Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)
1871-08-02 / 314. szám
pontok a következők: 1) Minden franczia, ha csak a törvény által elismert betegségek miatt fel nincs oldozva, személyes és kötelezett katonai szolgálattal tartozik az országnak a huszadik életévtől kezdve a negyvenedikig; 2) A tényleges szolgálati idő négy évre van szabva, mely idő alatt a katona nem gyakorolhatja polgári politikai jogait. 3) A törvény által előre megállapított bizonyos esetekben a tényleges szolgálattól egészen vagy részben felmentésnek van helye, így pl. a közrészvétet megérdemlő családok segélésére, továbbá némely mesterségek szabad gyakorlása végett. 4) A hadseregen kívül Francziaországban semmi más katonai hadtestek nem szervezhetők, minthogy a hadsereg minden ép franczia polgárt a 20 évtől egész 40 évig magában foglal. Ehez képest az önkénytes és nemzetőr csapatok eltörlendők. 5) a franczia hadsereg állandó katonai területek szerint szervezendő. A párisi rendőrség újjászervezése, mint a „Moniteur Universel“-ben olvassuk, aug. hó közepéig be lesz fejezve s beszélik, hogy a Versailles és Berlin között folyamatban levő alkudozások szerint e szervezés befejezése s a párisi ostromállapot megszüntetése rögtöni eredményül a párisi erődök és a Szajna departementtal határos departementek kiürítését vonná maga után, annál is inkább, mivel a franczia kormány azon ideig a második félmilliót is le fogja fizetni a németeknek. A „Débats“ tudósítása szerint Stoffel ezredes egy havi várfogságra ítéltetett azon röpiratért, melyet nem rég a poroszok terveiről közzétett s melynek előszava hevesen megtámadta a jelen kormányt. A párisi gr. és a charlresi hg. legközelebb Francziaországba szándékoznak hozni anyjuknak hamvait s azokat Dreuxben az orleansi lig. mellé helyezni fel. Ez ünnepélyt először aug. 4-kére, mint az orleansi hg. halálának évfordulójára tervezték, a körülmények azonban sephóra halasztották ez eseményt. Páris környékén a tulajdonosok egy idő óta katonákat alkalmaznak a háború által okozott rombolások nyomainak elhárítására, különösen pedig a talaj rendbehozására s óránkint 25 centimeot fizetnek nekik, épen fél annyit, mint amennyiért a polgári állású munkások dolgoznak, mi ez utóbbiaknál elégedetlenséget keltett. A szabad kereskedés hívei a „Paris-Journal“ szerint tegnap összegyűltek, hogy meghallgassák Wolowski jelentését a gyártmányokra vonatkozó adóról. Wolowski kérte a jelenlevőket, engedjék meg, hogy jelentését később tehesse meg, minthogy egy új tervet akar kifejteni előttök, amelyet sokkal gyakorlatiabbnak tart és egyszersmind sokkal jövedelmezőbbnek is az előbbi ülésben bemutatottnál. Wolowski újabb terve szerint a gyármányok 20/o-bal lennének terhelendők, s így pl. aki 100 frnk áru kelmét vásárol, fizet 2 írt adót, a részletben történő további elárusításoknál a vevő ugyanily arányban fizetné drágábban a kelmét. Wolowski terve eleinte elég heves ellenzésre talált, de a mint részletesebb elemzésekbe bocsátkozott, a hallgatók egymás után csatlakoztak nézeteihez s a szavazás egyhangúlag helyeslőig ütött ki. Az ellenőrzés Wolowski szerint könnyű lenne és a kereskedés minden faggatása nélkül történnék, minthogy a keresk. törvénykönyv meghagyja a kereskedőknek, hogy üzletkönyveiket legalább öt éven át őrizzék meg, a verifikátió nagyon könnyen fog menni. — A szabad kereskedők elhatározták, hogy Wolowski jelentését kinyomatják s közölni fogják a pénzügyi bizottsággal s valószínű, hogy Wolowski ugyanily értelemben maga is javaslatot nyújt be a házhoz számos képviselő aláírása által támogatva. Bourbaki a lyoni hadsereghez eme napiparancsot intézte: Tisztek, altisztek és katonák ! A köztársaság elnöke engemet a 6. hadtest és a 8. katonai hadosztály főparancsnokságával tisztelt meg. A megpróbáltatás nagy napjai, melyek Francziaországra és a franczia hadseregre nehezültek, mindnyájunk elé szigorú kötelességeket szabnak. Meg kell kettőztetni igyekezetünket s azt mindenek fölött a katonai erényekre fektetnünk ; feledjétek el személyes érdeketeiket s egyedül az ország és a hadsereg jóléte lebegjen szemeitek előtt, ne feledkezzetek meg egyszerű és magasztos küldetésetekről, mely a rend és a törvény fentartásában áll; készítsétek magatokat