Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-23 / 161. szám

nek az országtól. Ezen vasutak: a buda-ajszőnyi egyrészt, mely a kőszénnek ide jövetelét elő fogja mozdítani, másrészt versenyvasut lesz a külföldre mert Bécscsel, Gráczczal valamint Dél-Németország­­gal fogja az összeköttetést létesíteni ép úgy, mint később az érsekujvár-trencséni vasúttal össze­kötve, a forgalmat Észak-Németországgal fogja közvetíteni. Ezen vasút, mint tudjuk, több év előtt kamatbiztosítás nélkül elvállaltatok volna, tehát oly vasút, mely semmi, a legroszabb esetben igen csekély áldozatokat, talán adómentességet igényel. A másik ép oly szükséges t. i. a tiszai vasút­nak direkt összeköttetése Pesttel, vagy­is a czeg­­léd-pesti vasút. Az államvasut már most sem ké­pes a forgalom igényeinek eleget tenni, s hogy­ha az erdélyi vasút kiépül s ez által az ország legtávolabbi vidékeiről a forgalom ide fog cso­portosulni, akkor annak forgalmi eszközök szaporí­tása mellett, a legjobb akarat daczára sem lesz képes eleget tenni. Kilátás van ugyan arra, hogy a hatvan-miskolczi vasút ezen bajt enyhíten­i, de noha ezen vasút olcsóbb tariffával bír, mindamellett, miután azon vasút a salgótarjáni kőszén és északi forgalom által igénybe lesz véve, ezen baj gyöke­res orvoslására nem elégséges. A politika azt követeli, hogy ne csak a jelen perez igényeit tartsuk szem előtt, hanem mindig a közel­jövőt is. Eddig mindig csak azt tettük, a­­mi a jelen perezben szükséges volt. Látjuk, hogy a forgalom naponta növekszik, és ha a va­­gyonosodás is gyarapodik, akkor nemcsak a ter­melés, de a fogyasztás is szaporodik, és erre a közlekedési eszközöknél tekintettel kell lennünk. A harmadik és oly szükséges vonal a pest­­zimonyi. Nem szólok annak politikai­ fontosságáról. Azonban a legfurcsább állapot egy fővárosra nézve, melynek szépítésére 24 milliót akarunk költeni, hogy azon vidék, mely a főváros alimentációját esz­közli, a fővárossal semmiféle vasúti összeköttetésben nincs. Hogy ha nekünk azon szomorú sors jutott volna, mint Pák­snak és a főváros alimentációjáról kellett volna gondoskodnunk, ezt jelen közlekedési eszközeinkkel az őszi vagy téli hónapokban annyi idő alatt két hétre sem lettünk volna képesek meg­tenni. Ennélfogva bátor vagyok azon­­. képv.­tár­saimmal együtt, a­kiknek támogatását kinyerni szerencsés valók, egy határozati javaslatot benyúj­tani. Kérem a t. házat, méltóztassék ezt kinyo­matni és a közlekedési minisztérium költségvetésé­nek tárgyalása alkalmával, minthogy ez kapcsola­tos kérdés, egyidejűleg tárgyalás alá vétetni. Ajánlom a t. ház pártolásába. (Helyeslés.) — Határozati javaslat. Tekintettel arra, hogy a hatóságban levő vasúti üzletrend hiányossága és elégtelensége s a vasúttársaságok felelősségét s azoknak a szállítókhoz való viszo­nyát szabályozó törvény hiánya a kereskedelmet és ipart legnagyobb mértékben sújtják, tekintettel továbbá arra, hogy vasutaink egy ré­sze s azok forgalomeszközei nem csak rendkívüli idők­ben az igényeknek megfelelni nem képesek, ha­nem még rendes viszonyok között sem állanak kellő arányban a növekedő forgalommal. Mondja ki a ház, oda utasittatik a közlekedési miniszter , a­­hogy egyetértőleg a kereskedelmi minisz­terrel s az 1867. XVI. t. sz. 8. §-ának szemmel tartása mellett a kereskedelmi érdekeknek meg­felelő módosított vasúti üzletrendet és a vasúti társaságok felelősségét és azok viszonyát a szállí­tókhoz szabályzó törvényjavaslatot minél előbb terjesszen a ház elé; b) hogy a kötelezett vasúttársaságokat minden szigorral forgalomeszközeik haladék nélküli sza­porítása és a forgalom méltányos igényeinek pon­tos kielégítésére kényszerítse, nevezetesen, hogy az államvasútnál a vácz- marcheggi vonal máso­dik vágányának kiépítését nemcsak azon jogok szigorú érvényesítése által, melyek az engedély­okmányban tartják fel az állam részére, hanem minden más törvényes eszköznek teljes mértékben felhasználása által is eszközölje ki); c) hogy a buda-szőnyi, a pest-czeglédi, a zi­­mony-pesti vonalak kérdését tüzetesen tanulmá­nyozza, ezen tanulmányozások eredményéről kime­rítő jelentést, illetőleg azok kielégítéséről szóló törvényjavaslatot terjesszen a ház elé. Gorove közlekedési miniszter kijelenti, hogy a kormány elfogadja e javaslatot. A kormány