Ellenőr, 1870. november (2. évfolyam, 47-76. szám)

1870-11-08 / 54. szám

Előfizetési árak: Egész évv. . . 20 ft. — kr. Évnegyedre . 5 ft. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bállvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklamá­ciók­ L­é g r d d­y testvérek irodájába (2 sas-utcza 21 az.) intézendők. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy pas­­t sora 30 kr. beigtatásáért . . ." . 10 kr. | Bélyegdij minden beiktatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­ utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőri kiadó­hivatalában kétsasutcza 14. Sz., Légrády , testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki Irodájában • Pest, arany kéz utcza 5. szám. • 54­. szám. Kedd, november 8. 1870. I. évfolyam. A szent részvét nevében. (Második gyűjtés.) Francziaország h­áboruvert vidékeinek éhező népességét segélyezni adakoztak. frt. kr. A tegnapi kimutatás összege:. 205 franc, 7 magy. arany, 2 ez. frt, 2 ez. haszas és ... 860.28 Jámbor Pál . ....................... 5.— Elmélkedés a jelen háború felett. Mi ezen t­táni harczból a tanulság, mely egy hősi 38 millióból álló nemzetet porig lealázott, mig vetélytársát szédelgő magasságra emelte fel, mi a tanulság a világra, mi specifice hazánkra. Ezen háború eddigi lefolyása megmu­tatta, hogy a rendes hadsereg még magá­ban nem elég, bármily hősies legyen is, sem a haza megvédésére, sem a személyes hatalom bukástóli megmentésére, a nép lelkesedése és támogatása nélkül. Megmutatta, hogy a polgár­ katona, ha családja kebléből hazája védelmére kel, győzhetetlenné válik, mert mai időben csak eszmék vezethetnek győzelemre egy sere­get, szóval még a szuronynak is gondol­kozni kell a kézben. Megmutata, hogy a korlátlan hatalom pazarlása mellett sem képes megfelelni hi­vatásának — a hatalommal együtt járván a hatalommal való visszaélés, s ennélfogva szükség van a nép ellenőrködésére, hogy kikerülje azon gyász­csapást, mely a fran­­czia nemzetet lesújtotta; százezreket vet­tek igénybe a nép szorgalma gyümölcsei a költségvetésben, s fele a hadseregnek csak papiroson paradirozott. Megtanulhatja továbbá ebből minden nemzet, hogy a kényuralommal szövetke­zett bürokratia, mily hatással van még oly hősies nemzet demoralizálására is, mint a franczia, mihelyt a centralistikus kor­mány lejárta magát, a nemzet nem találja magát helyzetében s nem tud magán ser­gíteni. A központosítási rendszer mellett olyan egy nemzet, mint egy felhúzott óra — ha lejárt, megáll működése. Megtanulhatja minden nemzet, hogy csak az önkormányzat tesz képessé erőfe­­szítésre — olyan az ilyen nemzet, mint a polip, mely szétdarabolva is minden tagjá­ban él — mint a banán­fa, mely minden megtörésnél uj gyökeret ereszt a földbe. Példa erre kis hazánk, — dúlta tatár, — a török másfél századig fészkelt itt; német szomszédunk negyedfél századig gaz­dálkodott nem a legbarátságosabban pén­zünkben s vérünkben, s mindezen próbál­­­­tatásokat győzelmesen túl­élte, megyei rendszerében kifejlett önkormányzata da­­czolt a viharokkal. A legközelebbi dicső szabadság­harcz­­ban a kormánynak jóformán nem volt semmi hatalma, terrorismust sem fejtett ki, dictaturához sem nyúlt;­ alig maradt egy megye az ellentől megvédetten, mégis min­den megye, minden város tette a maga kö­telességét, sőt még azon megyék is, melyek az ellen kezei közt voltak, ujonczoztak s egyik másik adóját is befizette. A megye tisztviselői, ha kényszerítve voltak, elhagyták a székhelyet s a szom­széd megyékből kormányozták megyéiket s lelkesítették polgártársaikat. A külvilágtól el voltunk zárva, a pénz­tár üres, fegyver nem volt; a közszellem, az önkormányzat mindezt megteremtette, a kis Háromszék maga daczolt az erdélyi osztrák sereggel, ágyút öntött, puskaport, fegyvert gyártott, ujonczozott s győzelme­sen feltartotta a benyomuló ellent; pedig a központtól el volt zárva, rendeletet csak hazafiságától vett, így sikerült az önkormányzat varázs hatalmával feltartani, sőt kiverni az ellent, a tűzhelyüket odahagyó polgár-katonáknak s a majdnem gyermek honvédeknek; —­a közszellem : hősökké tette az ekeszarvától elvont polgárokat. S nézzük most Francziaországot a 38 millió egy nemzetiségű lakosból állót — mert Elsass és Lotharingia lakói is büszkén nevezik magukat francziáknak — összeköt­tetésben állottak a francziák a külvilággal, a fegyvert nem az ellenség kezéből kellett kicsavarniok, mint nekünk s még­is most hat hét múlva is a köztársaság alakulása után, nem voltak képesek egy felmentő se­reget alakítani. Amint a kormány megbukott, min­den megakadt: most is csak egy Gambetta lelkes felhívása s intézkedése képes beléjök lelket önteni, igy jár mindazon nemzet, mely j­árszalagon vezetéshez szoktat­tatik — a veszély napjaiban tehetetlenné válik. És mind­ezen régi szomorú tapaszta­lások mellett is a modern kormányok min­denbe beleavatkoznak, mindent maguk akar­nak végezni, a népnek nincs szabad keze , még arra sem, hogy házi ügyeit kezelhesse, a kormány folytonos boszantó beavatko­zása nélkül — a­miből az következik, hogy az ekét demoralizált nép nem képes a ve­szély idején magán segíteni. Macaulay azt mondja: „A kormányzás­nak nem az az egyenes czélja, hogy az em­bereket gazdagokká tegye, hanem hogy őket azon igyekezetükben, hogy gazdagokká lehesse­nek, védje­ az oly kormány, mely többet akar elérni, mint ezt, azt nyeri vele, hogy keve­sebbet ér el, mint ezt. Mi nem rendelke­zünk csodatevő erővel, nincs kezünkben a hebrausi törvényhozó bűvös vesszeje, mi az égből nem rendelhetünk meg a nép számá­ra kenyéresőt, mi a sziklából vizet nem varázsolhatunk a népnek italul. Mi csak szabadságot adhatunk a népnek, hogy szor­galmát a maga előnyére felhasználja, és biztosságot annak élvezetében. Hogy ezen előnyöket minél kevesebb költséggel eszkö­zöljük, ez a mi kötelességünk. S mit tesznek a rendőri kormányok s mit tesz a mi kormányunk a­helyett, hogy a maga dolgát végezné s hivatalnokait rend­ben tartaná s az általuk elkövetett visszaélé­seket meggátolná , beavatkozik minden­be, királyi biztosokat küld a megyékre, ku­tatja, hogy melyik város kinek, minek sza­vazott bizalmat, az olvasó egyletek szabályai átkutatására vesztegeti idejét. Jobb volna ha ezen kutatások helyett a költségvetést ideje korán elkészitné s a központi kormányzatba becsúszott visszaéléseket orvosolná. Magok hivatalnokaikat sem tudják jól megválasztani s még