Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-03-27 / 13. szám
Rang nem tüze fel itt Fénysátorát, — Igénytelen czimem : Emberbarát. Ez az, miért szivem ’S lelkem remeg, ’S ezt legkevésb ember Érdemli meg. Az embert bárkiben Megismerem : Paraszt, ur, egyiránt Testvér velem. ’S azért együtt velük Szántok, vetek, ’S szivükbe én tudom, Mit ültetek. Ismerem én a’ pór Szivkincseit : E’ mag megtermi még Gyümölcseit. Szabad lesz még e' nép ’S velünk rokon : Hatalmán virul fel A’ drága hon. De erre munka kell ’S szilárd kebel ! Jól egyesült erő Csudát mivel. Kell honfiáldozat ’S nélkülözés . Kétélű kés nekünk A’ fényűzés. Kell főalapnak a’ Polgárerény, E’ nélkül a’ remény Csalóka fény! És kell, hogy a’ kebel, Bármit tegyen , Emberhez mindenütt Ember legyen! Szelestey László. 406 A' KUTYÁK ÉS Kutyák. Süvült a’ zivatar A’ felhős ég alatt , A’ tél ikerfia, Eső és hó, szakad. Mi gondunk rá ? mienk A’ konyha szöglete, Kegyelmes jó urunk Helyheztetett ide. ’S gondunk ételre sincs. Ha gazdánk jóllakék, Marad még asztalán, ’S mienk a’ maradék. Az ostor, az igaz, Hogy pattog némellykor, Es pattogása fáj ; No de , ebcsont beforr. ’S harag múltán urunk Ismét magához int, ’S mi nyaljuk boldogan Kegyelmes lábait. ’ FARKASOK. Farkasok. Süvölt a’ zivatar A’ felhős ég alatt; A’ tél ikerfia, Eső és hó, szakad. Kietlen pusztaság Ez, a’ mellyben lakunk; Nincs egy bokor se’, hol Meghúzhatnák magunk. Itt kivid a’ hideg, Az éhség itt belül, E’ kettős üldözőnk Kinoz kegyetlenül. ’S amott a’ harmadik : A’ töltött fegyverek. A’ fehér hóra le Piros vérünk csepeg. Fázunk és éhezünk ’S átlőve oldalunk, Részünk minden nyomor . . . De szabadok vagyunk. Petőfi Sándor.