Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)

1871-05-02 / 228. szám

tegnap elfogadta a párisi szabadkőművesek két küldöttét. A franczia kormányelnök felelete a kö­vetkezőkben összpontosult: „Ő, mint mindenki, óhajtja a polgárháború végét, azonban Francziaor­­szág nem kapitulálhat néhány felkelő előtt. For­duljanak a szabadkőművesek a commune-hez, ha vissza akarják állítani a megzavart békét.“ Nem képzelhető, hogy oldassék meg ekkor békés után a viszály, ha mindkét részen makacs­ság és engesztelhetlenség uralkodik. A commune ép oly keveset akar tudni a kiegyezkedésről, mint a versaillesi kormány. A további vérontás eszerint elkerülhetlen. Brü­sselből jött hírek egyébiránt megerősítik, hogy a kormánycsapatok legutóbbi átalános támadása meghiúsult, daczára annak, hogy minden rendelkezés alatt álló erő részt vett abban. A kormánycsapatok részén igen jelenté­keny a veszteség. Egy távsürgöny azt mondja, hogy a kormánycsapatok részéről ismételtetni fog ugyan a támadás Páris ellen, azonban illetékes körökben uralg­óvá vált a meggyőződés, hogy Pá­ris csak kiéhezés által győzhető le. Fontos a hír, hogy Bismarck herczeg ki­jelentette a versaillesi kormánynak, mikép a Né­metországban még visszamaradt franczia foglyo­kat mindaddig nem fogja kiszolgálni, míg a köl­csönös viszonyok végleg nem szabályoztatók. Bismarck herczeg azzal indokolja a német kor­mány ezen elhatározását, hogy most már elég haderő áll rendelkezésére a franczia kormánynak a párisi felkelés leverésére.­­ Az események egyébiránt azt mutatják, hogy a versaillesi kor­mány a rendelkezés alatt álló nagy haderő da­czára sem bír boldogulni a párisi felkelőkkel. Ma május elsején fognak megtörténni egész Francziaországban a községi választások azon új községi törvény értelmében, melyet a nem­zetgyűlés közelebb hozott. Tudjuk, hogy az új községi törvény határozott reactionárius irányú. Picard belügyminiszter ez alkalomból egy kör­iratot bocsátott ki a megyei főnökökhöz, mely epé­sen kikel a comune tendentiái ellen. Az algíri lapok leverő híreket hoznak az ottani lázadásra vonatkozólag Az arabok mindenütt fegyvert ragadtak és a felkelés vezére Hadd­ed seikh mindent elkövet, hogy az egész központi Kabyliát bevonja a láza­dás körébe. Ügynökei egész a tunisi határig jár­ják be az országot. S­a­u­s­s­­­e­r tábornoknak közelebb néhány szerencsés összeütközése volt a felkelőkkel, azonban visszatérés közben több ízben keményen megtá­madtatok és jelentékeny veszteségeket szenvedett. Erősbítésekre égető szükség van. Angol lapok hírei szerint Chislehurstban bizonyosnak tartják, hogy Mac-Mahon tábornagy Napoleon kezére dolgozik. Angliában kabinet­válság áll küszöbön. Az „Obverser“ szerint a tory párt mindent elkö­vet, hogy lemondásra bírja a Gladstone-miniszté­­riumot, hazafiságának és állami ismereteinek. Utána Sző­­g­y­é­n­y­i-M­ar­i­c­h László mondott egy nagy semmit, melyet azzal kezdett, hogy az előterjesz­tés czélszerűségét dicsérte, s miután genezisére nézve elmondott mindent, mit róla tudott, végül a bizottság módosításaihoz járult. A­­javaslat első 77 szakasza vita nélkül a javasolt kisebbrendű módosításokkal elfogadtatván, a 78 § nál a vita oly élénken indult meg, minőt a botbüntetési törvényjavaslat tárgyalása óta nem igen hallottunk a múzeum falai közt. A bizottsági javaslat mellett öten törtek lándzsát s ellenük­ben Tóth Vilmos harmadmagával védelmezte az eredeti szerkezetet, mely meg is tartatott, úgy ezen mint a következő szakaszokra nézve a 87 §-ig. A hátralevő rész a holnapi ülésnek fogja tárgyát képezni. Országgyűlési tudósítások: a képviselőház három törvényjavasla­tot (a Spanyolországgal és Guatemalával kötött szerződésekről s a tengeri hajók költözéséről szó­lókat) szavazott meg mai ülésében, magáévá tette a pénzügyi bizottság jelentését új országház nem építése tárgyában s letárgyalta volna a mentelmi bizottság jelentését is, ha az előadó Hoffman Pál nem feledkezik meg a napirendről s a szükséges felvilágosítás adására megjelenik a házban. Tá­volmaradása folytán a jelentés tárgyalása elha­lasztatok. — Talán