Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)
1871-02-23 / 161. szám
Előfizetési árak. Egész évre . ; 20 ft. — kr. I Évnegyedre ; T, 5 ft. — kr. Félévre I • , 10 . — „ Egy hónapra I 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Feartem, bálvány-utcza 40. szám, 1. emelet. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen _______________________ fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendő!*. 161. szám. Csütörtök, február 23. 1871 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sorré 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó hivatalában két sas utcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában _________________________Pest, arany kéz utcza 5. szám. ______ III. évfolyam. Még egyszer a kőszén. Az ezen tárgy fontosságához méltó modorban irt czikk, mely az „Ellenőr“ 159. számában a „szabadkőszén“ czim alatt jelent meg, ellenzi, hogy az ásványszén a bányaszabadságban részesittessék, s a nagyobb birtokosokra nézve védi azon merev római jogi elvet, hogy a telek tulajdonosának joga lefelé határt nem ismer, ami az itáliai bányaipart azért zsibbasztá, mert aki bányát nyitni akart, előbb a telek tulajdonát, vagy a tulajdonos engedélyét volt kénytelen megszerezni; de már Constantin változtatott ezen szabályon az aranyra és márványra nézve. Említi czikkíró úr, hogy Szászországban, Angliában s Amerikában a kőszén röghözkötöttsége a kőszénbányászatot és az ezen nyugvó óriásipart nemcsak nem akadályozza, de sőt inkább előmozdítja. (Is említi továbbá, hogy a porosz bányatörvény is több tartományban érintetlenül hagyja a régi földtulajdoni viszonyokat. Hasonló érvelést hallunk, midőn az államadósságok szédítő növekedése, miatt aggódunk: ime, Angliának van Európában legtöbb államadóssága, mégis legvirágzóbb állam. Csak azt feledik el, hogy Anglia az adósság daczára, nem pedig az adósság következtében lett virágzóvá, és azt nem bizonyíthatják, hogy az adósság nélkül nem lenne-e még sokkal virágzóbb. Alkalmazva ezt J. czikkíró úr ellen a kőszénre, tagadom, hogy a fentebb érintett államokban a szabadság éltető hatása alatt nem lenne még nagyobb a szénipar, és tagadom, hogy a mostani eredményt ott a szénnek alárendelt viszonya okozta volna. Ismeretes, hogy mint más világrészben, úgy Európában is a hajdani tengerek sekélyes partjai mentében s egykori mocsáras lápok helyén az óvilág buja növényzetének óriási temetői tárulnak el, melyekben a rég elmúltkőszén, triás, has, krésa, cocein) korszakok elhamvadt virányának éghető emlékei feküsznek. Minél inkább fogy a föld színe feletti tüzelőanyag, annál komolyabb feladatunk a föld színe alá rejtett gyúanyagokat kiaknázni, mert csak ezek táplálják korunk virágzó iparát, mely ismét kedvező hatást gyakorol a mezeigazdaságra és kereskedésre. Régen belátta ezt Anglia, Németország és Belgium, ezért nyert a nevezettállamokban oly óriási dimensiókat a szénbányászat. A szászországi ásványszénipar annyira kifejlődött már korábban, hogy az 1858-as bányatörvény annak szembetűnő károkat nem okozhatott ugyan, de nem is ennek köszöni fejlődöttségét. Angliára sem szerencsés a.t. czikkiró úr hivatkozása, mert ott a földbirtokostól függ ugyan, hogy mily bér vagy ár mellett engedi meg a szénbányászatot telke alatt; de ismerni kell az angol földbirtokos osztályt, melynek épúgy, mint az iparos és kereskedővilágnak életkérdése az olcsó szén, nem lévén erdők, melyeknek értékesíthetése kívánatossá tenné a szénbányászatnak fejletlenségét, s ne feledjük, hogy Angliában a magas bérkövetelések ellen valami nem könnyen definiálható bírói utalom létezik, mely felett gondolkodóba esik a kontinens minden jogásza, ki a tételes jogban csupán a feltétlen szerződési szabadságot keresi. Hogy némely porosz tartományokban még