Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)

1871-05-02 / 228. szám

Előfizetési Árak: Egész én® • • 20 ft. — kr. Évnegyedre . 1­5 ft. — kr. Félén® . . . 10 ,­­ , Egy hónapra . 1 , 80 , Egyes szám­­ra 10 krajcxstr. Szerkesztési Iroda: Pesten* bállvány utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 228. szám Megjelenik minden reggel, kitéve hétfőn s ünnepre következő napon. A. lapot illető r­eelamátról* Légrády testvérek Irodájába (3 saa­utera 24. sz.) intézendő!*. Kedd, május 2. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 80 ka beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 80 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­ utcsa 14. n­em. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivataliban kétsasutcza 14. sz., Légridy testvérek nyomdájában Pest a sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 5. szám, III. évfolyam. -------------| A 25-ös bizottság munkálata. (M.) A 25-ös bizottság befejezte lanka­datlan nagy érdekeltséggel kisért munká­latát. A bizottság nem nyugodott rózsapár­nákon, tagjainak egy része — a baloldal — egy oly műnek kiegészítéséhez volt kény­telen járulni, melyet meggyőződésének egész erejével támadott meg még 1869-ben, mi­dőn az első folyamodású bírák kinevezésé­nek elve ellen küzdött; de ettől eltekintve, az egész bizottság igen kellemetlen helyzet­ben volt, mert folytonosan ingadozni érezte a földet lábai alatt. Helyzetének eredendő bűne volt az, hogy nem volt biztosan meg­állapítva a különböző bíróságok, különösen a járásbíróságok illetékességi köre, nem volt soha határozottan körülírva, mi módon, mi­csoda személyzettel lesz ellátva a járásbí­róság : az ember jóformán­­ nem is tudott magának helyes képet alkotni a tárgyról, mely fölött intézkedni volt feladata. Midőn első ízben ült össze a bizottság, előtte állott a bíróságok szervezéséről szóló eredeti tör­vényjavaslat, mely szerint a járásbíróságok hatásköre ugyanaz volna, mely az eddigi szolgabíráké. A miniszter azonban csakha­mar kijelentette, hogy ettől eltérőleg, 5000 forintig és 50 holdig kívánja kiterjeszteni a járásbíróságok bíráskodását. Ezen feltevés mellett készült a bizottság első javaslata ; ezen javaslat közöltetett a megyékkel oly­­formán, hogy adjanak véleményt, miként kellene a községeket a járásbíróságok terü­letébe beosztani. A megyék beküldötték vé­leményeiket, számos kérvény és tvhatósági felterjesztés jött átalában a tervezetre vo­natkozólag. Midőn újból összeült a bizott­ság, az igazságügyminszter kijelentette, hogy a készített munkálatot alapul többé el nem fogadhatja, miután a főtörvényszékek az egyes bíróságok nagy hatásköre ellen nyilat­koztak s a tervezet, különösen a felállítan­dó járási telekkönyvek miatt túlságos költ­ségbe kerül. A bizottság különösen az utób­bi körülményt tekintetbe véve, condescen­­dált a miniszter kívánságának s elhatároz­ta, hogy visszatérve a járásbirósági szűkebb hatáskörhez, s feláldozva nevezetes újítási javaslatát, a járási telekkönyveket, revideál­ja első munkálatát. Ez alapon készült a második terv, mely most a képviselő­ház elébe kerül. A két munkálat e szerint nagyon kü­lönböző alapon készült, ha a járásbíróságok hatásköre 5000 főig és 50 holdig kiterjesz­tetik, akkor az elsőfolyamodású