szintén ismeri a szállítási nehézségek okait. — A javaslat a közlekedési minisztérium budgetje alkalmával fog tárgyaltatni. — Bizottsági jelentések. Széll Kál­mán a pénzügyi bizottság részéről tesz jelentést az indemnyttre vonatkozólag, s kéri, hogy e jelen­tés az osztályokhoz utasíttassék. Hodossy Imre a mentelmi bizottság részéről jelenti, hogy az megadni véleményezi Pest megye törvényszéke azon kérelmét, hogy engedély adas­sák Guthy Benő képviselő ellen vizsgálatot in­dítani. Somssich elnök tudatja a házzal, hogy Guthy egy hozzá intézett levélben kéri, hogy a kérdés tárgyalása nélkül is megadassák az engedély. Simonyi Lajos dr. megjegyzi, hogy ez nem az illető képviselő joga, hanem az egész házé. Kéri a jelentés kinyomatását és tárgyalását. (El­­határoztatik.) Napirend: A közoktatási budget részletes tárgyalása. Az egyetemre és váczi siketnémák intézetére vonatkozó tételek szó nélkül elfogadtatnak. A bé­csi Therezianum költségeinél (5725 frt.) fel­szólal Várady Gábor, emlékezetbe hozza, hogy ta­valy már kimondta a ház, mikép a minisztérium a thereziánumi magyar alapítványok a többiektőli elkülönítése és jövendőre az országban érvényesi­tése iránt a jövő 1871. évi költségvetés tár­gyalása alkalmával javaslatot terjeszszen a képv. ház elé. Ennek nem létetett elég ; szól, nem kívánom a múlt esztendőben hozott határozatot egy új in­­dítványnyal megújítani, mert magától értetik, hogy azon határozat érvénye­sen áll, és így nincs egyéb hátra, minthogy szóla fölhívjam a t. minisztérium figyelmét, hogy a háznak ez iránt hozott határoza­tát, mely most is teljes erejében áll, mielőbb fo­ganatosítani szíveskedjék. (Helyeslés balról.) Táncsics Mihály szintén azért szólal föl, hogy a magyar alapítványok Pesten kezeltessenek. — Több kisebb tétel szó nélkül megszavaz­­tatik. Következett: „Segély a bécsi ifjúsági egy­let számára: 1000 frt.“ E pontnál Majthényi Dezső szólt. Helyesli, hogy magyar ifjak egy-egy kitűnő tanár hallgatására Bécsbe mennek, de ez igen ideiglenes ok, s azért az összeget a rendkívüliek rovatába indítványozza fölvenni. Ez is növelni fogja az egylet buzgalmát, mert látandja, hogy évről évre biztosan nem számíthat a segélyre. (A rendkívüliek közt szavaztatott meg.) — Nemzeti múzeum. P. Szathmáry Ká­roly e rovatnál azon óhajtást fejezi ki, hogy ezen intézet felől bővebb tudósítást terjesztessék a tör­vényhozás elé. Pulszky Ferencz azonnal megteszi az előter­jesztéseket. Legelőször felemlíti , hogy tavaly mily sok látogatója volt a múzeumnak. Daczára, hogy a könyvtár rendezés alatt áll, s annak csak egy részét lehetett használni 11,918 személy hasz­nálta a könyvtárt. A képtárt 7 hó alatt 63,210-en, a régiség-osztályt 41,661-en, a természetiek tárát 32.000-en látogatták. Fölemlíti szóló, hogy a nép legalsó osztálya is mily tömegesen látogatja, s ki­emeli, hogy a legnagyobb tolongásokban is, soha sem történtek rendetlenségek. Sajnos, hogy a mú­zeum a téli hónapokban nincs nyitva, mert a ter­mek Hitetlenek , holott a főváros épen télen át a legnépesebb. Óhajtandó volna, hogy a laborató­riumban alkalmazott gőzfűtés a termekbe is beve­zettessék. De szóló erre nézve nem tesz indítványt, ismerve a pénzügyi helyzetet. Csak arra kéri a minisztérium képviselőjét, hogy azt, a­ki a labora­tórium gőzfűtését berendezte, szólítsa fel költség­­vetés készítésére tájékozás végett. A tavaly megszavazott összeg mind felhasz­náltatott. A képtár műértőleg és úgy rendeztetek, hogy a magyar művészek jó helyet találtak. Köz­kézen forog a képtár lajstroma, melyből a közön­ség megtanulhatja mindazt, mi a képek megér­tésére szükséges. Az előcsarnokban szoborgyűjte­­mény rendeztetek be, melyben a magyar szobrá­szatnak néhány jeles terméke van. A természetiek osztályának rendezése még messze van, mert Xántus igen nagy mennyiségű anyagot küldött. Ennek rendezése több éven át nagy kiadást fog okozni. A­ földtani rész számára a Lobkovitz féle ásványnyűjtemény megvétetett, s a 40—50.000 da­rabból álló gyűjtemény fele már rendezve van, s ezenkívül a kettős példányokból 12 kisebb gyűj­temény­­állíttatottt össze tanodák számára. Az őrök és őrsegédek szorgalmát szóló ki­emeli, s" megjegyzi, hogy fizetős felemelésükről kellene gondoskodni. De az idén ezt sem indít­ványozza. A régiség-osztály őréről (Rómer) szintén nagy dicséretekkel emlékezik meg szóló. Egészen új múzeumot rendezett be, melyet még nem ismer a közönség, de a napokban már meg fog nyitni. Ebben felírásokkal ellátott kövek vannak fölállítva. Ezután szóló megemlíti, hogy a park elha­nyagolt állapotban van, de mivel a parkra éven­­kint csak 300 frt, a kertésznek pedig 360 frt van elő­irányozva, ez oly csekély összeg, hogy kívánatos ezt is fölemelni legközelebb. Táncsics Mihály azért szólal föl, mert úgy vette észre, hogy a gőzfűtéssel megbízott egyén nem magyar. A hazai ipar érdekében kívánja, hogy a magyarnak elsőbbség adassék. — A muzeum összes szükségleteire 81,834 frt. szavaztatott meg. Képzőművészeti czélokra összesen 20,000 frt. Következett: „Történeti műemlékek felkutatására és fentartására 16,500 frt.­" Henszlmann Imre figyelmezteti a házat, hogy már tavaly kimondta, mikép e rovat a czélnak meg­­felelőleg ily czimet viseljen: „Magyar és erdélyor­­szági történelmi műemlékek fölkeresésére, felása­tására, felvételére, lerajzolására, lajstromozására, osztályozására és felügyeletére.“ Ennek elfogadá­sát ajánlja, s ebből kifolyólag határozati javasla­tot is nyújt be, mely szerint utasítassék a miniszter, hogy a műemlékeinkre való országos felügyelő­ségről szóló törvényjavaslatát mielőbb terjessze a ház elé. Tanárky államtitkár: mivel a múlt évben a fentebbi c­ímmel fogadtatott el az összeg, ez azt okozta, hogy a miniszter a műemlékek fentartására 2000 írtnál nem tudott többet kiadni, mert a mű­emlékek fentartására ezen czímmel ki volt zárva; nevezetesen a visegrádi romokat, lőcsei templomot nem lehetett konzerválni. A kérdezett törvényja­vaslat készen van, de a törvényjavaslatok halmaza miatt mikor fog tárgyaltatni, szóló nem tudja. — Henszlmann módosítványa elfogadtatott. — A lőcsei kath. templom kijavítására elő­irányzott 5000 irtot a pénzügyi bizottság nem ajánlja megszavazni, miután a miniszter a részletes költségekről nem nyújtott felvilágosítást. Henszlmann Imre a megszavazás mellett szól. Fölemlíti, hogy az építészeti műemlékekre megsza­vazott 16.500 főt úgy sem költetett el, s abból juthatna a visegrádi várromok és lébényi egyház számára is. Szóló előadja, hogy a boldogult minisz­ter őt küldte a lőcsei templom megvizsgálására, s a költségek megállapítására, melynek kéthar­madát Lőcse vállalta el. A tavaly hason czélra megszavazott 16,500 frtnyi összegből 14,278 frt 17 kr. maradt meg. A tervezett lőcsei és visegrádi munkálatokra együttvéve kell 11,560 frt 47 kr., s még ebből is maradna a zsegrai és a kassai sz. Mihály-kápolna falképeinek vagy a lébényi neve­zetes templom igazítására 2707 frt 70 kr. Szóló ezt indítványozza is. Kautz Gyula pénzügyi előadó a pénzügyi bi­zottsághoz kéri utasíttatni az indítványt. Gr. Csáky Tivadar pártolja Henszlmann indítványát, s a lő­csei templom költségének megszavazása mellett szól. Zsedényi pedig arra figyelmezteti a házat, hogy a lőcsei templomra kért összeg csak rész­leges kijavítására vonatkozik. Szükséges volna te­hát tudni, hogy az egész kijavítási költség m­ennyit tesz. Irányi Dániel kívánja, hogy Henszlmann előbb elfogadott mó­dosításába a műemlékek „f­e­n­­tartása“ is betétessék. A lőcsei templomra meg­szavazza a költségvetést, a kormányt pedig a Henszlmann által sürgetett törvényjavaslat gyors előterjesztésére kéri. Csengery Antal fölemlíti, hogy a miniszternek márczius végéig van hatalma a neki engedélyezett összegre utalványozni. Nem lehet tehát tudni, hogy a tavaly megszavazott 16,500 írtból mennyi lesz elköltve márcziusig. A boldogult miniszter a mű­emlékek kutatására is engedélyezett a fentebbi összegből 5000 irtot, melynek fölvételére az aka­démia csak most tette meg a kellő lépéseket; ezenkívül a tud.