Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)

Elbeszélések - Bérczy Károly: Három éj

HÁROM EJ. BÉRCZY KÁROLYIUL. I. :Kivánok-e tőled egyebet szerelemnél? Élvezz, tombolj a’ világ zajában, pazérolj, mint senki más, s’ Rammacini Giuditta kincstára nem fog nyögni vágyaid betöltésében; akard, s’ rabnéként kisérendlek az északi jégsark hideg honába; parancsolj, s’ teljék bár ember életébe, teljék bár túlvilági üdvömbe, teljesülve lesz; — mindent, mindent elkövetek, feláldozok, csak szeress!‘ „Giuditta! mi adhat okot kétkedni szerelmemben?“ ,Oh, hideg magyar! ezek-e nálad a’szerelem szavai? szemeidben, ha rám tekintesz, alvó tűz bádgyadt világa hamvad , pedig láttam, ah, jól láttam, egykor kedves sugarai is voltak e’ szempárnak, mellyért a’Rammacini herczegek vére egy ismeretlen magyarnak nyujtá kezét! — Arczodon az unatkozás és élvelégeltség epedő színe festi magát; pedig épen ez arczok mosolygó frise hozta ki a’ forró égalj szülöttét egy idegen hazába; — tompán vonagló szavaidban nincs többé semmi erő, semmi bensőség, semmi szívből származó; pedig épen e’hangnak egykori dalszerü csengése’s költői tüze volt az, mi a’ herczegnőt elhatározó, hogy velenczei fénypalotáját elhagyva, életét egy szegény festővel ossza meg! Az ifjú ajkaiba harapott, arczát vér futotta el, ’s vonásain sértett önérzet’dühe vonult át. De hirtelen összeszedd magát, ’s lehető nyugodtsággal felelt a’ nő szemrehányásira. „Giuditta, ne légy méltatlan az iránt, ki érted épen olly hévvel lángol most, mint azon boldog pillanatkor, midőn a’ velenczei képcsarnokban először bámuló isteni alakodat..!“ ,Gusztáv, Gusztáv! oh ha igazak volnának szavaid! — kiáltá a’ Rammacinik ivadéka, ’s égalja egész szenvedélyességével karolva át a’ szép ifjú nyakát, teljes ajkait lángoló csókokkal halmozá; — majd, mint egy eszmétől megkapatva, visszataszító magától a’ gyönyörű főt, ’s egyhangúlag folytató : — de nem; szavaid minden betűje árulás! Te megszűntél engem szeretni ’s olly hideg vagy mellettem, mint az Appenninek jégcsúcsa Italia nevető virányai felett!‘