Életképek, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)
1846-12-05 / 23. szám
702 HELYET KÉRÜNK A’ MAGYAR SZÍNÉSZETNEK! (SZAB. KIR. NEMES PEST VÁROSÁHOZ, TISZTELETTEL.) (Folytatás.) Folytatjuk, ’s bővebben — habár csak töredékesen is — fejtegetjük az okokat, mellyeknél fogva annyira idején lenni, sőt parancsoló korszükségül feltűnni látjuk, hogy szab. kir. Pest városa, értvén annak t. belső ’s külső tanácsát, választó ’s közpolgárságát, köteles barátsággal forduljon a’ magyar színészetnek eddig általa nemcsak elhanyagolt, de épenséggel ellenségesen tekintett, ügye felé ... ’S ez úttal egyszersmind meg kell vallanunk, hogy minél tisztábban és megcáfolhatlanabbul áll előttünk az indítványba hozott lépés közhasznúsága és szükségessége, annál kevésbbé fojthatjuk el keblünk fel-felmerülő keserűségét, hogy Magyarhon fővárosa színe előtt még hosszas szónoklatokat szükséges tartani olly közösen megismert igazságo ’s tisztán álló ügy mellett, mint az itt fenforgó. Mert kétkedik-e valaki azon, hogy Pest Magyarhonnak tettleg fővárosa ? hogy mint fővárosnak emelkedése, virágzása felbonthatlanul van összefűzve az összes hon és nemzet virágzásával, ’s hogy saját fővárosai czimét is csak akkor fogja valóban és teljesen megérdemelni, ha magát a’ nemzetiségi közügyek által érdekeltetni hagyja ? Pest városának bírni kell a’ nemzet közbirodalmát, elöl kellne mennie a’ tónadásban, le kellne vetkőznie minden nemzet-ellenes kaczérkodást a’ külföld felé, melly már úgyis hasztalan, ’s melly minél később vetköztetik le, annál keserűbb lesz az okvetlenül bekövetkező csalódás . . Hatóságoknak tulajdonkép megelőzni kellne a’ közönséget irányadólag, nem pedig hátul haladniok, ’s a’ legtisztább indokokból eredő közigényeknek csak akkor megfelelniük, midőn e’ megfelelés kénytelenséggé vált, ’s többé el nem kerültethetik__ Midőn jelen fejtegetésünkben minduntalan azon főfonalat tartjuk szem előtt, melly által egyest úgy, mint testületet legbiztosabban vezethetni, a’ világos önérdeket, — lehetlen eszünkbe nem jutnia annak is, mennyire tévedve, ’s ugyanezen önérdeket lábbal tapodva, pártolja e’ főváros az idegen nyelvi ’s nemzetiségi elemeket kebelében most, midőn a' magyar nyelv diplomatikai polczon lévén, ’s tudása minden közhivatalhoz elkerülhetlenül megkivántatván, e’ nyelv terjeszthetésének, tanulhatásának egyik legbiztosabb eszközét nem hogy elömozditná, de sőt kebeléből kiszoritni iparkodik. Mit mondana a’ legmindennapibb józan ész olly szüléről, ki bármelly nemzet kebelében élvén, épen e’ nemzet nyelvének tanulásában gátolná gyermekeit, ’s igy akadályozná azokat jövendő szerencséjök biztos és könnyű keresésében ’s megalapításában? ’s nem a’ szülők összege teszi-e a’ bármelly város polgárzatát? Azonban, mint már mondták, ’s mint ezt a’ mindennapi tapasztalás napról napra hangosabban bizonyítja, a’ városi közönségnek legnagyobb és legtekintélyesebb része teljes mértékben kimutatja vonzalmát a’ nemzeti játékszín-