Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-21 / 159. szám

Előfizetési árak: Egész évre • • 20 ft. — kr. I Évnegyedre . 5 ft. — kr.’ Félévre . . . 10 . — „­­ Egy hónapra 1 „ 80 t Égre« szám ára 10 szrajczár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bálvány-utcza 4.. szám, 1. emelet. Semmit nem ködünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reklamátiók Ló­f­rády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. 159. szám. Kedd, február 21. 1871. Hirdetési dijak: t izhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sor*, 30 kr. beigtatásáért . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­utcza 14. s­as .­m. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában ______________________ Pest, arany kéz utcza 5. szám. III. évfolyam. A szent részvét nevében. Francziaország nyomorának enyh­ité­­sére intézett adakozások. (Harmadik gyűjtés.) frt.kr. A múlt kimutatás összege 41 frank, 4 ar., 4 frt, 3 db */* frtos ezüstben és . . 3697.03 A belényesi casino által f. hó 8-án ren­dezett tánszvigalom tiszta jövedelme 2 db ez. frtos és ..........................................17.­ Kleszner János sz.-lőrinczi gazdatiszt két elmarasztalt szolga 5—5 frt birságát 10.— Francziaország és a bé­ke.­ ­ Nyolcz napja, hogy a franczia nem­zetgyűlés együtt van, s bár e nyolcz nap alatt is tett annyit, mint más törvényho­zás nyolcz hónap alatt, a legfőbb, a legne­hezebb dolog, ami a nemzetgyűlésre várako­zik, még hátra van. A béke megkötése. A fegyverszünet febr. 24-én, vagyis mához négy napra véget ér s ha a háború pusztításának újból való megkezdését nem akarják, a békének febr. 29-ikére nemcsak hogy meg kell kötve lenni a porosz és franczia kormány között, hanem szentesítve is kell lenni annak a franczia nemzetgyű­lés által, miután nem nagyon valószínű, hogy Bismarck hajlandó lenne a fegyver­­szünetnek másodszori meghosszabbításába is beleegyezni. Amit a béke föltételeiről tudunk, azt ma sem mondhatjuk másnak, mint tegnap: merő kombinatiónak. De ha nem ismerjük is a feltételeket, melyeket a porosz főha­diszálláson mint „megmásíthatlanokat“ fel­állítottak, két jelenség világos magyaráza­tul szolgálhat e tekintetben Francziaországot illetőleg. Egyik Thiers nyilatkozata a nemzet­gyűlés febr. 17-iki ülésében, másik a nem­zetgyűlés eljárása Eliasz és Lotharingia lakosainak kérvénye tárgyában. Thiers az imént említettük ülésben, békeprogrammjának fejtegetése alkalmával, akkor nyilatkozott, hogy ő a békét abso­lute szükségesnek tartja, de remény-­­­i azt is, hogy a béke megkötése tisztes­séges föltételek alapján fog létesülhetni. Thiers szavai szerint, ki ez időszerű­­leg a legfőbb hatalmat gyakorolja Fran­­cziaországban, a béke megkötése bizo­nyos, mint a­melyre absolute szüksége va az országnak, de hogy tisztességes föl­tételek mellett köttetik-e meg, az nem bi­zonyos, az iránt csupán reménységét fejezte ki a kormányelnök. Ez az egyik tény, mely tájékozást nyújt, hogy mily nézetekkel kezdi meg a franczia kormány az alkudozásokat Ver­­saillesban. Másik Lotharingia és Eliasz kérvénye. Távirati tudósításokból már tegnap érte­sültünk, hogy Keller képviselő egy kérvényt, vagyis nyilatkozatot nyújtott be, melyben Eliasz és Lotharingia lakosai a hazafias kétségbeesés megható hangján kérik a nem­zetgyűlést, hogy oly békére, mely őket a franczia nemzettől elszakítaná, soha szen­tesítését ne adja. A ragaszkodás legmele­gebb bizonyítékát adják akkor, midőn kije­lentik, hogy a szerződést és békét, mely Eliasz és Lotharingia átengedését czélozná, már előre is semmisnek nyilvánítanák, mert ők egy