Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)
1871-08-01 / 313. szám
A nevezett ellen már az eddigi S tárgyalások folyama alatt előfordult és annak idején e lapok olvasóival is megismertetett 5 bűneseten kívül még 4 rendbeli hiv. visszaélés merült fel. Ezek közül 3 eset kevésbé jelentékeny,bűnpalástolásokat és megvesztegetéseket foglalnak magukban s tényállásuk a gyanúba vett és gyanú alapján elfogott tettesnek pénzbeli jutalomért történt szabadonbocsátásában áll, a 4-ik eset azonban egyike a legritkább és nagy erkölcsi sülyedést tanúsító bir. visszaéléseknek, ennek tényállását tehát részletesen megismertetem. Bajdor János, kivel Lipóczy Péternek, — az eddig közlött esetek tanúsága szerint is legtöbb összeköttetése volt, az 18681 évben egy lovat és egy csikót lopott Ördög József kecske lakostól s azokat Kranicz Pállal ugyancsak egy lopott lóért elcserélte, Lipóczy megtudván, hogy Bajdornak birtokában egy lopott ló van, őt Szabó Pál hadnagy által magához berendeltette. Bajdor azonnal megjelent nála a lopott lóval s felmutatta azon hamis passzust is, melylyel a lovat Kranicztól átvette, kérvén Lipóczyt, hogy igazitsa el valami módon ezen bajt. Lipóczi erre azt válaszolta, hogy a dolgot egyszerűen elhallgatni nem lehet, mert a főügyész is értesítve van az esetről. Oly módon azonban megszabadulhat, ha a főügyész előtt, mikor általa berendeltetik, a lopott ló és hamis passzus helyett egy igaz szerzeményű lovat s jó passzust mutat fel. Bajdor köszönettel vette a tanácsot és 50 frtot. Ígért jutalmul Lipóczi Péternek. Másnap a főügyész elé berendeltetvén, sógorának lovával jelent meg s miután a passus jónak találtatott s a lóra egészen ráillett, a főügyész azon hiedelemben, hogy ezúttal tévesen volt értesítve, Bajdor Jánost elbocsátotta, aki azután a dolog szerencsés kimenetele folytán Lipóczinak azonnal kifizette a megígért jutalmat, s egyszersmind Szabó Pál hadnagynak is pártot adott azért, hogy ezen esetre vonatkozó tudomását a főügyész előtt el ne mondja. Ezen és a többi esetekre vonatkozó ügyiratok felolvasása után a vádbeszéd következett, melyben a Lipóczi ellen letárgyalt egyes esetek felsorolása után különösen kiemeltetett azon fokozatos sülyedés, mely Kecskemét város közbiztonsági tisztviselőinél 1852-től a legújabb időkig úgyszólván kivétel nélkül — tapasztalható s ezzel kapcsolatban a letárgyalt perekből merített számadatokkal kimutattatott, hogy ugyanott a jogbiztonság és társadalmi rend is évről évre hanyatlott. Ezen hanyatlás fő indoka a tisztviselők viszszaélésében rejlik, minélfogva a társadalom regenerálásának elengedetlen feltétele ezen mételynek gyökeres kiirtása, — ami, tekintve, hogy az ország 87,erre elharapódzott megvesztegetéseknek és bűnpalástolásoknak alig századrésze kerül napfényre, csakis szigorú és példaadásra számított büntetések által érhető el. Ezen szempontból a közvádló Lipóczi Péter ellen nyolcz évi börtönbüntetést indítványozott. A védelem enyhítő körülmények gyanánt rendőri intézményeink szabályozatlan voltát, a csekély fizetést s különösen Lipóczi Péternek a kir. biztosi vizsgálatok körül szerzett tagadhatatlan érdemeit hangsúlyozta s lehető enyhe büntetést kért. A törvényszék Lipóczi Pétert 9 rendbeli biv. hat. visszaélés, jelesül 2 orgazdasággal összekötött hünpalástolás, 5 kisebb nagyobb beszámítási bünpalástolás és 2 megvesztegetési eset miatt 5 évi súlyos börtönbüntetésre ítélte, mely ítélet ellen úgy a vádlott, mint a tiszti ügyész felebbezést jelentettek be. Laptulajdonos: Cservátony Lajos* Szabó Pál hadnagy bűnpalástolásbani részesség miatt 3 havi fogságra ítéltetett el s büntetésének kiállását, miután nem felebbezett, azonnal meg is kezdte. 1. — KÖZGAZDASÁG. — Az országos statisticai tanács szombaton f. hó 29 én tartott ülésének tárgyát, a Magyarország, valamint a többi Európai bortermelő államok szőlészeti és borászati statisticájának létrehozása iránt készített „javaslat“ képezte. Tudvalevő ugyanis, hogy az 1869-iki hágai nemzetközi statistical congressuson képviselt országok meghatalmazottjainak közös megállapodása folytán, egy átalános nemzetközi statistica létrehozása elhatároztatott, s Magyarországnak jutott azon megtisztelő, de rendkívül nehéz feladat, hogy Magyarország, s egyúttal Európa szőlészeti és borászati statistikáját létrhozza, mégpedig az általa megállapítandó elvek és felvételi módozatok alapján. A statistikai tanács, tekintve ezen ügy rendkívüli fontosságát, s azon körülményt, hogy a kérdés sikeres megoldása az országra nézve becsületbeli kérdés a külfölddel