a háborúra, a nélkülözésekre, a fáradalmakra; legyetek munkásak és fegyelmezettek. Én igyekezni fogok titeket férfiasan vezérelni és példával elől járni minden körülmények között. Ha mindnyájan megtesszük kötelességünket, sikerülni fog behegesztenünk a sebeket, melyeket szeretett hazánk kapott. Eljő az idő, midőn megnyerjük ama legmagasztosabb jutalmat, melyben nemes szív részesülhet; egyesülten, erősnek fogjuk látni TÁRCZA. XV. Lajos udvara. Szokoly Viktornak a „Zsarnokok titkai“ czimű közleményének sajtó alatt levő második kötetéből.) (Vége.) Nem tekintve a barbár gyilkolásokat, a leghitelesb tanuk által be van bizonyítva, hogy XV. Lajos uralkodása ideje alatt 150,000-nél több elfogatási parancsot bocsátott ki. De ez még nem minden; az uralkodó nem elégedve meg vele, hogy alattvalóit az elődjei által feltalált mindenféle utón sanyargatta, kincstára megtölthetéséért oly lépést kísérlett meg , melyet a pokol látszott neki súgni: fölhasználva a köznyomort, uzsorássá, a lisztegyedárusok fejévé lett; speculálni kezdett a nyomorra, az éhségre, s lelke lett azon híres, ,,éhségi szerződésnek,“ mely Francziaország földjét több hullával borította, mint eddigelé bármelyik gyilkos háborúja. A pénzügyek már régóta a legnagyobb rendetlenségben voltak ; a XIV. Lajos élete vége táján már is túl nagy adók megnégyszereztettek, mióta XV. Lajos ült a trónon; az államadósságok kamatai, melyek akirály nagykoruságakor 25 millióra szállíttattak alá, ennek kétszeresére emelkedtek, több milliárdnyi tőkének felelvén meg, midőn ő felségének azon eszméje támadt, hogy a pénzügyek főellenőri méltóságára Terray abbét emelje, azon férfiak egyikét, kik szégyentelen homlokkal állítják, hogy a népek létele számba sem veendő, ha arról van szó, hogy a korlátlan uralkodó bár legcsekélyebb szeszélye kielégittessék. Ezen nyomorult azon elhatározott szándékkal lépett a miniszteri hivatalba, hogy új adókat teremtsen, hogy új kölcsönöket vegyen föl, s hogy az államadósságokat állambukásokkal fizesse ki. Ő volt az is, ki XV. Lajosnak azon sötét tanácsot adta, hogy vonja vissza a szabad gabna kivitelre vonatkozó edicumot, hogy az ország minden piaczán vásárolja össze a gabnát, igy tetszése szerint emelhetvén annak árát s népét kiéheztetve, ettől utolsó tallérát is kicsikarhatván. Ő felsége ritka ügyességgel hajtotta végre ezen pokoli tervet, azzal kezdette, hogy a kincstári tisztviselők által a piaczokra érkező minden gabnát összevásároltatott, azután különböző vidék Francziaországot, amint visszafoglalta azon rangot, mely őt a világban megilleti. A jövedelmi adó kérdése Francziaországban. A jövedelmi adó kérdése nálunk napról napra égetőbbé válik, írja a párisi Débats f. hó 28-ai számában. A mily mérvben dől halomra ama korhadt vámintézmények állványa, melyre pénzügyi egyensúlyunkat támasztani szándékoztak, és oly arányban válik szükségessé tudnunk, hol találhatunk komoly, biztos és dúsan jövedelmező bevételekre. Az Angliában Pitt által életbe léptetett jövedelmi adó egészen elbűvöli nálunk mostan mindazokat kik a haladás eszméje iránt fogékonysággal bírnak-A legfőbb akadály, melyre nálunk a jövedelmi adó életbeléptetése talál, nem más, mint a végrehajtó hatalom fejének nyiltan bevallott ellenzése. Mindamellett szükség, hogy Francziaországban az angol jövedelmi adóval egy nem ugyanazonos, de mindenesetre ehez hasonló megadóztatás lépjen életbe. Ennek megfelelőleg alaposan tanulmányoznunk kell pénzügyi rendszerünket, hogy tudhassuk, minő módosításokat tegyünk az új , idegen országok példája után átveendő rendszeren, mielőtt azt honi földünkre ültetnék át. Két nemzetgyűlési képviselő, Passy és Housard, bírtak azon ritka bátorsággal, hogy szelídebb és kevésbé borzasztó elnevezés alatt indítványba hoztak egy közvetlen adót, az adózók tehetségeinek megfelelő arányban. Kimutatták e mellett, hogy ezzel nem indítványoznak semmi újat, mivel már 1791 jún. 24-én is létetett hasonló indítvány az akkori nemzetgyűlésben. Eszerint tehát emez egyenes adó, épen nem új eszme s csodálatra méltó dolog, hogy Thiers anathemával készül sújtani e javaslatot, mint kortársaink tévelygő képzelődéseinek szüleményét. Siegried a jövedelmi adóról írott érdekes munkájában öt külön osztályt állított