Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)

1871-06-03 / 259. szám

Előfizetési árak: %&* évre , ♦ SO ft. — kr. I Évnegyed . , t ft. — kr. Fílévr* l . . 10 , - „ I Egy U - ; 1 , 80 , Egyed szám­ára 10 k* , tár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. náai, 1. «malet. Semmit Kmn költünk, hs nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldését* nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő Levelek csak béramentesen fogadtatnak el 259. szám. Szombat, június 3. 1871. Hirdetési dijak: Pizhalábos petit­­or egyszeri [ A nyilttár egy petit son 80 kr . beigtatásáért . . . , 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtetásért 80 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas­ utcsa 14. ■■ám. Hirdetitek fel vitetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivataliban kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest a sas utcza 14. sz. is Naschitz J. ügynöki irodájában _______________ Pest, arany kiz utcza 5. szám. III. évfolyam. Az osztrák Lloyd. □ Nehány nap előtt már felszólaltunk e tárgyban. De minthogy a kérdés felette fontos és a czélba vett szerződés megújítá­sa — ha ez csakugyan megtörténnék — roppant káros következményű volna ha­zánkra nézve, szükségesnek tartjuk e kér­dést újólag elővenni és beszélni róla mind­addig, míg az ügynek kedvező fordulatáról meg nem leszünk győződve. A közvélemény egyhangúlag elítéli a kormányt a felnevezett társulat körüli el­járását illetőleg és átalános azon nézet, miszerint kereskedelmi minisztériumunk a Lloyd szerződés megújításánál Magyarország érdekeit csak utolsó sorban vette figye­lembe. Miként egy ízben már kimutattuk, a Lloyd-szerződést még a deákpártbeli tekin­télyek is rosznak, károsnak tartják az or­szágra nézve, minél fogva e szerződés elvi tekintetből azáltal nem lesz jobbá, hogy a fizetendő összeg néhány ezer írttal alább szállíttatik. Miért is bízvást felmenthetnék ma­gunkat a fáradságtól, ez átalánosan elis­mert tény tárgyalásában tüzetesen belee­reszkedni — minthogy azonban sok ember előtt megfoghatlannak tűnhetik fel, miként volna lehetséges, miszerint egy nemzeti kor­mány saját hona legfontosb érdekeit köny­­nyelműleg koc­kára teszi, a­nélkül, hogy ez valamiben indokolását találná, mégsem tartjuk feleslegesnek a kérdéssel behatólag foglalkozni. Az osztrák Lloydvonalak egyik része subventionált, a másik nem. A subven­­tionált vonalakon gyors, jó, legújabb szer­kezetű hajók járnak és kizárólag ily h­a­j­ók használtatnak a tulajdonképen posta k­özlekedésre. A nem subventio­­nált vonalakon járók régi, haszonvevet­­len járművek, melyek a posta közlekedésre nem használhatók többé, és melyek tény­leg oly lassú menetnek, hogy például a nem subventionált triest-fiumei foydhajóknak utaikra három annyi időre van szükségük, mint az e két hely közt járó postako­­csiknak. A subventió pedig egy postahajózási társulatnak csak azon okból fizettetik, mert minden kereskedővárosnak életkérdését ké­pezi, hogy postaösszeköttetésben álljon oly transatlanti államok­kal, melyek az ország termékeit fogyasztják, vagy a­melyekből saját hazájuk idegen termény­vagy ip­ar­ s­züks­ég­­­e­t­ei­ke­t fedezi. Mivel azonban ily posta, vagy mint nevezni szokták, paquette-hajók, magukat ki nem