szemben; másrészt pedig szőlészetünk és borászatunk fejlődésének ismeretére nézve, egy teljes szőlészeti és borászati statistika hírhatása megbecsülhetlen leend, mielőtt az egyes pontok részletes megvitatásába bocsátkoznék elhatározta, hogy ezen „javaslat“ az ez ügyben már egyszer működött bizottságon kivül is álló szakférfiakkal s oly közegekkel közöltessék, kik ezen kérdés megbírálására illetékesek, s mint ilyenek közreműködni hivatva vannak a kérdés gyakorlati megoldásánál. A tanács ezért felhívta az országos magy. kir. statisticai hivatal jelen volt főnökét, hogy említett „Javaslatot,amely a stat. hivatal kebelében szerkeztetett, belátása szerint mindazon közegeknek megküldje, s egyúttal őket levélileg felkérje, hogy ezen kérdést behatólag tanulmányozván, az ez ügyben az orsz. m. kir. statitkai hivatalban tartandó értekezletben részt venni és észrevételeiket, netalánt javaslataikat, avagy a czélszerűnek látszó módosításokat a stat. hivatallal írásban, vagy élőszóval közölni szíveskedjenek. Ezután bizottságot nevezett ki a statiskai tanács, mely mind a javaslat mind pedig a meghallgatandó vélemények tárgyalása, s a javaslat végleges megállapításával jön megbízva. Ezen bizottság tagjaiul a statistikai hivatal főnökén Keleti, s a javaslat szerkesztője Duka miniszteri titkáron kívül megválasztanak: Btz, Dr. Kitty, Havas, Hunfalvy B., b. Kemény Gábor, Korizmus, Dr. Kremier, Mórótz, Lily, Trifort, Gr. Zichy Ferencz. E téren tehát az elméleti és gyakorlati ismeretek egymást kiegészíteni, támogatni fogják, és ily román alapos reményünk lehet, hogy oly adat szerzzsi módozat fog véglegesen elfogadtatni, melyek alapján a megalkotandó mű nem csak, hogy az európai tudomány igényeinek színvonalán álland, de egyúttal gyakorlati czéloknak is szolgáland, és hazánk közgazdasági irodalmában is hézagot fog pótolni. Bécsből jelentik, a hitelintézet étvette e kölcsön maradékát, s további áremelkedést lehet várni annál inkább, miután az új kölcsön magasabb árfolyamon bocsáttatik ki. Szőlőválsági kötvények némi figyelemben részesültek, s nagyobb tételekben 76.25-el keltek. Magy. sorsjegyek szintén nyertek a magyar államértékek iránt általán kedvező hangulatból, s 93.75-ről 95.50-re emelkedtek. Új magy. vasutakra a Bécsből jelentett magasabb árfolyamok kedvező befolyással voltak , leginkább kerestetett magy. keleti vasút, mely 83-ról 85.50-re emelkedett, továbbá alföldi 176 50 ről 177 re, éjszakkeleti 161-ről 161.50-re szilárdult. A Pesti közúti vaspályarészvényekben némi eladások fordultak elő, s miután kevés vevő jelentkezett, az árfolyam 281.59-ről 277.50-re esett. Budaiak jobban kerestettek, s 102—205-el fizettettek. Biztosítási részvények iránt jobb vélemény mutatkozott. S néhány magasabban is fizettetett, és pedig Unió viszont bizt. 305 ről 313-ra, Pannónia 345-ről 348 ra, Haza 100-ról 108-ra javult. Hunnia eladások folytán 154-ről 152-re nyomatott. Bankok főszerepet játszottak a múlt heti börzeforgalomban ; leginkább kerestettek a bécsibörzével közösek, melyek itt úgy mint ott magasabb árakon jöttek forgalomba. Magy. hitel 109.50 ről 112-re emelkedett, franco m. 82 és 83.50 közt mozgott, angol magy. 88 és 87 közt, ellenben magy, földhitel 142-ről 140 re csökkent. Helyi bankokra szintén kedvező volt a hangulat, de az árfolyamok nem változtak lényegesen. Takarékpénztárak, különösen a hosszabb időn át elhanyagolt újabbak, keresettek voltak tőkebefektetésre , külvárosi 55 50-ről 66 ra, újpesti 40-ről 45-re, budapesti 167-ről 168-ra emelkedett; inkább kínáltatott terézvárosi, mely 44,75-re, s kőbányai, mely 35-re ment vissza. Malompapírok a lisztüzlet folytonos kedvezőtlensége miatt a lefolyt héten sem részesültek figyelemben, s a kínálat erősebb volt a keresletnél. Luiza 130-ról 126-ra, Pannónia 145-ről 540-re, Blumféle 200-ról 195 re ment vissza. Unió kerestetett, a t által árfolyama 245-ről 250 re javult, a többiek árfolyama csak névleges. Sörfőzdék szilárdak maradtak , kőbányai kezdetben 590-ről 595-re emelkedett, de később a múlt heti árfolyamon záródott. Gőzhajórészvények inkább kínáltattak mint kerestettek, s azért újabban is csökkentek. Egyéb iparérékek közül forgalomba jöttek : Athenäum 170- 185, Drasebeféle téglaégető 101—106, Schlickféle vasöntöde 142, bőrgyár 105, sertéshizlaló 210-el. Heti szemle az értéküzletről. Pest, júl. 31. A forgalom héten elég élénk volt, különösen befektetési papírokban, s ezek között első helyen magyar vasúti kölcsönben. A részletek a következők : Magy. vasúti kölcsön igen élénk keresletnek örvendett, s erős forgalom mellett 110-ig fizettetett. Mint A pesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései július 31-én. Adott Tart°M ár ár 1864-ki (100 frt. o. e.).................................... 