Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)

1871-08-02 / 314. szám

pontok a következők: 1) Minden franczia, ha csak a törvény által elismert betegségek miatt fel nincs oldozva, személyes és kötelezett katonai szol­gálattal tartozik az országnak a huszadik életévtől kezdve a negyvenedikig; 2) A tényleges szolgá­lati idő négy évre van szabva, mely idő alatt a katona nem gyakorolhatja polgári politikai jogait. 3) A törvény által előre megállapított bizo­nyos esetekben a tényleges szolgálattól egészen vagy részben felmentésnek van helye, így pl. a közrészvétet megérdemlő családok segélésére, to­vábbá némely mesterségek szabad gyakorlása vé­gett. 4) A hadseregen kívül Francziaországban semmi más katonai hadtestek nem szervezhetők, minthogy a hadsereg minden ép franczia polgárt a 20 évtől egész 40 évig magában foglal. Ehez képest az önkénytes és nemzetőr csapatok eltör­­lendők. 5) a franczia hadsereg állandó katonai területek szerint szervezendő. A párisi rendőrség újjászerv­e­­zése, mint a „Moniteur Universel“-ben olvassuk, aug. hó közepéig be lesz fejezve s beszélik, hogy a Versailles és Berlin között folyamatban levő al­kudozások szerint e szervezés befejezése s a pá­risi ostromállapot megszüntetése rögtöni eredmé­nyül a párisi erődök és a Szajna departementtal határos departementek kiürítését vonná maga után, annál is inkább, mivel a franczia kormány azon ideig a második félmilliót is le fogja fizetni a né­meteknek. A „Débats“ tudósítása szerint Stoffel ez­redes egy havi várfogságra ítéltetett azon röp­­iratért, melyet nem rég a poroszok terveiről köz­zétett s melynek előszava hevesen megtámadta a jelen kormányt. A párisi gr. és a charlresi hg. leg­közelebb Francziaországba szándékoznak hozni anyjuknak hamvait s azokat Dreuxben az orleansi lig. mellé helyezni f­el. Ez ünnepélyt először aug. 4-kére, mint az orleansi hg. halálának évfordulójá­ra tervezték, a körülmények azonban sep­­hóra halasztották ez eseményt. Páris környékén a tulajdonosok egy idő óta katonákat alkalmaznak a háború által oko­zott rombolások nyomainak elhárítására, különö­sen pedig a talaj rendbehozására s óránkint 25 centimeot fizetnek nekik, épen fél annyit, mint a­mennyiért a polgári állású munkások dolgoznak, mi ez utóbbiaknál elégedetlenséget keltett. A szabad kereskedés hívei a „Pa­ris-Journal“ szerint tegnap összegyűltek, hogy meg­hallgassák Wolowski jelentését a gyártmányokra vonatkozó adóról. Wolowski kérte a jelenlevőket, engedjék meg, hogy jelentését később tehesse meg, minthogy egy új tervet akar kifejteni előttök, a­melyet sokkal gyakorlatiabbnak tart és egyszers­mind sokkal jövedelmezőbbnek is az előbbi ülés­ben bemutatottnál. Wolowski újabb terve szerint a gyármányok 20/o-bal lennének terhelendők, s így pl. a­ki 100 frnk áru kelmét vásárol, fizet 2 írt adót, a részletben történő további elárusításoknál a vevő ugyanily arányban fizetné drágábban a kelmét. Wolowski terve eleinte elég heves ellen­zésre talált, de a mint részletesebb elemzésekbe bocsátkozott, a hallgatók egymás után csatlakoz­tak nézeteihez s a szavazás egyhangúlag helyes­lőig ütött ki.­­ Az ellenőrzés Wolowski szerint könnyű lenne és a kereskedés minden faggatása nélkül történnék­, minthogy a keresk. törvény­könyv meghagyja a kereskedőknek, hogy üzlet­könyveiket legalább öt éven át őrizzék meg, a ve­­rifikátió nagyon könnyen fog menni. — A szabad kereskedők elhatározták, hogy Wolowski jelenté­sét kinyomatják s közölni fogják a pénzügyi bi­zottsággal s valószínű, hogy Wolowski ugyanily értelemben maga is javaslatot nyújt be a házhoz számos képviselő aláírása által támogatva. Bourbaki a lyoni hadsereghez eme napiparancsot intézte: Tisztek, altisztek és kato­nák ! A köztársaság elnöke engemet a 6. hadtest és a 8. katonai hadosztály főparancsnokságával tisztelt meg. A megpróbáltatás nagy napjai, me­lyek Francziaországra és a franczia hadseregre nehezültek, mindnyájunk elé szigorú kötelessége­ket szabnak. Meg kell kettőztetni igyekezetünket s azt mindenek fölött a katonai erényekre fektetnünk ; feledjétek el személyes érdeketeiket s egyedül az ország és a hadsereg jóléte lebegjen szemeitek előtt, ne feledkezzetek meg egyszerű és magasztos küldetésetekről, mely a rend és a törvény fentar­­tásában áll; készítsétek magatokat a