­akadémiának még más előterjesz­tése is van. Szóló Henszlmann indítványát a pénz­ügyi bizottsághoz kéri utasíttatni. — Henszlmann indítványa a pénzügyi bizott­sághoz utasíttatik, határozati javaslata pedig ki­­nyomatik. Következett: magyar történelmi források és emlékekre 15.000 frt. Horváth Mihály: Ami hazai történelmünk kö­rül történt, az csak egyesek érdeme és buzgalma folytán történt; csak 1867 óta vette át a kor­mány a hazafias kötelesség teljesítését,jelentékeny összegeket bocsátván az akadémiai történelmi bi­zottság rendelkezésére. De az összegek a czélra elégtelenek. A bizottság külföldi levéltáraknál is tart szakértő búvárokat. Szóló­ltalában kiemeli a történelmi források fontosságát és részletesen el­mondja a legközelebb elvégezendő dolgokat. Kéri a házat , hogy az előirányzott 15,000 fortintot 20,000 forintra emelje. Simonyi Ernő­ beleegyezik a fölemelésbe, de óhajtjuk, hogy a beérkezett okmányok terv szerint és ne melléktekintetekből tétessenek közzé. A tudományok csarnokából száműzessék minden más tekintet, s csak az maradjon meg, mely a tudo­mányok előmozdítása czéljának megfelel. Ajánlja a háznak, hogy az akadémia ügyeivel bővebben ismerkedjék meg. Horváth Mihály tagadja, mintha a történelmi bizottság nem a legnagyobb lelkiismeretességgel és sorrend szerint járna el. Henszlmann azt mondja, hogy az akadémia történelmi osztálya vegye figyelembe a középkori társadalmi életet is. Vukovits Sebő óhajtja, hogy a javaslat a pénzügyi bizottság­hoz utasíttassék. (Megtörténik.) Megszavaztatott: a magyar tudományos aka­démia könyvtárának gyarapítására: 50,000 frt. A központi országos sebészeti szemléldére: 9,550. A m. k. természettudományi társulat évi segélye­zésére : 50,000 frt. — Következett: Elszegényedett ha­­zai irók és ezek családjának segélyez­ése 2500 frt. A pénzügyi bizottság ez összeget az irói segély­egyletnek javasolja kiadni. Horváth Mihály és több képviselő aláírásával erre nézve módosít­­vány adatott be: „Érdemesült hazai­­­­rók számára : 2500 frt.“ Csengery azt hiszi, hogy ha elszegényült Írók­nak 2500 frtot ad az ország, az alamizsnának is kevés, de mégis valami elszegényült Íróknak, ha­nem, hogy érdemes Íróknak 2500 frtot szavazzon meg a ház, az oly képtelenség, melyhez szavaza­tával nem járulhat. Simonyi Ernő azt látja, hogy a minisztérium vagy kissé túlságos szigorral bírálta az illető ér­demeket vagy pedig tudomására nem jött mind­azon érdem, mely a jutalmat megérdemelné. Szóló szeretné, miután itt nem valami dispositions fond­­ról, nem valami titkos kiadásról van szó, hanem oly jutalomról, mely a nemzet hozzájárulásával adatik az irodalom terén tett szolgálatokért egyes embereknek, hogy — a­mint ez minden mivelt országban történik, hol a nyilvánosság elé hozat­nak a jutalmazottak nevei — hadd lássa a világ, kit jutalmaz az ország azon érdemekért, melyeket a tudomány, a művészet terén tett haladásában szer­zett, — szeretné, hogy az államtitkár adjon felvi­lágosítást az iránt, hogy kinek, és mi módon osz­tatott ki 2500 frt, és mi módon szándékozik kiosz­tani a minisztérium jövőre az itt előirányzott 2500 forintot. Tanárky államtitkár: Egy egyénnek adott 1000 frtot, a többi 1500 frtot pedig az irói se­gélyegyletnek adta. Schvarcz Gyula szeretné tudni, hogy kik ér­tetnek irók alatt. Abból, hogy az irói segélyegy­­letnek adatott át összeg, azt sejti, hogy csakis szépirodalmi írókról van szó. Értetnek-e a tudo­mányos irók is e czím alatt, s akkor az irói se­gélyegyletet nem találja kompetensnek. A tud. akademiát óhajtaná legalább részben megbízni. Tanárky kijelenti, hogy e czím a szaktudo­mánynyal foglalkozókra is kiterjed. A­ki tavaly nagyobb összeget kapott, soha sem foglalkozott szépirodalommal, hanem statisztikával és történe­lemmel. Berzenczey László fölemlíti, hogy a honvédekről, kiknek érdemeik nyíltan állnak a történelemben, nem akarnak tudni semmit. Egyébiránt 2500 frt oly összeg, hogy a­kik abból elfogadnak, bizony sz­égyelhetik magukat megnevezni. Szóló fölemlíti, hogy mikor haza­jött külföldről, felolva­sásokat akart tartani, de azt mondták neki: „ne kompromittálja magát.“ Kívánom — igy folytatta — hogy miután nincs mit szégyenleni a dolgon, semmi egylet rendelkezésére ne bizassék az összeg, s hogy nyíltan tegyék ki neveiket, hogy a haza ismerje azokat, kik megérdemlik a nekik adott összeget. Ha azonban szemérmesek, legalább a zárszámadásban legyenek megnevezve. Gonda László a pénzügyi bizottság vélemé­nyét pártolja. Huszár Imre : tavaly vagy két éve, midőn a budget viták alkalmával ezen kérdés felmerült, ezen czímnél az „érdemes írók“ szavakat behozni akarták, de ettől elüttettek; most azért hozták be csak ezen összeget, hogy keresztülvitessék, s legalább elvben elfogadja a ház, hogy érdemes íróknak adassék ezen segély. — Schwartz Gyu­lának szóló azt jegyzi