Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-05-21 / 23. szám

664 A’ fehérhajónál ismét megállítottak. „Ezen ember nőrabló, meg kell fogni! Hova viszed polgártárs e’ nőket?“ .A’ Zúgligetbe viszem polgártárs, mert időben félnek. A’ két idegen nő sírni kezdett. Lesbia némán és érzéketlenül ült mellettem. „Engedj meg polgártárs — de illyen tragicus időszakban a’ nők is har­­czolhatnak, azért parancsoljuk, hogy deponáld őket, majd mi fegyvert nyomunk markaikba!“ .Barátom polgártárs! szivesen szolgálok kettővel, de a’ harmadik nőm, magán kivül van, kiviszem a’ zöldbe, ’s ha megtér álmaiból, becsületemre visz­­szahozom, de megengedi, ennek már csak majd magam adok fegyvert: „Éljen! passirt!“ A’ hídfőnél ismét megállítottak. „Uram! emberre van szükség, fegyver­fogható emberre, illykor maga is kormányozhat az ember, kivált egy lovat, le a’ kocsissal!“ Sírva búcsúztam el bérkocsisomtól, ’s a’ bakra ültem, egy lovat kormá­nyozandó. A’ budai hídfőnél dolmányos ember, bizonyosan huszár szidta sz. Kozmát és Demjént, de a’ mint megpillantott, eszeveszetten rontott felém e’ szavakkal: ,Épen most szaladt ki alólam a’ fakó, forradalom alatt gyalog is szökh­etik minden gyáva pimasz, azért ide a’ rudassal!‘ ,,A’ kocsi meg jó lesz barik­adnak!“ Nehány perez múlva gyalog álltam Lesbiával — szeretett nőmmel, ki a’ helyett, hogy vigasztalt volna, szótalanul kapaszkodott nyakam közé — alig mehettem két lépést. . . ,Hova viszi ön azt a’ nőt! ?‘ Ijedtemben eszemet is elvesztem, kétségbeesetten feleltem: Calabriába! ,Hazudsz gazember! Calabria nem erre esik, hanem Soroksár felé — üssétek!‘ „Hibáztam polgártársak! hibáztam, a’ Zugligetbe viszem — eszeveszet­ten szabadkozom, de egy ütés még is végig húzódott nyakam között. Annyira dühbe jöttem, hogy szinte gondolkodni kezdtem, nem jobb volna­­e fegyvert ragadni, ’s harczolni, Lesbiát pedig bárhol deponálni? Lesbia a’ legnagyobb tolongás és zsivaj között­ nyitá fel égszemeit. Jaj­gatva kiáltozott: Segítség, segítség, gyilkosok, rablók ! Váltig ordítottam, hogy mellette vagyok, váltig bátorítottam, sőt döfélni is kezdtem, haszontalanul, Lesbia nem látott és nem hallott. Csakhamar nyakon fogtak. „Szemtelen nőrabló, nem szégyelled magad, forradalom ideje alatt fegyver helyett nőt szorongatni, ide e’ nővel! a’ gazkópét pedig húzzátok fel a’ lámpásra.“ ,Itt e’ nő, de nekem kegyelem polgártársak! Épen midőn legjobban sza­badkozám, jött egy futár Pestről, hogy a’ Muszka história hazudság. Azonnal szabadon bocsájtatám. Este felé haza tért Lesbia szállásunkra. Irtóztatóan né­zett ki, mintha csakugyan Calabriában volt volna. Igen sokat akart bevallani, egy két scenát el is beszélt, ez egy két scena is bebizonyította, hogy a’ forra­dalom alatt nejeinket csak néhány óráig nélkülöznünk is elég arra, hogy úgy nézzenek ki, mint a’ franczia trónus. LAURA GUSZTÁV.­­. .... Azt mondják, hogy a’ Schusterpui — akarom mondani fábtyamű­­vész fogalmazó gyakornokok — is szándékoznak egy petitióval előállani, melly e hét pontokból leend összeszerkesztve.

Next