Élet és Irodalom, 2012. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2012-10-31 / 44. szám - Tóth Zoltán: Hogyan választunk 2014-ben? (4. oldal) - Megyesi Gusztáv: Élet - A turul mindenkié (4. oldal)

Ú­jabb turulszobrot kapott Budapest, ezúttal Trianonra emlékezve Zuglóban avattak fel egy kétméteres szárnyfesztávolságú madarat, ket­tős kereszttel a háta mögött. Az emlékművet Zugló alpolgármestere leplezte le, mégpedig a Magyar Nem­zeti Gárda jelenlétében; nagy kár, hogy nem lehet­tünk jelen. Vigyázat, nehogy azt higgye valaki, hogy gúnyo­lódni fogunk a magyarság posztmodern totemálla­tán, épp ellenkezőleg, az elmúlt hónapok adócsök­kentéseiből, valamint a gáz- és villanydíj-megtakarí­­tásaiból mi magunk is állítottunk szerény otthonunk­ban turulmadarat, csak a miénknek narancs is van a szájában, és ha megnyomjuk a szemét, a NENYI-t mondja egyfolytában, miközben piros-fehér-zöldben villózik a szeme. Ezt azért tesszük hozzá, mert a mi változatunk eset­leg vitákra adhat okot az autenti­­kusságát illetően, nem úgy, mint a zuglói madár, amelyik, amint azt Ferdinandy alpolgármester az ün­nepi beszédében jelezte, „a magyar­ság összetartozásának jelképe, kö­zös jelkép, amely nem kisajátítha­tó, és semmilyen megosztó tartalom nem fűződik hoz­zá”. Tudvalevő, hogy annak idején Szent István az első keresztet, nem lévén még templomtorony, a tu­rulmadár mellé szúrta; azóta ölelkezik pogány és ke­resztény hit a nemzeti köztudatban. De már rég nem erről van szó. Hanem, hogy ezt a turulszobrot az önkormányzat előzetes zsűrizésen be­vizsgáltatta, mégpedig úgynevezett szakemberekkel, egészen pontosan a Budapesti Történeti Múzeum ál­tal felkért szobrászokkal, művészettörténészekkel, akik az index.hu beszámolója szerint megállapították, hogy az alkotáson „a képi közhelyeken kívül semmi­féle gondolat nem fedezhető fel. Elcsépelt formák botrányosan amatőr módon előadott, leltárszerű együttese, művészi értéke nulla.” Az éppen két és fél éve tartó nemzeti együttműkö­dési kulturkampf eseményein edződött olvasó már a szakvélemény első mondatából (a művön „semmifé­le gondolat nem fedezhető fel”) kikövetkeztethette, hogy a képviselő-testület azonnal igent mondott az alkotásra, dacára annak, hogy az első fordulóban még az összes pályaművet alkalmatlannak nyilvánította, így a későbbi győztest is. Ebből következik az is, hogy a képviselő-testület azt az egyetlen pályaművet, amely a szakértők szerint „átgondolt, világos, szellemes kon­cepció, professzionális, szakmailag kifogástalan kivi­telezés”, lesöpörte az asztalról. Ez így rendben is van, győzött Zuglóban is a turul. Ám azzal, hogy át van adva, még nem szabadna a ba­bérokon ülni. Volna itt ugyanis még számos megol­dásra váró feladat, példának okáért, megtükrözni a történeti múzeumot, hogy kik azok az úgynevezett szakértők, szobrászok és művészettörténészek, akik a turulmadarat nulla értékűnek minősítették. Hol dolgoznak ezek az emberek, kik a megbízóik, kik sza­badították rá őket a magyarságra? De vigyázzunk, itt most nem lehet előállni a szokásos handabandázás­­sal, hogy a győztes mű alkotója biztos rokon vagy csókos, hiszen már a nevéből kide­rül (Domonkos Béla), hogy nem Ferdinandy és nem Papcsák, s tu­domásunk szerint nem is felcsúti születésű, még csak nem is futbal­­lozik, miként nincsenek úgyneve­zett mentorai sem a szakmában, sőt sokak szerint nem is szobrász. Sajnos, az utóbbi időkben már szinte sportot űznek egyes társadalmi rétegek ab­ból, hogy tiltakoznak. Hogy csak a legutóbbi hete­ket vegyük: nem tetszik a történelemtanárok szövet­ségének, hogy a Nemzeti alaptanterv harmincas évekről szóló fejezetei teli