a régi alárendelt viszonyban van a kőszén, ezen majd segítend az ottani törvényhozás, mely a kőszén felszabadítását mindenütt czélul tűzte ki; ez által jutott azon szerencsés helyzetbe, hogy már a múlt évben 647 millió mázsa ásványszenet hozott forgalomba. Legkevésbé lehet, t. czikkíró úr, Amerikára hivatkoznunk, hol a kőszénásás és kőszénbányázás közt nincs semmi különbség. A polgáriasult Amerikába a közgazdászati értelmiség bámulatos fokon áll és a folyvást beköltöző műveit és vállalkozó emigratió által egyre fokoztatik. Ott a törvényhozás a legritkábban avatkozik valamely iparág szabályozásába. Californiában p. o. mindenkinek szabad pénzt verni, de azért a pénzverési jogot, még ha kárral jár is, melyik európai állam adná fel ? Indokolatlan a t. czikkíró urnak azon aggodalma, hogy a kőszén felszabadítása által ezen iparág kifejlődése csorbát szenvedhetne. Minden reformlépéssel szemben hasonló okoskodásokat hallottunk. Ki ne emlékeznék, mint ijesztettek az iparszabadság behozatalával, hogy elpusztul minden iparos, és ime a világtárlatok igazolják, hogy az iparszabadság mindenütt szebbé, jobbá és olcsóbbá tette az ipart. Mennyi küzdelembe került, mig a bányaszabadság eszméje csak a mostani kiterjedésében is elismertetett? Ennek szélesbite*) L. Vécseytől „Római jogtan“ 83 lap.sével felhagyjunk a szabadságtól! félelem miatt ? Téved a t. czikkiró ur, midőn a bányaszabadság eszméjét az „ingyen szerezhetéssel“ azonosítja. Erről szó sincs, mert a kisajátítási eljárás megszabja a kellő árakat. A kárpótlás iránti egyezkedés még a kutatási munkálat előtt megkísértetik, s ha az egyezkedés barátságos után nem sikerülne, bíróilag eldöntetik: kell-e és mennyi területet átengedni, s ezután a kárpótlás öszszege biróilag megállapittatik. (1868. 55. sz.) Egyébiránt senkinek sem könyebb, mint a bányászatra hajlandó földbirtokosoknak zártkutatmányi jogot kérni és ez által idegeneket megelőzni, vagy az ásványkincs megbecsülésére időt nyerni, hogy megfelelő ár szabathassék. A kőszén-területek egy kézbeni „accumulatiójára és a monopólium meggyökeresedésére“ nem vezet a bányaszabadság, mutatja ezt a bányászat története. Valamint a vaspályatársulatok nem terjeszthetik ki a kisajátítási jogot egész uradalmakra, és úgy a széniparosok sem. A bányatelek szerzése nem egyedül az iparostól függ, hanem az ítélettől, mely a kisajátítási jognak a közérdek szempontjából helyt enged, és a másik ítélettől, mely, az egyesség nem sikerülvén, kimondja a kárpótlás összegét. Hogy Ausztriában a Nordbahn és Rothschild sok szénbányát mivel, ez a tőke hatalmának, nem a szén szabadságának következményéből a tőke praeponderal,ott ily nagy aquisitiók mindig előfordulhatnak expropriaatió nélkül is; az eredményre nézve mindegy, akár a föld alatt rejlő rétegek a bányaszabadság alapján illő árért meg vétessenek, akár a feltárt telepek vásároltatnak össze. Egyébiránt nálunk a bányaszabadság nemlétében jutott az osztrák államvaspálya a steierdorfi szénhez, és a Dunagőzhajózási társulat a pécsi széntelepekhez, mely két társulatra a magyar széntermelésnek majdnem fele esik. A bányamonopóliumok ellen nem az iparkezdhetési szabadság megszorítása, vagy a bányászatnak a földbirtokos engedelmétől függővé tétele óv meg, hanem épen a szabad verseny, a vállalkozási szellem és tőke felbátorítása, különösen a társulás élénkítése, bilincsek széttörése védelmezhet. A bányaszabadság mellett sem jutsenki ingyen a más földe alatti kőszénhez, hanem kisajátítás útján, tehát az equivalens megfizetése mellett és épen ez gátolja a szén-latifundiumok keletkezését. Másrészt ne feledjük, hogy a szénbányászat igen kis területen nem is lehetséges, innen a bányamérték is mindig nagyobb a szép, mint más ásvány-bányateleknél, s utoljára kisebb baj, ha kevesen bányászkodnak, mint ha épen senki sem hozza napfényre a szenet. Felhozza a t. czikkíró ur, hogy 1859 novembere után „egyes vállalkozók szabad tarzási körökkel nagy kiterjedésű területeket biztosítottak.