fizetik, az állam ily keresk, politikai vállalatokat subventióval segít elő. Jó postahajóknak éles szerkezetűeknek kell lenni, miért is kis berakodási helylyel bírnak a szállítandó áruczikkek számára, s igy hatalmas gépezetet és még egyszer any­­nyi szenet igényelnek, mint más teherszál­lítási hajók. Az a kormány tehát, mely egy társulattól követeli, hogy meghatáro­zott vonalakon posta gőzhajókat jártasson tehergőzösök helyett, ennek költségeit kény­telen megfizetni, mely költségek természete­sen annál nagyobbak, minél nagyobb gyor­saság követeltetik a postagőzösöktől. Ter­mészetes, hogy e postának az illető kor­mány kikötőiből kell kiindulni, mert merő esztelenség volna egy társulatot csak azért subventionálni, hogy egy idegen állam kikötőjébe járhas­son. Ha pedig e kikötő az illető ország sa­ját kikötőjével szemben még versenyez is, mint ez eset épen Trieszt és Fiume között fenforog, úgy önkényt következik, hogy ez idegen kikötő subventionálásáról még kevés­bé lehet szó! Hogy Trieszt magyar árukra nézve is rakodóhely, tagadhatlan. De épen ez az, amin Fiume emelése által,­­ változtatni akarunk. A fiumei vaspálya és a fiumei kikötő építésének semmi értelme sincs, ha egy­szersmind nem szándékoltatik Magyarország tengeri kivitelének a hasonlíthatlanul ked­vezőbb­b és közelebb eső s így olcsóbb Fiumén át nyitni utat, és miután a tengeren ki­vitelnél a tengeri posták jelentékeny ténye­zők, minden Fiuméra tett kiadás pazarlássá válik, ha saját pénzünket magunk elleni fegyverül használjuk az­által, hogy ezen Fiume helyett Triestet látjuk el postaössze­­köttetéssel. Tényleg eddig ez történt, és ha bölcs kormányunk bölcs terve sikerül, ezután is ez fog történni. Ha nem bírnánk saját jobb és köze­lebb eső tengeri kikötővel vagy átalában Trieszt volna az egyedüli kikötőhelye ereink­nek az Adrián, a Triestből kiinduló Lloyd­vonalak subventionálása részünkről csak együgyűség volna, mert sajátságos idegen város lakhelyét subventionálni azért, mivel ez a mi áruinkkal űz kereskedést és a mil­liókra menő kereskedelmi nyereséget, ennek közvetítéséért zsebre teszi. Hamburg, Rotterdam, Stettin szintén nevezetes kikötő­helyek kiviteli kereskedel­münkre nézve, de azért senkinek sem jutott még eszébe, tőlünk ezért subventiót kérni, a nevezett lakhelyek részére. Mint említettük tehát, ha saját tengeri kikötővel nem bírnánk és subventionálnák a Lloydot, ezzel csak együgyűséget követ­nénk el, mely az országnak 500,000 írtjába kerül. De a dolog máskép áll. Mi pompás ten­geri kikötővel birunk, mely már termé­szeti fekvésénél fogva is kell, hogy a ver­senynél Triestet leverje, és mert ez a Lloyd subventionálása mellett lehetetlen — a subventionálás nem csupán együgyüség részünkről, hanem a haza elleni bűn, s ér­dekeink elárulása. A kormánynak nem csak hogy semmi alapos indoka nincs a triesti posta­vonalakat pártfogolni, de sőt fontos okai vannak arra nézve, hogy ezt ne tegye. Kormányunk teendője a Lloyd-kérdés­­ben oly tisztán állott előtte, hogy az ettől való eltéréshez valóban rendkívüli bureau­­cratikus elmebeli korlátoltság kellett, annál inkább, minthogy az eddigi Lloyd-szerző­­dés felett a deákpárti tekintélyek is már rég palctát törtek. Egyszerűen azt kellett volna a kormánynak mondania: „Igen, ne­künk