Ellenőr, 1871. január (3. évfolyam, 108-138. szám)
1871-01-26 / 133. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. I Évnegyedre . . 5 ft. — kr. Félévre . . . 10 „ —- „ Egy hónapra ! 1 „ 80 Egyes számra 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 133. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve Ión ■ finn epre következő napon. A lapot illető reklamátiók Légrády teatorek irodájába (8 eas utoaa 84. es.) intézendők. Csütörtök, január 26. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasáboe petit aor egyszeri | A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. sz&m. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr" kiadó hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pist a sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. A szent részvét nevében. Francziaország nyomorának enyhitésére intézett adakozások. (Harmadik gyűjtés.) A mait kimutatás összege 41 frank, 2 ar., 4 frt, 3 db 1/1 frtos ezüstben és . .2009.19 A „Bihar“ t. szerkesztőségétől .... 20.20 Győrről Revisnyei Reviczky Károly úr beküldötte a következő, egy baráti összejövetel alkalmával begyült adakozásokat: Gyapay Victor 5 frt, Gyapay Dénes 5, Dallos Imre 5, Lippay Géza 5, Dallos István 2, ifj. Reviczky Károly 1 forint. Összesen 23.— Szunyoghy Zsigmondi VI. oszt. tanuló 1, Szunyoghy Sándor VI. o. t. 1, Szunyoghy István II. o. t. 1, s Karakas Lajos ügyvédjelölt (beküldő) 1 forint. Összesen......................................... 4.— D. Gy. gyűjtése egy barátságos összejövetel alkalmával................................ 5.60 A dohányadóról. (Válasz a „Pester Lloyd“-nak.) I. A múlt nyáron a képviselőházban az ellenzék egyik tisztelt vezére, Ghyczy Kálmán úr — a megyerendezés kérdése lévén napirenden — egyikét tartotta azon beszédeinek, melyek újabb parlamentáris életünk fénypontjait képezik. Barát és ellenfél nagy figyelemmel, elragadtatással hallgatták a nagy fontosságú beszédet, mely az angol alkotmányos kormányzat rendszerének ecsetelését foglalta magában. A P. Lloyd országgyűlési tudósítója megjegyzi, hogy Ghyczy elővett egy könyvet, s abból kiírta, hány békebíró van Angliában. Ehez hasonló bírálatot többször találhatott az olvasóközönség az ellenzék kiválóbb férfiai felől a nevezett lap hasábjain, — igen természetes, hogy én, ki sokkal hátrább állok minden tekintetben a párt vezérférfiainál, más eljárást nem is várhattam, küönben is az „Estilap“ megszűnvén, ennek szerepét is úgy látszik a „P. Lloydnak“ kell most már helyettesíteni. Végig olvasván a P. Lloyd ellenem intézett első czikkét, rögtön eszembe ötlött, hogy ugyancsak a múlt nyáron a bécsi Burg színház egyik jeles tagja, Meixner, Pesten lévén, egy kis vígjátékban egy Winkelschreibert személyesített, mégpedig találólag és remekül. A Winkelschreiber (zuglikász) korlátolt elméjű fráter volt, ki csekély fizetéséért kész volt a Chefredacteur parancsára minden irányú czikket írni e melőleg és sajtólag (schlagend). A Winkelschreiber furcsa egyéniség is volt. Ha tollat fogott, egyszerre nagynak képzelte magát, szakértőleg mosolygott a dilettánsok munkája felett, s mely kérdésben legnagyobb volt tudatlansága, felöltve magára a tudósok öltönyét, fitymálva szólott mindenről s mit korlátolt elméjével fel nem ért, absurdnak állított mindent egyaránt. Meixner ismeri az