Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-11-20 / 21. szám
690 kik minden áron feltűnőkké akarják inasokat tenni, használni szoknak s velünk együtt jóízűen kaczagá tisztelt collegánknak színpadi öröködéseit, kiről a világért sem tennék fel, hogy ezen sanchopansai harczot egész komolysággal akarta volna folytatni, mert ez esetben kénytelenek lettünk volna gonosz hallgatagságunk helyett a’ következő gyászlevelet kibocsátani . Legbensőbb sajnálkozással ’s collegiális megütödéssel jelentjük azt, ez. divatlapolvasó közönségnek, hogy Petrichevich Horváth Lázár úrnak, a’ ,Honderűr nagyérdemű igazgatójának MŰFOGALMAI könnyű eszmezavar következtében, f. évi oct. 12-kén sírba szállottak, hol a’ feltámadás jámbor reményében azon hatalmas szózatra várakoznak, melly a’halottra fog kiáltani: ,,Lázár , mondom néked, kelj föl!“ ’S miután akkor sem szóloltunk P. Horváth Lázár úrnak a tulajdonról hamarjában összerögtönzött különös elveiről, azokat most sem akarjuk hosszasan bonczolgatni, igen jól tudván, mikép a’ csintalan igazgató úr csak azért védi azokat (természetesen, mint gyönge ügyet lehet védeni, nagyon gyöngén), nehogy, miután ezen különös fogalmak szerint még színi bírálatot sem lehetne építeni valamelly tárgy elbeszélésére, mellyröl a’költő azt mondhatja : „ez az én sajátom,“ mint P. H. L. ur a’ szoborról monda : — valaki P. H. L. urnak ,,Álmok“ czímű drámáját birálgathassa, vagy épen tunguziai nyelvre fordíthassa, mellyben egyébiránt leginkább lehetne a’ nevezett műnek ismeretlen szépségeit kiemelni. Midőn mi Arexy szobormintáját lerajzoltattuk (jó-e vagy rész volt-e e’ rajz? nem ide tartozik), szintélig szükségtelennek tartottuk erre P. H. L. urnak engedelmét kikérni, valamint P. H. L. ur sem kért engedelmet, midőn Byronnak, a’ halhatatlan britt költőnek, műveit még 30 év letelte előtt meg . . . akarom mondani, lefordilá, ámbár joggal állíthatni, mikép P. H. L. ur az angol remekből épen nem csinált magyar remeket. Avagy engedelmet kért-e P. H. L. ur X. vagy Y. grófnőtől, midőn illyen vagy amollyan ruháját vagy rokolyáját utolsó tüszurásig leírta, vagy Q. bárónak saionjait a’ pompás tükröktől ’s atlaszfüggönyöktöl kezdve egészen le a’ pököládáig mathematicai pontossággal lapja számára l e t o 1t a z t a ? Árva lelkünkre mondjuk, úgy tetszik nekünk ez a’ ,Honderűs ura, mint Shakespeare Benvoleója ,,Romeo és Julia“-ban, kiről azt mondja Mercutio, hogy ,képes volna birkózni olly emberrel, ki diót tör, mivel diószinü barna szemei vannak. — De hát vannak-e P. H. L. urnák diószinü szemei, azaz: valóban övé volt-e a’ Mátyásszoborka, midőn azt lapunk számára lerajzoltattuk? Mi legalább, jóformán hiteles kútfőből, annyit tudunk, miképen a’ háromszáz pge forinton meg vetnek állított szobor akkor, midőn P. H. L. úr annak lapjainkban lemásoltatása ellen, mint tulajdonos, protestált, a'nevezett urnák tulajdona még nem volt, mert a' műegyesületi választmány egy, P. H. L. ur által