132.75 183. . Comó-jövedékjegy (42 lira) darabonkint . • 24. . 25. . Magyar vasúti kölcsön (120 frt. ezüstben). . 109.70 109.90 Alsó-Austriai földteherm. kötvény .... ... ... Angol-osztrák bank befiz. 260 fr ezüstben . • 258.75 259. . Osztr. földhitelint. befiz. 80 frt ezüstben . . 263. . 264. . Hitelintézet............................................................ 287.20 287.40 Alsó-Ausztr. leszámítoló társ. 500 frt. . . . 930. . 935. . Francz-osztr. bank befiz. 60 frt ezüstben . . 120.76 121. . Nemzeti bank...................................................... 768. . 769. . Dunagőzhajó-társulat 500 frt pp............. 587. . 588. . Erzsébet-Pálya 200 frt pp........................ 221.75 221 25 Ferdinand czak pálya 1000 frt pp. . . . 2135. . 2140. . Ferencz József pálya 20 frt o. é. ezüstben . 203.25 203.75 I Kassa-oderbergi vaspálya befiz. 60 frt ezüstben 178.50 178.75 Triesti Lloyd 500 frt pp............................. 373. . 376. . I. Erdélyi pálya 200 frt ezüstben .... 170.25 178.75 Államvaspálya 200 frt pp ezüstben . . . 424. . 425. . Déli vaspálya 200 frt 0. é. ezüstben . . . 180.20 180.40 Tiszamedéki vasp. bfsz. 140 frt pp. . . . 250. . 251. . Tramway befiz. 120 frt 0. é................................ 213.75 214. . Magyar nyugoti vasút........................................... 88. . 88.50 Magy.gall. vasp. 200 ftez................................ ... ... Magy. éjszakkel. vasp. 200 frt ez. . . . . 162. 50 163. . Osztr. földhitelintézet ezüst 5% • . . ♦ ? 106. . D 6.50 ,, 33 évben visszafizetendő 0. é. . . . 86.90 87.20 „ nemzeti bank 5% 0. é.............................. 96.50 96.70 Alföld-fiumei vasp. 200 rrt ez. 5% .... 91.20 91.40 Dunagőzh. társ. pp................................................. . ... Ferdinand éjszaki vasút 5% pp........................... 91.50 92. . Pécs-barcsi vasút 200 frt. o. e............................ 90.30 90.50 I. érd. pálya ezüstben 5%..................................... 89. 70 90.90 Államvasút 500 frank................................ 141. . 141.50 * 1867 500 frank.................... 138‘ . 138.50 Déli vasút „ ............................................ 109.40 109.70 „ G% bons 1870-1874 500 frank ... ........................ Tiszamelléki Vasút ez. 5% „ ,a ... ’ Magyar kel. vaspálya „ „ „ ... 9*2.*60 * . Magánsorsjegyek (darabonkint.) Hitelintézet ....... 100 frt o. é. 177.25 177.75 Clary................................................pp. 4 ' frt. 88. . 39. . Dunagőzhajózási társ............................ 100 „ 100. . 101.. Keglevieh.......................................... 10 „ 15. . 17. . Budai............................... . . . „ 40 „ 34.. 35.. Pálffy . ......... 40 32.50 83.50 Közlekedés. Gyorsvonatok. Bécs—Pest. Pest—Bécs. Bécs ind. 2 ó. 50 p. d. u 11 10 p.e. Pest in. 7.39 p. regg. 2.30 p. d. u. Pest érk. 9 ó. 35 p. e. 6.38 p.reg. Bécs érk. 1.52 p. d.n. 9*88 p. e. Személyvonatok, Bécs—Baziás. Baziás—Bécs. Bécs ind. 7. 55 regg.—8.25 est. Baziás indul 6. 30 délután. Pest érk. 4. 55 d u.—6* 06 reg. Temesvár i. 10. 41 éj. —9 18 r. Pest ind. 5. 37 d. u.—7. 05 reg. Szeged i. 2. 42 éj. — 1. 12 d.u. Czegléd ind. 8. 22 a. •— 9.35 reg. Czegléd i. 6. 46 r.— 5. 17 d. u Szeged ind. 12.36.0—1.44. du Pest é k. 9.10 reg. — 7.44 este. Temesvár i. 5. 32 r. —5. 09 d. u. Pest ind. 9. 51 reg. — 9. 35 éj. Baziás érk. 8. 58. délelőtt Bécs érk. 6. 36 d. u. —6. 09 reg. Pest—N.-Várad. Pest ind 7. 36 regg. — 6. 05 este Czegléd ind. 1. 33 regg. — 8. 55 este N.-Várad erkt.. 4. 47 d. n. — 4. 45 regg. N. -Várad—Pest. N.-Várad ind. 11. 22 d. e. — 8. 51 e. Czegléd ind. 8. 32 este — 5. 55 r. Pest érk. 5. 37 r, — 8. 43 este Pest—Kassa. Pest ind. 7. 30 rsgg. — 6. 05 d. u. Debreczen ind. 3. 41 d. n. — 2. 42 regg. Miskolcz ind. 8. .17 este —- 8. 36 reg. Kassa érk. 10. — este — 1. 18 d. u. Kassa—Pest. Kassa ind. 5. 25 regg. — 10. 49 d. e. Miskolcz ind. 8. 8 regg. — 3. 25 d. u. Debreczen ind. 12. 47 d. e. — 10. 34 dél. Pest érk. 8. 37 este — 8. 43 regg. Pest—Arad. Pest ind. 7. 30 regg. — 6. 05 este Szolnok ind. 11. 7 d. e. — 10. 37 este Arad érk. 3. 42 d. n. — 6. 04 regg. Arad—Pest. Arad ind. 12J 25 d. n. — 9. 04 este Szolnok ind. 5. 1 d. n. - 4. 17. regg. Pest érk. 8. 37 este — 8. 43 regg. Csaba-Szeged-Zombor. Csaba ind. 8. — regg. — 2. 35 d. n. Szeged érk. 11. 14 d.e. — 6. 15 este „ ind. 3. 15. d. n. — — Zombor érk. 7. 