Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-02-20 / 8. szám
252 , hanem hogy terhöktől meneküljenek ’s aztán könnyebben szaladhassanak. Megmondom, mi a’ különbség Egressy és többi első rendű szülészeink között : ezek mindnyájan kitűnők vagy mea pace remekek a’ magok nemében, Egressy pedig minden nemben adott már kitűnőt, remeket. ’S ez a’ nagyság mértéke a’ művészetben úgy, mint a’ költészetben : a’ sokoldalúság; ezért nagyobb a’ drámában Shakspeare, mint Moliére, ezért nagyobb a’ lyrában Vörösmarty, mint Hugó Victor, ezért nagyobb a’ szinészetben Egressy, mint többi társai. Míg ezek csak egyes hangszerek, amazok közül mindenik egy-egy orchestre. — HI. Richard Egressy Gábor legsikerültebb, legfeledhetlenebb alakjainak egyike. Már arcza ollyan, hogy méltó volna márványból kivésetni örök idők számára. Rettenetes arcz apró mosolygó szemeivel ’s nagy éhes szájával. Szemei a’ bűvös virágok, mellyek magokhoz csalják az embert, ’s szája a’ feneketlen örvény, melly az embert aztán elnyeli. Valóságos anakonda-nézés, melly oda édesgeti a’ madarat a’ kigyó torkába. Ha ezen arcz álmodban megjelenik , mire fölébredsz , azt veszed észre , hogy véred elzsibbadt. ’S ez csak az arcz és a’ néma mosoly; hát mikor nevet, miilyen nem-emberi hang ez! mintha rozsdás ajtó csikorogna, vagy mintha tigris köszörülné gégéjét, melly kiszáradt és vért szomjaz. Beszéde töredezett, szaggatott, egyenként dobálja ki a’szavakat, mintha tűhegyeket köpködne más szemébe. — Kiváncsi voltam az utósó fölvonásnak azon jelenésére, mellyben Richard a’ szellemek megjelenése után álmából fölriad ; attól tartottam, hogy Egressy el fogja kiabálni a’ monológot, melylyel igy nagy tapsokat arathatni ugyan, melly azonban helytelen. Aggalmam fölösleges volt, annyival inkább, mert Egressy nem szokta föláldozni tapsért a’ művészetet. A’ mint az ágyból fölugrott, elesett, ’s néhány lépésnyire csúszott,’s bele kapaszkodott egy székbe , mintha az élő lény lett volna, melly őt ótalmazza. Itt félig fekve mondta vagy inkább suttogta el a’ magánybeszédet el-elfogyó lélekzettel. Milly jól esett, ez óriási gazembert, ki eddig mások fejein járt, most a’ földön fetrengve , a’ legirtózatosabban szétdulva látni, kétségbe esve, nyomorán, reszketve, mint az eltiport kigyó ! ’S annál meglepőbb aztán vég-elszántságában fölemelkedése, hogy elrohanjon a’ csatába, hogy ha már élete olly utálatos volt, legalább halála legyen vitézi és igy kiengesztelő. Ekkép gondolta ezt Shakspeare,s ekkép adta Egressy Gábor. — Mi a’ jövedelmet illeti, az annyi volt, hogy jutalomjátékra Petrik vagy Reszler sem kívánhatna többet. Csekély számú, de válogatott közönség volt. Hiába, Shakspearehez műveltség kell, de nem salom. Megköszönjük-e Egressynek, hogy tudva a’körülményeket, ismét shakspearei darabot vett jutalomjátékául ? beéri-e Egressy akármiilyen forró, de puszta köszönettel a’ költészet és művészet nevében ? hagyjuk el, jobb lesz ; eleget mondtuk már, hogy nesze semmi, fogd meg jól! a’ világ minden köszönetéért sem adnak egy nadrágszijat sem, mellyre végső desperátiójában az ember magát felakasztná. Petőfi Sándor: Az UJ DRÁMÁK, DRÁMABIRÁLÓK, KÖLTŐK ÉS KÖZÖNSÉG. E’ czim alatt már két czikk jelent meg a’,Szépirodalmi szemében. Az elsőt hihetőleg egyik dramabiráló kollégám irta, mert elég hiven adja elő ezen szomorú működés folyamát. A’ második czikk írója megtámad bennünket , miért fogadtuk el főszempontul a’ színi hatást, ajánlván helyette, Erdélyi úr jegyzéke után, ki egyszersmind választmányunk jegyzője ’s igy állandó tagja is, a művészi hatás szempontját, anélkül azonban, hogy e’ két hatás természetét, ha csakugyan különbözők vagy egymással homlokegyenest ellenkezők, mint kritikai lapban illenék, kifejtené, megmagyarázná, vagy állításait indokolni igyekeznék, mit annál is inkább kelle tennie, minthogy szerinte „nálunk a’ színpadi hatás, mint azt mi venni szoktuk, csupa külsőség“ s e szerint nincsenek róla igaz fogalmaink. — Mit vél többi kollégám a’szini