Ellenőr, 1870. december (2. évfolyam, 77-107. szám)

1870-12-03 / 79. szám

Előfizetési árak: Egész évi. . . 20 ft. kr. Évnegyedre .'I 5 ft. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra 1­1 , 80 , Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 79. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ finnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézend­ők­. Szombat, december 3. 1870. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . .­­ . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal, Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr« kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám, II. évfolyam. Még egyszer a hadügyi költségvetés. Ha Ausztria és Magyarország most valamikép háborúba keveredett volna, meg lehetünk róla győződve, hogy véderőnk rendetlensége biztos veszedelembe vitte volna a monarchiát. Csak most, a hadügyi költségvetés rendkívüli szükségletének áttekintése után látjuk, hogy mily hiányos, fölszere­­letlen a hadsereg, melyre Magyarország és Ausztriának támaszkodni kell. A hadügyminiszter csak most, a po­ros­z-franczia háború szemléletére kezd élet­be léptetni oly dolgokat, miket rendes hadseregnek eddig sem lett volna szabad nélkülözni. A rendkívüli követelések egyes téte­leit olvasva, bámulva kell kérdenünk, hát a hadseregnél ez is hiányzott ? Hiszen ha a hadsereg mind ezeknek hiányával volt, a­mik most a rendkívüli költségvetésben követeltetnek, ugyan mi hát az, amiből eddig a hadsereg állott ? A ruházat, szekerészet, fegyverzet, mind-mind úgyszólván egészen újra alko­tandó, ha azt akarjuk, hogy a hadsereg veszély idején meg bírjon felelni hivatásá­nak. A térképek teljesen­­elavultak,­ úgymond a hadügyminiszter, újakat kellett tehát készíttetni s erre 252.000 főt köve­­teltetik. Hallatlan eset, hogy egy hadsereg czélszerű, haszonvehető térképek hiányával van és hogy térképek készítésére csak ak­kor kezdenek gondolni, mikor a veszély már sarkukban van. Hát mire fordítja a hadügyminiszter azt a 100.000 frtnyi összeget, melyet költ­ségvetése szerint minden esztendőben fel­vesz „térképezési szükségletek“ czíme alatt. Hát nem azért adja neki az állam azt a tömérdek pénzt, hogy oly karban és rend­ben tartsa a hadsereget, miszerint a ve­szély készületlen ne találhassa. Térképezésre minden évben busásan fölvétetnek a költségek a budgetbe, sőt az 1868-ik évi póthitel egyik tételét azzal indokolja a hadügyminiszter, hogy a köz­­igazgatás 378,375 írttal többe került, mint amennyi arra előirányozva volt, mert a térképezési költségek is bele voltak foglalva. És most mégis azzal áll elő, hogy nincs elég térkép és ami van is, elavult. Ez már aztán csakugyan botrány. De nem csak a térképekkel, hanem így vagyunk a fegyverekkel is. Uj fegyve­rek beszerzésére 1868-ban megszavaztatott 17 millió forint, melyből az előterjesztett zárszámadás szerint valósággal kiadatott 14 millió. A hadügyminiszter mindjárt 1868-ban megkötötte a szerződést Werndl fegyver­­gyárossal 1. 325.000 darab egészen újonnan előállítandó hátultöltő fegyverre, darabja 35 forinttal számítva ........................... 11.375,000 2. 221,000 darab ószerű fegy­vernek hátultöltő fegyverré leendő átalakítására, darabját 12 írttal számítva................................. 