Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-04-23 / 18. szám
526 Beszélgetünk is, de Az csak félig beszéd A’ másik fele már Csókokba olvad szét. Nagy a’ mi örömünk, Nagy a’ mulatságunk, Gyöngynek is beillik Fényes boldogságunk! De az én kardomnak Ez sehogy sem tetszik, Ránk szemét a’ falról Mogorván mereszti. Mit nézesz, öreg kard, Ollyan mérgesen ránk? Vagy golyhó, talán a’ Szerelemféltés iránt ? Hagyd el ezt te, baj társ , Nem való ez néked, Ha férfi vagy, ne űzz Asszonymesterséget. De meg nincs is okod Engemet féltened, Hiszen ismerhetnéd Már feleségemet, Ismerheted lelkét, Ezt a’ ritka lelket, A’ minőt az isten Nem sokat teremtett. Ha szüksége van a’ Hazának karomra, Téged saját keze köt fel oldalomra, Oldalomra köt, és Búcsúját így veszi: Menjetek , legyetek Egymásnak hívei! PETŐFI SÁNDOR: MAGYAR NEMZETŐR DALA. Süvegemen nemzeti szin rózsa, Ajakamon édes babám csókja, Ne félj , babám, nem megyek világra. Nemzetemnek vagyok katonája. Nem kerestek engemet kötéllel , Zászló alá magam csaptam én fel; Szülő anyám, te szép Magyarország, Hogy ne lennék holtig igaz hozzád! Nem is adtam a’ lelkemet bérbe, Négy garajczár úgy sem sokat érne ; Van nekem még öt-hat garajczárom — Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.