ez adóra nézve fel, mely szerint Francziaországban 1869-ben a föld- és házbirtokosok fizettek az állam kincstárába 76, a bérlők 10, a tőkepénzesek, közalapok stb. 21, az iparosok 95 s a köz- és magánhivatalnokok 13, összesen 215 millió frankot. Ez öt osztály közti egyedül az első fizet jelentékenyebb összeget a kincstárba, a földbirtokosok osztálya s így igazságtalan lenne, ha ezen osztály most jövedelmi adóval terheltetnék. Ezt nem is akarja nálunk senki, azonban a kataszter revisiója itt is segítene a dolgon, amennyiben képessé tenné a kincstárt ez osztálytól minden utóbbi terheltetés nélkül 80—100 millió frankot venni be évenkénti adó fejében. A nálunk fenálló földadó és ennek függelékei mellett tehát, melyek a mezőgazdákat nyomják, nagy nehézséggel járna még egy második egyenes adóval sújtani a földfekvőségek után nyert bevételeket. Ily okok nem forognak azonban fen egy oly adó életbeléptetése ellen, mely ingatlan bevételekre vettetnék ki. Passy és Houssard 70 milliárdra teszik azon ingó tőkét, mely semmi kereskedelmi avagy iparvállalatban részt nem vesz, és pedig 12 milliárd jelzálog kölcsönre, 20 milliárd közönséges kölcsönre, 12 milliárd a franczia államadósság tőkéjére, 3 milliárd a Francziaországban forgó idegen járadékok tőkéjére, 8 milliárd a vasúti kötvényekre, 10 milliárd franczia kötvényekre, 2. a nálunk forgalomban levő idegen kötvényekre, 3 az évi járadékok, nyugdíjak stb tőkéjére. Világos, hogy e tételek közül több sokkal csekélyebbre van számítva, semmint az a valóságban létezik. Nekünk a jelen körülmények között szélesen kiterjedett, egyenes adórendszerre van szükségünk mely az adózókat tehetségekhez mérten sújtja. A földadót időszakonkint revisió alá kell venni, hogy így a földmivelés és más körülmények által okozott javulások a föld értékét és jövedelmezőségét illetőleg evidentiában tartassanak, másrészről az ingatlansági adónak ki kell terjeszkedni kivétel nélkül mindennemű jövedelmi forrásra, melynek alapja nem földbirtok, minek a járadékok, az évi fizetések, a nyeremények stb. így lesz meg azon összhang, melyet egykori törvényhozóink a nagy forradalom kitörésekor szem előtt tartottak, de keresztül nem vittek. Ily eljárás mellett a közvetlen adók minden rendkívüli megterhelés nélkül kétszer annyit jövedelmeznek az államnak, mint jövedelmeztek eddig. De minő eszközök által érhetjük el e czélt? kérdi tán valaki. Meg kell elégednünk az adózók önvallomásaival vagy pedig gyűlöletes kutatásokra kell adnunk magunkat ? Hogy vannak itt is nehézségek, azt nem letagadjuk. Nem élünk azon evangéliumi korban, a melyben minden érzelem érdektelen és legális volt. Azonban van-e adó, melynél csalás nem fordulhatna elő s mely körül szigorú ellenőrködés nem kivántatnék. Azt hiszi talán vakeken roppant raktárakat állíttatott malmokkal kapcsolatban s ezen raktárakban iszonyú menynyiségü lisztet és gabnát halmozott össze, mindebből még csak titkot sem űzve. A gabna ezen öszszehalmozásának természetes következménye iszonyú drágaság lett, habár jó év volt és bő aratás. A gabna ára emelkedett, s a kisebb monopolisták eladták készleteiket s roppant nyereséget tettek , hanem a király még várakozott. Az éhség növekedett ; mindenfelől lehetett hallani a szerencsétlenekről , kik éhség miatt haltak el; a mezőket miként bajor Isabella idejében csapatokban lepték el az elsoványult vánszorgó aggastyánok nők és gyermekek, legelve mint barmok, vagy az erdőkön makk és bogyókból táplálkozva. Most már megnyitotta ő felsége granariumait s aranyon árulta gabnáját. Traficálása bámulatosan sikerült. Azon kincsek, miket ily módon gyűjtött az éhenhalóktól, arra szolgáltak, hogy azokkal a Szarvasparknak még folyton növekedő kiadásait fedezze s Du Barry asszony tönkre juttató szeszélyeit kielégítse. Ezen kegyencznőnek külön udvara volt s asztalánál herczegeket, paireket, minisztereket fogadott, ünnepélyeket adott a nemességnek, a pénzügyi embereknek, sőt a papságnak is. A legnagyobb urak lábainál hevertek; az orléansi herczeg pártfogásáért kunyerált, hogy Montesson asszonynyal való házassága elismertessék, mire Du Barry hasát megveregetve igy szólott : „Csak vegye nőül bátran nagypapa, csupán arra igyekezzék, hogy gyermekei ne legyenek mint fattyuk, a többi az én dolgom.