Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)
1848-07-23 / 4. szám
ELVÁLÁS. I. Elválás : ez az embernek rendeltetése. Elválási fohásza az égtől elvált léleknek, az utonszülött első sírása. Elválási fohász az ember véglehellete. Elválási fohász az élet minden percze . Mint zárt bimbó nyugszik előttünk a' kisded, ez a’ virága egy életvilágnak. Az ártatlan arcz megdicsőülten nyugszik az évek forradása nélkül, a’szenvedélyek tűzbélyege, a’bűn égetésjele nélkül, és úgy nő fel szépen tisztán hű anyja gondos ápolásán; az életet más oldalról nem ismerő, mint az anyai ’s gyermeki szeretetről. Keble vidoran nyiladoz minden szép, minden gyönyörnek. A’ lélek is teljesen ki van már engesztelődve komornak vélt sorsával; mert hisz ő nem érze még semmi fájdalmast, semmi földit Estenkint elhagyja földi lakát testvéreit meglátogatandó, és azok szívesen fogadják őt, mert hisz ő olly tiszta, olly isteni még a’ mint vala. Elbeszél nekik a’ gyermek szende érzelmiről, nemes szándékiról, és isteni reményiről, 's azok örömilletődve , átkarolják a’ kedves jövevényt, ’s igy egybefonva mennek az isten-részek atyjuk szent trónja elébe, mély áhítattal könyörgők az ártatlan boldog éltéért. Az atya örül gyermeki eme szép imájának — mert biz az égben sincs szebb ima a’ testvérért imázó lélekénél — ’s mosolygó arcza megmondja nekik, hogy kivánatuk teljesülend. Ezután búcsút vesz szeretett testvéritől, ’s vidoran tér vissza Aurorával együtt lakába. — Nem sokára, felébred a’ gyermek, szive derült, mert angyalok játszadoztak vele; arcza mosolyg, ez a’ lélek tiszta mosolygása. Oh! de gyönyörű szép volna az élet ha váltig így folyna! De jön a’ koristen, harsogtatja mennydörgő szavát „válj el“ és a’ gyermek vonakodik ugyan eleintén, de csak nem sokára észreveszi, hogy valóban, el is vált már a’ boldog életkortól; napjai nem folynak többé, olly könnyedén, olly gondatlan, ártatlan örömek között. Szivében vágyakat érez keletkezni ’s azokkal szenvedelmeket, melylyek emésztőn rágódnak ifjú életén. Lelke gyötörtetik, el kezd sötétülni. Este az álom angyala kissé késik: a’ zajló szenvedély, a’ tomboló fájdalom visszariasztják. Csak késő éjjel vehet erőt rajta. Akkor, elaltatja a’ szegény szenvedőt és visszavarázsolja az eltűnt boldog korba, hogy — ébredtekor újra feléledjen, a’tán indulni már készülő elválási fájdalom — Addig elhagyja megint a’ lélek sötét lakását, de többé nem röpülve, ballagva jár leveretten, mint a’ férjétől elvált, szüleihez visszatérő nő : az előcsarnokban megáll, párhuzamot von inneni elválása ’s visszajötte közt, és — nem bir tovább menni. —