háborúra, a nélkülözésekre, a fáradalmakra; legyetek munká­sak és fegyelmezettek. Én igyekezni fogok titeket férfiasan vezérelni és példával elől járni minden körülmények között. Ha mindnyájan megtesszük kötelességünket, sike­rülni fog behegesztenünk a sebeket, melyeket sze­retett hazánk kapott. Eljő az idő, midőn megnyer­jük ama legmagasztosabb jutalmat, melyben nemes szív részesülhet; egyesülten, erősnek fogjuk látni TÁRCZA. XV. Lajos udvara. Szokoly Viktornak a „Zsarnokok titkai“ czimű közleményének sajtó alatt levő második kötetéből.) (Vége.) Nem tekintve a barbár gyilkolásokat, a leg­­hitelesb tanuk által be van bizonyítva, hogy XV. Lajos uralkodása ideje alatt 150,000-nél több el­fogatási parancsot bocsátott ki. De ez még nem minden; az uralkodó nem elégedve meg vele, hogy alattvalóit az elődjei által feltalált minden­féle utón sanyargatta, kincstára megtölthetéséért oly lépést kísérlett meg , melyet a pokol látszott neki súgni: fölhasználva a köznyomort, uzsorássá, a lisztegyedárusok fejévé lett; speculálni kezdett a nyomorra, az éhségre, s lelke lett azon híres, ,,éhségi szerződésnek,“ mely Francziaország föld­jét több hullával borította, mint eddigelé bárme­lyik gyilkos háborúja. A pénzügyek már régóta a legnagyobb ren­detlenségben voltak ; a XIV. Lajos élete vége tá­ján már is túl nagy adók megnégyszereztettek, mi­óta XV. Lajos ült a trónon; az államadósságok kamatai, melyek a­­király nagy­koruságakor 25 millióra szállíttattak alá, ennek kétszeresére emel­kedtek, több milliárdnyi tőkének felelvén meg, midőn ő felségének azon eszméje támadt, hogy a pénzügyek főellenőri méltóságára Terray abbét emelje, azon férfiak egyikét, kik szégyentelen homlokkal állítják, hogy a népek létele számba sem veendő, ha arról van szó, hogy a korlátlan uralkodó bár legcsekélyebb szeszélye kielégittes­­sék. Ezen nyomorult azon elhatározott szándékkal lépett a miniszteri hivatalba, hogy új adókat te­remtsen, hogy új kölcsönöket vegyen föl, s hogy az államadósságokat állambukásokkal fizesse ki. Ő volt az is, ki XV. Lajosnak azon sötét tanácsot adta, hogy vonja vissza a szabad gabna kivitelre vonatkozó edicu­mot, hogy az ország minden pia­­czán vásárolja össze a gabnát, igy tetszése sze­rint emelhetvén annak árát s népét kiéheztetve, ettől utolsó tallérát is kicsikarhatván. Ő felsége ritka ügyességgel hajtotta végre ezen pokoli tervet, azzal kezdette, hogy a kincs­tári tisztviselők által a piaczokra érkező minden gabnát összevásároltatott, azután különböző vidék Francziaországot, a­mint visszafoglalta azon rangot, mely őt a világban megilleti. A jövedelmi adó kérdése Francziaországban. A jövedelmi adó kérdése nálunk napról nap­ra égetőbbé válik, írja a párisi Débats f. hó 28-ai számában. A mily mérvben dől halomra ama kor­hadt vámintézmények állványa, melyre pénzügyi egyensúlyunkat támasztani szándékoztak, és oly arányban válik szükségessé tudnunk, hol találhatunk komoly, biztos és dúsan jövedelmező bevételekre. Az Angliában Pitt által életbe léptetett jövedelmi adó egészen elbűvöli nálunk mostan mindazokat kik a haladás eszméje iránt fogékonysággal bírnak-A legfőbb akadály, melyre nálunk a jövedel­mi adó életbeléptetése talál, nem más, mint a vég­rehajtó hatalom fejének nyiltan bevallott ellenzése. Minda­mellett szükség, hogy Francziaországban az angol jövedelmi adóval egy nem ugyanazonos, de mindenesetre ehez hasonló megadóztatás lép­jen életbe. Ennek megfelelőleg alaposan tanulmá­nyoznunk kell pénzügyi rendszerünket, hogy tud­hassuk, minő módosításokat tegyünk az új , ide­gen országok példája után átveendő rendszeren, mielőtt azt honi földünkre ültetnék át. Két nemzetgyűlési képviselő, Passy és Hou­­sard, bírtak azon ritka bátorsággal, hogy szelídebb és kevésbé borzasztó elnevezés alatt indítványba hoztak egy közvetlen adót, az adózók tehetségei­nek megfelelő arányban. Kimutatták e mellett, hogy ezzel nem indítványoznak semmi újat, mivel már 1791 jún. 24-én is létetett hasonló indítvány az akkori nemzetgyűlésben. Eszerint tehát emez egyenes adó, épen nem új eszme s csodálat­ra méltó dolog, hogy Thiers anathemával készül sújtani e javaslatot, mint kortársaink tévely­gő képzelődéseinek szüleményét. Siegried a jövedelmi adóról írott érdekes munkájában öt külön osztályt állított ez adóra néz­ve