Ellenőr, 1871. február (3. évfolyam, 139-166. szám)

1871-02-23 / 161. szám

Előfizetési árak. Egész évre . ; 20 ft. — kr. I Évnegyedre ; T, 5 ft. —­ kr.­ Félévre I • , 10 . — „­­ Egy hónapra I 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Feartem, bálvány-utcza 40. szám, 1. emelet. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen _______________________ fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók­ Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendő!*. 161. szám. Csütörtök, február 23. 1871 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sorré 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában két sas utcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában _________________________Pest, arany kéz utcza 5. szám. ______ III. évfolyam. Még egyszer a kőszén. Az ezen tárgy fontosságához méltó modorban irt czikk, mely az „Ellenőr“ 159. számában a „szabadkőszén“ czim alatt je­lent meg, ellenzi, hogy az ásványszén a bányaszabadságban részesittessék, s a na­gyobb birtokosokra nézve védi azon merev római jogi elvet, hogy a telek tulajdonosá­nak joga lefelé határt nem ismer, a­­mi az itáliai bányaipart azért zsibbasztá, mert aki bányát nyitni akart, előbb a telek tulajdo­nát, vagy a tulajdonos engedélyét volt kény­telen megszerezni; de már Constantin vál­toztatott ezen szabályon az aranyra és márványra­ nézve. Említi czikkíró úr, hogy Szászország­ban, Angliában s Amerikában a kőszén röghözkötöttsége a kőszénbányászatot és az ezen nyugvó óriás­ipart nemcsak nem aka­dályozza, de sőt inkább előmozdítja. (Is említi továbbá, hogy a porosz bányatörvény is több tartományban érintetlenül hagyja a régi földtulajdoni viszonyokat. Hasonló érvelést hallunk, midőn az államadósságok szédítő növekedése, miatt aggódunk: ime, Angliának van Európában legtöbb állam­­adóssága, mégis legvirágzóbb állam. Csak azt feledik el, hogy Anglia az adósság d­a­­czára, nem pedig az adósság következ­tében lett virágzóvá, és azt nem bizonyít­hatják, hogy az adósság nélkül nem lenne-e még sokkal virágzóbb. Alkalmazva ezt J. czikkíró úr ellen a kőszénre, tagadom, hogy a fentebb érintett államokban a szabadság éltető hatása alatt nem lenne még nagyobb a szénipar, és tagadom, hogy a mostani eredményt ott a szénnek alárendelt viszo­nya okozta volna. Ismeretes, hogy mint más világrészben, úgy Európában is a hajdani tengerek se­­kélyes partjai mentében s egykori mocsá­­ras lápok helyén az óvilág buja növényze­tének óriási temetői tárulnak el, melyekben a rég elmúlt­­kőszén, triás, h­as, krésa, cocein) korszakok elhamvadt virányának ég­hető emlékei feküsznek. Minél inkább fogy a föld színe feletti tüzelőanyag, annál komolyabb feladatunk a föld színe a­l­á rej­tett gyúanyagokat kiaknázni, mert csak ezek táplálják korunk virágzó iparát, mely ismét kedvező hatást gyakorol a mezeigaz­­daságra és kereskedésre. Régen belátta ezt Anglia, Németország és Belgium, ezért nyert a nevezett­­államokban oly óriási dimensió­­kat a szénbányászat. A szászországi ásványszénipar annyira kifejlődött már korábban, hogy az 1858-as bányatörvény annak szembetűnő károkat nem okozhatott ugyan, de nem is ennek köszöni fejlődöttségét. Angliára sem szerencsés a.t. czikkiró úr hivatkozása, mert ott a földbirtokostól függ ugyan, hogy mily bér vagy ár mellett engedi meg a szénbányászatot telke