Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)

2010-09-24 / 38. szám - Radics Rozi: Anarcsi boszorkányok • Czóbel Minka és Büttner Helén (13. oldal)

2010. SZEPTEMBER 24. 13 Czóbel Minka „költészetünk furcsasága”, ver­­selgető, szabolcsi vénkisasszony, annyira ronda, hogy emiatt nem tud férjhez menni, írta róla Weöres Sándor (Három veréb hat szemmel. Magve­tő, 1982). Márton László pedig csak „csúnya tündérként” emlegeti (Márton László: Utószó. In Czóbel Minka: Pókhálók. Jelenkor, 2000.). Ilyen és ehhez hasonló bókokkal halmozták el az „anarcsi poétrcát” (Pór Péter) az erősebbik nem képviselői. Czóbelről sokáig hallgatott az irodalomtörténet, napjainkban azonban egyre többen kezdik felfedezni „kényes-finom virág­illat borította verseit” (Kovács Sándor Iván), el­beszéléseit és misztikus regényeit. Hosszú élete (1855-1947), titokzatos szemé­lyisége különleges irodalomtörténeti csemege. Rejtély ugyan, mit keresett ez a művelt, világlá­­tott úrasszony a „sötét Szabolcs” sárga, poros zu­gában, Anarcspusztán. Kisvárdától pár kilomé­terre még mindig áll az ősi bolthajtásos kúria, melyet 1820 körül építtetett a költőnő nagyapja, báró Balogfalvi Czóbel László. Az omladozó épület közvetlenül az önkormányzat mellett ta­lálható. Óriási, ősi angolpark öleli körül, tóval, a tó fölött fahíd ível. A palatetős vályogépület dacol az idővel. Omladoznak a falai, a kertre nyí­ló terasz is csupán árnya önmagának. Az 1948- 1956 közötti időszakban a Megyei Földhivatal községházának és orvosi lakásnak minősítette a kastélyt. Megjegyzésként említi, hogy a parkban halastó van. Ugyanekkor lajstromba veszi a szo­bákat: „Szobák száma 9, a helyiségek száma 17. A park 10 kat. hold. Állapota gondozott”.( Mar­­gócsy József: Egy régi udvarház utolsó gazdái. Szöveg­­gyűjtemény az anarcsi Czóbel család levéltári ha­gyatékából. Nyíregyháza,1988.) A Czóbel-kúria parkjában temették el Minka bárónőt 1947-ben. Egyszerű kővel fedett sírban nyugszik. 2007-ben az anarcsi önkormányzat sír­emléket állított a költőnőnek. Egy kisebb harang­láb vigyázza örök álmát. A Czóbel-kastély azóta tovább rongálódik, a palatetőt megkezdte a szél, a hajdani sírkő ott hever közvetlenül a kúria be­járatánál, szép lassan belesüpped a földbe, benö­vi a borostyán. Nem sokan tudják, hogy Czóbel Minkával közös sírban nyugszik nővére, Huszár Imréné (Czóbel Emma) és barátnője, a porosz­­országi festőművész, Büttner Helén (Kiss Mar­git: Czóbel Minka. Budapest, 1980.). Róluk elfeled­kezett a helybéli emlékezet. Nevüket sem tüntet­ték fel a már említett haranglábon. A Czóbel-hagyaték egy része az OSZK kéz­irattárában, a Nyíregyházi Levéltárban és Takács György anarcsi lakosnál található, aki gyermek­kora óta ismerte a költőnőt. Takács György men­tette meg Czóbel levelezését, fotóit, könyveit és Büttner Helén jó néhány festményét, közöttük fiatalkori önarcképét is az 1947-es pusztítástól, ami az épület államosításával együtt járt. Takács úr emlékezetében elevenen élnek a néhai úrasz­­szonyok, Minka és Helén: „A Büttnert nem