitben, hogy egykor majd élvezik megérdemelt nyugdíjukat, unokáik lesznek. És egyszer csak egy pár napos betegség után mindez elvész. Mindezen túl a többségnek, azoknak, akik meg sem betegszenek vagy nagyobb gond nélkül esnek át a járványon, drámai mértékű társadalmi és gazdasági változásokkal kell majd szembenézniük. Annak alapján, ami már eddig bekövetkezett, megállapítható, hogy mind a világ, mind Magyarország számára máris olyan veszteségtermelő folyamatok indultak be, amelyek visszafordíthatatlanok. Ha minden a legkedvezőbb forgatókönyv szerint történik, és a H5N1 vírusnak nem alakul ki olyan változata, amely képes embereket nagy tömegben megbetegíteni, akkor is nagy baj van. Egy bizonyos nagyságrend fölött ugyanis az állat-egészségügyi problémák is komoly következményekkel járnak. Ha a következő 12-36 hónapban Európában és Magyarországon állatok millióit kell leölni, az közvetlen formában terheli majd a költségvetéseket, hiszen kárpótolni kell a termelőket. Veszteségre kell számítani a külkereskedelmi forgalom csökkenése miatt, elkerülhetetlen az idegenforgalom visszaesése, és rengeteg pénzt emészt majd fel a járványmegelőzéssel kapcsolatos kormányzati munka is. Külön gond, hogy Magyarország esetében minderre épp egy olyan időszakban kell fedezetet találni, amikor az ország költségvetése amúgy is kifeszített. Veszélyes stratégia, ha a politikusok azon spekulálnak, hogy öt eltékozolt év után a választás évében megengednek maguknak még egy hatodikat, és majd utána hozzák rendbe a dolgokat, nem számolva azzal, hogy a világjárvány gazdasági következményei miatt esetleg évekig nem is lesz gazdasági növekedés, nem lesznek többletbevételek, és ilyen körülmények között kell majd konszolidálni az államot. (A szerző egészségügyi közgazdász) * Mint az a köztudott, vannak B- és C-típusú vírusok is. Ezek nem madaraktól származnak, és nem okoztak még soha világjárványt. ” Erről szól a Vesztegzár a Grand Hotelben című regény. És itt szerepel az okkal sokszor idézett bon mot: „Amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy »mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj!« - nyomban kitör a pánik. ” 5 Pontosan ez történt 1957-ben és 1968- ban. Mire elkészült a vakcina, túl késő volt. Ez a népességhez viszonyítva 5,3%. Az amerikai egészségügyi minisztérium járványügyi központjától (CDC) származó nem nyilvános becsléseket, és az emögött meghúzódó feltételezéseket az olvasó megtalálhatja a Foreign Affairs már idézett számának 4. oldalán. A minisztérium nyilvánosságra hozott forgatókönyveiben a feltételezett legnagyobb emberélet-veszteség 1,9 millió, arányait tekintve kb. annyi mint a spanyolnátha idején. 5 Más országokban a kiinduló feltételezés még ennél is pesszimistább: az első beadható vakcina előállításának idejét 4-6 hónapra becsülik. 6 A nevezetes magyar halottak között volt Kaffka Margit és Karinthy Frigyes első felesége. A franciák Appolinaire és Rostand elvesztése miatt tartják emlékezetükben a spanyolnáthát. A betegség onnan kapta a nevét, hogy egy korai időszakban Spanyolországban már tömegessé vált a megbetegedés, és a spanyol királyi család egyik tagja is áldozatául esett. Az biztos, hogy a betegség nem Spanyolországban kezdődött, de hogy honnan került oda, azt ma sem tudni. Bálind István rajza Nap-kelte: ötből öt! szerda: Aczél Endre& csütörtök, péntek: Pallagi Ferenc # szombat: Verebes István vasárnap: Lakat T. Károly producer: Gyárfás Tamás Az AGB Hungary adatai alapján a mögöttünk álló héten újfent valamennyi nap a Napkelte, az MTV reggeli műsora bizonyult meszsze a legnézettebbnek. A hétfői és keddi munkaszüneti napok eredményei egy hete kerültek közzétételre, akkor is messze a Napkelte nézői fogadtatása volt a legnagyobb. Közönségarányok 2005. 44. hét (november 2-től november 6-ig), országosan MTV Nap-kelte XI. 2. 30,4 XI. 3. 29,5 XI. 4. 33,1 XI. 5. 38,2 XI. 6. 33,8 Országos átlag hétköznap 32,7 Országos átlag hétvégén 1ö* 33,8 1 RTL Klub 22,2 21,1 21,8 18,1 19,0 20,8 19,0 1 Iv2 17,7 19,4 19,8 18,5 18,6 18,8 18,6 1 Duna TV 1,3 1,2 1,4 1,4 3,0 1,3 3,0 A Nap-kelte honlapcíme: napkelte.wisdom.hu ÉLET ÉS# IRODALOM Nyílt levél A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium vezetőjéhez Tisztelt Bozóki András és Magyar Bálint! 