alatt; de ismerni kell az angol földbirtokos osz­tályt, melynek épúgy, mint az iparos és kereskedővilágnak életkérdése az olcsó szén, nem lévén erdők, melyeknek értékesíthetése kívánatossá tenné a szénbányászatnak fejlet­lenségét, s ne feledjük, hogy Angliában a magas bérkövetelések ellen valami nem könnyen definiálható bírói utalom létezik, mely felett gondolkodóba esik a kontinens minden jogásza, ki a tételes jogban csupán a feltétlen szerződési szabadságot keresi. Hogy némely porosz tartományok­ban még a régi alárendelt viszonyban van a kőszén, ezen majd segítend az ottani tör­vényhozás, mely a kőszén­ felszabadítását mindenütt czélul tűzte ki; ez által jutott azon szerencsés helyzetbe, hogy már a múlt évben 647 millió mázsa ásványszenet hozott forgalomba. Legkevésbé lehet, t. czikkíró úr, Ame­rikára hivatkoznunk, hol a kőszénásás és kő­­szénbányázás közt nincs semmi különbség. A polgáriasult Amerikába a közgazdászati ér­telmiség bámulatos fokon áll és a folyvást beköltöző műveit és vállalkozó emigratió által egyre fokoztatik. Ott a törvényhozás a legritkábban avatkozik valamely iparág szabályozásába. Californiában p. o. minden­kinek szabad pénzt verni, de azért a pénz­­verési jogot, még ha kárral jár is, melyik európai állam adná fel ? Indokolatlan a t. czikkíró urnak azon ag­godalma, hogy a kőszén felszabadítása ál­tal ezen iparág kifejlődése csorbát szen­vedhetne. Minden reformlépéssel szemben hasonló okoskodásokat hallottunk. Ki ne emlékeznék, mint ijesztettek az iparszabad­ság behozatalával, hogy elpusztul minden iparos, és ime a világtárlatok igazolják, hogy az iparszabadság mindenütt szebbé, jobbá és olcsóbbá tette az ipart. Mennyi küzdelembe került, mig a bá­nyaszabadság eszméje csak a mostani kiter­jedésében is elismertetett? Ennek szélesbite­*) L. Vécseytől „Római jogtan“ 83 lap.­sével felhagyjunk a szabadságtól! félelem miatt ? Téved a t. czikkiró ur, midőn a bá­nyaszabadság eszméjét az „ingyen szerez­­hetéssel“ azonosítja. Erről szó sincs, mert a kisajátítási eljárás megszabja a kellő árakat. A kárpótlás iránti egyezkedés még a kutatási munkálat előtt megkísértetik, s ha az egyezkedés barátságos után nem sike­rülne, bíróilag eldöntetik: kell-e és mennyi területet átengedni, s ezután a kárpótlás ösz­­szege biróilag megállapittatik. (1868. 55­­. sz.) Egyébiránt senkinek sem könyebb, mint a bányászatra hajlandó földbirtokosoknak zártkutatmányi jogot kérni és ez által idegeneket megelőzni, vagy az ásványkincs megbecsülésére időt nyerni, hogy megfelelő ár szabathassék. A kőszén-területek egy kézbeni „accu­­mulatiójára és a monopólium meggyökere­­sedésére“ nem vezet a bányaszabadság, mutatja ezt a bányászat története. Vala­mint a vaspályatársulatok nem terjeszthetik ki a kisajátítási jogot egész uradalmakra, és úgy a széniparosok sem. A bányatelek szerzése nem egyedül az iparostól függ, ha­nem az ítélettől, mely a kisajátítási jognak a közérdek szempontjából helyt enged, és a másik ítélettől, mely, az egyesség nem si­kerülvén, kimondja a kárpótlás összegét. Hogy Ausztriában a Nordbahn és Rothschild sok szénbányát mivel, ez a tőke hatalmának, nem a szén szabadságának követ­kezményéből a tőke praeponderal,ott ily nagy aquisitiók mindig előfordulhatnak expro­­priaatió nélkül is; az eredményre nézve mindegy, akár a föld alatt rejlő rétegek a bányaszabadság