2.652,000 Összesen tehát kellene lenni — már az 1868-ban megszavazott költségek követ­keztében —• 546,000 darab Werndl-fegy­­vernek. De ha nem vesszük is ide az át­alakított­­ fegyvereket, kell, hogy 325,000 darab új Werndl fegyver legyen, mert ennyire a pénz még 1868-ban kiszolgálta­tott a hadügyminiszternek. És most mit tapasztalunk ? Halljuk és bámuljunk.A hadügyminiszter újból 4.100,000 frtot kér 100,000 darab Werndl-f­egy­verre és midőn ezt teszi, előterjesztésében a kö­vetkezőket mondja: „Ezen beszerzés megen­gedése által a Werndl-fegyverek rendelkezés­re álló száma 300,000 darabot tenne és ezzel 40 gyalogezrednek fölfegyverzése lehetővé válnék. Tehát összesen még csak akkor lesz 300.000 darab, ha ennek a 100,000 darab­nak az elkészíttetése is megengedtetik, mely­re most pénzt kér. Tehát most összesen még csak 200,000 új fegyvere van az egész hadseregnek. Nincs az ily manipuláció jellemzésére szavunk. A delegációk, kik okulhattak a franczia hadsereg körüli eljárásból, azt hisz­­­­ük, elég komolynak találandják ez ügyet, félre­tenni minden bizalmi kérdést, és té­nyeken, számokon alapuló adatokat és fel­világosításokat követelni haladéktalanul a minisztertől. Van a hadügyminisztérium előterjeszt­­vényének még egy másik botrányos pont­ja is. A delegációk tavaly felszólították a a hadügyminisztert, hogy a ruhafelszerelési és egyéb hadseregi anyagszükséglet beszerzé­sénél az évi szükséglet egy részét szabad pályázás útján magániparosok­­n­a­k adja át, míg a maradó részt átad­hatja társaságnak is, de a társaságnál a pályázat által elért szállítmány­áraknak szin­tén mérvadóknak kell lenni. Mit mond erre a hadügyminiszter ? Azt mondja, hogy a szabad pályázás utáni beszerzést nem fogadhatja el, ennek czélsze­­rűsége ellen szól a tapasztalás, míg a min­denkor biztosított pontosság, a bizalom, az érdekeltek együttes jótállása, továbbá a szállítmányi forgalom lehető legnagyobb egyszerűsítése a társaság általi beszerzést fentartani ajánlják. Hallott-e ennél valaki valaha nagyobb hazugságot? A Skene-consortium „minden­kor biztosított pontossága“ ajánlja, hogy e társaságnak kezében hagyassák továbbra is a fölszerelés és beszerzés. Hát nem hallunk-e — és pedig szak­értő katonai körökből — ezer és ezer pa­naszt minden nap, hogy a Skene-consorti­­umra bízott hadseregi fölszerelés mily gya­lázatos módon kezeltetik kezdettől fogva? Hát nem hirdetik-e a bécsi katonai és nem-katonai lapok egyaránt, hogy a hadse­reg fölszerelése még soha sem volt oly hi­ányos, mint épen most, midőn Skene a li­­terans ? Hát nem tudjuk-e mindnyájan, hogy vannak csapatok, melyek még augusztus hóban sem kapták ki azon ruhadarabokat, miket már január elején ki kellett volna osztani. A legénység mezítláb, rongyosan járt hónapokig, mert a Skene-társulat so­hasem teljesítette kötelességét a kiszabott határidőre.­­És a hadügyminiszter elég szemérmet­len a társulatot mint mindenkor pon­tosat pártfogásába ajánlani a delegáti­­óknak. A hadügyminiszter a 19.112,524 frt mellett,melyet m­ár kiadott,mint tudjuk, még 31.260,399 frtot kér, melyet kiadandó lesz a véderő emelésére. Egyik úgy, mint a másik összegnek indokolására mindig és mindenütt csak a porosz-franczia háború hozatik fel. A 19 millió tényleg kiadatván, azon már nehéz lesz többé változtatni a delegá­­tióknak, hanem annál inkább kötelességük szigorú tárgyalás alá venni a 31 milliónyi követelést s ott tenni meg a lehető legna­gyobb mérvű megtakarításokat. Mi csak egy ügyet, az építkezési ügyet említjük most fel. 1868-ban egy bizottmány ült össze Bécsben, melynek feladata volt a monarchia biztosítására szükséges erődítéseket és vár­­lövegeket ajánlatba hozni. A bizottmány be is fejezte tanácsko­zását s arra az eredményre jutott, hogy az erődítések eszközlésére 160.857.000 főt kívántatik. A hadügyminiszter, tekintettel