is magoknak veszik az első folyamodású bírák kinevezését, s ez ál­tal megfosztják a megyéket s városokat századokon át gyakorolt biró-választási jo­guktól. Ezen bírói kinevezéssel s a megyei kreis­­hauptmannságok felállításával az önkor­mányzatot gyökerében támadják meg. Ez a két legveszélyesebb intézkedése a többségnek, mely végzetes hatással lehet, ha minél előbb meg nem változtatik a tör­vényhozás által. A fa, ha gályát és lombjait vihar megrongálja, vagy törzsét villám sújtja, csak a gyökér legyen egészséges, újra hajt­­at, de ha a rothadás a fa gyökereit támad­ja meg, akkor lassú sorvadás áldozata lesz. Ily gyökér alkotmányunk törzsén a megyei önkormányzat s a bíráknak nép ál­tali választása. Azt mondja a kormánypárt a bírói kinevezésre, hogy az a kor követelménye. Mit mond Kolb az európai czivilisátió nagy írója erre nézve, 1870-ben kijött mun­kájában : „Bebizonyodott száz esetben, hogy a bírák függetlenségéről a kormányokkal szem­ben addig szó sem lehet, míg a bírák a kormányok által neveztetnek ki; ha azok általuk mozdíttatnak elő, rendjelekkel s más kitüntetésekkel halmoztatnak el; ha­­fiaik, rokonaik kedvezésben részesülnek; ha vissza­vettethetnek, vagy az előléptetésben mellőz­­tethetnek, kellemetlen helyekre áttétetnek s más módon is károsittathatnak; annyival inkább, ha a bírói hivatal kenyérkeresésnek tekintetik. Schweizban, hol a bírák azon néptől választatnak, melynek igazságot szol­gáltatnak s akkor is csak kevés időre és a­hol semmi államnyugdíjban nem részesüln­ek, nem hallani oly égrekiáltó visszaélésekről az igazságszolgáltatás körében, milyeket Németországba­n tapasztalunk. “ így Kolb — és az ellenzék nálunk, mely ezt sürgette, mint több százados tör­vényes szokás megtartását, — a kormány­párt által ezen eljárásáért reactionáriusnak mondatik. A franczia alkotmányozó gyűlés 1790- ben törvénybe iktatta a közigazgatási tiszt­viselők és birák választását — sőt a papok és püspökök megválasztása is a népre bíza­tott. Pedig a franczia alkotmányozó gyűlést népuralmi eszmék és elvek tekintetében még eddig nem hogy a monarchiát, de még a köztársasági törvényhozások sem előzték meg. Egyébiránt azt látjuk, hogy minden keserű tapasztalás kárba megy a kormá­nyok és törvényhozásoknál; vannak osztá­lyok, melyek semmit sem felednek és sem­mit sem tanulnak. — Az angol nagy gon­dolkozó fők még Angliának is szemére hány­ják ezt, pedig az angol kormányt és par­lamentet — szerintem méltán — az egész világ megszokta, tekintélynek tartani s reá mint példányalkotmányra hivatkozni. Minden halad a világon, századok mu­lasztását pótolja ki minden év a természet­­tudományok mezején, átalában a tudományok minden ágában. Leszáll a vizsgálódó ész a föld méhébe, s koponyák, csontvázak s feltalált régi há­zi eszközök — okiratokból egy régi világ­­történetét olvassa le, mely bűvös lámpája fényével az emberi faj bölcsőjét évezredekre világítja meg hátra az idő végtelenében. Leszáll a tengerek mélyére, felkeresve csoda-szépségeit és a csoda­szörnyeit. Felszáll a csillagokig s ott is fáklyát gyújt, mely­nek fényénél ismeretlen világok milliárdjai tűntek fel. Minden mozog, a föld, a tenger szivet kapott. Vérlüktetéseit folyók