fel, mely szerint Francziaországban 1869-ben a föld- és házbirtokosok fizettek az állam kincstá­rába 76, a bérlők 10, a tőkepénzesek, közalapok stb. 21, az iparosok 95 s a köz- és magánhiva­talnokok 13, összesen 215 millió frankot. Ez öt osztály közt­i egyedül az első fizet je­lentékenyebb összeget a kincstárba, a földbirtoko­sok osztálya s így igazságtalan lenne, ha ezen osztály most jövedelmi adóval terheltetnék. Ezt nem is akarja nálunk senki, azonban a kataszter revisiója itt is segítene a dolgon, a­mennyiben képessé tenné a kincstárt ez osztálytól minden utóbbi terheltetés nélkül 80—100 millió frankot venni be évenkénti adó fejében. A nálunk fenálló földadó és ennek függelé­kei mellett tehát, melyek a mezőgazdákat nyom­ják, nagy nehézséggel járna még egy második egyenes adóval sújtani a földfekvőségek után nyert bevételeket. Ily okok nem forognak azonban fen egy oly adó életbeléptetése ellen, mely ingatlan bevételekre vettetnék ki. Passy és Houssard 70 milliárdra teszik azon ingó tőkét, mely semmi ke­reskedelmi avagy iparvállalatban részt nem vesz, és pedig 12 milliárd jelzálog kölcsönre, 20 milli­árd közönséges kölcsönre, 12 milliárd a franczia államadósság tőkéjére, 3 milliárd a Francziaor­szágban forgó idegen járadékok tőkéjére, 8 milli­árd a vasúti kötvényekre, 10 milliárd franczia köt­vényekre, 2. a nálunk forgalomban levő idegen köt­vényekre, 3 az évi járadékok, nyugdíjak stb tőké­jére.­­ Világos, hogy e tételek közül több sokkal csekélyebbre van számítva, semmint az a valóság­ban létezik. Nekünk a jelen körülmények között szélesen­­ kiterjedett, egyenes adórendszerre van szükségünk mely az adózókat tehetségekhez mérten sújtja. A földadót időszakonkint revisió alá kell venni, hogy így a földmivelés és más körülmények által oko­zott javulások a föld értékét és jövedelmezőségét illetőleg evidentiában tartassanak, másrészről az ingatlansági adónak ki kell terjeszkedni kivétel nélkül mindennemű jövedelmi forrásra, melynek alapja nem földbirtok, minek a járadékok, az évi fizetések, a nyeremények stb. így lesz meg azon összhang, melyet egykori törvényhozóink a nagy forradalom kitörésekor szem előtt tartottak, de keresztül nem vittek. Ily eljárás mellett a közvet­len adók minden rendkívüli megterhelés nélkül kétszer annyit jövedelmeznek az államnak, mint jövedelmeztek eddig. De minő eszközök által érhetjük el e czélt? kérdi tán valaki. Meg kell elégednünk az adózók önvallomásaival vagy pedig gyűlöletes kutatásokra kell adnunk magunkat ? Hogy vannak itt is nehéz­ségek, azt nem letagadjuk. Nem élünk azon evan­géliumi korban, a melyben minden érzelem érdek­telen és legális volt. Azonban van-e adó, melynél csalás nem fordulhatna elő s mely körül szigorú ellenőrködés nem kivántatnék. Azt hiszi talán va­keken roppant raktárakat állíttatott malmokkal kapcsolatban s ezen raktárakban iszonyú meny­­nyiségü lisztet és gabnát halmozott össze, mindeb­ből még csak titkot sem űzve. A gabna ezen ösz­­sze­halmozásának természetes következménye iszo­nyú drágaság lett, habár jó év volt és bő aratás. A gabna ára emelkedett, s a kisebb monopolisták eladták készleteiket s roppant nyereséget tettek , hanem a király még várakozott. Az éhség nö­vekedett ; mindenfelől lehetett hallani a szeren­csétlenekről , kik éhség miatt haltak el; a mező­ket miként bajor Isabella idejében csapatokban lepték el az elsoványult vánszorgó aggastyánok nők és gyermekek, legelve mint barmok, vagy az erdőkön makk és bogyókból táplálkozva. Most már megnyitotta ő felsége granariumait s aranyon árulta gabnáját. Traficálása bámulatosan sikerült. Azon kincsek, miket ily módon gyűjtött az éhen­­halóktól, arra szolgáltak, hogy azokkal a Szar­vasparknak még folyton növekedő kiadásait fedezze s Du Barry asszony tönkre juttató szeszélyeit ki­elégítse. Ezen kegyencznőnek külön udvara volt s asztalánál herczegeket, paireket, minisztereket fo­gadott, ünnepélyeket adott a nemességnek, a pénz­ügyi embereknek, sőt a papságnak is. A legna­gyobb urak lábainál hevertek; az orléansi herczeg pártfogásáért kunyerált, hogy Montesson asszony­nyal való házassága elismertessék, mire Du Barry hasát megveregetve igy szólott : „Csak vegye nőül bátran nagy­papa, csupán arra igyekezzék, hogy gyermekei ne legyenek mint fattyuk, a többi az én dolgom.