Életjel Évkönyv 4., 1978-1983

Az Életjel visszhangja - Irodalmi estek

ELKÖSZÖNÉS A SZOBOR IS EMBER KIÁLLÍTÁSTÓL Lehet-e búcsút venni egy kiállítástól? Szokatlan és nyugtalanító érzés­sel néztem, amint a Szabadkai Városi Múzeum kiállítási termeiben szedik le az állványokról, a falakról, rakják össze Almási Gábor szobrász, festőmű­vész alkotásait. A búcsúzkodás gondolata kerített hatalmába, és nem tud­tam megszabadulni attól az érzéstől, hogy vajon így, együtt láthatjuk-e még Almási Gábor műveit. Még visszahallom a január közepén megnyílt retrospektív kiállítás látogatóinak örömteli zsibongását, amint várják a nyomdából a kiállítás katalógusát. Még visszahallom Huszár Elvira szép énekét. A megnyitón Ba­­ranyi Anna méltatása, a vers, az ének is, ünnepet varázsolt érzésvilágunkba. Úgy tervezték, hogy két hétig lesz nyitva a tárlat. Az érdeklődés meg­hosszabbította először, másodszor és harmadszor. A két hétből három hónap lett. Most, talán mint utolsó látogatón a búcsúzás érzése vett rajtam erőt. Almási Gábor 70 éves. Megajándékozott bennünket egy kiállítással, ahol 37 portrét, 40 fafigurát, 12 gipszfigurát, 17 terrakottát, 24 rajzot, fest­ményt, összesen 131 művet láthattunk, és gyönyörködhettünk e műalkotá­sokban. Az 1934. évi első kiállítástól 1981-gyel bezárólag ez volt Almási Gábor negyvenedik jelentősebb kiállítása. A kiállított műalkotások egy részét a tulajdonosok: a topolyai könyvtár, a kanizsai Jovan Jovanović Zmaj iskola, az újvidéki Petőfi Sándor iskola, a Híd folyóirat szerkesztősége, az újvidéki RTV dolgozói közössége, a Zentai Múzeum, a szabadkai zeneiskola, a Nép­színház, a November 18. Építészeti Iskola, a Kizár István Általános Iskola, a palicsi Vladimir Nazor Általános Iskola, a Standardservis, a belgrádi Légi­­forgalmi Múzeum és Vajdaság több városából mintegy húsz műpártoló en­gedte át a kiállítás rendezőinek. A kiállítás anyagáról Urbán F. Gábor fény­képeket készített a Szabadkai Városi Múzeum részére és így, ha nem is a műalkotások, legalább a fényképek együtt maradnak a szabadkai múzeum­ban. A kiállításon Almási Gábor megajándékozott bennünket az önéletraj­zával. Az Élet­jel szerkesztősége jelentette meg a Szobortalan égaljról jöttem című könyvet. A könyvben szülei arcképe, a nagybátyja, az „aranykezű em­ber”, akinél Almási a mintázást tanulta és dolgozott, továbbá fényképek, a műalkotásokról készült felvételek mutatják az embert, a művészt és valla­nak az életéről. A kiállítás katalógusa, az önéletrajz, a most készült fényké­pek őrzik Almási Gábor négy évtizedes munkájának, művészi fejlődésének állomásait. Az emberi érzés azt sugallja, hogy az írók, művészek domborművei, páratlan értékű gipszkarikatúrái pillanatnyilag azt az utat mutatják, ame­lyen az alkotó művész még tartogat számunkra meglepetést. A számontartás arról is szól, hogy Almási Gábor kiállítását, a több száz hazai látogató mellett, megtekintette a Berlinből, Belgrádból, Zágrábból Szabadkára érkező kiránduló csoport is. Elköszönünk egy feledhetetlen élményt nyújtó kiállítástól, azzal a re­ménnyel, hogy Almási Gábor továbbra is fáradhatatlanul alkot, és művei­ben még sokszor gyönyörködhetünk. Urbán János (Magyar Szó, 1982. április 12 ) ARANYRÓL, ZMAJRÓL EGYSZERRE Irodalmi élőújságunk, az Életjel áprilisi rendes számát két évforduló­nak szentelte. Arany János halálának 100., Jovan Jovanović Zmaj születésé­nek pedig közelgő 150. évfordulójára figyelmeztetett. Az Őszikék címet viselő ünnepi műsort a zeneiskola hangversenyter­mében tartották egy meglepetésnek szánt, igen értékes kiállítás kíséretében. 150

Next