Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2012-04-06 / 14. szám - Grzegorz Szymanik: "Kiimádkozták maguknak Orbán Viktort" • A Gazeta Polskával Magyarországon (3. oldal)

2012. ÁPRILIS 6.­ ­ 1 GRZEGORZ SZYMANIK: Varsó, Központi pályaudvar A Nagy Út Magyarországra a Gazeta Pols­ka, a Solidari 2010 mozgalom és a Lech Kaczynski Társadalmi Mozgalom közös ötlete volt. A magyarok nemzeti ünne­pére, március 15-re, a magyar forrada­lom kitörésének évfordulójára össze kell gyűjteni több ezer lengyelt, kibérelni egy vonatot, és Budapestre utazni, hogy tá­mogassuk a miniszterelnököt, aki olyan, mint a mi Jaroslaw Kaczynskink. De mint egy sikeres Jaroslaw Kaczynski. Olyan államot hozott létre, amilyet mi is szeret­nénk. Hogy milyen ez az állam? Erős, független, és vele van az Isten. - És olyan, hogy nem kell miatta szé­gyenkeznie az embernek - teszi hozzá Janek, aki állítólag egy minisztériumban dolgozott (nem árulja el, melyikben). Az Európai Unió ezt akarja megakadá­lyozni. Ezért vagyunk itt. Látásból már ismerjük egymást, a szmolenszki kataszt­rófa­ évfordulójának havi megemléke­zésein szoktunk találkozni. Vannak fia­talok és idősebbek is. Nyugdíjasok, di­ákok, sebészek, kétkezi munkások. Gaz­dagok és szegények. A legelszán­tabbak jöttek el. Hallani ilyen hangokat is. - Dönteni kellett. Vagy a feleségem jön, vagy én. A nejem azt mondta, hogy én jobban meg tudom védeni Lengyel­­ország becsületét. A vonat csigalassúsággal gördül ki Varsóból. - Ebben az országban min­den ilyen tempóban megy - mondja Pa­wel, miközben a darukat, betonkeverő­ket és a feltúrt földet nézi az ablakból.­­ Ez lenne „az épülő Lengyelország”? In­kább romokban hever. A Varsó mellől származó Pawellel, Bartosz kobylkai vállalkozóval, az ápo­lónő Teresával és a gdanski nyugdíjas Hannával ülünk egy fülkében. Pawel egy halsütöde tulajdonosa. Szereti az AC/DC-t és a természetet. Meg a tisz­taságot. Amikor minden a helyén van. És Lengyelországban most egyáltalán nincs rend. Ez egy kupleráj, már elné­zést, és az a legrosszabb, hogy senki nem fogja föl. Még Pawd ismerősei sem. Ah­hoz, hogy rend legyen, jó gazda kell. A magyaroknak se maguktól sikerült. Kiimádkozták. Valaki éppen két szórólapot ad be a fülkébe: az egyik arról szól, hogy Bro­nislaw Komorowski­ valójában bolsevik származású, a másik pedig a Rózsafü­zér Keresztes Hadjárat a Hazáért kez­deményezést hirdeti. A kerekek kattog­nak, Teresa meg arról beszél, hogy Ma­­gyarország is a szakadék szélén állt, úgy, mint most Lengyelország. Magyaror­szág prímása ekkor felidézte Mindszenty bíboros szavait, hogy a segítség a rózsa­­füzérben rejlik. Kiszámolták, hogy két­millió magyarra van szükség, aki min­dennap imádkozik a hazáért. Négy évig tartott összeszedni őket. - És csoda történt. Kiimádkozták ma­guknak Orbán Viktort, aki nem szégyel­li az Istent - mondja Teresa. - Új alkot­mányt kaptak, amelyben első helyen sze­repel az Isten. - Most rajtunk a sor - bólogat Han­na, a tengermelléki nyugdíjazott tudo­mányos munkatárs. Az ük-ükapja ma­gyar volt, Esztergomból származott. A Habsburg-ellenes felkelés idején, amely­nek évfordulójára igyekszünk, elítélték. Lengyelországba menekült. Hanna apja kiátkozott katona volt. Zsidókat men­tett. Miért állítják, hogy a parasztok öl­ték a zsidókat?