Ellenőr, 1871. január (3. évfolyam, 108-138. szám)
1871-01-01 / 108. szám
Négy év előtt, midőn közvetlen az absolut uralom mindent romboló kezei közül vettük át az államjavakat, lehetett okokat találni a jövedelem csekélységének mentegetésére; de hogy még ma is, midőn már négy éve saját kormányunk kezeli e javakat, hogy még ma is oly állapotban vagyunk, miszerint két millió hold államvagyon után összesen 8962 fontot vagyunk csak képesek felmutatni, ez a tény magában elegendő a kormányi élhetetlenség elítélésére. Nem értékesíthetők az erdők, úgymond, mert a kézi és szállítási munkaerő hiányzik. Mert nem teljesíti tehát a kormány a tanácsot, melyet már évek óta osztogatnak neki, hogyha máskép nem bírja megszerezni a munkaerőt, szerezze meg telepítések által- Ott rothadni engedik a tömérdek sok szép erdőt, ahelyett, hogy felállítandó telepítvényesek által mielőbb értékesítenék. Kisebb nagyobb mértékben ilyen állapotban vannak a mezei gazdaságok és államépületek is. Különös, hogy az „államépületek“ rovata alatt a kiadások között néhány száz forint utazási költségekre is föl van véve. Hát az államépületek is szoktak utazgatni? Mert hiszen Magyarországon nincs oly államhivatal, melynek budgetjében utazási költségek elő ne fordulnának; ha tehát az épületek megvizsgálására vagy javítására egyik másik államhivatalnok kimegy, annak a számára már saját költségvetésében föl van véve az utazási költség; ki utazik tehát azon költségeken, melyek az épületeknél számíttatnak föl ? A bánrév-dobsinai vasút építésére nyújtandó államsegély fejében a jövő évre 300,000 frtot kér a pénzügyminiszter. Ezen vaspálya építése Pulszky, Bánó és társainak engedélyeztetett. Az engedélyesek kötelesek az 1870. évi 31 ik törvénycikk 6 §-a értelmében a törvény hatályba lépésétől számítandó 14 nap alatt 300.000 frt biztosítékot letenni. A törvény hatályba lépése óta már elmúlt nem csak a 14 nap, de elmúlt hat hónap , és az engedélyesek még mai napig sem tették le a biztosítékot, hanem a helyett meg akarják nekik adni már most az államsegélyt. Nem mondjuk mi, hogy az engedélyesek, kik egy krajczár biztosítékot sem tettek még le, az előre fölvett államsegélylyel megszökhetnek valamelyik szép reggelen, ámbár a mai világban semmi sem lehetetlen, de mikép történhetik az, hogy a miniszter bátorságot vesz magának, megszavaztatni az államsegélyt, mielőtt a törvény által kiszabott kötelezettségnek az engedélyesek eleget tettek volna. Csávolszky Lajos. A TÁRCZA. talakulás, vagy a Monte Beni családrége. Irta HAWTHORNE NÁTHÁNIEL. IE 1 s ő kötet. I. Fejezet: Miriam,Hilda, Kenyon, Donatello. Négy egyén, akiknek sorsa iránt érdekeltséget kelteni az olvasóban nagy örömünkre szolgálna, állott a római kapitolium szobrászati csarnokának egyik termében (a lépcsőkön felmenve az elsőben). Azon terem volt ez, melynek közepén a haldokló Gladiátor nemes és valóban megható alakja látható, amint épen halálos eszméletlenségben aláhanyatlik. A fal körül állanak: Antinous, az Amazon, a lyciai Apollo és Juno, mindannyian az őskori szobrászat híres teremtményei, eszményi életükben még mindig csorbátlan fönsége és szépségében, noha a márvány, mely nekik testet kölcsönzött, az idővel megsárgult s talán korhadásnak is indult a nedves földtől, melyben századokon át eltemetve feküdt. Itt látható ugyancsak az Emberi Lélek jelképe (époly jó korban e pillanatban, mint kétezer évvel ezelőtt, amint az Ártatlanság és Gonoszság között választ, egy gyönyörű gyermek alakjában, ki galambot szőrít keblére, míg más részről kígyó rohanja meg. E terem egyik ablakából látható a széles kőlépcsőzet egyik szakasza, mely az Ősrégi és tömör építményű kapitolium hosszában halad lefelé Septimius Severus porladozó diadalíve felé itt épen alattunk. Távolabb a szem az elhagyatott forum körvonalain akad meg (hol a római mosónők teregetik ki a napra fehérneműiket) áthatva a modern építmények alaktalan tömkelege fölött, melyek régi téglákból és kövekből durván halmozvák föl s a keresztény egyházak kúpjai fölött, melyek pogány templomok