törvény­kezés súlypontja a­ járásbíróságokon feküdt volna s a törvényszékeknek teendője na­gyon megfogyott volna, és megfordítva. Az első terv szerint lett volna 91 törvényszék és 416 járásbíróság, a második szerint lenne 115 törvényszék és 407 já­rásbíróság. Feltűnőleg csekély e szerint a két terv közti különbség, daczára a külön­böző alapoknak. Ha a második terv szerint a törvénykezés súlypontja a társas bíró­ságokon nyugszik, ha csak törvényszékek­nél lehet telekkönyv, ebből az következett volna, hogy sokkal nagyobb mértékben szaporodjék a törvényszékek száma, már különösen azért is, hogy a közelebb eső törvényszékeknél a telekkönyvekhez is köny­­nyebben juthassanak a felek, ellenben te­temesen b­ebb lehetett volna szállítani a fontosságukból sokat vesztett járásbíróságok számát. Ezt hozta volna magával a külön­böző kiindulási alapok logikája. Mi az oka tehát annak, hogy másként történt s egyátalában nincs a két munká­lat közt oly nagy különbség, mint két kü­lönböző, sőt ellentétes alapon készült mun­kálatból várni lehetett volna , nem egyéb, mint az igazságügyminiszter folytonos in­gadozása. Három különböző alapra állította a tárgyalás folyama alatt a szervezést, minek következtében a bizottság teljesen elvesztette lába alól a biztos alapot s belátta, hogy a miniszter nincs tisztában önmagával s nem lehet tudni, nem fogja-e holnap ismét megváltoztatni azt, a­mit ma mint elhatározott szándékát terjeszt elő. Ennek folytán a bizottság csinált egy en­­tout-cat-t, oly valamit, mi körülbelül al­kalmazható, akár így,­­ akár amúgy dől el a bíróságok illetőségének kérdése, s m midén a törvényszékek és járásbíróságok székhe­lyeit kijelölte — valljuk meg az igazat — nem elvek, nem az említett különböző ki­indulási pontok, hanem csak a most létező területi beosztás s a járásbíróságoknak a pachrendszer idejében létezett beosztása volt az, a­mi mint alap mindenkinek sze­me előtt lebegett. A­mennyiben ettől elté­rés történt, erre indokul a helyi érdekek­nek való kedvezés szolgált, — jó volna még ide is, meg ide egy törvényszék, jó vol­na még ide meg amoda egy járásbíróság, hogy ha már benne vagyunk, legalább, ne kel­lessék messze járni stb. — A törvényszékek területének meghatározása körül ellenáll­­­atlanul állott előtérbe az ösztön, a me­gyék régi területének respectálására ;a járásbí­róságoknál pedig természetesen lépett elő­térbe az, hogy miután az új járásbíróság szakasztott mása a régi Bachkorszakbelinek, ha már visszaállítatik, állítassák mindenütt oda, a­hol volt. Ha még kételkedni lehetett volna a felett, hogy a törvénykezési híres reform egyéb mint a hadikorszak szolgai utánzása, a 25-ös bizottság működésének ezen ösztön­­szerű irányzata félreism­erhetlen bizonyíté­kul szolgálhatna. Jellemző e tekintetben az is, hogy alig jött kérvény valamely község­től, mely járásbíróságot kért, a­nélkül, hogy egyik fő érvül fel ne hozta volna azon kö­rülményt, miszerint a bachkorszakban is járásbírósági székhely volt. De hát hiszen azt, hogy törvénykezé­sünk nagy reformátorai Bachnak institutióit állítják vissza, tán felesleges is még bizo­nyítgatni. Van azonban egy körülmény, mely figyelemre méltó, s itt a 25-ös bizott­ságnak kétségtelen nagy érdeme van. A bi­zottság érdeme az, hogy tervezetének