Élet és Irodalom, 2006. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

2006-09-29 / 39. szám - Szilágyi Ákos: Hazafias beszéd (14. oldal)

Ja, a Hírtévé?... MONORI ÁRON (Folytatás a 13. oldalról) A Hír TV tudósítója mintegy zárszó­ként a következőket tartotta fontos­nak hozzátenni: „Kedves nézőink, amint azt önök hallották, a kocka el van vetve, ez már forradalom. Ezt Toroczkai László, a Hatvannégy Vár­megye elnöke mondta. Én a képet és a hangot visszaadom a stúdiónak, kö­szönöm szépen a figyelmüket, viszont látásra.” Miután a szerkesztőség semmilyen problémát nem jelzett a tudósítással kapcsolatban, mi több, a következő napok tüntetéseire és zavargásaira ugyanazokat a tudósítókat küldte, akiket korábban, azt kell gondol­nunk, hogy a műsorszolgáltató veze­tése egyetért a bemutatott tudósítói és szerkesztői szerepértelmezéssel. Ez a szerepértelmezés a médiumot az események résztvevőjeként, nem pe­dig azok közvetítőjeként képzeli el. Mindenféle reflexió és objektivitásra való törekvés nélkül elfogadja az ese­ményekben részt vevő egyik csoport diskurzusát, ugyanazon a regiszteren beszél, mint a kiválasztott csoport. Nem mérlegeli a (BBC irányelveiben lefektetett) kockázatokat, nem kérdő­jelezi meg a nyilvánvalóan megbízha­tatlan adatokat, nem képes felelős­séggel nem élni minden lehetőséggel. A közvetítést követőn az SZDSZ fel­szólította a médiumot, hogy etikátlan magatartása miatt kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól. Az ostromot elszenvedő MTV elnöke szégyenletes­nek nevezte a közvetítés módját. Vol­tak ugyanakkor, akik nem találtak ki­vetnivalót a műsorszolgáltató teljesít­ményében, sőt. Hegedűs Zsuzsa szoci­ológus még az MTV ostroma ideje alatt, élő adásban fejezte ki háláját a közvetítésért: „Én szeretnék köszöne­tet mondani, de azt hiszem, hogy na­­gyon-nagyon sok néző nevében mon­dom ezt­­ a Hír TV-nek (...) és főleg Császár Attilának aki - ezt most az én kinti tapasztalataim alapján mondom - nyugat-európai mércével is hihetet­lenül magas szint, de az egész stáb, szóval ez fantasztikus volt.” Gajdics Ottó, a Hír TV vezérigazgató-helyet­tesének nyilatkozata szerint „Elmebe­teg dolog azt állítani, hogy szándéko­san szítottuk a hangulatot a Magyar Televízió ostrománál.”­ A tudósítás a Fidesz szerint is rendben volt, ugyan­akkor annak bármilyen kritikája, amely „a helyszínről egyedül tudósító Hír Televíziót utólag támadja és diszkriminálni szeretné (...) már-már a sajtószabadságot veszélyeztető táma­dás”, amiért a Fidesz az Európai Új­ságírók Szövetségéhez fordul.10 A Fi­­desz-portál (http://www.fidesz.hu) ta­núsága szerint hamarosan támogató­­an nyilatkoztak az eset kapcsán a Hír TV-t védő, így annak (a BBC irányel­veitől fényévekre elhelyezkedő) eti­kátlan közvetítési metodikáját magu­kévá tévő újságíró-szervezetek is: a Magyar Elektronikus Újságírók Szö­vetsége, a Magyar Újságírók Közössé­ge, a Közszolgálati Műsorkészítők Szakszervezete és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége. Lelkük rajta. 1 Lásd például: Dem­e János: Médiaforradalom. HVG, 2006. szeptember 22., 87. o. 2 Romhányi Tamás: Macska-egér játék a körúton. Népszabadság, 2006. szeptember 22., 4. o. 3 Írásomnak nem tárgya, ugyanakkor továbbgondolás­­ra érdemes, hogy az ilyen újságírói hozzáállás milyen hatással van a plurális médiakörnyezet folyamatos fenntartására, illetve annak eseti hiánya miatt az egyedül jelen lévő médium előtt nyíló manipulációs lehetőségre, s ezáltal az információhoz való állam­­polgári jogok átmeneti sérülésére, végső soron a (a Hír TV-vel szimpatizáló tüntető vandálok által a tu­dósítás szerint köztelett) sajtószabadság átmeneti csor­bulására.