­ Hanna egy közeli ba­rátja meg ott volt április 10-én a szmo­lenszki gépen. És azzal, hogy ő most itt ül ezen a vonaton, mindez összeér. Han­na szerint ez a gondviselés. - Volt egyszer egy balesetem - mond­ja. - Az autó megcsúszott a jeges úton. Először fölemelkedtem, aztán lezuhan­tam. Minden örvény lett, én meg olyan hangosan nevettem, hogy megfájdult a hasam. Teljesen nyugodt voltam. Egy­ben maradtunk. A kocsin se lett egy kar­colás se. Lengyelországgal is minden rendben lesz. Kielcében, Katowicében és több más állomáson is fölszállnak még. A peronok­ról zászlókkal integetnek. Nowy Szcz­­ban orgonával várnak minket az apácák. Az étkezőkocsiban matricákat osztanak, amelyeket majd a magyarokra ragasz­tunk föl. Magyar zászlós és Orbán Vik­­toros kitűzőt is kapunk, valamint a Gan­­ta Polska magyar kiadását. Magyarul Len­gyel Újsága címe, a főszerkesztő, Tom­asz Sakiewicz, olyan jelszavakat írt bele, mint ,„ és a mi szabadságunkért”, vagy hogy „Az oroszok eltüntetik a robbanás nyo­mait?”.­ El kellett magyarázni, mert a magyarok sem tudják az igazat. Mert az igazság nem jut ki Lengyelországból.­­ A szabadság vonatán utazunk - adja tudtunkra már késő éjjel a Gwxta Polska főszerkesztője, Tom­asz Sakiewicz hang­ján a vonat hangosbeszélője. - Kérem Önöket, hogy viselkedjenek fegyelme­zetten, és ne tegyék tönkre az utat. Óva­kodjanak a provokátoroktól! Mi éppen arról beszélünk, hogy száz százalék, hogy vannak itt besúgók. Amikor gond van a mozdonnyal, Pa­wel megjegyzi, hogy direkt nem akarnak kiengedni minket az országból. - Amikor kirúgtak - mondja a tenger­melléki Hanna -, azt mondták, hogy szimpatikus vagyok, de túl gerinces. Ma­napság az embernek furakodni, áskálód­ni kell. Lengyelországban a nagy több­ség furakodik, és rengetegen feltétel nél­kül elhiszik, amit hallanak vagy olvas­nak, csak saját magukkal törődnek, és nem látják, hogy a vesztükbe rohannak. Nem akarják meghallani az igazságot. - Nekem van egy ilyen barátnőm - vallja be szomorúan Teresa, az ápoló­nő -, gyakran veszekszünk, nem akar megérteni, de hát mégiscsak a legjobb barátnőm. Budapest, Nyugati pályaudvar Magyarországon ébredünk. Daruk, be­tonkeverők, feltárt földterület mellett haladunk el. - Nézzétek, itt milyen szépen épül minden. Még a fákat is szabályosan vág­ják. Szemét sincsen. Egyszerűen jó a gaz­da - mondja a sütödés Pawel. A nyolcas vagonba szólítanak minket a táblákért és transzparensekért, amelyeket vinni fo­gunk. „A magyar kormány sajnos meg­tiltotta, hogy az ünnepségek alatt oszto­gassuk az újságot. Kérem, adják őket vissza. Ez magának Orbán Viktornak a döntése” - teszi hozzá a hangosbeszélő. A vonaton azonban az a hír járja, hogy valami provokátor már éjszaka betört abba a fülkébe, ahol az újságok vannak, elvitt egy párat, és osztogatni fogja. Itt vagyunk álmaink országában, a Nyugati pályaudvar peronján. Az egyik hölgy rögtön oda is szalad egy rendőr­höz, és cukorkát ad neki. A szőnyeggel borított királyi várón vezetnek át min­ket. Néhány kedves magyar ránk köszön, hogy „dien dobdl”, és szórólapokat ad­nak a kezünkbe. „Drága lengyel testvé­rünk! - olvassuk - Szeretettel üdvözlünk Magyarországon! Mindig szívesen lá­tunk itt, hisz ismerjük a mondást, ma­gyar, lengyel két jó barát. Tudjuk, hogy a segíteni akarás vezérel. De szeretnénk figyelmeztetni, hogy téged becsaptak. Orbán Viktor lelke nem az a lélek, amely összeköt minket. Az ő politikája