né­mely módosításokkal való elfogadtatása folytán az újra behozandó törvénykezési rendszer nem lesz r­o­s­z­a­b­b mint volt a hadikorszakban. Sokkal roszabb lett volna pedig, ha az igazságügy miniszter intenziói keresztül hatnak. Ő kezdetben minden áron tabula rasát akart volna csinálni az ország­ból, teljesen mellőzni akarta volna azt, hogy a törvénykezési területek beosztása a közigazgatási területekkel lehetőleg azo­nos legyen. Egy végleges csapást­ akart vol­na mérni a megyékre, hogy meg legyen törve ama középkori előítéletes ragaszkodás, melylyel az ország közönsége a törvényha­tósági önkormányzathoz ragaszkodik. Az igazságszolgáltatáshoz a közigazga­tásnak semmi köze, a­mint hogy el is van már választva törvény által; nem határoz­hat itt semmi tekintet, mint a jó és olcsó igazságszolgáltatás tekintete , ezt ismételte minduntalan. Lehetlen, annyira egyoldalú­nak tartanunk az igazságügyminiszter urat, lehetlen feltenni róla, miszerint be ne lássa, mennyire káros volna igazságszolgáltatás és közigazgatásra nézve egyaránt, ha nem vágnának össze a területek; lehetlen felten­ni róla, hogy ne tudná, miszerint az élet nem tűrne meg ily anomáliát, hanem a tör­vénykezési területek új beosztása okvetlen maga után vonná azt, hogy a közigazgatá­si területek hasonló új beosztást nyerjenek. Azért és csakis épen azon okból akarhatta azt, hogy a bíróságok felállításánál a me­gyék területei tekintetbe ne vétessenek, hogy bontassék meg a megyék consistentiá­­ja; ennek folytán majd ki lévén rántva a pokrócz az előítéletes ragaszkodás alól, mely­lyel az emberek a régi megyei fészekhez viseltetnek, könnyen el lehet bánni az egész megyei autonomia-rendszerrel. Ez azonban nem sikerült, vagy legalább csak kis részben sikerült a miniszter úr­nak. Lépésről lépésre kellett hátrálnia a tárgyalás folyama alatt nemcsak a balol­dalnak, hanem magának a jobboldalnak is mindinkább előtörő helyesebb felfogása előtt. Vezérelte légyen az utóbbiakat azon nézet, hogy a különböző területi kikerekítések ék­telen zavart fognak okozni az ügyek keze­lésében, vagy a legyőzhetlen helyes ösztön a régi önkormányzati institutiók fenmarad­­hatásának biztosítása érdekében , tény, hogy a 25-ös bizottság munkálata szerint a bí­róságok területeinek kijelölésénél a megyék területi épsége meglehetősen respectáltatott. E tényből némileg elégtételt nyert a baloldal azon kellemetlen és visszás helyze­tért, hogy a hadirendszer visszaállítása kö­rüli fáradozásban kellett a bizottsági műkö­dés folytán részt vennie. A baloldali kör kedden f. hó 3-án d. n. öt órakor értekezletet tart. A képviselőhöz III­­. osztálya kedden f. hó 2 évn d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgya : az észak­­amerikai államokkal kötött szerződés. A VI. osztály kedden, május 2 án reggeli 10 órakor ülést tart. Tárgy: az északamerikai államok­kal kötött egyezményről és a határőrvidéki posta, táv­irda és tengerészeti szolgálatra szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatok.­­ Az országgyűlési bankenquéte által kiküldött albizottság elkészítő jelentését és mihelyt a pénzügyminiszter Bécsből hazatér, előterjeszti a plénumnak. A jelentést még nem láttuk és nem olvastuk, a P. Lloyd annyit ír róla, hogy egy független magyar jegybank felállítását nem tartja opportunusnak és czélszerűnek , s azért a pénz­ügyminiszternek a nemzeti bankkal, s illetőleg az osztrák pénzügyminiszterrel a magyarországi bank­igazgatásra nézve egyességet kell kötni — ezen nyilatkozat után azonban mindamellett is azon megjegyzés van függesztve, hogy azon esetben, ha a fiókoknak az ország érdekeit kielégítő igaz­gatását el nem lehetne az egyezségnél érni, Ma­gyarország kényszerítve lehet — habár áldoza­tokkal — tekintettel az égető szükségre, függet­­letlen magyar jegybankot állítani.­­ A delegátiók választása küszöbön lévén, a bécsi reichsrath tagjai azon tanakodnak, válasszanak-e delegátusokat, vagy nem ? A Presse a parlamenti körökben uralkodó véleménykülönb­séget ekkép adja elő : „Nem sokára kellene határozni a birodalmi tanácsnak a delegationális választások felett. A képviselőháznak alkotmánybű több üge között vé­lem­énykülönbség uralkodik tekintve azon módot, melyet követni fognak. Egy kis töredék, mely nagy részt a szélsőbal tagjaiból alakult, kedvet mutat a delegationális választások megtagadására. Azon nézetből indul ki, hogy a birodalmi tanács ezen erős eszközével a kormányt döntő lépésekre indíthatná és valószínűleg a falhoz szoríthatná. A magyar kormány és a magyar országgyűlésben hangadó deákpárt a delegációk mielőbb ösz­­szejövetelét akarja, hogy a közös költségvetés fe­lett behatólag tanácskozzék és azt a kellő időben elvégezze. Csak ez esetben remélheti Andrásy, hogy szerencsésen fogja átélni a jövő vá­­lasztási mozgalmakat. A deák­párt csak azon tényleges bizonyítékkal, mely szerint a baloldaliak táborában perkorreskált delegationális intézmény helyesen kezeltetik és az adó és újjoncz engedélyzés joga parlementáris módon hiba nélkül gyakorolható, számíthat sikerre a következő vá­lasztásoknál. Csak akkor lesznek biztosítva új za­varok veszélyétől, mely a Lajtántúlt fenyegethetné azon esetben, ha a jövő magyar országgyűlésben a baloldal jutna túlsúlyra és a kormány gyeplői a baloldali vezérek kezeibe esnének. E helyzetet az osztrák képviselőháznak fel kellene most használ­ni, mondják, a­kik a választások megtagadása mellett kardoskodnak. A birodalom keleti részére való tekintet az itteni hangadó köröket engedé­kenyebbekké fogja tenni, mihelyt ezek belátják, hogy nagyon is komolyan készülnek a végső esz­közökhöz folyamodni. Azonban az alkotmányhű párt nagyobb része egyelőre nem osztja e nézetet. Ez azt hiszi, hogy épen a Magyarországra való tekin­tet a delegationális választások megtagadása ellen szól. Ott nem szabad a végsőig menni, nehogy a deákpárt megbukjék. A magyar politikusok e párt­beli emberei egyelőre az egyed­iliek, kik aziránt kezeskednek, hogy a dualizmus jelen alakjá­ban fenmaradjon és a kiegyezési törvények bűn megtartassanak. Az állhatatos ragaszkodás e két­oldalú szerződéshez jelen zavaraink és válságaink­ban életkérdés az osztrák alkotmánypártra nézve, s mivel a Magyarországgal kötött szerződés az al­­kotmányszerű jogfolytonosságot biztosítja a Lajtán­­innen és védlevél minden erőszakos támadás ellen, mely lajtáninneni alkotmányjogunkat érhetné.