Élet és Irodalom, 2009. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-19 / 25. szám - Váncsa István: A turul marad (1. oldal) - Cy Twombly : Rajzok • Bemutató szám (1-32. oldal)
Hanák András: A végzés hatalma -alkotmányértelmező kérdések * Vásárhelyi Mária: Balliberális médiaharakiri * Niedermüller Péter: „A Jobbik megérkezett...” Wagner Péter az iráni választásokról * Cy Twombly tizennégy munkája bécsi kiállításáról * Kappanyos András: Így gondozd Radnótidat * 3v ÉS Irodalom: Balázs Imre József, Bódis Kriszta, Győri László, Kálnay Adél, Kolozsi László, Lackfi János, Váraljai Anna IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Ltl. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM ÁRA: 396 FT 2009. JÚNIUS 19. VANCSA ISTVÁN: A turul marad Marad a turul, mondta a halk szavú alelnök, a kongresszusi küldöttek pedig meghatottan, egyszersmind elszántan néztek maguk elé. Ősapánk a turul minekünk, igaz magyar embereknek, a szavazóinknak meg pláne, úgyhogy hiába van a lebontására jogerős bírósági ítélet, a turul nem fog lebomlani. Azért nem, mert csak. Ugyan engedély nélkül épült, viszont mi a jövő emberei vagyunk, ennek megfelelően a reménytelenség emberei bekaphatják, a bíróság nemkülönben. Ránk a törvények nem vonatkoznak, mi közvetlenül a magyarság őseredeti, misztikus népközösségéből (szittya nyelven Volksgemeinschaft) nyerjük a felhatalmazást arra, hogy azt csináljuk, amit akarunk. Szavazóinknak, akik úgyszintén a jövő emberei, ez a fontos, Emese ősanyánk kalandja a turulmadárral, Totem und Tabu, Blut und Boden, nem pedig a jogbiztonság, a törvény előtti egyenlőség meg a hasonló liberális biszbaszok. Sajnos, a halk szavú alelnök is és a pártja is tévedni látszik abban a tekintetben, hogy a tökös jobboldali szavazó számára mi fontos igazán. Ez azért elgondolkodtató, mert belátható időn belül ők - Fideszék - lesznek a magyar politikai palettán a viszonylag épeszű párt, vagy legalábbis nekik kéne lenniük, minthogy erre az állásra más pályázó egyelőre nincs. Vagyis mindenekelőtt be kéne látniuk, hogy gyakorlatilag fölöslegesen verik a sámándobot tizenvalahány esztendeje, evvel csak a normálisabb választókat riasztották el, viszont - ahogy ez mára bebizonyosodott - nem kötötték magukhoz a félkegyelműeket. Szoftverhibás művészlelkek ugyan szép számmal álltak mögéjük, ám ők, bár sokan vannak, még sincsenek elegen, ráadásul egy részük nem is valódi, hanem bérbolond. Ezzel szemben az echte völkisch holdkórosok a közelmúltban átigazoltak az igazi nemzetiszocialisták közé, a választáson pedig elsősorban olyanok szavaztak a Jobbikra, akinek ez az egész hókuszpókusz egyáltalán semmit nem jelent. Például fiatalok. A választási tévéműsorokban azt lehetett látni, hogy huszonévesek leginkább csak a nemzeti radikálisok főhadiszállása környékén sürgölődnek, ott viszont tömegesen. Lehet, persze, hogy valamilyen mértékben a nemzeti dada is vonzza őket, például az az örömteli hír, miszerint a magyar nyelv fejlettebb volt, mint a sumér, ám ez mégse igazán valószínű, hiszen a szóban forgó lelkes ifjaknak a „sumér” szó éppúgy semmit nem jelent, mint a „turul”. Áruljuk el nekik, hogy igazából a sumérok és a turulok szövetsége fojtotta vérbe a magyar forradalmat, és látni fogjuk, hogy a szemük se rebben. Stumpf egy - lapunkban már népszerűsített - megállapítása szerint inkább azért sertepertélnek a nemzetiszocialisták háza táján, mert a MIÉP-nek „nincs új, cizellált mondanivalója”, és mert a radikális gondolatokat „a Jobbik kulturáltabban tudja megfogalmazni”. Való igaz, hogy az aprócska, metélt farkincákat illető használati utasítás kulturáltan van megfogalmazva, továbbá cizellált, és