Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-04-06 / 14. szám - Grzegorz Szymanik: "Kiimádkozták maguknak Orbán Viktort" • A Gazeta Polskával Magyarországon (3. oldal)
2012. ÁPRILIS 6. 1 GRZEGORZ SZYMANIK: Varsó, Központi pályaudvar A Nagy Út Magyarországra a Gazeta Polska, a Solidari 2010 mozgalom és a Lech Kaczynski Társadalmi Mozgalom közös ötlete volt. A magyarok nemzeti ünnepére, március 15-re, a magyar forradalom kitörésének évfordulójára össze kell gyűjteni több ezer lengyelt, kibérelni egy vonatot, és Budapestre utazni, hogy támogassuk a miniszterelnököt, aki olyan, mint a mi Jaroslaw Kaczynskink. De mint egy sikeres Jaroslaw Kaczynski. Olyan államot hozott létre, amilyet mi is szeretnénk. Hogy milyen ez az állam? Erős, független, és vele van az Isten. - És olyan, hogy nem kell miatta szégyenkeznie az embernek - teszi hozzá Janek, aki állítólag egy minisztériumban dolgozott (nem árulja el, melyikben). Az Európai Unió ezt akarja megakadályozni. Ezért vagyunk itt. Látásból már ismerjük egymást, a szmolenszki katasztrófa évfordulójának havi megemlékezésein szoktunk találkozni. Vannak fiatalok és idősebbek is. Nyugdíjasok, diákok, sebészek, kétkezi munkások. Gazdagok és szegények. A legelszántabbak jöttek el. Hallani ilyen hangokat is. - Dönteni kellett. Vagy a feleségem jön, vagy én. A nejem azt mondta, hogy én jobban meg tudom védeni Lengyelország becsületét. A vonat csigalassúsággal gördül ki Varsóból. - Ebben az országban minden ilyen tempóban megy - mondja Pawel, miközben a darukat, betonkeverőket és a feltúrt földet nézi az ablakból. Ez lenne „az épülő Lengyelország”? Inkább romokban hever. A Varsó mellől származó Pawellel, Bartosz kobylkai vállalkozóval, az ápolónő Teresával és a gdanski nyugdíjas Hannával ülünk egy fülkében. Pawel egy halsütöde tulajdonosa. Szereti az AC/DC-t és a természetet. Meg a tisztaságot. Amikor minden a helyén van. És Lengyelországban most egyáltalán nincs rend. Ez egy kupleráj, már elnézést, és az a legrosszabb, hogy senki nem fogja föl. Még Pawd ismerősei sem. Ahhoz, hogy rend legyen, jó gazda kell. A magyaroknak se maguktól sikerült. Kiimádkozták. Valaki éppen két szórólapot ad be a fülkébe: az egyik arról szól, hogy Bronislaw Komorowski valójában bolsevik származású, a másik pedig a Rózsafüzér Keresztes Hadjárat a Hazáért kezdeményezést hirdeti. A kerekek kattognak, Teresa meg arról beszél, hogy Magyarország is a szakadék szélén állt, úgy, mint most Lengyelország. Magyarország prímása ekkor felidézte Mindszenty bíboros szavait, hogy a segítség a rózsafüzérben rejlik. Kiszámolták, hogy kétmillió magyarra van szükség, aki mindennap imádkozik a hazáért. Négy évig tartott összeszedni őket. - És csoda történt. Kiimádkozták maguknak Orbán Viktort, aki nem szégyelli az Istent - mondja Teresa. - Új alkotmányt kaptak, amelyben első helyen szerepel az Isten. - Most rajtunk a sor - bólogat Hanna, a tengermelléki nyugdíjazott tudományos munkatárs. Az ük-ükapja magyar volt, Esztergomból származott. A Habsburg-ellenes felkelés idején, amelynek évfordulójára igyekszünk, elítélték. Lengyelországba menekült. Hanna apja kiátkozott katona volt. Zsidókat mentett. Miért állítják, hogy a parasztok ölték a zsidókat? Hanna egy közeli barátja meg ott volt április 10-én a szmolenszki