meg, hogy természetesen tudományos írók is kapnak segélyt, mert csak nem lehet hinni, hogy tudatlanok is segélyeztetnek. Nem ért egyet Berzenczey­vel arra nézve, hogy a nevek nyilvánosságra hozassannak, mert senki sem akadna a­ki kitenné magát annak, hogy 400 ember által tárgyaltassék: érdemes e a segélyezésre. Csernátony Lajos egy véleményben van Csen­­geryvel, noha a czímre nézve a mások által jelzett különböző érzékenykedések folytán ő is aláírta a módosítványt. Szóló nem tartja szégyennek, ha kö­telességeinek teljesítése folytán történt elszegénye­désért valaki segélyeztetik,­­legyen az író, vagy más. A becsületes munka után történt elszegénye­dés nem derogálhat senkinek, következőleg nem is lehet szégyen senkire, ha ily czím alatt segé­lyeztetik. Ne terjesszünk álfogalmakat, álszemér­met, mert ha nem szegényedik el valaki, akkor nem is veszi igénybe a segélyt. Az összeg nagyon csekély, de a gazdag Angliában sem szavaztatik meg e czélra nagyobb összeg; 1200 font, mit a parlament a kormány rendelkezésére bocsát éven­­ként. Szóló azt hiszi, hogy a neveket nem titkolja sem a kormány, sem senki más , de e tekintetben mégis kell annyi gyöngédséggel lenni ez illeték iránt, hogy ne tegyük neveiket ide az asztalra. Szóló visszalép a módosítványtól. Tóth Kálmán : Azért akartuk az „elszegénye­dett“ irók helyett az „érdemes írókat“ tenni, mert az elszegényedett irók gyámolítása az irói segély­egylethez tartozik. Például van egy tudós, vagy nagy költő, ki hivatal vagy más petit miseriák által annyira el van foglalva, hogy nem élhet hi­vatásának, melyen a nemzetnek szolgálatot tehet­ne. Ezt a kormány segélyezhetné, hogy egészen hivatásának éljen. Az államnak nem lehet hivatása, hogy elszegényedett íróknak kórházakat emeljen, hanem igen­is hivatása, hogy emeljen tusculanu­­mokat, melyekből aztán a szellem által az egész hazára fényes dicsőség áradhat ki. — A többség elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatát. — A zenészei fölsegélésére és zenészeti ösz­töndíjakra 5000 frt. Jankovich Miklós nem kívánja, hogy ezen tétel magasabbra emeltessék, vagy leszállíttassék. Felszólalása egyedüli indoka az, mi a boldogult kultuszminiszter költségvetése előterjesztésének in­dokolásául szolgált, miután szónok azt hiszi, hogy boldogult kultusminiszterünk óhajtása nem köte­lezi a jelenlegi kultuszminisztert. Ezen óhajtással tökéletesen egyetért, és nem hiszi, hogy talál­kozzék valaki e házban, ki ezen óhatással egyet nem értene. A boldogult kultuszminiszter ugyanis, midőn a zenészet felsegélyzésére 5000 frtot kért előter­jesztésében előadta, hogy ezen összegből 2500 frtot egyenesen a nemzeti zenedének óhajt adni. Szóló, ezen segélyezést szívéből pártolja. Nem akarja ez alkalommal, a nemzeti zenedének eddig is nagy érdemeit elősorolom ; nincs talán senki e házban, ki ezeket ne ismerné, épen azért szeretné, hogy a ház a nemzeti zenedének évi 2500 írttal leendő segélyzését elhatározza ; egy módosítványt nyújt be, hogy a 13 ik pontban kijelöltessék a nemzeti zenedének 2500 frt, a 14-ik pontban pe­dig zenészeti ösztöndíjakra ismét 2500 forint. (Helyeslés). Tanárky államtitkár hozzájárul Jankovich Mik­lós módosítványához. A többség elfogadta Jankovich Miklós indít­ványát. Ezután megszavaztatott a museumi alap fedezeti rovatában 24,490 frt. szünetét nyilvánítja. Nemkülönben a közös kor­mány részéről is köszönetét fejezi ki a delegátió­nak, mely a közös minisztérium előterjesztését az eltérő vélemények daczára is — bizalommal fogadta. Ezután B­i­­­­ró István vetett rövid visszapil­lantást a delegáció működésére. „Bár a delegáció munkálkodásának végeredménye — úgymond — nem is felel meg teljesen azon álláspontnak, me­lyet a bizottság Európa jelen válságos helyzetére és az egymást rohamosan követő események kiszámíthatlan következményeire való tekintet­tel a védelmi eszközök szaporítása kérdésében elfoglalni jónak látott, több tekintetnél fogva czélszerűnek tartotta mégis szavazatával hozzá­járulni ahoz, mert úgy volt meggyőződve, hogy míg egyfelől az ezen költségvetésben nyújtott eszközök is biztosítják az osztrák-magyar mo­narchiának azt a hatalmi állást, mely szüksé­ges, hogy a külpolitikában követendő tartózko­dása és békés­­iránya ne a gyengeség által eléje szabott