“ A bányatörvényjavaslat szakbizottsági tárgya­lása. Tegnap, május 1-én kezde meg tanácskozá­sait Fest Imre államtitkár elnöklete alatt azon nagy szakbizottság, melyet a közgazdasági minisz­ter az új bányatörvényjavaslat szakértő átvizsgálása végett összehívott, s melyhez az ország összes bányaiparosai kerületenkint választották meg s küldték ki képviselőiket a következő urak sze­mélyében : A budai bányakerületből Zsigmondy Vil­mos és Balásy Antal. — A b e s­z t e r ez e-b­á­­n­y­a­i kerületből Balás Adolf és Wiesner Adolf. — A nagybányai kerületből Bercsey Lajos és Lánszky István. — Az oraviczai kerületből Fülöp Sándor és Merschits Mihály. — A s­z­e­p­e­s­­iglói kerületből Juhoss Gyula és Probstner Ar­thur. — Az erdélyi kerületből Árkossy Károly, Hofmann Rafael és dr. Weisz József. — A h­o­r­v­á­t-s­l­a­v­o­n­i kerületből Farkas-Vukoti­­novich Lajos és Sorko Ferencz. Ezenkívül jelen volt a pénzügyminiszter küldöttje Széles Dénes, úgy­szintén behivatott: Brutmann Vilmos budai, Neubauer Ferencz szepes-iglói, Weisz Tádé zalathnai bányakapitá­nyok. Wolny József az országos ipar­egyesület kül­dötte. Bernolák Károly, Kováts Lajos, Balázs Zsig­­mond, Müller Károly szakértő tagok. Elnöklő államtitkár szívélyesen üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, következőkben érin­­tette a szakbizottság feladatát: Tisztelt szakbizottság! Feladatunk 1. szakbizottság nem kisebb, mint hazai bányatörvényt alkotni, tehát a bányászat összes viszonyait véglegesen és olyképen szabá­lyozni, amint azt korunk tisztább és szabadabb nemzetgazdászati iránya és anyagi fejlődése igény­li. Az előttünk fekvő törvényjavaslatból — ha munkálkodásunkat siker kíséri — az első önálló és részleteiben is törvényhozásilag megállapított hazai bányatörvény fog keletkezni, mert eddig bányászatunkat vagy idegenforrású törvény sza­bályozta, melyet az országgyűlés csak en bloc fogadott el, mint Miksa császár bányarendje és a Bécsből eredt 1854 ik jelenleg is érvényben álló átalános bányatörvény, vagy hazai bányatörvény alkotására irányzott törekvéseink siker nélkül ma­radtak, mint az 1791, 1827 és 1848 orsz. küldött­ségek rendszeres, de jelenleg már elavult mun­kálatai. A kormánynak tehát a mostani viszonyokhoz illő bányatörvényjavaslat létesítésére kellett töre­kednie, s hogy e czért elérje, azokat hívnia fel tanácsadókul, kik a bányászattal gyakorlatilag foglalkoznak. Több mint három éve annak, hogy a kor­mány az első lépéseket megindította s a hazai bányaművelőket a mostani törvény hiányai és a bányászat érdekei és kívánalmai iránt kihallgattak Gazdag és becses anyag gyűlt be e részben a bányakerületekből, mely egy kisebb szakértőbizott­ság által feldolgoztatván, utoljára kifejezést ta­lált az előttünk fekvő bányatörvényjavaslatban. De a kormány ezen alkotmányos és czélsze­­rű eljárásában hiányoznék a zárkő, ha a kész tör­vényjavaslat felett ugyanazok nem gyakorolnának bírálatot, kik tartalmának főelvei iránt eleve nyilatkoztak. E czélból lettek önök tisztelt uraim a kor­mány nevében ide meghíva s én azon szíves és őszinte kérelemmel fordulok önökhöz, hogy e munkálatot, melynek tanulmányozására elegendő idővel rendelkeztek, elfogulatlan szakismerettel bírálni s megjegyzéseiket tartózkodás nélkül elő­adni szíveskedjenek. E javaslat szerzői nem követelnek számukra mást mint azt, hogy a bírálatnál ugyanazon bá­nyászati szak­szempont legyen mérvadó, melyből ők indultak ki. A feladat szerintük e