a mo­narchia pénzügyeire, ezen költségen meg­szorításokat ten az által, hogy az elkészí­tett erődítési tervek némelyikét kitörülte, némelyikét kisebb költségre fektette s igy a bizottság által megállapított 160.857.000 frtot leszállította 100 millióra. Most e 100 milliót igénylő építkezése­ket akarja a hadügyminiszter megkezdeni, s a megkezdésre 7.500.000 frtot kér a delegatióktól. Ha a delegatiók most a 7 és fél mil­liót megszavazzák, meg kell később szavazni a többi 92 és fél milliót is, mely az épít­kezés folytatására és befejezésére szüksé­geltetik, azért jól megfontolják a delegat­ciók, hogy mit tesznek, mert a nyolc­adfél millióval tulajdonképen száz milliót szavaz­nak meg. A hadügyminiszterrel itt sem találkoz­hatunk anélkül, hogy rendetlenségeivel ne boszantsa az országot. A hadügyminiszter jól tudja, hogy a 100 milliót igénylő építkezéseket nem telje­sítheti az ország beleegyezése nélkül és mégis, mielőtt a delegatióktól felhatalma­zást nyert volna, önkény­leg már kiadott 130.000 frtot előmunkálatokra és szerszá­mok készítésére. Szóval a hadügyminiszter nagy „úr“, ki a delegatiók gyönge ellenőrzése mellett felbátorítva érzi magát korlátlanul rendel­kezni a monarchia pénze és vére felett. Fülünkbe cseng még a sok jogosult felszólalás, miszerint az ezredek saját had­fogadó kerületeikbe vagy legalább azok közelébe helyeztessenek át. A hadügymi­niszter rendesen fölvett költségvetésébe e czélra 200.000 frtot, és a 200.000 frt szépen el is költetett minden esztendőben, de az ezredek azért nem látták meg kerü­leteiket. Az idén ugyanezen czím alatt már 300.000 frt követeltetik. Talán ennek a 300.000 frtnak már lesz valami eredménye. Addig is elmélkedjünk e tömérdek pénz elpazarlása felett. Csávolszky Lajos. A baloldali kör mai értekezletének tár­gyát az erdélyi törvényszéki székhelyek megálla­pítása, s a telepítvényesekről szóló törvényjavaslat képezte. A X­IX. osztály december h­ó 3. napján dél­előtt 10 órakor az országházban az erdélyi s részek­­beni arányosítás i­s tagosítási ügyekre vonatkozó 280. és 356. számú törvényjav­atok tárgyában ülést tart. Ma délben híre futott mindenfelé azon táviratnak, mely szerint Ducrot tábornoknak sikerült volna a párisi haderő egy részével át­törni a német ostromvonalon. A bir nagy izgalmat s mondhatni átalános örömet idézett elő minden­felé. Hiteles tudósítás azonban még nincs. Igaz ugyan, hogy Beust gróf is kapott egy táviratot, a fenebbi értelemben, bécsi titkárától, de ez is csak magán után nyert értesítés. Az esemény tehát legalább is kétséges, ámbár nem lehetetlen, daczára a berlini hi­va­tal­os táviratnak, mely ma kell ugyan, de Versaillesból tegnapi sür­gönyt, közül. Egyébiránt ma éjjel megtudjuk az igazat alkalmasint. A magyar delegáció hadügyi bizottsága december 2-án tartott ülésében megjelent a közös külügy, közös hadügyminiszter és a v­. k. miniszterelnök; az albizottság tagjai a jelen politikai viszonyokra vonatkozólag több kérdést intéztek a közös kül­ügyminiszterhez és a katonai helyzetre nézve a közös hadügyminiszterhez, s a nyert felvilágosítá­sokat tudomásul vették, a­nélkül, hogy az albizott­ság ez­úttal bármit is határozott volna. — Leg­közelebbi ülés dec­ 3-án lesz. Apróságok. A főszámvevőszék megküldte ideig­lenes ügyrendjét a sajtónak is. Fogadja érette köszönetünket, de egyszersmind legyen szíves ér­tesíteni tételéről a postát is, mert ez nem lát­szik tudomással bírni Gajzágó ur hivatalos életéről s 12 krt fizettetett velünk a hiva­talból s pláne az elnökségtől küldött cso­magért. Ezúttal