alapján illő árért meg vé­tessenek, akár a feltárt telepek vásároltat­nak össze. Egyébiránt nálunk a bányasza­badság nemlétében jutott az osztrák ál­lamvaspálya a steierdorfi szénhez, és a Du­­nagőzhajózási társulat a pécsi széntelepek­hez, mely két társulatra a magyar szénter­melésnek majdnem fele esik. A bányamono­­póliumok ellen nem az iparkezdhetési sza­badság megszorítása, vagy a bányászatnak a földbirtokos engedelmétől­ függővé tétele óv meg, hanem épen a szabad verseny, a vállalkozási szellem és tőke felbátorítása, különösen a társulás élénkítése, bilincsek széttörése védelmezhet. A bányaszabadság mellett sem jut­­senki ingyen a más földe alatti kőszénhez, hanem kisajátítás útján, tehát az equiva­­lens megfizetése mellett és épen ez gátolja a szén-latifundiumok keletkezését. Másrészt ne feledjük, hogy a szénbányászat igen kis területen nem is lehetséges, innen a bánya­mérték is mindig nagyobb a szép, mint más ásvány-bányateleknél, s utoljára kisebb baj, ha kevesen bányászkodnak, mint ha épen senki sem hozza napfényre a szenet. Felhozza a t. czikkíró ur, hogy 1859 november­e után „egyes vállalkozók sza­bad tarzási körökkel nagy kiterjedésű terü­leteket biztosítottak.“­i)e hisz ugyanezt legkönyebben s legelőbb tehetik magok a földbirtokosok, kiknek az alig kerül költsé­­gökbe, holott az iparos ezt nagy áldozatok­kal teheti, mert minden talpalatnyi földet készpénzen kisajátítani kell, mivel a közön­séges turzás nem ad neki tulajdoni jogot. A t. czikkíró úr a kis parcellák tulaj­donosaival való külön egyezkedések nehéz­ségeit s hosszadalmasságát az által véli el­­háríthatóknak, hogy „a kőszénbányászatra vonatkozólag az önálló birtokterület mi­nimumát megállapítva, a kisebb parcellák tagosítását javasolja s az e két összesített kőszénterületet a község tulajdonává nyil­vánítaná. “ Ebből is világos, hogy az úrbéri javaslat záradékát nem pártolja. Azonban az általa ajánlott mód, mely az 1862. szeptember 3-án 13622 sz. a. cancelláriai rendelet 4-ik pontjának alkal­mazása lenne, a kisebb birtokosok tulajdoni jogát sértené, mert ezektől elvenné a sa­­játjuk feletti rendelkezési jogot, s azt vala­mely virilis szavú gyűlés kezébe adná, hol az egyesek majorisáltatnának és az ipa­rosok sem nyernének nagy könnyebbséget, mert amint létezett város, mely az akasz­tófát „maga és maradékai számára állitá fel,“ úgy ezentúl is lesz elég község, mely­­lyel az iparos sehogy sem boldogulhatna. A dissidens földbirtokosok ellen elég óvszer az 1868 55. t. ez. Minek teremtsünk a telek alatt tán nem is sejtve lappangó is­meretlen ásványszénnek egy uj tulajdonost t. i. a községet. Hogy a bányásznak útjá­ban ne álljon annyi tilalomtábla, a hány a birtokos, ez ellen elegendő az idézett ki­sajátitási törvény. Azt nem csodálnám, ha amerikai módra úgy tekintenék a kőszén­bányászatot, mint a közönséges kőfejtést, vagy fövényásást és így a magánjog átalá­nos szabályai alá rendelnék; de ha róla a bányatörvény külön szól, nem helyezheti más, mint a bányaszabadság alá. Nem „csa­­lékony czímm­ez (mint a tisztelt czikkíró úr mondja), hanem éltető elem, mely egyedül képes századunkban bármely téren valódi üdvös haladást eszközölni. Ha nem tartjuk általában tanácsosnak, hogy az érezbányászat a földbirtokos en­yé­délmétől függjön, hanem felsőbb társadalmi érdek szempontból tekintve, a bányaszabad­ság