Ellenőr, 1871. január (3. évfolyam, 108-138. szám)
1871-01-01 / 108. szám
Bálint napjai) mind ez idő alatt folyvást udvarolt a szép Májusnak, szerelmes levélkéket csúsztatván kezébe az asztal alatt, mígnem a kutyanapok (melyek hevesvérűek már természetüknél fogva) elkezdtek féltékenykedni, morogni és dühödni rettenetesen. Április, ki szereti a tréfát mindenek felett, aztán némi igényt tart a nevezett kisasszonyhoz, mint legközelebbi unokahugához, biztató, uszitá a megveszetteket; s ha ezek bőszültsége kissé hűlni kezdett, újra tűzbe hozták azt azok a nagy bohók, a Kántor napok (Quatemberek) s csupa forrongás volt mindenütt, mígnem a vén Septuagesima (ki magát a napok anyjának tartja,veszélyesen elforditá a figyelmet holmi unalmas históriára az imádók seregéről, kik fiatalságában lábainál hevertek s jelesen egy Rogatió urfiról,a ki szüntelen meg akarta kérni, de a kit eltávolított mindig, mint bizonyítja a krónika. — (valószínűleg a kalendáriumot akarta mondani.) Aztán motyogott egy rakást az elmúlt napokról, a régi jó napokról, az özönvíz előtti napokról — míg bebizonyitá világosan, hogy vén fejéből elment az esze. A nap véget érvén, a Napok előhozatták köpenyeiket s felöltőiket, és elbúcsúztak. Polgármesternap eltünt a homályban, mint mindig; a Legrövidebb nap fekete ködben ment el, mely a kurta uracskát úgy körül fogta, mint egy tövisdisznó. Két Vigil—a bakterek neve az égben — hazakisérte Karácsonyt, mint máskor is szokták. Egy másik Vigil — tenyeres talpas legény, név szerint sz. Kristóf — észrevévén, hogy Hamvazószerda olyan állapotban van, hogy csupa gyönyörűség, felvette hátára, honnan a vén Mortificátió énekelt. „A denevér hátán repülők és más ily nótákat, de nem az ávék és penitentiások közül. A Leghosszabb nap nyugatnak elment bíborban és aranyban, a társaság többi része pedig a maga módja szerint. Bálint azonban és a szép Május együtt távoztak egy olyan szép ezüst esthajnalon, amilyenben lenyugodni szerelmes Nap csak kívánhat. Mozaik. — Egy levélben olvastuk a téves pontozás következő eredményét. „Caesar belépett fején, sisakkal lábain, hegyzett sarukkal szemöldjein, borongással jobb kezében, hű kardjával szemében, bősz merevséggel. — Nagy Británia diplomatikai képviselői, a a különböző államok és hivatali rangfokozat szerint, következő fizetést húznak (1851. óta): Francziaországban 100,000 font sterling; Törökországban 8000; Muszkaországban 7800 ; Austria- Magyarországban 8000; Poroszországban 7000; Spanyolországban 5000; az Egyesült államokban 5000; Portugálliában 4000; Brazíliában 4000; Németalföldön 3600 ; Belgiumban 3480 ; Itáliában 5000; Baváriában 3600 ; Dániában 3600 ; Svécziában 3000 ; Görögországban 3500 ; Helvécziában 2500; Würtembergben 2000; Argentini respublicában 3000; közép amerikai respublikákban 2000; Chilében 2000 ; Peruban 2000 ; Columbiában 2000; Venezuelában 2000; Equadorban 1400; Coburgban 400; Dresdában 500; Darmstadtban 500 ; Rómában 800 ; Persiában 5000; Chinában 6000; Japánban 4000. — Egy font sterling — mint tudva van — annyi mint tíz forint ezüstben. — Már hogy lehetsz olyan malacz ? pirongatá sáros fiacskáját egy apa. „Hát papa — felele a gyerek — a malacz nem a disznó fija?“ — Egy londoni kiadó számítása szerint, Walter Scott munkáinak kiadásai 1856-ig 7,967,369 kötetre mentek. A nyomtatásra használt papiros 1245 tonnát nyomott, s 99,592 rizmát tett. Ezen kivül volt az olcsó kiadás papirosa 227,831 rámában. Az összesen felhasznált papiros területe 3363 négyszög mértföldet takarna be. — Londonban most titkos tintát hirdetnek a postai kártyákat használók nyílt levelezésére. — A Times nyomdájában van egy gép, mely egy óra alatt 11,000 lapot nyomtat mindkét oldalon egyszerre. A Times 1788-ban indult meg, de fiatalabb mint a Morning Post, mely 1772-ben született, s így nem sokára százados ünnepét ülheti meg. — Sokféle utón lehet a történelembe jutni. Matuzsálem például belélte magát, Noá bele‘ Február 14-én van Valentine-day, mely egy valóságos levelezési karnevál Angliában. Mindenki ír mindenkinek névtelenül, szerelmesen, vagy gorombán, édesen vagy, keserűn, igazat, vagy nem igazat. Főleg azonban a félénk imádók tesznek e napon írott vallomásokat, szíves, galambos, mindenféleképen cziezomázott levélkékben. E nap tréfája annyira nemzeti szokássá vált, hogy a londoni főposta hivatalon Bálint-nap a legterhesebb, mert néha egy millióra is felmegy ezen kivételes levelek száma. Szerk.