a fe­szültségkeltés, a kisemmizés, az elnyo­más politikája. Kellemes tavaszi időtöl­tést kívánunk Budapesten. A Magyar Szocialista Párt Ifjúsági Tagozata”. - Ezek kommunisták, azonnal dob­juk ki! - figyelmeztetjük egymást. Tizen­hat autóbusszal szállítanak minket a Nemzeti Múzeumhoz. A magyarok reg­gelivel várnak minket. Rántott húsos szendvicset kapunk, de mivel böjt van, néhányan kiveszik a húst, és csak a szá­raz zsömlét eszik. Tom­ász Sakiewicz beszél, azt mond­ja, hogy eljön a szabad nemzetek tava­sza, tapsolunk. Aztán Budapest főpol­gármestere mond beszédet. Eljátsszák a magyar himnuszt, páran közülünk is megtanulták, együtt énekeljük. Viktor Orbán - skandáljuk. Magasba emeljük a zászlókat és a transzparenseket. „Len­gyel + magyar­­ szabadság”. „Orbán és Kaczynski, vezessetek Varsó felé!” Ki­csit hülyén érezzük magunkat, hogy töb­ben vagyunk, mint a magyarok. Stefan ötvenhat éves, szivacsra emlé­keztető, hosszú, tömött szakálla van, a felesége lengyel. Ő az egyik idegenveze­tő, akit a magyarok beszerveztek. A fe­leségét is úgy ismerte meg, hogy éppen városnézést vezetett Budapesten. Az asz­­szony is idegenvezető, egy lengyel cso­porttal érkezett a városba. Stefan most egy bentlakásos iskolában dogozik. Együtt megyünk föl a Várhegyre, ő köz­ben beszél, örül, hogy van Orbán, örül, hogy van a Fidesz. Neki köszönhetően a határon túli magyarok - mert a kom­munisták elvették a területeinket - is sza­vazhatnak. Például Szlovákiában. Szá­momra, magyarázza Stefan, Szlovákia nem létezik, az Felvidék. Amikor hoz­zátok megyek Lengyelországba, Felső- Magyarországon át, akkor sírok. Min­dent leromboltak, mint például Krasz­­nahorka várát, az is most égett le. - Olyan ez, mint a Wilnówka vagy Lwów. Az lenne a jó, Stefan, ha megint közös határaink lennének. - És sírok, amikor Pozsonyba utazom. A szlovákok Bratislavának hívják - foly­tatja Stefan. - De én sose mondom így. Az Magyarország. A mienk kellene hogy legyen. - Az Unióban mindenki kommunis­ta, én meg ki nem állhatom a kommu­nistákat - mondja Stefan. - Anyám ti­zenhét éves volt, amikor bevonult a Vö­rös Hadsereg, hogy felszabadítson min­ket. A szülei a pincében tartották. Tud­ták, hogy mi lenne, ha kiengednék. Hogy mi történik a városban a fiatal lányok­kal. Anyám a mai napig elsírja magát, amikor enről beszél. 1956-ban meg a vé­rünket ontották. 1990-ben úgy tűnt, hogy minden jóra fordul. Örültem, hogy vég­re vége. De a miniszterelnökünk, Antall József, beteg volt, és meghalt. Visszajöt­tek a szocialisták. - Igen, igen. Akárcsak nálunk. - Meg a liberálisok. - A rohadékok. Mondd, Stefan, mi­lyenek Orbán ellenségei? - A jó emberek, mint ti, mellette áll­nak. De rengeteg a kommunista, aki visz­­szasírja a régi szép időket és Kádárt. - Úgy, mint nálunk. És milyenek a fi­atalok? - Sokuknak fogalmuk sincs a történe­lemről. Könnyű őket manipulálni. - Lám csak, mennyi közös van a tör­ténelmünkben, Stefan - mondja vala­ki. - Ez nem lehet véletlen. 