“ Midőn ágyából kikelt, a pápai nuncius nyújtotta oda neki egyik papucsát, a főalamizsnása a másikát, komornyikul szolgálván neki. Kegyeltsége annyira elbizottá tette, hogy végre arról beszélt, miként nőül véteti magát a király által, hanem királynői igényekkel már eddigelé is föllépett. Azután azon ürügy alatt, hogy háza nem elégséges azon főurak elfogadására, kik őt látogatják, nagyszerű palotát építtetett magának. E lakás a király visszavonulásának kedvelt helyévé lett; itt egész napokat töltött s csak azért távozott, hogy Szarvas-parki háremét meglátogassa. A felsége itt levetvén magáról a nagyság minden külszinét meztelenül engedé át magát konyhaművészed szenvedélyének ; fején fehér hálósüveggel karján asztalkendővel, a kegyencznő körül a cselédség legalacsonyabb foglalatosságait végezte, elkészítette reggelijét s úgy engedett magával bánni, mint valami inással, laki, hogy a kormány tervezete egyszerűbb és könnyebb leend kivitelében ? Fogjuk fel jobban korunkat, nézzünk merészen a kényszerűség szemében ragadjuk meg bátran a legszigorúbb rendszabályokat; ne ringassuk magunkat azon hiú reményben, hogy Francziaországnak aranyeső fog hullani ölébe anélkül, hogy kezét megmozdítania vagy a legcsekélyebb áldozatot tennie kellene ! „A mi zsarnokunk.“ A katonatiszti állomásoknak királyi rendelet által történt eltörlése vad dühre lobbantotta a tory lapokat, írja a londoni Spectatorm. hu 29-ről , s különösen a Standard nem szűnik meg kigyót békát kiálltán a miniszterelnökre. Gladstone többé nem a „nép Vilmosa,“ mint a múlt parlamenti ülés egész tartama alatt gúnyosan nevezték volt, de „a mi zsarnokunk,“ a gépies többség parancsokat osztogató mestere,, a parlament lelkiismeretlen antagonistája, azalkotmány megszegője, „a konok kényur.“ Az idegen, ki e vádakat olvassa, alig képzelné, hogy Gladstone uralkodása, amenynyiben ugyan uralkodásnak nevezhető, pusztán a mindennapi választástól függ, hogy kényuralma kizárólag az alsóház erélyes támogatásából származik, hogy egyetlen szó a kamarában lelépésre vagy számadásra kényszerítheti őt, hogy a felpanaszolt zsarnokság nem egyéb, mint a képviselő testület zsarnoksága és nem egy magánemberé. Azon invectivák, melyeket a tory lapok néhány nap óta felhoznak, nézetünk szerint csak szilárdítani fogják a miniszterelnök állását. Gladstone roppant többsége, melylyel az alsóházban és az országban kíz, három egymástól teljesen különböző árnyalatú csoportból áll, melyeket tömörségüknél fogva bízvást pártoknak is nevezhetünk. Ott vannak mindenek előtt a whigek, kik személyesen nem szeretik ugyan a premiert, vagy legalább is semmi személyes vonzalmat nem éreznek iránta, de akik mindamellet az egyedül lehetséges miniszterelnököt ismerik fel benne, ezeket az ily invektívák egyenesen provokálják, minthogy sehogy sem tetszhetik nekik, miszerint valaki tiszteletlenséget áruljon el oly tisztviselő iránt, akitől legkevésbé sem akarnának degradálva látni. Ezek után jó a középosztályú liberálisok nagy testülete, a régi választótestületek, melyeket Gladstone pénzügyi lángesze egészen elvarázsolt, melyeknek rendkívül tetszik azon magasztos erkölcsi eszménykép, melyet a premier tüntet fel előttök, és amelyek minden alkalommal szívvel lélekkel támogatják politikáját. Ez azon testület, mely Gladstonenak úgynevezett személyes erejét kölcsönzi, amely erőt sem a whigek, sem a radikálok nem adhatnának meg neki különben. Ezen emberek épen nem látják sérelmesnek a királyi rendhetet, míg más részről teljesen elkeseríti őket, midőn látják, hogy gyalázni törekszenek azon embert, kire ők büszkeséggel tekintenek. És végül itt van a jelenleg közönségesen „bal”-nak nevezett párt, mely nem igen erős ugyan a házban, de háta mögött az országban mindamellett tekintélyes tömeg áll, mely tartózkodva támogatja a premiert, feljajdul egyházi hajlamainak láttára, morog, hogy a kormány soha nem halad kellő erélylyel előre és gyanúsítja Gladstonet, hogy aristokratikus követői iránt közönynyel viseltetik. Ezeknek Pitt féle miniszterelnök tetszik, szigorú, hajthatlan és szilárd jellemmel inkább, mint Melbourne, avagy Palmerston-féle. A baloldaliak nem remélték, hogy Gladstone oly határozottan fog fellépni s így jelen