14 este. Zombor-Szeged-Csaba. Zombor ind. 7. 32 regg. — — — Szeged érk. ul. 24 délb. — — — „ ind. 3. 25 d. u. — 9.— d.e. Csaba érk. 6. 42 r. — 12.47 d.u. N.-Várad—Kolozsvár. N.-Várad ind. 4. 48 regg. — 4. 40 d. u. Kolozsvár érk. 1. 54 d. n. —16. 28 este Kolozsvár—N.-Várad. Kolozsvár ind. 4. 45 r. — 10. 51 d. e. N.-Várad érk. 10. 37 d. e. — 7. 29 e. Arad—K.-Fehérvár. Arad ind. 5. 52 regg. — 3. 42 d. u’ ^[.-Fehérvár érk. 2. 30 d. u. — 2. 48 regg. K.-Fehérvár—Arad. K.-Fehérvár ind. 4. 15 regg. — 9. d. e. Arad érk. 11. 56 d. e. — 7. 20 este Pest-S -Tarján—Zólyom Pest inti. 6. 8 regg. — 10. 25 este Hatvan ind. 1. 3 regg. — 2. 32 ájj. S.-Tarján érk. 4. 33 d. n. — 5. 8 reg. * Zólyom érk. 4. 08 e. — 10. 58 reg. Zólyom—S.-Tarján—Pest Zólyom ind. 7. regg. — 4. 24 d. n. S.-Tarján ind. 11. 03 d. e. — 10. — e. Hatvan ind. 1. 15 d. n. — 1. 19 e. Pest érk. 3. 27 d. n. — 4. 44 r Hatvan Miskolcz Hatvan ind. 2. 22 reg. — 10. 40 d. e. Miskolcz érk. 7. 26 regg. — 2. 22 d. n. Miskolcz—Hatvan. Miskolcz ind. 8. 26 r. — 8. 29 e. Hatvan érk. 1. 10 d. n.— 12. 58 ejj. Vámos Györk—Gyöngyös. Vármos-Györk ind 12. 38. d. u. — 12. 30 éj. Gyöngyös érk. 11. 29 d. e. — 1. — d. u. Gyöngyös—Vámos-Györk. Gyöngyös ind. 9. 48 d. e. — 11. 29 é. Vámos-Györk érk. 10. 13. d. e. — 11. 58 ó. Zágráb—Zákány Zágráb ind. 7. 25 r. — 9. 02 e. Zákány érk. 11. 22 d. — 2. 19 éjj. Zákány—Zágráb. Zákány ind. 8. 35 d. u. — 7. 22 r. Zágráb érk. 7. 32 este — 12. 89 d. Buda—Triest Buda ind. 7. 18 regg. — 9. 48 este Fehérvár ind. 9. 27 d. e. — 12. 09 éjjel Kanizsa ind. 2. 23 d. n. — 5. 03 regg. Triest érk. 8. 21 regg. —• 7. 51 este. Triest—Buda. Triest ind. 7. 10 regg. — 7. — este Kanizsa ind. 10. 43 regg. — 1. 48 d. n. Fehérvár ind. 3. 58 éjjel — 6. 17 d. n. Buda érk. 6. 05 regg. — 8. 17 este Buda-Kanizsa Soprony-Bécs. Buda i. 10. 58 d. e. — 9. 48 e. — 7.18 r. Kanizsa i. 10. 58 d. e. — 5. 48 e. —2. 18 r. Soprony i. 5. 34 r. — 1.53 d. u. — 7. 35 e. Bécs é. 9. 20 d. e. — 4. 50 d. u. — 10.34 e. Bécs-Soprony-Kanizsa-Buda. Bécs ind. 7. 10 r. — 11. 15 d. e. — 8. — e. Soprony ind. u. 53 d. e. — 3.43 d.,u.—11 33 e. Kanizsa —-----------10. 43 e. — 6. 18 d. u. Buda érk.-------— 6. 05 r. — 4. 29 d. u. Buda-Fehérvár-Bécs Buda indulás 7. — r. — 9. 30 e. Fehérvár indulás 10. — r. — 12. 05 é. Uj-Szőny indulás 2. 42 d. n. — 3. 50 r. Bécs érk 7. 50 e. — 8. 40 r. Bécs-Fehérvár-Buda. Bécs ind. 7. 40 r. — 5. 50 e. Uj-Szőny ind. 2. 15 d. n. — 11. 15 e. Fehérvár ind. 6. 55 d. u. — 3. 45 r. Buda érk. 7. 58 e. — 5. 49 r. Mohács—Barcs—Zákány. Mohács ind. 6. 20 r. - 5. — d. u. Pécs ind. 8. 53 r. — 9. — e. Barcs ind. 10. 48 d. e. 12. 08. d. u. Zákány érk. 12. 23 délb. 2. 62 r. Zákány—Barcs—Mohács. Zákány ind. 6. 21 r. — 4.03 d. u. Barcs ind. 8. 48 r. — 6. 30 e. Pécs ind. 10. 04 d. e. — 9. 56 e. Mohács érk. 12. 20 délben — 12. 30 éjj. Debreczen—Szathmár-Németi. Debreczen ind. 3. 51 d. n. — 252 éjj. Nagy Károly ind. 6. 41 d. u. — 6.10 r. Sz.-Németi érk. 7. 58 e. — 7. 37 t. Szathmár-Németi--Debreczen. Sz-Németi ind. 8. 10 r. — 5. 13 d. u. Nagy-Károly „ 9. 37 r. — 6. 55 d. u. Debreczen érk. 12. 17 d. — 9* 59 e. ’p ^ vámmázsánkint | vámmázsánkint Gabona-árak. % _________|---------------p 6 font frt. kr. - font frt. kr. Búza, bánsági uj 88 5.20—5.30 8* 5.35—5. 75 „ „ „ 85 5.50—6.60 86 5.75—6.85 „ „ . „ 87 5.90-6.— 88 .---------. | „ tiszai m. „ 83 5.25—5.35 84 6.10—5.50 „ „ „ ■= 85 5.55—5.65 86 5.80—5.90 „ „ „ 87 5.95—6.06 88 .----------. „ pesti m. „ * 83 5.25—5.35 84 5.40—5.50 „ „ „ 'S 85 6.55—5.65 86 5.80—5.90 „ , „ x 87 5.95 6.05 88 .----------. „ fehér m. „ •=« 83 6.25—5.35 84 5.40-5.60 „ „ „ 85 6.55—5.65 86 6.80—6.90 „ „ 90 87 5.96—6.05 88 .----------. „ bácskai m. „ 83 6.20—5.80 84 5.35-5.45 „ „ „ 85 5.60—5.60 86 5.75—5.85 Hangulat fit kr. ! Rozs .... 80 font után szilárd. . — . . Árpa, malátának . 72 „ „ „ . . —. . „ abrakul . . 73 „ „ „ . . — * • Zab......................^0 .. „.m * • — • Kukoricza báns . mérője „ ... —.. . másnemű . . „ „ Bab. ..... 50 „ üzlet nélkül .. . —.. . Köles .... 80 „ szilárd 2.25— 235 Repcze fekete • 75 „ „ 7.12‘/17.25 „ bánáti . 82 „ „ 378V»—7.. Befizetés osztalék Érték-papírok. Arra Állam-papírok. 1 Magyar vsuti kölcsön 120 frillló. . ill0.25 Magyar sorsjegy-kölcsön . . 95.25 95.50 Földteherm. kötv. magyar . . 79.75 80.25 „ „ 1867. záradék 77.25 77.75 , , temesi . . 78.25 78.75 „ „ 1869. záradék...................... n „ horvátországi..................... „ „ erdélyi . . 76. . 76.50 Szölőváltsági kötvény. 100 frt 76.25 76.50 Osztr. államadóssági padir. . 59.25 59.50 „ „ ezüsttan.