a fémnyerést leginkább előmozdítja, ne tegyünk kivételt a szénre nézve sem. A­mely szabadságban részesülnek a fémek, ugyanazt követeli a kőszén is. Gondolják meg, hogy aranyat Californiából is hozha­tunk, de kőszenet oly messziről nem sze­rezhetünk, mert a szén a szállítás által igen megdrágul. Jusson eszünkbe, hogy mai napság az arany és ezüst oda özönlik, hol a kőszén bőségben van. Legyen a szénkutatás és mivelés bár­kinek megengedve teljes kárpótlási kötele­zettséggel. A közérdek szempontjából szük­séges ásványokhoz férhetés ne függjön a földbirtokos ellenőrizhetlen kegyétől; az iparhatóság egyedül arra szorítkozzék, hogy constatálja a bányatulajdon létezését és el­lenőrködjék, hogy a jogháborítás, szeren­csétlenség, veszély, amennyire lehet, kikerül­tessék. Döntsön le a törvényhozás minden akadályt, mely a varázsszerepre hívott kő­szén kiaknázhatását paragrafusok, vagy interdictumok képében gátolhatná. V­é­c­s­e­y Tamás: Az osztrák minisztérium pro­­grammja a legnagyobb visszatetszéssel fogadtatott a bécsi sajtó által. Egyik reactionárius, másik foederalista, a harmadik alkotmányfelforgató tendentiával vádolja. Pedig mindettől távol áll. Az alkotmány módosítása nélkül lehetelen Ausztriában a népek kielégítését, a belbékét hely­reállítani és ha az új minisztérium most az alap­törvények némely pontozatát módosítani akarja — alkotmányos utón, a reichsráth által — ez még nem jelent alkotmányfelforgatást. Az új minisztérium programmjának hibája egészen másutt van, mint a­hol a bécsi lapok ke­resik. Ha ezek foederalista törekvésekkel vádol­­ják, mert az egyes országok jogos követeléseinek némi tekintetben eleget akarnak tenni, hogy az új minisztérium nem eléggé foederalistikus. A reform­ból nagyon keveset mér, és annak a kevésnek is csökkenteni akarja értékét a kivitelben. A minisztérium programmjának fő pontja az, hogy oly ügyeket, melyek eddig elég jogtalanul a reichsráth hatáskörébe soroztattak, vissza akar vinni rendeltetésük helyére , az egyes országok országgyűlése elé. A­mi a dolog lényegét képezi, hogy a reichs­ráth hatásköréből mily ügyek vonatnak ki, és hogy kivonatnak-e mindazon tárgyak, melyeket az egyes országgyűlések onnan kivonni és saját fórumok elé utasíttatni kívánnak; mert ha nem, mert ha csak egy hét lényegtelen ügygyel akarják szaporítani az országgyűlések jogkörét, azzal a belbéke helyreállítására nagyon keveset tesznek. És ez igen helyes volna, ha rögtön azt a helytelen szándékát nem nyilvánítaná a minisz­térium, hogy az egyes országgyűlésekhez ily mó­don áttett ügyekben hozott határozatok ismét a reichsváb­ elé terjesztendők, melynek hozzájáru­lása után nyerik meg az illető határozatok, tör­vényes erejüket. Egyébiránt, hogy az új minisztérium tervé­hez határozottan hozzászólhassunk, ismerni kell a törvényjavaslatokat, melyeket e tárgyban a kép­viselőház elé nyújt. E javaslatokból fog kiderülni, hogy a minisztérium mikép szerzi meg a majo­ritást a reid­szám­ban az előterjesztendő törvény­javaslatok részére ?