régi alapjain emelkedtek s ugyanazon oszlopokon nyugosznak, a melyeken nyugodtak volt emezek. Tuluau bizonyos távolságra — de csak csekélyre, tekintve, mi sok mindent halmozott össze a történelem a közbeeső téren, magaslik fel a Colosseum nagy boltozata, amint a kéklő égvezeteinek felső sorát megvilágítja. A messze távolban a kilátást az albai hegyek zárják el, mellyek minden hanyatlásuk és változásuk mellett is épen úgy néznek ki, mint midőn Romulus feléjök szegezte tekintetét félig felépült falairól. Gyorsan repüljük át tekintetünkkel a tárgyakat — a derült eget, ama kékelő, távoli hegységeket, az etrusk, római, keresztény,hármas régiség által tiszteletreméltó romokat, a teremben levő világhírű szobrok csoportját — remélvén, hogy olvasóinkban oly érzést támasztunk, a minő Rómában idegeneknél igen gyakran tapasztalható. A nagyszerű visszaemlékezések téveteg érzése ez; egy lefolyt élet oly hatalmának és tömörségének tudata, mely a jelen pillanatot lenyomja, vagy túlárasztja, és magán ügyeink és érdekeink csak félig oly reálisak itt, mint máshol. E szempontból tekintve, elbeszélésünk — melybe több gyenge és lényegtelen szálak is szővek s másokkal vegyítve az emberi lét legközönségesebb anyagává dolgozvák fel — nem sokat fog különbözni mindennapi életünk szövegétől. A római múlt tömörségével párhuzamba állítva, minden tárgy, melyekkel jelenleg foglalkozunk avagy álmodunk, mint eltűnők, mint álomképek merülnek fel. Meglehet, hogy a négy egyén, kiket itt be akarunk vezetni, tudomással bírt a jelen ez álomképszerű jellegéről, egybehasonlítva azon négyszögű gránitdarabokkal, melyekkel a rómaiak életöket építették. Talán épen az okozta gondtalan vigságukat, amelyben épen most találjuk őket. Midőn árnyak és ködképekkel kell szembe néznünk, legkevésbbé sem méltó búslakodnunk, sőt inkább minél vigabban kell nevetnünk s nem keresnünk az okot, miért. E négy barátunk közöl három művész volt, vagy pedig a művészethez viszonyban állott, és e pillanatban egyszerre mindnyájukat meglepte a hasonlatosság egy ősrégi szobor, a görög szobrászat egy jól ismert mesterműve és egy ifjú olasz, társaságuk negyedik tagja közt. „Vallja be, Kenyon, mondá egy sötétszemü ifjú hölgy, kit barátai Miriamnak szólítottak, hogy ön sohasem vésett márványba s nem dolgozott agyagba élethűbb hasonlatosságot ennél, bármily ügyes mellszobor-készítőnek képzelje is önmagát. Az arczképezés tökéletes jellegben, érzeményben — Sylvester délutánja nagyon élénkké tette a főváros utczáit s az újévi ajándékok bevásárlása után futkosott mindenki, hogy készen legyen az újévre, melyre mindenki panaszkodni szokott, hogy sokat könnyít a zsebeken és nem Az állati természet valóban leglényegesebb része a Faun természetének, mert a durva teremtmény jellemvonásai találkoznak s összevegyülnek az emberiségeivel az ősrégi költészet és művészet ez idegenszerű, de hű és természetes alakzatában. Paraxitéles ügyesen árasztá el művén azon néma rejtélyt, mely oly kimagyarázhatlanul zavar meg bennünket, valahányszor értelmi vagy rokonszenves ismeretet igyekszünk nyerni a teremtés alsóbb osztályairól. A talányt mindamellett csak két határozott jel árulja el s ez a Faun két füle, melyek levél alakúak picziny hegybe végződve, hasonlóan némely állatokéhoz. S noha a márványban nem látható, bőrük valószínűleg finom és pelylyes. A mythologiai teremtmények ez osztályának durvább alakzatainál van még egy más ismertető jele is az állati rokonságnak — bizonyos farkféle függelék, melyet, ha átalában felteszszük, hogy azzal Praxiteles Faunjának is bírnia kellett, elföd az oroszlánbőr, mely mezét képezi. A helyes és szőrös fülek tehát egyetlen ismertető jelei vad, erdei természetének. Egyedül a legfinomabb képzelőtehetségű, a leggyöngédebb ízlésű, a legszelídebb érzelmű és a legritkább művészi Ügyességű szobrász, — szóval egy szobrász és költő is egyszersmind — gondolhatott legelőször ily kinézésű Faunra, azután sikerült a játszi és fürge lényt márványba foglalni. Sem nem ember, sem nem állat és mégsem szörny, de oly