életet, s meglehet, hogy mintaképét nem épen a Winkelschreiberek sorából vette, mert charlatánok mindenütt vannak. Ezen kitérés után térjünk a dologra. Nem törődöm azzal, váljon a P. Lloyd Chefredacteurje vagy H. jegyű munkatársa ebenbürtigek-é, csak egyszerűen azt tekintem, hogy adórendszerem ellen némely alaptalan ellenvetések tétettek, azért felelek e különben kihívó modorban írt czikkre, bár azon feltevés, miszerint csak hasonszületésűekkel fognék vitatkozásba állani, bizonyos jogosulatlan gőgöt feltételez, pedig személyesen nem ismert egyéneket gyanúsítani nemcsak helytelen, de illetlen dolog is. Hogy én a P. Lloyd főszerkesztőségéhez intéztem válaszomat, annak oka volt először az, mert nem lévén a P. Lloyd irodai viszonyaival ismeretes, jó lélekkel állíthatom, hogy nem tudtam, ki az a H., de ha tudtam volna is, ki ismeretlen kíván maradni, a discretió követeli az illető kilétét nem kutatni, különben is a főszerkesztő azért, mit lapjában írnak, erkölcsileg és törvény előtt felelős. Azon feltevés, hogy a parlamenti vitatkozás alkalmával a P. Lloyd főszerkesztőjének nem csak azon előnye lesz előttem, hogy őt a többség pártolja, egyszersmind azon hízelgő nyilatkozatot foglalja magában, hogy a főszerkesztőnek több fölényei is lesznek. Ezt én mind megengedem, sőt sok szerencsét kívánok azon pályához, melyre lépett, de amelyen a pályafutását meg se kezdte. Egyébiránt a servilismussal határos a munkatársnak jóslatok és egyéb feltevések által hízelegni, s hiba a főszerkesztőtől, hasonló hízelgő insinuatióknak saját lapjában helyt adni. A dicséretet bízzák az illetők más lapokra, az öntömjénezésnél alig lehet valami émelygősebb dolog. Egyébiránt tárgyilagos feleletemre, csodálkozom, hogy a főszerkesztő beleegyezésével hasonló modorú s jogtalan, alaptalan feltevésekkel gazdag feleselésre jogosítva érezte magát az illető. Azon czímekre, minek a pénzügyi reformátor, nagy demokrata, dilettáns, megjegyzem, hogy aki a nyilvánosság terén s a közélet mezején működik, az reformátorsága, democratasága felett önmaga mellett hiába tenne bármiféle contestatiókat, akár tagadásokat. Nem hiszem, hogy a P. Lloyd csak egy szót is talált volna akár parlamenti beszédemben, akár közleményeimben, mely csak példálózgatással, vagy hivatkozással arra lett volna magyarázható, miszerint én magamat reformátornnak, vagy szakértőnek tartottam ; elundorodnám magamtól, ha a P. Lloyd H. jegyű írója kérkedő modorával bírnék. A közvélemény megszabja a nyilvánosság embereinek értékét, becsét; mégpedig akként, hogy azt önhitt fenhéjázók a rágalom izzó nyelvével meg nem marhatják, s obscurus szószátyárok el nem homályosithatják, s el nem vehetik azt, mit egyiknek vagy másiknak e közbirodalom ajándékozott. Ha pedig valaki haszonvehetetlen, értéktelen egyéniség, akkor sem a dicsekvés, sem önhitt kérkedés valakit nagggyá nem tehet. Példabeszédekben szememre vettetik, hogy a szegényebb osztály érdekében kívánom eltörölni az egyedáruságot, s példálózgat továbbá az illető, hogy minő vétek keresztes háborút indítani az indirect adók ellen. Hogy én adóelengedésekkel választóimat sohasem kecsegtettem, csak egy pár szót óhajtok idézni azon programaiból, melyet, midőn kerületemben megválasztatásom iránt az első lépést tettem, kibocsátottam. Akkor sajátságos helyzetben voltam. Madarász