“ Midőn ágyából kikelt, a pápai nuncius nyúj­totta oda neki egyik papucsát, a főalamizsnás­a a másikát, komornyikul szolgálván neki. Kegyelt­­sége annyira elbizottá tette, hogy végre arról be­szélt, miként nőül véteti magát a király által, hanem királynői igényekkel már eddigelé is föllé­pett. Azután azon ürügy alatt, hogy háza nem elégséges azon főurak elfogadására, kik őt láto­gatják, nagyszerű palotát építtetett magának. E lakás a király visszavonulásának kedvelt helyévé lett; itt egész napokat töltött s csak azért távozott, hogy Szarvas-parki háremét meglátogassa. A felsége itt levetvén magáról a nagyság minden kü­lszinét meztelenül engedé át magát konyhamű­vészed szenvedélyének ; fején fehér hálósüveggel karján asztalkendővel, a kegyencznő körül a cseléd­ség legalacsonyabb foglalatosságait végezte, elké­szítette reggelijét s úgy engedett magával bánni, mint valami inással, laki, hogy a kormány tervezete egyszerűbb és könnyebb leend kivitelében ? Fogjuk fel jobban korunkat, nézzünk meré­szen a kényszerűség szemébe­n ragadjuk meg bát­ran a legszigorúbb rendszabályokat; ne ringassuk magunkat azon hiú reményben, hogy Francziaor­­szágnak aranyeső fog hullani ölébe anélkül, hogy kezét megmozdítania vagy a legcsekélyebb áldozatot tennie kellene ! „A mi zsarnokunk.“ A katonatiszti állomásoknak királyi rendelet által történt eltörlése vad dühre lobbantotta a tory lapokat, írja a londoni Spectator­m. hu 29-ről , s különösen a Standard nem szűnik meg ki­­gyót békát kiálltán­ a miniszterelnökre. Gladstone többé nem a „nép Vilmosa,“ mint a múlt parlamenti ülés egész tartama alatt gúnyosan nevezték volt, de „a mi zsarnokunk,“ a gépies többség paran­csokat osztogató mestere,, a parlament lelkiisme­retlen antagonistája, az­­alkotmány megszegője, „a konok kényur.“ Az idegen, ki e vádakat olvassa, alig képzelné, hogy Gladstone uralkodása, a­meny­nyiben ugyan uralkodásnak nevezhető, pusztán a mindennapi választástól függ, hogy kényuralma kizárólag az alsóház erélyes támogatásából szár­mazik, hogy egyetlen szó a kamarában lelépésre vagy számadásra kényszerítheti őt, hogy a felpa­naszolt zsarnokság nem egyéb, mint a képviselő testület zsarnoksága és nem egy magán­emberé. Azon invectivák, melyeket a tory lapok né­hány nap óta felhoznak, nézetünk szerint csak szi­lárdítani fogják a miniszterelnök állását. Gladstone roppant többsége, melylyel az alsóházban és az or­szágban kíz, három egymástól teljesen különböző árnyalatú csoportból áll, melyeket tömörségüknél fogva bízvást pártoknak is nevezhetünk. Ott vannak mindenek előtt a whigek, kik személyesen nem szeretik ugyan a premiert, vagy legalább is semmi személyes vonzalmat nem érez­nek iránta, de a­kik mindamellet az egyedül le­hetséges miniszterelnököt ismerik fel benne, eze­ket az ily invektívák egyenesen provokálják, mint­hogy sehogy sem tetszhetik nekik, miszerint va­laki tiszteletlenséget áruljon el oly tisztviselő iránt, a­kit­ől legkevésbé sem akarnának degradálva látni. Ezek után jó a középosztályú liberálisok nagy testülete, a régi választótestületek, melyeket Gladstone pénzügyi lángesze egészen elvarázsolt, melyeknek rendkívül tetszik azon magasztos erköl­csi eszménykép, melyet a premier tüntet fel előt­tök, és a­melyek minden alkalommal szívvel lé­lekkel támogatják politikáját. Ez azon testület, mely Gladstonenak úgynevezett személyes erejét köl­csönzi, a­mely erőt sem a whigek, sem a radiká­­lok nem adhatnának meg neki különben. Ezen em­berek épen nem látják sérelmesnek a királyi rendhetet, míg más részről teljesen elkeseríti őket, midőn látják, hogy gyalázni törekszenek azon em­bert, kire ők büszkeséggel tekintenek. És végül itt van a jelenleg közönségesen „bal”-nak nevezett párt, mely nem igen erős ugyan a házban, de háta mögött az országban mindamel­lett tekintélyes tömeg áll, mely tartózkodva támo­gatja a premiert, feljajdul egyházi hajlamainak lát­tára, morog, hogy a kormány soha nem halad kel­lő erélylyel előre és gyanúsítja Gladstonet, hogy aristokratikus követői iránt közönynyel viseltetik. Ezeknek Pitt féle miniszterelnök tetszik, szigorú, hajthatlan és szilárd jellemmel inkább, mint Mel­bourne, avagy Palmerston-féle. A baloldaliak nem remélték, hogy Gladstone oly határozottan fog fel­lépni s így jelen fellépése egészen