fellépése egészen megszilárdította iránta, ingadozó lojalitásukat. Most pedig elleneinek vádjai még inkább meggyőzik őket róla, miszerint bizalmatlanságuk a premierrel szemben alaptalan volt, s hogy mindenesetre biztosak lehetnek főnökük iránt. Sőt mi több a toryk elkeseredése valóságos gyönyört szerez a balpártnak, mint amelynek nagyon is szívén fekszik a hadsereg reformjára vonatkozó intézkedés, mely szerintük demokrata irányú haladást jelent; ezek a liberálisoknál is inkább gyűlölik a lordok házát mint törvényhozó testületet, tartozott a sojsu is vőele, ami mellett rendesen sokkal kézzel foghatóbb és tárgyilagosabb adóval is kedveskednek. Az ilyenek aztán előzékeny atyai fogadtatásban részesülnek, hálakifejezések mellett, melyeknél ő szentsége a hozott péterfillérekért mondani szokott köszönetében soha nem feledkezik meg méltóságáról. Azonban van egy körülmény, mely valóban képes őszentségét kihozni szokott phlegmájából. Állítják ugyanis, főleg az ultramontán orgániumok, hogy a Vatikánt az olasz kormány kémekkel árasztotta el s e kémek értesítették a kormányt, hogy a pápa és a szentszék saját részéről szintén szervezett egy titkos kémtestületet, mely naponkint szétküldi ügynökeit Rómába s ez után az olasz kormány minden mozdulatáról értesül. E szerint tehát mind a kormány, mind a vatikán megtette a magáét s trontra frontot adott. Szóval a kormány és a pápa nyilt ellenségeskedésben élnek egymással; emez úgy tekinti az előbbit mint ellenségét, aki betolakodott oly területre, mely tulajdonát nem képezte és nem képezheti, míg az előbbi jól tudja, hogy ez utóbbi minden erejét megfeszíti, miszerint szövetségesekre tehessen szert a különböző országok katholikus hívei között Viktor Emanuel kormánya ellen. Nem tudni gyanúból-e, vagy hogy a tényleges helyzetet illustrálja, a pápa a múlt napokban nyilatkozatával valóságos megütközést idézett elő tisztelgő hívei közt. A pápa ugyanis a Vatikán trónteremében miután különböző papok és barátokból álló küldöttséget fogadott volna, formális kihallgatást adott a korábbi pápai hadsereg tiszteinek, kik nejök és leányaikkal jelentek meg hódolatukat kifejezni. Először Fiorletta ezredes tartott beszédet őszentsége előtt, majd egyik tiszt neje szónokolt, melynek végével a jelenvolt nők hangos tetszésnyilvánításban törtek ki. De ki írhatná le meglepetésöket, midőn a pápa felkelt s megköszönvén irányában kifejezett ragaszkodásokat, csalhatatlanságának teljes érzetében oda nyilatkozott, miként sajnálja, de ki kell mondania, hogy közöttük egy kém lappang, egy oly ember aki meggyőződésüket nem követi, sőt egészen ellenkező elveket vall, egy ember, aki rosz szándékkal ment a Vatikánba. „Nem, nem, sz. atyánk, az lehetetlen!“ vágták képébe a bárgyú nők és leányok ő csalhatatlanságának. Ezzel tovább tiltakoztak, zokogtak, és büszkén körül jártatva szemeket tekintgettek egymásra. Úgy hogy a jelenet a „Voce della Verita“ czímű jezsuita orgánum állítása szerint tökéletesen emlékébe idézte a jelen voltaknak Judás jelenlétét a tizenkét apostol között az utolsó vacsora alkalmával. „Nem akarom megnevezni az illetőt,“ mondá a pápa „noha jól ismerem. Én megáldom önöket mindnyájukat teljes szivemből, családjaikkal, s vagyonukkal együtt és imádkozom azon szerencsétlenért is, hogy megtérjen bűneiből és éljen.“ Azután az említett lap szerint ő szentsége kegyesen mindenkit kéz és láb csókra bocsátott. Ezután azon további kívánságát is kifejezte a pápa, hogy ez esemény a vatikán falain kívül ne terjedjen tovább. Száz nőt azonban arra kérni fel, hogy valamely dolgot titokban tartson, valóban oly dolog, amely még egy pápával szemben is teljes lehetetlen. Annál inkább pedig, ha a pápa által említett kém maga is épen a gyöngéd nemhez tartozott, mint ez esetben, ahol utólagos konstatálás szerint az illető kém nem volt más, mint Diotallevi asszony, ki mintegy nyolc év előtt oly kitűnő szerepet játszott a Fausti és Venauz elfogatásával összefüggő ügyben s ki most egyik pápai volt tiszt nejének adván ki magát szerzett bemenetet a Vatikánba. Talán emlékezni fognak még az olvasók, hogy a mondott idő tájban Fausti, Antonelli megbízottja elfogatott azon gyanúra, hogy összeköttetésben áll az olasz kormánynyal , a nála talált iratokból