kodifikál ! — mondák sokan. A főrendiház ma bocsátkozott a községi törvényjavaslat érdemleges tárgyalásába. A tagok szokottnál nagyobb számmal voltak jelen és ritka figyelemmel hallgatták a belügyminiszter szűzbe­­szédét, mely még egyrészt ugyanazon magasztalá­­sokat tartalmazó, melyeket e javaslat szabadelvű­­­ségét illetőleg, annak idejében a képviselőházban elmondott, másrészről ügyesen bókok­ a főrendek . A képviselőhöz ülése máj. 1-én. Elnök Somssich Pál. Kérvények. Elnök bejelenti Liptómegye kérvényét a czigányok nomád életmódjának megszüntetése iránt. — Késmárky József Veszprém megye mezőföldi alsó járásá­tól ad be­ kérvényt az italmérési jog mielőbbi szabályozása végett. — Dániel Ernő O­szentiván kérvényét nyújtja be eddigi földjének meghagyása tárgyában. — G­h­y­c­z­y Kál­mán a pozsonyi kath. hitközség feliratát terjeszti be, mely­ben a kath. autum. congressus javaslatát visszautasítani kéri — Dobsa Lajos Spitz, makói kereskedő kérvényét adja be adóleszállitás tárgyában. — Szabó Imre Perlak mezőváros részéről ad be kérvényt, mely szerint az ott elszáll­­ sóit katonaság máshová helyeztessék. — E­d­e­r István Komjáthy népiskola tanító kérvényét mutatja be nyugalmaztatás iránt. Bizottsági jelentések. Széll Kálmán a közp. bizottság részéről előterjeszti Tisza Kálmánnak „a telepítvényesekről“ szóló­­javaslata fölötti jelenté­sét. — O­r­d­ó­d­y Pál az állandó igazoló bizott­ság részéről bejelenti Pauler igazolását. Pauler a 7. osztályba soroztatik. — S­z­ö­g­y­é­n­yi László a kérvény­bizottság jelentését mutatja be a 42-dik sorjegyzék iránt. A szombati ülés napirendjére tűzetett. — Kézsmárky József a 25-ös bizott­ság munkálatát terjeszti be. Kinyomatni s az osz­tályokhoz fog utasittatni. Elnök felhívja a közalapok tárgyában kikül­dött bizottságot, hogy a Nyáry Pál halála folytán megüresedett elnökségre uj választást tegyen. Nyá­ry Pál a tanügyi bizottágnak is tagja volt s e helyre eszközlendő választásra a szavazati lapok holnapután adatnak be. — Ezután a ház napirendre tért. Első tárgy a Spanyolországgal kötött keres­kedelmi szerződésről szóló tvjavaslat.­­ Az előterjesztés átalánosságában úgy, mint részleteiben vita nélkül elfogadtatik. Az utolsó szakasznál: Várady Gábor azt kérdi a minisztertől, mint­hogy a jelentésből nem tűnik ki világosan, hogy e szerződés hatályba lépett-e már, ez esetben azt kell kérdenie, mi az oka, hogy e szerződés csaknem egy évvel keltezése után terjesztetett be. Szlávy József kereskedelmi miniszter azt feleli, hogy a szerződés még nem lépett életbe. — Következik a guatemalai köztársaság­gal kötött szerződés, mely hasonlókép meg­jegyzés nélkül elfogadtatott.­­ Harmadik tárgy a tengeri hajók köb­­ö­zéséről szóló tvjavaslat, mely átalá­nosságában elfogadtatik. A részletes tárgyalásnál Ghyczy Kálmán a czimre nézve indítványozza, hogy a nyelvtanilag helyesebb „költözés" szó fo­gadtassák el. E nézetet pártolja Szlávy miniszter, mire a ház ez értelemben határoz és a tvjavasla­­tot részleteiben is elfogadja.­­ Negyedik tárgy a pénzügyi bizottság je­lentése új országház építése tárgyában. Széll K. a pénzügyi bizottság részéről jelenti, hogy a bizottság takarékossági szempontból nem járult a gazdasági bizottság jelentéséhez, mely új országház építése iránt intézkedéseket javasol, ha­nem ajánlja, hogy a ház utasítsa a kormányt, mi­szerint az elnökséggel egyetértőleg a mostani or­szágház kijavítása tárgyában terjesszen be tervet és költségvetést.