•’) május 25- KÖZGAZDASÁG. Üzleti hetiszemle. Pest dec. 31. A karácsonyi ünnepnapok a legerősebb fagygyal köszöntöttek be; a hévmérő 25-én reggel 15 fokot mutatott a nullponton alul. A hideg azonban nem tartott sokáig; már 26-án jelentékenyen alább szállott s 27-én valóságos lanyha idő állott be ónazóval és esővel. A hét végén valamivel ismét hidegebb lett az idő, a hévmérő néhány fokkal esett null alá, az ég folyvást borult maradt s alig múlt el nap hóesés nélkül. Az utóbbi héten átalában oly bőven esett a hó, hogy az időnkénti lanyha időzés mellett is, a földek még elég vastag lepellel birnak. A külföldi gabnapiacok a lefolyt héten is csekély üzleti tevékenységet mutattak. A gabnakereskedés közönséges forgalmi utait a háború és annak következménye elzárta, a spekulatió a politikai viszonyok fejleményéről uralgó bizonytalanság mellett nem bátorkodik nagyobb vállalatokba bocsátkozni s igy a forgalom mindenütt csekély maradt; a német piaczokon inkább a fenálló szerződéseknek igyekeznek megfelelni, miért is ottan az előfordult gyér árváltozások, átalában árcsökkenést jelentettek. Londonban az árak változatlanul maradtak, mig a hollandi piacokon némi hanyatlás mutatkozott. Piaczunkon szintén élénktelen volt a gaboaüzlet, s a forgalom már ez oknál fogva sem nyerhetett valami nagyobb kiterjedést. Búzában a kínálat az egész hét folytán csekély maradt, a tulajdonosok magasabb árakat követelnek s mivel a malmok legégetőbb szükségleteik fedezésére voltak utalva, engedniük kellett a tulajdonosok követeléseinek. Az árak ma 15—20 krral magasabban záródtak, mint a múlt héten, a forgalom azonban szűk határok között mozgott s az egész héten elkelt búzamennyiség alig haladta meg a 30,000 mázsát. A zárlati árak a következők : 87 fntos 6—6.15 frt. 86 fntos 5.85—6 frt. 85 fntos 5.75—85, 84 fntos 5.60—75, 83 fntos 5.45—60, mindez vámmázsánkint és készfizetésre. A határidőre kötött üzlet szintén lanyhán folyt, csak igen csekély eladás történt a Lancelouzában, tavaszra 5.35—38. Rozs csekély készlet és lanyha forgalom mellett árait változatlanul megtartotta. Csak mintegy 10,000 mérő kelt el 3.40—50 kron 80 fittal mérve. Árpában középszerű üzlet mutatkozott multheti árakon s egészben véve 20,000 mérő körül kelt el leginkább magyar malátaáru. Zab csekély figyelemben részesült s gyenge kínálat melletti is alig volt képes árait megtartani. Adásvevés alig fordult elő 55 futásnál 2.25—30 krral. Tavaszra szintén csekély kötés történt Győrből 2.20 krral. Kukoriczában a kész áru kerestetett, ebből azonban még mindig kevés jó piaczra; a jó áruért örömest fizetnek 2.80 krt; már júniusra fordult elő néhány kötés 2.87 V2, 90 krral. Rongy nagyon keresett, mind a kereskedők, mind a papírgyárosok részéről, a készlet azonban minden nemben igen csekély s élénk üzlet ki nem fejlődhetik ; az árak a múlt vásár óta mázsánkint 50 krral emelkedtek. A vidéken a jelen időjárás mellett hasonlóul felette csekély a rongygyűjtés, minélfogva jelentékenyek szállításra nem számolhatunk. Jegyzéseink: Első minőségű fehér 11—12 V., fr, félfehér 9 % — 9 */4, irodai 71/.,—81/*, finom göngy 63/4— 73/4, közönséges göngy 64—63/1, kék len 63/1—71/*, gyapot 37,6V* fr. Hamu zsír. Egy 200 mázsányi házi hamuzsir-mennyiséget, mely hosszabb idő óta itt feküdt s magas követelés következtében vevőkre nem talált, helybeli kereskedők hallomás szerint 16 — 17 */2 frton vásároltak meg. Az