gépen. És azzal, hogy ő most itt ül ezen a vonaton, mindez összeér. Hanna szerint ez a gondviselés. - Volt egyszer egy balesetem - mondja. - Az autó megcsúszott a jeges úton. Először fölemelkedtem, aztán lezuhantam. Minden örvény lett, én meg olyan hangosan nevettem, hogy megfájdult a hasam. Teljesen nyugodt voltam. Egyben maradtunk. A kocsin se lett egy karcolás se. Lengyelországgal is minden rendben lesz. Kielcében, Katowicében és több más állomáson is fölszállnak még. A peronokról zászlókkal integetnek. Nowy Szczban orgonával várnak minket az apácák. Az étkezőkocsiban matricákat osztanak, amelyeket majd a magyarokra ragasztunk föl. Magyar zászlós és Orbán Viktoros kitűzőt is kapunk, valamint a Ganta Polska magyar kiadását. Magyarul Lengyel Újsága címe, a főszerkesztő, Tomasz Sakiewicz, olyan jelszavakat írt bele, mint ,„ és a mi szabadságunkért”, vagy hogy „Az oroszok eltüntetik a robbanás nyomait?”. El kellett magyarázni, mert a magyarok sem tudják az igazat. Mert az igazság nem jut ki Lengyelországból. A szabadság vonatán utazunk - adja tudtunkra már késő éjjel a Gwxta Polska főszerkesztője, Tomasz Sakiewicz hangján a vonat hangosbeszélője. - Kérem Önöket, hogy viselkedjenek fegyelmezetten, és ne tegyék tönkre az utat. Óvakodjanak a provokátoroktól! Mi éppen arról beszélünk, hogy száz százalék, hogy vannak itt besúgók. Amikor gond van a mozdonnyal, Pawel megjegyzi, hogy direkt nem akarnak kiengedni minket az országból. - Amikor kirúgtak - mondja a tengermelléki Hanna -, azt mondták, hogy szimpatikus vagyok, de túl gerinces. Manapság az embernek furakodni, áskálódni kell. Lengyelországban a nagy többség furakodik, és rengetegen feltétel nélkül elhiszik, amit hallanak vagy olvasnak, csak saját magukkal törődnek, és nem látják, hogy a vesztükbe rohannak. Nem akarják meghallani az igazságot. - Nekem van egy ilyen barátnőm - vallja be szomorúan Teresa, az ápolónő -, gyakran veszekszünk, nem akar megérteni, de hát mégiscsak a legjobb barátnőm. Budapest, Nyugati pályaudvar Magyarországon ébredünk. Daruk, betonkeverők, feltárt földterület mellett haladunk el. - Nézzétek, itt milyen szépen épül minden. Még a fákat is szabályosan vágják. Szemét sincsen. Egyszerűen jó a gazda - mondja a sütödés Pawel. A nyolcas vagonba szólítanak minket a táblákért és transzparensekért, amelyeket vinni fogunk. „A magyar kormány sajnos megtiltotta, hogy az ünnepségek alatt osztogassuk az újságot. Kérem, adják őket vissza. Ez magának Orbán Viktornak a döntése” - teszi hozzá a hangosbeszélő. A vonaton azonban az a hír járja, hogy valami provokátor már éjszaka betört abba a fülkébe, ahol az újságok vannak, elvitt egy párat, és osztogatni fogja. Itt vagyunk álmaink országában, a Nyugati pályaudvar peronján. Az egyik hölgy rögtön oda is szalad egy rendőrhöz, és cukorkát ad neki. A szőnyeggel borított királyi várón vezetnek át minket. Néhány kedves magyar ránk köszön, hogy „dien dobdl”, és szórólapokat adnak a kezünkbe. „Drága lengyel testvérünk! - olvassuk - Szeretettel üdvözlünk Magyarországon! Mindig szívesen látunk itt, hisz ismerjük a mondást, magyar, lengyel két jó barát. Tudjuk, hogy a segíteni akarás vezérel. De szeretnénk figyelmeztetni, hogy téged becsaptak. Orbán Viktor lelke nem az a lélek, amely összeköt minket. Az ő politikája a