­­ A ház a pénzügyi bizottság javaslatához járul. — Utolsó tárgy a mentelmi bizottság jelen­tése Mileties Szvetozár perbefoghatá­­s­a iránt. Hoffmann Pál bizottsági előadó nem lévén jelen Bujanovics jegyző olvassa fel a jelentést, mely oda irányul, hogy a Mileties perbefoghatása irán­­ti kérvénynek hely adassék. Péchy Tamás ez ügyben többféle felvilágosí­tást óhajtana, miután azonban a bizottsági előadó nincs jelen, indítványozza, hogy e tárgy a jövő ülés napirendjére tűzessék. — Elfogadtatik. Elnök jelenti, hogy a mai ülésnek nincs más A főrendiház ülése máj. 1-én. M­a­j­­­á­t­h György elnök megnyitván az ülést több főrendi tag szabadságidő iránti kérvényét jelenti be. Károlyi György gróf a pénzügyi bizottság részéről beadja az eperjes-tarnoki vasútról szóló javaslat iránti jelentést. Napirend: a jogügyi bizottság jelentése a községek rendezéséről szóló tvjavaslat iránt. . E jelentés a törvényjavaslatot átalánosságban ajánlja, részleteit illetőleg azonban többféle módo­sítást javasol, nevezetesen az elöljáróság válasz­tására nézve így szól :­­A VI. fejezet 78. §-ban az rendeltetik, hogy nagy és kis községekben az elöljáróság megvá­lasztásánál kijelölésnek van helye, mely jognak gyakorlatát egyszersmind ezen tvjavaslat kizárólag a községi képviselő-testületre bizza, mely utóbbi rendelkezés által megváltoztatnának eddigi törvé­nyeink, meg a százados s a nép szellemében mély gyökeret vert ősi gyakorlat ; nem láthatja azonfe­lül a bizottság a tvjavaslat e rendelkezését telje­sen megegyeztethetőnek a törvényhatóságok ren­dezéséről szóló k.­szentesítést nyert törvény in­tézkedésével sem, mely az illető törvényhatósági tisztviselők kijelölésére s megválasztására a főis­pánnak is, mint az állam­i kormány közegének, némi — habár korlátolt — befolyást enged, ho­lott a jelen­tvjavaslat fent idézett rendelkezése ál­tal a törvényhatóság s igy illetőleg közvetve az államkormányzat megfosztatnék minden azoknak kijelölésére és megválasztására való befolyástól, kik e tvjavaslat rendelkezésénél fogva, de termé­szetszerűleg is első fokban hivatják az állam­i törvényhatóság rendeleteit s intézkedéseit fogana­tosítani és azoknak érvényt szerezni. De továbbá nem titkolhatja el a bizottság azon meggyőződését sem, hogy e rendelkezésben némi eltérést lát a törvény szellemétől, mely azon végig átvonul s épen a népnek saját érdekében azt az állam betekinthetése s ellenőrzése alá he­lyezi, holott a jelen­tvjavaslat ezen rendeletén in­dulva, az legalább ezen esetre vonatkozólag nélkü­­­löztetnék, noha a törvényhatóságokban csaknem egészben az értelmiség épen a községekben, ellen­ben hazánknak legjelentékenyebb számú vidékein a polgárosodás legalsó fokán is alig álló, h­ás f­olyásában is járatlan tömegek kezei közé tétetik le a korlátlan választási eljárás, melynek ferde gyakorlata felemészthetné azon népnek jólétét, mely­nek érdekében alkottatott a törvény s itt-ott ha­zánknak legszentebb érdekeit is veszélyeztethetné. Ezen indokokból kiindulva, kívánatosnak sőt szükségesnek látja a bizottság, hogy valamint a kijelö­lési jog az 1870. évi XLII. t. sz. 68. §-a értelmében a tövényhatóságokban a főispánnak kezében meg­­hagyatott, úgy e jog a kis és nagy községekben ugyanily korlátok közt a szolgabirói hatóságnál meghagyottnak mondassák ki törvény által; miért is a tvjavaslat 78. §. 2-ik bekezdését ekkép fo­­galmazandónak javalja a bizottság . A kijelölési jogot a szolgabíró a képviselő­testülettel egyetemlegesen gyakorolja egy választ­mány által, mely áll a szolgabiróból mint elnök­ből és a képviselőtestület által a képviselők s vá­lasztó közönség köréből választott három, úgyszin­tén a szolgabiró által ugyanonnan kiszemelt 8 tag­ból — a szavazatok egyenlőségénél az elnök sza­va döntvén e választmányban is, mely választmány, ha van is jelentkező, minden állomásra kü­lön­­külön három egyént jelöl ki. (64. §.)“ Tóth Vilmos belügyminiszter örömét fejezi ki, hogy ily­en javaslattal léphet először a főrendek elé. E javaslat, úgymond, fényes bizonysága annak, miszerint lehet szabadelvű és a haladást előmoz­dító intézményeket hozni életbe, a­nélkül, hogy a mérsékelt és az államélet zavartalan folytatására és folytonosságára annyira szükséges conservatió­­val szakítanunk kellene. Nem lehet ugyanis ta­gadni, hogy a tvjavaslat igen sok szabadelvű, és úgy az egyén, valamint a községeknek jogát és hatáskörét tágasbító intézkedéseket foglal magá­ban, így pl. hogy a rendezett tanácscsal ellátott városok a közkormányzati téren a javaslat által oly hatáskörrel lennének jövőre felruházandók, mily hatáskörrel eddig a törvényhatósági joggal felruházott megyéknek egy egész járása birt, és jövőben is bizond. E törvényjavaslat az állam és az egyén jogait biztosítja, leteszi a szegényügy alapját és rendezi az illetőség és letelepedés kér­dését. Végül ajánlja az előterjesztést, melynek létrehozásában, úgymond, az érdem hivatalbeli elő­déé s a képviselőházé. Szögyényi Ma­rich László hosszabb beszédben a javaslat szükségességéről és czélszerűségéről szólva, azt átalánosságában elfogadásra ajánlja, a nagy és kis községekben gyakorlandó jelöltetési jogot s a rendes tanácsú községek számadásainak felterjesztését illetőleg a bizottság módosításaihoz járul.