üzlet az áruczikkben átalában lanyha. Nyers bőrök. Az újévi vásárra számos vevő jelent meg, kik ha elég árut találnak, hajlandók lettek volna jó árukat adni. Mintegy 2500 mázsa különféle német és magyar tehén- és ökörbőr kelt el; az ökörbőr ára 76—82 frt, nehéz tehénbőr 78—80, könyv 85—86; pittling igen drágán kelt volna, de nem volt készlet. Lóbör elkelt körülbelül 1400 darab 11—12 frton. Borjúbőrből eladatott, 500 darab; a nehezek tejjel 114 frton és néhány száz darab könnyű fej nélkül 110 frton. Kidolgozott bőrökben részint az előhaladt évszak, részint pedig a közlekedési nehézségek miatt csekélyebb a forgalom, mindazáltal az árak szilárdak, kivált talp és fénybőrökben. Bárány-, birka-, őzborjú és kecske-bőrökben, mint az újévi vásár alkalmával rendesen nagy vásárlási élénkség uralkodott. Disznózsír. Miután a szállítás meg van nehezítve s az amerikai verseny mindinkább érezhető a külföldi piaczokon, az árak mintegy 3/4 frttal estek a héten és pedig nem csak készáruban, hanem határidőre is. Második kézből történt kötés 1000 mázsára febr. A májusi határidőre 37 7* frt hordóval s a kész áru is 37 */* írttal adatott. Ez árakon sem uralkodott valami különös vételkedv s csak a legégetőbb szükséglet fedeztetik; január-februári szállításra nem akartak többet adni hordó nélkül 35 7*—3/4 írtnál. Vidéki áruban csekély üzlet, miután a tulajdonosok a kínált alacsony árakon semmit sem akartak eladni ; névleges árak közönséges áruért 36—36 *, frt, simáért 3.67*—37 ; mindkettő hordóval. Szalonna. A vételkedv, a jelenlegi árak mellett csökkent; a tulajdonosok nem akartak engedni, s így a forgalom csak nehány száz mázsára szorítkozott 30—30 14 frton. Itteni oldalszalonnában semmi üzlet. Faggyúban csekély üzlet; az ár 32— 33 frt. Szilva. A forgalom nehány száz mázsa régi és uj árura szorítkozott, mi helyi fogyasztásra vezetett; az árak uj árunál a múlt hetiek voltak, réginek ára 6 frt. Olajvetemények. Repczében a héten igen gyengén volt az üzlet; csak 700 mérő adatott el kivitelre 91/8 frton. — Repczeolaj. Néhány száz mázsa kétszer finomított második kézből 3274 frton adatott. Nyers repczeolajból 100 mázsa vétetett fedezetre 3278 frton; tiszta olajért az ár 33 maradt. —Len olaj. Angolból néhány száz mázsa 26 frton adatott el, s igy maradt pénz és áru. A pesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései dezember 31-én. gSf« dhit«!int teli. 80 bt ezSsttns , , .1 ——1" —— I Pent—N.-Tárad. R..VársdrPest kisorsolással 1860. OOO frt. 92 25 92.75 200 - 1. magy. **«“*»***'•.................... 80— 82— ~ llun""t..................................... Béee-Pent. rest-Beru. „ . 1,.nl.,tt.So„,«ny.Bée» Bécs-Koprony Krilya-Bada. 1864. 100 . 11325 03.75 200 . — 1. magy. hordogyar ................. 75— 85— ---------------------- • - ------------------------ ■ - ■ ■ ------------ Jtdcs mnd. 2 óra 30 p. d n. Pest ind. « a- ««- ____ Bnda.Hanniaa-nioprnng-ueca. nee« c. | g — 930 e. Alsó-A asz mai I-ndiebenn. kötvény................. -i — Bazinserk 8.45. Bea érk. 6.424- v — 6.18 regg. Bue. ind. 8.40«.- 11.50 a. M^reerk! iW 4 o.12-I _______________________________________________I________' Asgol-osztrakbank pefiz. 200 frt ezüstben . . ■ . 193 50 194— ______ akányerk.^Urt4^.^2.34 r---------------------------Mobacserk. -Augu- ^is--------------------- _______________________________________________________________________________________________________________________________________ ..._____________________________ * ‘ • S2-5C 8s— pMt “d- ®-84 re8S- ~ 5-18 est« N-Várad ind. XI.- d. «. - 8.01». _ 5...................................... » I » üu-' • • • 8,s-" 890-~ Czegléd ind. 9.39 regg. — 8.—est« P.-Lsdány ind. 12.55 d. o. — 11.1*4. S s «»an- varamban- 3 "SS S £ S J-f S 27 Fraocs.HMatrbaiikbeaa.60frteaMtb.ll . . 96.- 96.50 P.-Lsdány ind. 2 07 d. u. - 12.40 éjjel Czegléd ind. 5.33 est. - 535 r. Gabona-árak. ► I____*£_________££-------- ? |í 3 3 fii « I Sffií32W*o«pi: *. ****«.