Élet és Irodalom, 2014. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-23 / 21. szám

LVIII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM ÁRA: 495 FT 2014. MÁJUS 23. Marosi Ernő: Derűre ború? Művészettörténeti megjegyzések * Kornai János: Fenyegető veszélyek * Halmai Gábor: Egy választás Magyarországon * Szarka László: A 75 éves Rudolf Chmelről és munkásságáról * Az ÉS könyve májusban: René Girard: Látom a sátánt, mint a villámlást lehullani az égből (Mártonffy Marcell) * ÉS Irodalom: Aczél Géza, Beck Tamás, Fehér Renátó, Jászberényi Sándor, Király Levente, ________________Major Nándor, Wirth Imre [ÉLET ÉS I IRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Otto Dix: Terhesség (1922) VÁNCSA ISTVÁN: Béla, az akác Béla a vád szerint az oroszok zsoldjában áll, és az EU ellen kémkedik. Mármost tudvalévő, hogy az oroszok a mi barátaink, míg viszont az EU az ellenségünk, aki minket gyarmatosítani akar. Ez irányú aljas szándékát illetően legfőbb hadurunk (a továbbiakban ifh) akképpen nyilatkozott, hogy nem leszünk gyarmat, a magyarok nem fognak ide­genek diktátumai szerint élni, nem fogják feladni sem a függetlensé­güket, sem a szabadságukat. A magyar nép a szabadságharcok népe, a saját tengelye körül akar forogni. Mindezt lih mondta Krasznahor­­ka égő várának fényénél, és mindevvel az EU-t, a mi elszánt és könyör­telen ellenségünket vádolta. Azt, ami ellen Béla kémkedik. Eszerint tehát Béla a magyarok szabadságáért küzdő vitéz, hős dalia, Kossuth és Petőfi politikai és szellemi örököse. Lih szerint viszont ha­zaáruló. Mi ezt a magunk eszével nemigen tudnánk értelmezni, ám sze­rencsére van egy aktuális példa, mely a segítségünkre lehet. Ismeretes mód Kövér doktor (és mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia Öko­lógiai Kutatóközpontja is) akként foglalt állást, hogy az Észak-Ameri­­kából származó, idegenszívű akác valójában egy terminátor, a Kárpát­medence őshonos élővilágának könyörtelen pusztítója, a Hungarikum Bizottság pedig ezt a jenki agresszort hungarikummá fogadta. Vagyis az akác esetében az ellenséget baráttá avattuk, Béla esetében pedig az ellenségünk ellenségét és a barátunk barátját - tehát a legiga­zibb barátunkat - ellenséggé. Béla eszerint inverz akác, ez így már számunkra is felfogható, úgy­hogy a továbbiakban zavartalanul foroghatnánk a saját tengelyünk körül, de valahogy mégis zavarodottan forgunk. Ezekben a vészter­hes időkben, amikor nyugati határaink mögött az Unió obszcén véle­mény-terrorizmusát megtestesítő szakállas nő alakja magasodik (for­rás a Magyarok Világszövetségének honlapja), a magyar anyák nyu­­godtabban engednék iskolába magyar gyermekeiket, ha nem kéne at­tól tartaniuk, hogy valamelyik sarok mögül Conchita Wurst ugrik elő, és énekel valami szart a Főnixről (forrás Bayer Zsolt), nyilvánvalóan avval a céllal, hogy a magyar ifjúság nemi identitását végérvényesen összezavarja. Ily esetben a tökös orosz ikrekhez (B. Zs. találó megfo­galmazása) vonzódó magyar anyák ki másban bízhatnának, mint a Lubjanka téri Bondban, akinek - Dzerzsinszkij avulhatatlan szavai szerint - a szíve meleg, a feje hideg, a keze pedig tiszta. Már amennyiben Béla csakugyan orosz kém, mert hát azt be kell lát­nunk, hogy bár orosznak még elmenne valahogy, kémnek kissé fura. Hír­szerzésügyekben mi magunk járatlanok vagyunk ugyan, de eszünkbe jut egy Alfréd nevű angol, aki 878-ban vándor hárfásnak öltözötten a dán Guthrum táborában kémkedett, viszont közben föl se merült benne, hogy kiváló angol kapcsolataival hencegjen, noha jogalapja éppenséggel lett volna rá. Ő maga volt az angol király ugyanis. Más: a Gesta Hungarim­­ban olvassuk, hogy Tétény tudomást szerzett az erdőn túli föld jóságáról, ahol valami Gyalu nevű alak uralkodott, ezért kiküldött oda egy furfan­gos embert, Apafarkas-Agmánd apát, hogy lappal bejárva vizsgálja meg neki az erdőn túli