Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-11-22 / 21. szám
NÉHÁNY SZÓ A’ NŐNEVELÉSRŐL. (Vége.) Szükségesnek tartom megemlítni végül még azokért, kik nőnevelő-intézeteket osztályozni szoktak, ’s e’ miatt tervem szerintit nem eléglenek , a’ magasabb igényűek számára, hogy fülemben mindég igen fonákul csengett a’ nőnevelőintézetek föl- és alfokra osztályozása. Véleményem szerint nevelőintézet csak egynemű, csak embert nevelő lehet. Vagy talán a’ neveléshez csatolt máz , külső ügyességek avatják azt fölsővé ? Mosolyt idéz valóban, midőn gyermek ruház szülőjére nevel. Sem alsó, sem fölső nevelőintézet nem létezhetik tehát; nevelőintézet csak az, melly szellemünket műveli ki. A’ melly erre nem elégséges, vagy csak kicsiráztatni képes, azt az álladalom oszlassa föl, vagy keresztelje másnak; mert az illyen , haszon helyett kárt tesz, egész emberek helyett, felet növelvén. Félig nevelt ember kártevőbb, mint az egészen parlagon maradt; az fonákul tesz ez semmit sem tesz; semmit nem tevés csak pangást idéz elő; a’ fonákul tevés, többnyire a’ természet fejlődése ellen folytat pusztító harczot. — Vagy talán az neveztetik több nevelőintézetnek, hol a’ szerencse szülötk képeztetnek , az ismét lehetetlen; a’ valódi nevelő nem ismer polgári osztályzatot, ő csak gyermekeket vesz át, ’s embereket kell visszaadnia , ha föladásának hive akar ’s tud lenni. Sokkal fölsőbb emberi méltóságunk, mint azt polgárzati osztályzatunk föltételezhetné. Én az úgynevezett fő- és alrend közt más különbséget nem látok, mint azt, hogy egyiknek a’ sors nagyobb tért nyitottpolgári rendezetünknél 42