nemzetet képeznek a franczia nem­zettel, melytől megválni, elszakadni semmi szín alatt nem akarnak. A kérvény rögtön az osztályokhoz uta­­síttatott, hogy azt tárgyalni, afelett határo­zatot hozni 24 óra alatt lehetségessé vál­jék a törvényhozásnak. És mily határozatot hozott a nemzet­­gyűlés ? Kijelenti legélénkebb rokonszenvét El­iasz és Lotharingia lakosai iránt, s átadja a kérvényt azoknak, kik megbizattak a béke felett alkudozásba bocsátkozni Porosz­­országgal. A nemzetgyűlés tehát nem merte ki­mondani Francziaország területi épségének föntartását, nem merte kimondani, hogy oly békekötésbe, mely az ország integritását sérti, bele nem egyezik. A törvényhozás ennek határozata után legkisebb kétségünk sem lehet, hogy a béke még Eliasz és Lotharingia átengedésével is meg fog köttetni, hacsak Poroszország önkényt el nem állna ebbeli szándékától az utolsó pilanatban, amit pedig az eddig tör­téntek után hiú sóvárgás volna a győzedel­mes poroszoktól várni. A pénzügyi bizottság febr. 14-én tartott ülésében a fővárosi közmunkatanács által beterjesztett kiadási többletet tárgyalta a 24 mil­liónyi kölcsön által helyreállítandó közlekedési vonalakra nézve. Az 53.000 irtot magában foglaló első tételnél az Albert-út kiszélesítésére vonatko­zólag azon kérdés merült fel, hogy ez az út, mi­után rajta nem valami nagy a közlekedés és in­kább csak udvari díszünnepélyek alkalmával van használatba véve, azon utezákhoz számítandó-e, a­melyre a törvény értelmében költekezni kell. Végre abban történt megállapodás, hogy egy pár ezer frt szavaztassák meg a kiszélesítésre szükséges telkek kisajátítására. A második tétel 4500 frt szintén az Albert út meghosszabításáról szól a Ló­­nyay telektől a bécsi kapuig ; az 5900 frtnyi má­sodik tétel egy új utcza fölmérésére a fölső hídtól a déli vaspályáig; negyedik tétel 6200 frt, a pesti öv út részletes fölmérésére; az ötödik tétel 12,000 frt háromszögmérésre Pesten; a hatodik tétel 27,009 frt ugyane czélra Budán; a hetedik tétel 17,000 frt a háromszögméréshez kivántató eszkö­zökre; a nyolc­adik tétel 3000 frt a felmérés el­lenőrzésére, összesen 75,000 frt vita nélkül sza­vaztatott meg. A három utolsó tétel (17,000 frt a Buda­pest szépítését tárgyazó legjobb tervezetre jutalomképen, 1500 frt egy Budát ábrázoló térkép­re, 9000 frt tervelőkészítésre) egy pár megjegyzésre adott alkalmat, de végre is megszavaztatott. Ezután a fiumei ideiglenes kormánynak adan­dó 48,000 frt s az 1867. ápr. 6-tól 1870 júl. vé­géig Fiuméban székelő királyi biztos Cseh részére utólagosan megszavazandó 40,000 frt jött szóba. A pénzügyi bizottság az első összegre vonatkozó­lag kívánja, hogy a fiumei kormányzó a kiadások részletes kimutatását nyújtsa be. A szabad kőszén. Az „Ellenőr" 155-iki számának vezérczikke ,Codificatio és a kőszén" czim alatt éles bonczkés alá veszi ugyan az elkészült „bizotttsági bánya­­törvényjavaslatot“ , de megelégedését és örömét fejezi ki a felett, hogy ezen törvényjavaslat az ásványszenet „a bányaszabadságba" helyezi; mert czikkíró csakis ezen az alapon véli lehetségesnek, hogy a magában is felette fontos, de visszahatá­sában a nemzetgazdászat minden ágaira döntő be­folyású kőszénipar kifejlődhessék — és ipari ver­senyképességünk a szomszéd tartományokkal szin­tén biztosíttassék. Szívesen írom alá a t. czikkíró kifogásait a törvényjavaslat büreaukratikus minden önállóságot elfojtó és egy külön bányászkasztot alkotni tö­rekvő szelleme ellen, — de ásványszén-iparunk jövendő felvirágzása iránt a t. czikkíróval egyfor­mán lelkesülve, nem helyeselhetem a törvénjavas­­­lat által ajánlott