Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-07-03 / 1. szám
. Mindezeket, ’s még számtalan kérdéseket szeretne barátságom, kíváncsiságom ’s részvétem hozzád intézni. Hasztalan! ki olly vándor szárnyassal kötött barátságot, mint én, annak sokra el kell készülve lenni, mit ama szelíd faja a’jó otthonos levelezőknek a’ meleg kandalló mellett alig sejt. Legyen annyi, mint az, én leveleimet ezután is, mint eddig, Veronádd Utasítom, találod őket, tant mieux! — nem, akkor majd együtt veended valami vándorlásod után. Utóbbi leveledben gyanittattad velem, mikép nagy terveid vannak: oh, az emberek hiúsága, kik hangyautjaikat egy labda körül terveknek nevezik. Az én jó köznapi eszem nekem nem egy talányt fejtett már meg: ’s így bocsánat öntől, ornatissimo signore Francesco —én gondolom, hogy e’ tervek nyitjára találtam. Van egy föld, hol a’ czitrom illatozik, — hol a’ természet illatárjait fényes virágkelyhekbe zárta, hol kékebb az ég, feketébbek a’ szemek, ’s hol a’ fürtökbe az éj fonódott ’s csilláréit a’ jaspis vetette, ohama föld, ama kert melly mint tündérálom emelkedik emlékezetemben, a’ szép Granada, hol együtt jártunk egykor, együtt nevettünk, együtt szerettünk és sirtunk: igen, Francesco, mert ifjak, olly ifjak valánk, mint ama fényesen zöld banánok, mellyek tágas leveleiket emelik az égbe föl, ’s mellyek réczéit minden léhre az esti szellőnek szalagokra tépi. Ott vagy! vagy oda készülsz. — Balgatag! — — mit keressz te ott? — álmaid valóját, a’ szerelmet keresed te ott, a’ csatlakozást, az akarat erélyét, melly daczol e’ sorssal, melly mindent hátraidéz, ha szive lángra gyűlt ’s a’ szenvedély vihara rombol át keblén. — Uj csalódásnak rohansz, Francesco! ki szeretne ott, ki csatlakoznék, hol a’ rég fűszert hord szárnyain, hol az idegek édes mámorban ringattak, hol az élv ittassága egy ölből a’másikba vet?— hol szeretni ’s csalni együtt jár , hol ma hűvös berkekben ’s varázsfaragványok ivei alatt áhitó szemcsillagok kémelik utaidat, ’s dobogó kebellel várják a’ hu őri pillanatokat , mig a’ sóvár tekintet egy karcsú lovagon suhan el — vagy egyen a’ szőke ’s rőt idegenek közül, ’s egy utógondolat azoknak is egy órát szán, egy üdv— pillanatot a' gazdag szerelem pazar mennyéből?—Ne menj oda, Francesco! nem találod ott, mit kerestél.— Ismerlek: szív kell neked, melly minden életszálaival beléd fonódjék, melly visszazárkozzék Önmagába’s indulati egész gazdagságát rád árassza, ’s illy szivet aztán, ha van illyen, ugye, barátom, szeretni tudnál te,szeretni a’barát féltékenységéig: mit mondok szeretni, istenítni,benne élni,vele egygyé válni!—Ne keresd azt ott a’moor csipkézetek, a’gránátok’s narancsok országában,hidd nekem, fel nem találod! —Jer évben fog bevégzödni. Bátorkodnánk a’ tisztelt közönséget regényirodalmunk ezen újabb gyöngyére figyelmeztetni, ha ezt azon vágynál fogva, mellyel e’ gazdag elme minden termékeit fogadtatnak, szükségesnek tartanak. Szerk.*