kénytelenségnek, hanem szabad akarata kifolyásának tekintetvén, barátsága mindenki előtt becsesebb, szava nyomatékosabb legyen,­­ más­felől nem kis mértékben emeli annak erkölcsi sú­lyát azon másik fontos körülmény is, hogy a két orszá­gos bizottság közt kezdetben létezett és már már kiegyenlíthetleneknek hitt tetemes különbségek a közös szavazás elkeserítő módjának mellőzésével kölcsönös engedékenység útján egyenlíttetvén ki, sikerült a monarchia két fele közt épen a legfon­tosabb állami érdekekre nézve oly pillanatban hozni létre egyetértést, midőn az inkább, mint valaha kívánatos. E­r­d­ő­d­y Sándor a bizottság nevében kö­szönetet mondott az elnöknek, erre a bizottság éljenezve szétoszlott. A magyar delegátió utolsó ülése. Pest, febr. 22-én. A delegátió utolsó ülése igen gyéren volt látogatva. Az ülés megnyitása után Orczy Béla b. a külügyminisztérium képviselője átnyújtja a delegátió szentesített határozatait. Ezek fölolva­sása után Orczi Béla b. a közös kormány nevé­ben szót emel: a delegátiónak munkáságáért ő fölsége megbízásából annak e­lismerését és kö­ zapszemle. A Hon szerint országos képviselőink átalában érzik, hogy mezőgazdaságunkat primitív állapotá­ból csak a jó gazdasági tanintézetek, közleke­dési eszközeinket csak jól nevelt mérnökök, hon­védelmünket jó katonai és tiszti iskolák emel­hetik ki. Az U. Lloyd szerint Bécsben sokat beszélnek Lónyayról s terveiről, sőt megnevezik azon ma­gyarországi ókonservativeket is, kik a közös pénz­ügyért közreműködésökről biztosították s Lónyay Pesten időzése közvetlen összeköttetésben áll e hírekkel, melyek őt mint Andrásy utódát tünte­tik fel. A P. Napló a bécsi kormány programmjából azt látja, hogy e kormány kívül áll minden párton, melyek kibékítésére nem tehet tehát egyebet, mint azokat ez álláspontra csalni, de nem hiszi, hogy ez ily programm mellett sikerülni fog. A P. Lloyd tagadhatlannak mondja, hogy a bécsi új minisztérium alkotmányos­­ beszédet hozott létre, sajnos azonban, hogy még mindig csak a beszédnél van, sőt időt kér a kezdet ne­hézségeinek legyőzésére, csakhogy aztán e kez­det a minisztérium megbukásáig ne tartson! A Reform a Hohenwarth minisztérium belpoli­tikáját helyesli, s csak az iránt kívánna biztosíté­kot, hogy e minisztérium reánk bizalommal tekint­i külpolitikánkat Ausztriáéval azonosnak ítélvén, annak megvédésére mindenkor készen áll. A M. Újság szerint a bécsi kormány egész politikája nem más, mint az összeférhetlenségek összeegyeztetése — szóval. E politika majd a centralisatió, majd a decentralisatió felé hajlik a szerint, a­mint azt a világesemények s a belvi­­szonyok sugalandják. A N. fr. Lloyd holt betűnek tartja Hohenwarth programmját mindaddig, míg nem sikerül neki a pártokat a reichsrathban és azon kívül annak meg­nyerni ; az alkotmánypártiakkal érintkezési pontokat kell keresnie s az ellenzékkel a reichszab­on ki­vül alkudoznia. A M. Állam a P. Naplóval szemben oda nyi­latkozik, hogy azt tanácsolni­­ a magy. közokt. miniszternek, miszerint a „M. A. nézeteit ignorálja, annyi, mint azt kívánni, hogy a miniszter az or­szág kath. többségének tetszésével mit se törődjék. Déli p­ó­s­­­a. A versaillesi konferentián, febr. 21-én Thiers és Favre elvben elfogadták a terület­átengedést és a hadikárpótlást. Thi­ers a párisi erődök lerombolását tanácsolta, követelvén viszont, hogy a németek a fővárosba szándékolt bevonu­lásról mondjanak le. Bismarc­k állítólag oda nyilatkozott, hogy az előleges feltételektől el nem térhet s az európai hatalmakból alakulandó vá­lasztott bíróság eszméjét is visszautasította. Az értekezés öt óra hosszat tartott. Bismarck a délnémet államférfiak véleményét is meghallgatni óhajtván, azokat Versaillesba hívta meg. A nemzetgyűlés Thiersnek Párisból Bordeauxba intézett távirata szerint, f. hó 23-án össze fog ülni, hogy a Thiers által küldendő tudó­sítások felett nyilatkozzék. A „Journa de Bordeaux“ minden tartózkodás nélkül kijelenti, hogy a békét aláírottnak lehet tekinteni. A területi kérdés Francziaországra nézve kedvező értelemben dönte­tett el, mely a nemzeti becsületet teljesen érintetle­nül hagyja, s így már csak a hadikárpótlás össze­gének megvitatása van hátra. P­á­r­i­s­b­a Angliából a postai közlekedés ezután Calais-n át történik. A Times párisi híre sze­rint a fegyverszünet hihetőleg már 17. 