úgynevezett „szabadságát“ az ásványszénnek, és más ugyanezen osztályba soro­zott ásványoknak. Egy hírlap szűk kerete meg nem engedi, hogy a bányajog elveit hosszasan bonczolgassam, é­s habár a „bányaregálét“ ép úgy, mint „a sza­bad bányászatot" a­mennyire ezen utóbbi kifeje­zés a „res nullius“ eszmének megfelelne, juridikus nonsens­nek tartom, elismerem az állam azon jo­gát, hogy a közjó érdekében a magánosok tu­lajdonával is rendelkezhessék,­­ de ezen jogát kényszerítő okok nélkül soha sem alkalmazhatja. A kőszén a nemzetgazdászatban oly nagy fontosságú tényező, hogy „szabaddá" tétele a föld­tulajdoni jog megsértése mellett is igazolható len­ne, ha kifejlődése a földtulajdonhoz való viszonya által akadályoztatnék. És itt téved a t. czikkíró. — Ő azt hiszi, hogy a kőszén csak mint „szabad" ipar fejlődhe­tik ki, és elfelejti, hogy a szabad bányászat ős­hazája, Európa legiparosabb része, a műveit Szász­ország 1858 diki bányatörvénye az ásványszenet, mint földtartozékot jelenté ki, hogy Anglia óriási iparát s Amerika bámulatos, sebes ipari s keres­kededelmi kifejlődését az ásványok „röghöz" való kötöttsége nemcsak nem akadályozza, de sőt in­kább előmozditja, — pedig Sászország és az Egyesült államok törvényhozó testületeiteit feuda­listikus, röghöz kötött eszmékről és tendentiákról vádolni csakugyan nem lehet. De a poroszországi 1865-diki bányatörvény is több tartományban érintetlenül hagyja az ás­ványszénre nézve a régi földtulajdoni viszo­nyokat. És valóban, a kőszén „szabadba" való helye­zése által megszüntetik az ezen iparág kifejlődé­sét előmozdító érdekek összeműködése.­­ Az in­gyen szerezhetés és megőrizhetés a csekélyebb hasz­innal járó üzlet kiterjedését nem fogja siet­tetni ott, a­hol jövőben ugyanazon anyag haszno­sabb értékesítése kilátásba van helyezve, és tág tért nyit roppant kőszénterületek egy kézbeni ac­cumulatiójára, s így a nyomasztó monopóliumok meggyökeresedésére. A kőszén­szabadság ezen káros kinövését sem a törvény intézkedései, sem az állami, külön­ben is lassú, nehézkes, s saját érdekük által nem serkentett ellenőrködő s felügyelő közegek nem akadályoztatják. Tekintsünk csak végig a „szabad ásvány“ szene miatt oly annyira féltett ausztriai tartomá­nyokon, és megdöbbenve fogjuk látni, hogy az ipar életére, a kőszén, egynéhány pénzaristokrata kegyelmétől függ. Más példákat mellőzve csak a m. osztraui roppant kincsü kőszéni medenezét em­lítem, melynek túlnyomó részét az osztrák „Nord­­bahn" és Rothschild bírják, — és kötve hiszem, hogy a tüzelő anyag tekintetéből ezen medenczére utalt morva-sziléziai — és bécsi iparoknak és la­kosoknak okuk lenne „a szabad kőszén" áldásai­val kérkedni. De mit láttunk s tapasztaltunk mi is az 1859 iki évben decretált „kőszénszabadság" idejé­ben? A bányakapitányságok ez időbeni ad­ái igen tanulságosak s bizonyítják, hogy a földtanilag kő­­széntartalmúnak ismert oly vidékeken is, a­hol a fogyasztás hiánya miatt a kőszénbányászat még gyökeret nem vethetett, de azért a jövő spekulá­­ciónak széles tért nyitott, egyes vállalkozók szabad tarzási körökkel nagy kiterjedésű területeket fe­deztek fel és biztosítottak. A bureaukrata körökben nagy volt az öröm,­­ feltalálták a bűvös vesszőt, a­melylyel a ma­gyar föld kincseit megnyissák. A szabad kutatási területeken a folytatott munkálatokról az előírt jelentések habár hamisan, de mégis rendesen jöttek be a bányakapitánysá­gokhoz. Minden renden volt, a kőszénipar váratlan felvirágzása tehát ténynek, bizonyosnak látszott — a papiroson. És ime! alig mondta ki az országbírói érte­kezlet a kőszén régi földtulajdoni