Életképek, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)
1846-12-19 / 25. szám
— Épen ez fogja lekötni hozzád, mert terve nélküled nehezen érendne ezért. — Gyalázat lenne, egy ifjúnak csak azért engedni át magamat, hogy mint eszközt használhasson egy terv kivitelére, melly neki a’ honszabaditó nevet adandná meg; — nem, Antonia! szerelmem he, korlátjain messze túlcsapott, de ennyire soha nem aljasuland. •— Szóltál-e már vele? — Soha, csak néha láttam a’dictator ablakából, párszor találkozom vele az utczán; kíváncsian lesték lépteit a’ római nők, ’s ő mindenikét nyájasan köszönte, mit e’ nők szerencse gyanánt kedvesen fogadának; — csak engem nem köszönte soha, legfölebb egy tekintetet vetett reám, melly büszke és viszszataszitó volt. — A’ szív nem érez, láng lángra képes gyulasztani azt. — Te biztatsz, Antonia, hogy tűrni bírjak. — Higyj szavamnak; de nézd, amott Róma felöl porfelleg emelkedik, lovasok vágtatnak felénk: te vendégeket nyersz; magadra hagylak. Jó éjt! Huszonnégy lictorok kíséretében érkezett meg Sulla, a’ római dictator ’s kényura a’ városnak ; leszállóit ménjéről, ’s mig szolgái azzal az udvarba távozának, a’ hölgy mellett foglalt helyet. — Szép Irene, urnéja szivemnek, ismét illy elszórt ’s illy bús vagy; mi bántja kebledet ? — Semmi, nagyúri mi hiányzanék éltem örömibül? ezrek vannak, kik sorsom irigylik. — Arczod mégis a’ szenvedés vonásait viseli; téged titkos vagy kínoz; szólj! hatalmam és kincseim álljanak készen, megteremteni azt, mit te megtenni óhajtasz. — Mit kívánhatnék még kegyelmedtől, uram ? mond a’ leány ezélzó hízelgéssel: a’ hon népei közt én vagyok az egyetlen, ki határtalan kegyedet birom, ez elég arra, hogy magamat boldognak érezzem; mégis egyet kérek tőled, fogod-e kérésemet teljesíteni, uram ? — Mit tagadhatnék meg tőled? — Lásd, uram ! én még ifjú vagyok, éltem tavaszát alig léptem át, szerelmem első bimbója neked fejre virágul, szivem csak neked tárult fel! de az idő, mit nélküled kénytelen iletem tölteni, gyönyörtelen ’s unalma él,rabszolgák lézengnek szemeim elött; engedd, hogy ollykor barátnők látogassák magányomat ’s mulató társulat gyűljön termeimbe. — Jó leányka, óhajtásod méltányos, kívánságod legyen meg: holnap fény és pompa váltsa fel e’ szoba csendjét, zene és táncz zaja hasítsa a’ léget, átható hangja Róma kebeléig szárnyaljon, hadd hallja a’ nép, hogy ura vigad; itt gyülekezzék a’ római nők és ifjak virága, itt a’ patríciusok és a’ lovagrend, úgy van, Irene, mi mulatni fogunk, ünnepünk diszlőbb és fényesebb leend, mint Helén és Paris menyegzője volt; de hiszed-e, hogy vendégeink is vígak leendőek?