lény, melyben mindkét faj barátságos talajon találkozik. Ez eszme eldurvul kezelésünk alatt és megkeményül a mint fogdossuk. De ha a szemlélő hosszan elmereng a szobron, be fogja ismerni annak bűverejét; az erdei élet minden kelleme, az erdőkben és mezőkön tartózkodó teremtmények minden vonzalmas és boldog jellege egy anyaggá látszik összevegyítve és összegyúrva az emberi lélekben feltalálható rokon minőségekkel együtt. Fák, füvek, virágok, erdei csermelyek barmok, szarvasok és természetességből ki nem vetkőztetett ember! Mindennek lénye már rég idő idő előtt egybefoglaltatott és még ma is megvan Praxiteles Faunjának színtelen márványalakján. És mindezek után ez eszme nem puszta állam, hanem inkább a költő visszaemlékezése azon korra lehetett, midőn az ember sokkal szorosabb rokonságban állott a természettel s összeköttetése minden élőlénynyel sokkal bensőbb és rokonibb volt. (Folyt. köv.) Lapszemle. A P. Lloyd a lefolyt évre pillantva vissza kívánja, hogy parlamentünk és annak többsége lássa be végre az egy, határozott czélra való egységes törekvés szükségességét s gondolja meg, hogy nem a parlament tartozik a kormányhoz, hanem igenis ez amához. A Reform az osztrák német tartományokat egyelőre nem félti a porosztól, de ott van a keleti kérdés, mely éget; ha itt támogat bennünket a porosz, úgy hihetünk barátságában, ellenkezőleg nem. Az U. Lloyd a Pesten alakulandó egyh. reform-egyletről szólván, bármennyire méltányolni tudja is e lépés indokait, kénytelen kijelenteni, hogy ez egyletnek jövője nem lehet. Egyh. egyletek szükségkép egyh. uj alakulásokra vezetnek, tehát uj felekezetekre, uj dogmákra, uj alapszabályok és orgánumokra. A P. Napló visszapillantásában az 1870. évre a roppant fontosságú teendők egész halmazát látja még előttünk: az állam és egyház közötti viszony még szabályozatlan, az országban táborral állnak az elégületlenek, népnevelésünk pang, magánjogunk bizonytalan. A Hon. Létünk, úgymond, megrázkódott, ez év eseményei által Európa így kiált hozzánk: Ha élni akarsz, légy európai! Ha Európára s a demokratára nézve szükségessé tudjuk magunkat tenni, úgy megélünk. A N. fr. Lloyd szerint Amadé spanyol királynak világosabb memento mori-t nem tarthattak volna szeme elé a spanyol republikánusok, mint * * * ‘ s mined Prim ellen irányzott merénylet volt; ebből meggyőződhetett, hogy az ellene hallatszott fenyegetések is megvalósulhatnak. A M. Újság lefolyt évi szemléjében úgy látja, hogy a magyar kormány Ausztria nagyhatalmi állásának dicsőségére foganatosítá nálunk az osztrákoktól eltanult elszegényítés, elerkölcstelenítés és elbutítás átkos rendszerét. A M. Állam a N. fr. Pr.-vel szemben megjegyzi, hogy a personális unióval várhatunk, mig a habsburgi birodalom összesége ismét biztosítva s a dynastia környezete a megbizhatlan elemektől megtisztítva lesz. A Sz. Egyház a kiváltság és szabadságról elmélkedve természetesnek tartja a politikai és vallási szabadság állapotát; küzdjön az emberi tehetség a szabad eszmék s tudomány ész- és okszerű fegyverével s győzzön ami jobb. A M. Polgár a tisztviselők korteskedését választások alkalmával felette károsnak látja, mert befolyásuknál fogva a népre, veszélyeztetik a választás szabadságát s mert igy alkalmat nyújtanak egy pártkormány állandósítására. A Debreczen azon hírekben, hogy a német haderő apad s a franczia növekszik, csak cselfogást lát Bismarck részéről, ki így akarja leplezni a németek kellemetlen helyzetét s visszatartani a diplomatiát minden fellépéstől. Déli posta. Párisi hírek szerint dec. 29-étől a poroszok aznap heves támadást intéztek Nogent, Rosny erődök és az avroni fensik ellen s a bombázást is megkísértették, azonban jelentékeny veszteséggel visszavetettek. Párisban a hangulat kitűnő. Avron ellen a tüzérségi támadást Hohenlohe Károly hg vezette. Páris déli erődeinek bombáztatása, berlini dec. 30-iki tudósítás szerint, dec. 31-én venné kezdetét. A Loire és Sarthe mellett szenvedett borzasztó veszteségek következtében, mint Münchenből írják, Tann Ibk. távirati után 