vannak tévedésekkel és csúsztatásokkal, a szülők egyesülete az iskolakerü­lés elleni törvény miatt tiltakozik, a művészeti szer­vezetek a Nemzeti Kulturális Alap pénzének záro­lása ellen, miként ágálnak a gyógypedagógusok, de még a rokkantak is az őket érintő méltánytalan in­tézkedések ellen, holott volna más módja is a prob­lémák megvitatásának. Az új zuglói turul, például, frekventált helyen, a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésében áll, ott, ahol nagy meccsek idején tízezres tömegek vonulnak a Népstadion felé. Kiváló fórum esztéták, művészettörténészek és az egyszeri, de hazájukat sze­rető, kétkezi ultrák közötti párbeszédre turulmadár­ról, gyökerekről, toleranciáról, egyszóval mindennap­i nagy, közös dolgainkról, tán még egy pofa sör is elefér a vita végén. Megyesi Gusztáv A turul mindenkié ÉLET TÓTH ZOLTÁN: Az országgyűlési választások elméleti alapjait a magyar állam- és jogtudomá­nyok a történelmi hagyományok, a nemzetközi szerződések, továbbá a magyar alkotmányozás elmúlt két év­tizedes gyakorlata figyelembevételé­vel alakították ki. A tudományos ku­tatások eredményeit és a demokrati­kus hatalomgyakorlás praktikus igé­nyeit a jogalkotó kötelező szabályok­ba (ún. alapelvekbe) foglalta, így a ma­gyar alkotmány és az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egybe­hangzóan azonos módon határozza meg a választójog alapelveit: a válasz­tójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos. Ezeket az alapel­veket átvette a magyar Alaptörvény is. Vizsgáljuk meg, hogy a nemzetközi standard követelmények és az azonos tartalmú magyar tudományos eredmé­nyek, valamint a hatályos Alaptörvény alapelvei visszatükröződnek-e a jelen­legi kormánypártok egyes képviselői által benyújtott törvényjavaslatokban, vagy ellentétesek-e azokkal? A választójog általánossága A választójog általánosságának elve azt jelenti, hogy az adott állam pol­gárainak az ún. természetes kizáró okok kivételével (kiskorú, elmebe­teg, bűntettes) rendelkezniük kell vá­lasztójoggal. (A választójog a szava­zás és a választhatóság jogát is jelen­ti.) A kontinentális Európában a vá­lasztójog mint alapvető politikai sza­badságjog az alkotmányból szárma­zik. A konstitucionális jog lényege, hogy minden állampolgár számára az állam hivatalból (ex officio) biz­tosítja a jog gyakorlását, és kizárólag az állampolgár szabad elhatározásá­tól függ a választási részvétel vagy az attól való távolmaradás. A válasz­tójog általánosságának elve akkor ér­vényesül egy demokratikus választás során, ha a polgárok legalább 2/3-a rendelkezik választójoggal. (Ezt az arányt a statisztikai „korfá”-hoz mé­rik a nemzetközi megfigyelők.) Ma­gyarország hagyományosan megfe­lelt ennek a nemzetközi és alkotmá­nyos követelménynek, mert a lakos­ságszámhoz viszonyítva az arány­szám 80 százalék volt.) A soron levő Alaptörvény-módosí­tás tervezete szerint Magyarország törvényhozása megtagadja ezt a ma­gyar és európai hagyományt, és beve­zetnék az előzetes regisztráció intéz­ményét. Ennek lényege, hogy - csor­bítva az alkotmányos alapjogot - egy adminisztratív feltételhez kötik a vá­lasztójogot: a polgárnak előzetesen egy állami szervnél személyesen vagy elektronikusan jelentkeznie kell a vá­lasztójoggal való élés lehetővé tétele miatt. Aki ennek az adminisztratív fel­tételnek - időben korlátozott módon - nem tesz eleget, annak nem lesz vá­lasztójoga. (A regisztrációt 4 évenként meg kell ismételni.) A jogkorlátozás elméleti lényege, hogy a jövőben nem az alkotmányból származik a válasz­tójog, hanem a választói névjegyzék­be való felvétel kérelmezése és annak hatósági jóváhagyása adja a lehetősé­get