Életképek, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-06-27 / 26. szám
IRODALMI ŐR. Melléklet az ,ÉLETKÉPEK 4-hez. 15. sz. Május 2-án. 1846. TARTALOM. Vörösmarty minden munkái V. kötet. Színmüvek 1821 —1840. Első kötet. Irodalmi újdonságok. VÖRÖSMARTY MINDEN MUNKÁI. V. kötet. Színmüvek 1821. — 1810 Első kötet. A’ kritikának, melly ez vagy amaz izó felett elmondatik, ha ugyan kimerítő és alapos, legtöbb hasznát veszik az idegen, azaz: ollyan irók, kik azon nemben írnak, vagy írni készülnek, melly biráltatik. Ezen gyakorlati szempont vitte az én tollamat eddig ’s fogja ezután;’s örülök, hogy ezzel is több okom van függetlenül szólani. Bevett szokásomat, mit a’ kegyes olvasó mind a’ lyrai, mind az époszi müvek bírálatakor észrevehetett, még most sem hagyom el, azért bocsánatot kérek, ha itt, mint ott, előbb szólok az elméletből, aztán a’ müvekre alkalmazottam A költészet három neme közt — ha ugyan megnyugszunk a’ három nemben : lyrai, eposzi, drámai — az élethez legközelebb áll az utolsó. A’ lyra ugyanis annyira belső, mint magok a’ tárgyak, mellyekröl énekel, minők: szerelem, bánat, öröm’ stb. tehát test nélküli dolgok, vagy fogalmak az idő és tér korlátain belül ; ’s életünkkel csak annyiban van köze, mennyiben amaz a 11 alános fogalmak mindenkire tartoznak. A régi görög dráma jól érzé a’ lyra e’ tulajdonát, ’s benne a’ karok — eme nagy közönséget képviselő tömeg — ajkára volt téve mindaz, mit személyektől elvonva gondolt a’ költő. De mihelyt az érzések bizonyos személyiséghez köttetnek, a’poézisnakkülső — objectiv — neme áll elő, mellyben nem a’ szerelem és bánat, hanem a' szerető és bánkódó, tehát nem fogalom, hanem egyén áll előttünk és pedig két módon : mert vagy el beszéltetik valami a’ szeretö és bánkódóról, vagy saját maguk jőnek elénk, honnan világos különyben látjuk drámától az eposzt ’s viszont, a’ költészet három nemét pedig egyegy szóval illy’formán jellemezzük: a’ lyra érez, az éposz elbeszél, a’ dráma tesz. Micsoda közelségben álljon utolsó az élettel, mindjárt eltaláljuk, mihelyt a’ három jellemvonást értjük, a’ mint leírók. Az általános, minőnek az érzést mondottuk, kivül van a’ tapasztalati világon, ’s benne csak költői forma által jelenik meg; a’ mit el kell beszélni, az nincs jelen, hanem messzi vetve a’ hely és idő távolságába, ekkép a’ három közül, látható világunk körébe a’ cselekvés a’ tett esik egyedül, és igy annak költészete, a’ dráma is, melly maga sem jelent egyebet. A testnek, mint ollyannak, a’ jelenhez ekkép ragaszkodó természete parancsolá, hogy legyen tér, hol őt lássuk; ’s ez a’ színpad, miből, az én okoskodásom szerint, könnyen láthatni, minő viszonyban áll színpad és dráma egymáshoz, és kettő közül mellyiknek van elsősége, azaz: lehet-e úgy nézni a’ színpadot, mint sokan, ez él gyanánt, vagy pedig puszta eszközül, mint hasonlag nem kis szám tekinti. Azonban a’ drámai költészetnek az élethez való közelségét nem a’ színpad után akarom vizsgálni, ez theatrica (szinpadisme) volna, hanem magasabb, azaz dramaturgiai szempontból. A’ drámai költészet azért esik leg-19