25.000 embert kért erődítésül. A mecklenburgi nagyhg, azonban még dec. 30-án is Versaillesban időzött, s így a Loirenál most teljes nyugalom uralkodik. Dijon körül Garibaldi és Zastrows Werder egyesült hadtestei között nagy csata várható. Monteuffel veszteségei északon dec. 24-én sokkal jelentékenyebbek, semmint eleinte hitték; több mint 20 szekér ellenséges sebesült és halott szállíttatott el s csak a halottak száma 200-ra megy. Mezséres erőd ágyúi nagy veszteséget okoztak az ostromló poroszoknak, kik e szerint nem képesek ágyúikat felállítani. Az elsassiakat a poroszok folytonos erőszakoskodásai és sanyargatásai sem csüggesztik el, sőt hazafiságuk naponként növekedik. Vendéeban Aklard mellett egy párisi léghajó szállott le. A franczia foglyok a Rajna mellől konstatált szökési kísérlet miatt az északnémet erődökbe szállíttatnak. Az újabban megszökött 25 franczia tiszt között elfogatott. Bajorország 16 landwehr-zászlóalj mozgósítását rendelte el s az eddig a foglyok őrzésénél alkalmazott 16 zászlóalj Francziaországba fog indíttatni. Bismarck meghagyta Poroszország képviselőjének a londoni konferencián, hogy a Dunatorkolat kérdésében az osztrák-magyar képviselővel szavazzon. A Mont-Cenis átfúrása alkalmából tartott lakomán Savoya profetje nagyszerű toastot mondott, melyben kiemelte, hogy Francziaország jelen borzasztó helyzetében is részt vett e nagy civilcsátori műben. Felköszöntések mondattak Rómára, melyet Olaszország visszaszerzett s Párisra, melyet Francziaország nem fog elveszteni. Victor Emanuel dec. 30-án a miniszterelnök, a kül- és a pénzügyér kiséretében Rómába utazott ; a tanács jóváhagyta a rómaiak plebiscitumát. Garibaldi Dijontól 3 mértföldnyire utólérte dec. 27-én a 14 porosz hadtest fedezetét s attól 13 társzekeret és számos élelmezési kocsit elvett. Pár II. Lilléből írják dec. 26-áról, hogy bármily ellenkezők is a hírek a Pont-Noyelles mellett vívott csatáról, annyi bizonyos, hogy ez ütközet nem volt előnyös a németekre nézve. Moulac franczia hadosztálya, szemtanú állítása szerint, szuronytámadásával különösen roppant öldöklést vitt véghez az ellenség soraiban; e hadosztály tengeré s székből és gyalog vadászokból állott, e mellett azonban mint ujonczok, az északi mozgók is derekasan kiállották az első tüzet s átalában vitézül tartották magukat. Ami magát a tábornokot illeti, Ő oly rendithetlenséget árult el, aminőt inkább csapatvezérnél, mint főparancsnoknál kellene keresnünk. Mindenütt személyesen volt jelen, hol katonái bátorságát hanyatlani látta s így lőtték ki alóla lovát, mig ruhája foszlányokra volt szaggatva. Az északi hadsereg jelenleg Albert és Arras között állomásoz, a főhadiszállás ez utóbbi városban van. Corbieból teljesen kivonultak a francziák, mivel hire járt, hogy Páris alól 60,000-nyi erődítést kapott Manteuffel, noha az egészben csak annyi volt igaz, miszerint Montmédi-ből St.-Quentinen át 6000 porosz csatlakozott újabban az ellenséghez. A „Corresp. Havas“ írja dec. 19-ről : Páris ma reggel ismét oly harczias színezettel bír, mint a nov. 30-ki és dec. 2-ki napok előtt. Tegnap este hivatalos falragaszokkal közhírré tették, hogy valamennyi kapu be fog záratni ma délben, és a nép ebből új hadműveletekre következtetett. A hadcsapatok mozgalma, melyről tüzetes felvilágosításokat nem adhatunk, megerősíti a népet azon hiedelmében hogy újabb drámák fognak szemei előtt lefolyni. A magasabb körökben, úgy látszik, meg vannak elégedve az ügyek jelen állásával. Tegnap délután a hadtestek parancsnokai haditanácsot tartottak és ebben oly határozatokat hoztak, amelyekhez a legszebb reményeket kötik. Tegnap reggel a következőket mondá egy tábornok törzskarának: „Ha Páris türelmesen tartja magát, január 15 ig egy oly hadsergünk lesz, mely 900.000 emberből fog állni.Ehhez hozzáfűzhetjük, hogy a legújabb kutatásoknál sok füstölt húst és sajtot találtak. E körülménynek lehet köszönni, hogy tegnap „boeuf á la mode“-t osztottak ki Páris egyik járásában. Nevezett „Correspondance“ e hó 20-ról következő híreket hozta: Két tényt