2010. április 10-én megölték az elnökünket és az egész elitet. Ti meg 2010. április 11-én meg­választottátok Orbán Viktort. Hogy a mi vereségünk is győzelemnek tűnhes­sen. Ki ne engedjétek a kezetekből! Már a Várhegy aljában állunk, min­denütt lengyel zászlók lengedeznek. Itt vagyunk mi, akik vonattal jöttünk. És azok, akik busszal vagy kocsival. Boldo­gok vagyunk. Andrzej varsói motoros. Bőrkabátot hord, pedig baromi a meleg, és egy transz­parenst hurcol, amelyen sarló és kala­pács van az uniós csillagok között. Edek, egy Ostrowa Mazowiecka-i sportklub vezetője éppen nyilatkozik. Mindjárt in­dulunk a Parlamenthez, a Kossuth tér­re. Megtisztelő helyen, a huszárok mö­gött lépkedünk. A Lánchídon menete­lünk, most látszik csak, hogy több ezren vagyunk. Nem tudjuk, mit skandáljunk, úgyhogy azt kiabáljuk, amit ismerünk: „Sarlóval vagy kalapáccsal a vörös csür­­hére!”, takarodjatok, kommunisták”. Aztán, ,Viktor Orbán”, „Magyar, len­gyel két jó barát”. Körülöttünk minden­hol magyarok állnak. Éljeneznek. Cso­dálkoznak, hogy ilyen sokan vagyunk. Lengyelül kiabálják, hogy köszönik. Ma­gunk sem tudjuk, hogy mikor csordult ki a könnyünk. A magyarok bort, süte­ményt és virágokat osztogatnak. Mint a jeruzsálemi bevonulás. Állítólag kétszázezer ember van a té­ren, a Parlament előtt. És néhány ezer lengyel. Orbán Viktor beszédet mond. Semmit sem értünk, de valami „komu­­nist”-ot emleget, úgyhogy tapsolunk. Stefan fordít: azt mondja, hogy mind börtönben végzik. Mindenki? - Istenem, ha nálunk beszélne így va­laki. Mit mondott még, Stefan? - Hogy bár úgy látszik, a magyarok egyedül vannak, igenis vannak lengyel barátaik. És hogy áldjon meg minket az Isten. - Megint sírunk. Tapsolnak, ölel­getnek minket a magyarok. - Amikor Lengyelországban vonulunk föl, kine­vetnek minket. Magyarországra kellett jöjjek, hogy igaz lengyel lehessek. Az ebéd a Belügyminisztériumban a házigazda ajándéka. Amikor besötéte­dik, mindenki a szállására indul. A vá­rosban szirénáznak. Állítólag kormány­­ellenes zavargások. Szóval tényleg van­nak komcsik. A külvárosi munkásszállón énekelünk, iszogatunk, beszélgetünk. - Hallottá­tok? Az egész tér hazafias nótát énekelt. Nem ismertem, de szerettem volna ve­lük énekelni. Nálunk mikor énekelt így utoljára az egész nemzet? - szólal meg Janek, aki állítólag egy minisztériumban dolgozott. - Sehol nem nézik úgy le a patriótá­kat, mint Lengyelországban - tesszük hozzá. - Még Németországban sem. Még az angoloknak is fontos a patrio­tizmus. - Az angolok féltik a saját seggüket, és nem hagyják úgy meggyalázni a pat­riotizmust, mint mi. Tudják, hogy ott úgyis mindjárt Ázsia lesz. Minket meg mindenki seggbe kúr. Ha az oroszok megunták, akkor mások seggét nyaljuk - mondja Adam, aki nyolc éve Angliá­­ban dolgozik. -A zsidókét. - A zsidókét. És mindemellé még ki­baszott antiszemitának is titulálnak. Az a terv, hogy tizenöt millió rabszolga le­gyen Lengyelországban - teszi hozzá Ádám. - Manapság az eladósodás jelenti a rabszolgaságot, az adósságaink révén tesznek minket rabszolgává - mondja szomorúan a motoros Andrzej. Évek óta jár a Kátyúi Motoros Rallyra. Litváni­án, Lettországon és néha Fehéroroszor­szágon át mennek egészen Kátyúig. Út­közben játékokat osztanak az árva gye­rekeknek. Edékt, a sportklubigazgatót kora reg­gel óta nem láttuk, pedig az ostrovai al­bumokat kellett volna megmutatnia Bu­dapest főpolgármesterének. Reggelire megivott két felest, és eltűnt. A szállo­dától nem messze, egy boltnál találjuk meg. Sír, és a magasba emeli a „Magyar, lengyel két jó barát” feliratú kitűzőt. Azt mondja, hogy boldog, de elveszett. És hogy ellopták a kabátját, az összes iratá­val együtt. És kétezer zlotyját meg két­száz forintját. Vagy