jogát, s mint szappan­buborék tűnt el a szabad tartások egész sora; természetesen, csak oly vidékeken, a­hol a kőszenet a fogyasztás és a közlekedési eszközök hi­ánya miatt még haszonnal kiaknázni és értékesíte­ni nem lehetett. És tévedne a t. czikkíre, ha azt hinné, hogy ezt a „rusticus" földbirtokos csökön­ynsége okozá, mert a földbirtokos részéről tett legméltányosabb ajánlatot sem fogadhatott el az, a­ki szabad tudá­saival nem a jelenre számított, de a jövőt biztosí­tani akarta. Annyi tehát bizonyos, hogy ott, a­hol a szén­ipar életképes volt, kifejlődött, mint a föld­tulaj­don tartozéka is, mert az érdek megpuhítja a csöközösséget is és legbiztosabb előmozdítója az iparnak. A­hol a létező viszonyok közt életképessége még hiányzott, ott a kőszénipart a fogyasztási és szállítási viszonyok kedvezőbb fordulata nélkül ,,szabadba“ helyezése sem mozdította ugyan elő, de azon, nemzetgazdászatilag véghetetlen káros követke­zménynyel járt, hogy törvényes módot nyújtott egyes hatalmas vállalkozóknak egész kő­szén vidékeket elfoglalni és a bekövetkező kedve­zőbb viszonyok esetére csekély áldozattal kőszén­­monopóliumokat biztosítani. De ezen, a szabadipart megfojtó viszo­nyok elő nem állhatnak ott, a­hol a kőszén a földtulajdon tartozékát képezi, mert feltenni, hogy a földbirtokosok zöme a tisztelt czikkíró rus­­tikusának csökönösségével visszautasítsa a kő­szén telepeinek értékesítése által kínálkozó hasznot, valóban nevetséges lenne. Tehát bizonyosnak vehetjük, hogy a földbirtokos kőszéntelepét vagy maga fogja mivelni, vagy eladja, vagy azokat mint egy vállalatnak részvényese értékesít­ni fogja. De ezen eljárás a nagy kiterjedésbeni, a monopólium természetével bíró kőszéntelkek accumulatióját, vagyis az úgynevezett határelzárásokat lehetetlenné és a kőszénbányák szükség szerinti műveltetését el­­kerülhetlenné teszi. Igen, de a kőszén ezen megszerzési módja drágítja a kőszenet! Tévedés: minden intézkedés, a­mely a versenyzést előmozdítja, lenyomja az árakat, a­melyekre a kínálat és kereslet közti arány van határozott befolyással. Bányászatunk, de különösen vasiparunk fel­virágzását és a gazdasági paritást Ausztriával csak is az ásványszén úgynevezett „felszabadítása" mel­lett tartja lehetségesnek a t. czikkíró. Tehát kikerülte figyelmét, hogy kőszén­bá­nyászatunk és vasiparunk folytonos és természet­szerű kifejlődését a földtulajdoni jog sehol sem akadályozza, a­mint ezt a sz­ tarjáni kőszénipar rö­vid idő alatti bámulatos emelkedése is bizonyítja. Kikerülte figyelmét, hogy nálunk a röghöz kötött földtulajdoni jog daczára is tetemesen ol­csóbb a kőszén, mint a féltett Ausztriában, a­hol a „kőszén szabadság“ által előmozdított accumu­­latio miatt valódi kőszénmonopoliummá fajult el vidékenkint ezen ipar s drága kőszénáraival lenyű­gözve tartja a többi iparágakat. De visszatérek még a csökönös „rusticusra“ és az „araszos parczellákra" tökéletesen helye­selvén a t. czikkíró úr nézetét, hogy mindkettő, de különösen az araszos parczellák nagy akadá­lyul szolgálhatnának a kőszéniparnak. No, de hála az égnek­ ezen a bajon igen könnyen lehetne segíteni. — Ha a czélszerű föld­­mivelés tekintetéből elrendelhetjük a tagoslást, — miért ne állapíthatná meg a törvényhozás a kőszén­bányászatra vonatkozólag az önálló birtok­terület minimumát? s a kisebb parczellákat egy testté összesítve, — miért ne mondhatná ki , hogy az ekép összesített kőszénterü­let a község tulajdo­nát képezi, a­mely intézkedés nem csak útját vágná el a csökönösségnek de a czélszerű bánya­­mivelést is lehetségessé tenné. Igen, de az ércz­bányászat