megszilárdította iránta, ingadozó lojalitásukat. Most pedig ellenei­nek vádjai még inkább meggyőzik őket róla, misze­rint bizalmatlanságuk a premierrel szemben alapta­lan volt, s hogy mindenesetre biztosak lehetnek főnökük iránt. Sőt mi több a toryk elkeseredése valóságos gyönyört szerez a balpártnak, mint a­melynek na­gyon is szívén fekszik a hadsereg reformjára vo­natkozó intézkedés, mely szerintük demokrata irá­nyú haladást jelent; ezek a liberálisoknál is inkább gyűlölik a lordok házát mint törvényhozó testü­letet, tartozott a sojsu is vőe­le, a­mi mellett rendesen sokkal kézzel foghatóbb és tárgyilagosabb adóval is kedveskednek. Az ilyenek aztán előzékeny atyai fogadtatásban részesülnek, hálakifejezések mel­lett, melyeknél ő szentsége a hozott péterfillére­­kért mondani szokott köszönetében soha nem fe­ledkezik meg méltóságáról. Azonban van egy körülmény, mely valóban képes ő­szentségét kihozni szokott phlegmájából. Állítják ugyanis, főleg az ultramontán orgániumok, hogy a Vatikánt az olasz kormány kémekkel árasz­totta el s e kémek értesítették a kormányt, hogy a pápa és a szentszék saját részéről szintén szer­vezett egy titkos kémtestületet, mely naponkint szétküldi ügynökeit Rómába s ez után az olasz kor­mány minden mozdulatáról értesül. E szerint tehát mind a kormány, mind a vatikán megtette a ma­gáét s trontra frontot adott. Szóval a kormány és a pápa nyilt ellensé­geskedésben élnek egymással; emez úgy tekinti az előbbit mint ellenségét, aki betolakodott oly területre, mely tulajdonát nem képezte és nem ké­pezheti, míg az előbbi jól tudja, hogy ez utóbbi minden erejét megfeszíti, miszerint szövetségesekre tehessen szert a különböző országok katholikus hí­vei között Viktor Emanuel kormánya ellen. Nem tudni gyanúból-e, vagy hogy a tényle­ges helyzetet illustrálja, a pápa a múlt napokban nyilatkozatával valóságos megütközést idézett elő tisztelgő hívei közt. A pápa ugyanis a Vatikán trónteremében miután különböző papok és bará­tokból álló küldöttséget fogadott volna, formális kihallgatást adott a korábbi pápai hadsereg tiszte­inek, kik nejök és leányaikkal jelentek meg hó­dolatukat kifejezni. Először Fiorletta ezredes tar­tott beszédet ő­szentsége előtt, majd egyik tiszt neje szónokolt, melynek végével a jelenvolt­ nők hangos tetszésnyilvánításban törtek ki. De ki ír­hatná le meglepetésöket, midőn a pápa felkelt s megköszönvén irányában kifejezett ragaszkodáso­kat, csalhatatlanságának teljes érzetében oda nyi­latkozott, miként sajnálja, de ki kell mondania, hogy közöttük egy kém lappang, egy oly ember a­ki meggyőződésüket nem követi, sőt egészen el­lenkező elveket vall, egy ember, aki rosz szándék­kal ment a Vatikánba. „Nem, nem, sz. atyánk, az lehetetlen!“ vágták képébe a bárgyú nők és leá­nyok ő csalhatatlanságának. Ezzel tovább tiltakoz­tak, zokogtak, és büszkén körül jártatva szemeket tekintgettek egymásra. Úgy hogy a jelenet a „Vo­ce della Verita“ czímű jezsuita orgánum állítása szerint tökéletesen emlékébe idézte a jelen voltak­nak Judás jelenlétét a tizenkét apostol között az utolsó vacsora alkalmával. „Nem akarom megnevezni az illetőt,“ mondá a pápa „noha jól ismerem. Én megáldom önöket mindnyájukat teljes szivemből, családjaikkal, s va­gyonukkal együtt és imádkozom azon szerencsét­lenért is, hogy megtérjen bűneiből és éljen.“ Azu­tán az említett lap szerint ő szentsége kegyesen mindenkit kéz és láb csókra bocsátott. Ezután azon további kívánságát is kifejezte a pápa, hogy ez esemény a vatikán falain kívül ne terjedjen tovább. Száz nőt azonban arra kérni fel, hogy vala­mely dolgot titokban tartson, valóban oly dolog, a­mely még egy pápával szemben is teljes lehe­tetlen. Annál inkább pedig, ha a pápa által emlí­tett kém maga is épen a gyöngéd nemhez tarto­zott, mint ez esetben, ahol utólagos konstatálás szerint az illető kém nem volt más, mint Diotalle­­vi asszony, ki mintegy nyolc­ év előtt oly kitűnő szerepet játszott a Fausti és Venauz elfogatásával összefüggő ügyben s ki most egyik pápai volt tiszt nejének adván ki magát szerzett bemenetet a Vatikánba. Talán emlékezni fognak még az olva­sók, hogy a mondott idő tájban Fausti, Antonelli megbízottja elfogatott azon gyanúra, hogy összeköt­tetésben áll az olasz kormánynyal , a nála talált iratokból az tűnt ki, hogy