—jul. 68.75 69. . „ „ „ ap.—okt. 68.76 69. . kisorsolással 1860. 500 frt 103. . 163.50 „ „ 1864. 100 „ 132.50 133. . 815 122 I. Magyar bizt. társ. . . . 750. . 760. . 150 10 Haza, életbizt. társ..................108. . 112. . 210 60 Iuinnonia vizontbizt. . • . 348. . 352. . 300 35 Pesti bizt. int..........................• . 255. . 260. . 200 26 Hunnia......................................152. . 155. . 800 30 Unió viszontbizt. bank . . . 313. . .315. . 80 750 Nemzeti bizt. bank.................................I . . . 260 — Pécs-barcsi....................... 174. . .176. . 200 29 Pesti közút....................... 279. . 280. . 200 — Budai közút...........................lO1. . 105. . 200 — Alföldi................................... 177. . 178. . 200 — Észak-keleti................................ 162.50 163.. 80 — Magyar-keleti................................83.60 84 50 200 — Első erdélyi................................. 170.50 171 50 100 — Budai hegyi pálya . • . . 1 ..... * Utolsó Befizetés 037 név ■ Adra Tartva B. 87.20 Angol magy. bank .... 87.50 88- • . . 27.50 Bánáti keresk. és iparbank. . ............... 80 5.60 Magy. ált. hitelbank. . . . 112.50 112.75 60 6. . Franczia-magy. bank . . . 85.50 85.75 8z. 80 ... Magy. által. földhit. társ. . . 140. . 142. . 50 6% Magy. jelz. bank........................................ 100 ... Pozsonyi hitelbank.................................... 200 ... iparbank .................................... 50 4. . Takarék és hitel egyi. . . . 50.50 61. . 60 3.. Pesti népbank. ..... 44.50 44.75 30 . . Buda-óbudai népbank. . . . 26.50 26.75 30 3. . Iparosbank...................... 26.50 26.75 200 18. . Budai keresk. és ipar . .. . 194. . 196. . 500 66.50 Pesti keresked. bank . . . 678. . 680. . 200 35. . Pesti iparbank.................... 440. . 450. . 80 ... Debreczeni keresk. bank . . ............... 80 ... Temesvári ker. és jelz. bank . . . . ... 200 . . . Első erdélyi bank .............................. 100 . . . O-Budai takarékpénztár............................... 60 ... Ferencz Józsefvárosi takar. . 55. . 55 50 40 2.40 Gödöllői tak................................................ 63 270. . Pesti takarékpénztár . . . 3400. 3500. 100 12. . Pest-budai lak. pénzt. . . . 168. . 168.50 50 3. . Pest-Terézvár. tak.pénztár. . 44.75 45.25 40 4.50 Pest-kőbányai takpénztár . . 35. . 36. 60 3. . Pest-külvárosi tak.pénztár . . 61.............. 30 ... Sz.-endrei takpénzt. . . . 26. . 27. . 60 2.50 Újpesti takpénzt.................... 45............. 500 • . . Árpád-malom . . . . . • 260. . 265. . 500 • . . Aradi gőzmalom . ................................... 500 . . . Blum....................................195. . 200. 500 100.. Concordia malom. • • • . 435.. 440.. 500 • . . Miskolczi ................................................. 200 . . . Erzsébet malom • • • . • 115. * 118. . 600 25. . Király malom ...••• 350. . 360. . 160 10. . Lujza........................ 126. . 128. . 200 30. . Molnár és sütő .. . 170. . 172. . 600 . . . Temesvári malom................................... 600 25. . Unió „ .... 250. . 255. . 800 24. . Victoria „ • • • . 175. . 175. . 600 75. . Henger „ • • • • 750. . 760. . 500 75. . I. budapesti ,r .... 600. . 505. . 100 • . . Budai gyártelep • • « • . 65. . 66. . 1000 . . . Pannónia malom ..... 540. . 545. . 600 50. . I. Magyar serfözöde .... 588. . 592. . 200 . • . Királyserfőzde • • • • • 82. . 83. . 200 . . . Hajózálog társ. . • • • . 96. . 98. . 200 . . . Sertéshizlaló ...... 210. . 215. . 200 25. . Athenaeum........................ 184. . 186. . 200 12. . Deutsch-ferse nyomda • • . 120. . 130. . 500 45. . Pesti nyomda ............................................ 200 . . . Vegyészeti gyár . ................................... 200 ... I. magy. gőzhajó társ. ... ... 70. . 200 ... 1. magy. hor,lógyár................................... 100 ... II.Becskereki gőzh.t. . . ................ 200 26. . Gschwindt szeszgyár . . . 189. . 191. . 500 32. . Ganz-féle vasöntöde .... 285. . 290. . 210 25. . Keresked. épület.................... 445. . 455. . 200 15. . Kártoly fonálgyár .... 120. . 122. . 200 30. . Bőrgyár ............................ 105. . 107. . 100 . . . Orsz. gőzhajótárs. .... 40.50 41.50 200 . . . Magyar Lloyd............................70. . i 75. . 200 . . . Losonczi Posztógyár........................ . . . I 63 ... Mátrai Kux........................ 8.50 9. . 