kifizettük a követelt postadijt, máskor azonban nem fogadunk el bérraentet-­­­e­n levelet a főszámvevőtől sem. •It­e. ... . Vigasztaló tény. A víz kezd javulni. Ma már nem oly büdös, mint a milyen tegnap. Ize is tür­­he­tőbb, így hát lehet remény, hogy ismét iható állapotban lesz nem sokára. * Egy ember, ki ismeri a burkus kanczellárt. Egy vidéki körben szó volt az ügyességről, melylyel a német franczia háború diplomatikai ré­szét vezeté Bismarck. — Bizsmarck! — kiáltá fel egy ura­dalmi tiszt — ah az nagy róka :ismerem még b i­r­ó koromból­ Ezen érdemes polgártársunk ugyanis 1866- ban volt falusbiró. * Egy történelmi előzmény. Elias­z vissza­adását nem most követelik először a németek. A bécsi kabinet is tett már hasonló lépést 1792. áprilisében. A franczia nemzeti gyűlés azonban elutasító ama követelést (másokkal együtt) erélyesen Condor­cet jelentésének alapján, ki — egye­bek közt — a következő nyilatkozatot tette : „Eliasz polgárai francziák s a nemzet nem engedhetné meg — gyalázat és igaztalanság nél­kül — hogy a nevének védelme alá tartozók kö­zül akár ki is megfosztassék a közös jogok bár­mily csekély részének élvezetétől. . . Egy szabad és nagylelkű nemzet soha sem viszi vásárra em­bereit, soha sem kárhoztatja rabszolgaságra, soha sem adja gazdák alá azokat, kik egyszer már ré­szeseivé lettek szabadságának.“ * A képviselőház egyik ülése alatt jelen volt egy angol is s nagyon megbotránkozott, hogy a speaker (már t. i. az elnökünk) nem oly ko­moly, hallgatag és mozdulatlan, mint a britt parla­mentbeli társa, s hogy mindig beszélget valakivel, sőt le is kiált, hol balra, hol jobbra, elég hallható­kig, most nevetve, majd mogorván. It is very shocking, indeed. „Hát nem találja ön ennek okát ? kérdé el­lenzéki c­iceronéja. — Fogalmam sincs róla ! felele Albion fia, elbámulva, hogy az általa helytelennek ítélt ma­gaviseletnek még oka is, vagy tán épen házszabá­lya is lehet. „Hát nem látja ön a mister speaker fe­jét ? folytatá a magyarázó. — Látom, de mit akar ön értetni ezzel a kérdéssel ? A right-honourable gentle­man fején nincs semmi különös. „Na, lássa ön, épen ez az oka, hogy a mi speaker­ün­k most ide majd oda fordul, egy­szer a szélsőjobboldal felé mond valamit, máskor a szélsőbaloldallal ingerkedik, egy szóval mulatja magát mellékesen: nincs a fején semmi kü­lönös. Lenne csak rajta egy olyan óriási bo­lond paróka, a milyen alatt az önök speakerjé­­nek feje izzadoz, fogadok, hogy nem mozogna sokat s rettenetesen komoly és hallgatag képpel elnökölne Mr. Somssick is. Do You see il now? — I fancy I do. „Na csakhogy belátja ön, mert más okát adni én ugyan nem tudnám. * Kérjük báró Orczy Bódogot, hogy füttesen be egy kissé a színházban s­zétessen pokróczokat vagy függönyöket az ajtókra, különben elfogy a közönség. A „Pesti Naplódnak. Méltóztatott tegnap este csekély személyem­mel foglalkozni. Nagyon le vagyok kötelezve. Azonban, a­mit én Palomba lovagról mond­tam, azt még ma is egész épségében fentartom. Sőt a főbb pontokat a „Pesti Napló“ sem volt képes megc­áfolni, — nem azt, hogy Palomba idegen, pap, jezsuita s a Vatikán Live. Hogy Palomba a franczia és német nyelve­ket nem bírja jól, azt nem csak én tapasztaltam, mi­dőn 1867-ben a római nagykövetségnél mint egy­szerű utazó látogatást tettem, de csak nem rég Wrede by. követségi titkár és Wodsicky gr. kö­­vetségi attaché is bizonyitok előttem, a­kik pedig huzamos, hivatalos érintkezésben állottak Palomba lovaggal. „Hogy Palomba lovag a concordatum meg­szüntetése ügyében a kormánynak nevezetes szol­gálatokat tett“ — ez oda módosítandó, hogy mint nagykövetségi tanácsos természetesen eleget kel­lett neki tenni a kormány rendeletének, hacsak nem akarta elbocsáttatását megkapni; már pedig a jezsuiták ismert okos emberek. „Ki az a Pázmándy ?