«.» i«s»«. mo - tm. ° a. főm | frt. .r. fonti frt. ti. _£__________ , v . , —-rrr------rr— -£-!-----^ , T-rrr-------- Erzeébet-paiya 200 frt pp............................ «430 214.7* P««f- Cseiffiéd. j (POM-Pot ” 83 5 40—a Cli Hr"3.55 5 65 8 8.24 Ango magyi bank ... . 78.50 79 pO R. Maranni hanya , . .. Ferdinand északi pálya 1000 frt pp................... 2048-2052 - l«t ind. 6.34 regg. — 6.18 d. u. Czegléd ind. 6.14 est« — 6.15 reggaL Bnta, bánság 5.70—5.80 86 15.85—6.95 — ~ Banati Veresk. 6« ipartan. . . - - 100 6 16 Salgótarjani banya . . . . • CS. Ferencz József palya 200 flrt 0. é. ezüstben . . 183.50 189.— Czegléd érk. 8.64 regg — 6.39 est® Pest érk. 7.40 est« — 3.40 raggal. • * 1? 6 --610 la ?! -6.25 88 10-25 Magy. art. hitelbank . ... • 82- S3. 200 20 Pest-Fmm. hajóepit. gyár . . . 140— tan - Kassa-oderbergi vaspálya befl*. 60 frt ezüstben . 9«_ 92.50 Peat-Kassa Kassa_Pest . ' as “7 6 6 1 »8 • ■ 60 _ Frantz,a magy. bank.................... 64 25 64 50 120 — »oda- és vegy-aragyar ... . — •— ~ Triesti Lloyd 500 frt op. . . . tan 10,1 Kassa. mássá lesz. • »Intim. . aa 83 5.40—5.^ 84 6.00 5.^ 50 _ Magy. jel... bank............................ — —— 200 24 Spodhímgyar............................... -'- J Erdély, pálya 200 frt ezüstben . .!?• r«»‘ ind. 6.34 regg - 5.23 d. n. Kassa ind. 531. regg. — 10.15 1 «. • » • * ® !o BOiTB'oo 1300 — Pozsonyi hitelbank . ------ —500 65 1. szeszfinomit®........................... 220.— 240.— Államvaspálya 200 frt pp. ezüstben . . * ' r-a‘,n i-on Debreczen , 3.05 d n. — 2.48 regg Miskolcz ind. 7.55. regg. — 2.o d. n. r- ‘ re S I! K'“slS 5000 . iparbank........................ 44— 44.50 500 60 Újpesti........................................ nén vaspálya 200 frt 0 0. ezüstton * ' Miskolcz .. 7.24 este - 8.46 4.«. Debreczen ind. 22.19. d. 0. - 9.54 «st«. , pttim* . n 88 0.45-5.55 84 115 60-5.70 s Pesti népbank ....... 29— 30— «00 - Drasch« tégla.............................. 80—' S2— Tiszamelléki gasp. be«z. 140 frt pn.................... 7?60 80 Kassa érk. 9.56 este -12.51 d. n. Pest érk. 8.40. este - 8.40 regg. ::!tsrsl?irts 8 ! bsSiSÄ:: ::rr: £'? s*?«“ •::: -- TESS“: r - 'S| H Ä t&ni rSSÄ SS-a a tfi SS , bácskai m. . M 5.40-5 5 84 -6á-5.05 12 _ Első erdélyi bank ...................... 67- 69,- _ _ 5*1, % magy. földhit. . .. 88.50 89— Alföld-fiumei gasp. 200 frt ét. 5*1« i ! . \ * ®“30 *’■«? Zombor-Szeged. »• » ”1 8 5.,0—5.80 86 ,5.85 a »5 40 14 O-Budai takarékpénztár . . 75— 80,— _ _ 6*10 töredek jegy „ —.— Dunagözh. társ. pp..................... . 88.'— 83..Szeged-Zollib nr. 40 — Ferencz-József városi tak. ... 44— 45.— _ _ 5’1, “|„ magyar jelzál. b. . . 8250 S3— Ferdinand éjszaki vasut 5«L pn. ‘ Szeged ind. 1.45 d. n. Zombor ind. 7.43 reggel _______________________|_________________I________ 40 — Gödöllői tak................................... —— — — — _ Kereskedelmi bank........................ 38— 88.25 Fecs-barcsi vasút 200 frt 0. 1 . . . * * 90,?I 9*’— Szabadka ind. 4.41 d. n. Szabadka ind. 10.12 d. e. — Hangú frt kj 80 ~ Iparosbank. . . . ... 26— 27— _ _ Lánczhid 6% ....................... 90— 91— 1, érd. pálya ezdetben 5°l, • 18-“® f,1'- Zombor érk. 6.43 este Szeged érk. 11.14 d,«. Msngu ftt. kr. 63 240 festi takarékpénzt........................ 3100 — _ _ Miskolcz, malom . ...... -------------- Ailamvasut 500 frank . ... . • 86-TS sl ~ „ , v __—------——— - 100 3 Pest-lomjai tak. pénzt.. .... 156— 157— _ _ Losonczi posztógyár.................. ........—— 1867. . ... • 134.— 135.— N.-Vftrad — Kolozsvár. Kolozsvar-S. varad. Beis . . . 80 font után szilárd »5. 3.85 30 »j, I'est-Terézvir. táppénzt.. ... 4550 46- _ _ Budapesti malom . . . • . . 137. 138— Déli vasút , ’ . ‘ ’ ' • 131.~ K-Várad ind. 4.35 d. n. — 4.33 regg. Kolozsvár ind. 6.02 r. — 12.511.«. irpa, malátának . 73 . . » 9 .07. an 40 — Pest-kőbányai lakpénzt.. . . . —_ _ Pannónia gőzmalom 101, . . . —— . 