fordítva. Visszavisszük Edékét a szállodába, és elindulunk várost nézni. - Azért itt is van egy kis rendetlenség - szomorodik el a minisztériumos Ja­nek van egy pár elhagyatott hely. De ahogy sarkukra állnak, rögtön jobb lesz. A benzin meg miért ilyen drága? Biztos ki akarják csinálni őket a szemétládák. A lányok viszont gyönyörűek, nézd, ez is milyen szexis. Mindjárt le is fényké­pezem. Tudod, én a jó vastag combú csajokra bukom. A moszkvaiak a leg­szebbek, bár ez Moszkváról nem mond­ható el. Amikor már menni kéne a pályaud­varra, Edék megint eltűnik. Veszünk még egy rakás magyar bort, mert Janek azt mondja, hogy támogat­ni kell a magyar ipart, segíteni kell test­véreink demokráciáját. Varsó, Központi pályaudvar - Kontra union kell ide, a baloldal ellen - búcsúzunk a magyaroktól a peronon. - Kosmopolitan - teszik hozzá a ma­gyarok. - Dal Tes! Kontra Liberal-kommunist! A peronon feltűnik Edék is, azt sem tudja, hogy került ide. A vagonokban nagy a zűrzavar. - Maga nem itt ült - szólal meg valaki. - Rendet akarsz az országban, és te magad is kuplerájt csinálsz? A halsütödés Pand és a kobylkai Bar­tosz mesélnek. Lászlónál, egy parlamen­ti képviselőnél töltötték az éjszakát. Pánd: - Antikommunista dalokat éne­keltünk. Istenem, ezek úgy ismerik a tör­ténelmüket, hogy én már szégyelltem magam. Bartosz: - Autóval mentünk, és éppen kezdődtek a hírek. Ha nálunk valami fontos állami vagy nemzeti ünnep van, öt percet szánnak rá, és kész. Itt meg egyórás műsorban elemezték. Lengyel­­országban miért nincs ilyen? - Én sírtam - mondja Teresa, akinek a barátnője mindent elhisz, amit mon­danak neki. - Vissza akartam tartani, de nem bírtam. Mindenki éljenzett. Csak egy pár sofőr volt dühös. De azok főleg Mercedesesek voltak. Komcsik a Mer­­cikben. Pawd: - Azok, akiknél voltunk, in­kább újgazdagok, de mégis patrióták. Lengyelországban, ha valaki megsze­di magát, rögtön elfordul az országtól. Tudjátok, irigylem a testvéreinket. Mondtam is nekik: Adjátok nekünk Orbánt. Azt válaszolták: Mindent ne­ked adunk Pawd, de Orbánt nem. Elő­ször éreztem magam jobban külföldön, mint otthon. Lengyelországban ébredünk. - Min­den szét van barmolva - sóhajt fel a hal­sütödés Pawd. Egyes neveket és helyeket megváltoztattunk. Fordította: Németh Orsolya­­ 2010. április 10-én, a szmolenszki repülőtér közelében k­­zuhant az a repülőgép, amely a kátyúi mészárlás 70. év­fordulója alkalmából a helyszínre vitte a megemlékező len­gyel közéleti személyiségek egy csoportját. Kilencvenhat em­ber vesztette életét, köztük Lech Kaczynski köztársasági el­nök. A radikális-konzervatív ellenzék és vezetője, Jaroslaw Kaczynski nem ismeri el az orosz hivatalos vizsgálat ered­ményét. A tragédiáról több összeesküvés-elmélet terjeng. 2 Grófi családból származó, ellenzéki múltú katolikus ér­telmiségi, Lengyelország köztársasági elnöke. 3 Utalás az 1941. júliusi jedwabnei pogromra, melynek történeti feltárása 2004-től heves vitákat kavart Len­gyelországb­­an. 4 Az egyik Szmolenszkkel kapcsolatos összeesküvés-elmé­let szerint. 5 Vilnius, a mai Litvánia fővárosa. Lengyelország harma­dik felosztása után a cári birodalomhoz került, majd a két világháború között ismét Lengyelország része volt. „Kiimádkozták maguknak Orbán Viktort” A Gazeta Polskával Magyarországon Vásárhelyi Antal munkája i ____ _ ÉLET És|# 3_____________IRODALOM

Next