“ kérdi a „Pesti Napló“ Hát lesz az egy független,­­szabad ember, a­ki 7 esztendeig külföldön tartózkodván a többek közt igen sok diplomatával, úgy osztrák, mint idegen­nel is, megismerkedett. Azután tavaly a diplo­­matiai vizsgára készülvén, az előírt egy évi praxis kitöltése végett a közös külügyminisztériumba lé­pett, a­hol is több politikai osztályban alkalmaz­tatott. Az „aspiráns“ czim nem hivatal, mert az csak annyit tesz ott, mint „vizsgajelölt,“ s az il­lető se fel nem esküszik, se fizetést nem kap. Különben e czim csak arra vonatkozik, a­ki soha semmi állást el nem foglalt életében, a­mint hogy engem a fentebbi nevezettel soha nem is illettek. Én a diplomatiai vizsgát letévén, a közös külügyminisztériumot odahagytam. Nem alkalmaz­tattam pedig magamat azért, mert jelen nemzet­közi képviseletünket nem tartom Magyarországhoz illőnek, mint azt a napokban bőven ki fogom fej­teni s várok azon időre, midőn hazámnak valódi szolgálatokat tehetek majd. Ez azonban csupán az én egyéni meggyőződésem, s azért igen óhajtom, hogy már a jelen viszonyok közt is mentől több magyar ember lépjen diplomátiánk és consulá­­tusainkba. A napi sajtó arra való, hogy azt, a­mi rész, korbácsolja, elvesse, egy szóval a közélet „Ellen­őre.“ S ha én ezt teszem s levonom a fátyolt egy még kevéssé ismert rosz intézményről, úgy csakis írói jogomat gyakorlom. Ne higyje tehát a „Pesti Napló“, hogy én majd „idővel jobban meghányom, a­mit nyilvánosságra hozok“. Végre szabadjon a tisztelt olvasóhoz egy kérdést intéznem. Ki illetékesebb itt, én ő, a ki a dolgokat saját szememmel láttam, vagy a sajtóbureau, a a ki magát Bécsből informáltatja ?...................... Pázmándy Dénes szigorolt diplomata. „Das Jahr 1870 und die Wehrkraft der Monarchie “ (n.r.) Ezen czimű s Albrecht főherczegnek tulajdonított röpiratnak a magyar lapok nem tu­dom honnan merített ismertetését olvasván, élénk kíváncsiság hajtott annak bővebb tanulmányozá­sára. Az ismertetésekben előadott nézetek és el­vek feltűnően nem hasonlítottak a vélelmezett fen­séges szerző eddigi álláspontjához. Ezért nem tudtam hinni szerzőségében. De most átlapozva, midőn mind a honvédségről, mind az ezredek ha­zaszállításáról ellenkezőjét olvasom annak, mit lapjaink látni akartak benne, teljesen jogosított­nak vélem a röpirat magas származását, mint va­lószínűt elfogadni ; ugyanezért bővebb figyelemre méltatni.*) Tárgyalási modora valóságos nagyúri, csak úgy oda vetve egy pár vonással adja a helyzet így is eléggé lehangoló képét, hasonló rövidség­gel mondja el nézeteit. Tartalma nem reform, csak foltozás a folt hátán ? a kedvezőtlen eredmények nem új s jobb rendszer ajánlására bírták a szer­zőt, csak a már létező tényezők bővebb kifejté­sére. Mi épen nem következetes. Azönálló katonai rendszer embere szól minden sorból, kinek fáj is nem egy újítás s ki szomorú katonai állapotunkat mint elkerülhetlent okoskodásainál szükségből csak úgy röptében érint, miként azt az ember önmaga iránt való kíméletből szokta tenni.