200 . . . Oetl szekrénygyár.............................. ... SüO . . . Gyógytelep . . . ............................... A bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései ______________julius 29-én._____________ Adott , Tartott ár ár Jövedék máj.—nov. szel., bankj. 5% • . • 69.40 59.50 „ t, „ „ ezüst „ . . . 69.05 69.15 1839-ki sorsj. egész (255 pp.) 100 frt. után . 299. . . 300. . 1864-ki sorsj. (250 frt. pp.) 4% .... 95. . 95.50 1860-ki sorsj. egész (500 frt o. é.) 5% . . 102.75 103. . Utolsó . . . Befeetós osztalék Alfa Tartja . ... R. Murányi bánya • • . . ... 5500. 100 10. . Salgótarjani ...... 120. . 121. . 200 20. . Schlick-féle vasöntöde . . . 142. . 145. • 200 . . . Pest-Fium. hajóépit. gyár . . .................... 200 . . . Soda- és vegyáru-gyár ... .................... 200 . . . Spediuragy.ár............................... .................... 500 ... I. szeszfinomitó . . . . . .................... 500 . . . Újpesti........................................... .................... 200 6. . Drasche tégla.................. 106. . 108. . 200 . . . Magy. árt. köszénb....................... .................... 100 10.50 Alagút ........ 103. . 104. . 200 10. . Zarzetzky gyufagyár.... .................... 200 . . . Budapesti téglagyár .... .................... 203 .. . Sz.-Endrai téglagyár.... .................... 200 10. . Kőbányai................................105. . 110. . 200 10. . Újtelepi téglagyár .... .................... . . . . 57a °/a magy. földhit. . • • 89. . 89.50 . . . . 6% jövedék jegy......................................................... • . . . 57 % magyar jelzálog.. . . 84. . 84.50 ... Kereskedelmi bank .... 90.25 90.50 300 . . .. Éjszakkeleti vasút elsobbs.. . .................... 100 . . . Lánczhid 6%.................. 90. . 91. . 100 . . . Miskolczi malom......................... .................... 100 . . . Losonczi posztógyár .... .................... 150 . . . Budapesti malom ..... 155. . 157. . 200 . . . Pannónia gőzmalom 6% . . .................... 250 ... Unió gőzm. 6%......................................................... Pénzek és váltók. . ... Arany.........................................5.84. 5.86. . ... Napoleondor . . . . . . 9.78 . 9.80. . ... Ezüst.............................................121.*/* 121.% . ... Porosz tallér.............................1.828/1 1.837* . ... Frankfurt 100 dél. frt. • . • 103.40 103.60 • ... Hamburg „ M. B. • • • 90.40 90.60 . ... London 100. Sterl. .... 122.30 121.50 • ... Páris 100 frank......................... 46.90 48.10 . ... Bécs ■ • . . . ... . ... ... Nem hiv. jegyzések. 200 . .. Üveggyár...................................... .................... 200 ... Hotel ........ 164. . 165. . 480 . . . Securitas viszontbizt. • • • 475. .* ... 200 . . , Waggongyár ...... 62. . 64. . 80 ... Pest-bécsi vontató . • • . 58. . 59. . 200 ... Tramvay ....... 213.. 214., 200 ... Gapjumosás p. a. . . . . 100. . 105. . . ... Temesvári lóvasut . . . . ...... . . . . Vonalzó és könyvnyomda. . ... ... 200 • . . Kukuricza keményítő gy. . • . . . ... • ... Spierigféle gyár......................... .................... • ... Victoria téglagyár .... ................. —--------------------------------------------------------------------—----------------------Rudolf-sorsjegy...............................0. é. 10 15. . 15.50 Sálra ......... „ 40 „ 39. . 40. . Triest városa . . . . . . 0. é. 60 „ 120.50 121.50 Waldstein 20 frt pp. 21. . 23. Windischgrätz 20 frt pd..................... . . . 24. * 25. . Vegyes — Az egyesült magyar gfszhajótársaság igazgatótanácsától óhajtanánk akár egyszer felvilágosítást nyerni arra nézve, mikor fogják a beolvasztott társaságok részvényesei az új részvényeket megkapni. A bizonytalan állapot nyomasztólag hat a régi részvényekre a börzeforgalomban is, s a részvényesek egyáltalán nem tudják, hogy mint állanak. — Az osztrák hitelintézet félévi mérlegek szerint részvényenként 16 forint nyereséget mutat fel. — Oroszországban a közforgalomnak eddig átadott vasutak hossza 14,600 verstet tesz; ez év január elején még csak 10,530 veszt volt készen. A Galicziai Károly-Lajos-pálya. Az áruforgalomnak már megnyitott zloczow tarnopói vonalrész aug. 1-jén a személy-, podgyász- és gyorsáruforgalomnak is megnyittatik. Pesti börze és szaknacsarnok. Pest, jul. 31. Értéküzlet. A déli tőzsdén kedvező volt az irányzat, de a forgalom csak néhány bankpapírban volt élénk magasabb árfolyamokkal. Magy. vasúti köles, 110, magy. sorsj. 95,30—40; uj magy. vasutak szilárdak, különösen kedvelt keleti vasút. 88.50-el. Pesti közúti valamivel és 279 el el köttetett. Bankok közöl m. hit, 112.50, angol-magy. 87—87.50, fr.