Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-11-05 / 19. szám

595 'S mindaz a’ miért sovárg Egy még ifjú élet, Szép öröm ! hervadt virág Mostan isten véled! Szivem tégedet szeret Életben, halálban, Ott leszek hazám , veled A’ vész órájában. A’ tiéd lesz életem , Mig karom birandom; Hallgass el hát énekem Hallgass el most lantom ! BOZZAI PÁL: THE MINSTRELBOY IN THE WAR IS GONE. (Moore után.) Csatába ment a’ minstrel-ifju A’ halál vérsorai közé. Apjának kardját felövezte A’ szilaj hárfát is vivé. „Dalok hona! — a’ h­arczi kard szólt — Bár egész föld áruljon el, Egy kard, bár végső védni fog, ’s egy Hű hárfa rólad énekel.“ Rab lett a’ kard. De hősi lelke Meg nem törött a’ láncz alatt. A’ kedves lant ne zengjen többé : Letépte ról’ a’ húrokat! ’S szólott: ,,E’ láncz ne szennyezzen be Harcz ’s szerelem hárfája, te! Szabad lelkeknek mondottál dalt, Rabul ne zengj , nem, soha se !“ SZÁSZ KÁROLY. ÜGYETLENSÉGBŐL LETT ÖNKÉNTES. (Folytatás.) 1­ órakor délután megnyílt börtönöm ajtaja. A’ polgármester elejébe bocsáttatám. Ez, midőn megpillantott, hahotára fakadt, melly lelkem legmélyebb mé­lyeibe hatott, miként a’ halál pillanatja. Uram — monda a’ tubákos orrú — kegyed szabad! — Ha a’ törvény­szék előtt illedelmes modor mellett felfedezte volna ön a’ dolog hogy — és mi­voltát, a’ kellemetlen börtönt elkerülhette volna. Megvallom, sajnálom a’ tör­ténteket. — Bocsássa meg ön nevetésemet; — a’ bíró is csak ember, és nem mindig ura saját énjének ....35*

Next