Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-04-02 / 15. szám

440 Te vagy a’ mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljom ’s miljom fáklya, Meggyűlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fenséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, melly fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De, szabadság, mért halvány az orczád? Szenvedésid emléke szállt hozzád ? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a’ jövőtül félted ? Ne félj semmit, megvédünk .... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, ’S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! ’S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a’ sírból éjféltájban, ’S győztes ellenségednek megint kell küzdeni .... kísértő lelkeinkkel! Petőfi Sándor: MI HÍR A NAGY VILÁGBAN? Párizsban tartózkodó magyar rokonaink, számra mintegy háromszázan, ünnepélyes tisztelgő menettel üdvözlék a’ respublica kormányát. Elől két zászlót vittek, a’ magyar és franczia nemzet lobogóit egy közös szalaggal összekötve ’s ezt a’ köztársaságnak adták át. Szónokuk volt Hugo Károly. A’ kormány részéről Lamartine fogadta őket, biztosítva arról a’ magyarokat, hogy a’ hány ember lakik Frankhonban, a’ magyarok ugyanannyi baráti résztvevőre számíthatnak. A’ franczia nép roppant lelkesedéssel fogadta a’ magyarok ezen rokonszenvi nyilatkozatát. — Legyen áldva a’ nép, ki először tűzte ki a’ szabadság lobogóját a’ lerombolt börtön ablakában legyen szivünkbe fölirva azon nemzet neve, melly a’ rabszolgaságot elűző villámot leragadta az égből, mellynek mennydörgését kebleink viszhangzák. Háromszáz mérföld választja el határainkat , de a’ szabadság érzetében rég tőszomszédok voltunk , ’s bár nyelveink egymással nem rokonok, de sziveink régen azok voltak. Párizsi testvéreink e’ nyilatkozata történt martius 15-kén. Ezt a’ honszeretet mágneses vonzalma tévé e’. napra. Berlinben a’ király ágyukkal lövette a’ népet, ’s midőn nagy vérontás után a’ felbőszült nép kiverte a’ negyvenezerre menő katonaságot, azt mondá a’ király, hogy ő kész a’ népnek megbocsátani ’s szívesen ki hagyja magát kiáltatni német császárnak. Jó humorban lehet ez a’ király. A’ dolog, mint magánlevélből értesülénk , igy történt. A’ berlini nép, reformkérdései fölött tanácskozandó, mart. 13-kán gyűlést tartott a’ parkban, hol a’ szeleskedő katonaság már akkor többeket megsértett ’s a’ néppel méltatlankodott. Többek közt egy a’ színházból nejével hazatérő polgárt olly tetemesen megsebesített, hogy ez másnap meghalt. Eddig csak a’ legszegényebb néposztály vett részt a’ mozgalmakban, de másnap már hire szárnyalt, hogy a’ polgárság is készül folyamodni a’ fejede-