* Ausztria költségvetése. A reichs­vath tegnapelőtti ülésében a minisztérium előter­jesztette az 1871-ik évi költségvetést. Ausztria összes bevétele 298,043,203 frt., ki­adása a közös ügyek költségén kívül 276,154,982 frt; a fölösleg tehát 21,888,221 frt. Ha azonban ide vesszük még azon összeget is, melylyel Ausz­tria a delegátiók határozata szerint a közös ügyek­hez járulni tartozik, vagyis 73 millió forintot, úgy kitűnik, hogy Ausztriának ez évben 52 millió de­ficitje van, melyek fedezésére már az osztrák pénzügyminiszter által is említett rendkívüli bevételek fognak fordíttatni. A költségvetésből idézzük a következő rész­leteket: A reichsvám­ egy évi szükséglete 610,717 frt. Nálunk az országgyűlésé 800,000 frt. A pénz­ügyminisztérium összes kiadása 65,631,031 frt. bevétel 270,118,238 frt. Nálunk a pénzügyminisz­térium kiadása 50,548,349 frt, bevétele 151,508,196 frt. Az osztrák pénzügyminisztérium kiadása tehát csak 15 millióval több, mint a magyar pénzügy­minisztériumé, míg bevétele 119 millióval több, mint a magyaré. Ennek oka a roppant költséges ke­zelés, mi a magyar pénzügyminisztériumban van. Az osztrák közoktatási minisztérium költsége kerek számban 8 millió, nálunk 2 millió, tehát Ausztria négyszer annyit költ a közoktatásra, mint mi, jóllehet Ausztriának összes rendes jövedel­me kétszer akkora sincs, mint Magyaror­­országé. A földmivelés és- kereskedelmi minisztérium Ausztriában összesen 20 milliót ad ki, mi szintén azt mutatja, hogy Ausztriában az ország b­e­­­s­z­ü­k­­ségleteire a lehető legnagyobb összegeket költik, s bármennyit lármáznak is. Korrv a pvóta megszabásáról reájuk esett a nagyobb teher, be­ruházásokra, kereskedelmük, iparuk és népnevelé­sük előmozdítására aránylag még mindig há­romszor annyit költenek, mint mi. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 23-én. Kérvények. Simonyi Lajos b. benyújt egy 64 alá­írással ellátott folyamodványt, mely Európa aggasztó helyzetét tanácskozás alá kéri venni, és a kormányt arra utasítani, hogy a többi hatalmakkal együtt Francziaor­­szág eldaraboltatását megakadályozza Nagy Károly be­adja Zala-Egerszeg 106 polgárának és Ságod, Kaszaház, valamint Sz.­Erzsébet 72 polgárának, Csiky, Sándor és Simonyi Ernő Pest város számos polgárának, Eder István Csongrád városa 400 polgárának kérvényeit, mind hasonló tárgyban. Császár Bálint beadja a székely huszárezred ezredesi osztálya első századának kérvényét, melyben a leszerzési pénzalap visszaadását kérik. Degenfeld Béla gr. beadja Szatmármegye Krasznaközi járásába kebelezett 34 község kérvényét az iránt, hogy a járásbíróság ne Erdődön, hanem Krassón legyen. Zsedényi beadja a sze­pesi néptanító egylet kérvényét, melyben az egylet meg­­illetődését jelenti ki egy baranyamegyei tanítón 18 évi hit szolgálata után elkövetett méltánytalanság fölött; ez ügyben orvoslást kér. Továbbá beadja az autonóm hit­­törvényhit zsidófelekezet közvetítő bizottságának emlék­iratát az izr. egyetemes gyűlés emlékiratára. Schvarcz Gyula szintén két kérvényt nyújt be a franczia ügyet illetőleg-Stratimirovits Gy. felel a miniszterelnök által tegnapelőtt adott válaszra, s hosszabban fejtegeti a keleti ügyet. Nincs megelégedve az interpellá­­czióra kapott válaszszal, s határozati javaslatot nyújt be. Miután a ház a keleti politikát illetőleg a haladás-ellenes mohamedán helyébe leendő szabad keresztyén államok képződésében, az osztrák-ma­gyar monarchia kultus-missiójának és jövendő ha­talmi állásának feltételeit látja, ennek folytán fel­szólítja a kormányt, miszerint törvényszerű befolyá­sát a külügyi politikában oly irányban emelje érvényre, hogy a keresztyének eshetőleges felsza­badulása a mohamedán uralom alól, a monarchia részéről semmiben ne akadályoztassák.