Élet és Irodalom, 2014. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-23 / 21. szám
LVIII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM ÁRA: 495 FT 2014. MÁJUS 23. Marosi Ernő: Derűre ború? Művészettörténeti megjegyzések * Kornai János: Fenyegető veszélyek * Halmai Gábor: Egy választás Magyarországon * Szarka László: A 75 éves Rudolf Chmelről és munkásságáról * Az ÉS könyve májusban: René Girard: Látom a sátánt, mint a villámlást lehullani az égből (Mártonffy Marcell) * ÉS Irodalom: Aczél Géza, Beck Tamás, Fehér Renátó, Jászberényi Sándor, Király Levente, ________________Major Nándor, Wirth Imre [ÉLET ÉS I IRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Otto Dix: Terhesség (1922) VÁNCSA ISTVÁN: Béla, az akác Béla a vád szerint az oroszok zsoldjában áll, és az EU ellen kémkedik. Mármost tudvalévő, hogy az oroszok a mi barátaink, míg viszont az EU az ellenségünk, aki minket gyarmatosítani akar. Ez irányú aljas szándékát illetően legfőbb hadurunk (a továbbiakban ifh) akképpen nyilatkozott, hogy nem leszünk gyarmat, a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni, nem fogják feladni sem a függetlenségüket, sem a szabadságukat. A magyar nép a szabadságharcok népe, a saját tengelye körül akar forogni. Mindezt lih mondta Krasznahorka égő várának fényénél, és mindevvel az EU-t, a mi elszánt és könyörtelen ellenségünket vádolta. Azt, ami ellen Béla kémkedik. Eszerint tehát Béla a magyarok szabadságáért küzdő vitéz, hős dalia, Kossuth és Petőfi politikai és szellemi örököse. Lih szerint viszont hazaáruló. Mi ezt a magunk eszével nemigen tudnánk értelmezni, ám szerencsére van egy aktuális példa, mely a segítségünkre lehet. Ismeretes mód Kövér doktor (és mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja is) akként foglalt állást, hogy az Észak-Amerikából származó, idegenszívű akác valójában egy terminátor, a Kárpátmedence őshonos élővilágának könyörtelen pusztítója, a Hungarikum Bizottság pedig ezt a jenki agresszort hungarikummá fogadta. Vagyis az akác esetében az ellenséget baráttá avattuk, Béla esetében pedig az ellenségünk ellenségét és a barátunk barátját - tehát a legigazibb barátunkat - ellenséggé. Béla eszerint inverz akác, ez így már számunkra is felfogható, úgyhogy a továbbiakban zavartalanul foroghatnánk a saját tengelyünk körül, de valahogy mégis zavarodottan forgunk. Ezekben a vészterhes időkben, amikor nyugati határaink mögött az Unió obszcén vélemény-terrorizmusát megtestesítő szakállas nő alakja magasodik (forrás a Magyarok Világszövetségének honlapja), a magyar anyák nyugodtabban engednék iskolába magyar gyermekeiket, ha nem kéne attól tartaniuk, hogy valamelyik sarok mögül Conchita Wurst ugrik elő, és énekel valami szart a Főnixről (forrás Bayer Zsolt), nyilvánvalóan avval a céllal, hogy a magyar ifjúság nemi identitását végérvényesen összezavarja. Ily esetben a tökös orosz ikrekhez (B. Zs. találó megfogalmazása) vonzódó magyar anyák ki másban bízhatnának, mint a Lubjanka téri Bondban, akinek - Dzerzsinszkij avulhatatlan szavai szerint - a szíve meleg, a feje hideg, a keze pedig tiszta. Már amennyiben Béla csakugyan orosz kém, mert hát azt be kell látnunk, hogy bár orosznak még elmenne valahogy, kémnek kissé fura. Hírszerzésügyekben mi magunk járatlanok vagyunk ugyan, de eszünkbe jut egy Alfréd nevű angol, aki 878-ban vándor hárfásnak öltözötten a dán Guthrum táborában kémkedett, viszont közben föl se merült benne, hogy kiváló angol kapcsolataival hencegjen, noha jogalapja éppenséggel lett volna rá. Ő maga volt az angol király ugyanis. Más: a Gesta Hungarimban olvassuk, hogy Tétény tudomást szerzett az erdőn túli föld jóságáról, ahol valami Gyalu nevű alak uralkodott, ezért kiküldött oda egy furfangos embert, Apafarkas-Agmánd apát, hogy lappal bejárva vizsgálja meg neki az erdőn túli föld