a bányaszabadság elve alatt virágzott fel hazánkban­ replikás ellen­felem. Czikkem az „Ellenőr“ elkényeztetett olvasó közönségét most sem fogja mulattatni, s valóban unalmassá válnék, ha ércz­bányászatunk kifejlődé­sének történelmét hosszasan fejtegetni akarnám. Tehát megengedem az ellenvetést és a t. czikk­­írót csak az ércz- és az ásványszén bányászat közt lé­tező különbségre figyelmeztetem, a­mely, úgy hi­szem, ellenvetését megdönteni képes. Az ércz-bányászat szétszórt és felszínről ki nem puhatolható természete mellett eredményeiben igen bizonytalan s valódi szerencsejáték, a­mely az accumulatiot és így a monopolizálást is lehet­­lenné teszi. De a kőszénbányászat biztos számításon alap­szik. A kiterjedése és tartalma aránylag igen csekély költséggel és igen gyakran a felszínen észlelhető földtani jelekről is biztosan meghatároz­ható, így tehát a számító Üzlet részére tág tér nyílik az accumulatiora és a monopóliumra, ha a vállalkozó a „res nullius“ vagy­is a „szabad kő­szén“ elve mellett fapénzen szerezheti meg a je­lenleg tán még nem használható, de jövőre mil­liókat ígérő anyagot. Videant ergo consules, nehogy a bányatör­vényjavaslat által a „szabadság" csalékony czí­­me alatt ajánlott elvet elfogadva egynéhány dús­gazdag iparos kezére juttassák a nemzet legbe­csesebb kincsét és örökre lenyűgözzék iparunkat. Volny József, Dietrich képviselő úr táviratilag értesít bennünket Pécsről, hogy a budapesti ügyvédegy­let általunk is közlött nyilatkozatára a legrövidebb idő alatt adatokkal fog válaszolni állításának vé­delmére, s kéri mindazon lapokat, melyek az em­lített nyilatkozatot fölvették, hogy ezen előleges értesítéséről tudomást venni szíveskedjenek. Pest tót ajkú lakosainak kérvényét nyújtja be. Irányi hasontárgyban 386 pesti polgár és Biró Vincze 48-ki honvédszázados kérvényét nyújtja be ; Simonyi Ernő pe­dig 408 pesti polgárét, végre Vidacs János hét darab ha­­sontárgyú kérvényt. — In­ter­p­el­l­á­czi­ó­ra adott válasz. Ez utóbbi kérvények mintegy folytatást nyertek, és mintegy válasz adatott azokra azon felelet által, melyet gr. Andrásy Gyula mondott el Irányi Dá­nielnek egy korábban tett azon interpellácziójára, melyet a Franczia- és Poroszország közt kötendő béke ügyében tett. Már az angol trónb­széd is, mely kijelentette, hogy Angliának nem sikerült oly békefeltételeket ajánlani, melyeket a hadviselő felek elfogadhattak volna, felvilágosíthatja az interpellá­­lót, hogy egy más beavatkozásnak is vajmi cse­kély eredeménye lehet. Minden nyilatkozat, bár­mely fél érdekében is történnék az, inopportunus tom­a. Irányi Dániel megjegyzi, mikép­p azt kérdezte hogy hajlandó e a kormány oda működni, hogy Francziaország feldaraboltatása megakadályoztassék s hogy oly feltételek alatt kötessék meg a béke, melyet mindkét fél elfogad, a­nélkül, hogy az európai súlyegyen megzavartatnék. Erre kötelezve volna minden állam, mely Európában nagyhatalmi állást foglal el. Nem volt sikere a 31-iki ország­­gyűlés felszólalásának sem Lengyelország eldara­­boltatása ellen, hanem azért büszkén hivatkozik a jelen nemzedék azon férfiakra, kik ez ügyben fel­szólaltak. Nincs megelégedve a miniszterelnök kitérő válaszával. — A többség tudomásul vette a miniszteri választ. Gr. Andrásy miniszterelnök felelt meg Strati­­mirovicsnak azon interpellácziójára, melyet Beust grófnak egy jegyzéke nyomán emelt, s melyet a keleti népekre veszélyesnek tart. Az interpelláló egy kiszakított mondatnak nem a kellő értelmet tulajdonította. A külügyminiszternek, midőn e jegyzéket írta, egyáltalában nem volt szándéka eltérni az 1856-évi