a közbenjáró közte és Flórencz közt Diotallevi asszony volt. A hivatalos lapból. Ő Felsége Haris Sándor pesti ügyvédnek a neki adományozott ugyanottani görög ki­rályi konsul állomásának elfogadását megengedni s ugyan­annak erre vonatkozó kinevezési okleveléhez a legfelsőbb exequaturt megadni méltóztatott. A pénzügyminister ugornyai Robits­ek Gyula do­hánybeváltó hivatali tisztet a mondott ministeriumhoz fogal­mazósegéddé, a gödöllői jószágigazgatóság kerületébe, Dittrich Lajos erdőmestert, erdő és vadászmesternek, és Scholtész Nándor erdőgyakornokot erdészeti számvevő­nek , a lippai igazgatóság kerületébe Trauer Gusztávot erdésznek, az ó­budai igazgatóság kerületébe pedig Balás Pál erdészt, számvivőnek és erdőrendezőnek, Rátz Gerá­­szim a fennállott m. k. központi sóüzleti igazgatóság iroda­­tisztjét , F­ü­r­e­y Sámuel p. v. igazg. gyakornokot, B­a­d­i­­n­y­i János és Dragon­eszky Dömjén fogalmazó gya­kornokokat, továbbá Bartsch Gusztáv, Jan­ovics Gyula, Juhászovics Endre, Mihályi Gábor és B­e­ő­­t­h­y Zsolt végzett jogászokat a mondott ministeriumba fo­galmazósegédekké nevezte ki. A soproni búza-keményitő-gyár részvény­társulatnak alapszabályai a kereskedelmi ministerium által a bemutatási záradékkal elláttattak. A kémrendszer a Vatikánban. A fenséges „fogoly“ életének — miként IX Pius szereti magát nevezni — a Vatikánban meg­vannak a maga melodramatikus eseményei, írja a „D. News“ római levelezője m. hó 25-éről. És ezek épen nem kellemetlenek a tiszteletreméltó főpapr­a nézve, aki mint tudjuk szeret szónoklatokat tartani s áldásokat osztogatni jobbra balra rendkívül ha­talmas, dalamos és gazdag hangjának legváltoza­tosabb hullámzásaiban. Erre az újabb időkben számtalan alkalom nyílt, néha ájtatos kivek kül­döttségei jelennek meg, majd idegenek, majd is­mét külföldi pápai uszályhordozók rokonszenvek XV. Lajos végre mindazáltal megunta ked­vesét s szemeit egy fiatal nőre vetette, kit Du Barry gróf fiával vétetett el s kit arra szánt, hogy majd sógornéja helyét elfoglalja. Du Barry versenytársnőjét arany árán rázta le nyakáról, mielőtt a királynak sikerült volna őt magához csa­tolnia s hogy Lajos hasonló szeszélyeit megelőzze, Pompadour példáját követve, a Szarvas-park igaz­­gatónéjává lett. Ezen átkozott tartózkodási hely erkölcsei néhány év óta nagy előrehaladást tettek. A szeralj odaliszkjai felügyelésével megbízott mat­rónák mind nagyezimü nemes hölgyek voltak, a kértiek pedig herczegek, grófok, őrgrófok avagy bárók s mindegyikük fel volt diszesitve a Sz. La­jos kereszttel. A szükséglet beszerzése is sokkal könnyebb volt, mert nem kellett, miként azelőtt, az ország mind a négy szögletét felkutatni. A nemes csalá­dik versenyeztek egymással, hogy leányaikat a királyi hárembe juttassák. Herczegek, grófok mar­­quisk ostromolták a rendőrfőnök előszobáit, hogy leányaik a Szarvas-parkba fölvétethessenek; a fo­lyamodók annyira számosak valának, miként Sar­­tines, Berryer utóda, kénytelen jön előlük elzár­kózni, s meghagyta, hogy ebbeli kérelmek rendes folyamodások alakjában, írásban adassanak be, miként azokat Du Barry elé terjeszthesse. Ezen folyamodások egyikét — mely a rend­őrség archívumában találtatott, — szóról szóra adjuk, hogy megítélhessük belőle, a sülyedés mily mély fokára jutott a franczia nemesség XV-ik La­jos alatt. „Rendőr igazgató ur­­ egy nemes férfinak, kinek nemessége négy évszázados s kinek ősei, úgy a férfiak mint nők mindig rendkívüli hódo­lattal viseltettek a király szentelt személye iránt, van egy leánya, a szépség és üdeség valóságos csodája. Vajon ezredesi minőségben tett harmincz­­négy évi katonai szolgálataim jutalmául sok lenne , remélhetnem, hogy ezen kedves, tizenöt éves gyermekem beléphet azon boldog házba, melyben azon fiatal leányok kegyeztetnek, kik hivatvák a mi dicsőséges uralkodónk égő szerelmében része­sülni ? Talán némi ellenvetés létezhetnék leányom előrehaladt kora miatt, azonban erősíthetem, mi­ként még olyan ártatlan, mint midőn a kersztvizre emelték, mit kétségbevonhatlanul bizonyítanak az idemellékelt belgyógyász­, sebészi stb bizonyítvány­ok. Egyébiránt, uram, nagyobb bizonyosság okáért ön is vizsgálat alá vetheti őt maga előtt, meggyőző­dendő róla, miként felséges királyunk mindazon kincset fel fogja benne találni, melyek számára tartják fenn. Élénk türelmetlenséggel fogom vár­­ni az ön válaszát, uram. Ha e válasz kedvező, ál­dást fog az hozni istentől egy nemes családra, mely ön iránt mindig hálás és vakon engedel­mes leend.