szükségünk van tengeri postavonalakra, minthogy tengeri kereskedelemmel részben már bírunk, részben pedig teremtenünk kell, nehogy saját zsírunkba fuladjunk; azon posta­vonalakat, a­melyekre mező­­gazdászatunknak és csekély hazai iparunk­nak szükségük van, megfizetjük, azon pos­ta­vonalakat pedig, a­melyekre Ausztriá­nak van szüksége, fizesse meg Ausztria. Ha nem akar, vagy nem képes az osztrák Lloyd azon vonalakon járni, ha nem akar­ja a mi nagy horderejű politikai érdekein­ket, melyek a magyar és a dalmát tenger­partokhoz fűzvék, előmozdítani és ha nem akarja azon elhirhedt gazdálkodást, — mely Tegethoff szavai szerint „egy pisz­kos bureaucratismus zátonyára került“ — a mi és Ausztria érdekünkben megmásítani — jól van ! tehát alakítunk mi egy új társulatot. E helyett azonban a kormány azon alapelvből látszik kiindulni, hogy az első és fődolog az osztrák Lloyddal mielőbb min­den áron és bármily feltételek mellett egyes­­séget kötni, m­ennek subventiót fizetni, ha mindjárt ezért a Lloyd semmi viszon­­szolgálatra sem kötelezi magát. Ha várjon Magyarország nyer-e postavonalakat, vagy nem, az tekintetbe sem jön. De ha már a kereskedelmi miniszté­rium így gondolkozik, legyen legalább őszinte és ne szórjon port szemünkbe, az­zal biztatgatva bennünket, hogy magyar tengeri posták felállításán dolgozik. A kor­mánypárti lapokban hangosan kürtölték, hogy bölcs közvetítő férfiainknak nagy ügy­gyel bajjal végre sikerült jelentékeny elő­nyös módosításokat vívni ki a Lloyd szer­ződést illetőleg, egy részről Fiume és a hor­­vát tengerpart, más részről Triest közt. Mi pedig megmondhatjuk ez uraknak — mit úgy látszik nem tudnak — hogy a Triest és Quarnero tengeri kikötő­helyek közti közlekedés nem posta­közlekedés, miután ugyanazt az utat szárazon egy harmadrész annyi idő alatt meg lehet tenni, mint a­mely alatt ezt a Lloyd hajók megjárják, miért is senkinek sem ment el az esze, hogy leveleit Fiume és Triest közt az osztrák Lloyd által küldje. Már előbb mondtuk azt is, hogy a Lloyd magyar-horvát vonalai nem is sub­­ventionáltatnak, miért is e tekintetben a legszebb vívmányok sem szolgálhatnak itt ürügyül arra nézve, hogy a Lloyd subven­­tiójához hozzájáruljunk. Igazán szólva, utaljuk még több szó­­szaporítással is fejtegetni azon képmuta­tással párosult rövidlátást, s undorral tölt el látni, hogy védelmére kelnek annak, a­mit kevés hónapok előtt, maguk elve­­tendőnek nyilvánítottak.­­ Elismerték, hogy a Lloyd-szerződés rész és még­is újólag 6 évre akarják ezt meghosszabítani azon egy módosítással, hogy jövőre 600.000 frt he­lyett csak 500.000 frtot fogunk fizetni — s­emmiért. Hogy e dicső eredmény eléressék, sem­mi eszközöktől sem riadnak vissza, félre tesznek minden szakismeretet, sőt nem utalják az alkotmány ellenére, a szerződést a delegációkon át csempészni akarni a he­lyett, hogy azt az országgyűlés elé hoznák. Ok nélkül nem szokta az ember a nap­fényt kerülni, azért azt hisszük, hogy kik ezt teszik, roszul számítottak. Az országgyűlés lehetetlen, hogy képes volna ily játékot űzni a legszentebb haza­érdekekkel és maga a kormány, ha meg­nyílnak szemei, bizonyára nem adhatja ma­gát ily silány szerepre. — A báró Orbán Balázs sajtóügyi költségei­nek fedezésére gyű­lt összeg feleslege iránt