szerződés értelmétől, mely a szerződő ha­talmak egyoldalú interventióját kizárja, sőt ellen­kezőleg épen azon nyomatéknak akar kifejezést adni, melyet az osztrák magyar monarchia az 1856 évi szerződések, vagy­is azon szerződések fentartására helyez, melyek az aldunai államok mai közjogi állását és jogait garantírozták. Azon aggodalom, hogy a kérdéses jegyzék az aldunai államok belügyeibe való beavatkozási szán­dékot akarta volna kilátásba helyezni, teljesen alaptalan. Arra a kérdésre nézve pedig, hogy a kor­mány kelet irányában is a semlegesség elvét fogja e követni, a miniszterelnök azt válaszolhatja, hogy preczíz választ csak korrekt esetekben adhat a kor­mány, míg nem létező esetekkel szemközt nem le­het, hogy lekösse kezét. A kormány a monarchia ér­dekét fogja szem előtt tartani. Egyébiránt idézi a miniszter a Mileticsnek 1869. jan. 14-én hason tárgyban hozzá intézett kérdésére ad­­t választ. Stratimirovits kéri, hogy a magyar nyelvben való járatlansága miatt holnap nyilatkozhassék. — A pénzügyi bizottság részéről Széll Kálmán beadja a jelentést a honvédelmi pótköltség felől, melynek kinyomatása elrendelte­tett. — Hajdu Ignácz pedig a kérvényi bizottság részéről ad be kinyomatni való sorjegyzéket. Napirend: A közoktatási budget részletes tárgyalása. — A pesti egyetem költségvetésénél ma legelőször Hodossy Imre szólt, fölemlítve, hogy ugyanazon tanrendszer mellett mennyivel hátrább áll a pesti egyetem a bécsinél. Szóló ennek okát főkép abban találja, hogy ott a tanárok fizetése olyan, hogy minél több jeles tanár kedvet kapjon a bécsi egyetemnél elnyerni a tanári állomást. Ezért szóló a pesti egyetem tanárai fizetésé­nek fölemelését kívánja és indítványozza, hogy az egyetem 3 világi karával működő 48 rendes és 8 rendkívüli tanár 1365, illetőleg 1000—1200 forintnyi alapfizetésének 2500, illetőleg 1500 főt a költségvetésbe téve, mint évtizedi pótlék de nem lehet tudni, ezáltal mely tanárok fizetése és mennyiben emeltetik föl, Henszlmann Imre hozzájárul az indítványhoz, mert már tavaly ő is 3000 írtra indítványozta az egyetemi tanárok fizetését. Van ugyan 24.000 frt pótlék, de nem lehet tudni, ez által melyik taná­rok fizetése és mennyiben emeltetik föl. Hoffmann Pál az egyetemnél előadott canon jogra hívja föl a figyelmet. Szólót nem elégíti ki, hogy csak kizárólag a kath. egyházjog adatik elő, és az előadótól függ, hogy kitérést tegyen más egyházjogokra is. Az egészet kiküszöbölni nem lehet, mert a jogásznak ismerni kell az egy­házak szervezetét. Hogy melyik egyházjog adassék még elő, arra nézve szóló a protestáns egyház­jogot pártolja, miután a görög egyházjog a kato­likussal kapcsolatban úgy is előadatik. Tehát következő indítványt nyújt be: „A vallás és köz­oktatási minisztérium 1871. évi költségvetésében a pesti kir. egyetem számára tett előirányzat első rovatának megszavazásával kapcsolatban határozza el a ház, hogy: a vallás és közoktatási miniszter felhivatik, miszerint azon feleslegből, mely a pesti kir. egyetem jogi kará­nak számára előirányzott és megszavazandó 14 tanár fizetési összegből mint eddig igénybe nem vett maradék rendelkezésére áll, azon karnál egy egy protestáns egyházjogi tanszéket haladéktala­nul állítson fel, illetőleg annak betöltését még a je­len év folyamában eszközölje.