“i)e hisz ugyanezt legkönyebben s legelőbb tehetik magok a földbirtokosok, kiknek az alig kerül költségökbe, holott az iparos ezt nagy áldozatokkal teheti, mert minden talpalatnyi földet készpénzen kisajátítani kell, mivel a közönséges turzás nem ad neki tulajdoni jogot. A t. czikkíró úr a kis parcellák tulajdonosaival való külön egyezkedések nehézségeit s hosszadalmasságát az által véli elháríthatóknak, hogy „a kőszénbányászatra vonatkozólag az önálló birtokterület minimumát megállapítva, a kisebb parcellák tagosítását javasolja s az e két összesített kőszénterületet a község tulajdonává nyilvánítaná. “ Ebből is világos, hogy az úrbéri javaslat záradékát nem pártolja. Azonban az általa ajánlott mód, mely az 1862. szeptember 3-án 13622 sz. a. cancelláriai rendelet 4-ik pontjának alkalmazása lenne, a kisebb birtokosok tulajdoni jogát sértené, mert ezektől elvenné a sajátjuk feletti rendelkezési jogot, s azt valamely virilis szavú gyűlés kezébe adná, hol az egyesek majorisáltatnának és az iparosok sem nyernének nagy könnyebbséget, mert amint létezett város, mely az akasztófát „maga és maradékai számára állitá fel,“ úgy ezentúl is lesz elég község, melylyel az iparos sehogy sem boldogulhatna. A dissidens földbirtokosok ellen elég óvszer az 1868 55. t. ez. Minek teremtsünk a telek alatt tán nem is sejtve lappangó ismeretlen ásványszénnek egy uj tulajdonost t. i. a községet. Hogy a bányásznak útjában ne álljon annyi tilalomtábla, a hány a birtokos, ez ellen elegendő az idézett kisajátitási törvény. Azt nem csodálnám, ha amerikai módra úgy tekintenék a kőszénbányászatot, mint a közönséges kőfejtést, vagy fövényásást és így a magánjog átalános szabályai alá rendelnék; de ha róla a bányatörvény külön szól, nem helyezheti más, mint a bányaszabadság alá. Nem „csalékony czímmez (mint a tisztelt czikkíró úr mondja), hanem éltető elem, mely egyedül képes századunkban bármely téren valódi üdvös haladást eszközölni. Ha nem tartjuk általában tanácsosnak, hogy az érezbányászat a földbirtokos enyédélmétől függjön, hanem felsőbb társadalmi érdek szempontból tekintve, a bányaszabadság a fémnyerést leginkább előmozdítja, ne tegyünk kivételt a szénre nézve sem. Amely szabadságban részesülnek a fémek, ugyanazt követeli a kőszén is. Gondolják meg, hogy aranyat Californiából is hozhatunk, de kőszenet oly messziről nem szerezhetünk, mert a szén a szállítás által igen megdrágul. Jusson eszünkbe, hogy mai napság az arany és ezüst oda özönlik, hol a kőszén bőségben van. Legyen a szénkutatás és mivelés bárkinek megengedve teljes kárpótlási kötelezettséggel. A közérdek szempontjából szükséges ásványokhoz férhetés ne függjön a földbirtokos ellenőrizhetlen kegyétől; az iparhatóság egyedül arra szorítkozzék, hogy constatálja a bányatulajdon létezését és ellenőrködjék, hogy a jogháborítás, szerencsétlenség, veszély, amennyire lehet, kikerültessék. Döntsön le a törvényhozás minden akadályt, mely a varázsszerepre hívott kőszén kiaknázhatását paragrafusok, vagy interdictumok képében gátolhatná. Vécsey Tamás: Az osztrák minisztérium programmja a legnagyobb visszatetszéssel fogadtatott a bécsi sajtó által. Egyik reactionárius, másik foederalista, a harmadik alkotmányfelforgató tendentiával vádolja. Pedig mindettől távol áll. Az alkotmány módosítása nélkül lehetelen Ausztriában a népek kielégítését, a belbékét helyreállítani és ha az új minisztérium most az alaptörvények némely pontozatát módosítani akarja — alkotmányos utón, a reichsráth által — ez még nem jelent alkotmányfelforgatást. Az új minisztérium