egyet­len aláírótól sem érkezvén hozzánk — a ha­táridő gyanánt kitűzött május 31 edikéig — olyan értesítés, mely ne helyeselné az érintett többlet hováfordítására vonatkozó nézetünket, ennek foly­tán átadtuk ezt a pénzt is tisztelt barátunknak, az alábbi nyugta szerint. Ezúttal megjegyezzük, hogy a jövő héten rendeltetése helyére juttatjuk azon összeget is, mely a „szent részvét nevében“ tett har­madik gyűjtés eredményét képezi s a franczia­­országi gyászos zűrzavar miatt csak most indít­ható biztosan útnak. Erről is beszámolunk a veen­dő nyugta közlése által. Szerkesztő: Nyugtatvány. 128 frt 20 krról, melyet mint a május hó­n­yi esküdtszék által kirótt bírságon felülgyűlt ösz­­szeget az „Ellenőr“ szerkesztőségétől, a „Posta réten elhantolt vértanuk“ szobor­ alapját kezelő bizottságnak való kézbesítés végett hálás köszö­nettel átvettem. Pest, 1871. jun. 2. Orbán Balázs. — A pénzügyi bizottság tegnap es­te tartott ülésében a Duna-gőzhajózási társasággal kilátásba helyezett szerződést, el nem fogad­hatónak nyi­­lakoztatta ki, bár elvben azon óhajának egy adott kifejezést, vajha az eddigi viszony maradna fen, hogy mind a két félnek elég legyen téve. Hanem hát azon előnyök, melyeket az elő­terjesztett szerződés nyújt az országnak, nem elég­ségesek arra, hogy a bizottság azt a ház előtt támogassa. Hiába igyekezett Kerkápolyi pénzügy­miniszter a szerződés előnyös voltát bebizonyítani, kétségen kívülinek tűnt fel, hogy a társaság ál­tal ajánlott 2.750.000 frtnyi összeg aránytalanul csekély azon adóssághoz mérve, mely csak 1868-ig 8.532.370 frt tőkét s 2.179.000 írt kamatot tett. — Tárgyalás alá került még ugyanazon ülésben a pestvárosi 5 milliónyi kölcsön, a melyre nézve a bizottság az adó- és bélyegmentes­séget elfogadta —Az országos honvédsegélyző egylet kezelő bizottsága a segélyezési ügyben követett eljárásáról egy jelentést bocsátott ki, mely szerint a bizottsághoz 5430 kérvény érkezett. Ebből elintéztetett még pedig segélyezési határo­zattal 1491, előjegyzésbe vétetett 1655, pótlandó 497, elutasítandó 1115. Elintézetlenül maradt, még pedig azért hogy elkésett 180, s mert felsze­reletlen 74. Az állandó tőke a f. év máj. 16 áig összesen 185,923 frt 38 kr (belefoglalva a köt­vényeket is.) Kész vagyon 154,459 frt 80 kr ; a biztosított jövedelem mintegy 12,556 frtra tehető. A sorsjátékból a bizottság 200,000 forintot remél. Páris, május 26. (Saját levelezőnktől.) Minden gazság elszabadult fékéről, hogy az embertelenséget igazolja, hogy a civilisációt ha­zug festett képnek kiáltsa. Máskép lehetetlen a valóságot még látva is elhinnünk. A Tuilleriák palotájának a Champs Elysées felé eső része a két kapuig, melyek a Szajnától a Rue de Ri­chelieube nyílnak, teljesen le van égve, az emele­tek a pincze bolthajtására omolvak, ma már nincs mi lángoljon, csak füstöl ezen romhalom parázsa. A többi részek is a tűz nyomát viselik, de inkább bútoraikat veszítették el mint falaikat. Ez cse­kély vigasztalás, mivel falat mindig lehet építeni, remek festészeti és szobrászati művet nem. A Louvre meg van mentve, a könyvtár meg volt ugyan gyújtva, azonban még az elfoglaló csapa­tok által elfojtatott a tűz. Ma vidékről ide röpí­tett tűzoltók őrzik úgy ezt mint a Tuilleriák meg­levő részét, a párisi