*­ A szerző az 1870. év bőséges tapasztalásai­ból indul ki és jut következő eredményre , hogy gyalogságunk, lovasságunk, tüzérségünk tettleges állományát emeljük oly magasra, mint a német szövetségé lesz. Mint egy birodalomé, melynek nagyobb népessége, gazdagsága. S miért? Mert meglepetni engedni magunkat nem szabad, mert különben nem vagyunk nagy hatalom és katonai állam.. Nagyon is elkéseríte a szerzőt, hogy az utóbbi — általunk nem óhajtott — nevezettel egy porosz lap csupán Porosz és Oroszországot tiszteli meg, s ez érvei hasisául is figurái. Mi nem helyeselhetjük a tettleges állomány emelésében való keresését a biztosságnak; mert nem támadó­­lagos (offensiv) szervezetű hadsereget, csak védel­milegest (defensiv) akraunk; mert nem az ma a bölcseség az államférfiaknál, nagy számú fegyver­ben álló seregben keresni biztonságot; ennek kita­lálása már régóta nem szorult Columbia, hanem épen az ellenkezője, t. i. oly hadszervezet, mely csekély tettleges állomány mellett is gyorsan nagy tömegeket mozgósít. Ennek nyitját pedig ma a de­­c­entralizált administratióban vélik feltalálni, leg­alább Poroszországban így gondolkodnak. Ez az, mirel a röpiró egészen balgat­i említését is óva­tosan kerülni látszik. Persze akkor nem lehetne az ezredeknek toborzási kerületekből való eltávo­lítását védeni, meg Bécs és Buda-Pest erődített táborrá alakításának könnyebben ajánlható, mint kivihető terve is elvesztené bű­báját, ha deczent­­ralisatióban élve a fölszerelési és hadszeri készle­tének raktárai nem volnának a fővárosokban összpontosítva. Akkor a fegyvernemek intendaturái s a minisztérium bureaui teendőiből igen sok­at­*) Pedig a hitetlenségnél kellett volna maradni. Mi legalább azt hisszük, hogy ez az Albert herczeg nem más, mint valamelyik—bécsi vagy pesti — kápolnai. Szerk. szálna a general­ommandánsokra, mi, meglehet, sokaknak kellemetlen, de az országra üdvös lenne. A honvédséget ezutánra is kiskorúságra kár­hoztatván gondnokul a közös hadsereget óhajtja rendelni. Ez a honvédségbe szolgálati éveik után törvény szerint átlépendő tüzérséget a Poroszok mintájára minden tüzérezerednél 3 tartalék ütegbe s egy tartalék hadszeroszloppá (munitionscolonie) ajánlja szerveztetni, melyek háborúban a honvéd­ség mellé rendelnek. Az ilyen kiszolgált tüzérre törvény szerint a honvédségnek, és annak az ide való átlépésre van joga, tehát miért maradjon az ezerednél, s ha a honvédség támogatása rendel­tetése, miért nem támogathatja azt mint honvéd? Miért viseljen oly egyenruhát, melyre nincs jogo­sítva ? Miért vezényeltessék akkor is idegen nyel­ven, midőn anyanyelvére is joga van ? Mert a tör­vény a honvédségnek tüzérséget nem rendel; ez a szerző felete. Ez nem érv a szerző mellett. Mert ha tüzérség de jure nincs, azonban tüzérei de facto vannak, nem az következik, hogy tüzé­reiről is mondjon le, hanem legyen tüzérség is ott, hol tüzér van. A honvédség táborkarai útjába állani is igyekszik, azt hozván fel okul, hogy egy sorban harczoló sergek táborkari tiszteinek ugyan egy iskolából kell kikerülniük Minden elméleti tudo­­­mánynál nincs veszélyesebb a diablonszerűségnél, ennek épen az osztrák vezénylet nem egy kudar­­c­át köszönhető, mivel az ellen előre tudá, hogy hazására az osztrák diablon szerint mi kö­vetkezik. Azon csodálkozásomat nem folythatom el, hogy a szerző épen ez év tapasztalásai után a népfelkelésnek a Reichsrath által való elfogadá­sát sürgeti, s attól oly sokat vár. Ugyanakkor, mikor óhajtja, hogy azok a tiroli szabadvadász századok, a régi polgárőrök mintájára szerveznék magukat, a reform embere kimondta volna, hogy ő mozgó, mint egy katonai kerület határai közt, és helyi nemzetőrséget, mint a megyéjén belül működő fegyveres népet kívánja szerveztetni. Hisz így katonai szolgálat és mozgalmakban járta­sabb tömegeket lehetne nyerni. Főbb vonalaiban ez, a­mit