programmjának hibája egészen másutt van, mint ahol a bécsi lapok keresik. Ha ezek foederalista törekvésekkel vádolják, mert az egyes országok jogos követeléseinek némi tekintetben eleget akarnak tenni, hogy az új minisztérium nem eléggé foederalistikus. A reformból nagyon keveset mér, és annak a kevésnek is csökkenteni akarja értékét a kivitelben. A minisztérium programmjának fő pontja az, hogy oly ügyeket, melyek eddig elég jogtalanul a reichsráth hatáskörébe soroztattak, vissza akar vinni rendeltetésük helyére , az egyes országok országgyűlése elé. Ami a dolog lényegét képezi, hogy a reichsráth hatásköréből mily ügyek vonatnak ki, és hogy kivonatnak-e mindazon tárgyak, melyeket az egyes országgyűlések onnan kivonni és saját fórumok elé utasíttatni kívánnak; mert ha nem, mert ha csak egy hét lényegtelen ügygyel akarják szaporítani az országgyűlések jogkörét, azzal a belbéke helyreállítására nagyon keveset tesznek. És ez igen helyes volna, ha rögtön azt a helytelen szándékát nem nyilvánítaná a minisztérium, hogy az egyes országgyűlésekhez ily módon áttett ügyekben hozott határozatok ismét a reichsváb elé terjesztendők, melynek hozzájárulása után nyerik meg az illető határozatok, törvényes erejüket. Egyébiránt, hogy az új minisztérium tervéhez határozottan hozzászólhassunk, ismerni kell a törvényjavaslatokat, melyeket e tárgyban a képviselőház elé nyújt. E javaslatokból fog kiderülni, hogy a minisztérium mikép szerzi meg a majoritást a reidszámban az előterjesztendő törvényjavaslatok részére ?* Ausztria költségvetése. A reichsvath tegnapelőtti ülésében a minisztérium előterjesztette az 1871-ik évi költségvetést. Ausztria összes bevétele 298,043,203 frt., kiadása a közös ügyek költségén kívül 276,154,982 frt; a fölösleg tehát 21,888,221 frt. Ha azonban ide vesszük még azon összeget is, melylyel Ausztria a delegátiók határozata szerint a közös ügyekhez járulni tartozik, vagyis 73 millió forintot, úgy kitűnik, hogy Ausztriának ez évben 52 millió deficitje van, melyek fedezésére már az osztrák pénzügyminiszter által is említett rendkívüli bevételek fognak fordíttatni. A költségvetésből idézzük a következő részleteket: A reichsvám egy évi szükséglete 610,717 frt. Nálunk az országgyűlésé 800,000 frt. A pénzügyminisztérium összes kiadása 65,631,031 frt. bevétel 270,118,238 frt. Nálunk a pénzügyminisztérium kiadása 50,548,349 frt, bevétele 151,508,196 frt. Az osztrák pénzügyminisztérium kiadása tehát csak 15 millióval több, mint a magyar pénzügyminisztériumé, míg bevétele 119 millióval több, mint a magyaré. Ennek oka a roppant költséges kezelés, mi a magyar pénzügyminisztériumban van. Az osztrák közoktatási minisztérium költsége kerek számban 8 millió, nálunk 2 millió, tehát Ausztria négyszer annyit költ a közoktatásra, mint mi, jóllehet Ausztriának összes rendes jövedelme kétszer akkora sincs, mint Magyarorországé. A földmivelés és- kereskedelmi minisztérium Ausztriában összesen 20 milliót ad ki, mi szintén azt mutatja, hogy Ausztriában az ország beszükségleteire a lehető legnagyobb összegeket költik, s bármennyit lármáznak is. Korrv a pvóta megszabásáról reájuk esett a nagyobb teher, beruházásokra, kereskedelmük, iparuk és népnevelésük előmozdítására aránylag még mindig háromszor annyit költenek, mint mi. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 23-én. Kérvények. Simonyi Lajos b. benyújt egy 64 aláírással ellátott folyamodványt, mely Európa aggasztó helyzetét tanácskozás alá kéri venni, és a kormányt arra utasítani, hogy a többi hatalmakkal együtt Francziaország eldaraboltatását megakadályozza Nagy Károly beadja Zala-Egerszeg 106 polgárának és Ságod, Kaszaház, valamint Sz.Erzsébet 72 polgárának, Csiky, Sándor és Simonyi Ernő Pest város számos polgárának, Eder István Csongrád városa 400 polgárának kérvényeit, mind hasonló tárgyban. Császár Bálint beadja a székely huszárezred ezredesi osztálya első századának kérvényét, melyben a leszerzési pénzalap visszaadását kérik. Degenfeld Béla gr. beadja Szatmármegye Krasznaközi járásába kebelezett 34 község kérvényét az iránt, hogy a járásbíróság ne Erdődön, hanem Krassón legyen. Zsedényi beadja a szepesi néptanító egylet kérvényét, melyben az egylet megilletődését jelenti ki egy baranyamegyei tanítón 18 évi hit szolgálata után elkövetett méltánytalanság fölött; ez ügyben orvoslást kér. Továbbá beadja az autonóm hittörvényhit zsidófelekezet közvetítő bizottságának emlékiratát az izr. egyetemes gyűlés emlékiratára. Schvarcz Gyula szintén két kérvényt nyújt be a franczia ügyet illetőleg-Stratimirovits Gy. felel a miniszterelnök által tegnapelőtt adott válaszra, s hosszabban fejtegeti a keleti ügyet. Nincs megelégedve az interpelláczióra kapott válaszszal, s határozati javaslatot nyújt be. Miután a ház a keleti politikát illetőleg a haladás-ellenes mohamedán helyébe leendő szabad keresztyén államok képződésében, az osztrák-magyar monarchia kultus-missiójának és jövendő hatalmi állásának feltételeit látja, ennek folytán felszólítja a kormányt, miszerint törvényszerű befolyását a külügyi politikában oly irányban emelje érvényre, hogy a keresztyének eshetőleges felszabadulása a mohamedán uralom alól, a monarchia részéről semmiben ne akadályoztassák. A ház tudomásul veszi a miniszter válaszát, a határozati javaslat pedig ki fog nyomatni. Wahrmann Mór: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy mielőtt napirendre térnénk át, a ház becses figyelmét egy igen fontos kérdésben, mely hazánk ayagi fejlődésére legnagyobb horderővel bír, igénybe vegyem. (Halljuk !) Azon sűrű és állandó panaszok, melyek a vasúti közlekedés akadályai tekintetében az utolsó hónapokban oly nagy mértékben támasztottak, nézetem szerint a törvényhozás figyelmét jogosan igénybe vehetik és szükséges,, hogy a törvényhozás e tekintetben intézkedjék. (Halljuk!) Ezen panaszok pedig, nemcsak egyes körökben merültek fel, nemcsak egyesek által intéztettek, hanem az ország különböző vidékeiről, az ipar, kereskedelem és földbirtok által egyaránt ipar- és kereskedelmi kamarák és a napi sajtó által folyvást ismételtetnek. Ezen panaszok nemcsak az utolsó hónapokban merültek fel, hanem megújulnak évek óta, fenállanak 1867—68 óta nagy mértékben, és hogy most újabban nagyobb mértékben támasztatnak, az csak annak tulajdonítható, hogy a hiányok oly nagy dimensiókat vettek fel, miszerint azok már türhetlenekké lettek. Nem akarom mindezen viszonyokat ezúttal ecsetelni ; eléggé ismeretesek azok. Épen most adatott át a pesti kereskedőknek és gyártulajdonosoknak emlékirata az egyes képviselő uraknak, melyben ama viszonyok legjobban színezve vannak. Az mondatik, hogy : „A vasúttársaságok megszorítják vagy teljesen felfüggesztik a jószágfelvételt, vonakodnak minden engedménytől a szállítási határidő meghatározását illetőleg, megtagadják a felelősséget az áruk kézhezszolgáltatásáért a feladott súlyban, valamint megtagadják azok hivatalos megmérését is ;az időjárás kártékony befolyásainak kitett árukat minden védelem nélkül, szabad ég alatt hagyják heverni, s azokat részben fedetlen kocsikon szállítják, kényszerítvén az elküldőt, hogy beleegyezését adja e határozottan káros rendszabályokhoz ; végül megszorítják a lakbér mentességet, s túlzott módon felemelik a lakbéreket. Mindezen bajok tények, melyek eléggé vannak bebizonyítva és feladata a törvényhozásnak, feladata a kormánynak meggátolni a visszaéléseket. Ezek legnagyobb részben a helytelen üzletrenden alapulnak. Ezen üzletrend már meg nem felel a czélnak, és azért szükséges, hogy az