6° „ boni 1870—1874 500 frank . . . • '18'8® 1'3‘‘8 Kolozsvár érk. 9.18 este — 11.35 d. e. K.-Várad érk. 11— d.«.- 8.U s. . abrakai. . 72 , , • 8 “.85 30 — Pest-külvárosi takpénzt..... 27.50 28.50 Dániai/ nováVál/ Tiszamelléki vasút ez. 5*1» _ _ . , • 83.32 89.60 — .f.i,z-v«r-trad. Zab . .... 50 , s 2.00—4.02 40 170 Újpesti takpénzt....................... • —.— —.— PCnZGK GS VOKOK. Magyar keL vaspálya • —* Arad- K..Fellérvár. • Kukoricza báns. . mérője .------------- 500 40 Árpidmalom............................... 280— 290— _ _ Arany............................. 5.69 5.90 . 85 50 85.75 Ind. 6.12 regg. K.-Fehérvár ind. 4.41 reggel másnemű... • » 500 60 Aradi gőzmalom...................... —— —— _ __ Napoleondor . ..... 9 97 9.99 K.-Fehérvár érk. 1.55 d. n. arad érk. 11.50 d. ». Köles !■’!!’. 80 ’ szilárd —.- - 5^0 6« Comercia malom ..................... 450— 460— ~ ~ Porosz tallér .’ .' .* *. } gji ifgS't MagánSOrSjegyek (daralmaklnt.) Peat-S.-Tariftn. I ,0-«, Eepene fekete . . 75 mérője , 500 45 ....................................................... 120— 195.— _ Frankfurt 100 dél. frt. . 103 50404. Pest ind. 7.30 r. - 10.33 este I S.-Tarján ind 10.47 d. e. - ro.««, bánáti. . 75 . . .63 500 55 Királymalom.................................. 415— 425.— _ Hamburg , M. a ... 91 25 191.75 Hitelintézet................................. 100 frt ». é. Hatvan ind. 9.50 r. - 2.43 éjj. Hatvan ind. 1.10 d. n. ■« 160 18 Luiza . . ................................. 128— 130— . _ London 10 L. SterL.................... 124— 124.25 Clary........................... . . pp. 40 frt! 13 25 18175 6.-Tarján érk. 12.05 d. n. - 5.32 regg. ! Pest érk. 3.04 d. n. »• I »"■e------------------------------200 — Molnár és sntő ................... 16,.— 170— _ Porig 1OO frank ... . • . _.— Dunagőzhajózási társ. . . . . 100 . ^ __ . Pfiakok*—Hatvan. ' « I * « I * 200 - Szarvasi malom............................ ........_ Becs.............................................. ... ........ Keglevich................................ * 10 ’ 94 ?8’- Hatvan-Miskolc*. Miskolcansaivan III Érték-papirok. | | igg 50 ^ ----- *. ( ; - - ' ' Nem hiv. jegyzések. ' ' : | | : : *. .* .* ‘ . *. ! 2 \ ^ ST* & & Vm - ISV I SAf % & ^ - |-* ----------- Allam-papirok-----------------500 - Um.^ . ' . |7®.- - Aradi kereskedelmi bank ... . -------------- R^oH-mn^gy 10 , ,4-15- Vd.no»-Oy»rta-Gy6ngyöS. J «yönKyOs-Vftmoa.GyUrk Maovar vasúti kölcsön 120 frt 102‘- lu3 50 600 220 Henger ............................. 460. 470. 299 ~ Athemreum . . . a . . Z- J'- .............................................................«Z 40 ’ *»•- 89•- Vámos-Györk L 11.45 d. e. - 3.29 r. Gyöngyös i. 9.47 d. e. - 12.4*. . MiItat .metU-kölcsön 66-- «.25 50O 35 L .................................................... 830— 840— 429 ~ ........................... J_____Inest városa......................................................V 50 ’ ?7 " 2?'~ Gyöngyös é. 12.19. d. n. 4.04 r. | Vamos-Győrk é. 10.16 d. e. 1.01 *• SASSJSrkStrraa^ar 77 50 100 - Budai gyártelep . ... 85— 66— 290 “ Erzsebetmalom........................... Z~ Z Waldstein 20 bt pp. . 89-50 60*0 3 St . Zákány-Zágráb. Foldteherm. kotv. magy . — ——— 200 _ Felföldi József ........................... —— 506 - Ganz-vasgyár............................ . • • Windischgrátz 20 frt pp. ............................ 18 — 20— Zágráb—Zákány. f . 722 r • » 1867. .záradék 75 50 1000 60 Pannónia malom _....................... 565— 575— 299 ~ ®,0817“.r..................................... ,2* ' 29_ 21— Zágráb ind. 7.25 r. -9.02«. Zákány ind. 3.35 dla - 7.22 r ’ ’ 1867 záradék —— 600 110 I. Magyar serfőződe..................... 575 — 580— 299 ~ tendéglö . . . . . . . 122-1-4- stk. 11.21 d. - 2.19 ejj. . | Zágráb erk. 7.32 est« 12.49 4 . ; K5SS8 — 3 igsS“? Jtz X - SA.:-.:: SSfeaSfc.4*!