­­ A ház tudomásul veszi a miniszter vála­szát, a határozati javaslat pedig ki fog nyomatni. Wahrmann Mór: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy mielőtt napirendre térnénk át, a ház be­cses figyelmét egy igen fontos kérdésben, mely hazánk a­yagi fejlődésére legnagyobb horderővel bír, igénybe vegyem. (Halljuk !) Azon sűrű és ál­landó panaszok, melyek a vasúti közlekedés aka­dályai tekintetében az utolsó hónapokban oly nagy mértékben támasztottak, nézetem szerint a tör­­vényhozás figyelmét jogosan igénybe vehetik és szükséges,, hogy a törvényhozás e tekintetben in­tézkedjék. (Halljuk!) Ezen panaszok pedig, nem­csak egyes körökben merültek fel, nemcsak egye­sek által intéztettek, hanem az ország különböző vidékeiről, az ipar, kereskedelem és földbirtok által egyaránt­­ ipar- és kereskedelmi kamarák és a napi sajtó által folyvást ismételtetnek. Ezen pana­szok nemcsak az utolsó hónapokban merültek fel, hanem megújulnak évek óta, fenállanak 1867—68 óta nagy mértékben, és hogy most újabban na­gyobb mértékben támasztatnak, az csak annak tu­­lajdonítható, hogy a hiányok oly nagy dimensiókat vettek fel, miszerint azok már türhetlenekké let­tek. Nem akarom mindezen viszonyokat ezúttal ecsetelni ; eléggé ismeretesek azok. Épen most adatott át a pesti kereskedőknek és gyártulajdo­nosoknak emlékirata az egyes képviselő uraknak, melyben ama viszonyok legjobban színezve van­nak. Az mondatik, hogy : „A vasúttársaságok meg­szorítják vagy teljesen felfüggesztik a jószágfelvé­­telt, vonakodnak minden engedménytől a szállítási határidő meghatározását illetőleg, megtagadják a felelősséget az áruk kézhezszolgáltatásáért a fel­adott súlyban, valamint megtagadják azok hivata­los megmérését is ;az időjárás kártékony befolyá­sainak kitett árukat minden védelem nélkül, szabad ég alatt hagyják heverni, s azokat részben fedet­len kocsikon szállítják, kényszerítvén az elküldőt, hogy beleegyezését adja e határozottan káros rendszabályokhoz ; végül megszorítják a lakbér mentességet, s túlzott módon felemelik a lakbéreket. Mindezen bajok tények, melyek eléggé van­nak bebizonyítva és feladata a törvényhozásnak, feladata a kormánynak meggátolni a visszaélése­ket. Ezek legnagyobb részben a helytelen üzletren­den alapulnak. Ezen üzletrend már meg nem felel a czélnak, és azért szükséges, hogy az megvál­toztassák; szükséges, hogy új üzletrend alkottassák, mely a vasúttársaságok felelősségét határozottab­ban mondja ki. (Helyeslés.) mely az egyes társa­ságok viszonyát az egyes szállítók irányában meghatározza, miután csak ez­által lehet a bajon segíteni. Még más oka is van a forgalom hiányos­ságának. Tény az, hogy nemcsak­ a külforgalom megakadt, minek folytán nem voltunk képesek termékeinket s különösen gabnáinkat, lisztünket, külföldre szállíttani itt hevertek 4—5 hónap alatt föladva, hanem a belforgalom is az országban oly annyira nem kielégítő, hogy nem tartozik a ritkaságok közé, hogy pl. valaki eladta búzáját Kecskeméten 2 és fél hónappal ezelőtt és még min­dig nem érkezett meg Pestre, vagy pl. Galanthá­­ról Pozsonyba, mint egyik képviselőtársam épen ma említette, két, három hónap alatt nem érkezik meg a szállítmány. (Mozgás.) Ily körülmények közt alig képzelhető, miszerint a kereskedő az üzletet sikeresen