“ Schwartz Gyula szívesen elfogadja az indít­ványt, de óhajtja, hogy az egyetemi törvény meg­szavazásánál is kellő intézkedés történjék ez ér­demben. Addig a miniszter figyelmébe ajánlja a szigorlati és vizsgadíjak eltörlését. Péchy Tamás mind Hodossy, mind Hoff­mann indítványát a pénzügyi bizottsághoz akarja utasítani, s részletes jelentés után, megvitatva fo­gadtassanak el. Ha csak úgy röviden elfogadná a ház, veszedelmes pr­ecedens lenne, mert minden tételnél előfordulhatna, miután nálunk oly sok ja­­vítni való van. Zsedényi Ede figyelmezteti a házat, hogy ta­valy már a lakpénzek fizetése megszavaztatott. Szóló szintén a mellett van, hogy ez indítványok a pénzügyi bizottsághoz utasíttassanak. Táncsics Mihály elfogadja a tanárok fizetésé­nek fölemelését, de ezt a theológiai tanárokra nem akarja kiterjeszteni, mert azok nőtlen emberek lé­vén, könnyen élhetnek. Hoffmann indítványát azon­ban nem fogadja el, mert azt kívánja, hogy a papság külön jogait szüntessük meg minden fele­­kezetre nézve. Tisza Kálmán sajnálja, hogy a pénzügyminisz­ter, vagy megbízottja nincs jelen s tiltakoznék azon eljárás ellen­, mely utoljára is az államkincs­tár összezavarására fog vezetni. Ezen eljárás pedig az, hogy sokan a kiadásokat csak úgy hirtelené­­ben szaporítani akarják. Szóló kivinja, és ha kell, kész mint indítványt is benyújtani egy ha­tározatra, mely szerint, ha a háznak megállapított eljárási módjával ellenkezőleg adatik be indítvány, erre az elnök egyszerűen kimondja, hogy figye­lembe nem vehető. (Ellenmondás szélső balról.) Bármint méltóztatnak haragudni és beszédembe bele­kiáltani, — folytatta Tisza — nekem jobban meg kell fontolnom az adózók érdekét, mint a t. képv. uraknak, mert én megszavaztam a költség­­vetést és így nem mondhatom, hogy nem vagyok felelős. Azok, kik meg nem szavazták, könnyen szavazhatják meg a költségek szaporítását. (Élénk helyeslés.) Ezek után föl­említette, hogy a ház már el­fogadta, mikép minden pénzszaporítási költség a pénzügyi bizottsághoz utasíttassék. Ha tehát valaki azt hiszi, hogy egy vagy más költséget kell sza­porítani, annyi tisztelettel viseltethetik a ház által meg­állapított eljárás iránt,hogy a kellő alakban kívánja azt eszközöltetni, aki pedig nem teszi, azon semmi mél­tatlanság nem történik, ha­nem az eljárási szabály­zat szerint tett indítványa figyelembe nem vé­tetik. Ez azonban a jövendő rendezés dolga. Szóló is pártolja Péchy indítványát, de Hoff­mann javaslatának elfogadásával kár volna újabb és újabb intézményt teremteni akkor, midőn az egye­tem rendezése küszöbön van. Nem hiszi, hogy a bécsi és pesti egyetemek közti különbséget a ta­nárok fizetésének fölemelése megszünteti, mert Bécsbe 50 millió népesség­tudós férfiai közül vá­lasztanak. Szólóra rosz hatással van, hogy már ma nincs Magyarországon pálya, melynek fizeté­sével meg voltak az emberek elégedve eddig, míg Magyarország alkotmányos ország nem volt, mely­nek fizetésével most meg volnának elégedve, és nincs ma oly ember, ki az alkotmányos Magyaror­szág vagy­onán osztozkodni nem akarna. (Helyes­lések.) Irányi Dániel azért szólal föl, hogy ellenvé­leményét nyilvánítsa Tisza azon nézete ellen, hogy az elnöknek joga legyen meghatározni, mi tárgyal­­tassék és mi nem. A 48-as párt szintén követel magának felelősséget a budget azon tételeinél, me­lyet megszavaz. Tisza Kálmán helyreigazítólag kijelenti, hogy azt mondta: lehetne és kellene lenni oly szabály­nak, mely szerint ha valamely indítvány szabályta­lanul adatik be, ne tárgyaltassék. Hogy ezt az el­nöknek kellene kimondani, nagyon természetes, miután elnök mondja ki a ház határozatát. Hodossy Imre az ellen tiltakozik, mintha az ő módosítványa oly formában volna benyújtva, me­lyet tárgyalni nem lehet. Kéri Tiszát, hogy hason­lítsa össze bármely más indítványnyal. Tisza úgy látja, hogy a ferdítések napja van. Nem azt mondta, hogy Hodossy indítványát nem kell figyelembe venni, hanem hogy Péchy indítvá­nya szerint a pénzügyi bizottsághoz utasíttassék. Tanárky Gedeon államtitkár­­ pártolja, hogy az egyetemi tanárok fizetése fölemeltessék, de mégis óhajtja, hogy Hodossy indítványa a pénz­ügyi bizottsághoz utasíttassék, Hoffmanné pedig az egyetemi törvény megvizsgálására kiküldött bi­zottsághoz .