feszültségkeltés, a kisemmizés, az elnyomás politikája. Kellemes tavaszi időtöltést kívánunk Budapesten. A Magyar Szocialista Párt Ifjúsági Tagozata”. - Ezek kommunisták, azonnal dobjuk ki! - figyelmeztetjük egymást. Tizenhat autóbusszal szállítanak minket a Nemzeti Múzeumhoz. A magyarok reggelivel várnak minket. Rántott húsos szendvicset kapunk, de mivel böjt van, néhányan kiveszik a húst, és csak a száraz zsömlét eszik. Tomász Sakiewicz beszél, azt mondja, hogy eljön a szabad nemzetek tavasza, tapsolunk. Aztán Budapest főpolgármestere mond beszédet. Eljátsszák a magyar himnuszt, páran közülünk is megtanulták, együtt énekeljük. Viktor Orbán - skandáljuk. Magasba emeljük a zászlókat és a transzparenseket. „Lengyel + magyar szabadság”. „Orbán és Kaczynski, vezessetek Varsó felé!” Kicsit hülyén érezzük magunkat, hogy többen vagyunk, mint a magyarok. Stefan ötvenhat éves, szivacsra emlékeztető, hosszú, tömött szakálla van, a felesége lengyel. Ő az egyik idegenvezető, akit a magyarok beszerveztek. A feleségét is úgy ismerte meg, hogy éppen városnézést vezetett Budapesten. Az aszszony is idegenvezető, egy lengyel csoporttal érkezett a városba. Stefan most egy bentlakásos iskolában dogozik. Együtt megyünk föl a Várhegyre, ő közben beszél, örül, hogy van Orbán, örül, hogy van a Fidesz. Neki köszönhetően a határon túli magyarok - mert a kommunisták elvették a területeinket - is szavazhatnak. Például Szlovákiában. Számomra, magyarázza Stefan, Szlovákia nem létezik, az Felvidék. Amikor hozzátok megyek Lengyelországba, Felső- Magyarországon át, akkor sírok. Mindent leromboltak, mint például Krasznahorka várát, az is most égett le. - Olyan ez, mint a Wilnówka vagy Lwów. Az lenne a jó, Stefan, ha megint közös határaink lennének. - És sírok, amikor Pozsonyba utazom. A szlovákok Bratislavának hívják - folytatja Stefan. - De én sose mondom így. Az Magyarország. A mienk kellene hogy legyen. - Az Unióban mindenki kommunista, én meg ki nem állhatom a kommunistákat - mondja Stefan. - Anyám tizenhét éves volt, amikor bevonult a Vörös Hadsereg, hogy felszabadítson minket. A szülei a pincében tartották. Tudták, hogy mi lenne, ha kiengednék. Hogy mi történik a városban a fiatal lányokkal. Anyám a mai napig elsírja magát, amikor enről beszél. 1956-ban meg a vérünket ontották. 1990-ben úgy tűnt, hogy minden jóra fordul. Örültem, hogy végre vége. De a miniszterelnökünk, Antall József, beteg volt, és meghalt. Visszajöttek a szocialisták. - Igen, igen. Akárcsak nálunk. - Meg a liberálisok. - A rohadékok. Mondd, Stefan, milyenek Orbán ellenségei? - A jó emberek, mint ti, mellette állnak. De rengeteg a kommunista, aki viszszasírja a régi szép időket és Kádárt. - Úgy, mint nálunk. És milyenek a fiatalok? - Sokuknak fogalmuk sincs a történelemről. Könnyű őket manipulálni. - Lám csak, mennyi közös van a történelmünkben, Stefan - mondja valaki. - Ez nem lehet véletlen. 