a szavazásra. A jogkorlátozás gya­korlata úgy valósul meg, hogy a tör­vényesen működő állami népesség­nyilvántartás helyett az állampolgá­rok önkéntes írásbeli adatszolgáltatá­sára épülő új (párhuzamos) állami nyilvántartás jön létre, amely a köz­pénzek értelmetlen pazarlását és a majdani szavazás napján az adatszol­gáltatási és feldolgozási hibák miatt a választójog gyakorlásának a töme­ges vitáját idézi elő. Az előzetes regisztráció korlátozza a választójogot. Az Alaptörvény ren­delkezése szerint alapvető jog korlá­tozására csak másik alapjog érvénye­sülése miatt kerülhet sor. Jelen eset­ben ilyen „másik alapjog” nincs. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint a választópolgárok több mint 2/3-a ellenzi a regisztrá­ciót, és a jelenleg 8 milliónyi válasz­tópolgár 50 százaléka nem regiszt­rálna, így a standard alá csökkenhet a választójogosultak aránya. Az előzetes regisztráció intézmé­nye jogcsorbító, így ellentétes a nem­zetközi és a magyar alkotmányos alapelvvel, a választójog általános­ságának elvével. A választójog egyenlősége A nemzetközi és a magyar választási joggyakorlat, továbbá az Alkotmány­­bíróság döntése a választójog egyen­lősége elvét két szempontból is vizs­gálja: a választópolgárok szavazatának számszerű egyenlőségét és a szavaza­tok „súly” szerinti egyenlőségét. A már hatályos törvény szerint az országgyűlési választáson mindenki­nek 2 szavazata van. Egyéni választó­­kerületi jelöltre és országos listára is szavazhat. A két szavazat leadása jog és nem kötelezettség. A szám szerinti egyenlőség nem valósul meg, mert a határon túli magyar választópolgárok (akik nem rendelkeznek Magyarorszá­gon lakóhellyel) csak 1 szavazatot ad­hatnak le az országos listára. A nem­zetiségi névjegyzékben regisztráltak választójogának az egyenlőségét sérti, hogy a többi választópolgárral szem­ben ők nem szavazhatnak országos lis­tára, így pártot nem választhatnak. A kisebbségi jogok szabályozásának ha­gyományos eszköze a pozitív diszkri­mináció, amely a kisebbség számára többletjogot ad. A magyar jogalkotó a kisebbséget negatív diszkrimináció­val sújtja: ha szavazni kíván saját nem­zeti kisebbségére, akkor megfosztják a pártválasztás lehetőségétől. A választójog egyenlősége elvét sért­ve, a szavazatok „súly” szerinti egyen­lőtlenségét okozta az egyéni választó­­kerületek újrarajzolása a „választási földrajz” módszerével. Ennek a mód­szernek a lényege, hogy a jelenlegi kor­mánypártok pártpolitikai érdekei sze­rint kerültek kialakításra a választóke­rületek, hogy a jelenlegi ellenzéknek aránytalanul több szavazatra legyen szüksége egy parlamenti mandátum megszerzéséhez. Az újrarajzoláshoz a kormánypártok nem vették igénybe sem az ellenzéki pártok, sem függet­len szakértők közreműködését. A 2014. évre alkalmazandó törvé­nyek sértik a választójog egyenlősé­gének a nemzetközi szerződésben és az Alaptörvényben foglalt elvét. Közvetlenség és titkosság elvével kapcsolatban a választási törvények a régi szabályokat ismétlik meg, így nem tartalmaznak alkotmányellenes rendelkezéseket. Tartalom és forma A választásokon a szakértők és a nem­zetközi megfigyelők a választójogi alap­elvek törvénybe foglalásán túl azok gyakorlati megvalósulását is figyelem­mel kísérik. A választás lebonyolításá­nak a minőségét, a demokratikus sza­bályok betartását, a nemzetközi stan­dardok gyakorlati érvényesülését há­rom szempontrendszeren keresztül vizsgálják: szabadság-fok (free), tisz­­tességesség-esélyegyenlőség (fair) és átláthatóság (transparency). A vizsgá­lat kiterjed a törvényalkotás folyama­tára, a választópolgárok jogainak a va­lóságos érvényesíthetőségére, az