1-éig hosz­­szabbíttatik meg. A fővárosban a tűziszer hiánya 20-án még mindig nagyban volt érezhető ; 26 ától kezdve Páris utczái ismét gázzal fognak világíttat­ni.— Dupanloup orleansi püspök franczia közoktatási miniszterül van kiszemelve. — Roche­fort tudósítása szerint Gambetta jobban van. Oroszország elismerte a franczia kormányt. Vilmos császár a Standard szerint sú­lyosan beteg. A német koronalg­ kirándulást tett Orléansba és Toursba.­­ Napóleon excsászár­­ral a német főhadiszállásról tudatták, hogy a béke megkötése után tartózkodási helyét szabadon vá­laszthatja meg, s hihető, hogy Napóleon Angliában telepedik le. A franczia foglyok közt Németország­ban egy a nemzetgyűléshez intézendő kérvény fo­rog, mely a köv.­nyilatkozatot tartalmazza : „Mi elismerjük a kormányt, melyet Francziaország vá­laszt, de ha mint katonák nem vehetünk is részt a politikai mozgalmakban, mint polgárok megvár­juk, hogy a kormány, melyért vérünket fogjuk ontani, az ország valóságos akaratának kifejezése legyen.“ Serrano spanyol miniszterelnök madridi hírek szerint, nem tudni mi okból, elfogatott. Rómában a belga követ lakása előtt za­jos tüntetések történtek a Belgiumban megindult keresztes mozgalmak végett. Páris. A Siécle tegnapi számában egy olyan hírt közölt, mely ha tényen alapszik, valóban nagy fon­tosággal bír, írja a „D. News.“ párisi levelezője f. hó 16-ról. Azt írja ugyanis a nevezett lap, hogy a párisi új képviselők Bordeauxba indulásuk előtt közös megállapodásra jöttek az iránt, hogy minő eljárást fognak követni a nemzetgyűlésen, ha a­­reactionárius szellem ottan oly lépéseket tenne, me­lyek előttük Francziaország becsületével és ér­dekeivel össze nem egyeztethetőknek tűnnének fel, s hogy egyhangúlag abban állapodtak meg, misze­rint testületileg odahagyják a gyűlést s ünnepé­lyesen tiltakoznak minden oly cselekmény ellen, mely az országot megalázná, vagy a köztársaságra ve­szélyes lehetne, végül, hogy Luis Blanc ritka ékesszólásának egész erejével sürgette e politikát. E tény iránt itt kételyek merültek föl, mert meglepett sokakat, kik és oly jól lehettek volna informálva az illető képviselők lépéseiről, mint maga a Siécle. úgy látszik, Blanc barátait külö­nösen meglepte e hír, mert noha ő nézeteiben sokkal előbbre haladott, semmint az itten mérsé­kelt republikánus nevezet alatt ismert egyének, nagy józanságot mutatott ítéleteiben azon nagy kicsis folyamában, a melyet Páris közelebb kiál­lott, s oly tiszteletet keltet csaknem minden párt­ban, mely őt 216 ezer szavazattal a dolgok élére emelé. Minő politika az, a melyet nevével azonosí­tanak ? a tartózkodási politika, a­melyet állítólag ő ajánl, lázadást hirdet a többség határozata ellen s mintegy a kisebbség zsarnokságát látszik meg­alapítani. Mintha nem lenne már­is elég anyag az egyenetlenségre és féltékenységre a főváros és a departementek között, előre el kellett határozni, hogy ha a párisi képviselők nem juthatnak föl­­színre a nemzetgyűlésben, ki fognak lépni belőle. Mi egyéb ez, mint az első lépés azon czél felé, mely polgárháborúban fog végződni? E hírt tehát, noha jó forrásból ered, mindenesetre óvatosan kell fogadnunk, de egyszersmind hajlandó vagyok hin­ni, hogy mégis bír némi alappal. Tény például, hogy Louis Blanc csupa kény­­telenségből megy Bordeauxba s örülne, ha vala­mely helyes oknál fogva kivonhatná magát e saj­nos kötelesség alól. Ő valamennyi franczia között talán a legártatlanabb az egész háborúban, mind annak kezdetét a császár alatt, mind folytatását a köztársaság emberei részéről illetőleg. És mégis azon borzasztó alternatívát látja maga előtt: szen­tesítését adni egy szánalomraméltó békéhez, vagy magára vállalni a felelősséget az egyetlen és vész­terhes háború folytatására. Nagyon valószínű tehát, hogy Blanc már va­lami tervet főzött ki a tiltakozásra, melynek segé­lyével ő és barátai könnyen menekülhetnek a re­­ájuk nehezedő ellenszenvtől, valamint a roppant felelősségtől. Lehető az is, hogy e terv oly gyü­mölcsöket fog teremni, a­minőket Blanc legkevésbé sem várt. Ő eddig inkább az elvek, mint a tett embere volt. Ő, valamint barátai, Hugo és Edgar­ Quinet oly finom megkülönböztetéseket láthatnak, melyeket a tett durvább és készebb embere, aminő