tűzoltókban bízni nem lehet, többet más világra küldtek a tűz élesztéséért. Míg a Tuilleriák magasra felnyúló csupasz kéményeivel az eget látszik boszára hívni fel, ad­dig a Palais-Royale romjai azt látszanak mondani; ne engem nézzetek, hanem a Rue de Rivoli és Royale összeomló palotáit, a magányosok tulajdo­nait, melyekben ezrek és­­ezrek minden vagyonát semmisítette meg az ördögi gonoszság s a gaz­dag kezébe koldus botot adott. Valójában megren­dítő, ha a tiz, tizenöt óriás magánépületet össze­omolva látjuk, melyek előtt a töméntelen borzasz­tó látványtól kikelt arcza kiváncsi mellett, szám­talan szerencsétlen könnyes szemmel keresi azon padlás szobácskát, vagy teremsorozatot, mely min­denét foglalta magában. A város háza kincsei hitvány égett szemét­ként lepik az utczát, s a­minek leírásáért tegnap­előtt nemzetek vetélkedtek volna holnapután az utcza­seprőnek adnak dolgot, hogy valamelyik sárcsatornába behajtsa. A városház maga lakta­nyája kivételével rom, csupán a külfalak hirdetik, hogy kik lakták két hó óta. Kik? A rendőrségi palota csak a megmondhatója, de ezt leégették, hogy élettörténetüket, mely apró gaztények gya­korlatából állhatott, megsemmisítsék. Kik a bör­tönökből kiszabadítottakat előbb fegyvertársaikká emelték, hogy végtére c­inkosaikká váljanak. Ilyen emberek előtt maradhatott volna-e épen az igazságügyi palota ? Bizonyára nem, legalább a kormos falakból felszálló füst ezt feleli. Nem foly­tatom, itt van igen hosszú névsora mindannak, mi­vel mi magyarok gazdagok lennénk . Páris ma szegényebb : La legion d’honeur, Conseil d’état, cour des comptes, pénzügyminisztérium, grenicr d’abondance, Caisse des depots et consignations, Théatre-Ly­­rique, TAmbigu, de la porté St-Martin. S levelem írása alatt a rémület kiáltása hallszik az utczáról, az égköre félig bíbor vörös la Villetteben, a köz­raktár roppant terjedelmű épületet gyujtattak fel. Ez a halál harcza minden ellen a mi létezik. Midőn a fenekestől felfordult társadalom bű­nei rajzanak, szégyenleni akarják, hogy francziák teszik azt, kik mindig a polgárisodás zászlótartói­nak fitogtatták magukat s nem pirulnak az idege­nek fejére dobni a vádat. Igazságot minden­kinek. Az idegenek harczoltak a communeért, de annak tagjai s igy az alávaló gyújtogatások szer­zői nem voltak; mivel a comité salut public a sorhad belépte előtt minden­ként, petroeumot phosphort elrequirált; mivel Dombrowsky Wrob­­lewsky egyik város­részben sem vezérlettek, hol felgyújtás fordult elő, Okolowitcz rég sebesülten feküdt a kórházban. Az egyházias lapok elég sze­mérmetlenek a gaztényeket a Garibaldistákkal ösz­­szefűzni, kikről a polgári háború alatt épen any­­nyira hallgatott a világ szája, mint a­mennyit ok nélkül a márcz. 18 eseményeinél beszélt róluk. Több közember volt az igaz soraik közt, tisztet kettőt láttam csupán, de ezek egyike sem viselt vörös inget. Nagyon sokat beszélik a párisiak minden osztályában — ezért felemlítem, — hogy az egész forradalom s rombolása Bismarck keze árnyéka, melyet mindenki látni vél az égő Páris fényénél s indokolják a commune nagy kiadásaival, melyet nem vett be, hogy a commune legkisebbet sem tartott a poroszoktól, s hogy Bismarck az ostrom alatt is gyanúsan sokat számított a zavargásokra, hogy ezen forradalom