“ S ; SiSiTMr- m- 3 - Baass-w S-jf Köziekedé«. sauft IS »ris« ES« “"■*' :lsf. r*—raa^ $»«» s «• satsarr » - **&*»■■■■■■ ■■ ................... • « »nsti sr-Aisa =%*: SI S :T :: ^ K A bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései : t . 5111ISISSS: ,o* ; 1 • SS »neAt.1 rttoL . ; : : 258- 2^- 7 Z !“- :m- ___________________dezember 30 &n.__________________ fejéri.*; 25 Pp:ddlÄ#"T A'1 ; ■ lapnmy^l.'e.M r. 1.20 d. u. — 1.10 é. • I Z - KÄÄ“. . .’ • -- 2-- mn - fdottjTandt Bée.-BazStSemélyV0na^0k.« „ ’ B‘“ " ^nda-Fehérvár-Béc^ Bée^'ehérvár.Bada. 299 “Karos..................................\»Z \%Z 2W ", A hojd .* .* .* ! *. 2- tövedel mai-nov szerv bankj 51, . ■ ■ . "6~—"o Béo. iJS^AOre“*- 8- est. Ba,iá,"n“n'^^“‘émVán. Butda indulás 7- r. - 9.30 e. Wc, indulás 7,45 r-W». 299 1 ..................................«85-1 286 - 2M _ Losonczi posztógyár.................. — Jövedék ma,, nov. szerv. bank,. « . Pozsony 1. 10 8 r. - 10.54 dj Temesvárind. 10 43 .-S 16 r. fehérvár indulás 10- r. - 12.5 ». Uj-876ny intoks 2.15 d. n. -11.15_s. T. - Alföldi .... .. 167.50 168- 61 - L“1 ........................... 19— u— 1854-k, sorsj. (250 frt pp.) 4°1#............................ 88.50 89— erk.7.4 SS01 i-- 1.Mireg. Csegléd md. 6.35 r. _ 5.32 d. n. Bécs érk. 7.50 e. - 8.44 r. Buda érk. 7.5S e. 600 - Észak-keleti................................. 156 50 157 - 200 25 Cetl szekrenygyár ....................... 120— 125— 1860-ki sorsj. egész (500 frt o. é.) S*1, .. . 9351 93.50 ^ MS.nd'54 8.18a 7 “n3 re*- P»szerk. 9.6 reggel - 8.2 est« Mohács-Barca-Zákány. zákány-Barco-MoháCá. 3 =S»»*- ::.••• .áa g 2 = H £aSA:.:.; Laptulajdonos: Csernátony Lajos. úszott, Gambrinus beleitta, Aristoteles belegondolta, Aesopus bele mesélte magát, Sz.Jánost bele ugrasztották, Dominicus belekodlta, Rafael bele festette magát, Livingstone bele utazott, Montgolfier belerepett, Tell Vilmos belelőtte magát, Taglioni bele tánczolt, Dr. Jenner beleajtotta, V. Károly bele ette, Talayrand bele hazudta magát, Yong Brigham belenősült, Cartouche belelopta, III. Napoleon bele csalta, Bazaine bele árulta magát. Hogy pedig saját embereinkről is szóljunk: Eötvös belepapolja, Kerkapoly bele számítja, Simon Flórent bele beszéli, Stupa bele főzi, Liszt belejátsza magát. Szapáry bele nyargal, Gyulai bele magyarázza, Orczy Bódog belerendezi magát. Van aztán sok más, ki beleül, belekiabál, belenéz vagy beleakasztja magát. De minek folytatni a sorozatot, a történelem, mely neveiket följegyzi, érdemeikről sem feledkezik meg. — Régen sürgetjük, hogy síkos kövezetünket hintsék be fűrészporral, de a kapitány nem rendeli el, pedig megtörténhetik, hogy épen a miatt tör ellene a férjek összes hada. A napokban történt. — Máli, ma egy katonatiszt karján láttalak ! — E szavakkal ront be neje szobába egy, különben békés természetű férj. — De lásd kedvesem, mikor olyan síkos volt a járda! Vagy ah, te azt akarod, hogy nyakamat törjem? S ezzel a szegény férj ellen fordul a zivatar. Remegj kapitányság! Divatos riadó. Honfiak itt az idő, kiki fogja kezébe a fegyvert. Rajta tehát, mert most — bújnak elő a nyulak. — Egy nem épen karcsú teremtü bankár panaszkodott, hogy szabója oka annak, hogy elhízottnak látszik, mert ruháit mindig bőre szabja. — No hát ne fújja föl magát legalább előtte — mondák neki. Újévi gyapjuvásár. Pest, dec. 30. Az e héten itt megtartott újévi gyapjuvásárt bel- és külföldi vásárlók kielégítőleg látogatták, s élénk kereslet fejlődött ki középfinom és közép egy- és kétnyiretű gyapjúban, mint a melyek katonai posztóra alkalmasak, mig finomabb posztógyapju kevésbé volt keresett. Az összes forgalom mintegy 9000 mázsát tett, miből 5000 m. esik egynyiretükre, 3000 m. kétnyiretükre, s 1000 m. egyéb gyapjú-nemekre. Az árak a következők voltak: egynyiretü posztógyapjú, finom 110 I —130 frt, középfinom 96—100 frt, kártolt gyapjú I 88—93 frt, kétnyiretü, téli és nyári, hegyi 88 — 95 frt, gyöngyösi 78—85 frt, tiszai 82—88 frt, czikk gyapjú 55—57 frt, gyárilag mosott 116 —140 frt. A legközelebbi Józsefnapi vásár márcz. 