vihesse. Alig szükséges bebizo­nyítani, hogy ily körülmények közt nem lehet szerződéseket kötni, és nem lehet az ország bő­termését és kincseit értékesíteni, melyekért rop­pant nagy összegeket lehetett volna a külföldről az országnak megnyerni. Voltak megrendelések, melyek októberben és novemberben jöttek hozzánk, a hadviselő államok számára, de mindeddig nem lehetett azokat elküldeni, és ennélfogva jöttek ér­tesítések, melyek a megrendeléseket visszavonták. A­helyett tehát, hogy tetemes összegeket kaptunk volna a külföldről, a nemzet vagyona az enyészet­nek és pusztulásnak volt kitéve, és végre kárba ment. A legnagyobb tőkék le vannak kötve hóna­pokig, holott a tőkének feladata az, hogy a for­galom által hathatósabbá tétessék, hogy az or­szágból kimenvén néhány hét múlva visszajöjjön és ismét okszerű­leg elhelyeztessék. Hogyha azon­ban a tőke a pályaudvarban hever és pusztulni engedtetik, akkor a nemzet vagyona nagy mérték­ben károsíttatik. (Helyeslés.) Így tehát forgalmi eszközeink szonoritása okvetlenül szükséges. Állittatik ugyan egy részről, hogy for­galmunk pangását a háború okozta. Állittatik az is, hogy a külföldre nem lehetett szállítani, mert a külföldi vasúti közlekedés a bábom folytán az ország határán megakadt. Nem akarom ezt tagadni, de más részről épen úgy áll és bebizonyítható, hogy ez nagy részben csak kifogás. Állíttatott, hogy ennyi meg ennyi ezer vagyonunk volt a külföl­dön, melyeket nem kaphattunk vissza. Kisült azon­ban az eszközlött nyomozások folytán, hogy a kül­földön levő vagyonok száma oly csekély volt, hogy ez nem is jöhetett tekintetbe. Állíttatik az is, hogy semmit sem lehet a külföldre küldeni, mert a közlekedés a külföldön meg van szakítva. Ki­sült, hogy ez nem egyéb, mint koholmány. Bécs­­ből ugyanis lehet szállítani, de Pestről nem. (Hall­juk.) Épen tegnap érkezett egy pesti kereskedő­höz egy levél, melyet felolvasni elég érdekesnek tartok. A levél írója Bécsből megkapott egy szállít­mányt, ellenben ugyanazon háznak Pilisen van egy nagyobb mennyiségű rozskészlete, mely az ottani állomás kimutatása szerint október 14-e óta hever ott. (Felkiáltások : Gyalázat!) Valljon helyes-e ez, a t. ház megbírálására bízom. Úgy hiszem szüksé­ges, hogy felszólítsuk a kormányt, miszerint e te­kintetben is tegye meg a kellő intézkedéseket a legnagyobb szigorral, hogy az illető vasúttársasá­gok a forgalmi közegek szaporítására kénysze­­ríttessenek. Egy igen fontos körülmény merül még föl e tekintetben, az t. i., hogy addig míg Pest és Bécs között a közlekedés az állam­vasúton csak egy vá­gányon eszközöltetik, mindaddig e bajok orvosolva nem lesznek, mert mind a vasútszállítás képességé­nek van egy bizonyos határa, melyen túl habár a forgalmi eszközök szaporíttatnak is okvetlen szük­séges egy második vágány, másrészt szükséges, hogy új verseny­vonalak építtessenek. Azért is fel­hívom a kormányt, iparkodjék ezen második vá­gány kiépítését minél előbb kieszközölni, — vár­jon lehet e az engedélyokmány alapján kieszkö­zölni, az­ nem tartozik a törvényhozás elébe, az a kormány dolga, — de szükséges, hogy mindaz minden törvényes eszköz fölhasználásával érvé­nyesíttessék, mi a czélra vezet. De ez még nem elégséges, mert nemcsak a kivitel veendő figye­lembe ; nálunk még nagyobb fontosságú a belfor­galom, nálunk egyéb utaink oly rosz állapotban vannak, és talán