Élet és Irodalom, 2006. janár-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
2006-06-02 / 22. szám - Széky János: Az igazságon innen • interjú • Várady Tibor jogászprofesszor (7. oldal)
A történész mint... GYÁNI GÁBOR (Folytatás a 6. oldalról) Ez pedig megannyi új történelmi szörnyűség elkövetéséhez nyújt számukra kényelmes etikai megalapozást és tudományosan igazolt elméleti fogódzót.23 Mielőtt bemutatnám White Mosesnek adott válaszát, érdemes néhány szót szólni az instrumentalizált történelem használatáról. Vajon kizárólag csak destruktív célokra használható a múlt ekként újraértelmezett fogalma? A válasz nem annyira egyértelmű, mint ahogy Moses sugallja. Egy a történelem használatáról szóló, nemrég megjelent angol munka számos példát hoz a közeli és a távolabbi múltban elkövetett történelmi vétségek és bűnök mai megkövetéséről, a múltban legyőzött népek, embercsoportok magára találásáról és megújult identitásteremtő törekvéséről, ami éppen a múlt általuk is szorgalmazott átértelmezésével vált csupán lehetővé. Nem véletlenül áll a kérdésnek szentelt alfejezet élén a BoTovábbi részié: 1188 Ft. Résztek Pi csánatkérések cím. A szövegrészből kiderül, hogy milyen sűrűn kérnek manapság bocsánatot a nagyhatalmak, a volt gyarmattartó hatalmak valamikori elnyomottaiktól, az általuk a múltban súlyosan megalázottaktól.24 Amit, fűzzük hozzá, Jelcin és Putyin is megtett velünk szemben 56 kapcsán. * S miként felel White a vele szemben imént emelt kifogásra? A szorosabban etikai vonatkozású kérdésekre koncentrálva két problémára utalok csupán. Az egyik az a régi nóta, mely szerint a történetírói sokszólamúság, a poetizált történetírás white-i fogalma szabad utat nyit a holokausztot tagadó revizionista történészek előtt. White ezzel kapcsolatban ma azt hangoztatja: a hivatásos történészek azért szolgáltatják ki magukat így vagy úgy a revizionistáknak, mert egyenlő partnerként bánnak velük a tények nyelvén megszólaló „tudományos” történetírás játszmájában. A revizionisták ugyanis a hivatásos történészekkel folytatott „vitáikban” az utóbbiak által használt fegyvert ellenük fordítják, amikor a krematóriumok működésének írásos nyomait kérik számon a holokauszt létezésének bizonyítékaiként. Valójában persze nem a holokauszt mint esemény puszta megtörténtében (ténybeliségében), hanem az eseménynek tulajdonítható jelentés és jelentőség tekintetében térnek vagy térhetnek el érdemben egymástól a történészi vélemények - vonja le White a tanulságot.25 Ez pedig, tegyük hozzá, egyáltalán nem ritka olykor még a holokauszt történetírói diskurzusában sem. Friss példaként említjük, hogy a lágerek felállításáért és működtetéséért felelős SS mint önállóságra törő gazdasági hatalom múltját egymástól függetlenül és szinte ugyanazon forrásanyagon vizsgáló német és amerikai történész, akik munkái majdnem egy időben (2001-ben, illetve 2002- ben) láttak napvilágot, egymástól homlokegyenest elütő véleményt fogalmazott meg ugyanarról a történeti kérdésről.26 De térjünk vissza White-hoz a tanulságok levonása érdekében. A történetírás feladata szerinte elsősorban nem az, hogy előállítsa a tudást, hanem hogy jelentést kölcsönözzön a jelentőséggel felruházott múltnak. Nem a múlt tényszerűségének puszta regisztrálása, hanem számunkra való értelme (értelmezése) végett van égetően nagy szükség a múlt megjelenítésének megannyi változatára. Ez azonban nem ugyanazt az etikai feladatot rója a historikusra, mintha csak az igazság képviseletét várnánk el tőle. Történelem és etika szembenállásának a kérdését tekintve, mellyel kapcsolatban Dirk Moses nyíltan White felelőtlenségét hangoztatja, ekként válaszol a megbízált. A történelemben benne rejlő etikai elem nem az, hogy mi van vagy mi volt adott esetben, hanem hogy minek kellene (vagy minek kellett volna) történnie adott esetben. Az etikai szempont teret nyit tehát a cselekvés számára, ami korántsem azonos azzal, hogy előírják