terjesztik szét a tengerek birodalmában. Távírdák és vasutak által mért földek ezrei által elválasztott népek közelednek s szorítanak kezet egymással szellemileg. Csak az államtudomány volna arra kárhoztatva, hogy mint rokkant gépi ló ugyanazon kört tapodja s százados tespe­­déséből ki ne bontakozhassék. Fájdalom e téren még eddig nem látszik lényeges haladás — minden a ré­gi kerékvágásban forog — csak a kocsis, a kormány változik. A nép eddig csak arra használtatott, hogy a kormányok bűne miatt elakadt ál­lamszekeret a kátyúból kitaszítsa. Ebben ha­tározódott egész politikai befolyása. Bucklével végzem czikkemet. Habár a felsőbb osztályok őrhelyeiket-------elhagy­ták, és a törvényeket, melyeken Scotia sza­badsága nyugodott, eltörlötték; megmutatta a következés, hogy ezen törvényeket nem lehet eltörölni, mert a szellem megmaradt, melylyel azok szereztettek. A nép szívben egészséges volt, és mivel ez volt az eset, a szabadságnak csak külalakját semmisíthették meg. — A szabaság leromboltatott, de azért a szabadság tovább is élt. És azon időnek el kellene következni, midőn az angol szabad­ság nagy költőjének szavaival élve, a nép mint egy erőteljes férfi ébredett fel álmá­ból és győzhetetlen fürtéit megrázva, örök ifjúságába emelkedett fel, hogy szemeit a déli nap fényében ne meg­vakítsa, hanem még sugárzóbbá­­tegye s arczát az égi for­rásban megfürössze ; mig halvégzetének ma­darai, kik a félhomályt keresik, félénk zsi­­bongással repkedtek s felemelkedését bá­mulva nézték. Névtelen. A Vili. osztály szerdán (nov. 8-én) d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgya az úrbéri birtokvisonyok rendezésére vonatkozó tvjavaslat. Győrffy Gyula osztályjegyző. A baloldali kör ma délután tartott érte­kezletén az úrbériségekrő­l szóló törvényjavaslat volt tárgyalás alatt. A Az „E­mre n­ő­r“ 51. számában Csávolszky Lajos aláírásával jelent meg egy czikk, mely ere­detét kizárólag a tények és viszonyok „nem töké­letes tudásából“ veheti. A kormánybiztos és a kormány által a vasutakh­oz kinevezett igazgató­tanácsosok hatásköre közt igen nagy­ a különbség s ez látszik összetévesztett lenni, mert máskép nem érthető mit jelent ez: „Nyíri Józsa miniszteri biz­tos fölött Nyíri Józsa miniszteri tanácsos fogja gyakorolni az ellenőrzési szerepet.“ Nyíri Józsa, tudtommal, mint miniszteri biz­tos működik két vasútnál. A miniszteri biztosnak a társulat ügykezelésébe, addig míg a törvény korlátai és az engedélyokmány szabályai szerint jár el az igazgatótanács, semmi beleszólása nin­csen , ő semmi társulati jövedelembe és kiadás­ba, semmi osztalékokba nem részesül, az óvástétel, a tiltakozás­­ feladata. Az ország és a társulat ér­deke épülőfélben lévő vasútnál egy és ugyanaz: jó vasutat kapni, s az építési tőke netalán meg­takarítható részét vagy a vasút bővebb felszere­lésére fordítani, vagy tartaléktőke gyanánt el­helyezni. A vasút építésére vállalkozók látnak szálkát a kormánybiztosban, a társulatok ügyeit rendesen kezelő igazgatótanácsosok, a részvénye­sek bizonyosan nem. A dolog természeténél fogva a kormánybiztos a közi­­minisztert magát képvi­seli és ha kivihető volna legjobb lenne, ha a mi­niszter személyesen tudhatná belügyeit