fel kell jegyeznünk az ostromállapot történetébe: 1-ször, hogy a szokásos újévi sátrakat felépitik a boulevardokon; 2-ször, hogy karácsonyfákat lehet az utczákon látni. A bretagnei mozgók között egy levél kering, mely állítólag Chambord gróftól származik. E levelet, mely Bernből f. hó 7-ről van keltezve, közönynyel fogadták. A. Louvre termei ritka kinézéssel bírnak. A falak pusztán állanak, a képeket és különféle drágaköveket messze elvitték. Csak az üres arany keretek, melyek a falak mellett állanak, mutatják, hogy itt voltak azelőtt Francziaországnak legértékesb műkincsei. A császárnak utolsó, vagy jobban mondva utolsóelőtti minisztereire, kik „könnyű szívvel“ szenték meg a a jelen háborút, kínos csapásokat mért a sors keze. A volt szépművészeti miniszter Maurice Richardsnak fivére tegnap halt meg. Grammont herczegnek egyik fivére lábát vesztette, a másik fogságba jutott, végre Olliviernek legifjabb öcscse megőrült. Ketterer Jenő, az ismert zongoraművész és zeneszerző meghalt himlő következében. Ma volt halotti szertartása a Notre-Dame de Lorette nevű templomban. Vasárnap este múlt ki egy hírhedt párisi hölgy egy szegény hotelben a legnagyobb nyomor között. E hölgy özvegye volt Hamelin úrnak, ki franczia nagykövet volt Konstantinápolyban, Lajos Fülöp idejében és sógornője Hamelin tengernagynak. Mint beszélik, holnaptól fogva zárva maradnak a színházak, hogy a lakosok a sebesültek átvételére és ápolására készen tarthassák magukat. A lefolyt héten derekasan működött a halál. A halottak száma 2,45- ről 1117-ig 272- re emelkedett. A himlőesetek nem csökkennek. Legtöbb halált okoz a hagymáz, a torok és tüdőgyulladás. Ma reggel 2 órakor utazott el a „General Chanzy“ nevű léggömb egy légutas s több utazóval. Sürgönyt nem vitt magával. Az idő még mindig lanyha, de borult. Ma éjjel úgyszólván folytonosan ágyúztak St. Quen, Billancourt, Issy és főkép a Mont-Valérien nevű erődből. Több helyről egészen eltűntek a porosz örök, bár máskor sűrűen láthatók. E hó 17-én színi előadást rendezett vanves-i erőd helyőrsége egy fiatal mozgó javára, ki súlyos sebet kapott a sánczokon. A románczok éneklői és az előadott vaudeville szereplői élénk tapsot nyertek. Azonban a legtöbb kitüntetés egy fiatal mozgónak jutott, ki egészen felvillanyozta a helyőrséget a „Reichshoffeni vértesek" czímű költeményével. Mint mondják, Suzanne Iöok fogja a tüzéri osztály vezetését átvenni a hadügyminisztériumban és a tüzéri főnökséget az öszszes párisi hadseregeknél. Gustave Floureus, kit két váddal, t. i. az oct. 31 lázadás és a creteli-i bitorlás vádjával terhelnek, e hét végén fog a haditörvényszék elé állíttatni. A L’Iudép. párisi levelezője e hó 21-ről írja, hogy e nap reggelén 127-kor a Mont-Valérien és Nogent közti vonalon csatáztak. Beszélik, hogy Bourget-t visszavették a francziák, kik 100 porosz foglyot vittek onnan Saint-Denisbe. A csatát este 6 óráig folytatták. Maga Trochu állt a hadcsapat és vonásokban. Ha festmény lenne, a hasonlat félig csalódásszerű és képzeleti volna, de itt, e pentelicai márványban, kézzel fogható tény fekszik előttünk, melyről meggyőződést szerezhetünk határozott érintés és mérés által. A mi Donatello barátunk valósággal olyan mint Praziteles faunja. Nemde, Hilda?“ „Nem épen — de mégis — igen, csakugyan, úgy hiszem,“ válaszolt Hilda, egy nyúlánk, barnahajú új-angliai leány, kinek egész alakja és arczkifejezése csodálatosan nyilt és gyöngéd volt. „Ha van valami különbség a két arcz között, annak oka szerintem az lehet, hogy a faun erdőkben és mezőkön tartózkodott s magához hasonlókkal társult , míg Donatello látott egy kissé városokat és embereket, aminek mi magunk is vagyunk. De a hasonlat valóban szoros és meglepő.“ „Nem igen meglepő, suttogó Miriam, pajzánul, mert Arcadia faunja soha együgyűbb nem volt, mint az a Donatello. Nehezen van meg nála a férfi értelem rendes adaga, bármily csekély legyen is az különben. Valóban sajnálatos, hogy nincs meg többé ez egyszerű teremtmények elmerokon faja, hogy barátunk társulhatna vele!“ „Csitt, gonosz!