József barátom helyettem Szilágyi Virgil képviselőtársamat ajánlotta, s kiért, miként állítá, jótáll ő mindig, míg az én programmaimt egy pipadohányt sem érőnek nyilvánítá. Ezen izgatásokra én a többi között így nyilatkoztam. A körülmények által ránk nehezedett és az országgyűlés által elfogadott terhek valójában súlyosak, s ezeken könnyíteni vajmi nehéz. Ki kellene fejteni gyorsan minden irányban közlekedésünket, elhárítani az absolut kormány által behozott minden oly intézkedéseket, melyek a gazdászatot s munkaszabadságot gátolják. Az indirect adók minden nemeinek rögtöni eltörlése nem áll a fekvőségekkel bíró érdekében, az indirect adók helyes alkalmazása az adófizetők egy részének lehetővé teszi az államterhei egyenlő viselését, s a rögtöni eltörlés által a földbirtokosokra óriás terhek nehezednének. Bár az indirekt adóknak, elvontan, tudományos szempontból tekintve a kérdést, nem vagyok barátja, mégis ezek voltak három év előtt nyilvánított s máig is fentartott nézeteim, s e szerint adóelengedéssel választóimat, s a szegény osztályt sohasem kecsegtettem. Kerületem az ország legszebb tiszta magyar kerülete, hol csak imitt-amott akad írástudatlan ember , hol egynéhány nagyobb birtokost kivéve, a termékeny, gazdag föld értelmes és vagyonos középsorsu magyarság kezében van, s ezen vagyonos választók , mig jelenben házadó fejében jobbára 1 frt 60 kr, és 3 frt fizetnek, addig az általam tervezett dohányadó czímén 4 és 6 frtot fizetnének. Midőn tehát ezen adórendszert kidolgoztam, semminemű ígéretek, semminemű partiális érdekek nem vezéreltek, ez okból azokért, miket mondtam és írtam, úgy választóim, mint az egész ország előtt merem elvállalni a felelősséget. Elkopott fegyver az is, hogy az ellenzéket népszerűség-vadászattal vádolják, valamint a csalatottakra történt vonatkozás sem találó. Egyébiránt, ha a czikkíró hozzá se tette volna, miszerint én szerencsére nem tartozom azok közé, kik a tudatlan tömeg szenvedélyének hízelegni kívánnak , csak szánni tudnám azt, ki érvek helyett hasonló elkopott gyanúsításokkal akarná olvasóit félrevezetni. Az is ráfogás, hogy én azt állítottam, miszerint kinek nagyobb háza, szállása van, már az azért is többet dohányzik, miért ezen feltevésből ki se indulhattam, mert bár fel lehet tenni, hogy ha dohányos valaki s gazdag, vagy maga, vagy vendégei által több és drágább dohányt fogyaszt, mint a nála szegényebb , mégis én a dohányadót, mint minden más adót, úgy veszem, s a gazdagabbat aránylag jobban meg akarom terhelni, s én az adóelosztás helyes arányát tekintve sokkal jobbnak, elviselhetőbbnek tartom az egyenes megadóztatást, mint az egyedáruság által a szenvedélyre rótt adót, mert a dohányos ember olyan, mint a részeges, nem tud szenvedélyének ellenállani, s a dohány és szivar-drágaság mellett a családatyák szokása miatt nem egy szegény család fázik s éhezik mindennap. Megjegyeztetik az is, hogy egy indirect adónak egyenes adóvá leendő változtatása mikép egyeztethető meg a pénzügyi elméletekkel, azt a czikkíró vitatni nem kívánja. Kár, hogy ezen kérdést nem folytatta, óhajtottuk volna. Azon megjegyzés helyes, miszerint amely pillanatban közvetett adót közvetlen adóval felváltunk, feladjuk a közvetett megadóztatás elvét ; ez kétségtelen, de hogy ezután nincs más lehetőség, mint a létező összes