Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-04-17 / 16. szám
50- kel kedves Nellink megtiszteltetett, ’s mik közül különösen kitűntek Gaal barátoméi a’ választmányi páholyban. Szomszédném jobb oldalán egy becsületes vásári vendég ült, tiszaháti ünnepképpel, szemet szájat meresztve a’ színpadi csudadolgok fölött; mellettem pedig, balról, egy alig hét éves göndörhaju fiúcska foglalt helyet, gyakori fészkelődésén kívül alig adván jelét ártatlan szomszédságának. Párbeszédünk folyamával nem akarom a’ kegyes olvasót untatni, ámbár némelly arszlán hasznát vehetné, ha t. i. magyarul olvasna, vagy, általában, olvasni szeretne ; •— eredményét azonban lelkiismeretesen följegyeztem ; — tehát: Első felvonás alatt megtudtam, hogy szeretetreméltó szomszédném H a vágyi orvos urnak tizennégyhónapos neje, ki az operákat, meg a’ második emeletet szenvedélyesen kedveli. Felvonás után megvallá, miszerint véletlen találkozásunk nem tett reá kedvetlen benyomást, ’s e’ reám nézve, ha mindjárt nem is váratlan, de minden esetre hízelgő vallomásába véletlenül beleszövé, hogy férjét ma délután egy gazdag úrhoz hízták ki falura, honnan csak holnap este fog hazatérni. Második felvonás alatt szomszédném véletlenül leejté zsebkendőjét, mellyet én hirtelen felkapván, térdeink véletlenül caramboliroztak. A’ zsebkendő csipkékkel szegzett finom batisztból ’s igen jó illatú volt. Felvonás után levoná keztyüjét’s egy a’hónál fehérebb, picziny, valódi aristocraticus kezecskét láttatott; ez alkalommal arany karperecze véletlenül felpattant ’s csörögve hullott a’ pad alá. Lehajoltam ’s a’ ruhák éje alatt véletlenül megpillanték egy lábacskát, melly tenyeremnél hosszabb ’s két ujjamnál szélesebb alig volt. Harmadik felvonás alatt nyakkendője siklott le véletlenül gömbölyű válláról, melly hasonló volt az alpesi hóhoz, mellyre az éjszaki szél rózsaleveleket söpört. — Szörnyű melege van ! úgy mondá; én pedig lángoltam, mint a’ csipkebokor, mellyből Isten Mózeshez szólott. Felvonás után kezemben felejté véletlenül kétágú látcsövét, ’s midőn fölkelt, ülésén férjének látogató jegyét találtam, mellyből megtudám, hogy orvos-angyalom a’ régi postautcza egyik háromemeletes házának második emeletében lakik. Kimenetkor, a’ tolongás közt, mit a’ szűk ajtók, köszönet érte az ügyes építésznek, még inkább növelnek, kezeink véletlenül érintkezének , en az övét véletlenül megszokitám, ’s ő ezen szorítást véletlenül viszonozta. Csupa véletlenség! — A’ magány és a’ véletlen mindég a’ legveszedelmesebb kerítő szokott lenni. A’ nyájas olvasóknak , kik e’ gyors ismeretség fölött kétkedve csóválják fejöket, csak annyit mondok igazolásomul, hogy a’ második emeletben — ezt már úgy szoktuk! Éjszaka olly jól aludtam, hogy, tudom, drága pénzen szeretné álmomat megvásárolni sok gazdag ur, kit pénzes zsacskói, ’s koros férj, kit fiatal neje nem hagynak aludni. Másnap a’ hivatalt elmulasztottam ’s félóránál tovább kaczérkodva tükrömmel, tizenegy óra felé a’ régi postautcza egyik háza előtt a’ bérkocsiból kiszöktem ’s néhány perez múlva egy magas ajtó előtt állok, melylyen fényes rézlapra vésve olvasható volt Halvágyi orvos ur becsületes neve. Csöngettem; egy inas ajtót nyitott, 's midőn urnéja után tudakozódtam, némán mutatott egy az előszoba jobb végére eső ajtóra. Középnagyságú terembe nyiték, melly ízletesen volt bútorozva ; az ablakközökbe csinos falapokra helyzett virágedényekből finom illatát parfümirozá a' 34