“ viszonzá Hilda. „Ön nagyon hálátlan, mert jól tudja, miszerint mindenesetre elég okos arra, hogy önt imádja.“ „Egy annál nagyobb bolond !“ mondá Miriám annyi keserűséggel, hogy Hilda nyugodt szemei némileg megzavarodtak. „Donatello, kedves barátom, mondá Kenyon olaszul, kérem tegye meg nekünk azon szívességet, helyezze magát tökéletesen e szobor állásába.“ Az ifjú nevetett, s azon állásba helyezte magát, melyben a szobor két avagy három ezer esztendőn át állott. S valóban, nem tekintve a mez eltérését s ha oroszlánbőr pótolhatta volna divatos köpenyét és egyszerű furulya, sétabotját, Donatello teljesen ott figurálhatott, volna mint a márvány faun, csodálatos módon hússá és vérré puhulva. „Igen, e hasonlat csodálatos, jegyzé meg Kenyon, miután a márványt és az ifjút a szobrász szemmértékének szabatosságával vizsgálta volna. Van azonban egy, vagyis inkább két pont, melyekre nézve Donatello barátunk sűrű hajfürtét nem engedik meghatároznunk, áll-e a hasonlat apróbb részletekben is.“ S a szobrász a kis társaság figyelmét a gyönyörű szobor füleire irányza,amelyet épen szemléltek. De nekünk nem lehet e finom műkincs ! Francziaország. Lotharingián keresztül a vasutak elégtelensége következtében jelenleg egymást érő végtelen szekérsorok szállítják az élelmiszereket a német hadsereg számára. Franczia földön ugyanis most mintegy 650,000 főnyi német sereg működik s a vasutak a roppant hadiszer-készlet szállításának is alig képesek lévén megfelelni. 150— 200 közönséges kétfogatu szekér indittatik egy-egy csapatban útnak Dresdából és Lipcséből egyenesen Páris alá. Dresdától Nancyig egy ily szekér 41, hét alatt ér, s innen Versaillesig 14 nap alatt, azaz körülbelül hét hét kívántatik, mig az illető szállítmány rendeltetése helyére érkezik; az ezzel járó költségek természetesen roppant magasságra rúgnak. A 10 — 12 foknyi megátalkodott hideg még inkább növeli a német csapatok szenvedéseit. Különösen a betegek és sebesülők, kik gyakran egész napon át nyitott áruszállító kocsikban utaznak s az ezrekre menő franczia foglyok, kik vagyonok hiányában fedetlen kőszénes szekereken vitetnek, meleg ruha s elegendő élelem hiányában borzasztó nyomornak vannak kitéve. Lilléi lapok a franczia hadügyér kör. rendeletét közüik . Az Orléans környékén ejtett német foglyoknál oly ékszerek, pénzek s egyéb tárgyak találtattak, melyek valószínűleg fosztogatás útján jutottak birtokukba. Hasonló esetek fordultak elő egyebütt is, hol az ellenség megfordult, miért is köteleségemnek tartom felszólítani a franczia hadsereg tábornokait és csapatvezetőit, hogy a jövőben kezekbe eső német foglyokat szorosan megvizsgáltassák s engemet erről értesítsenek, egyszersmind a netalán rablottaknak vélt tárgyak jegyzékét is megküldvén. A toulousei tábor főnökei, Demay, Lissagarai és Perin a köv. proklamatiót intézték csapataikhoz : „A délnyugati hadsereg katonái ! Táborba! Ez legyen egyetlen feleletünk az ellenség győzelmeire. Keményítsük meg szívünket a szerencsétlenségek ellen. Minél nagyobb a szerencsétlenség, annál inkább kell esküdnünk, hogy a hazát meg fogjuk menteni! Táborba! Ez az út a Loireshoz ! Ez az út Párisba! Egész Németország reánk rontott, gyermekek, apák, poroszok, bajorok, szászok, würtembergiek, badeniak, hannoveriak. Már 79 napja, hogy hősies fővárosunk felénk tárja ki kezeit. „Katonák ti tudjátok ezt. Páris bevétele egyértelmű a világ világosságának kioltásával, a népek szabadságának száz évvel leendő visszavetésével, az 1789 -i forradalom megsemmitésével. De mi ismerjük e poroszokat, 1792-ben szintén győzők voltak s megfutottak az ifjú köztársaság lobogói előtt; akkor is bevették erődeinket, megvesztegették tábornokainkat, mégis megfutottak mezétlábas és roszul fegyverzett atyáink előtt,a Champagne mocsaraiban hagyván ágyúikat és fegyelmezett legióikat.” „Katonák! Ezek ugyanazon poroszok s ti ugyanazon francziák vagytok! A mit atyáink végrehajtottak,mi is végrehajtjuk. Mi egy hó leforgása előtt régi hadsereget fogunk képezni. Munkára fel! Előre katonák, a szabadságért és hazáért! Toulouse 1870 dec. 6.