egyenes adók aránylagos felemelése, ezen következtetés nem áll. A házadó is direct adó, és az mathematicai igazság, hogy ami áll az egészre, áll az annak minden részeire is; ha tehát helyes lenne az egyenes adó összes alapjára tenni a kivetést, helyes a legbiztosabb, legigazságosabb adóalapra, a ház és házosztály adóra is fektetni azt; a különbség csak az, hogy aligha ismeri a Lloyd czikkírója a magyarországi adórendszert. A földadó sokkal hibásabb számítás alapján, egyenetlenebbül van kivetve, s ha ezen téves alapon emelnék újabban az adót, sokkal hibásabban járnánk el, mint amint az én tervem szerint; s hogy H. úr kitételével éljek, ez lenne azután az absurdus eljárás. Ami a dohányadónak az összes birtok arányában leendő kivetését illeti, ezáltal mértéktelenül emelkednék egyesek adója, s ez esetben az is megtörténhetik, hogy aki jelenben 80,000 frt. adót fizetett, p. o. a váradi püspök, dohány adó czimén 20,000 frttal fizetne többet. De meg köszönhetnék a P. Lloydnak a pesti háziurak is azon tervet, hogy direct adó utján és az összes birtok arányához képest vettessék ki a dohányadó. A ház a vagyonosságnak ez idő szerint Magyarországon leginkább megközelítő mérlege, akinek falun nagyobb háza van (számba nem véve egyes ritkán előforduló kivételeket) rendesen nagyobb birtoka is van ; kis városban, kinek nagyobb háza van, van ahoz rendesen megfejelő egyéb üzlete, vagy vagyona is. Hogy az így megalapított adóztatás nem lenne egyéb vagyonelkobzásnál, azt csak az állíthatja, ki érveléseit nem az antecedensekre, hanem saját képzelődéseire alapítja. Sőt nemcsak Magyarország adózási viszonyait nem ismeri a P. Lloyd czikkírója, de nem ismeri a kereskedő osztály és a fővárosi lakbérlők s a lakházak tulajdonosai érdekét sem. A dohány egyedáruság a legegyenetlenebbül terheli épen a nagy városokat, hol minden munkás, minden suhancz, tanuló, mesterlegény, kereskedősegéd szivaroz, s a dohányban luxust űz, és ezeknek terheit az apa, a háziúr, a kereskedő, a mesterember kénytelen viselni fiaiért, szolgáiért és segédeiért. Az adómérséklésnek épen ezek éreznék legnagyobb előnyét. De az egyedáruság eltörlésének épen a főváros venné legtöbb hasznát, — itt fejlődnék ki a gyártás, — nagyban és kicsiben a kereskedés, s a pesti dohányvásárok európai hírre emelkedhetnének. Állítja H. úr, hogy mi magyarok tapasztalhattuk, hova vezet az, ha a szállást vesszük az adókivetésnél segítő alapul. Ennek csak akkor lenne értelme, ha ezelőtt több évvel vettetett volna ki szállás arányához képest az adó és a dohányadópótlék a szállásbérrel együtt neveltetett volna; most nem lenne hátrányára az adófizetőknek, mert a mostani körülmények figyelembe vétetnének. Midőn a 2—3 szobával bíró polgárok 4 frtot fizetnek, akkor a házbér szerint adózók is 4 frtnál kezdvén meg a fizetést, túlterheltségről nem panaszkodhatnának. Egyébiránt a fő kérdés az, hogy ezen kivetési módozat által nem lenne-e az adófizetők állapota súlyosabb, sok-e az 50-er minimum, sok-e a 26 frt maximum? én azt hiszem, hogy e két szám közötti összegeket fel sem lehetne osztani oly igazságtalanul, hogy az terhelőbb legyen az egyedáruságnál. De legmagasabb fokát érte el H. úr képzelődő tehetsége, midőn az adónak ily módon való kivetése mellett pipapassusokról, financzokról, s egyebekről beszél, mert hisz ezen