2010. április 10-én megölték az elnökünket és az egész elitet. Ti meg 2010. április 11-én megválasztottátok Orbán Viktort. Hogy a mi vereségünk is győzelemnek tűnhessen. Ki ne engedjétek a kezetekből! Már a Várhegy aljában állunk, mindenütt lengyel zászlók lengedeznek. Itt vagyunk mi, akik vonattal jöttünk. És azok, akik busszal vagy kocsival. Boldogok vagyunk. Andrzej varsói motoros. Bőrkabátot hord, pedig baromi a meleg, és egy transzparenst hurcol, amelyen sarló és kalapács van az uniós csillagok között. Edek, egy Ostrowa Mazowiecka-i sportklub vezetője éppen nyilatkozik. Mindjárt indulunk a Parlamenthez, a Kossuth térre. Megtisztelő helyen, a huszárok mögött lépkedünk. A Lánchídon menetelünk, most látszik csak, hogy több ezren vagyunk. Nem tudjuk, mit skandáljunk, úgyhogy azt kiabáljuk, amit ismerünk: „Sarlóval vagy kalapáccsal a vörös csürhére!”, takarodjatok, kommunisták”. Aztán, ,Viktor Orbán”, „Magyar, lengyel két jó barát”. Körülöttünk mindenhol magyarok állnak. Éljeneznek. Csodálkoznak, hogy ilyen sokan vagyunk. Lengyelül kiabálják, hogy köszönik. Magunk sem tudjuk, hogy mikor csordult ki a könnyünk. A magyarok bort, süteményt és virágokat osztogatnak. Mint a jeruzsálemi bevonulás. Állítólag kétszázezer ember van a téren, a Parlament előtt. És néhány ezer lengyel. Orbán Viktor beszédet mond. Semmit sem értünk, de valami „komunist”-ot emleget, úgyhogy tapsolunk. Stefan fordít: azt mondja, hogy mind börtönben végzik. Mindenki? - Istenem, ha nálunk beszélne így valaki. Mit mondott még, Stefan? - Hogy bár úgy látszik, a magyarok egyedül vannak, igenis vannak lengyel barátaik. És hogy áldjon meg minket az Isten. - Megint sírunk. Tapsolnak, ölelgetnek minket a magyarok. - Amikor Lengyelországban vonulunk föl, kinevetnek minket. Magyarországra kellett jöjjek, hogy igaz lengyel lehessek. Az ebéd a Belügyminisztériumban a házigazda ajándéka. Amikor besötétedik, mindenki a szállására indul. A városban szirénáznak. Állítólag kormányellenes zavargások. Szóval tényleg vannak komcsik. A külvárosi munkásszállón énekelünk, iszogatunk, beszélgetünk. - Hallottátok? Az egész tér hazafias nótát énekelt. Nem ismertem, de szerettem volna velük énekelni. Nálunk mikor énekelt így utoljára az egész nemzet? - szólal meg Janek, aki állítólag egy minisztériumban dolgozott. - Sehol nem nézik úgy le a patriótákat, mint Lengyelországban - tesszük hozzá. - Még Németországban sem. Még az angoloknak is fontos a patriotizmus. - Az angolok féltik a saját seggüket, és nem hagyják úgy meggyalázni a patriotizmust, mint mi. Tudják, hogy ott úgyis mindjárt Ázsia lesz. Minket meg mindenki seggbe kúr. Ha az oroszok megunták, akkor mások seggét nyaljuk - mondja Adam, aki nyolc éve Angliában dolgozik. -A zsidókét. - A zsidókét. És mindemellé még kibaszott antiszemitának is titulálnak. Az a terv, hogy tizenöt millió rabszolga legyen Lengyelországban - teszi hozzá Ádám. - Manapság az eladósodás jelenti a rabszolgaságot, az adósságaink révén tesznek minket rabszolgává - mondja szomorúan a motoros Andrzej. Évek óta jár a Kátyúi Motoros Rallyra. Litvánián, Lettországon és néha Fehéroroszországon át mennek egészen Kátyúig. Útközben játékokat osztanak az árva gyerekeknek. Edékt, a sportklubigazgatót kora reggel óta nem láttuk, pedig az ostrovai albumokat kellett volna megmutatnia Budapest főpolgármesterének. Reggelire megivott két felest, és eltűnt. A szállodától nem messze, egy boltnál találjuk meg. Sír, és a magasba emeli a „Magyar, lengyel két jó barát” feliratú kitűzőt. Azt mondja, hogy boldog, de elveszett. És hogy ellopták a kabátját, az összes iratával együtt. És kétezer zlotyját meg kétszáz forintját. Vagy fordítva. Visszavisszük