­­ Lásd Schuster Richárd és Azurák Csaba beszámoló­ját a tv2 2006. szeptember 19-én sugárzott Mokka című műsorában. 5 Megrongálták az MTV-s autókat. https/in­­dex.hu/politika/belfold/tuntet0917/?p=34­6 http://m­vw.hirtv.i­­u/hirtv ? v Lásd: BBC Editorial Guidelines. De­monstrations, disturbances and riots. http://www.bbc.co.uk/guidelines/editorialguide­­lines/edguide/war/demonstrationsd.shtml 8 Az eredeti szöveg itt a graphic szót használja. A gra­phic violence kifejezés az angolszász televíziózásban a képernyőn megjelenő sokkolóan naturális és véres erőszak leírására szolgál. 9 Semmi bajunk nincs a Magyar Televízióval. Haszán Zoltán interjúja Gajdics Ottóval. Népsza­badság, 2006. szeptember 23., 20. o. 10 Lásd: Az Európai Újságírók Szövetségéhez fordul a Fidesz. http://wwwfidesz.hu/nyomtatha­­to.php |CikkID 163849 ÉLET ÉS ÍR IRODALOM SZILÁGYI ÁKOS: Hazafias beszéd „Csak ami nincs, annak van bokra, / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra” (József Attila: Eszmélet) Magyarország van. Nem lesz, ha­nem van. Nagyon-nagyon van. Megvan­­ egyszer s mindenkorra. Ellepi a Van, lehúzza, befedi, elta­karja. Tele van, színükig van. Tisz­ta Van. Ezért élünk széthullásában, ezért hullanak szét bennünk azok az érzületi és gondolati alakzatok, amiben idáig hittük, láttuk, gondol­tuk, és amiben léteztünk mi ma­gunk is. Mi magunk vagyunk a szét­hullás - Magyarország széthulló életvilágának bennszülöttei, akik széthúzásunkkal - önmagunk szét­húzásával is! - csak siettetjük szét­hullását. Nem tehetünk egyebet. Erre vagyunk ítélve. Itt és most. A széthullásban nem lehet megállni. Az élet él és élni akar és a széthullás A Fekete Sas Kiadó keresi a Füst Milán életmű-sorozat Szavak az árnyékomhoz cí­mű, következő kötetéhez Szán­tóné Kaszab Ilona jogutódját­ is élet. Minél előbb hullik szét, ami van, annál jobb. A széthullás, akár melankolikus pillantás fogja át a romlás, az oszlás és foszlás létkörét, akár ijedt vagy vá­rakozásteli, nem fáj. Nem a széthul­lás fáj, hanem feltartóztatása, amikor erőnek erejével, nyers vagy kifino­mult erőszakkal akarják egybetarta­ni, ami már szétesőben, elmúlóban, hanyatlóban van, amit belülről már nem tart össze az élet rendező elve, ami már a halálé. Erővel, lármával, szidalommal, rúgásokkal próbálják talpra állítani, életre ösztökélni, élet­re ütni-verni-rúgni, mint az össze­­roskadt gebét, aki a végét járja. A széthullás feltartóztatása akadá­lyozza az új élet, a magasabb szintű integráció kialakulását, hátráltatja vagy lehetetlenné teszi az újjászüle­tést, végérvényessé a halált. A ha­nyatlás, a szétesés folyamatának fel­tartóztatása csak még burjánzóbbá, még hatalmasabbá teszi a bomlás és romlás folyamatát. Ha az országmen­tők, a széthullással szembeszállók, az oszlás és foszlás üldözői és büntetői sikeresen torlaszolják el az új élet vi­lágjövetelének útját, az új elemeket, új szereplőket pedig, mihelyt előbúj­nak valahonnan, szisztematikusan megsemmisítik, agyonverik, akkor fönnáll a veszély, hogy a széthullás­ból nem születik semmi, az ország ki­hullik az élet körforgásából. A Van ádáz megmentői és habzó szájú pró­fétái, rettegnek attól, ami Lesz, ret­tegnek az új élettől, mint halálvesze­delemtől, mert nem ismerik, mert nem látják és nem találják benne sa­ját helyüket. És csakugyan: az ő szá­mukra nincs is hely itt, ahogy sem­minek nincs helye, ami halál, ami a holt