adórendszer mellett az adó kivetése után soha meg se szólíthatnák az adófizetőt mindaddig, míg egyéb adójának is fizetési ideje a dohányadóval együtt be nem következnék, s midőn ha egyik adófizetését teljesítené, teljesíthetné a másikat is. Én egyébiránt soha sem állítottam, hogy adórendszerem kifogástalan , kifogásolni rabulisták, pártemberek mindent tudnak. Sőt azt sem állítottam, hogy ez egyedül jó és helyes. Épen ellenkezőleg, felhívtam az illetőket, javasoljanak jobbat, csak azon igazán képtelenséget ne állítsák, hogy mindenek felett legjobb a monopólium. Két érvére a P. Lloydnak ezúttal nem felelek — az egyikre azért — mert második czikkében is felhozza a reclamatiót, s egyszerre felelhetvén reá, az ismétlést ki fogom kerülni; — a másik érv nem annyira tervem ellen, hanem inkább az egyedáruság védelmére íratott — ezeket tehát későbbre hagyom. Móricz Pál. frt.kr. A baloldali kör csütörtökön, f. hó 26-án délután öt órakor értekezletet tart. A baloldali kör mai értekezlete folytatta a budget részletes vitatását. A magyar delegátióban a külügyek tárgyalásánál, mint tudjuk, Pulszky Ferencz is beszélt. A .P. Napló" mai száma következő érdekes megjegyzésekkel kiséri Pulszky beszédének azon részét, mely a napisajtóról szól: „Pulszky úr nincs megelégedve a sajtó magatartásával, s úgy beszél a közvélemény nyilvánulásairól, mintha valami antidiluviánus excellentiával, s nem a magyar alkotmányos harczok veterán bajnokával volna dolgunk. A sajtó elleni kifakadásaiban többek között azon szörnyeteg állítás is foglaltatik, hogy a napi sajtóban nyilvánuló közvélemény az államférfin számára soha sem lehet vezérfonal a politika zavaraiban. Soha sem k épességgel soha sem ? De talán mégis voltak vagy vannak viszonyok, melyekben a sajtó élesebb látást bizonyított, mint bizonyos államférfiak, kik azt hiszik, hogy nagyon messze látnak, ha orrukon túl látnak, s tisztább, minden mellékérdektől mentebb fölfogást, mint bizonyos politikusok, kik elszigeteltségök érzetében a sajtó kicsinylésében találnak könnyebbülést. Az egész állítás oly monstruosus, hogy a visszautasítást sem érdemli, s így csak egyre akarjuk Pulszky urat emlékeztetni. Schmerling annak idején azt mondta, hogy a valódi államférfiút a jogosult közvéleménynek önmagába való fölvétele jellemzi leginkább, — az idézett szavak után ezt Pulszky természetesen, így idealista ábrándjának tekinti. Azt sem hittük volna, hogy e tekintélyes, mégpedig pártunkbeli magyar politikussal szemben — a közvélemény becse és súlya fölötti ítéletet illetőleg — Schmerlingre kell még hivatkoznunk. Pulszky azé a dicsőség, hogy erre kényszerített, s mi szívesen megadjuk neki. Ugyancsak Pulszkyról szóló czikkét következő sorokkal kezdi a „Reform“ : „Nagy férfiaink egyikéről akarunk ezennel szólni, ki elég híres ugyan, de talán nem vonta eléggé magára ezen parányi, műveletlen magyar közönség átalános figyelmét. Vajha tollunk oly plasztikával tudná ide teremteni hű képét, hogy a Deák-párttól megirigyelvén őt, minden áron állandó szerepekre szerződtetné akár a baloldal, akár a német.