azon tár­sulatoknak, a­melyek oly nagy mérvben veszik igénybe az ország segélyezéseit, mint a subventio­­nált vasutak; ez nem történhetvén, mentői maga­sabb állású s ez ügyekkel mentői többet foglal­kozó kormány hivatalnok a biztos, annál jobb — de a biztost magát ellenőrizni, a ki mint ellenőr szerepel, felette álló hivatalnok által, a dolog ter­mészeténél fogva nem szükséges, de nem is igen lehetséges. Ergo : Nyíri Józsa miniszteri tanácsos­nak, nincs mit ellenőrizni Nyiri Józsa miniszteri biztos felett. Még egy­­ hasonló része van a vitatott czikknek. Azelőtt a vasúti osztály vezetője volt Fakh Oszkár, ki maga intézte a technikai ügyeket is, a jogi ügyeket vezette Nyiri Józsa, az administratív ügyeket Ribáry Sándor, a kisajátítást Rózsahegyi Pál; az előadása a már elkészített dolgoknak. Fakh teendője volt s ha vegyes természetűek voltak azok, Nyiri Józsa is meghivatott; folyó tár­gyak — sok tekintetben — Fakh által intéztettek el a miniszter nevében. Most az osztály vezetője Nyiri Józsa, a technicai ügyeket vezeti Nagy László, a jogiakat Záhorszky Kálmán, az adminis­tratív ügyeket Ribár­y Sándor, a kisajátítást Rózsa­hegyi­ Pál.­Az előadás és különböző tárgyak elintézése Nyiri Józsát illeti, vegyes — különösen technicus ügyekben — meghivatik Nagy László. Abba bele­avatkozni: kiben helyezzen a felelős miniszter több Újabb adatok a közös gazdál­kodás tékozlásaihoz. Számtalanszor hoz­tunk már bizonyítékokat, hogy a bécsi hadügymi­nisztérium és a Skene- gyáros között kötött szer­ződés mily tömérdek kárával jár az államnak. Ma a szerződés pontozatait közli egyik bé­csi lap. A szerződésből megláthatjuk, hogy Skene mennyivel drágábban adja a hadseregnek a szükségelt tárgyakat, mint a­hogy a tárgyak más rendes uton megszerezhetők, és mint a­hogy e tár­gyak az osztrák honvédség számára valóban meg is szereztetnek. Álljon itt néhány pont a szerződésből, hogy tudjuk mily árt szabott Skene szállítmányainak, és hogy ugyanazon tárgyak mily árért szerezhe­tők meg a szabad verseny útján. A " honvédség részére Skénegyáros- különbség: kerül: . nál kerül a hadsereg ré- szére* 1 fegyver-szij — „ 53 „ — „ 39 „ — „ 14 ,. így megy ez tovább. Minden tárgyért tete­mesen többet fizet az állam Skénének, mint más gyárosoknak, kik a honvédség számára dolgoznak. Egy köpenyt megvehet az állam 7 .frt 68 krért és Skenenek ad érte 10 frt 58 krt. Tehát minden köpenynél nyer Skene 2 frt 90 krt. És ha vesz­­szük, hogy a köpenyek száma százezrekre megy, iszonyú a pénzösszeg, melyet az állam ily módon elveszteget s ez által számtalan szorgalmas iparost és gyárost károsít, hogy egynek milliókkal tömje meg a zsebét. 1 ing — frt 78 krba — ,'frt. 91 kr. — frt. 13 kr. 1 tábori sapka — „ 77 „ — „ 96 „ — „ 19 „ 1 ujjas mellény 2 „ 33 „ 3 „ 18 „ — „ 85 „ 1 pár bakancs 4 „ 15 „ 4 „ 55 „ — „ 40 „ 1 zubony 3 „ 50 „ 4 „ 55 „ 1 „ 5 „ 1 nadrág 3 „ — „ 3 „ 99 „ — „ 99 „ 1 köpeny 7 „ 68 „ 10 „ 58 „ 2 „ 90 „ 1 nyakkendő — „ 1S'/a „ — „ 23 » — .. 