sze­rette senki sem. Minka nagysága szép volt, ked­ves volt, jóságos volt. Nem is értem, miért írta róla az az irodalomtörténész, hogy csúnya volt, és ezért nem tudott férjhez menni. A Minka nagy­sága Justh Zsigmondot szerette, aki meghalt, mi­előtt összeházasodhattak volna. Megvan a fotó­ja, még látszanak a nagysága könnyei rajta. Na­gyon megsiratta Justh Zsigmondot. Nem akart ő mást már azután. A Büttner, az csúnya volt. Minka nagyság olyan volt, mint Sissy.” ( Takács György szóbeli közlése) Büttner Helén (1861-1943), „a Kis Büttner”, vagy, ahogy Minka becézte „Bob” poroszorszá­gi festőnő 1889-ben tűnik fel először a költőnő társaságában. „Egy kis festőnő van, a Helén Bütt­ner, és engem nagyon érdekel. Sajnálom, és úgy szeretem. Az egész vadásztársaságot festi. Sze­gény, sokszor belefárad, de a kenyér, a megélhe­tés tehetsége nagy hatalom” - írja Czóbel 1889. december 3-án Mándokról Justh Zsigmondnak. Ettől kezdve egyre gyakrabban találkozhatunk a hányatatott sorsú kis festőnéval Czóbel levelei­ben. Kiss Margit irodalomtörténész külön feje­zetet szentel könyvében ennek a, ahogyan ő ne­vezi, „piától, sírig tartó barátságnak”. (Barátság?!) Büttner húszévesen vág neki a világnak, szülei Amerikába vándorolnak, ő egyedül marad Né­metországban, ekkor dönt úgy, hogy Magyaror­szágon próbál szerencsét, és mint a nagy világgá­­menőknek általában, úgy Helénnek is meggyű­lik a baja különböző útonállókkal, akik hol pénz­éhes zsidó nők képében, hol önelégült arisztok­ratákként, de útját állják. Szenvedése meghozza jutalmát: az Andrássyak, Zichyek, majd a Czóbe­­lek veszik pártfogásukba. Az utóbbiak olyannyi­ra, hogy egy idő után családtaggá válik, és Anarcs­­ra költözik a Czóbel-kúriába. „Önzetlen barát­ság kötötte őket egybe. A legnemesebb értelem­be vett platóni barátság volt ez, mely az evolúció jegyében művészetük tökéletesítésében jutott ki­fejezésre. Ez a nemes barátság mindhalálig meg­maradt. A festőnő is Anarcson fejezte be életét 1946-ban. Közös sírban nyugszanak Emma, Min­ka és Helén” (Kiss Margit: Czóbel Minka). ,Tegnap elment innen a kis festőnő, Büttner He­lén. Igen megszerettem” - írja Minka Justh Zsig­mondnak (Anarcs, 1890. január). „Reggeli sétám mindig a kis festőnéhez, Büttnerhez, ki itt a va­dásztársaságot festi” - írja később (Mándok,1890. február 14.) (Margócsy József: Egy régi udvarház utol­só gazdái). Az ismeretség az évek múlásával egyre jobban elmélyült. Ezzel párhuzamban érdemes megemlítenünk Czóbel és Justh Zsigmond barát­ságát is. Pusztán kollegiális viszonyt ápoltak? Is­meretségük első éveiben szigorúan „Kedves Col­­lega”-nak szólítják egymást. Kertész Zoltánné anar­csi pedagógus elsőként közölte Hidlámzóférfy című kiadványában Czóbel Minka Justh Zsigmond­nak írt negédes sorait. Erről a dokumentumról ko­rábban egyetlen filológus sem tett említést. Mar­gócsy József szöveggyűjteményében sem találha­tó, pedig az a Czóbel-Justh-levelezés jelentős ré­szét dokumentálta. ,Anarcs, 2. 