Életjel Évkönyv 4., 1978-1983
Az Életjel visszhangja - Irodalmi estek
Ezt a hangulatot előadóteremben megteremteni nem is olyan könnyű. Különösen akkor nem, mikor a hasonló irodalmi összeállítások ország, tartomány városszerte sorjáznak a rendezői ötletek legkülönbözőbb változatait kihasználva. Igen értékes és érdekes eszme volt a város forradalmár portréinak felvillantása saját írásaik, a kortársak és az utódok visszaemlékezései alapján. A közvetlen közelünkben pattant szikraözön lángfolyamba torkollásáról szólt tehát ez az irodalmi est. A felzárkózást, a beépülést taglalta Urbán János bevezetője is. Ő volt a műsor összeállítója egy személyben. De végül is mitől vált a műsor ünnepélyessé, az alkalomhoz méltóvá? A színpadkép tette-e, amely búzamezőinket idézte szalma- és pipa^cskompozíciójával a hátteret alkotó pannon, a Péics József vezényelte énekkar, amely a műsorba jól beilleszkedő dalaival szárnyalóbbá tette az összeállítást, vagy az előadók komolysága, amellyel megoldották feladatukat? Gondolom, a három összetevő szerencsés társulása. A népes nézősereg, amely ott várakozott a bejárat előtt a rendezvény kezdetére, véleményünk szerint nem csalódott, de meggyőződhetett, hogy régi és ismert témára is lehet új, magukkal ragadó variációkat alkotni, teremteni. — orv — (7 Nap, 1981. december 4.) ÚJAT... ÚJAT . . . ÚJAT... — A Csáth Kör legutóbbi irodalmi estjéről — A Csáth Kört méltán nevezik a versmondás és színjátszás műhelyének. Már sok igen eredményes és előremutató kísérletének voltunk szemtanúi. Két legutóbbi négyszemélyes előadóestje is több érdekes ötlettel ütött el a hasonló rendezvények szokásrendjétől. Elsősorban egy olyan tendenciát tapasztaltunk, amely a versmondást mind közelebb igyekszik hozni a hallgató gondolat- és érzelemvilágához. Ezért nemcsak versmondást hallunk, hanem a költemény adta lehetőségekhez mérten színészi játékot, megjelenítést is. Jól ismert helyzet rajzolódik szemünk elé, amelyből szinte természetesen sarjad a ritmusban-rímben való „megnyilatkozás”. A másik újdonság a keretjáték, amely szintén a „kötött beszéd” befogadását egyengeti a „nyomokban” előforduló jelmezzel együtt. Van aztán egy hangulatteremtő nyitány, most már állandósult kísérőrendezvény: valamely képzőművészettel foglalkozó fiatal alkotásainak bemutatása. December 28-án és január 12-én a munkásegyetem kistermében Barta Erikát, Gyarmati Erzsébet, Horti Lívia és Mikuska Éva versmondását-játékát élvezhettük. Kalmár Magdolna kerámia-babáinak formáival, színeivel ismerkedhettünk. Lakatos László fúvós hangszereinek „közbevetéseit” ítélhettük odaillőknek. Élményszerűen hatott ez a gördülékenységgel, ötletességgel jeleskedő rendezvény, amelynek mókamestere, alaphangot megadó karmestere, úgy látszott, Horti Lívia volt. Közvetlensége partnereit is jótékonyan befolyásolta: mindenki nyugodtabbá, természetesebbé vált. Előadásában Holti Mária Galamb szállt az ablakodra című verse hatott legigazabbul. Barta Erika kedves színpadi jelenség. Kellemesen csengő, képlékeny hangja a lírai versek megszólaltatására alkalmas leginkább (Csokonai Vitéz Mihály: A rózsabimbóhoz). Gyarmati Erzsébet Horgas Béla Sárpogácsa című versét mondta el leghatásosabban, Mikuska Éva pedig Veress Miklós Göröngyével jeleskedett. A Csáth Kör új tagjairól lévén szó, úgy érezzük, még sokat várhatunk ettől a csoporttól, ha kitart a fejlődés útján, ha ki nem fullad, ha bele nem fárad a műkedvelők küzdelmes életébe. — orv — (7 Nap, 1982. január 15.) 142