41/, „ 1 tarisznya 2 „ 40 „ 2 „ 80 „­­ „ 40 „ 1 patrontáska 1 „ 14 „ 1 „ 38 „ — „ 24 „ vagy kevesebb bizodalmát — valljuk meg az igazat — csakugyan nem járja. Nem tudom vájjon védelemnek vagy c­áfo­­latnak kivánja-e tartatni fenebbi közleményét a t. beküldő , de én nem látom, hogy meggyengítet­te volna Csávolszky barátom észrevételeinek ala­posságát és erejét. Miről van ugyanis szó ? Arról, hogy Nyiri Józsa úr, mint vas­úti kormánybiztos, jelentést tesz az illető társulatok ügyeiben tapasztalható rendről vagy rendetlenségről, dicséretes vagy botrányos dolgok­ról Nyiri Józsa úrnak, mint a minisztérium vasúti osztályvezetőjének s aztán ez utóbbi minőségében referál miniszterének, a­z e­lőbbi minőségében tett jelentéséről. Mellőzve a hivatal cumulativ és kettős fizetés­i kérdéseit (már pedig egy deficites országban nem lényegtelen a gazdálkodási szem­pont sem) szeretnék tudni, mit felelne bármely józan gazda vagy kereskedő az ajánlatra, misze­rint uradalmában vagy üzletében ugyanazon ember ellenőrizze a számadásokat, a­ki azokat el­készíti. Mi azt hiszük, hogy megköszönné szépen az ilyen újítást, bár­mennyi bizalommal viseltet­nék is különben az ajánlott egyénnek szakkép­zettsége és becsületessége iránt. Visszautasítaná az újítást nem gyanakodásból, hanem azért, hogy elejét vegye a gyanú felmerülhetésének, ha ké­sőbb zavart fedezne fel könyveiben. Nem mondom, hogy e példával egyenlő vonalon áll a minszteri tanácsos és vasúti biztos feladatainak egy kézben való összítése is; de hogy hasonló az eset és nincs renden, azt elvitázhatlannak tartom. A­mi pedig azt illeti, hogy „nem járja“ a bírálat, mely a miniszter felelősség alatt álló hi­vatalnokok kinevezésére vonatkozik: már kérem alásan, az bizony nem csak járja, hanem egyene­sen a sajtó kötelessége is. A kormány tagjainak felelőssége nem csak abban áll, hogy mameluk­­jaik által helyeslést szavaztassanak legbátorabb s legbotrányosabb tetteikre is — more consueto — hanem áll leginkább abban, hogy a közvéle­mény ítélőszéke elé tartozik minden cselekede­tük. Hiszen, ha a miniszter kinevezéseihez nem lenne senkinek semmi köze a parlamenti többsé­gen kívül, akkor ugyan vígan volnánk a suppá­­nokkal. Minden kinevezés a sajtó általi megbírálta­­tás jogkörébe tartozik s az El­lenőr ezen jog­körnek határaiban maradt, midőn megbírálta a közlekedési minisztérium egyik főhivatalnokának működési feladatában észlelhető összeférhetetlensé­geket, s e jogát gyakorolni annyival inkább kö­telessége, mert a sógorsá­g-k­o­m a­s­á­g igen nagy szerepet kezd játszani a közlekedési ügyérség állomásainak betöltésénél. Csernátony: A történelmi festmények pályázata. Az „Ellenőr“ egyik közelebbi számában olvasható volt, hogy a közoktatási miniszter által történelmi festményekre hirdetett pályázat kérdése már eldőlt. Egy régebbi számában pedig felszó­lalás történt, mert nem tartatott meg a pályázat­nál a kitűzött határidő, mely már június elején eltelt. Nem tudjuk e késedelem okát, de ki kell fejeznünk óhajtásunkat, hogy jövőre tartsa meg a minisztérium a határidőt, mert az ily folytonos halasztások csak árthatnak az ügynek. A Jury is kimondta már döntő szavát, s azóta hiában vár­juk napról napra a hivatalos lapot, az eredmény még mindig nincs közölve. Miért ? Egyszerűn azért, mert valami jegyzőkönyv aláírása hiányzik. A fővárosi művészi körökben azonban már ismeretes a jury ítélete, s ekkér mint hír felől szólani