javaslatot tisztán úgy alkotni, mint azt a bányamivelő saját érdekében kívánja s azt a kormánynak úgy terjeszteni be, mint a bányászat postulátumát. A kormány és a törvényhozás teendője lesz azután munkálatunkat s az abban képviselt bányá­szak szempontot összehasonlítani más nem bányá­szati tekintetek igényeivel s kielégítő megoldást eszközölni. Ezeket a bírálat fő elvére nézve megjegyez­ve, nem szükséges, hogy a törvényjavaslat vezér­elveire terjeszkedjem ki, miután azoknak indoko­lása külön csatolmányképen van a t. bizottsági tagok kezében. Azt azonban tiszta meggyőződésből kijelent­hetem, hogy a kisebb szakbizottság az európai legújabb szabadelvű bányatörvények vezérlő el­veinek ösvényén még tovább haladt mint azok, s hogy a bányaművelők szabad mozogl­atást bizto­sítván, a kormány felügyeletét a rendőri tekinte­tek keretébe szorította, melyek a bányászatnál sokkal fontosabbak mint más iparágnál. A kisebb bizottság legszebb jutalma leend, ha nézetei a tiszta értekezlet helyeslésével fognak találkozni, de más részről az ügy érdekében csak örvendenie kellene, ha netaláni tévedései helyreiga­­zitatnak, s ekkép munkálatának belbecse nö­­veltetik. Lássunk tehát hozzá t.szakbizottság feladatunk megoldásához s adja az ég, hogy egy a tudomány és az élet szinvonalán álló magyar bányatörvény­nek, minél előbb örvendhessünk. Ezek után Reitz Frigyes miniszteri tanácsos és Kuntz Péter osztálytanácsos mint előadók Brutm­ann budai és Weisz zalathnai bányakapitá­­nyok mint jegyzők bemutattatván az értekezlet megnyitottunk jelentetett ki, s naponkint 3 órakor délután fogja tartani üléseit, — annak tagjai már a horvátországi küldöttekre való tekintetből is tetszés szerint fogván választhatni az előadási nyelvet. A magán bánya-művelők helyes tapintata oly férfiakat küldvén ide, kik a bányászat kitűnőségei közé tartoznak — s azok közt helyet foglalván a bányahatósági közegek legjeleiben is, a bányá­szati szakértelmiségnek oly örvendetes közpon­tosítása éretett el, miszerint biztosan lehet remél­ni, hogy e testület bírálata alapján jó és czélszerű bányatörvény fog alkottatni. Hunyadmegyei leveleke­n. Beváltom ígéretemet, melyet múlt levelem végén tettem. Igaz, hogy az úgynevezett e­g­y­h­áz­i ne­mesek magyaroknak tartják maguk­at s azok szeretnének tényleg is lenni. De valamint a vízbe fuladozónak nem elég a saját megmene­­külési vágya, akarata, úgy ezen, a magyar nem­zetiségre nézve már nagyrészben a legvészesebb örvénybe sodortatott, eloláhosodott vérrokonaink­­nak megmentésére, illetőleg megmarasztására néz­ve is szükség, hogy ne hagyassanak magukra s hogy az ő érdekükben mi is tegyünk valamit. Hogy Hunyad megyében „még a magyar is elveszti magyarságát, eknk — hitem szerint — egyik legfőbb oka épen az itten létező szellemi pangásban rejlik. Azon nép, a­mely szeretne ma­gyar lenni, meg van fosztva a czéljához vezető leg­több eszköztől: a szükséges oskoláktól. Törekedjünk tehát oda, hogy Hunyad me­­gyének minél több és minél jobban szervezett népiskolája még­pedig nem csak szellemben, de nyelvben is magyar­­ le­gyen. És itt akaratlanul is mintegy kényszerítve érezzük magunkat, hogy az oktatásügyi miniszté­rium figyelmét is egyszersmind felhívjuk az itt annyira elhanyagolt nevelés­ügyre. Meg van hozva a