Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-06-11 / 26. szám

HOL LESZÜNK KÉT ÉV MÚLVA? VAGY HÁROM EXCOLLEGA SIBERIÁBAN. (Vége.) — Hát váljon Bernát Gazsi tót diákja hova avandzsírozott a' muszka alatt? — Nagy ember lett ő, a’ Sáros vármegyei spanyol. —Mik­olás czár neve napjára írt egyszer egy köszöntő verset diákul, mellytől a’ czár úgy megszeppent, hogy tüstént maga eleibe hozatta ’s félórai conversatió után any­­nyira beleszerelmesedett, hogy rögtön kinevezze udvari költőjének harmincz­­ezer rubel és tiz kopek évi fizetéssel. — Most talpig vörös posztóban jár ’s mindennap dictiókat tart a’ Pillvaxban a’ muszka juratusoknak. Némellyek azt rebesgetik, hogy valami titkos viszony aligha­nem létez közötte és a’ czár felesége között, mert nagy befolyása van az udvarnál. Mikor a’ czárral con­­tractust kötött az udvari poétai állomás iránt, ezeket kötötte ki magának. 1) Minden nap reggeli 9-től 10-ig szabad idő, hogy Bernát Gazsi csizmáit kifé­nyesíthesse ’s szobáját kitakarithassa. 2) A’ Festetics ház vallattassék be örö­kös és elidegeníthetlen tulajdonul Gazsinak, hol élte boldogabb napjait leélte. 8) Azon mezítlábas kontesz, kit ő számozni tanított, az ország költségén holta napjáig csizmában járjon. 4) A’ Festetics házból mindenféle hatlábú állatok örök időkre száműzessenek. 5) Azon kéményben, hol ő télen át lakik, rajta kívül, semmi más disznólábat füstölni ne legyen szabad. — A’ czár mindezen kívánalmait — haladék nélkül aláírta. Sőt egyszer arra is rávette a’ czárt bo­rozás közben, hogy Gazsi adósságait elvállalta a’ statusadósságok közé. Ez fogja megbuktatni Oroszországot. Miklós czár csak akkor hűlt el, mikor liqui­­datióra került a’ dolog. Zálogba kellett adnia egész Ukrajnát, a’ hozzá tartó­­zandó Phrygia, Cappadocia és Paropemysussal egyben. Kétheti prolongatio és kamat maga felemésztette az uralhegyi platinabányákat. — Már azt elhiszem, különben hogy éli világát a’ mi kedves Gáspárunk. — Hát fölségesen. Reggel elmegy az orosz premierministerrel Paske­viccsel a’ „grober Sepi“-hez gabelfrüstükre, a’ kinek akkora szakálla van, hogy szalmát sem tart az ajtaja előtt, hanem ha sáros a’ csizmája, csak abba törüli bele. Déli tizenegy órakor egy muszka generalisnénak ad rendesen serenadot egy simpla tamburán, délután két órakor elmegy vacsoráim ,,a’ vitéz kozákhoz, hová az orosz hautevoléei elite szokott összeseregleni ; ott egy portzio aszalt jeget vagy egy tányér pirított északfényt kantsuka mártással bevág, ’s onnan megy azután négy órakor a’ színházba , hol déczbundában adják Romeo és Júliát ’s hol Idah­ Laura talpig asztrahánba varva tánczolja a’ kakukát. Ren­desen a’ czár páholyába szokott járni, kinek mind a’ kilencz leánya fülig sze­relmes bele ’s színház végével tizenegy órakor megy velök át Budára a’ rácz­­városba csájára és ráczürmösre. — Színházat emlegettél. Miféle színház az? — Természetesen, hogy a’ nemzeti a’ Kerepesi­ úton. Színészeink megma­radtak a’ hajdaniak, mert a’ medvékkel született nép sem tánczolni, sem éne­kelni nem tud, röhögni pedig szeret. Drámai színészeink közül egy kettő van még meg, a’ többinek igen drámai lett a’ kimenetele. A’ legelső alkalommal, midőn muszkául játszani kényszerítetének, egy olly darabot adtak elő, melly­­ben utójára mind mérget vesznek be. A' darab veszettül tragicus. Az egész előadás alatt a’ baromállás majd megdörült röhögtében, a’ muszka asszonyságok szemei kidühös­ödtek, vagy aestheticaiabban mondva, kidiósodva megüvegesed­tek a’ kaczagás miatt, kivált, mikor az ötödik felvonás végin mind valamennyi meghal ’s ki jobbra, ki balra düledez ’s rakásra hull a’ súgólyuk előtt. Taps.

Next