állam (pártsemleges) közszolgálati jellegű tájékoztatási kötelezettségére, a jelöl­tek és pártok tevékenységének elem­zésére, a választási szervek semleges viselkedésére, a rendőrség és az igaz­ságszolgáltatási szervek tevékenységé­re, a média szerepére, a párt- és kam­pányfinanszírozásra, a szavazás tech­nikai feltételeire és az alkalmazott tech­nológiákra. A választások szabadsága 1990-2010 között a magyar parlamen­ti választások szabadsága érvényesült. A választási törvény az alkotmányos alapelvekre épült, megvalósult a több­­párt­rendszer, a hatalommegosztás elve szerint elkülönült hatalmi ágak közül a polgárok ciklikusan képviselőket vá­lasztottak az Országgyűlésbe, a tulaj­don szabadsága és pluralizmusa kere­tet adott a szabályozott piacgazdaság­nak, a fegyveres szervezetek civil kont­roll alatt működtek, a jelöltek és a pár­tok szabadon kampányolhattak. A vá­lasztások szabadságát a belföldi köz­vélemény és a külföldi kormányok el­ismerték. Negatív változásnak kell azonban értékelni, hogy a választási törvényeknek sem társadalmi, sem szak­mai vitájuk 2011 óta nincs, amely erő­sen rontja a választási törvények társa­dalmi elfogadottságát, és valószínűleg negatív kihatással lesz a választási ered­mény legitimitására is. Tisztességesség, esélyegyen­lőség A jelenlegi kormánypártok egyértel­mű célja, hogy a választási törvények eszközével a magyarországi sokpárt­rendszert kétpártrendszerré alakítsa át. Ennek módszere az, hogy a kispárto­­kat a választási eljárásban hátrányos helyzetbe hozza a jogalkotó. Az egy­fordulós, relatív többségű választási rendszer kifejezetten a két legtöbb sza­vazatot elért pártot preferálja a man­dátumok megszerzésében. A jelölésre a jövőben nemcsak pár­tok, hanem civil szervezetek is jogo­sultak lesznek. A jelenlegi kormány­artok kifejezett célja, hogy a jelölés­­ez szükséges ajánlások számának ra­dikális csökkentésével (750 helyett 200 aláírás, miközben a választókerületi la­kosságszám kétszeresére nő) az egyé­ni választókerületi jelöltek száma nö­vekedjen, hogy ezzel is akadályozzák az ellenzék választási koalíciós lehető­ségeit. A civil jelöltek országos listát nem állíthatnak, így a rájuk leadott sza­vazatok a töredékszavazatok szem­pontjából nem hasznosulnak. A korábbi választási törvénnyel el­lentétben a képviselői mandátumok között sokkal nagyobb súlyt kapnak az egyéni választókerületek győztesei (106), míg az arányosságot képviselő országos listákon elnyerhető mandá­tumok száma csökken (93), így a győz­tes párt burkoltan prémium helyekhez jut az Országgyűlésben. Ezt a tenden­ciát­ nemzetközileg példátlan módon - elősegíti a győztest másodszor is jutal­mazó kompenzációs „töredékszavaza­tok” intézménye, amely korábban a vesztesek számára jelentett arányosí­tást. A legtöbb szavazatot elért párt szá­mára további kedvezmény, hogy az or­szágos lista mandátumaiból részesed­nek a nemzetiségi listák is, amelyek to­vább csökkentik a pártok lehetőségeit. Kiegyensúlyozott választási eredmény esetén a magyar Országgyűlésben a többséget eredményezhetik a nem párt alapon működő nemzeti kisebbségi képviselők a két legtöbb mandátumot elért párt között (mérleg nyelve). A jelenlegi kormánypártok folytat­ják az Alaptörvényben megkezdett „cikluson túlnyúló” szabályozás poli­tikáját. A 2010 nyarán meghozott tör­vény szerint a választási bizottságokat minden választásra újra kellett válasz­tani. Most azt javasolják, hogy a Nem­zeti Választási Bizottságot és annak el­nökét 9 évre válassza meg a jelenlegi országgyűlési többség.