“ Azon fiatal leányok és asszonyok közt, kik ily módon a feslett uralkodónak dobattak, azon kor emlékiratai csak azok neveit tartották fen, kikés némi feltűnést okoztak. D’Angerville például De Blatu kisasszonyt idézi, kit XV. Lajos megbí­zottjainak a Bou-Secours apáczazárda fejedelem­asszonya szolgáltatott ki, valamint e zárda más tizenkét növendékét is, kiknek egyike sem volt 11—12 évesnél több; hasonlókép idézi Richelieu tábornagy leányát, a hires d'Egmont grófnőt, ki fajtalanságai következtében huszonhároméves ko­rában halt meg. De Grandi kisasszonyt, ki a „tü­zes olasz nő,“ neve alatt ismeretes; miss Witist­­, De Malignan és De Romango kisasszonyokat és számos más nemes leányt; beszél egy fiatal creol nőről, St. Heléne asszonyságról, kit férje lakodal­­ma napján adott el a király számára; idézi Dela­­zure asszonyt, kit a király azért óhajtott lírni, mert nymphomaniában szenvedett; a kis De Lus­­saut; D’ Essignac őrgrófnét; de Sales bárónét, ki erővel ragadtatott el s vitetett a Szarvas-parkba ; ezen szerencsétlen asszony azután úgy fojtotta meg magát, hogy elnyelte saját haját. De Martinville asszonyságot; Chaulnes herczegnét; De Beaunoir asszonyságot, e szellemdús hölgyet, több színmű szerzőjét; De Villemaut asszonyt; Rochechouard herczegnét; De Landes grófnőt, ki crotomaniába esett azon aphrodisiacus italok és cantharides-cso­­koládék következtében, miket vele az uralkodó bevétetett. A színháznak igen sok hölgye részese volt a királyi orgiáknak. Tiercel­in kisasszony tizenegy éves korában lépett be a Szarvas-parkba s azt 14 éves korában hagyta el, évi 50,000 livrényi díjjal. Lescos kisasszony, a comedie italienne tagja még csak tiz éves volt, midőn a versaillesi zultánnak feláldoztatott. Lefévre kisasszony ha­sonló gyöngéd korában mocskoltatott be az ural­kodó ölelései által, valamint számos más szí­nésznő és tánczosnő. Azon személyek közül, kiket Páris lapoárjaiban szedtek össze, hogy általuk XV. Lajos eltompult érzékeit új életre ébresszék, idézik De Villé kisasszonyt, Páris legbecstelenebb kéjhölgyét, la Dervieuxt­ és la Bouviert; mindezen kéjhölgyek roppant ajándékokkal halmoztalak el, mert néhány perczig a feslett király karjai köz voltak ; többen közülök miliomosokká lettek ; m vak földbirtokokat, várkastélyokat, gyémántok ékszereket kaptak, s mindezt a népnek kell fizetnie. Terray, a pénzügyek főigazgatója, hiv rendszeréhez, minden évharmadban banqueroul mondott, hogy a kiadásokat a bevételekkel egye­súlyba hozhassa, megkétszerezé az adókat s a­­kat hozott be stb. Mindezáltal mindez nem is képes betölteni a király pazarlása által készíti feneketlen örvényt s XV. Lajost kicsapogásaiban sem volt képes megakadályoztatni, sem a nép új mora, sem a kincstár üressége, sem agg korán gyöngesége, mely már éreztetni kezdé magát, se a halál által tett figyelmeztetések, mely tivorny társait szeme láttára sújtotta le. Többek kö­zhauvelin őrgrófot, egyik legbizalmasabb czimb­ráját ivás közben szélhüdés érvén, XV. Laj megparancsolta, hogy vigyék el a hullát s foj­tatta korhelykedését. Végre bűnös élete büntetés magában a feslettségben lelte. I. Ferencznek egy ősének betegsége ölte meg, siettetve a kanya himlő által. A pénzügy nainistta kinevezte F­r­a­n­y­e­k Fer­e babati ispánt ó-budai számtartóvá és Szabó László ó-ba ellenőrködő írnokot ottani ellenőrré. Hírek. Pest, aug. 1. — A Ferencz-csatornát ma adta a kormány a konzortiumnak, melynek élén T altábornagy áll. Mint tudva van, e csatorna ret behozását és tovább építését az országgyűlés h­tározta el, s ennek eszközlése végett ment le .i Erre vonatkozólag ma délután a következő távi­tot kaptuk Zomborból: A bezdáni zsilipnél , d. e. 10 órakor adatott át a bácsi csatorna M­ehényi kamarai prefektus által Türr altábornai­nak. Minden állomáson lelkesedés, zene, tatai lövés és köszöntések. — A t­isz­a-uj­laki állandó híd m­­nyitásáról újabb leírást kaptunk, de mivel a korábban közöltünk erre vonatkozó értesítést,­­ csak a következőket említjük még meg: Múlt augusztus elején fogtak a híd építéséhez, mely Soós kincstári mérnök és Steiger F. építő