11.1900. Édes Aranyos! Nem is szükséges a nap, hogy nálad a tartózkodás »na­pos« legyen, szép volt, jó volt, örömmel gondo­lok vissza rá. Wolfnernek írtam. Küldje el neked a 2- 2 példányt minden verses kötetemből, remé­lem mielőbb megteszi? Donna Juanna sorsa igen megörvendeztetne, ha a te általad oly csábítóan odaírt 2... is konstatálná becsét. De mondd csak, mennyi fenyőtobozt szedjek én neked, hogy meg­háláljam munkás szeretetedet. Ma elindultam e működésre, de még csak három darabot leltem, a többi sárba veszett. Már azt igazán nem akar­nám, hogy a prózai dolgokat még le is írd! Kü­lönben is rövidek, úgy is csak a te szemeidnek voltak szánva, ezeket kérlek, küldd vissza, s ha esetleg egy vagy másikat kiadhatónak találod, je­gyezd meg, majd leírom. Milyen verseket akarsz, te édes? Ami írva nálam van? Ezek közül többe­ket küldött vissza Endrődy, küldjem azért neked? Leveled igen mulattatott, ne csodáld, ha csak rö­viden felelek, s ha a kopírozással sem haladok. Igen beteg vagyok, nem tudom influenza, epe, láz, vagy mi? De alig tudom a tollat fogni, any­­nyi a dolgom, és csak fekszem egyik kanapéról a másikra. Isten veled, ölel, szeret Munkád” (Ker­tész Zoltánné: Hullámzó fény. Anarcs, 2005.). Majdnemhogy teljes a szerelem, csak egy dolog hibádzik: az episztola 1900. II. 2-i keltezésű. Justh Zsigmondot 1894-ben elvitte a tüdővész. A korábbi Justh-Czóbel-levelezés 1889-től 1894- ig ilyen meghittségről nem árulkodik. Kizáró­lag irodalmi, művészeti témákra szorítkozik. Ba­ráti, mégis távolságtartó hangnemben zajlik az eszmecsere. A levél dátumozása is különösen szokatlan. A hónapokat soha nem jelölték szám­mal (lásd a fentebb idézett Czóbel-Justh-leve­­lezéseket). Példaként említem Czóbel Justh Zsigmond­nak írt sorait 1891-ből: „Mondok, 1891. novem­ber 8. Tudja mi hibázik nekem itt a legjobban? Hogy senki, de abszolute senkivel nem beszél­hetek azon dolgokról,amelyek legjobban érde­kelnek. Forgách Lászlóval ugyan jól értjük egy­mást, az ő magyar egyszerű esze mindent helye­sen, egyenesen fog fel. De ő kissé sportsman - le­nézését affektálja a szellemi értékek iránt. Keresz­tet vet, ha Zolát említik, bár soha egy sort sem olvasott tőle. Ugyanígy, ha Wagnert említik - bár kitűnő hallása van, s talán jobban érti a zenét, mint sok azzal foglalkozó etc. etc. etc. Nincs ugyan szárnyam, fájdalom, de ha volna, itt biz­ton elégetnének, mint a boszorkányokat.” (Mar­gócsy József: Egy régi udvarház utolsó gazdái) Az anarcsi irodalomtanárnő, Kertész Zoltán­né nem jelöli meg a publikált levél forrását. Ez­zel még inkább megkérdőjelezi a szóban forgó szöveg hitelességét. Kérdéses, hogy magánsze­mélytől, hagyatékból, vagy levéltárból szárma­­zik-e a közölt dokumentum. Kertész Zoltánné Czóbel-monográfiájában Büttner Helénről is említést tesz: „Az idősebb helyi lakosok úgy emlékeznek rá, mint különc je­lenségre. Nyakkendőben járt, cigarettázott, so­vány, sportos testalkatát idős korában is megőriz­te, és szinte mindig magával vitte festőállványát.” A „Bob jelenség” sokakat megbotránkoztatott Minka baráti körében is. Az anarcsiák és a Czó­­bel-uradalom