is lehet arról, még pedig annál inkább, mert a pályázók nem mindenike lakik Pesten s valódi jó cselekedet lesz rájuk nézve, ha vala­­hára (öt hónappal a kitűzött határidő után) érte­sülnek az eredményről. Segítünk tehát a közok­tatási minisztérium késedelmezésén, s közöljük a páyázat eredményét. E pályázat czélja az, hogy a képzőművé­szet gyámolíttassék, s a múzeum és akadémia eredeti jó festmények birtokába jusson. Nem kész művekre, hanem csak vázlatokra volt, nyitva pályázat, három jutalommal: 100 és 50—50 drb arany. A festendő tárgyak meg voltak szabva, a­mit máskor helyesebb lesz elhagyni. A nyertesek­nek ítélt vázlatokat aztán a kormány nagyban való elkészítésre rendeli meg a múzeum képtá­rába, vagy az akadémia számára, vagy mint álló képet, vagy mint falfestményt. A pályázatra nyolc­ mű érkezett, még pedig figyelemreméltó művek: Madarásztól, Székelytől, Benczúrtól, Thántól, Orlaitól, Dósa Gézától stb. A jurg­a 100 db aranyat a fiatal Benczúr Gyula vázlatának ítélte oda, mely Szt. István ke­­reszteltetését ábrázolja. Geniális modora, az előtér és háttér művészi felosztása; a művészi alárendelt­ség, melyben a mellékcsoportok vannak az ese­mény fő pontjához,"mindenki figyelmét fölkelthet­­te, kire Münchenben tanuló ifjú vázlatát látta. Madarász Viktor festménye: „Bethlen Gábor tudósai közt 1­50 db. aranyos díjat nyert. A­ki ismeri Madarásznak többi festményeiről a hatást, melyet a szívek és világítás merész alkal­mazása által ér el, azok sejthetik, hogy e vázlat, nagyban kivéve és oly hatásteljes lesz, mint pél­dául „Zrínyi és Frangepán“ czímű festménye. Hi­hetőleg a múzeum olvasó­terme számára freskó­nak rendeli meg a kormány, mert e czélból volt kitűzve a Madarász által igen szépen megoldott théma. A harmadik díjat (50­ db. arany) a jury nem ítélte oda senkinek, nem, mint ha nem lett volna rá érdemes pályamű, hanem a Székely Berta­lan egyik pályaműve iránti tekintetből. Székely ugyanis egy egészen kész festménynyel pályázott, mely V. Lászlót ábrázolja Czilleyvel és egy csoport fiatal leány közt. Állított mellé ugyan vázlatot is, de kész mű által előnyben volt a többi pályázó fölött. A jury továbbá azt is figyelembe vette, hogy Székely a kitűzött feladványok egyikét sem festette, hanem szabadon választotta tárgyát, mely nem históriai mozzanatot ábrázol. De a festmény értékét nem lehetett tekintetbe nem venni. A vitás kérdés végre úgy dőlt el, hogy Székely művét a bírálók (mivel a pályázati szabályok nem voltak megtartva) nem bocsátották pályázatra. Az elisme­rést azonban az által kívánja nyilvánítani, hogy Székely festményét a kormánynak a nemzeti mú­zeumba leendő megvételre ajánlja, s az 50 db. aranyat a kép megvételi árához indítványozza csa­tolni. Így dőlt el a sokáig halogatott kérdés, melynek megoldásában — a jury dicséretére le­gyen mondva — nincs semmi meglepő, s összhang­zik a pályaművekről a hírlapokban közlött ítéle­tekkel. Meglehet, hogy Székely műve mellett ol­vasni fogunk megjegyzéseket, de az egyszersmind a pályázati feltételek ellen fog szólani. Ecset. A posta- és távirda­ház tervei. Törvényhozásunk Pest város s így közvetve az ország égető szükségén kívánt segíteni akkor, midőn 20 év mulasztását