­­ Mindkét indítványra nézve a ház ily ér­telemben határozott. Ezután a ház az egyetem budgetjének részleteit szavazta meg. A rendszere­sítendő új tanszékek és ezek mellé kinevezendő tan­­segédek fizetésére előirányzott 8000 frtot ki­törölte, mert az egyetemi tanügyi javaslattal áll kapcsolatban. Luksics Bódog a bölcsészeti tan­folyamnál 4 helyett 8 ösztöndíj fölvételét indítvá­nyozta, mire Kautz pénzügyi előadó megjegyez­te, hogy a bizottság a tavalyi tételeket javasolja megszavazni, s tavaly így volt. Bobory Ká­roly pedig a csillagászati szerek elhelyezésére kért 40 frt tételénél arra hívja föl a kormány figyelmét, hogy az ob­servatoriumnak az egyetemi könyvtárban adjanak helyet. — Az egyetem összes költségvetése 352,059 írttal szavaztatott meg, a gymnasiumi tanárképezdék pedig 20,000 írttal. — A József-műegyetem rovatánál Török Sándor egy országos műegyetem Pesten való felállítása mellett emelt szót, mely a technikai, felsőbb gazdászati és kereskedelmi szakmát is magában foglalná. V­rady Gábor fölemlíti, hogy a műegyetemről előterjesztett törvényjavaslatban nincs kitéve, hogy az Pestre helyeztetik. Továbbá kérdi az államtit­kárt: mit szándékozik a minisztérium az ideigle­nes áttételre tenni ? megmarad e a minisztérium tavalyi azon nyilatkozata mellett, hogy nem tartja czélszerűnek az ideiglenes áttételt a végleges szer­vezésig, azon csekély és figyelmet alig érdemlő okért, mert 100—150 ezer írtba kerülne, mit szóló kétségbe von. Szentpály Jenő határozati javaslatot nyújt be: 1-szer. „A budai József műegyetemnek az 50-es években létesített s máig is fentartott absolutistikus szerv­zetét, mely a tanári testület egyes tagjainak jótékony működését megzsibbasztja, mely mellett azon tudományosan képzett, önálló gondolkozású férfiakból álló testület valódi közakarata, melyre az országgyűlésnek, mint a kormánynak az újjá­szervezés küszöbén oly nagy szüksége van, nem nyil­vánulhat, szükséges, hogy a kormány megszüntesse, s annak a külföld és a sajíhántúli tartományok példájára a tudományos egyeteméhez hasonló igaz­gatást adjon és azt, valamint a végleges organisa­­tio mindazon intézkedéseit életbe léptesse, melyek nincsenek a műegyetem uj épületének felállításá­val mulhatlanul egybekapcsolva." 2. „Miután a képviselőház a múlt 1870.febr.28- án hozott határozata által a műegyetemnek már az 1870/71 -iki iskolai évben oly karba helyezését ren­delte, hogy a magyar ifjak itthon képezhessék ma­gukat, de az mindeddig elérhető nem lévén, míg ez intézet a budai várban van — a műegyetemet már a jövő 187­­8 iskolai év kezdetéig más alkal­mas helyiségbe Pestre helyezze.“ Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 30-án. Somssich elnök bemutatja Török Albert ud­varhelyszéki képviselő megbízó levelét. Kérvények. Deák­­ bemutatatja Rapos József képezdei igazgató folyamodványát a kis­ded óvodák iránt. Bánfy Elek benyújtja Kraszna megye kérvényét az iránt, hogy mint 48 előtt, most is hét követ által képviseltet­hesse magát. Ugyancsak e megye földadóval aránytalanul túlterheltetésének megszüntetését kéri. Csanády Sándor beadja Hajdú-Böszörmény 248 polgárának folyamodását az iránt, hogy a kormány Francziaország eldaraboltatását akadályozza meg. Paulini Tóth Vilmos ugyane tárgyban

Next