föld minőségét és termékenységét, meg azt is, hogy mi­féle lakosai vannak. így aztán Tétény kéme, róka módra körözve, a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait kifürkészte, írja Anony­mus, de azt nem írja, hogy Apafarkas-Agmánd apa ezenközben a magyar törzsek politikai és gazdasági céljaiért lobbizott volna, pedig a mi Béla nevű kémünk orosz vonatkozásban egyebet se csinál. Eszünkbe jut to­vábbá Karl Schulmeister, aki egyszerű csempészből küzdötte föl magát kettős kémmé, a francia titkosszolgálat vezetőjévé és a modern hírszerzés atyamesterévé, viszont a napóleoni politikát népszerűsíteni nemigen ipar­kodott. Kicsit se hasonlított Kovács Bélára, ahogy Kovács Béla se hason­lít őrá, a kémkedés etalonjára, továbbá nem hasonlít Kim Philbyre, Mata Harira és John le Carré regényeinek egyetlen szereplőjére sem, ha tehát mégis kém, akkor annak igencsak különc. Hogy mást ne mondjunk, a kémügyekben komoly szakértelemmel bíró John le Carré szerint a kém arról ismerszik meg, hogy ellenséges területen, az ellenség közé vegyül­ve dolgozik, él, mozog. De mit mondott a kémügyekben talán még ko­molyabb szakértelemmel bíró Rogán Antal egy akkor még meg nem ne­vezett jobbikos EP-képviselőről? Azt, hogy több időt tölt el Oroszország­ban, mint Budapesten vagy Brüsszelben. Nyilván azért, hogy az EU fél­tett titkait még jobban kikémlelje. Vannak itt apróbb problémák, csak hát Virág elvtárstól azt tanul­tuk, hogy az a leggyanúsabb, aki nem gyanús, tehát Bélát, akihez a gyanúnak még az árnya se fér, tárgyalás nélkül fel lehetne akasztani, Virág elvtárs ugyanis olyan klasszikusunk, aki nemhogy avulna, egy­re időszerűbb. Lih szerint, mint már szó volt róla, az Unió ellen kémkedő Béla nem­csak kém, hanem mindenekelőtt hazaáruló, és ez további töprengés­re ad okot. Persze az, hogy lih esetleg tévedhetne, fogalmilag kizárt, hazaáruló ugyanis az, akit ő hazaárulónak tekint. De hát mit árul Béla haza gyanánt? Az Uniót árulja. Hazánk minekünk az EU? Nem, ugyan­is ha az volna, akkor nem háborúznánk vele, az uniós zászlót pedig nemcsak ablakon való kihajításra használnánk, hanem kiraknánk min­denhová, ahova a nemzeti zászlót kirakjuk, ahogy ezt rajtunk kívül va­lamennyi uniós ország teszi. Lát valaki Magyarországon uniós zász­lót? Mi sohase látunk, ez pedig arra utal, hogy az Unió se ingünk, se gatyánk, hanem csakis a fejős tehenünk. Azért van, hogy évente átla­gosan ezermilliárd forintot tejeljen, gyarapítva evvel nemzeti vagyo­nunkat általában, a legderekabb magyar emberek magánvagyonát pe­dig különösen, közben pedig vegye kitüntetésnek, hogy a nyavalyás pénzét egyáltalán elfogadjuk. Honnan tudja­­­h most, mindenfajta bírósági ítéletet, sőt még a vád­emelést is megelőzően, hogy milyen bűnöket követett el Béla, tehet­nénk fel a hülye kérdést, de nem tesszük. Viszont nem gondoljuk, hogy az ítélet már kész is van, és k­a maga diktálta. Persze ez se kizárt, ahogy az se, hogy nem lesz semmifajta ítélet, sőt esetleg vádemelés se lesz. Ahhoz, hogy ezt megértsük, két dolgot kell összevetnünk. A gy­ lfk ép­pen Béla ügyével összefüggésben jelentette ki, hogy az „internaciona­listák” elég gyakran követnek el hazaárulást, kettő: a CÖF szóvivője sze­rint a jövőben egy Fidesz-MSZP-nagykoalíció „teljes mértékben” elfo­gadható lenne. Nyilván mindenki számára evidens, hogy a CÖF a le­hető legcivilebb civil szervezet Magyarországon, annyira civil, hogy gya­korlatilag kfh szóvivőjének tekinthető, az „internacionalisták” szó pedig egyszerűen az MSZP-t jelöli, azt a szervezetet, amelytől egy kis haza­árulás sohasem volt idegen. Lih tehát minden további nélkül hajlandó volna együtt kormányozni a hazaárulókkal, ergo Kovács Béla akár még egy koalíciós Orbán-kormány minisztere is lehet. Mi az ő helyében nem mondanánk azonnal igent, előbb tanácsot kérnénk egy-két tapasztalt embertől. Szabadi Bélával kezdenénk.

Next