helyre pótolandó, a múlt évi költségvetésbe tetemes összeget vett fel egy Pesten építendő posta- és távirda­ház költségeinek fedezésére. Mi legalább részünkről mindig bizonyos fé­lelemmel közeledtünk ama vityrlóhoz, melyet hi­vatalos kényszer-keresztség folytán postaháznak ismertünk, rettegve az eshetőségtől, hogy rozzant falai között idegennel találkozhatunk, ki a bécsi német lapok által mohón hirdetett barbárságunk­ról meggyőződni óhajtván­y vetődött körünkbe. " Örömmel consta­tálhatjuk tehát, hogy nem sokára új­ becsületes s fővárosunk méltóságának meg­felelő postaházunk lesz. A kormány által hirdetett nyílt pályázatra, vagyis inkább a kormány egyenes felszólítása folytán három ismert nevű építész terve érkezett be.­ E tervek a magyar mérnökegylet helyiségei­ben (Diána-fürdő) vannak néhány nap óta köz­szemlére kitéve,s miután az ilynemű kiállítások­nak nem csak az lehet czéljuk, hogy a mű­értő és laikus közönség gyönyörködés végett megtekintve, a műszlés így szélesebb körökben nemesüljön, a fiatal tehetség pedig ösztönt s tanulmányt merít­sen, hanem hogy felettök mint közvagyonná vált tárgyak felett vélemény is mondassék.. Mi megkí­sértjük röviden egybefoglalva elmondani egyéni nézeteinket a kiállított tervek fölött. Először is lehetetlen örömmel nem említe­nünk azt, hogy mind a három pályázó többé-ke­­vésbé kielégítő sikerrel oldotta meg feladatát s munkálatában nem csak a czélszerűségnek, de a műépítészet jogosult igényeinek is iparkodott meg­felelni. A kérdés tehát a körül forog, melyiknek sikerült ama két fő kelléket latba vetve, egyön­tetűbb egészet teremteni. Tiltakoznunk kell mindenek előtt az ellen, hogy a benyújtott tervek bármelyikének elfoga­dása esetére e középületet a zsibáris-úri-gránátos utczák között, kaszárnya előtt és templom mögött emeljék. Nem ugyan a lobi: Generalkommando vagy csukás barátok iránti tekintetekből látjuk mi e helyet posta távirdaház építésére alkalmatlannak, de kérdjük: okszerű-e az úgy is túlságosan élénk úri utczai közlekedést megnehezíteni s egyéb czél­­szerűségi szempontokat mellőzve, nem találja-e a közmunkák tanácsa kívánatosnak, hogy az egy­részt úgy is túlépült belvárosban egy kis szabad tért kerekítsen ki, másrészt, hogy ily monumentális épületek értékek csökkenésével ne házcsoportok közzé eldugva, hanem tisztességes nyílt helyen emeltessenek. Azon szempontnak, hogy a külváro­sok lakói előtt egyenlő távolságra legyen az ily közczélra szánt épület, csakis a város szépségé­nek és az építési czélszerűség rovására lehetne megfelelni, ez utóbbit azonban fővárosunk jövője érdekében semmiféle tekintetnek alárendelni nem szabad. Ezek után a terveket vizsgálva, úgy találjuk, hogy Koch építész oldotta meg legczélszerűbben a­­ feladott problémát. Az általa tervezett, nemesen egyszerű, a jobb korból vett renaissence styly épü­let főbejárása az előírt programm szerint a (ha csakugyan oda építik) mindenesetre kiszélesítendő zsibárus­ utczára nyílik. A három nyílású pompás bejárat az igen sikerült, finom ízléssel és helyes architektúrával díszített tágas előcsarnokba vezet. A bejárattal szemben van a széles főlépcső, mely úgy kényelem, mint mérsékelt elegantia és ménn-

Next