2005 második felében az Artpool Művészetkutató Központ működése ellehetetlenült. Mint erről a sajtóból, az intézet vezetőitől és az általuk szervezett Segélykonceptímű rendezvényen is tájékozódni lehetett, a NKÖM által juttatott gyorssegély ellenére változatlanul fennáll a veszélye annak, hogy az Artpool bezár, a hazai és a nemzetközi tudományos és művészeti kutatás szempontjából egyedülálló archívum anyagát előre nem látható időre bedobozolják. Tudatában vagyunk annak, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta a tudományosság, az oktatás és a művészet intézményrendszere folyamatosan átalakulóban van, és a csökkenő állami támogatás következtében financiális és szervezeti problémákkal küzd. Annak is, hogy Magyarország EU-csatlakozása után, 2005-ben az államháztartási deficit lefaragása érdekében elrendelt megszorítások a korábbiaknál sokkal érzékenyebben érintik a kulturális intézményeket (is), és jelenleg számosan folyamodnak miniszter urakhoz a túlélés érdekében. Az Artpoolban - összefüggésben a hasonló nemzetközi törekvésekkel - az 1945 utáni hazai alternatív művészet és kultúra dokumentumait, alkotásait, szakirodalmát gyűjtik és dolgozzák fel. Elsősorban azokról a kulturális értékekről van szó, amelyek a szocializmus időszakában — de manapság is - a tágan értelmezett másképp gondolkodás körébe tartoztak és tartoznak, így azokat az előző rendszerben államilag finanszírozott intézmények nem gyűjtötték (tisztelet a kevés kivételnek). A nem csupán hazai, hanem nemzetközi viszonylatban úgyszintén egyedülálló, az Artpool gyűjtő- és kutatási körébe tartozó anyag a képzőművészet, a zene, az irodalom, a színház, a film, a fotó és a különböző médiaművészetek területét fogja át. Az itt őrzött anyag és a folyamatban lévő kutatási és szerzeményezési programok nem csupán a múlt egy sokáig elhanyagolt szeletének a feltárásához és megismertetéséhez járulnak hozzá, hanem igen fontosak a jelen innovatív alkotói számára is. Az Artpool munkatársai az elmúlt 15 évben megteremtették az alapítók fenti értelemben komplex magángyűjteményére alapozva létrehozott és folyamatosan bővített nyilvános közintézmény működési feltételeit. Jelen fázisban, az eddig felépített kapcsolatokra alapozva, az intézmény működése hatékonyabbá tételének az időszaka következett el, amely mind a gyűjtés, mind pedig a feldolgozás, a kutatás és az oktatás területén összefogott programokat tenne szükségessé. Az anyagi ellehetetlenülés tehát az intézményt akkor érte, amikor integráns része lett a kulturális és tudományos életnek. Mivel az Artpool 15 éves tevékenységének az eredményei a sajtóból is jól ismertek, mellőznénk ennek hosszabb taglalását, csupán arra mutatnánk rá, hogy az intézmény honlapján tárolt információk ma már a közép- és felsőfokú oktatásban nélkülözhetetlen segédanyagként funkcionálnak. A fentebb leírtakból következően az Artpool Művészetkutató Központ bezárása nem csupán érzékenyen, hanem hátrányosan érintené általában a humán, illetve társadalomtudományok, valamint az egyes művészetek aktuális művelését és oktatását is. Ezért kérjük miniszter urakat, tegyenek meg mindent az intézmény bezárásának megakadályozására. Biztosítsák folyamatos működését és támogassák az intézmény fennmaradását hosszú távon garantáló működési és finanszírozási konstrukció kidolgozását. Budapest, 2005. október 27. Dr. Bacsó Béla egyetemi docens, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója; Dr. Beke László művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója, az Artpool kuratóriumának tagja; Dévényi István művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Gyűjtemény főosztályvezetője; E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese; Dr. Geskó Judit művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum XIX. és XX. sz. gyűjteményének vezetője; Dr. György Péter médiakutató, az ELTE BTK Média Szak vezetője; König Frigyes, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora; Marosi Ernő művészettörténész, akadémikus, az MTA alelnöke; Maurer Dóra, Kossuth-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, az Artpool felügyelőbizottságának elnöke; Néray Katalin művészettörténész, a Ludwig-Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója; Prof. Dr. Niedermüller Péter, kulturális antropológus, a PTE BTK Modernitás-PhD Kultúratudományi Doktori Program vezetője, a Humboldt Universität zu Berlin, Institut für Europäische Ethnologie tanára; Peternák Miklós művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ igazgatója; Sasvári Edit művészettörténész, a BTM Fővárosi Képtár-Kiscelli Múzeum igazgatóhelyettese; Szegedy-Maszák Mihály, az MTA rendes tagja, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, az Academia Europea tagja; Szijártó Zsolt, PhD, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője; Szkárosi Endre irodalomtudós, az ELTE BTK Romanisztikai Intézet docense, az Artpool kuratóriumának tagja; Szőke Annamária, PhD., művészettörténész, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet adjunktusa, az Artpool kuratóriumának elnöke; Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszék vezetője; Tolvaly Ernő festőművész, egyetemi tanár, a PTE Művészeti Kar, Vizuális Művészeti Intézet, Festészet Tanszék vezetője; Várkonyi György művészettörténész, a Janus Panonius Múzeum főmunkatársa; Wessely Anna művészettörténész, szociológus, az ELTE TÁTK Szociológiai Tanszék vezetője; Wilheim András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyetemi adjunktusa. 2005. NOVEMBER 11.