12-én kezdődik. Vegyes. — A londoni „Economist“ folytatja czikkeit Francziaország pénzügyi helyzetéről. Legújabban a következőket írja: A kormány Tours-ból Bordeauxba menekülése alkalmával újabb rendeletet bocsátott ki, melyben meghatározza, hogy kereskedelmi váltóknak a nov. 14-ki rendelettel engedélyezett fizetési elhalasztása 1871. évi jan. 15 dikéig hosszabbittatik meg. Alig érkezett meg a kormány Bordeauxba, midőn elhatározta, hogy minden kereskedelmi közlekedés, legyen az bevitel avagy kivitel, tekintet nélkül a lobogóra tilos a csatornának Caen és St. Valery sur-Somme közötti részében, kivéve Havret. Ezen rendelet okául azt adták, hogy Rouen-Tecaupu és Dieppe az ellenségtől meg vannak szállva — amidőn azonban a rendelet a parti városokba megérkezett, az ellenség az utóbb említett két városból elvonult. Londoni lapokban egy brüsseli távirat azt mondja, hogy a „franczia pénzügyminisztérium tudtul adta, hogy kötelességeit jan. 1-én teljesíteni fogja.“ A párisi lapok semmit sem szólnak erről, sem Toursból sem pedig Bordeauxból hivatalos közlemény eddig nem érkezett. Azt azonban föl lehet tenni, hogy a kormány intézkedéseket fog tenni, hogy az állam nyilvános kötelességének eleget tegyen. Kivonat a hivatalos lapból. Árverezések. Érd jan. 9. és febr. 9-én Polakovitz György ingatlanságai (475 frt b. é.) a községházán — Mikófalva (Heves m.) jan. 9. és febr. 10-én ifj Boros János birtoka (500 frt b. é.) a községházán. — Rohrbach (Pozsony m.) m irt. 7. és apr. 13-án Hajduch Antal birtokrésze (800 frt b. é.) a községházán. — Pécs jan. 18 án Novákovics András és neje ingatlanságai a telekhivatalban. — Esztergom jan. 27. és febr. 27-én Szálkai Tóth János és neje ingatlanságai a telekhivatalban — K 10busicz (Trencsén m.) jan. 23. és febr. 23-án Androvics Luczia birtoka (16,650 frt b. é.) a községházán. — A 1115 -111 micz jan. 25. és febr. 27-én Unger Márton birtoka (2988 frt b. é) a községházán. — Ó-Tura jan. 16-án Mokocz Pál és Hona ingóságai. — Felső- Bony (Nógrád m) jan. 31. és mart. 1-én Jeszenszky József birtoka (2520 frt b é.) a községházán. — Ó-Budán a szeszgyárban jan 10-én ingóságok , bútorok, kádak és szeszgyárbeli holmik Árlejtések. A zombori m. kir. jószágigazgatósághoz jan. 15-ig irásbelileg tölgyfa-szállitás iránt a Ferencz-csatorna számára. — Arad város polgárnagyi hivatalához febr. 1-ig leitmerési munkálatra. Csődök. Schön Lajos pesti bérkocsis-mester ellen jan 25—27-ig; id. tömegg. Szőllösy Benő, perügyelő Halász Ferencz. — Zilczer és Redlich pesti kereskezés ellen indított csőd megszüntettetett. Pályázatok. Pest város tanácsához jan. 15-ig két statistikai hivatalsegédi állomásra. — A zalaegerszegi adóhivatalnál szolgai állomásra a soproni p. v. igazgatósághoz 2 hét alatt. A bécsi börze távirata. Deczember 31. 5 perc. Metalliques 56.45. 5 perc. nemz. köles 65.45 1860-ki állami kötes. 92.40 Bankrészvény 729 .50 Hitelrész. 246.30. — London 12. 25. — Magyar földteherm. 77.—. — Temesvári 75.—.— Erdélyi 76.— — Horvátorsz. 83.—. — Ezüst 121.75 Arany 5.89. — Napoleondor 9.96. Vízállás és időjárás. Pest, dec. 31. 6* 11' 4 fölött zajlag Pozsonyban dec. 29. 5' 10" felhős Máramaros-Szigeten dec 30.4*1" havas Szathmáron dec. 30 17' 2 " felhő Tokajban dec. 30. 20* 5*" felhős Szolnokon dec. 30 15’ 9" felhős Szegeden dec. 20. 19' 4“ ködös jégállás Aradon dec. 29. 4‘ 5" esős Nagybecskereken dec. 29 4' 7" esős jégálág Eszéken dec. 31. 3' 8" ködös Sziszeken dec.30. 10‘ 1" felhős Zimonyban dec. 30 16‘ 10“ esős Ó-Orsován dec. 30. 