cselédei pedig egyenesen idegen­kedtek a „ különc” művésznőtől. A festőnő csep­pet sem volt nyájas, szociális érzékenysége pe­dig... „Egyszer édesapámat is megszólította, ami­ért levágott egy ágat a parkban lévő fáról. Ami­kor együtt sétáltak a méltóságával, még meg is mutatta, hogy ő az, aki azt az ágat levágta. ’ (G. Ta­kács Erzsébet visszaemlékezése). AZ OSZK Kézirattárában található Büttner Helén és Czóbel Minka több száz oldalnyi né­met nyelvű levelezése. (Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár. Czóbel Minka hagyatéka. Fond 31/24.) Jelentős részük 1890 és 1930 kö­zött íródott. Egyik levélben Bob félig-meddig ci­nikusan ugyan, felhívja Minka figyelmét a bará­ti körükben elterjedt pletykára, mely kettőjük vi­szonyáról szól. „Iska rat­et mir sehr ab zu Ma­­lonyay zu gehen, hat über uns Beide starke les­bische Dinge verbreitet, er begreift nicht wie die gesunde Minka mit der kranken Bob umgehen kann etc. etc. etc...” [Iska nagyon nem ajánlja, hogy Malonyayhoz menjek, mindkettőnkről erős leszbikus dolgokat terjesztett, és fel nem foghat­ja, hogy tudhat ez az egészséges Minka ezzel a beteg Bobbal bánni.] (Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár. Czóbel Minka hagyatéka. Fond 31/27.) „Lesbische dinge”-ről értekezik az úri társaság, egészségtelen, leszbikus kapcsolat­tal vádolja őket környezetük. (A Büttner által em­lített Iska, Gróf Teleki Sándorné Kende Juliska, Minka jó barátja, aki Szikra álnéven publikált verseket. Korának népszerű írója volt. Gróf Ma­­lonyay Dezső művészeti író, művészettörténész, Mednyánszky Lászlóról írt monográfiát 1904- ben. Mednyánszky László Czóbel Minka báty­jával, Czóbel Istvánnal állt sógorságban. Czóbel István felesége Mednyánszky Margit volt.) A meghittségről nemcsak a megsárgult lapok kö­zül kihulló préselt virágok árulkodnak, hanem a „Mein Pipe, Pipikém, Édes Kedves Pipikém, Me­ine Liebe” megszólítások, erotikus rajzok, skic­cek, melyek a sorokat izgalmasabbakká teszik. „Drága, kedves gyermekem, félelmetesen ha­tott rám szegény édesapja halálának híre. De nem szabad azt mondania, gyermekem, hogy nincs többé senki hozzátartozója. Hiszen maga hoz­zám tartozik teljesen és egészen, és én olyan sze­retettel viseltetem maga iránt, ahogy csak szülő tud gyermekéhez [sic!]: az ő fájdalma az én fáj­dalmam, az ő öröme az én örömem. Madárkám, maga nincs egyedül, atyja magát rám hagyta. Saj­nos, sajnos, hogy én ténylegesen sem most, sem később nem tehetek sokat magáért, de a szívem­ben maga az én gyermekem, az én drága, ked­ves, szeretett gyermekem. Istenem, ha most itt lehetne! Fel tudja fogni maga iránt érzett gondo­lataimat és szeretetemet? Minden, minden, amit csak mondhatok magának, csak annyi, hogy na­gyon szeretem. Hogy te az én szeretett, drága, szívbéli gyermekem vagy, hogy nagyon szeretné­lek téged szívemre szorítani és ezerszer megcsó­kolni, és hogy imádkozom Istenhez, hogy rád vidám és jó idők következzenek, és hogy egész­ségben tartson meg és vidáman hozzon vissza. Örök barátságban és szeretetben. Minka, Neh­­re, 1894. március. 