az tűnt ki, hogy a közbenjáró közte és Flórencz közt Diotallevi asszony volt. A hivatalos lapból. Ő Felsége Haris Sándor pesti ügyvédnek a neki adományozott ugyanottani görög királyi konsul állomásának elfogadását megengedni s ugyanannak erre vonatkozó kinevezési okleveléhez a legfelsőbb exequaturt megadni méltóztatott. A pénzügyminister ugornyai Robitsek Gyula dohánybeváltó hivatali tisztet a mondott ministeriumhoz fogalmazósegéddé, a gödöllői jószágigazgatóság kerületébe, Dittrich Lajos erdőmestert, erdő és vadászmesternek, és Scholtész Nándor erdőgyakornokot erdészeti számvevőnek , a lippai igazgatóság kerületébe Trauer Gusztávot erdésznek, az óbudai igazgatóság kerületébe pedig Balás Pál erdészt, számvivőnek és erdőrendezőnek, Rátz Gerászim a fennállott m. k. központi sóüzleti igazgatóság irodatisztjét , Fürey Sámuel p. v. igazg. gyakornokot, Badinyi János és Dragoneszky Dömjén fogalmazó gyakornokokat, továbbá Bartsch Gusztáv, Janovics Gyula, Juhászovics Endre, Mihályi Gábor és Beőthy Zsolt végzett jogászokat a mondott ministeriumba fogalmazósegédekké nevezte ki. A soproni búza-keményitő-gyár részvénytársulatnak alapszabályai a kereskedelmi ministerium által a bemutatási záradékkal elláttattak. A kémrendszer a Vatikánban. A fenséges „fogoly“ életének — miként IX Pius szereti magát nevezni — a Vatikánban megvannak a maga melodramatikus eseményei, írja a „D. News“ római levelezője m. hó 25-éről. És ezek épen nem kellemetlenek a tiszteletreméltó főpapra nézve, aki mint tudjuk szeret szónoklatokat tartani s áldásokat osztogatni jobbra balra rendkívül hatalmas, dalamos és gazdag hangjának legváltozatosabb hullámzásaiban. Erre az újabb időkben számtalan alkalom nyílt, néha ájtatos kivek küldöttségei jelennek meg, majd idegenek, majd ismét külföldi pápai uszályhordozók rokonszenvek XV. Lajos végre mindazáltal megunta kedvesét s szemeit egy fiatal nőre vetette, kit Du Barry gróf fiával vétetett el s kit arra szánt, hogy majd sógornéja helyét elfoglalja. Du Barry versenytársnőjét arany árán rázta le nyakáról, mielőtt a királynak sikerült volna őt magához csatolnia s hogy Lajos hasonló szeszélyeit megelőzze, Pompadour példáját követve, a Szarvas-park igazgatónéjává lett. Ezen átkozott tartózkodási hely erkölcsei néhány év óta nagy előrehaladást tettek. A szeralj odaliszkjai felügyelésével megbízott matrónák mind nagyezimü nemes hölgyek voltak, a kértiek pedig herczegek, grófok, őrgrófok avagy bárók s mindegyikük fel volt diszesitve a Sz. Lajos kereszttel. A szükséglet beszerzése is sokkal könnyebb volt, mert nem kellett, miként azelőtt, az ország mind a négy szögletét felkutatni. A nemes családik versenyeztek egymással, hogy leányaikat a királyi hárembe juttassák. Herczegek, grófok marquisk ostromolták a rendőrfőnök előszobáit, hogy leányaik a Szarvas-parkba fölvétethessenek; a folyamodók annyira számosak valának, miként Sartines, Berryer utóda, kénytelen jön előlük elzárkózni, s meghagyta, hogy ebbeli kérelmek rendes folyamodások alakjában, írásban adassanak be, miként azokat Du Barry elé terjeszthesse. Ezen folyamodások egyikét — mely a rendőrség archívumában találtatott, — szóról szóra adjuk, hogy megítélhessük belőle, a sülyedés mily mély fokára jutott a franczia nemesség XV-ik Lajos alatt. „Rendőr igazgató ur egy nemes férfinak, kinek nemessége négy évszázados s kinek ősei, úgy a férfiak mint nők mindig rendkívüli hódolattal viseltettek a király szentelt személye iránt, van egy leánya, a szépség és üdeség valóságos csodája. Vajon ezredesi minőségben tett harmincznégy évi katonai szolgálataim jutalmául sok lenne , remélhetnem, hogy ezen kedves, tizenöt éves gyermekem beléphet azon boldog házba, melyben azon fiatal leányok kegyeztetnek, kik hivatvák a mi dicsőséges uralkodónk égő szerelmében részesülni ? Talán némi ellenvetés létezhetnék leányom előrehaladt kora miatt, azonban erősíthetem, miként még olyan ártatlan, mint midőn a kersztvizre emelték, mit kétségbevonhatlanul bizonyítanak az idemellékelt belgyógyász, sebészi stb bizonyítványok. Egyébiránt, uram, nagyobb bizonyosság okáért ön is vizsgálat alá vetheti őt maga előtt, meggyőződendő róla, miként felséges királyunk mindazon kincset fel fogja benne találni, melyek számára tartják fenn. Élénk türelmetlenséggel fogom várni az ön válaszát, uram. Ha e válasz kedvező, áldást fog az hozni istentől egy nemes családra, mely ön iránt mindig hálás és vakon engedelmes leend.