Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-07-23 / 4. szám

E­LVÁLÁS. I. Elválás : ez az embernek rendeltetése. El­válási fohásza az égtől elvált léleknek, az utonszülött első sírása. Elválási fohász az ember véglehellete. Elválási fohász az élet minden percze . Mint zárt bimbó nyugszik előttünk a' kisded, ez a’ virága egy élet­világnak. Az ártatlan arcz megdicsőülten nyugszik az évek forradása nél­kül, a’szenvedélyek tűzbélyege, a’bűn égetésjele nélkül, és úgy nő fel szé­pen tisztán hű anyja gondos ápolásán; az életet más oldalról nem ismerő, mint az anyai ’s gyermeki szeretetről. Keble vidoran nyiladoz minden szép, minden gyönyörnek. A’ lélek is teljesen ki van már engesztelődve komornak vélt sorsá­val; mert hisz ő nem érze még semmi fájdalmast, semmi földit Estenkint elhagyja földi lakát testvéreit meglátogatandó, és azok szí­vesen fogadják őt, mert hisz ő olly tiszta, olly isteni még a’ mint vala. El­beszél nekik a’ gyermek szende érzelmiről, nemes szándékiról, és isteni re­ményiről, 's azok örömilletődve , átkarolják a’ kedves jövevényt, ’s igy egybefonva mennek az isten-részek atyjuk szent trónja elébe, mély áhí­tattal könyörgők az ártatlan boldog éltéért. Az atya örül gyermeki eme szép imájának — mert biz az égben sincs szebb ima a’ testvérért imázó lé­lekénél — ’s mosolygó arcza megmondja nekik, hogy kivánatuk teljesülend. Ezután búcsút vesz szeretett testvéritől, ’s vidoran tér vissza Auro­rával együtt lakába. — Nem sokára, felébred a’ gyermek, szive derült, mert angyalok játsza­doztak vele; arcza mosolyg, ez a’ lélek tiszta mosolygása. Oh! de gyönyörű szép volna az élet ha váltig így folyna! De jön a’ koristen, harsogtatja mennydörgő szavát „válj el“ és a’ gyermek vonakodik ugyan eleintén, de csak nem sokára észreveszi, hogy valóban, el is vált már a’ boldog életkortól; napjai nem folynak többé, olly könnyedén, olly gondatlan, ártatlan örömek között. Szivében vágyakat érez keletkezni ’s azokkal szenvedelmeket, mely­­lyek emésztőn rágódnak ifjú életén. Lelke gyötörtetik, el kezd sötétülni. Este az álom angyala kissé késik: a’ zajló szenvedély, a’ tomboló fáj­dalom visszariasztják. Csak késő éjjel vehet erőt rajta. Akkor, elaltatja a’ szegény szenvedőt és visszavarázsolja az eltűnt boldog korba, hogy — ébredtekor újra feléledjen, a’­tán indulni már ké­szülő elválási fájdalom — Addig elhagyja megint a’ lélek sötét lakását, de többé nem röpülve­, ballagva jár leveretten, mint a’ férjétől elvált, szüleihez visszatérő nő : az előcsarnokban megáll, párhuzamot von inneni elválása ’s visszajötte közt, és — nem bir tovább menni. —

Next