-magy 85.25—75, szerb bank 66, pesti népbank 44.50—75. Takarékpénztárak szintén kedveltek: külv. 61—61.50, budapesti 168. Gschwindtféle szeszgyár 190—191. Más értékek forgalom nélkül. Valuták lanyhábbak, 20 frankos 9 781/s. p. p. n. 1.838/s. Az esti tőzsdén osztrák hitel 282,40—50 magy. hitel 112, fr.-magy. 85-el köttetett. Gabnaüzlet. A behozatal és kinálat csekély, de vételkedv is gyenge, miért a forgalom igen szűk korlátok közt mozgott. Az üzletb az ára szorítkozott, melyből alig kelt el 15,000 mázsa vátozatlan árakon. Bepczéből 1200 mérő kelt el 7 fit 29 krral. Üzleti tudósítások: Arad, jul. 29. A mai nappal a gabna- aratás némely nagyobb uradalmakat kivéve majdnem mindenütt befejeztetett, és miután a gyűjtés nagyobbrészt csak jövő héttel fog kezdődni, nem vagyunk még azon helyzetben, hogy az aratás eredményéről hű rajzot adhassunk. Mint eddig értesülünk, a búza többnyire szorult szemű, és egy kereszt, mely más években középtermés mellett majdnem egy mérőt adott, most alig fog fél mérőnél többet adni. A rozstermés más évekhez képest szintén hátrányban van, amenynyiben keresztenkint majdnem egy negyedrészszel fog kevesebbet önteni. Árpatermés ez idén mennyiségre nézve jó eredményt mutat fel, de minőségében oly annyira szenvedett, hogy a kivitelre a mi vidékünk részéről alig fog alkalmatos lenni. — Gabnaüzlet. A napi tudósításokból észlelhető azon élénktelenség, mely hetek óta nálunk tartja magát ; — a kínálat hiánya mellett sem mutatkozik különös Vételkedv miért csak egyes kötések fordulnak elő, és ezek is nagyobb részt repetére és kukoricára szorítkoznak Búzában csak kisebb készletek léteznek, és így az új termés behozataláig élénk üzletre nem is számíthatunk, annál kevésbbé, mert tulajdonosok tartózkodók, és árujukat a jelen nyomott árak mellett felajánlani nem akarják. — A hangulat ezért szilárdult is és az árak mintán vételek nem fordultak elő, csak névleg állnak. — Kukoricza: az erdélyiek részéről a kereslet élénk, és igy ára szilárd, elsőrendű mérönkint 3 frt 35 kr szeszgyárosok részére 3 45—3.50 vámmázsánkint. — Uj árpa 70 fntra kiegészítve 1 frt 75 kr. — Káposztarepcze 150 b. font 13—13 frt. 25 kr. — A többi gabnanemüek forgalom nélküliek. — Szeszben a lefolyt héten csendes üzlet lévén, ára változatlan maradt, nagyban 51 és fél, kicsinyben 52—52 és fél kr fokonként hordóstól. (Gy K.) Győr, jul. 29 Az aratás vidékünkön más jobbára befejeztetett, de a búza nem a legjobb minőségűnek mondható. Zab és árpa azonban kitűnőnekmutatkozik. Gabonaárak: búza 5 30—60; rozs 2.50—80; árpa 2.30—60; zab 1.50—90; kukoricza 3.50—80; köles 2.60 — 85; bab 3 40. Kivonat a hivatalos lapból. Árverezések: Naráz (Baranya m.) aug 28. és sept. 28. Bupe Ivó fekvőségei. — Vythodna (Liptó m.) sept. 4. és oct. 29. Lux János birtokrésze (3000 frt b. é.). — Tokaj (Zemplén m.) aug. 14. és sept. 14. Csapla János és neje fekvőségei. — Pest aug. 14. d. n. 4-kor bálvány n. 14 sz. Singer A. C. ingóságai. — Buda aug. 5. d. u. 3-kor Matuschek István ingóságai a várban 189 sz. a. — Tab aug. 10. Szekendorf Oszkár és neje ingóságai. — Csaholy (Bihar m.) aug. 23 és sept. 22. Papp Pál és neje háza és telke (834 frt b é.). — T-Kerecsen (Bereg m.) sept. 29. és oct 30. Winkler A Márton telke (4500 frt b. é.). — Sz-János (Mosony m) aug. 19. és sept. 20. Lang János birtokrésze (1497 frt b. é.) — Bársonyos (Veszprém m) aug. 21. és sept. 21. Szabó János háza ésszellje (790 frt b. é.) — Mohol (Bács m.) aug. 27. és oct. 1. Zsivkov Uuska birtokrésze (2328 lit b ). — Pécs aug. 21. és sept. 25. Dobszai János szőlei (4800 frt h. é.). — Repszeg (Arad m.) ang. 28. Weiniuger Sámuel ingóságai. Csőd. Ehrmann Lipót pesti keresk. ellen sept. 13—15-ig; id. tömegg. és perügy. Zrinczky László. Pályázatok: A szegedi p. igazgatósághoz több adóhivatali ellenőri áll. 3 hét a. — A budai p. ü. igazgatósághoz 111 oszt. számtiszti és egy kezelési gyakornokjeletti áll. aug. 15 ig az előbbire, s aug. végéig az utóbbira. — Az aradi p. ü. igazgatósághoz adóhiv. főtiszti áll. 3 hét alatt. A bécsi börze távirata. Julius 31. 5 perc. Metaliques 59.40.6 perc. nemz. köles. 69.05. 1860-ki állami köles. 102.75 Bankrészvény 767. — Hitelrész. 287.40. — London 122.60. — Magyar földteherm. 79.80. — Temesvári 78.50 Erdélyi 76.— — Horvátorsz. 86.25. —Ezüst 121 50. arany 5.84. Napoleondor 9.777. Vízállás és időjárás. Pest, jul. 31. 10' 4" 0 fölött száraz. Pozsonyban jul. 31- 9 6" felhős. Máramaros-Szigeten jul. 24. 2' 1" száraz. Szathmáron jul. 25. 2 3'száraz. Tokajban jul. 25 . 