múlthoz, megállt időhöz, vagyis a széthulló jelenhez tartozik. Az új élet szereplőire ezért tekintenek úgy, mint a régi élet gyilkosaira, idegen­­szívű merénylőkre, holott az új élet szereplői nem az ország életére, ha­nem halálára törnek. Az új élet szüle­tésének akadályozói, az új élet pusztí­tói viszont egyáltalán nem a régi élet megmentői, hanem a halál szekérto­lói: hullaimádók, halálerőtől duzza­dó élőhalottak, oszló-foszló múmiák. A születőben lévőt tuszkolnák, tapos­nák vissza oda, ahonnan érkezik: „nem születsz meg! megdöglesz!” Akkor hát jöjjön, aminek jönnie kell, a nagyszerű halál. Kinek nagyszerű, kinek nem. Haza vágy­ halál? Nem! A Haza mint halál! Ahogy a fasiszták ki­áltották világgá a múlt század dere­kán: „Hazánk­­ a halál!” És: „Éljen a halál! Viva la muerte!” Ezért próbálta éppen „a konzerva­tívok fülébe súgni” a Bálványok alko­nya szerzője egykoron: „Amit azelőtt nem tudtunk, amit ma tudunk, tud­hatnánk­­ visszafejlődés, visszafordulás, valamiféle értelemben és sokon egyáltalán nem lehetséges. Mi fiziológusok leg­alábbis tudjuk ezt. De minden pap és moralista hitt ebben­­ vissza akar­ták vinni, visszasrófolni az emberisé­get az erény egy korábbi mértékére. Az erkölcs mindig Prokrusztész-ügy volt. Ebben még a politikusok is utá­nozták az erény prédikátorait: még ma is vannak pártok, amelyek min­den dolog rák­hátrálásáról álmod­nak, mint célról. De senki sem lehet rákká. Semmi nem segít: előre kell haladnunk, akarom mondani lépés­ről lépésre tovább a dekadenciában (én így definiálom a modern »hala­dást«...). Ezt a fejlődést lehet gátol­ni, és a gát révén magát az elfajzást felduzzasztani, felhalmozni, heveseb­bé és váratlanabbá tenni: többet nem tehetünk.” Azóta, hogy Nietz­sche e szavakat a „konzervatívok fü­lébe súgta”, megjelentek az ál-kon­­zervatívok, a radikális konzervatí­vok, akik rák-pártjaikban és rák-álla­maikban meg is valósították a rák­mozgást, elkezdtek menetelni vissza­felé, egész társadalmi rendszerekkel, fundamentalista diktatúrákkal és rendőrállamokkal torlaszolva el a modern haladás (a „dekadencia”) útját, és iszonytató méretűre duz­zasztva föl az elfajzást, katasztrófává szervezve a hanyatlást, meg sem áll­va a halálig. A regressziós erőszak mértékétől függően a feltartóztatott vagy meg­szakított idő kivételes állapotában ret­tenetes és hazug integrációk jöhet­nek létre. A régi - jó, de túlhaladott - integrációk széthullásának mester­séges feltartóztatásával, amely a dik­tatúráig, a rémuralomig, a világ­pusztításig és népirtásig fajulhat, egyrészt a modern társadalmakban elért szabadságszintet rombolják le, másrészt a széthullásból keletkező új elemeket, erőket, szereplőket, kész­tetéseket és képességeket számolják föl. Ezzel pedig szétverik, meggyön­gítik vagy megroppantják a széthul­lás és újjászületés folyamatában levő emberi társulásokat. Ez idő szerint elsősorban a modern nemzeteket. A radikális, azaz tettleges nemzetféltők közül kerültek ki - száz év óta egy­folytában - a legeszelősebb nemzet­rombolók, a legvéresebb kezű népir­­tók és nemzetgyilkosok. Nem az a kérdés tehát, lesz-e Ma­gyarország, hanem hogy lehet-e? Magyarország van - hogyan lehetsé­ges? A líra logikája szerint a Van-ból lesz a Nincs, bárha nem egyköny­­nyen. Egyelőre csak a széthullás van. Ez biztató, de a Nincs-ig még el kell jutni. A Nincs-et nem adják ingyen. Meg kell küzdeni azokkal, akik elba­­rikádozzák a hanyatlás útját. Akik össze akarják ragasztani - mások vé­rével és szenvedésével -, ami szét­­hullóban van. Mikortól kezdve