13* 8“ esős Színház. Nemzeti Bérlet 185. szám Vasárnap, január 1-én 1871. A király házasodik. Eredeti vígjáték 3 felv. Irta Tóth Kálmán. Személyek: Róbert Károly özvegye, anyja királyné Paulainé Fia, I. Lajos, Magyarország királya — Lendvay Fiori, velenczei herczegnő, fiatal özvegy Delfino velenczei doge rokona — Szigligeti A. Magnificus Dominus Balbo, udvari tanácsos — — — - — Benedek. Costissimus Guido — — — Komáromy. Kont Miklós, a Velencze elleni hadak fővezére — — — — Molnár, István, bosniai bán — — — Szigeti Imre. Erzsébet, banilla, leánya — — Felekiné, Kiskópjai, Nagykapjai. Kópjai Imre — Szerdahelyi. Udvarmester — — — — Várföldi. Angol követ — — — — Balázsi Franczia követ — — — — Hubenai. A római császár és cseh király követe Újházi. Fanni, velenczei gróf — — — Nagy Imre. Lörincz, a bán szolgája — — Benkő. Kezdete 7 órakor. Budai várszínház. Vasárnap, jan. 1-én. „Dalos Pista“ eredeti népszínmű 3 felv. dalokkal, irta Szigligeti. Felelős szerkesztő : Csernátony Lajos. A „Gyors-posta“, szabadelvű politikai legolcsóbb napilap röviden, élénken és hiven közöl mindent, ami boán és künn történik. Megjelenik január 2-dikától fogva. Félévre 6 frt, net, évre 3 frt. Heckenst Gusztáv, 690—3 lapkiadó hivatala, Pest, egyetem utcza 4. sz. Városi vigarda. Vasárnap 1871. évi január 1-én fognak a vigarda termei uj diszités, uj rendezéssel és nagyszerű kivilágítással, a tisztelettel alulirt felügyelete mellett nagy séta-hangversenynyel újra megnyittatni, melynél a József főherczeg ezred zenekara Leibold C. karmester személyes vezetése alatt fog működni. Ezt fölváltva, közkívánatra Jéki Sándor győri magyar zenetársulata fogja a tisztelt közönséget nemzeti zenéjével mulattatni. A czukrászdában kávé és czukorsütemények állnak a tisztelt közönség rendelkezésére Fischer C. czukrászdájából, az étteremben pedig, a czukrászda mellett, hideg ételek, bor és márcziusi sörből (az I-ső magyar sörfőzdéből) bőven gondoskodva lesz. Helyárak: egy páholy 3 frt páholy-ülés 1 frt. Karzati ülőhely 50 kr. — Bemeneti jegy 30 kr. Pénztár-nyitás 4. Kezdete 5 órakor. A tisztelttel alulirt bátorkodik a t. közönséget értesíteni, hogy a vigarda átvételével minden igyekezete azon lesz, hogy a tisztelt közönséget minden tekintetben teljesen kielégítse. Tisztelettel Schallern Frigyes a vigarda bérlője. (Beküldetett.) Szakadatlanul történnek nagy nyereményei ORLICK JL tanár játék-utasításaival. Többek közt az utolsó időben tornában részesültek Branner Mór Újvidéken Jante Károly Pozsegán Ivanovitz P. Almiszán Rotter Nándor Akasztón Marx János Aradon Roth Ferencz Bukarestben Hechler János Turn Severin. A nevezettek ezt bizonyítani fogják. Feltételek 100p részlet a nyereményben és az utasítás kézbesítése előtt 1, illetőleg 2 frt mint költségbiztosíték. Kívánatra titoktartás. Ezen játékok szegények által is létesíthetők. Aki tehát valódi kilátással akar játszani, forduljon Orlice mathematikai tanárhoz, 806 (2*) Berlin, Wilhelmstrasse 129. (Berlin, Wilhelmstrasse 129.) 7 ’ Pest. Nyomatott Légrády testvéreknél. Valódi rajtáruk bámulatosan olcsó árakon és jótállás mellett kaphatók ROTHAUBER TESTVÉREK diszmó-, nürnbergi- és rövidáru kereskedésében Pesten, királyutczában 1. sz. a. Pipák, pakfong és ezüst kupakokkal, legnagyobb választékban vannak, valamint szivar-szipkák, és nagy raktárom úgy nagyban, mint darabonként. 686. (1-3) _________________________ Herschler és Willner vászon- és ruhanemüek gyári raktára Kristóftór, 5. szám alatt Pesten. Nagy raktár mindennemű úri-, női- és gyermek-fehérneműekből; továbbá rumburgi, izlandi és hollandi vásznak; creas és sileziai vásznak, és ,jt szélességű lepedővásznak; asztalterítők, kézi és asztalkendők, valamint terítékek 6, 12 és 24 személyre; fehér és sznes úri- és női vászon- és batust zsebkendők, nagy választékban franczia nyakkendők és valódi franczia hímzett és varrott vászon- és chiffon mell-részek, mindenféle derék- és lószőrszoknyák, gallérok és kézelők, harisnyák és kaperák stb. stb. raktára a legjutányosabb gyári árak mellett. Teljes kiházasítási készletek eszközlése: 685 (3*) A legfinomabb és legolcsóbb szikcsárukat ajánlja az első szikcsáruk benne BECK VILMOS-tól Pesten Dorottya utcza 12. szám 1--e emelet a Lloyd épület mellett.