mindenképpen új, viszont tömegeket talán mégse vonz. Ráadásul a nemzetiszocializmus Európa-szerte egyfajta ifjúsági szubkultúraként működik, viselkedésmintákat, beszédmódot, öltözködési stílust kínál, és közösségi élményt tud nyújtani. Egy időben a baloldal, sőt a szélsőbal játszotta ugyanezt a szerepet, most a szélsőjobb van soron Valami mindig kell, mert a humán egyedek életútjának egy korai szakaszában erőteljes csordaszellem uralkodik, és ha már összejöttek, muszáj elütniük az időt valahogy. Az agyasabb generációk ilyenkor szeretkezni szoktak, a kevésbé agyasak masírozni. Most nem a hair, hanem a skin jegyében vagyunk, tehát marschieren, kämpfen, kratzen, beißen. De majd ez is elmúlik valahogy. Adjon az Isten pálinkásabb jó reggelt, kövérebb gárdistákat, szebb jövőt. Igazából nagy tömegben vagy arányban pedig Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Nagycsécs, Tatárszentgyörgy, Monok, Olaszliszka lakossága támogatta a nemzeti radikalizmust, olyan emberek, akiket a magyarság totemállata annyira se foglalkoztat, mint Szegedi Csanád kampfja a trianoni határok ellen. Az érdekli őket, hogy ki lopja el a kertjükből az uborkát meg a krumplit, valamint a nyeletlen villáskapát a sufniból. Most valaki sikeresen ragadta meg az ő dühös elkeseredettségüket, félelmüket, csalódottságukat, sértettségüket, felgyülemlett agresszivitásukat, és evvel a politikai aréna többi szereplőjének nagy meglepetést okozott. A meglepetten állongó riválisok közül csak egy gondolta korábban, hogy ezeknek az embereknek is kéne mondani valamit, és mondott is, különféle milliárdos kufárokról, akik csődbe rántották az államgazdaságot, az új arisztokrácia gátlástalanságáról és kapzsiságáról, a magyar emberek aktivitásának elfojtásáról és effélékről, miközben itt az uborka meg a krumpli volt napirenden, nemkülönben a villáskapa. A többiek eddig se jutottak el, pedig talán csak annyi kellett volna, hogy Józsi, bajban vagy, tudjuk, melletted állunk, segítünk, ha nem is most, de mihamar, ahogy lehet. A Kádár-korban volt erre egy formula, elvtársak, a problémát ismerjük, dolgozunk rajta. Ez is több a semminél, a Kádár-korban bevált, mindenesetre sokkal jobb, mint lebarmolni a Józsit, és hagyni, hogy helyettünk majd Vona vigasztalja meg. Persze Józsi, ne legyen illúziónk, azt se érti, amit Vona mond neki, de legalább látja, hogy ez őhozzá beszél, és emlegeti a villáskapát. Az úgynevezett baloldal viszont csak tartalmatlan lózungokat tudott kieszelni, romák nélkül szürkébb volna az ország meg ilyesmiket, ezt kiírták az aluljárók lépcsőjére, hogy lássa a gyalogos, mialatt megy felfelé, és mialatt esetleg épp azok matatnak a zsebeiben vagy a táskájában, akiknek köszönhetően az ország most színesebb. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy a szép, szőke professzor asszony harmadmagával utazik Brüsszelbe, hogy ott akkorát teljesítsen, amit emlegetni fognak, amíg Unió az Unió, és ami nélkül az Európai Parlament csakugyan szürkébb lenne. A skin jegyében akciózó fiatalság rendet akar. (Mi annak idején anarchiát akartunk, meg is lett. Csak későn.) Józsi végképp rendet akar, és jogbiztonságot. Nem turult. A halk szavú alelnök turulja még azt a kevés rendet is gyöngíti, ami van. Növeli a káoszt. Azt jelenti, hogy mi vagyunk többen, mi vagyunk az erősebbek, tehát mi vagyunk a törvény. Viszont Józsi lakhelyén azok vannak többen, azok az erősebbek, ergo azok a törvény, akik el szokták lopni az uborkát meg a krumplit, valamint a nyeletlen villáskapát a sufniból. A turul marad. Józsi a gárdát várja, vagy a Nemzeti Őrsereget. $ m*·: Cy Twombly: Cím nélkül, 1982 © Cy Twombly s mégis szórakoztatókritikai látlelet. Béla