megváltoztassák; szükséges, hogy új üzletrend alkottassák, mely a vasúttársaságok felelősségét határozottabban mondja ki. (Helyeslés.) mely az egyes társaságok viszonyát az egyes szállítók irányában meghatározza, miután csak ezáltal lehet a bajon segíteni. Még más oka is van a forgalom hiányosságának. Tény az, hogy nemcsak a külforgalom megakadt, minek folytán nem voltunk képesek termékeinket s különösen gabnáinkat, lisztünket, külföldre szállíttani itt hevertek 4—5 hónap alatt föladva, hanem a belforgalom is az országban oly annyira nem kielégítő, hogy nem tartozik a ritkaságok közé, hogy pl. valaki eladta búzáját Kecskeméten 2 és fél hónappal ezelőtt és még mindig nem érkezett meg Pestre, vagy pl. Galantháról Pozsonyba, mint egyik képviselőtársam épen ma említette, két, három hónap alatt nem érkezik meg a szállítmány. (Mozgás.) Ily körülmények közt alig képzelhető, miszerint a kereskedő az üzletet sikeresen vihesse. Alig szükséges bebizonyítani, hogy ily körülmények közt nem lehet szerződéseket kötni, és nem lehet az ország bőtermését és kincseit értékesíteni, melyekért roppant nagy összegeket lehetett volna a külföldről az országnak megnyerni. Voltak megrendelések, melyek októberben és novemberben jöttek hozzánk, a hadviselő államok számára, de mindeddig nem lehetett azokat elküldeni, és ennélfogva jöttek értesítések, melyek a megrendeléseket visszavonták. Ahelyett tehát, hogy tetemes összegeket kaptunk volna a külföldről, a nemzet vagyona az enyészetnek és pusztulásnak volt kitéve, és végre kárba ment. A legnagyobb tőkék le vannak kötve hónapokig, holott a tőkének feladata az, hogy a forgalom által hathatósabbá tétessék, hogy az országból kimenvén néhány hét múlva visszajöjjön és ismét okszerűleg elhelyeztessék. Hogyha azonban a tőke a pályaudvarban hever és pusztulni engedtetik, akkor a nemzet vagyona nagy mértékben károsíttatik. (Helyeslés.) Így tehát forgalmi eszközeink szonoritása okvetlenül szükséges. Állittatik ugyan egy részről, hogy forgalmunk pangását a háború okozta. Állittatik az is, hogy a külföldre nem lehetett szállítani, mert a külföldi vasúti közlekedés a bábom folytán az ország határán megakadt. Nem akarom ezt tagadni, de más részről épen úgy áll és bebizonyítható, hogy ez nagy részben csak kifogás. Állíttatott, hogy ennyi meg ennyi ezer vagyonunk volt a külföldön, melyeket nem kaphattunk vissza. Kisült azonban az eszközlött nyomozások folytán, hogy a külföldön levő vagyonok száma oly csekély volt, hogy ez nem is jöhetett tekintetbe. Állíttatik az is, hogy semmit sem lehet a külföldre küldeni, mert a közlekedés a külföldön meg van szakítva. Kisült, hogy ez nem egyéb, mint koholmány. Bécsből ugyanis lehet szállítani, de Pestről nem. (Halljuk.) Épen tegnap érkezett egy pesti kereskedőhöz egy levél, melyet felolvasni elég érdekesnek tartok. A levél írója Bécsből megkapott egy szállítmányt, ellenben ugyanazon háznak Pilisen van egy nagyobb mennyiségű rozskészlete, mely az ottani állomás kimutatása szerint október 14-e óta hever ott. (Felkiáltások : Gyalázat!) Valljon helyes-e ez, a t. ház megbírálására bízom. Úgy hiszem szükséges, hogy felszólítsuk a kormányt, miszerint e tekintetben is tegye meg a kellő intézkedéseket a legnagyobb szigorral, hogy az illető vasúttársaságok a forgalmi közegek szaporítására kényszeríttessenek. Egy igen fontos körülmény merül még föl e tekintetben, az t. i., hogy addig míg Pest és Bécs között a közlekedés az államvasúton csak egy vágányon eszközöltetik, mindaddig e bajok orvosolva nem lesznek, mert mind a vasútszállítás képességének van egy bizonyos határa, melyen túl habár a forgalmi eszközök szaporíttatnak is okvetlen szükséges egy második vágány, másrészt szükséges, hogy új versenyvonalak építtessenek. Azért is felhívom a