“ — Csak tartsák meg maguknak. Egy szó a tiszai ev. ág. hitvallású kerület superitendens-választásához. Tudva van, hogy a magyarhoni ág. ev. egyházban régi gyakorlat szerint, mely törvénynyé is emeltetett, a meghalt superitendenst, az uj superitendens megválasztásáig, a kerület hivatal szerinti legidősebb főesperese helyettesíti. Tudva van, hogy a gömöri egyházmegyében az 1859-50 parentalis idők alatt, autonom főesperes az akkori csetneki, most nyíregyházi lelkész, Bartholomeides János volt. Tudva van, hogy ezen nevezett főesperes az 1860. évi, Miskolczon tartott egyházkerületi gyűlésen is ezen minőségben jelen volt a jegyzőkönyv tanúbizonysága szerint. Tudva van, hogy ezen gyűlés alatt őt Palóczy László, mint olyat éltette, a ki Lótként megszökött Csetnekről, mint autonóm esperességi gyűlés tartására kijelölt helyről — katonai fedezet alól — éjszakának idején Rozsnyóra, hogy ott másnap az amott eltiltott gyűlés megtartathassék. Tudva van, hogy ezt megelőzőleg, szintén mint főesperes, jelen volt Szentiványi Miklós akkori gömöri felügyelővel a betiltott egyetemes értekezleten Pesten báró Prónay Gábor ur házánál, mely értekezlet az ott megjelent rendőr által feloszlattatott. Tudva van, hogy nevezett esperes urnak 1861-ik évben Nyíregyházára történt átköltözése után — Gömörben utódjául — Czékus István, rozsnyói lelkész és akkori alesperes választatott meg. Tudva van végre, hogy még ugyanazon 1861 évben Bartholomeidesz János ismét hegyaljai főesperesnek választatott s azóta e hivatalt folyvást viseli. Ebből világosan kitűnik, hogy Bartholomeidesz János hivatal szerint idősebb főesperes, mint Czékus István, és mégis megtörtént , hogy Máday Károly superitendens halála után Zsedényi Ede, kerületi felügyelő, a superintendensi teendőkkel nem Bartholomeidesz Jánost, hanem Czékus Istvánt bízta meg, illetőleg ez utóbbit superintendens helyettesül kinevezte — megtörtént, hogy Czékus István főesperes, kinek mint főesperesnek tudnia kellene a törvényes gyakorlatotot, e kinevezést elfogadta, s folyvást gyakorolta, s Zsedényi Ede felügyelőt elkövetett hibájára nem figyelmeztette, — és hogy Bartholomeidesz János főesperes, ki Mádai Károly superintendens temetésén maga is személyesen jelen volt, az Őt, és csak is törvényesen őt illető jogot azonnal gyakorlatba nem vette, s a Czékus általi bitorlásnak, legalább eddig, tudtunkkal ellen nem mondott, mit csak ismert szerénységének tulajdoníthatunk s ezek folytán kérdjük: 1870-ben nem érdem-e az többé, a mi 1860-ban érdem volt, — a minek Szedényi Ede felügyelő és Máday Károly superintendens urak is — köszönhetik megválasztásukat ? Avagy talán a politikai viszonyok változtával elévülnek a régibb érdemek is? avagy talán a mostani hegyaljai főesperes Bartholomeidesz János más személyiség, nem pedig az 1860-diki gömöri főesperes ? Mindezekből világosan kitűnik, mily eljárást követett legyen el Zsedényi Ede felügyelő úr a superintendensi helyettes kineveztetését illetőleg, hogy pedig mért járt el így, annak kulcsát könynyen kitálalhatja az olvasó, aki ismeri Szedényi, Czékus és Bartholomeidesz politikai hitvallását.