8" száraz. Szolnokon jul. 29. 9' 6" száraz. Szegeden jul. 29. 14' 8" esős. Sziszeken jul. 27.2' 6" száraz. Mitroviczon jul. 27. 4* 5" széles. Aradon jul. 25. V 1" száraz. Nagybecskereken jul. 25. 4' 5" száraz. Eszéken jul 28. V 0" száraz. BUDAI SZÍNKÖR. Buda, kedden, aug. 1-én. LATABÁR ENDRE igazgatása alatt : Pénz nélküli leány. Életkép dalokkal. 3 szakaszban, 7 képpel- írta Berg. Zenéjét szerző Müller Adolf. Magyár színre alkalmazta Berzsenyi Károly (Rendező Beödy). Személyek: Fenyvesiné, hivatalnok özvegye 70 éves Császárné. Betti, varróiskola tulajdonosnője) „„Api: Mindszenti K. Móricz, jogász ) Latabár D. Mordi szobafestő, szomszédjuk — Horvat. Vidámházi báró, nyugalmazott tábornok Tóth Antal. Eduard, fia — — — - “ Beödy. Mari') — — Kulcsár J. Nina)varr(’)leányok Bettinél __ _ Takácsné. Szaladi hivatalszolga — — Takács Borrsa) — — _ —- — Laborszky A. Linka) varróleányok — — Ifi Latabárné. popj ) _ _ _ _ — Fodor Zsuzsi. Toncsi, Sütő inas, Mordi unokaöcscse — Bokor Jóska. Czailinger Regina, özvegy sütőmesterné Latabárné. Bibicz, iparlovak — — — Halmi. Floris ) — — — — Győri. Földi ) — — — — Vas gereben. Friczi) sütőlegények — — Balassa. György) — — — Hajnal. Jánosi — — — Latabár K. Egy urasági vadász — —• — Hajnal. Komornok — — — — Gyón. Szobaleány — — — — Latzkóné. Inas - Vasgereben. Szakács —- — — —■• — Latabár K. Privorszky, zugénekes — -— —— Mikey. Lizi, szobaleány — — — — Kalocsányiné, Nyügösi, jegyző — — — — Virágházy. Bardosi, segédjegyző — — Kovács E. Korábi, városi tanácsos — — — Mikey, Kezvercc 7 órakor. Felelős szerkesztő: Csernátony Lajos. Árleszállítás. Valódi amerikai Wheeler és Wilson-féle VARRÓGÉPEK NEvű-YORK-ból 85 o. é. írtjával valódi minőségben egyedül ceak C. C.. OHM-nál Pesten, József tér 16.sz.a. Dr. Kovács ur házában, uj háznégyszög. Minden egyéb Ajánlása ezen varrógépeknek, a t. közönség AmitAsíira történik, hol utánzoit, s hamis jegygyel ellátott varrógépek valódiak gyanánt Arultatnak. mo i. C. O. OHM. A legelegánsabb férfi és gyermek disz- és utazó ruhák Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárában GRÜNBAUM és WEINER magyar kir. udv. szabók Pesten. I. Deák-téren az evang. templom átellenében. II. Hatvani-utczai is országút szegletében, a Zrínyi Kávéház átellenében. III. A régi színháztéren levő bazárban, a „Magy. kir.“ cz. száll. átellenében. Megrendelések a legpontosabban teljesítetnek. Testhez nem jól álló ruhák kicseréltetnek. POLLAK ZSIGGMOND selyem- divat- és vászon - áruraktár Pesten, uri-uteza 4. sz. míg Azon helyzetben vagyok, hogy olcsóbban árusíthatok, mint minden végeladás. Franczia Battiste 20 krtól fölfelé rőtjéért. „ Jaconet Bordure-al 25 krtól fölfelé rőtjéért. „ Brillantine 25 krtól fölfelé rőtjéért. Zsinórzott ruhapipue minden színben 55 krtól fölfelé rőtjéért. 4/4 széles Mosambique 35 krtól fölfelé rőtjeért. Ruhakelme sujtással és rojttal 45 krtól fölfelé rőtjeért. Grenadins Gazir 40 krtól fölfelé rőfjeért. Mohair minden színben 40 krtól fölfelé rőfjeért. Selyem Rayé minden színben 1 frt. 45 kr. Továbbá ezen szakmába vágó czikkek dús választéka kiváló olcsó árakon. 993—1 Minták kívánatra ingyen szolgáltatnak. — Rendelvények utánvét mellett gyorsan eszközöltetnek. Legmélyebb tisztelettel ___ Pollak Zsigmond, Pesten, vri-utcza 4 sz. Maár P. P. a magyar és öszshasonlitó kereskedelmi levelezés, számtan és könyvvitelből ad oktatást. Lakik : Gyárutcza 9. sz. 1. em. 1016—3 Ügyvédek számára Meghatalmazások 100 darab 80 kr. Kötelezvények 100 darab 1 frt. Váltó-óvás 100 darab 80 kr. Költség-jegyzékek 100 darab frt 1, 1.50, 2, 2.50. Váltók 100 db 50, 60, 80 kr. mindig kaphatók Létrány testvéreimél Pesten, nádor-utcza sz. ilJiP. li? wm ll WiiJli ti 11 il Illili | ii|l Ili? Q iiSi.il 11 sulit! I! siiiirilü Ei H li fii; i-1 üti r.fí m . \ "dIS ä'ä*® ►» 55* »ä3 So 'S 5a h'a 5s0 'S® M10 ® SÍ?®*® co IIP! Ili ift íjiíil ÜtfSJ Hifii p ll r: ^ < pans iíIsjA-llil: ti f fi sl!: - eE3.j lílSllj sr&sfjLi iUL jíííirl^Llí l’fí * íláJad .*1 *5isH Ü.l-1 O I» S.T-sflWSssM Ij»'« fa! H.i-! 3?"g£s,"JslfÍ4 —A* I a *ga«cfS*.? -Jjg «5 g §g eSeSsScS eSeSeScSeS rS » 1 „ rS==> 5B5ß.-a05Cacaoce actescacac «5 s g g « ö ö ö H 4 :0 .—; rrimTiaiTirriTTgirinTfiMWMMOTiwmTiiiQ^ ....i ■' tptttfí—rrrr'~T--------------rrr" t—ív-'—i ^ SSBSBSSRBSI I - S i í J .2*12 I. í CD © £ ■—>, I Ä "O tfi - SCÖ = -o ^ | S ■ PL, « Al ö * cn * »3 o *02 b 535 ra S I * -m J CD s r_ ö nBRBBI rfg £3 -2 * Ö S ÄS .‘S, ob a ® ^ j ! 5 E2B a . ” S 5^ < i. ± rar! H •- 1 1 *ViS> 1; = •£« ! a I ll: Fest. Nyomatott Légrády testvéreknél*