­­ A javaslat részletes tárgyalására térve, a ház megszavazza az 1 §-t az indítványozott mó­dosítással. A képviselő­ház jegyző­je átnyújtja az erdélyi arányosításról s a dalmát tűzifáról szóló tvjavas­­latokat, mire a tárgyalás újból felvétetik. — A törvényjavaslat lényeges módosítás nélkül a 78. § ig elfogadtatván, e szakasznál a ja­vasolt módosítás ellenében Tóth V. az eredeti szerkezet megtartása mellett szólal fel, kiemelvén hogy az analógia, melyre a jogügyi bizottság módosítását a törvényhatósági tisztviselők kijelölési módjára hivatkozva állapítja, nem áll, mert­ a most szóban forgó községek a kormány rendeleteit feltétlenül végrehajtani köte­lesek, míg a törvényhatóságokban nemcsak ezek­nek, hanem még az alispánnak is van joga a kor­mány rendeletei ellen tiltakozhatni. A szerkezet mellett szóltak még Lipthay Béla b. és Vay Miklós b., míg a bizottság javaslata mellett Prónay Gábor, Csáky László gr., Tomcsányi László b. és Radvánszky Antal nyilatkozott kisebb nagyobb beszédben. Slajthényi László b. közvetítő indítványt tett, mely szerint a bizottság javaslata lényegében elfogadtatnék, a candidáló bizottság azonban a szolgabirón kívül csak 4 tagból álljon, melyek közül a szolgabiró kettőt, a másik kettőt pedig a községi képviselet nevezi ki. A Szavazásnál a többség az eredeti szerkezet megtartása mellett nyilatkozott s ezután megsza­vaztatott a tvjavaslat a 87 §-ig, mire elnök a tárgyalás folytatását holnapra tűzte ki. TÁRCZA. Kirándulás Nógrádmegyébe Szontagh Pálhoz Madách Imrével 1861-b­en. (Vége.) — Azt már tudod — szólott Madách — hogy 1852 ik évben a bécsi kormány azon gya­núbról, hogy én szabad csapatokat szervezek, s elfogatott s először Pozsonyba, onnan pedig fél év múlva az Újépületbe hurczoltatott. „A vád nyomorult hazugság volt, s aljas feladáson alapult. Annyi igaz, hogy nem rajtam múlt, hogy seregeket nem teremthettem a földből ezen átkos rendszer megbuktatására. „Pozsonyban még elég nyugodt volt kedélyem, óránként­ vártam kiszabadulásomat. Nyugodt voltam, mondom, habár vérem gyakran felforrolt ezen alap talán üldözésem felindulásomban. „De midőn félévi letartóztatás után az Új­épületbe hurczoltak, lassan kint borzadva vettem észre, hogy lelkem, akaraterőm megtörik a magán börtön sötét falai közt, hol a napvilágtól is meg voltam fosztva. Azonban nem adtam meg magam erős küzdelem nélkül e sötét eszméknek ; felújí­tottam emlékemben a forradalom dicső napjait; átfürkésztem ifjúságom, családi élményeim minden szebb emlékeit, hogy a sötét lehangoltságot, mely vérem minden csepjét megmérgezte — eltávolít­­sam magamtól. Az őrüléstől féltem. „Az auditor szokott kínzással V. Sándort és egy nálunk szolgált porosz tisztet vezetek el na­ponkint börtönöm előtt. — Ezekkel találkoztam a délutáni sétámon. Az auditor azt mondta, hogy ezen isszonyú sorsot várhatom magamra, ha nem vallok. „Iszonyú volt azon két szellemileg megtört áldozatra tekinteni, még most 9 év után is fel­riadok álmomból, ha a sötét képzelet V. Sándor tébolytól eltorzított arczát szövi álmom rémei kö­zé, kit a nagy napok előtt személyesen is­mertem. „Egy este eliszonyodva azt vettem észre, hogy gondolkozásom köre szűkebbre szorult, hogy nem találok többé tárgyat a szórakozásra, azt vet­tem észre, hogy eszem, mint megromlott óra, megáll. „Úgy képzeltem, mintha azon börtönbe len­nék zárva, melyet az ókor egyik zsarnoka készítte­tett, melynek nyolcz ablakából mindennap eltűnt egy ablak s falai összébb szorultak, úgy hogy végre csak egy ablak maradt