által másodszor van Fran­­cziaország tönkre téve, s egész Európában a re­­actió malmára bőven hajtatott a víz. A harcz la Villette, la Chap­elle, Chaumont csúcsán, Gobelinben foly, Montmartre csúcsá­ról tengerész telepek nagy erélylyel lövik Belle­­villet. A tusa elkeseredett, mivel a nemzetőrök tud­ják, hogy mindenkép halniok kell, tehát drágán adják életüket. A csapatok előnyomulása most nem oly gyors, mint eddig. A nemzetőrök szá­mosak a torlaszon s asszony, gyermek mind fegy­vert fogott. Beszélik, hogy Belleville négy elfoglalt tor­lasza visszavézetett a nemzetőrök által. A tegnap estére levert St. Antoineból a Bastille téren három­száz, négy ötödében főbelőtt hever s ma délután a Champs de Marson a délelőtt odavezetett két­száz férfi, nő és gyermek kivégeztetett. A Maga­­zins-Reunisben kétezer foglyot ejtettek, kiket mind főbe akarnak lőni. A Luxembourgban két nap óta ezer­kétszázat lőttek főbe. Szóval Daho­mey népe, megkapta a maga kis királyát s a vi­lágváros most alig­ha emberiesebb kinézésű Daho­mey fővárosnál. A sereg harczmodorát, vagy harczászati működését illetőleg el kell beszélnem, hogy a leg­nagyobb óvatosság jellemzi, főelv, minél kevesebb áldozattal élni ezért s ezért a porosz stratégiából csinálták taktikájukat, mindig megkerülni az el­­lert és igy maneuvre s nem erőszak által foglalni el a torlaszt. Hadászati szempontból az egyes vá­rosrészeket külön-külön igyekeztek körülfogni s igy a visszavonulást, mint a segély érkezését el­vágni. A nemzetőrség pedig a legesztelenebben járt el. Mig néhány városrészben verekedtek, ad­dig a többiben tétlen vártak mig a sor reájuk ke­rül; s mig egyik torlaszt ostromolták, addig a másiknál dohányoztak s borban keresték a bátor­ságot s a petróleumnál a hadtudományt. U. G. Bécs, junius 1. (Saját levelezőnktől.) Mióta a fölirat oly rész fogadtatásban része­sült ő felsége által, azóta a néma kétségbeesés uralkodik az úgynevezett alkotmányhiteken. Nem rég még azt hitték, hogy a reichsrathban fekszik a helyzet súlypontja, és a bekövetkezett eseménye­ket az e testületben uralkodó egyenetlenségnek tulajdonították , ma azonban látják, hogy a német elem fensősége Ausztriában évek hosszú sorára meg van törve, ha nem örökké eltemetve. A mozgalom nem alulról, de elég világosan felülről jó, a­mi egy ily szolgaseregnél egyenlő az engedelmesség­gel, ha mindjárt tönkre megy is mellette a meg­győződés, a hit, a nemzetiség. Azért nagyon csa­latkoznék az, ki még valami nagy tusát vár ez­után. A trónnal szembe szállni nem mer a szájhő­sök közül senki. Ha elnyomásról, megsemmisítés­ről volna szó, akkor bezzeg nem hibáznának az emberek a baloldalról ! A reichsrath, semmi kétség benne, hogy szép csendesen meg fogja szavazni a budgetet, sőt a lengyel törvényjavaslat is keresztül fog menni egy kis vitával, a forma végett. Valószínű, hogy a kormány ezek után kimondja a feloszlatást. A csehekkeli alkudozásoktól függ a landta­­gok hatásköre, azért határozott terve még ebben a minisztériumnak nincs. Régi dolog, hogy itt folyton beesni érlik mind­azt, mi magyar, így anyagi emelkedésünkre is csak csúfot hánynak — természetesen irigység­ből. A kicsinyítések daczára azonban a tettek ko­­ronként óriásilag hirdetik, hogy mennyire nem hiszi Bécs sem a maga