“ A lyoni hadsereghez közelebb uj afrikai csapatok fognak csatlakozni, melyekről az „Indép. Algérienne“ köv. nyilatkozik: „A gumiok“ Francziaországba érve két fő csapatra fognak oszlani s nehány németül beszélő tiszt és altiszt adatván melléjök a badeni nagyherczeget támadják meg, pusztítva s lángba boritva mindent. A gumiok egyedül lövegeket vittek magukkal, éllelmiszerről nem gondoskodnak s ezzel az egyes kirablandó helységekben fogják magukat ellátni. És ennek igy kellene lenni. Félre a könyörülettel! Félre az emberiségi érzelmekkel! Ne legyen kegyelem a modern barbárok számára, kik kegyetlenségre a középkor hunjait s minden barbárjait fölülmúlják. Páris ostromának csak egy betörés Németországba vethet véget. Adjuk jelszavul a gumioknak : „Halál, rablás és gyújtogatás!“ egyszerű felemlítésénél megállapodunk; le kell azt írni, bármily hiányos legyen is erőnk szavak-ban kifejezni annak bűvészi sajátságait. A Faun egy fiatal ember márvány alakja, jobb karját egy faderékra, vagy törzsre hajtva: egyik keze hanyagul lóg le oldala mellett, a másikban egy furulya, vagy más ily erdei hangszer maradványát tartja. Egyetlen öltönye — egy oroszlánbőr, első körmeivel vállán — háta közepéről alálógva s meztelenül hagyva tagjait és alakjának egész előrészét. Az igy mutatkozó alak csodásan kecsteljes, körvonalai azonban telibbek és kerekdedebbek, több hús és kevesebb hősi izom van rajtuk, mint amennyit a régi szobrászok férfias szépségű típusaiknak kijelölni szoktak. Az arcz jellege az alakénak felel meg: körvonalaiban a legkellemesebb, de kerekded és némileg buján kifejlődött, főleg a torok és áll körül; az orr inkább egyenes, de nagyon keveset befelé hajlik, ez által a vonzalmasság és kedélyesség leirhatlan báját nyervén. A száj teli, de finom ajkaival oly természetesen látszik mosolyogni, hogy viszont mosolyra készti a szemlélőt. Az egész szobor — hasonlíthatlanul minden máshoz, mit valaha e kemény márvány anyagból kidolgoztak — egy kedves érzéki teremtmény eszméjét kelti fel bennünk ki fesztelen, vidám, kész a tréfára s mindamellett fogékony a meghatottságra is. Lehetetlen hosszabb ideig szemlélni e kőalakot anélkül, hogy szivélyes indulatot ne érezzünk iránta, mintha anyaga meleg volna érintésünkre s tényleges élettel lenne telve. Nagyon közel esik némely rendkívül kellemes rokonszenveinkhez. Talán az erkölcsi szigor s némely magas és hősies alkatrészek teljes hiánya a Faun jellegében, teszi azt oly bájos tárgygyá az emberi szem és az emberi szív gyarlósága előtt. Az itt élénkbe állított lény nem felel meg az erény semmi eszményletének és az ilyent meg sem értené, de azért egyszerűségénél fogva mégis hű és becsületes maradna. Nem várhatnánk tőle semmi áldozatot avagy erőfeszítést valamely elvont dologért; a vértanú-anyagnak legcsekélyebb paránya sincs ebben az egész kicsiszolt márványban; de képességgel bír heves és szilárd vonzalomra s ahoz ragaszkodva cselekednék saját ösztöneik szerint, sőt szükség esetén kész lenne azért meg is halni. Az is lehetséges, hogy a Faun felindulásának közepette neveltethetnék fel úgy, hogy természetének durvább anyagi része esetleg háttérbe szorulna, noha végkép soha nem szetnék ki tok élén. 100 nemzetőri ezred volt a csatatéren. Nagyon valószínű, hogy Clement Thomas-t, ki túlságos szigorral viseltetik a nemzetőrök iránt, Montaign tbk. fogja helyettesíteni. Az élelmiszerek ára igen nagy, így egy drb. zeller 75 cent. — 1 frank 20, egy kis káposzta fej 1 fok és nagyok 6 fkba kerülnek. Egy tyúkért 25 frkot, egy házi nyálért 30 frkot, három galambért 24 frkot, adnak. Éjjel 11 órakor úgy hirlett, hogy a francziák elhagyták Bourget , s ennek helyébe elfoglalták az evrardi villát, Neuilly-sur Marne-t és a Groslay- Drancy moűl majort. A mozgók kitűnően harczoltak. Van sok sebesült, köztük Favérik is. A franczia ágyuk 300 métrevel továbbra visznek, mint a poroszok ágyúi. Olaszország: Florenczből Amadé spanyol király decz. 26-án indult Speziába, hogy onnan országába hajózzon. A