Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-04-16 / 17. szám

494 Dicsőségünknek kardja ! csak most Készültél ’s már a’ rozsda esz. Meglássátok, maholnap minden Az ó kerékvágásba’ lesz. Úgy állok itt, mint a’ tüzes ló, A’ melly föl van nyergelve már, ’S prüsszögve és tombolva, ott benn Fecsegő gazdájára vár. Nem a’ tettek terén fogok hát, Mint egy csillag, lehullani? Megfojtanak majd a’ tétlenség Lomhán ölelő karjai ? ’S nem lenne baj , ha magam volnék, Hisz egy ember nem a’ világ , De ezer és ezer van, a’ ki A’ zablán tépelődve rág. Oh ifjaink, oh én barátim, Ti megkötött szárnyú sasok, Láng a’ fejem, jég a’ szivem, ha Végig tekintek rajtatok !. . Föl, föl, hazám, előre gyorsan! Megállni félúton kivánsz ? Csupán meg van tágítva rajtad, De nincs eltörve még a’ láncz ! A’ SZERZETES. (Vége.) Magam vagyok , ’s lenézek ablakomból. A’ kert virágzik. Gyönyörű tavasz! Leányka jöjj mellém! Én nem tudom Mi ez, de mintha megnyílnék szivem , És lassanként dobogni kezdene . . . Ollyan mint egy mező, mellyen nehéz kő Feküdt, ’s alatta elsárgult a’ fű, Aztán legördül, ’s újra zöldél a’ Pázsit — — Nem, oh szivem meg nem hala! Oh Ida, Ida jöjj hamar! hamar! Tedd rá kezed, kérlek, beszélj vele, Ollyan most, mint a’ gyermek, melly örül. Fecsegni óhajt, ’s ha nem lesz kivel? Elnémul ismét — Nemde eljöendsz ? De hol vagy Ida­ hol ? Tán elfeledtél Már? Jöjj csak egyszer hozzám, édesem, Most úgy szeretnék a’ múltról beszélni, És nincs kivel? Jöjj, de jöjj titokban, PETŐFI SÁNDOR.

Next