“ Azon fiatal leányok és asszonyok közt, kik ily módon a feslett uralkodónak dobattak, azon kor emlékiratai csak azok neveit tartották fen, kikés némi feltűnést okoztak. D’Angerville például De Blatu kisasszonyt idézi, kit XV. Lajos megbízottjainak a Bou-Secours apáczazárda fejedelemasszonya szolgáltatott ki, valamint e zárda más tizenkét növendékét is, kiknek egyike sem volt 11—12 évesnél több; hasonlókép idézi Richelieu tábornagy leányát, a hires d'Egmont grófnőt, ki fajtalanságai következtében huszonhároméves korában halt meg. De Grandi kisasszonyt, ki a „tüzes olasz nő,“ neve alatt ismeretes; miss Witist, De Malignan és De Romango kisasszonyokat és számos más nemes leányt; beszél egy fiatal creol nőről, St. Heléne asszonyságról, kit férje lakodalma napján adott el a király számára; idézi Delazure asszonyt, kit a király azért óhajtott lírni, mert nymphomaniában szenvedett; a kis De Lussaut; D’ Essignac őrgrófnét; de Sales bárónét, ki erővel ragadtatott el s vitetett a Szarvas-parkba ; ezen szerencsétlen asszony azután úgy fojtotta meg magát, hogy elnyelte saját haját. De Martinville asszonyságot; Chaulnes herczegnét; De Beaunoir asszonyságot, e szellemdús hölgyet, több színmű szerzőjét; De Villemaut asszonyt; Rochechouard herczegnét; De Landes grófnőt, ki crotomaniába esett azon aphrodisiacus italok és cantharides-csokoládék következtében, miket vele az uralkodó bevétetett. A színháznak igen sok hölgye részese volt a királyi orgiáknak. Tiercelin kisasszony tizenegy éves korában lépett be a Szarvas-parkba s azt 14 éves korában hagyta el, évi 50,000 livrényi díjjal. Lescos kisasszony, a comedie italienne tagja még csak tiz éves volt, midőn a versaillesi zultánnak feláldoztatott. Lefévre kisasszony hasonló gyöngéd korában mocskoltatott be az uralkodó ölelései által, valamint számos más színésznő és tánczosnő. Azon személyek közül, kiket Páris lapoárjaiban szedtek össze, hogy általuk XV. Lajos eltompult érzékeit új életre ébresszék, idézik De Villé kisasszonyt, Páris legbecstelenebb kéjhölgyét, la Dervieuxt és la Bouviert; mindezen kéjhölgyek roppant ajándékokkal halmoztalak el, mert néhány perczig a feslett király karjai köz voltak ; többen közülök miliomosokká lettek ; m vak földbirtokokat, várkastélyokat, gyémántok ékszereket kaptak, s mindezt a népnek kell fizetnie. Terray, a pénzügyek főigazgatója, hiv rendszeréhez, minden évharmadban banqueroul mondott, hogy a kiadásokat a bevételekkel egyesúlyba hozhassa, megkétszerezé az adókat s akat hozott be stb. Mindezáltal mindez nem is képes betölteni a király pazarlása által készíti feneketlen örvényt s XV. Lajost kicsapogásaiban sem volt képes megakadályoztatni, sem a nép új mora, sem a kincstár üressége, sem agg korán gyöngesége, mely már éreztetni kezdé magát, se a halál által tett figyelmeztetések, mely tivorny társait szeme láttára sújtotta le. Többek közhauvelin őrgrófot, egyik legbizalmasabb czimbráját ivás közben szélhüdés érvén, XV. Laj megparancsolta, hogy vigyék el a hullát s fojtatta korhelykedését. Végre bűnös élete büntetés magában a feslettségben lelte. I. Ferencznek egy ősének betegsége ölte meg, siettetve a kanya himlő által. A pénzügy nainistta kinevezte Franyek Fere babati ispánt ó-budai számtartóvá és Szabó László ó-ba ellenőrködő írnokot ottani ellenőrré. Hírek. Pest, aug. 1. — A Ferencz-csatornát ma adta a kormány a konzortiumnak, melynek élén T altábornagy áll. Mint tudva van, e csatorna ret behozását és tovább építését az országgyűlés htározta el, s ennek eszközlése végett ment le .i Erre vonatkozólag ma délután a következő távitot kaptuk Zomborból: A bezdáni zsilipnél , d. e. 10 órakor adatott át a bácsi csatorna Mehényi kamarai prefektus által Türr altábornainak. Minden állomáson lelkesedés, zene, tatai lövés és köszöntések. — A tisza-ujlaki állandó híd mnyitásáról újabb leírást kaptunk, de mivel a korábban közöltünk erre vonatkozó értesítést, csak a következőket említjük még meg: Múlt augusztus elején fogtak a híd építéséhez, mely Soós kincstári mérnök