meg, hogy feltün­tesse a szoba elszükülését, melyben többé nem volt képes állani a rab; végre csak feküdni lehe­tett benne, mígnem a börtön négy falai kopor­­sóként záródtak össze felette. „Éreztem, hogy én is közel vagyok az őrü­­léshez; úgy tetszett, mintha a levegő kifogyott volna sötét börtönömből; a lélekzetet csak nagy nehezen tudtam szívni, míg végre ágyamról lerogy­va, kábultan aludtam el — de az álom csak új kinokat készített számomra. „Az elvadult képzelődés rémnyomása alatt úgy tetszett, mintha hóhér kezek vasfogókkal tép­ték volna szét elkinzott testemet s ezen eltépett tagok, elkülönözve is tovább élnének; úgy tetszett mintha minden szemet más más hóhér venné kínzó kezei közé — iszonyú volt szenvedésem, átéreztem egymás után Dózsa pokoli kínját, Mazeppa szen­vedését, Guatimosin Mexikó császárja halálkínjait az égő máglyán, a spanyol inquisitió vértanúi­ szét­­marczangolását — mindezen kínokat mind átál­modtam, átszenvedtem. „Kinyerejtekkel ébredtem fel e pokoli álom­ból, melynek utókinzó hatása még az ébrenlét alatt is megmaradt. „Egy végerőlködéssel leráztam magamról e sötét kétségbeesést s valamennyire nyugodtabban kezdtem gondolkozni módokról — miként távo­­litsam el magamtól az őrülés rémeit, melyek száz karjaikkal agyonfojtással fenyegettek. „A­mint szétnéztem börtönömben, mintegy a gondviselést hiva segédül — egy kréta darabot vettem észre az asztal alatt, valószínüleg a börtön­­őr ejtette el, midőn reggelimet behozta. „ Mintha egy jótékony szellemsugár világí­totta volna meg börtönömet és kedélyemet, ter­vem azon perezben készen volt. „Írni és dolgozni fogok — mondok fenszóval — kedélyem szórakozására. A terv nálam rög­tön tette jön, a fenyőfa asztal lett irótáblám. „Naponkint reggelizés u­ta egy két jó ba­rátom s ismerősöm emlékkönyvébe készítettem verseket, s miután leírva megtanultam, tüstént letöröltem, hogy a börtönöt észre ne vegye s en­nek folytán íróeszközömtől meg ne fosztassam. „Midőn krétám elfogyott, sikerült okkal mód­dal ezen íróeszközzel újra ellátni magamat. „De egy idő múltán azt vettem észre, hogy kedélyem újra sötétülni kezd, s hogy már nem szórakoztat a költészet ezen neme. „Másodszor egy drámát írtam ; ez is hamar elkészült; — ezután egy regény írásba kezdtem, de ezt félbehagytam s akkor kezdtem hozzá az „Ember tragoediájához“ — először Lucifer nevet ad­tam ezen költői műnek — ezzel fogságom végéig kihúztam az időt. „Kiszabadulásom után egy időre békét hagy­tam az irodalomnak, de 1856-ban, midőn a keleti hadjárat után ismét eltűnt a felszabadulás minden reménye, újra hozzá fogtam költői művemhez s rövid félbeszakítások mellett 1857-ben végeztem; most nem tudom mi tévő legyek vele. — A mire már rég kértelek — add ki, szól­tam közbe. „Ha rád hallgatok barátom, azt kell hinnem, hogy müvem Görbe Fausztjával versenyez, de en­gedj meg, ha ebben az egyben nem bízom meg ítéletedben; téged irántam barátságod elfogul­tá tesz. — Egy tervem van, mit mondasz hozzá ? Arany Jánoshoz viszem el; ő még nevemről sem ismer, az ő véleményét és bírálatát várom meg, mielőtt a kiadásra lépést tennék.“ Én helyeseltem tervét. Mellesleg fölemlítve, a­mint Pestre visszatértünk ketten vittük el Arany Jánoshoz Imre barátom költői művét, de akkor nem találtuk hon. Később maga vitte el. Visszatérve az előbbi tárgyra, azon egyszerű szép előadással, mely neki annyira hatalmában volt, folytatta börtönben eltöltött kínos órái leírá­sát, minden affectálás, minden fontoskodás nélkül, oly tárgyilagos higgadtsággal, mintha egy idegen rab szenvedéseit sorolná el. „Még egy kínos töprenkedésemet nem mel­lőzhetem hallgatással. Midőn lelkem elfoglalva köl­tői műveim kidolgozásával, a tébolytól egy időre legalább mentve hittem magamat, egy más aggály kinto­t: vájjon nem törik-e meg aprónkint lelkem a hosszas magán börtön szenvedései között s nem jutok e oda — a hova Silvio Pellico az osztrák börtönben, hogy lelkem megtörve megta­gadja azon elvet, mit eddig vallottam s politikai meggyőződésemet opportunáló ürügy alatt, gyá­ván feladva, magasztaljam s jónak tartsam azt, mit