*) Országgyűlési tudósítások. A képviselőhöz ülése jan. 25-én. Perczel Béla, mint elnök jelenti, hogy Somssich Pálnak családi ügyek folytán rögtön el kellet távozni Pestről. Kérvények. A XVI. szepesi város a honvdéségi fölszerelést hazai iparosokra kéri bizatni. Békés város telekkönyvi hatóságot kér. Zemplén megye orvosgyógyszerész egylete az egyetemen és Kolozsvártt levő alsóbb orvosi tanfolyam megszüntetését és az orvosgyógyszerész ügyek rendezését kéri. Simay Gergely benyújtja Szamosujvár kérvényét első folyamodású törvényszék iránt. Szabó Imre benyújtja Perlak mezőváros kérvényét járásbíróság és Csáktornyán állítandó törvényszék iránt. — Interpelláczió: Sztratimirovits György a belügyért interpellálja. Van e tudomása, hogy Torontál és Temes megyékben az árvíz húsznál több falut borított el, és mily intézkedéseket tett és szándékozik tenni jövőre a szerencsétlenség enyhítésére. Napirend: A pénzügyi bizottság jelentése az alsóbb rangú hivatalnokok fizetésének felemeléséről. Berzenczey László rövid észrevételekkel emlékszik meg a pénzügyminiszter és Budai Sándor tegnapi beszédjeire. Nincs ellenére, hogy a tisztviselők fizetése javíttassék, de ellenére van a sok hivatalnok. Elnök jelenti, hogy miniszterelnöknek sürgős előterjesztése van. Gr. Andrásy Gyula bemutatja az ujonczozásról szóló szentesített törvényt, melynek kihirdetését azért sürgeti, hogy a főrendiháznak is átküldessék még ma. A kihirdetés megtörténvén, a napirendhez szól. Wahrmann Mór hosszasan és tüzetesen fejtegetvén az alsóbb hivatalnokok fizetése fölemelésének szükségét, kiknek társadalmi állása is, okvetlen többet igényel az eddigi fizetésnél. Továbbá nincs elég szakerő s nem is fogunk nyerni az eddigi fizetések mellett. Beszédét így végezte. Összpontosítom tehát véleményemet abban, hogy a pénzügyi bizottság minden tekinteteket szem előtt tartott, szem előtt tartotta azt, hogy hol az ínség kiváló, kirívó, segíteni akart azon, szem előtt tartott oly szervezést, mely ne tegye szükségessé azt többé, hogy minden esztendőben, minden alkalommal újabb fizetésfölemelés történjék s azt óhajtotta, hogy oly szervezet jöjjön létre, mely szervezet a hivatalnokok csekélyebb számával ugyanazon kiadás mellett is lehetővé teszi a kormánynak azt, hogy jobban, illőbben fizesse közegeit. Mindezt én is kívánom, s azért nem szavazhatok azon nagy mérvű fizetésfelemelésre, mely a minisztérium által javaslatba hozatott, mert a kormányt kényszeríttetni akarom, kívánom, hogy ez a szervezés minél előbb megtörténjék. Csiky Sándor: óhajtja, hogy a szakképzett hivatalnok úgy jutalmaztassék, miszerint anyagi szükséggel küzdeni ne legyen kénytelen. De szemben a nagy terhekkel, melyek a jelenlegi kormány alatt a népet nyomják, nem szavazhatja meg a fizetésfölemelést, kivált ha még azt is tekintetbe veszi, hogy mikép növekedett száma ezen hivatalnokoknak, kiknek számát és fizetéseik összegét össze sem lehet hasonlítani a 48-as kormány tisztviselőivel. Fele is elég volna ezeknek, s akkor lehetne nagyobbítani fizetésüket. Elnök jelenti, hogy szólásra nincsenek többen följegyezve, egyszersmind kéri a házat, hogy az újonczozásra vonatkozó törvény kihirdetéséről készíttessék el a jegyzőkönyvi kivonat, a főrendiházhoz leendő átküldés végett. Ez megtörténvén, Széll Kálmán pénzügyi előadó mondott zárbeszédet, mentegetvén a pénzügyi bizottság álláspontját és cáfolván az ellene felhozott érveket. Elnök egybe foglalja a megszavazandó kérdés tárgyát, melyet két részre oszt. Egyik az, hogy váljon a minisztérium által benyújtott előirányzat szerint azon hivatalnokok fizetése, kik ezer ötven írtnál kevesebbet húznak felemeltessék-e ? Erre vonatkozólag a pénzügyi bizottság azon véleményt *) E czikk felvételére kéretnek a többi hazai napok is.