mes­tek vezettek. Az építés költségei az állama 95,000 írtba kerültek, de ehez Ugocsa megye 10,0 napszámmal járult. Maga a híd­ egyszerű, de tec­nikailag jeles mű. Építésére tölgyfát használtak a vízben iiz, a két parton pedig egy - egy bon áll. — A zenészeti ösztöndijak kioszt nagyon rosz hatást szült zenészeti körökben. E szőr igen eredménytelennek tartják, hogy neki száz forintot öt—hat részre osztanak s igy vél képen senkin sem segítenek és az ügynek s használnak. Vagy fordítson segélyezésre a k­iány annyit és úgy, hogy várhassa is az ör­ményt, vagy hagyja pénzesebb időkre a segély­zést. Másodszor visszatetszést keltett a segélyez­­ők megválasztása, kik közül az egyik igen g­dag, a másik pedig már negyedik évben,­ez nyugdíjszerűleg részesül ösztöndijban. Holnap ré­letesben is szólunk ez ügyről. — A brünni tornaünnepélyre­­ hívták a pesti tornaegyletetet is. Hanem ez vi­szautasitotta az einladungot s nem vett részt a s­­as demonstrációban. Pozsony, Sopron, N.­Sze­bat azonban sietett az „első osztrák-német ün­pélyre“ kirukkolni. Nem irigyeljük mulatságát. — Ismét egy pap lépett ki az e. házi kötelékből. Ez Névy László, a piemont rend tagja, ki a Kisfaludy-Társaságnál közeli nyerte el a tragédia elméletére kitűzött pályádi. Ezek oly jelek, melyeket nem lehet figyelmen tül hagyni. — Izsó Miklós már elkészítette N­.­­­kóczy Ferencz és Zrínyi Ilona mellszobor-mint melyeket a kormány rendelt meg a muzeum szére. Most a közoktatási miniszternél vannak ar szemlélés végett. Reméljük, hogy márványból készülve nem sokára illő helyen a múzeumban látni fogjuk. — A balatoni „Gizella“ vizrebocsát, és fölszentelése tegnap, jul. 31-én történt meg Füreden nagy viharban. A keresztanya Ráth I­rolyné urhölgy volt. Elszavalták Jókainak ez­galomra irt költeményét is, azután pedig lakó volt. A Balatonnak tehát van második gőzöse — A karlovitzi szerb congress elhatározta, hogy aug. 8-án megválasztja a pa­­rchát. E határozatból az látszik, hogy a Mileti párt, mely a választást eddig ellenezte, gyöng félben van. — A miniszterelnök ma már ele­zett vacatióra terebesi jószágára. — M­e g h i­v a R­ák­ó­c­zy Ferenczn nyegzöjére. A lőcsei evang. konvent ira közt őriztetik Grosnovicser Mátyás „Leveles kei­ve,“ mely 1661—1671 közti időkből tartani feljegyzéseket. Ebben van a következő megh. is : „Istennek ez iránt való rendeléséhez s a­­­zönséges Római Anyai Szentegyháznak szokott irásához mindkét részről való akarattjok megegy vén, alkalmaztatta életének folyását az én eh szülöttem szerelmes fiam Rákóczy Ferencz,­­­délynek választott fejedelme. Magyarország rész­nek ura és székelyek ispánya kívánván azzal hogy nagy emlékezetű édes eleinek egyetlene maradékja­s­ága lévén következendő hosszú idő­re jó emlékezetöket s nemzeteket isten áldását az házasságbeli kötelességek által terjeszsze,­­ nézve anyai javallásomból jegyzette el magánál méltóságos és nagyságos gróf Zrínyi Péter horv­országi Bán ur szerelmes hajadon leányát , Zrínyi Ilona asszonyt. Mely lakodalmi solenti­­nak ez jövendő márcziusnak első napját Ziro kastélyomban Makovicza vára alatt rendeltem m­­enni, meghitt Bán ur s a több jóakaró Atyám s tetzésekből. Minek okáért, hogy annál böcsüle­sebben legyen kegyelmedet édes Bátyám mn A svajezi Sz.-Bernárdhegye, Zürich, julius 27. A hires Sz. Bernárdhegye fekszik Svajcz- Olaszhon között. E nevezet alatt különben éri azon ősrégi szorost, mely hegységeken kereszt vezet, s egyike az alpok legrégibb átjárásaina Az ut mintegy 21 óra hosszú, mely itt két orsz út között viszen a svájczi és olasz hegyoldal. Az év különböző szakaiban ezer megyei utazó vonul itt át, bár az utazás csak szép tisz nyári napon veszély nélküli, téli hónapokban rett netes az átkelésre gondolni is. Az utazó majd el­háborgó űrbe veszhet, majd a hó­görgeteg teli el, majd a vihar lepi meg annyira, hogy utat, ny­mot tévesztve végre a borzasztó vadonban lank­oás és éhségtől gyötörten vész el, majd egy s­­átságos dermesztő álom nyomja el, melyből élet nem ébred többé. A st. Bernard hegye egy komor kinéző hegyhát. Itt a legforróbb nyári napokon is a­z­este jéggé fagy. Alig van az egész éven át tíz bar és szélvésznélküli verőfényes napja. A mell nyáron 160 alig haladja meg. Míg ellenben a­­ kilencz hónapig tart elbontva mindent. S a hidi

Next