még tegnap határozottan elitéltem. „Ezen elvtagadás, ezen politikai apostasia még borzasztóbbnak tűnt fel előttem, mint az őrü­lés. Ott legalább kialszik az ész, az emlékezet vi­­­lága; ott az öntudat nem működik többé, s en­nélfogva nem kénytelen pirulni hajdani elvtársai és saját lelkiismerete előtt. „ Ezen Silvio P­e­­­­­i­c­o, ki ifjuságában oly bő szerelemmel csüggedt Italia felszabadítá­sán, 10 évi bebörtönzés után oda sülyedt, hogy hajdani elvtársait támadta meg következetessé­gükért. Iszonyúan kínzott a gondolat, hogy en­gem is ily nyomorult törpévé tehet a börtö­­ni­­ég. „A vad állatot is elvadítja a vad bánásmód és az embert az úgynevezett föld urát, hányszor látjuk alább sülyedni az állatnál, megszelídülve az üldözés, a börtön s kancsuka csapásai alatt, meg­tagadva előbbi hírét, meggyőződését, ha ugyan az ily elfajultnak volt valaha meggyőződése." — Ez utóbbi megjegyzésedben található fel a rejtély kulcsa a politikai renegátokat illetőleg — szólok közbe. Vannak oly átalánosan elism­ert axiomák, melyekre nem alkalmazható a Sapi­entis est mutare consilium in melius. Vannak ezredévek által szentesitett e­vek, me­lyek nem ismernek lealkuvást, melyektől eltérést bátran bűnnek lehet bélyegezni. Ilyen a morális törvény elleni vétség — ilyen a zsarnokság pártolása a népszabadság ellenében stb. Ezek sem­mi lealkuvást nem engednek meg. Ezen a termé­szet s moral törvényei által szentesített elvek el­len hányszor nem látjuk fellázadni az egyeseket s egyes osztályokat­­ s mily kevés egyénnel talál­kozunk, ki a szabadság és humanitás zászlója alatt önzéstelenül harczolna! Nem azt tapasztal­hatjuk-e a nagy tömegnél, hogy a haza nevében a szabadság formája alatt önző érdeket hajhász, a közjólét kárára. Ezen önző férgeket aligha lehet átalános­ságban politikai renegátoknak mondani. Ők meg­győződésüket nem változtatták, azon egyszerű okból, mert valódi megtisztult meggyőződéssel soha sem bírtak. Nem azt látjuk-e, hogy a nagy tömeg — az intelligens osztályt sem véve ki — időről időre idomítja magát azon hatalomhoz, mely ural­mát felette kivivta, nem is vizsgálva azon hatalom létezése s keletkezése forrását? Ezen önállástalan tömeg még csak fogalmával sem bir azon megalá­zó szerepnek, melyet a föld hatalmasai vele ját­szatnak. Mint megáradt folyamtól elsepert gaz és szemét úszik az árral. Van egy más osztálya az embereknek, az ügyes praktikus emberek; ezeket minden hatalom szemétdombján ott lehet látni dulakodva a leesett morzsákért s szemtelenül kapkodva a konczok után, miket a hatalmasok asztalaikról ledobnak. Van egy más fényes osztály — nyugalom s léhaság szerető — saját magát s osztályát bálványozó sem- i­miházi nép, melynek nincs elve, nincs hazája, nincs nemzete és jóformán fogalommal sem bír a valódi szép és magasztosról. Ezen léha osztály a korszellem haladása által meg lévén fosztva az irányadó szereptől, minden kormányt pártol, mely bitorolt tekintélyét biztosítja. Ezen osztály ellensé­ge minden szabadságnak, minden haladásnak. Ide lehet sorozni a pénzfejedelmeket is és az üzérkedők osztályát. Ezek most a felszínen úsznak. Ki vetné el az aranyat, mert piszok van rá tapadva? Ezen elősorolt léha tömeg — a mint mondom — meg­győződését nem változtatja s elvét nem­ tagadja meg, mert elvvel, meggyőződéssel soha sem bírt. S ha a kormányforma változik, ezen emberek oly hirtelen és szemérem nélkül átalakulnak, hogy a következetes ember esze megáll ezen átváltozá­son. Ezek előtt az elv olyan, mint a ruha : alkal­maztatják az időjáráshoz, egyiket levetik, a mási­kat felveszik, minden pirulás nélkül. Nem azt látjuk­­, hogy ezek közül a praktikus osztály mindig fek­szik a hullámok tetején, mint az üres hordó, s h­a néha zátonyra kerül, egy kedvező szél csakhamar újra megindítja s újra halad az uralkodó árral. Valódi komoly higgadt ember, ki a műveltség erkölcsi fogalmával bir, kinek keblé­ben az igaz, a szép és jó mély gyökeret vert, ki az emberiség hivatásáért tisztult fogalommal bir, ki a szabadság istenét soha sem tagadja meg, ha­bár néha oltáránál tisztátalanok áldoznak