miniszterek, a diplomatia, a senatus és a képviselőház elnökei, Flórencz profetje és polgármestere, a municipalis junta, Cadorna tk., Orsimig és neje, Aghenio parancsnok s számos nemzetőr és sorkatonasági tisztek, nem különben a spanyol küldöttség tagjai, Montomar s a spanyol követség személyzete gyűltek össze az indóházban, hogy hódolatukat kifejezzék az ifjú király iránt. Midőn ő felsége a piemonti és Carignan hgekkel díszhintajába lépett a Pitti palotában, megdördültek az ágyuk. A palotától egész az indóházig a katonaság hosszú sorfalat képezett. Kiérve az indóházhoz, Amadé király a váróteremben a nemzetőrség zenekara által a spanyol Riegohymnussal fogadtatott; ő felsége spanyol tábornoki egyenruhában jelent meg s miután rövid ideig beszélgetett a miniszterelnökkel s a spanyol követtel, a piemonti és Carignan hgek társaságában helyet foglalt a királyi vonatban a nagy számmal összegyűlt tömeg: Éljen a spanyol király! Éljen I. Amadé lelkes felkiáltásai között. A két herczeg Pisáig kisérte a spanyol királyt, míg a szintén vele utazott olasz miniszterek s a spanyol követ egész Speziáig környezetében maradtak. Rómában erélyesen folynak a készülődések a király fogadtatására a Corso egész hosszában ; a gázlámpák a kivilágításhoz szükséges készülékekkel láttattak el; s munkálatok a forum romanumon is folynak s nagyszámú munkás buzgólkodik mindenfelé. A Quirinal miután belül csaknem tökéletesen átalakíttatott, most kívülről is diszittetik s jelenleg méltó magába fogadni Olaszország királyát. Remélik, hogy ő felsége rövid ott tartózkodása alatt királyi háza számára némely tisztviselőket nevez ki. Az ünnepély előkészületeivel egyidejűleg az anyagi haladásnak is számos jele mutatkozik.. A vidékről számos gazdagabb kereskedő kezd megtelepülni Rómában s pompás boltokat nyit mindenfelé. Ezeknek példája aztán a római kereskedőket is arra indítja, hogy helyiségeiket javítsák és díszítsék. A pápa 26-án a belvedere udvarában szemlét tartott a volt pápai hivatalnokok felett, kik nem fogadnak el alkalmazást a királyi kormány alatt. A megjelentek mindnyájan feketébe voltak öltözve fehér nyakkendővel. A pápa közöttök a szokásos karácsonyi ajándékokat osztotta ki. A pápa részéről felhatalmazott gyűjtők könyöradományokat szednek a pápa elutazásának költségeire. Bizonyosan állítják, hogy a pápa magán könyvtárát és fontos iratait ládákba rakták. Antonelli egy újabb köriraton dolgozik, melyben a kir. kormány alatt hivatalt elvállalni vonakodott pápai tisztviselők nyilatkozata alapján tudatni akarja a világgal, miszerint Róma nem kíván Olaszországba kebeleztetni. A pápai bronzpénzek január hó végével hallomás szerint végleg kivonutnak a forgalomból. Róma polgármesteréül, hir szerint, Pallavic ini Ferencz hg. van kiszemelve s kinevezése valószínű, miután korábbi elutasító válaszát oly okokkal indokolta, amelyeket könnyen el lehet hárítani. A hivatalos lapból: Kozsehuba János szab. áll. honvédföhadnagy és Czakó József szab. áll. honvéd-gyaloghadnagy a honvédség létszámából kiterültettek. Grünschaich Károly aradi reáltanár „Szőllösi“-re, Baraneczki Henrik Ferencz aradi lakos pedig „Pekker“re változtatta vezetéknevét. A n . hivatalos részben közöltetnek a következő sorok: A birodalmi tanácsban képviselt országok cs. kir. pénzügyminisztériuma 1871. évi januártól fogva az ottani államterületre nézve utnemtt bélyegzett váltóűrlapokat bocsát forgalomba. Az ottan eddig használatbanlevő bélyegzett váltóűrlapok 1871. évi február 1-én végkép használaton kívül helyeztetnek, úgy hogy az említett időpont után az eddigi váltóűrlapoknak használása illeték-lerovásnak nem fog tekintetni, hanem a bélyegcsonkitásra szabott terhes következményeket vonandja maga után A használaton kivül helyezett bélyegzett váltóürlapok a cs. kir bélyegraktári hivataloknál 1871. évi január 1-től ápril 30-áig bezárólag uj bélyegzett váltóűrlapokkal fognak kicseréltetni, ezen időponton túl azonban sem kicserélésnek, sem megtérítésnek helye nem lészen. Budán, 1870. dec. hó 22-én. Hirak. Pest, dec. 31.