minőségét és termékenységét, meg azt is, hogy miféle lakosai vannak. így aztán Tétény kéme, róka módra körözve, a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait kifürkészte, írja Anonymus, de azt nem írja, hogy Apafarkas-Agmánd apa ezenközben a magyar törzsek politikai és gazdasági céljaiért lobbizott volna, pedig a mi Béla nevű kémünk orosz vonatkozásban egyebet se csinál. Eszünkbe jut továbbá Karl Schulmeister, aki egyszerű csempészből küzdötte föl magát kettős kémmé, a francia titkosszolgálat vezetőjévé és a modern hírszerzés atyamesterévé, viszont a napóleoni politikát népszerűsíteni nemigen iparkodott. Kicsit se hasonlított Kovács Bélára, ahogy Kovács Béla se hasonlít őrá, a kémkedés etalonjára, továbbá nem hasonlít Kim Philbyre, Mata Harira és John le Carré regényeinek egyetlen szereplőjére sem, ha tehát mégis kém, akkor annak igencsak különc. Hogy mást ne mondjunk, a kémügyekben komoly szakértelemmel bíró John le Carré szerint a kém arról ismerszik meg, hogy ellenséges területen, az ellenség közé vegyülve dolgozik, él, mozog. De mit mondott a kémügyekben talán még komolyabb szakértelemmel bíró Rogán Antal egy akkor még meg nem nevezett jobbikos EP-képviselőről? Azt, hogy több időt tölt el Oroszországban, mint Budapesten vagy Brüsszelben. Nyilván azért, hogy az EU féltett titkait még jobban kikémlelje. Vannak itt apróbb problémák, csak hát Virág elvtárstól azt tanultuk, hogy az a leggyanúsabb, aki nem gyanús, tehát Bélát, akihez a gyanúnak még az árnya se fér, tárgyalás nélkül fel lehetne akasztani, Virág elvtárs ugyanis olyan klasszikusunk, aki nemhogy avulna, egyre időszerűbb. Lih szerint, mint már szó volt róla, az Unió ellen kémkedő Béla nemcsak kém, hanem mindenekelőtt hazaáruló, és ez további töprengésre ad okot. Persze az, hogy lih esetleg tévedhetne, fogalmilag kizárt, hazaáruló ugyanis az, akit ő hazaárulónak tekint. De hát mit árul Béla haza gyanánt? Az Uniót árulja. Hazánk minekünk az EU? Nem, ugyanis ha az volna, akkor nem háborúznánk vele, az uniós zászlót pedig nemcsak ablakon való kihajításra használnánk, hanem kiraknánk mindenhová, ahova a nemzeti zászlót kirakjuk, ahogy ezt rajtunk kívül valamennyi uniós ország teszi. Lát valaki Magyarországon uniós zászlót? Mi sohase látunk, ez pedig arra utal, hogy az Unió se ingünk, se gatyánk, hanem csakis a fejős tehenünk. Azért van, hogy évente átlagosan ezermilliárd forintot tejeljen, gyarapítva evvel nemzeti vagyonunkat általában, a legderekabb magyar emberek magánvagyonát pedig különösen, közben pedig vegye kitüntetésnek, hogy a nyavalyás pénzét egyáltalán elfogadjuk. Honnan tudjah most, mindenfajta bírósági ítéletet, sőt még a vádemelést is megelőzően, hogy milyen bűnöket követett el Béla, tehetnénk fel a hülye kérdést, de nem tesszük. Viszont nem gondoljuk, hogy az ítélet már kész is van, és ka maga diktálta. Persze ez se kizárt, ahogy az se, hogy nem lesz semmifajta ítélet, sőt esetleg vádemelés se lesz. Ahhoz, hogy ezt megértsük, két dolgot kell összevetnünk. A gy lfk éppen Béla ügyével összefüggésben jelentette ki, hogy az „internacionalisták” elég gyakran követnek el hazaárulást, kettő: a CÖF szóvivője szerint a jövőben egy Fidesz-MSZP-nagykoalíció „teljes mértékben” elfogadható lenne. Nyilván mindenki számára evidens, hogy a CÖF a lehető legcivilebb civil szervezet Magyarországon, annyira civil, hogy gyakorlatilag kfh szóvivőjének tekinthető, az „internacionalisták” szó pedig egyszerűen az MSZP-t jelöli, azt a szervezetet, amelytől egy kis hazaárulás sohasem volt idegen. Lih tehát minden további nélkül hajlandó volna együtt kormányozni a hazaárulókkal, ergo Kovács Béla akár még egy koalíciós Orbán-kormány minisztere is lehet. Mi az ő helyében nem mondanánk azonnal igent, előbb tanácsot kérnénk egy-két tapasztalt embertől. Szabadi Bélával kezdenénk.