és milyen értelemben eleveníthető fel a valahai bizodalom, mely szerint Ma­gyarország nincsen? Hiszen csak ami nincs, az a világ! Ha Magyaror­szág van, akkor vége van. Akkor nincs remény. Akkor minden itt van, ott - a széthullással átellenes ol­dalon, a túlparton - nincsen semmi és senki. S valóban: nem kötelező, hogy Magyarország legyen. A Lét Nagy Könyvében nincsen megírva. Hisz annyi minden más sincsen meg­írva ott. Annyi minden elmúlt, annyi nép, ország, birodalom, akár meg­őrizte őket a kulturális emlékezet, akár nem. Nincs reménytelenebb annál a világnál, amely teljesen meg­van, s átélésmódját, szellemi hori­zontját, érzületét a Van határozza meg. A puszta Van. Az „ez van”. Nem, nem ez van! Sohase ez van! Ez már nincsen. Ezt már nem kell sze­retni. Csak ami nincs, csak azt kell, azt érdemes! A Van leomló falának minden darabkája a Nincs-ről álmo­dik. A szabadságról, ami­­ Nincs. Szertefoszlanak-e az álmok, avagy új Ház falai, új magasságok épülnek-e belőlük, ez itt a kérdés. Ma semmi nem épül, széthullásban van min­den. Álmodik a nyomor. A tömeg­­kultúra nyomora. Eljutni a Nincs-ig, s még tovább. Mert Magyarország csak akkor lesz, ha nincsen. Hol van ez a Nincs, ha van valahol? Bennünk van? Van bennünk még valami Magyarország­ból, ami nincsen? Higgyük, hogy van. Különben hogyan lehetnénk mi? Ha nekünk lennünk kell, neki is lennie kell. Ámde épp ez itt a kér­dés: kell-e lennie? Amíg mi leszünk, addig biztosan. Senki nem fogja megkérdezni tőle, akar-e lenni. Ed­dig se kérdezte, így lett Magyaror­szág. Azért van. Azért nincs. Igen, hazabeszélek. Hazabeszélem magamat. Hátha még van haza ott. Azazhogy­­ lesz. Hátha még nincs meg Magyarország. Nincs készen. Nem mögöttünk, hanem előttünk van. Nem van, hanem lesz. Talán újra eljött a hazafiasság ideje, a ha­zafias beszédé és a hazafias műveké. Nem pusztán a szó szűk politikai ér­telemében, (úgy is, persze!), hanem metafizikailag (különben is: ki mond­ta, hogy politika és metafizika - ket­tő és nem egy?). A haza mindig ott van - nem itt. A haza mindig az, ami nincs. A haza - Nincs. A mi egyetlen nincsünk. Kinek-kinek a magáé - az ő saját hazája, saját személyes Nincs-e. Csak az nincstelen, akinek még ennyi Nincs-e, ennyi veszíteni­valója sincsen.­ ­ Tel./fax: 332-89-31 e-mail: feketesastafeketesas.hu Halmos Klára rajza OKTOBER 4. 20h URJ CMNK . \ BARTÓK PROJEKT BÉL, Igazi kuriózum! Url Caine zongora, laptop HWL összesen két koncert: Budapesten Balogh Kálmán - cimbalom és New York-ban! Chris Speed - klarinét, szaxofon Jim Black - dob, ütőhangszerek John Hebert - nagybőgő Joyce Hamman hegedű Trafó — Kortárs Művészetek Háza 1094 Budapest,Liliom u.41. ITel.:2151600 lwww.trafo.hu jegypénztár: 14-20h I hétvégén: 17-20h ljegy@trafo.hu WWW.uricaine.com Mézfeltámogatók PORTSúgó ClarmMíjvhs/bIt parint Az Alexandra Pódium (Nyugati tér 7.) 40. heti ajánlója , szept. 30., szombat, 19 óra Gerendás Péter zeneszerző, dalszövegíró, előadóművész estje Θ okt 1., vasárnap, 17 óra Alföldi Róbert vendége Balázsovits Edit színművésznő , okt. 2., hétfő, 19 óra Rockenbauer Zoltán: Márffy Ödön élet­mű-katalógus - könyvbemutató. Közreműködik a szerző, házigazda a Maklary Artworks Kiadó ® okt. 4., szerda, 19 óra Csáki Judit vendége Presser Gábor zeneszerző ® okt. 5., csütörtök, 19 óra Vámos Klub - Vámos Miklós vendége Jordán Tamás színművész Irodalmi Kávézó (Károly krt. 3/c) , okt. 4., szerda, 17 óra Sass Sylvia bemutatja és dedikálja új, A belső hang című könyvét. Beszélgetőtárs: Boros Attila. 2006. SZEPTEMBER 29.

Next