­­Már 2010-ben a jelenlegi kormánypártok kialakítot­ták azt a gyakorlatot, hogy az általuk vezetett önkormányzatok kizárólag­­­­ártkatonákat választottak meg a vá­­asztási bizottságok tagjainak.) Ennek a folyamatnak egyenes következmé­nye lesz, hogy a választási bizottságok­ban mindenütt a jelenlegi kormány­pártok képviselői alkotják majd a több­séget, így a „pártatlan” tevékenységük erősen megkérdőjelezhető. A tisztességesség, esélyegyenlő­ség szempontjából a választási sza­bályok egyértelműen a jelenlegi kor­mánypártnak kedveznek. Azonban ha fordul a kocka, akkor ugyanezek a szabályok keményen visszaütnek a megalkotóikra. A médiahasználatnak, a párt- és kampányfinanszírozásnak e törvé­nyekben semmilyen szabályozása nem szerepel. Kérdéses, hogy lesz­nek-e egyáltalán ilyen szabályok, vagy a kampánycsend intézményé­hez hasonlóan egyszerűen hatályon kívül kerülnek?! Átláthatóság A választási eredmények megállapítá­sa, az eredményeket alkotó adatforrá­sok megjelölése, a leadott szavazatok fajtái közötti matematikai összefüggé­sek rendszere a választás átláthatósá­gának és tisztaságának a talpköve. A jelenlegi szabályok hatályon kívül he­lyezték a korábbi rendet, és ezzel a tel­jes bizonytalanságba sodortak min­dent. Létezik olyan megoldás, hogy egy miniszter fogja megállapítani a vá­lasztási eredményét rögzítő jegyző­könyvek tartalmát? Elképzelhető-e az, hogy a közvélemény nem tájékozód­hat előre a szavazatok mandátummá alakításának a folyamatáról? Valószínűleg megszűnik a válasz­tási eljárást támogató számítógépes rendszer is, mivel a törvény halvány utalást sem tesz erre a technológiá­ra, sőt a javaslat 2.§ (3) bekezdése 5 nap közzétételi határidőt ír elő a közérdekű adatokra. A közvélemény 5 napig nem tudja meg a választási eredményt, csak a bennfentes kor­mánytagok? A nemzetközi megfigyelőkre vonat­kozóan súlyos korlátozásokat tartal­maz a törvényjavaslat. A nemzetközi megfigyelők nem kapnak jogot arra, hogy a jelöltekkel, pártokkal, civil szer­vezetekkel kapcsolatot tarthassanak. Teszi ezt a törvényjavaslat a nemzet­közi szerződéses kötelezettség ellené­re. Másrészt a nemzetközi megfigye­lők regisztrációs jegyzékéből a válasz­tási iroda vezetője - indoklás nélkül - bárkit bármikor törölhet. Ilyen eljá­rást eddig csak az Európai Unión kí­vüli államban tapasztaltam. A jelenlegi kormánypártok az 1989-2010 között hatályos választási törvény alapján, legitim módon győztek a szavazatok 53 szá­zalékával, és megkapták a képviselői helyek 68 százalékát. Ha ugyanilyen arányban kapnak szavazatokat 2014-ben, akkor a mandátumok közel 80 százalékát nyerik el. Mi szükség van ilyen mértékű önérdekűség­­re és inkorrektségre? A trükkös, tisztességesen és esélycsorbító szabályokat akkor is módosítani kell, ha a jelenleg kormánypártok vesztenek a válasz­táson. Az esetleges új győzteseknek ismét tör­vénybe kell iktatniuk a most hatályon kívül helyezett választási eljárási alapelvet: a vá­lasztáson csalni tilos! Hogyan választunk 2014-ben? Az Országgyűlés már jóváhagyta a parlamenti képviselők választásáról szóló törvény érdemi (anyagi jogi) szabályait. Most folyik a parlament­ben a választási eljárási törvényjavaslat vitája, kiegészülve az Alaptör­vény módosításával, amely a regisztrációról szólna. Félúton jár tehát a választási szabályrendszer átalakítása, egyelőre nem tudni, hogy 2014- ben pontosan hogyan lehet és kell szavazni. A választási törvényeknek nincs társadalmi-szakmai vitájuk, így ez az írás igyekszik az olvasókat az eltérő véleményekről is tájékoztatni. (A korábban 22 évig hatályos választási törvények, továbbá a nemzetközi tendenciák ismertetését, értékelését az ÉS 2012/38., szeptember 21-i számában olvashatják.) ÉLET ÉS ÍR IRODALOM 2012. OKTÓBER 31.

Next