Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-03-23 / 13. szám

388 A’ minőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt. — Magyar történet múzsája, Vésd ezeket kövedre , Az utóvilág tudtára Ottan álljon örökre. A’ rab írót olly örömmel ’S diadallal hoztuk el , ’S te , szivem, ha hozzád férne , Hogy kevély légy , lehetnél ! E’ hős ifjúság vezére Voltam e’ nagy tetteknél! Egy illyen nap vezérsége, ’S díjazva van az élet. Napoleon dicsősége , Te veled sem cserélek! Petőfi Sándor. EGY RÓMAI POLGÁRNŐ. Novella. Az élet keveseké , törékeny kincs , mellyet senki nem adhat min­denki elvehet. A’ halál mindenkié, mellyet mindenki adhat, senki el nem vehet. Mindenki szeret a’ halálnak saját lelkével összeillő arczot adni, ha róla gondolkozik. Egyik őszen, megnyugodva, megsiratva szeretne meghalni; a’ másik ifjan, fehér koszorúval homlokán. Egyik nyájas reggeli kék eget kíván halotti ágya fölé, körül a’ pacsirta énekét és a’ tavaszvirágok illatát, halk zo­kogást ágya fejénél, meleg napsugarat hidegülő arczán; másik csaták viharai közé viszi képzeletét, kergetve és keresve a’ halált, küzdve, csatázva, vihar és földrengés közepeit, ott esni el a’ csatakürt rivallása mellett, látni a’ győ­zelmi zászló lobogását, hallani ezer alakról e’ szent név harsogását: szabadság! ’s lehajolni és megcsókolni utolszor a’ földet, és meghalni. Ki a’ haláltól retteg, vagy nagyon szereti az embereket, vagy nagyon fél az istentől. Elmondom ti nektek , miilyen halála volt Arriának. Nő volt, — Rómában született, — római polgár neje. Férjének neve volt: Cecina Paetus ; és e’ név tisztán, szennytelenül maradt urára, tisztán maradt meg hamvedre feliratán is ’s tán nem maradt volna úgy, ha Arria nem osztozott volna benne. Most e’ név úgy ragyog férje ravatala fölött, mint beomlott sírokban az örökké égő lámpa. Ha a’ mindennapi ember meghal, egy csillag lehull az égről , de ha egy magas lélek elhagyja a’ földet, az fölszáll az égbe ’s csillag lesz belőle. Illyen csillag az égen Arria lelke! Roma zsarnoka volt azon időkben Claudius Tiberius Drusus. A’ zsarnokok akkor is szeretők már az istenek szerepét játszani , imád­­taták magukat a’ néppel, megevék annak áldozat-falatjait, megitták vérét, ké­­jelegtek leányaival, fiait rabszolgáikká tevék. A’ zsarnokok akkor is örültek már a’ vérnek , nemzeteket uszítottak egy­másnak, vérnek kellett omlani földön és tengeren, országos sirásnek kelle hang­zani, hogy istentelen lelkeik gyönyör­ködhessenek. Az emberi szív gyönyörei nem ízlettek szenvedélyeiknek többé, a’ pokol­nak kelle őket mulattatni. Ki a’ koronát feltalálta, az találta fel a’ háborút is. A’ népek soha sem támadtak volna egymásra, ha egyes vezérek nem uszították volna őket, kik szomjazták a’ dicsőséget és a’ vért ’s a’ nép isteneinek hitték magukat. Megették őket is a’ férgek, gyom terme hamvaikból és égető csalán, a’ szelíd virágok ’s a’ királyi pálma, az áldó gyógyfüvek ’s a’ polgárkoszorú tölgy nem vernek gyökeret keserű poraikban.

Next