Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-08-20 / 8. szám

És vinni hagyja magát általa, Mint viszi a’ lovast a’ paripa Rémitő bátran, szörnyű sebesen. — Ez a’ sas a’ te lelked, kedvesem! Kedélyed gyermek, szived asszony és A’ lelked férfi, te csodás mesés Teremtmény! ’s én valóban nem tudom. Mi több: szerelmem vagy csodálatom ? PETŐFI SÁNDOR, FEJEDELMI BOHÓSÁGOK A’ MÚLT IDŐKBŐL. Fronsac herczeg hóditottjainak névlajstromán Villeroi asszonyság a’ mar­schall menyje is , állott. Ezen ősz tábornok számos hadmenetiben legalább annyit tanult, hogy a’ hadcselekre csakhamar ráismerjen; kikutatá tehát menyjének ármányait is , ’s midőn tisztában volt felőle egy párisi zárda vasrácsai mögé száműzte. „Most kettő a’ teendőnk“ mondá Fronsac egyik barátjához, ki egy ugyan azon zárdában tartózkodó növendéket szeretett: — vagy megmászszuk a’ falat létrák segélyével, vagy pedig azon törjük a’ fejünket, hogy valami jóravaló csel legyen kalauzunk. A’ két agyafúrt ifjú az utolsót választó, és egy reggelen a’ zárda szóte­remében megjelentek , zarándokoknak öltözve , ’s ősz hajakkal. A’ két tiszteletre méltó egyházfiakat, kik — mint mondák — épen za­rándok útról, a’ szent sír melűl tértek vissza, a’ fejdelmasszonyhoz vezeték. — Nem sokára a’ zárda valamennyi jámbor tagjai környezék őket; — meg kelle a’ növendékeknek is jelenniök , hogy az istenfélő zarándokok beszélge­tésén épüljenek. Tanult emberek soha sem zavarodnak meg, ha Jeruzsálemről, a’ Jordán­ról ’s több efféléről kell csacsogniok, de az apáczák kíváncsiságát, nem olly könnyű ám kielégíteni. — Az apáczáknak ezen vágyok, szint úgy mint minden egyéb vágyaik — emésztő tűz. A’ különféle regék után a’ nővérek szent beszédet kivántak. Ez már csipős­ feladat! Fronsac barátja, vallására nézve őrségi tiszt, épen nem volt Hektóra a’ papi szónoklatnak. Vidtor bátorsággal tört volna egy maga ezer ellenségre, de a’ szónál: „szent beszéd“ — elhalaványult. — Fronsac ellenben, kinek élénk szelleme, gyámolítva terjedelmes ismeretei által, nem egy könnyen tágult, azonnal fe­lelé. Kivánatotoknak szívesen engedek, édes nővéreim, és rajta leszünk, hogy kielégítsünk benneteket. Azaz, rajta leszesz te , édes testvérem , — folytató az őrségi százados — mert hisz tudod hogy urunk istenünk engem nem áldott meg az ékesszólás ajándékával. Igen — mondá Fronsac — az én testvérem nem igen beszédes. Abbéur, feszült figyelemmel hallgatjuk — szólanak most valamennyi becsületes apáczák, a’ vakmerő Fronsac köré gyűlve. Nem tudjuk mit papolt nekük, de mindnyájan el valónak ragadtatva. Még soha sem tetszettek nekik — úgy mondának — valamelly erkölcsi integetések olly annyira mint ezek, olly kellemesek, olly meghatók valónak. A’ tetszés halk mormogása szárnyala át a’ teremen, és a’ szónok önsze­

Next