is, az ily férfi soha sem változtatja meg elvét. Mert az vérébe ment át, s mert ő nem önző énjét, hanem a haladás és civilisatió géniusát tartja szeme előtt. Sokszor halljuk felemlíteni, hogy ez és amaz em­ber megváltoztatta előbbi elvét. Vizsgáljuk meg az ily renegát múltját és jellemét s úgy találjuk, hogy azon hernyóból selyem­bogárrá avoncirozott féregnek soha sem volt megállapodott elve. Ke­nyérre, hivatalra, rangra, vagy rendkeresztre volt szüksége. Csatlakozott azon kormányhoz, mely akkor a hatalom polczán allán, ezen vágyait ki­elégíthette. Ha az megbukott, kapaszkodott újra annak uszályához, ki a felszínre jutott. Ez az idő­ről időre a körülményekhez alkalmazott átalakulás egy ily csodamódon átalakult Páter szerint a hosszú élet biztos záloga. Ezen érdek­­­hajhászat talán soha magasabb fokra nem hágott, mint ezen műveltnek kikiáltott 19-ik században. Ez az embe­riség átka, mely ellen már alig tudjuk honnan, mitől várjuk a gyógyszert. A romlottság annyira átalánosulni látszik, hogy az elv­cserélgetésben, még a pirulástól is elszoktak az emberek. Ezen elterjedt romlottság tárgya. A legközelebbi ülés napirendjére nézve azt mondja, hogy a 25-ös bizottság munkálata csak csütörtökön kerülhet az osztályokhoz. Indít­ványozza, hogy e tvjavaslattal kapcsolatban az első folyamodású bíróságokról szóló tvjavaslat tár­­gyaltassék. Erre nézve azonban egy napi időt kell hagyni a javaslat átolvasására, miután már rég adatott be. (Helyeslés.) A legközelebbi ülés szerdán délelőtt 10 órakor. Napirend : A mentelmi bizottság jelentése, a telepítvényesekről és az első folyamodású bírósá­gokról szóló tvjavaslatok. Thiers a helyzetről. A végrehajtó hatalom feje a nemzetgyűlés ápr. 27 - ei ülésében a következő felvilágosítást nyújtotta a Párissal folytatott küzdelmek mi­benlétéről : Nem vagyok azon nézetben, mondá Thiers, hogy újdonságok s hírek szórása jobbra balra il­lenék a kormányhoz, mindamellett a municipális választások előestéjén felvilágosítani óhajtom az országot azon sajnos események mibenállásáról melyek hosszabb idő óta pazarul ontják a fran­czia vért, s a melyekkel szemben legfelebb azon egyetlen vigaszunk lehet, hogy a véglebonyolulás közel áll. Vigasztal bennünket továbbá azon tudat, hogy kiki megteszi kötelességét, főleg a hadseregben, mely az ország biztonságának garantiája. A kor­mány első teendőjének tartotta a katonai haderők szervezését s e körül egy pillanatot sem vesztett el. Nagy és hatalmas hadsereg áll rendelkezé­sünkre s e hadsereg teljes öntudattal bír köteles­ségéről és erősnek érzi magát vezetői szerencsés megválasztása folytán. Mi nem fordultunk egy párthoz sem, hanem a becsületes és hazafias érzelmű emberekhez áta­­lában, oly emberekhez, a­kik jobban vezényelve győzelemre segítették volna Franczia­országot. A főparancsnokságot egy jeles férfiúra ruháztuk, kit előhaladt korunkban is oly lovagnak dedlarálha­­tunk, akihez nem fér sem félelem, sem semmine­mű szemrehányás. A hadsereg meg fogja tenni kötelességét s általa diadalra jut a törvény és a rend. A katonai műveletekről indiseretió nélkül nem szólhatok, de habozás nélkül kimondhatom, hogy a főparancsnok által előterjesztett haditerv tökéletes és éretten meg van fontolva. Én egyedül arra szorítkozom, hogy a főparancsnokokat a győ­zelem segédeszközeivel ellátom, egészen ő reá­­juk bízván ezen segédeszközök czélszerű fel­­használását. A hadműveletek első­sorban Paris körülzá­­rolására voltak irányozva; jelenleg e czél telje­sen el van érve s a tényleges operatiók kezdetü­ket vették. Tüzérségünk, noha nem bir hatalmas kaliberű ágyukkal, már is elhallgattatta Issy erő­döt. Moulineaux kezünkben van s könnyű meg­jósolnom , miszerint nincs messze az idő, mi­dőn a főváros békéért fog bennünket meg­keresni. Thiers ezután azon fájdalomnak adott ki­fejezést, mely az öldöklő polgárháború láttára szivét elszoritja. Mi nem vagyunk, úgymond, a villongások kezdeményezői, nem vagyunk a támadók; mi egyedül magunkat s a törvényt és a közrendet védjük. A párisiak kibékülésről beszélnek; mi ma­gunk is óhajtjuk a