népoktatási törvény ; Hunyad megyének is megvan az ő nagyságos tanfelügyelője — a­kit mi kü­lönben becsületes fiatal embernek ismerünk — de mit érnek mindezek, ha a kormány és tanfelügye­lő egyaránt beérik azzal, hogy léteznek és papi­roson — de csakis papiroson — egyet-mást lé­­tesítnek is. Általános a panasz — én legalább nem csak bal, de számtalan jobb­oldalitól is — vádoltatni hallottam a tanfelügyelő urat csaknem hanyag­sággal határos tétlensége miatt. „Én oskola tanácsos vagyok — mondá épen a napokban egy jobboldali ismerőm — de nekem, mint ilyennek még eddigelé semmi teendőm sem volt, pedig minden lépten nyomon látom, érzem, hogy mennyi és mily fontos teendők várják a tö­kéletes apáthiábeli kibontakozásunkat. Mi várjuk a tanfelügyelő föllépését­­, ő pedig — úgy látszik — a kezdeményezés jogát, az ezért járó szép di­csőséget nekünk akarja föntartani. És így a kö­zös várakozásban a tökéletes semmittevés vett diadalt rajtunk, úgy annyira, hogy maga a tan­­felügyelő­­megyéjének beutazására sem tudta ed­digelé magát elhatározni, pedig már harmadik éve, hogy ki van nevezve. Ily viszonyok között — természetesen — a nevelés — nemzetségünk roppant kárára — csak panghat.“ Így az én jobboldali ismerősöm s midőn a Déván létező tanítói képezdére akartam a beszé­det vinni, azzal szakított félbe: „hagyjuk, ne is beszéljünk róla! Ez is oly valami, a­miről nem hallhatni semmi egyebet, mint csak panaszt és új­ból panaszt.“ Lapunk mai számához egy fél év melléklet van csatolva. És igaza van itt, is. Furcsábbnál furcsább dolgokat beszélnek ezen képezdéről. Mi nem akar­juk állítani, hogy mindazok a panaszok indokol­tak , annyi azonban tény, hogy sok a panasz és hogy megszüntetésük okvetlenül szükséges. A t.ko­rlmány­­­s 11 e tő­l­e­n a tanfel­ügyelő úrnak több gondot kellene ezen képezdére fordítani. A tanítás „miképe­sségéről“ nem ártana olykor-olykor személyesen meggyőződni. Mert in ultima analisi innen kellene, hogy Hunyadmegye növelése kiterjedjen, még pedig nemzetiségünkre jótékonyan. A nép örömmel veendi a támaszt, mely neki a végre nyújtatik, hogy gyermekét magyar polgárnak nevelhesse. Ha tanitó-képezde­­ink jó hivatásuknak nemcsak megfelelni akaró, de megfelelni is tudó — nép-tanitókat­­ adnak a vidéknek, támogatva a kormány és nemzetünk ér­­telmesebbjei által, bizonyára sokat, kimondhatat­lan, sokat fogunk minden tekintetben nyerni. Hogy ezen állításom mily positivitással bír, azt a szászvárosi ref. gymnasium legközelebbi tör­ténete eléggé bizonyítja. Ezen gymnasium tanu­lóinak több, mint egy negyede nem magyarok­ból — románokból — áll, s ennek daczára — a fiatal igazgató erélye következtében — csak ma­gyar szót és magyar viseletét lehet itt látni és hallani. S ennek leginkább örvendenek az illető tanulók szülei, akik pedig semmit sem tudnak magyarul, ezen eredményt le­hetne az egész megyében, csak nem mindenütt elérni, csak akarni kell s a kellő számú jó nép­iskolák — a melyeknek jelenleg ugyan még semmi nyomuk — százával senmivel fog­­ják a nemzetnek sajáttaj rokonait vi­s­sz­aa­dn­i. Tehát tenni kell, mert most még sokat meg­menthetünk, a­mi később talán örökre elvész. Ezúttal a kormány és a tanfelügyelő úr figyel­mét azon tényre is felhívjuk, hogy Hunyad megyé­ben a gyarmatosítás hatalmas