és Steiger F. építő mestek vezettek. Az építés költségei az állama 95,000 írtba kerültek, de ehez Ugocsa megye 10,0 napszámmal járult. Maga a híd egyszerű, de tecnikailag jeles mű. Építésére tölgyfát használtak a vízben iiz, a két parton pedig egy - egy bon áll. — A zenészeti ösztöndijak kioszt nagyon rosz hatást szült zenészeti körökben. E szőr igen eredménytelennek tartják, hogy neki száz forintot öt—hat részre osztanak s igy vél képen senkin sem segítenek és az ügynek s használnak. Vagy fordítson segélyezésre a kiány annyit és úgy, hogy várhassa is az örményt, vagy hagyja pénzesebb időkre a segélyzést. Másodszor visszatetszést keltett a segélyezők megválasztása, kik közül az egyik igen gdag, a másik pedig már negyedik évben,ez nyugdíjszerűleg részesül ösztöndijban. Holnap réletesben is szólunk ez ügyről. — A brünni tornaünnepélyre hívták a pesti tornaegyletetet is. Hanem ez viszautasitotta az einladungot s nem vett részt a sas demonstrációban. Pozsony, Sopron, N.Szebat azonban sietett az „első osztrák-német ünpélyre“ kirukkolni. Nem irigyeljük mulatságát. — Ismét egy pap lépett ki az e. házi kötelékből. Ez Névy László, a piemont rend tagja, ki a Kisfaludy-Társaságnál közeli nyerte el a tragédia elméletére kitűzött pályádi. Ezek oly jelek, melyeket nem lehet figyelmen tül hagyni. — Izsó Miklós már elkészítette N.kóczy Ferencz és Zrínyi Ilona mellszobor-mint melyeket a kormány rendelt meg a muzeum szére. Most a közoktatási miniszternél vannak ar szemlélés végett. Reméljük, hogy márványból készülve nem sokára illő helyen a múzeumban látni fogjuk. — A balatoni „Gizella“ vizrebocsát, és fölszentelése tegnap, jul. 31-én történt meg Füreden nagy viharban. A keresztanya Ráth Irolyné urhölgy volt. Elszavalták Jókainak ezgalomra irt költeményét is, azután pedig lakó volt. A Balatonnak tehát van második gőzöse — A karlovitzi szerb congress elhatározta, hogy aug. 8-án megválasztja a parchát. E határozatból az látszik, hogy a Mileti párt, mely a választást eddig ellenezte, gyöng félben van. — A miniszterelnök ma már elezett vacatióra terebesi jószágára. — Me g h iv a Rákóczy Ferenczn nyegzöjére. A lőcsei evang. konvent ira közt őriztetik Grosnovicser Mátyás „Leveles keive,“ mely 1661—1671 közti időkből tartani feljegyzéseket. Ebben van a következő megh. is : „Istennek ez iránt való rendeléséhez s azönséges Római Anyai Szentegyháznak szokott irásához mindkét részről való akarattjok megegy vén, alkalmaztatta életének folyását az én eh szülöttem szerelmes fiam Rákóczy Ferencz,délynek választott fejedelme. Magyarország résznek ura és székelyek ispánya kívánván azzal hogy nagy emlékezetű édes eleinek egyetlene maradékjasága lévén következendő hosszú időre jó emlékezetöket s nemzeteket isten áldását az házasságbeli kötelességek által terjeszsze, nézve anyai javallásomból jegyzette el magánál méltóságos és nagyságos gróf Zrínyi Péter horvországi Bán ur szerelmes hajadon leányát , Zrínyi Ilona asszonyt. Mely lakodalmi solentinak ez jövendő márcziusnak első napját Ziro kastélyomban Makovicza vára alatt rendeltem menni, meghitt Bán ur s a több jóakaró Atyám s tetzésekből. Minek okáért, hogy annál böcsülesebben legyen kegyelmedet édes Bátyám mn A svajezi Sz.-Bernárdhegye, Zürich, julius 27. A hires Sz. Bernárdhegye fekszik Svajcz- Olaszhon között. E nevezet alatt különben éri azon ősrégi szorost, mely hegységeken kereszt vezet, s egyike az alpok legrégibb átjárásaina Az ut mintegy 21 óra hosszú, mely itt két orsz út között viszen a svájczi és olasz hegyoldal. Az év különböző szakaiban ezer megyei utazó vonul itt át, bár az utazás csak szép tisz nyári napon veszély nélküli, téli hónapokban rett netes az átkelésre gondolni is. Az utazó majd elháborgó űrbe veszhet, majd a hógörgeteg teli el, majd a vihar lepi meg annyira, hogy utat, nymot tévesztve végre a borzasztó vadonban lankoás és éhségtől gyötörten vész el, majd egy sátságos dermesztő álom nyomja el, melyből élet nem ébred többé. A st. Bernard hegye egy komor kinéző hegyhát. Itt a legforróbb nyári napokon is azeste jéggé fagy. Alig van az egész éven át tíz bar és szélvésznélküli verőfényes napja. A mell nyáron 160 alig haladja meg. Míg ellenben a kilencz hónapig tart elbontva mindent. S a hidi