Edékét a szállodába, és elindulunk várost nézni. - Azért itt is van egy kis rendetlenség - szomorodik el a minisztériumos Janek van egy pár elhagyatott hely. De ahogy sarkukra állnak, rögtön jobb lesz. A benzin meg miért ilyen drága? Biztos ki akarják csinálni őket a szemétládák. A lányok viszont gyönyörűek, nézd, ez is milyen szexis. Mindjárt le is fényképezem. Tudod, én a jó vastag combú csajokra bukom. A moszkvaiak a legszebbek, bár ez Moszkváról nem mondható el. Amikor már menni kéne a pályaudvarra, Edék megint eltűnik. Veszünk még egy rakás magyar bort, mert Janek azt mondja, hogy támogatni kell a magyar ipart, segíteni kell testvéreink demokráciáját. Varsó, Központi pályaudvar - Kontra union kell ide, a baloldal ellen - búcsúzunk a magyaroktól a peronon. - Kosmopolitan - teszik hozzá a magyarok. - Dal Tes! Kontra Liberal-kommunist! A peronon feltűnik Edék is, azt sem tudja, hogy került ide. A vagonokban nagy a zűrzavar. - Maga nem itt ült - szólal meg valaki. - Rendet akarsz az országban, és te magad is kuplerájt csinálsz? A halsütödés Pand és a kobylkai Bartosz mesélnek. Lászlónál, egy parlamenti képviselőnél töltötték az éjszakát. Pánd: - Antikommunista dalokat énekeltünk. Istenem, ezek úgy ismerik a történelmüket, hogy én már szégyelltem magam. Bartosz: - Autóval mentünk, és éppen kezdődtek a hírek. Ha nálunk valami fontos állami vagy nemzeti ünnep van, öt percet szánnak rá, és kész. Itt meg egyórás műsorban elemezték. Lengyelországban miért nincs ilyen? - Én sírtam - mondja Teresa, akinek a barátnője mindent elhisz, amit mondanak neki. - Vissza akartam tartani, de nem bírtam. Mindenki éljenzett. Csak egy pár sofőr volt dühös. De azok főleg Mercedesesek voltak. Komcsik a Mercikben. Pawd: - Azok, akiknél voltunk, inkább újgazdagok, de mégis patrióták. Lengyelországban, ha valaki megszedi magát, rögtön elfordul az országtól. Tudjátok, irigylem a testvéreinket. Mondtam is nekik: Adjátok nekünk Orbánt. Azt válaszolták: Mindent neked adunk Pawd, de Orbánt nem. Először éreztem magam jobban külföldön, mint otthon. Lengyelországban ébredünk. - Minden szét van barmolva - sóhajt fel a halsütödés Pawd. Egyes neveket és helyeket megváltoztattunk. Fordította: Németh Orsolya 2010. április 10-én, a szmolenszki repülőtér közelében kzuhant az a repülőgép, amely a kátyúi mészárlás 70. évfordulója alkalmából a helyszínre vitte a megemlékező lengyel közéleti személyiségek egy csoportját. Kilencvenhat ember vesztette életét, köztük Lech Kaczynski köztársasági elnök. A radikális-konzervatív ellenzék és vezetője, Jaroslaw Kaczynski nem ismeri el az orosz hivatalos vizsgálat eredményét. A tragédiáról több összeesküvés-elmélet terjeng. 2 Grófi családból származó, ellenzéki múltú katolikus értelmiségi, Lengyelország köztársasági elnöke. 3 Utalás az 1941. júliusi jedwabnei pogromra, melynek történeti feltárása 2004-től heves vitákat kavart Lengyelországban. 4 Az egyik Szmolenszkkel kapcsolatos összeesküvés-elmélet szerint. 5 Vilnius, a mai Litvánia fővárosa. Lengyelország harmadik felosztása után a cári birodalomhoz került, majd a két világháború között ismét Lengyelország része volt. „Kiimádkozták maguknak Orbán Viktort” A Gazeta Polskával Magyarországon Vásárhelyi Antal munkája i ____ _ ÉLET És|# 3_____________IRODALOM