évek fognak eltelni, míg ez utak használható állapotban lesznek ; épen nálunk a bel­forgalom tekintetéből legnagyobb szükség­ van helyes, pontos és biztos vasúti közlekedésre. De még ez sem felel meg az igényeknek, különö­sen a­mi az ország központjávali összeköttetést illeti, vasúthálózatunk az utóbbi években úgy rendez­­tetett el, hogy az dec­entralisatiónak szolgált. Nem akarom az ország részéről ezt nagy hibának tekin­teni, de okvetlen szükséges a nagyobb kereskede­lem érdekében, hogy az ország bizonyos központ­tal bírjon. Mert csak akkor lehet a külfölddel jutányos módon üzleti összeköttetésbe jutni, ha olyan központja van, a­hol kiki ott találja a ki­­vánt minőségű és mennyiségű készleteket. Ezen alapeszme indította a t. házat arra, hogy helyeslés­sel pártolja a kis raktárak, entrepotok és doksok építését. De ennek nem lesz értéke mindaddig, míg az ország minden vidékeiről való közlekedés a központtal minden évszakra biztosítva nem lesz. Igaz, van Dunánk, de nem szabad felednünk, hogy a Duna 5, sőt néha 6 hónapig is a közlekedésre alig használható. Ezt mindenesetre pótolni kell, hogy még azon időszakban is, midőn a Dunát közlekedésre felhasználni nem lehet, a kereskede­lem számára legyenek vasutak. De nemcsak a kereskedelem kívánja ezt, hanem még egy más érdek is, t. i. az ipar érdeke. Mint tudjuk Ma­gyarországon az ipar igen csekély mértékben van ki­fejlődve, a­mi létezik, azt is csak az utolsó évek­ben nyilvánult vállalkozási szelemnek köszönhet­jük. A vállalkozási szellem talán akkor némi téves felfogásból indult ki, midőn épen ezen iparüzletet, főképen pedig a malmokat Pesten központosította. Voltak igen fontos okok, melyek a mellett szólottak. Most már a lisztre nézve igen kifejlett ipar létezik a fővárosban. Ezen iparban mintegy 20—25 millió van befektetve. Ezen ipar eszköz­­lötte Magyarország vagyonosodását az utolsó évek­ben, és jogosan el lehet mondani, hogy a mező­­gazdaság nem lett volna képes annyira értékesí­teni terményeit, ha ezen malmok nem lettek volna. Az utolsó években, midőn a gabnakivitel a kül­földre nem volt elég jutalmazó, mindenesetre két írttal kevesebbet kapott volna itthon gabnájáért a gazda, ha ezen iparág nem létezett volna. Ezen ipart mindenesetre támogatnunk kell; ez az or­szág jövő vagyonosodásának egyik alapja. Ha ezen ipart tönkre tesszük Pesten, meglehet másutt teremthetünk újat, de vájjon helyes politika-e most elenyésztetni a már létezőt azon reményben, hogy talán évek múlva megint töke­s vállalkozási szel­lem újra akadni fog, mely ezen iparágat újra föl­éleszti ? Ezen kérdésre azt hiszem, hogy nem le­het igennel felelni. Ezen iparunk most már nagy mértékben szenved, szenved pedig főleg az által, mivel sem tüzelő anyagokat, kőszenet, sem az ok­vetlenül szükséges búzát abban a mennyiségben nem teremtheti itt Pesten elő, a­melyben szüksége van ; nem teremtheti pedig főleg azért elő, mert a forgalmi eszközök nem elégségesek arra, hogy ezekből Pestre a forgalomból vissza nem utasít­ható egyéb fogyasztási czikkek mellett a szüksé­ges mennyiséget ide hozzák. Ezen csak úgy lehet segíteni, hogy ha némely vasút­vonalak, melyek ezen baj elhárítására szükségesek, létesíttetnek. Nem merném ezt ajánlatba hozni a t. képr. ház­nak, hogyha ezen vasútvonalak valami nagyszerűek lennének, és hogyha nagy áldozatokat igényelne-

Next