Gambetta és ugyanazon párt többi tagjai, félre­dobnak mint gyakorlatlanokat és semmiseket; pe­dig minden oda mutat, hogy a tevékeny, erélyes és dictátorias Gambetta fogja vezetni a republiká­nus pártot. Mi fog történni, ha vezetése alatt s Louis Blanc szentesítésével a párisi képviselők el­hagyják a gyűléstermet, s tiltakozó gyűléssé ala­kulnak, melyben a főváros Francziaország ellen fog nyilatkozni. De hasztalan tervezgetnünk és mi sem olcsóbb, mint roszat jövendölni. Én tehát sem jót, sem ro­­szat sem jósolok csak azt mondom, hogy a párisi képviselők ez állítólagos elhatározása figyelmet érdemel s egyenetlenség magvát rejtheti magában. A párisi képviselők, épen mint maga a világ, hét nap alatt teremtettek, s lehet, hogy sokat tarta­nak magukról, tiltakozásukról és visszavonulásuk­ról, mely eshetőleg inkább nevetségességben, mint katastrophában fog végződni. Páris élelmezése szépen halad. A múlt éjje­lig érkezett 11,548 ökör, 11,276 juh, 1189 borjú és tehén, 1523 sertés, 2,347,962 kiló füstölt mar­hahús 959,210 kiló füstölt juhh­ús, 246,224 kiló sózott juhhús, 6,753,047 kiló szalona, 2,943,334 különféle sózott hús, 79,746 kiló friss hal, 2,380 890 k. sózott sertéshús, 15,786.978 k. ga­bona, 33,507.425 k. liszt, 7 millió kiló kétszersült, 747.474 k. vaj, 567.432 k. sajt, 167.122 k. olaj 572 millió kiló zöldség, 420.499 k. gyömölcs, 11/1 millió kiló takarmány. Nagyban hiányzanak a lovak, egész Páris­­ban csak mintegy 100 bérkocsi van. Az eddig be­hozott bor, sör és alkohol felette kevés és külö­nösen hiányzik a közönséges asztali bor. Élelmi­szer hiányában három hónap alatt körülbelül annyi bort fogyasztottak el a párisiak, mint a­mennyit rendes körülmények között egy év alatt szoktak. Páris alatt. A német főhadiszállás szándékát illetőleg töb­bé semmmi kétség­­nem foroghat fen, írja a „D. News“ versaillesi levelezője 16-áról. Sok ideig azt hittem, hogy e szándék tán módosíttatni fog s hogy egyedül arra szolgál, miszerint a francziákat a legkeményebb békefeltételek elfogadására ösztö­nözze. De úgy látszik, hogy egészen más elemek szerepelnek e kérdésben. Vilmos császár, mint jól tudjuk, nagyon ájtatos ember és még nagyobb fa­talista, ésannyira, miszerint erősen hiszi, hogy ő eszköz a mindenható kezében a francziák mega­lázására. Ő az úr pallosát villogtatja kezében, s nem szabad visszarettennie az ég határozatának végre­hajtásától, és pedig az ég azt akarja, hogy a német haza gyermekei végig sétáljanak Páris utczáin. Múlt este asztal fölött oda nyilatkozott az ősz fejdelem, a­midőn állítólag hatalmasat ütött oklevél az asztalra, hogy ha utolsó emberébe ke­rül is, a német hadaknak keresztül kell Párison vonulni. — A császár folyvást gyengélkedik, s le­het, hogy betegsége ágyba fogja őt szegezni, de az ég és a végzet kényszerité őt, hogy a tuilleri­­ákba menjen, és oda is fog menni, ha mindjárt ölben kellene is magát hintájáig vitetni. Eszerint a bevonulási előkészületek erélye­sen folynak. Nem az egész ostromló sereg vonul be, de a német birodalom összes nemzetisége kép­viselve lesz e nagyszerű processióban; poroszok, lengyelek, szászok, würtembergiek, badeniek, hes­sek, mecklemburgiak. A programm tökéletesen kész. A bevonulás nyugatról keletre történik a széles boulevardokon ; a házakat mindkét oldalon erős német csapatok szállják meg. Vaskos emberekből álló élő torlaszok, gyufűs puskával kezükben s búbos sisakkal fejükön zárják el a kereszt-utczákat, szóval minden előintézkedés meg lesz téve, amit az óvatosság parancsol. A hadsereg hadosztályon­ként kezdi meg az átvonulást, mindennap egy­­egy hadosztállyal, éjjelre azonban egyetlen had­osztály sem fog a fővárosban benmaradni. De mit mondanak erre a párisiak? A na­gyobb rész hihetőleg meghajolva a kérlelhetetlen kényszerűség előtt, legalább kíváncsiságát igyek­szik kielégíteni. Azonban okvetlenül vannak Pá­­risban kérlelhetlenebb elemek is, kik nem törődvén a következményekkel, a gyilkolást ily körülmé­nyek között a legtisztább hazafiságnak tartják. S ez, tekintve a mogorva németekben rejlő vadságot, borzasztó mészárlást vonhat maga után, melynek ártatlan nők, sőt gyermekek is áldozatául eshet­nek. Rablás, gyújtogatás áraszthatja el a fővárost, mely borzadályra a háború minden eddigi rémké­peit fölülmúlja.

Next