kibékülést és személyesen ké­szek volnánk bármely áldozatra érette. A nem­zetgyűlés nem táplál semmi utógondolatot a köz­társasággal szemben; a nemzetgyűlés tiszteletben tartotta a bevégzett lényeget, amint azokat talál­ta és nem ármánykodik­ a köztársaság ellen; egye­dül küldetését követi az ország újjászervezésében. A kegyelem tényét illetőleg ismétlem, hogy szigorunk alá fog hagyni, mihelyt a felkelők le­teszik fegyveröket, kivéve azon egyének ellen, kik bűntényeket követtek el, kiknek száma azon­ban nem igen nagy. Midőn szigorú rendeleteket adok ki, a­minek a jelen körülmények között na­gyon is érthetők, mindenkor a legmélyebb fájda­lommal teszem azt, noha kétségbe vonhatlanul jo­gom van a legnagyobb szigorhoz. Mennyire elszi­getelve állanak a felkelők Párisban, mutatja a részvétlenség a közelebbi választásoknál, míg más részről egész Francziaország oldalunkon áll s tá­mogatja a nemzetgyűlést, mint az átalános nép­­szavazat hű kifejezését. Thiers végül a nemzetgyűlés és a kormány szabadelvű eszméit hangsúlyozta s kikelt a com­mune absurd intenziói ellen, mint a melyek lerom­bolnák Francziaország egységét s beszédét azon nyilatkozattal zárta be, miszerint a kormány és a nemzetgyűlés feladata az ország egységét a sza­badsággal egyesíteni. Versail­l­es. - Apr. 26. 27. - Issy erőd bombázása ma reggel óta nagy hévvel folyik ; az ütegek átalában azon pontokon vannak felállítva, hol a poroszokéi állottak, egyedül Bellevueben, a meudoni kastélyhoz vezető gyönyörű tölgy­fasor elején helyeztek el a versaillesiak egy külön üteget, mely mint az erődhöz legközelebb eső, legerősebben okádja a tüzet, írja a D. News levelezője 26-áról. A versaillesi lapok tele vannak panaszszal azon pusztítás fölött, melyet a párisi bombák Bel­levue és Meudon községek határain véghez visz­­­nek. Én ma a montretouti magaslatokról szemlél­tem a tüzérségi párbajt s látva a tavasz melege és verőfényes napja által tündén mezbe öltözte­tett bájos vidéket, alig voltam képes elhinni, hogy ennyi kellem, ennyi báj alatt nem lappang egyéb mint rombolás és ellenségeskedés mindenfelé. A három erőd csendesen fekszik a körötte elterülő zöld mezők közt s legfelebb romba dőlt ba­rakjai árulják el léterét. Csak időnkint lát az ember a fák közül egy-egy füstfelleget felszállani, melyet nyomban erős dörgés követ. Majd a fővárosnak napban fördő ház-óceánjára fordítván tekintete­met, itt-ott egy egy gyár kéményét láttam felma­­gaslani, melynek fekete füstje a diadalív mellől gyakorta fel-felszálló szürkébb felhővel vegyül össze. Ez mindaz, a­mit a csaknem egy hó óta folyó csatározásokból láthatunk. A föld népe Versaillestől egész St. Denisig folytatja szokott mezei munkáját. Azok, kiknek háza Garches és St. Cloudban tökéletesen romban hevernek, s kiken a könyörület nem segíthetett, üm­ezékben vagy improvisált szobákban töltik az éjét, míg kora reggeltől késő estig földjeiket mű­velik, s ha Paris nyitva állana előttök, szép jö­vedelemre tehetnének szert, míg a jelen körülmé­nyek között nyomorukat még az is tetézi, misze­rint termesztményeiket a környék elszegényedett­sége mellett a nem nagy fogyasztású versaillesi piac­on sokszor veszteséggel kénytelenek eladni. Ezenkívül panaszkodnak, hogy Suresnes és Puteaux lakói, kik eddig nagy többségben gyári munkások voltak, most tétlenségre kárhoztatva, tizen, tizen­­ketten elindulnak állítólag a st.-cloudi erdőkbe száraz gallért, valósággal azonban pusztítani a veteményeket. A versaillesi csapatok elfoglalták Moulineauxt, írják ugyanazon lapnak 27-éről, és ez ese­ményt nagy fontosságúnak tartják, mivel e pont­ról legsikeresebben lehet Issyt bombázni. Halljuk különben, hogy ez erőd tüzelését a versaillesi üte­gek már­is beszüntették; a barrakok benne telje­sen összerombolvák s falaiban egy öt öl széles rés tátong. A felkelők négy bombát vetettek a Breteuil­­nél felállított versaillesi üteg közé; egyik kétfelé repesztett egy ágyút s két tengerészt megölvén, vagy ötöt megsebesitett. Chatillonban pedig Na­­ston tüzérkapitány esett el. A Szajna rögtöni emelkedése következtében

Next