hazugságait Magyarország­ról. Ma is adta magát elő egy ily eset. A börzén ugyanis bemutatott új magyar földhitelintézet részvényeit egész 56 írttal fizeték felül! P.g. — Az osztrák válság elérte legmaga­sabb fokát. A reichsrath feliratot intézett a csá­szárhoz, melyben a minisztérium iránt bizalmatlan­ságát nyilvánította, és most a császár azzal vá­laszol, miszerint ő teljes bizalommal viseltetik kor­mánya iránt. A válasz, melyet a reichsrath mai ülésében az elnök felolvasott, következőleg hangzik: „Megelégedéssel fogadom a h­azafiság s ó­­osztrák hűség ama biztosításait, melyeket a kép­­viselőház irányomban ismételve kijelent. Teljesen osztom a meggyőződést, hogy az al­kotmány alakja körüli küzdelem szükségképen befejezendő s biztosan remény­em, hogy kormá­nyomnak, segítve a közbizalom s azon általános­ság által, mely a biztosított s állandó iránt már a lakosság minden körében nyilvánul, — sikerülni fog a mindegyre megújuló válságokat alkotmányos úton végre befejezéshez juttatni s Ausztriát újabb összeütközésektől megmenteni. Azon várakozásban, hogy a képviselőház a maga részéről annak idejében abban szinte köz­reműködik, császári üdvözletemet tudatom vele. E válasz elolvasása után az elnök, a rendü­letlen hűség és odaadás kifejezésére „Hoch“-ot indítványoz a császárra, mit a gyűlés háromszor lelkesedéssel hangoztat. Helfentorfer apát azt ajánlja, hogy a csá­szár iránti tiszteletből s loyalitásból fejezzék be az ülést s a legközelebbit kedden tartsák. — Zyblikiewicz rövid megjegyzése után az ülés be­fejezése nagy többséggel elfogadtatott. Jövő keddig legalább tanácskozhatunk a bölcs urak a további teendők felett. — Minthogy a gácsországi vasút- egy tegnapelőtti tárgyalásánál kitűnt, miszerint a közlekedési minisztérium hivatalnokainak nagyon el­kel az oktatás, ideírjuk egy derék mérnök kö­vetkező sorait a Honból: „A felületesség és hanyagság nagyban divik a közlekedési minisztériumban. Hogy minő befolyása van az emelkedéseknek valamely vasút szállítási képességére, eléggé ki van már próbálva. Nem lehet ugyan feladatom az erre vonatkozó táblázatot ide mellékelni, sza­bad legyen azonban a szóban levő Zto és Vso illetőleg 780 és 7,oo közti különbséget felem­líteni. 7,oo emelkedésnél egy-egy vonat 2 mért­föld óránkénti gyorsasággal 5000 bruttó mázsát képes szállítani, Zso­n^ 4300-at, Zeo_n^ 3400 at, 740-nél 2400-at. Látjuk tehát, hogy nem nagyon közönyös, dolog az, minő emelkedésekkel épül valamely vasút, láthatjuk mily roppant hordereje van az emelkedési viszonynak a forgalomra általában, és különösen nagyobb katonai szállításoknál, s ennél­fogva, sőt épen ez okból Nyiry úrnak abbeli né­zetét, hogy miután a gácsországi vonalnál „nem is valami rettentő nagy terhek szállításáról van szó, hanem gyors szállításról, ennélfogva az 1/40 épen olyan jó mint az Zee “ , mint véghetetlen ab­­surdumot, nem oszthatjuk, sőt az efféle nyilatkoza­tot, egy olyan ember szájában, a­ki egy egész ország vasúti főhivatalának élén áll, valódi cala­­mitásnak kell tekintenünk. Minthogy ugyanis mint említem, 1­60 emelkedésnél minden egyes vonat 3400 brutó mázsát képes szállítani, 746­d®1 pedig csak 2400 mázsát, azaz 1000 mázsával vagyis a kocsi súlyát is beszámítva, mintegy 200 emberrel kevesebbet, minthogy