mérvet kezd venni. Alig másfél év óta Petrozény, Piski és Puszta-Ka­ján mintegy varázs­ütésre csaknem a földből teremtek elő és óriás léptekkel halad­nak. Piski jelenben is több száz lakost számlál, Petrozsényben pedig a négy­ezret körülbelül már is meghaladja a népesség száma. S ezek daczára sem itt, sem ott még nincs iskola. A fiatal nem­zedék neveltetéséről — mit pedig a törvény vi­lágosan megrendel — senki sem gondoskodik; a­mi ha tovább is így tart, a veszteség úgy álta­lános morális, mint nemzetiségi szempontból egyi­­ránt kizzenthetetlen hiba, hogy ne mondjam, bűn. Petrozsény egy része — egyik bánya — államtu­lajdon; az ide tartozó személyzet csaknem töké­letesen magyar , tehát kétszeres vagy háromszoros kötelessége is a kormánynak a kellő oskola vagy oskolák minél hamarabbi felállításáról gondos­kodni. Hunyad megyében azonban magának az ér­telmiségnek — a birtokosságnak — is nagy és szép teendője van. Mint hazánkban a legtöbb helyen, úgy itt is hiányzik a társulási szellem, pedig ha ez léteznék, általa szellemileg és anyagilag egyiránt hatalmas lendületet nyerhetnénk. Dr. Cseh Károly: Külföldi szemle. Pest, május 1. Páris alatt végki­fejlődésükhöz közelednek az események. A kormány­csa­patok a tegnapelőtti napon határozott eredmények­i­ket vívtak ki, főleg délen, hol elfoglalták az issy-i parkot, kastélyt és temetőt. Miután innét ural­kodni lehet az Issy-erőd fölött, több mint való­színű, hogy a felkelő­k már elhagyták az erő­döt. Versaillesből érkezett hírek megerősítik, hogy a felkelők légbe szándékoznak röpíteni a déli erődöket. Helyettük földsánczokat szándékoznak építeni. Kérdés azonban, várjon marad-e idejük a felkelőknek e munka végrehajtására. A kormány­­csapatok erélylyel hozzáláttak az átalános táma­dáshoz úgy, hogy várható, miként e hét folytán eldől Páris sorsa. Egyébiránt ha más nem, az éhség bizonyára döntő befolyást fog gyakorolni a párisi felkelés mihamarábbi elnyomására. Párisban kevés az élelmi készlet s a kormány intézkedései folytán élelmiszerek úgyszólván alig érkeznek már a fran­­czia fővárosba. Cl­u­s­e­r­e­t tábornoknak egy m. hó 28-ikán kelt jelentése igy szól: „És most térek vissza az Issy és Vanves erődökből. Az erődök hősiesen védelmeztetnek s a szó szoros értelmében be van­nak hintve golyókkal. Mig Vanves erődben vol­tam, háromnegyed órán át élénk puskatűz folyt. Meudon falu lángba borult. Párisban a szabad­kőművesek élénk tevé­kenységet fejtenek ki a kiegyezkedés ügyében. Teg­napelőtt a társulat egy béketüntetést rendezett az elyséei mezőkön. Több ezer egyén fehér és zöld zászlókkal vonult végig a Maillot-kapu irányában. Midőn a kapuhoz érkeztek, megszűnt a kölcsönös tüzelés, azonban a kormánycsapatok részéről arról értesittettek, hogy két küldöttnél több nem fogad­­tatik el. Erre két küldött választatott meg, kik még az­nap este Versaillesba érkeztek. — Ver­sailles­ félhivatalos lapok szerint alaptalan a hír, mintha legközelebb 300 katona átszökött volna a felkelőkhöz. Az „Angence Havas" azt erősíti, hogy ápril első hete óta a kormánycsapatok részéről nem történtek szökések. Dombrowski tbk. főhadiszállása teg­napelőtt La Muette-ben volt, Passy mellett. Prohlaszky ezredes főhadiszállása Gentilly­­ben van. Versaillesből sürgönyzik, hogy Thiers

Next