18.” (Minka Bobnak Párizs­ba, közreadja Margócsy József). Minka és Helén barátsága valóban egy életre szólt. Az apai ágon német, anyai ágon lengyel származású festőnő menedéket talált a beregi kú­riában. A mélyen vallásos Czóbel bárónő olyan nagy hatással volt barátnőjére, hogy az 1925-ben evangélikus hitéről római katolikus hitre tért: „Én, Büttner Helén, Adolf Büttner és Augusta Wiedwald leánya, evangélikus vallású, születtem a poroszországi Berlinben, 1861. máj. 24-én, le­mondtam az evangélikus vallásról és visszatér­tem a katholikus egyház kebelébe, hitvallásom szerint, amelyet a Megváltó Mária templomának sekrestyéjében, Őméltósága Majláth, erdélyi püs­pök kezébe tettem” (Büttner Helén nyilatkoza­ta, közreadja Margócsy József). Czóbel 1897-ben La migration de l’âme (Lélek­vándorlás) címmel franciául írt drámáját Bütt­ner illusztrációi díszítik. A festőnő anarcsi és kis­­kartali műtermében alkotott. Képeinek egy ré­sze a Szépművészeti Múzeumban és magánsze­mélyek tulajdonában található. Ezek túlnyomó többsége állatkép, tájkép. Minka és Helén meg­hitt kapcsolatáról leginkább az OSZK Kézirat­tárában és a Nyíregyházi Megyei Levéltárban őrzött Czóbel-naplók tanúskodnak. A fiatal Minka naplói többnyire irodalmi és esztétikai kérdésekkel foglalkoznak, míg az 50-es éveiben keletkezett feljegyzései az anarcsi udvarház és a birtok körüli gazdasági tevékenységekre szo­rítkoznak. Fő érdekességei a Czóbel-naplóknak az áldáskívánságok. „Isten áldd meg a júniust nekem és Bolykámnak!” Minden hónap elseje fohásszal kezdődik. Nincs olyan nap, hogy ne említené Büttnert. Bob fest, korcsolyázik, lova­gol, Bob egy kis barázdabillegetőt talál, Bob­bal Várdába kocsizunk, misére megyünk, Bob nyiszálja a haját stb. 1908. december 28.: „Bobbal Várdába. Ru­hámhoz veszek csipkét. Vajon hol és hogy fo­gom viselni? Este postára.” 1911. december 28.: „Bob lovagol a Tarkán, én a mezőre elébe. (...) Az újságba olvasom Zichy Nándor halálát. Mily veszteség a katolicizmusra.” 1899. augusztus 31.: „Bob napraforgókat fest. Délután kilova­gol, látom lóháton jönni, mintha még egy alak ülne mögötte a nyeregben, mintha én magam lennék. Aztán én ülök föl.”( Országos Széché­nyi Könyvtár Kézirattár, Czóbel Minka hagya­téka. Naplók 1914-1940.) Helen Büttner fiatalkori önarcképe rövid, sző­ke hajú, fiús nőt ábrázol. A későbbi Büttnerről ké­szült fotográfiák nem sokban különböznek ettől, csupán valamivel ráncosabb arcot mutatnak. A lovat is úgy ülte meg, mint a férfiak, priccses nad­rágban, csizmában. Czóbel Minka anyai ágon (Minka édesanyja gróf Vay Éva Evelyn) első uno­katestvére volt gróf Vay Sarolta Sándornak, a „Csí­­nyes Vay grófnőnek”, akiről Krúdy Gyula is meg­emlékezett tárcájában. A Czóbel-hagyatékban ott található a névjegykártyája is: Vay Sándor újság­író. Talán nem véletlenül maradt pártában Czó­bel Minka - Bob, azaz Büttner Helén oldalán? RADICS ROZI: Anarcsi boszorkányok Czóbel Minka és Büttner Helén Gergely Nóra munkája (részlet) FEUILLETON ÉLET És­z IRODALOM

Next