óránkint a kétvágányú vo­nalon — mint minőnek a kérdéses vonal szakasz terveztetik, — legalább­is 4 vonat menesztethetik el, világos Hogy 7 eurGlkone^. »«»outtal 24 óra alatt 200X4X220] 9,200 azaz tizenkilenczezerkét,­­szász emberrel kevesebbet lehet elszállítani, mint, 760-nál. Tessék a számítást tovább folytatni, és aztán ismételni, hogy 7*o csak olyan jó mint 7eo, hogy 7*o csak olyan jó . Említettük, hogy a versaillesi kormány a mi kü­lügyminisztériumunkat is megkereste azon kérelemmel, hogy szolgáltassa ki a párisi com­mune menekültjeit. Beust gr. az ügyet vélemény­adás végett áttette a magyar és osztrák kormány­hoz. Mind a két kormány oda nyilatkozott, hogy az illető reclamatiók esetről esetre megvizsgálan­dók s a kiszolgáltatás csak szigorul nyomozás után történjék meg. Ebben a kérdésben a „Pesti Napló“ ma hosz­­szabb vezérczikket közöl, melyből a következő sorokat vesszük át: „Magyarországban a kiszolgáltatás kérdésében nem hivatkozhatunk sem törvényekre, sem jogszokásra, hanem azért épenséggel nem ál­lunk mindennemű pr­ecedens nélkül. Midőn a harminc­as években Ausztria a Magyarországba menekült lengyel honfiakat Oroszországnak ki akarta szolgáltatni, nemcsak hogy a magyar or­szággyűlés ez ellen tiltakozott és remonstrált, ha­nem az ily eljárás keresztülviteléhez a municipi­­umok egyátalán nem akartak segédkezet nyújtani. A legtöbb esetben szerencsésen meg is hiúsítot­ták a bécsi reactionárius kormány törekvéseit. Ma­gyarország az ily kérdésekben csak a humanismus s a szabadelvűség elvét képviselheti, s e tekin­tetben most sem tántorodhatik el tradicionális po­­litikájától. Nem mintha mi a commune embereit védel­mezni, s egytől egyig a politikai menekülők so­rába fölvenni akarnák. Legtöbbje irtóztató bűnö­ket követett el a társadalom ellen, s valóban nem érdemli, hogy a menedék­kötelezettség mentő szár­nyai alá juthasson. Hanem az indokolt elkesere­dettség, a természetes elszörnyüködés daczára nem szabad elfelejteni, hogy a commune kiindulási pontja tisztán politikai volt, s hogy a commune emberei között lehetnek olyanok is, kik e kiindu­lási ponthoz mindvégig hívek maradtak. Őrjöngő düh szállta meg ugyan Párisban a kedélyeket, oly bűnöket követett el a commune embereinek legtöbbje, melyek irtózattal töltik el az egész em­beriséget, hanem azért hátha mégis létezik kivé­tel, hát ha van nem egy, de sok, ki kezeit az utolsó perczig tisztán tartotta. Azután nem szabad szem elől téveszteni, hogy mit jelent és jelenleg a minden vizsgálat nélküli kiszolgáltatás. Fran­­cziaországban a féktelen boszúvágy fogja most saturnáliáit ünnepelni, s a­ki csak bárminemű összeköttetésben állt a communeval s kiszolgálta­­tik, az el van veszve. A higgadtabban itélő kül­­hatalmaknak a legnagyobb iszony, az emberi fo­galmakat túlhaladó borzasztóságok közepette is magasan kell lobogtatniok a humanismus zász­laját!“ Külföldi szemle. Pest, jun. 2. A reactio diadalt ül Párisban. Az egész szajnakerület egyelőre katonai uralom alatt marad, és már a sajtó is alája esett a versaillesi kormány terrorismusának. Borzasztók a párisi ut­­czaharczról érkező részletek. A katonaság ember­telen dühvel gyilkolt, és ezrekre megy azok szá­­ma, kik egészen ártatlanul estek áldozatul a sol­­dateska vadságának.

Next