meg kellett tá­madnunk, de tartalmaz e röpirat több helyeselhe­­tőt is a javítgatás terén. A lovasság hadi állomá­nyának felemelését és egy 15-ik huszárezred fel­állítását; a Tirol és Dalmatia katonai szervezeté­ről való nézeteket; a honvédség keret­rendszeré­nek a zászlóaljból az ezredibe való összevonását, mert a zászlóalj harczászati s nem igazgatási egy­ség, mint az ezred; továbbá a leconscriptió foga­natosítását ; s végre a had- és felszerelési szerek bőséges készletben tartását, azt föntebb jelzet vé­leményekkel összhangba hozva, mind osztjuk. Utolsó fejPTptp a*­p.vi költségvetés növeke­dését tárgyalja, melyek ajánlott javításaival jár­nának. Ez 6.300,000 tól 6.400,000 írtig van téve. Hogyan fedezi a szerző? Könyen, Magyarország nyakába rója a határőrvidék polgárosítása után fel­emelendő magyar quóta czimén. Ezt már tapin­tatlanak találom a legnagyobb mérvben, mert praeveniálni látszik még megoldásra váró kérdés­ben. Aztán az államférfias flickschneiderséget soha sem becsülöm évenkénti hat millióra. Horvát országgyűlés, Z­ág­r­á­b, nov. 29 Vukanovics elnök megnyitván az ülést a jegy­zőkönyv hitelesítése után Barabás ad be inter­­pellációt a varasdmegyei sóbányák ügyében s kér­di, hogy a kormány szándékozik-e a bányákat megvizsgáltatni, s kedvező esetben kiaknázni. Elnök a vallás és közoktatás ügyér jegyzé­két mutatja be a felállítandó egyetem tárgyában s ezután három törvényjavaslat nyujtatik be: az országos építészi tanács szervezése, az országos főpénztár, valamint az orsz. könyvvezető hivatal felállítása ügyében. A javaslatok tárgyalására bi­zottság választatik. Több kisebb tárgy elintézése után a napirend következőkép állapíttatott meg: Országos alapkölt­ségvetés, a megyék és községek szervezése, va­dászati törvény, az 1869. zárszámadás, s végre a ma benyújtott törvényjavaslatok tárgyalása, s ezzel az ülés véget ért. Lapszemle. A Reform Kuln közös hadügyei leköszönését sajnálkozással említi fel s helyette nem hadvezért kíván választatni, de oly férfiút ki, szakavatottság s átalános politikai műveltség mellett a szervezési képességnek fényes jeleit adta. A P. Lloyd a vörös könyv szerint kormá­nyunknak a római kérdésben elfoglalt álláspontját a legkorrektebbnek mondja s örömmel konstatál­ja, hogy kabinetünk ez irányban tett rendszabályai teljes öszhangban állanak a független s szabadel­vű közvéleménynyel. A Hon óvatosságra inti diplomatiánkat, hova egész Európa elmegy, ő utolsónak menjen oda, a többi visszavonulhat a mikor neki tetszik. Cse­kély áldozatokkal, de nekünk maradnunk kell mindvégig. Az V. Lloyd szerint, ha Európa a háború után fellélegzik, nem kevéssé fog csodálkozni, hogy az ultramontanizmus legfontosabb diadalát tudta ki­vívni ugyanakkor, midőn a pápa világi hatalma a kegyelemdöfést kapta. A P. Napló konstatálja, hogy a bécsiek azon panaszkodnak, miszerint mi magyarok állítólagos háborudühünkben a­­monarchia sorsát magunkhoz akarjuk ragadni s egyszersmind fenyegetőznek, hogy eszeveszett mániánkban cserben fognak hagyni. A N. fr. Lloyd, a delegátiók utóbbi tárgyalá­saira vonatkozólag oda nyilatkozik, hogy Magyar­­ország a haza védelmére minden áldozatra kész ugyan, de béke idején nem fogja magát tönkre tenni nagyhatalmat és katonásdit játszva. A M. Újság szerint, a népek közös érdeke a szabadság, a delegátiók e közös érdeket nem kép­viselhetik, más érdek tehát az, mit ők képvisel­nek: a monarchia egységének s hatalmi állásának érdeke. A M. Állam, szerint, Muszkaországra nézve a burkusban egyesült Németország ugyanazt az ért

Next