kormányt, iparkodjék ezen második vágány kiépítését minél előbb kieszközölni, — várjon lehet e az engedélyokmány alapján kieszközölni, az nem tartozik a törvényhozás elébe, az a kormány dolga, — de szükséges, hogy mindaz minden törvényes eszköz fölhasználásával érvényesíttessék, mi a czélra vezet. De ez még nem elégséges, mert nemcsak a kivitel veendő figyelembe ; nálunk még nagyobb fontosságú a belforgalom, nálunk egyéb utaink oly rosz állapotban vannak, és talán évek fognak eltelni, míg ez utak használható állapotban lesznek ; épen nálunk a belforgalom tekintetéből legnagyobb szükség van helyes, pontos és biztos vasúti közlekedésre. De még ez sem felel meg az igényeknek, különösen ami az ország központjávali összeköttetést illeti, vasúthálózatunk az utóbbi években úgy rendeztetett el, hogy az decentralisatiónak szolgált. Nem akarom az ország részéről ezt nagy hibának tekinteni, de okvetlen szükséges a nagyobb kereskedelem érdekében, hogy az ország bizonyos központtal bírjon. Mert csak akkor lehet a külfölddel jutányos módon üzleti összeköttetésbe jutni, ha olyan központja van, ahol kiki ott találja a kivánt minőségű és mennyiségű készleteket. Ezen alapeszme indította a t. házat arra, hogy helyesléssel pártolja a kis raktárak, entrepotok és doksok építését. De ennek nem lesz értéke mindaddig, míg az ország minden vidékeiről való közlekedés a központtal minden évszakra biztosítva nem lesz. Igaz, van Dunánk, de nem szabad felednünk, hogy a Duna 5, sőt néha 6 hónapig is a közlekedésre alig használható. Ezt mindenesetre pótolni kell, hogy még azon időszakban is, midőn a Dunát közlekedésre felhasználni nem lehet, a kereskedelem számára legyenek vasutak. De nemcsak a kereskedelem kívánja ezt, hanem még egy más érdek is, t. i. az ipar érdeke. Mint tudjuk Magyarországon az ipar igen csekély mértékben van kifejlődve, ami létezik, azt is csak az utolsó években nyilvánult vállalkozási szelemnek köszönhetjük. A vállalkozási szellem talán akkor némi téves felfogásból indult ki, midőn épen ezen iparüzletet, főképen pedig a malmokat Pesten központosította. Voltak igen fontos okok, melyek a mellett szólottak. Most már a lisztre nézve igen kifejlett ipar létezik a fővárosban. Ezen iparban mintegy 20—25 millió van befektetve. Ezen ipar eszközlötte Magyarország vagyonosodását az utolsó években, és jogosan el lehet mondani, hogy a mezőgazdaság nem lett volna képes annyira értékesíteni terményeit, ha ezen malmok nem lettek volna. Az utolsó években, midőn a gabnakivitel a külföldre nem volt elég jutalmazó, mindenesetre két írttal kevesebbet kapott volna itthon gabnájáért a gazda, ha ezen iparág nem létezett volna. Ezen ipart mindenesetre támogatnunk kell; ez az ország jövő vagyonosodásának egyik alapja. Ha ezen ipart tönkre tesszük Pesten, meglehet másutt teremthetünk újat, de vájjon helyes politika-e most elenyésztetni a már létezőt azon reményben, hogy talán évek múlva megint tökes vállalkozási szellem újra akadni fog, mely ezen iparágat újra föléleszti ? Ezen kérdésre azt hiszem, hogy nem lehet igennel felelni. Ezen iparunk most már nagy mértékben szenved, szenved pedig főleg az által, mivel sem tüzelő anyagokat, kőszenet, sem az okvetlenül szükséges búzát abban a mennyiségben nem teremtheti itt Pesten elő, amelyben szüksége van ; nem teremtheti pedig főleg azért elő, mert a forgalmi eszközök nem elégségesek arra, hogy ezekből Pestre a forgalomból vissza nem utasítható egyéb fogyasztási czikkek mellett a szükséges mennyiséget ide hozzák. Ezen csak úgy lehet segíteni, hogy ha némely vasútvonalak, melyek ezen baj elhárítására szükségesek, létesíttetnek. Nem merném ezt ajánlatba hozni a t. képr. háznak, hogyha ezen vasútvonalak valami nagyszerűek lennének, és hogyha nagy áldozatokat igényelne-