számunkra: mit kell vagy mit kellett volna tennünk adott helyzetben. ,A történelmi múlt abban az értelemben tekinthető »etikus«-nak, hogy tárgya (az erőszak, a veszteség, a hiány, az esemény, a halál) felkelti bennünk mind önmagunk, mind »mások« iránt azt a fajta ambivalens érzést, amely óhatatlanul felmerül az esetben, ha egzisztenciálisan meghatározó módon kell választanunk, és a dologba belemerülnünk.” Ennek során, folytatja White, bátran támaszkodhatunk az etikai tradíciók gazdag tárházára. Ha viszont a semleges, az objektív, a tisztán tudományos megismerést tekintjük csupán feladatunknak, akkor eleve lemondunk az egzisztenciális kérdések történetírói felvetéséről és érdemi megválaszolásáról. Márpedig nem térhetünk ki folyton előre; amennyiben viszont elfogadjuk a vele együtt járó kihívást, indokolt és ajánlott a poétikus beszédmód tudatos használata. Todorov korábban említett könyvének emlékezetkoncepciója kísértetiesen egybecseng White emez utóbbi gondolatával. Todorov szerint ugyanis: „Az emlékezet jó felhasználása az, ha igaz ügyet szolgál, és nem az, ha megelégszik a múlt újrateremtésével.” A fő kérdés nem az tehát, „kell-e ismernünk az igazságot a múltról, a válasz ebben az esetben mindig igen”. S éppen ez a helyzet „azokkal a célokkal [is - Gy. G.], amelyeket a múlt felidézésével el akarunk érni, és az ítélet, amelyet alkotunk róla, nem az emlékek pontosságából, hanem az értékek megválasztásából származik”.27 Feltehetően ebben rejlik a történelemből fakadó etika „redukálhatatlan eleme”. (Eredetileg előadásként hangzott el az Értelmezés és etika címmel 2006. május 12-13-án Kaposváron rendezett tanácskozáson.) * Leopold von Ranke: Az újabbkori történelem szakaszairól. In: Csejtei Dezső et al. szerk.: Ész, élet, egzisztencia IV. Történetfilozófia 1. Szeged, 1994. 45. 2 Marc Bloch: A történész mestersége. Történetelméleti írások. Bp., 1996. 101. 3 po. 101-102. 4 Richard T. Vann: Historians and Moral Evaluations. History and Theory, Theme Issue 43, (December 2004) 16. 5 Uo. 26. 6 Szabad György: A történész felelősségéről. Tiszatáj, 1974. június, 3. 7 Uo. 4. 8 Uo. 5. ^ Keith Jenkins: Refiguring History. New Thoughts on an Old Discipline* * * * *.London, 2003. 29. ^ Például: Berkovits Balázs: Hitler, az emberarcú. Élet és Irodalom, 2005. május 6. 15. 1 * Tvetan Todorov: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a XX. század. Bp., 2005. 78. 12 Uo. 129. 13 Uo. 14 Uo. 132-133. 15 Uo. SÍ. I6Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore, 1973. 433. 1' Saul Friedlander, ed.: Probing the Limits of Representation. Nazism and the „Final Solution”. Cambridge, Mass., 1992. Hayden White: A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája. In: Uő: A történelem terhe. Bp., 1997. 256-257. I® Carlo Ginzburg: Just One Witness. In: Saul Friedlander, ed.: i. m. 93-94. Hayden White: A történelmi értelmezés politikája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása. In: Uo.: A történelem terhe, 248. 21 Uo. 249. 22 Uo. 250. 23 Dirk Moses: Hayden White, traumatic nationalism, and the public role of history. History and Theory, 44, 3 (October 2005) 24Jeremy Black: Using History. New York, 2005. 90-92. 2° Hayden While: The public relevance of historical studies: a reply to Dirk Moses. History and Theory, 44, 3 (October 2005) 2b Yo. Nikolaus Wachsmann: Looking into the abyss: historians and the Nazi concentration camps. European History Quarterly, 36, 2 (2006) 258-261. 27 Tvetan Todorov: i. m. 167-168. Kedves Barátunk! Szeretettel meghívunk és várunk a Bibó István Közéleti Társaság A parlamenti demokrácia gyakorlata című vitaestjére, amelyet június 9-én, pénteken 16 órakor tartunk a Pallas Páholyban (Bp., V. Alkotmány u. 15.) Előadó: Tölgyessy Péter Üzleti előfizetés kisvállalkozóknak , a Pannon Partnereknél és honlapunkon. Az üzleti új üzleti előfizetés vásárlása és két éves hűségrv ÉLETÚT IRODALOM 2006. JÚNIUS 2.