Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)

1871-08-02 / 314. szám

Előfizetési, árak Egész évre ! 20 frfc. — kr. Évnegyedre . I 5 frt. — kr. Félévre . 10 . — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ ügyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamditok Légrády test­vérek h­odoljdton (nádor-utcza e. sz.) intézendők Hirdetési díjak: Tizhasábos petit sor egyszeri | A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában) Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest két­ sas utcza 14. sz. all intézendők. 314. szám. Szerda, augusztus 2. 1871. HL évfolyam. 1111 ■ ifi*H«rTi«|i| I »ni-jjjggggBggg—i_i—u_Ll. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre.......................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Sas Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százaléka könyvárusi úton történő meg­­rendelésük után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. Pest, aug. 1. Az ellenzék szervezkedésére vonatko­zólag, mely egy pár megyében már megin­dult, a jobboldali lapok nem mulasztják el megtenni megjegyzéseiket. Nem rég a Reform, ma pedig az U. Lloyd kel ki a szervezkedés ellen. Hogy a jobboldalnak nincs ínyére, ha az ellenzék mozog, az nagyon természetes, s talán figyelemre sem mél­tatnék feljajdulásaikat, ha támadásaikat oly gyarló, de egyszersmind boszantó in­dokolásokkal nem kisérnék, mint például ma az U. Lloyd is teszi. Kárhoztatja az ellenzéknek győzelemre való törekvését, mert úgymond a personal unió és Magyarország önállóságának ideje még nem érkezett el. Világos, hogy a jobboldali lapok sze­rint nem érkezett el s nem is fog elérkezni soha. De hadd mondjunk el erre egy rö­vid történetet, mely épen szemeink előtt folyt le. Anélkül, hogy a cseh és magyar kö­vetelések között párhuzamot vonni, vagy azokat egymáshoz hasonlítani akarnék , csak mint egyszerű példát hozzuk fel, hogy a cseh nemzet követelései, midőn három év előtt a kiegyezkedés után először fel­hangzottak, a rövid látók által őrjöngések­nek neveztettek s éveken keresztül nem hallottunk egyebet, mint azt, hogy e kö­vetelések teljesítése lehetetlen. A cseh nemzet azonban ismervén kö­veteléseinek jogosságát, a sok vak­lárma daczára sem hagyott fel azokkal, s íme, ma már ott vagyunk, hogy egyik szép reggelen csak arra ébredünk fel, miszerint a cseh nemzet követelései teljesítvék, melyeket a pályák és rövid­látók nem ré­gen még „őrjöngésnek“ és „teljesíthetlen“ követeléseknek czímeztek el. Amely nemzet jogaihoz szilárdan és állhatatosan ragaszkodik, az a nemzet előbb vagy utóbb, de okvetetten kivívja jogainak győzelmét. Csehországban is volt párt, és pedig ott is az a párt képezte a majoritást, mely folytonosan az opportunitásra hivat­kozva, az „észszerűség“ politikáját hangoz­­tatta, és intette az ellenzéket, hogy köve­­elései teljesítésére az idő még nem érke­zett el. Az ellenzékben azonban több volt a hazafiság és a jogok győzelmében vetett uralom, semhogy ez opportunusok „észszerű“ politikájára hallgatott volna, mert tudta, hogy ha ezekre lesz az ország sorsa bízva, ezek szerint sohasem fog elérkezni az iő a nemzet követeléseinek teljesítésére. Ha a nemzet megnyugs­zik vala­mely állapotban, mely jogainak, nemzeti lé­elének , önállóságának meg nem felel , anem megnyugszik csak azért, mert az illanatnyi enyhülést ad, az a nemzet alig már el van veszve. Az a nemzet zen­­ei viszonyok között nehezen fogja megta­­rtni az időt, mely szerinte alkal­mas­olna teljes jogainak és szabadságának ki­­irására. A gyávák és haszonlesők roppant­ömege, mely a létező állapot puha kénye­it eszi, sohasem fogja elérkezettnek ártani az időt a rendszer megváltoztatására, ezt a rendszer megváltoztatásában veszt­­eztetve látja hivatalát és kenyerét. Ebből okulhatunk mi is. Léha ámítás az, mely azt hirdeti, hogy nemzeti akarat nem juthat érvény­­. Aki ezt állítja, annak tagadni kell azt hogy nálunk alkotmányos élet van. Vagy mi az alkotmányos élet, ha nem nemzeti akarat békés uton való érvénye­lése. És ki fogja azt megmondani, hogy Ma­­azország önállóságának kivívására az idő már elérkezett? Az uralkodó hatalom ? ettől várjuk, ki az alapot, melyen áll, melyet saját meg­­letésére teremtett, maga alól ellökje ? A­mely pillanatban azt mondja a nem­­, akarom az ország teljes önállóságát, pan a pillanatban elérkezett az idő Páris, júl. 28. (Saját levelezőnktől.) Elmegy. Nem megy. De biz elmegy. Már el is ment. Ki ? Jules Favre a külügyminisztériumból. Végtére hát! Szerencsés utat! íme röviden a la­pok kivonata. Broglie Párisba rándult Londonból. Azonban míg Favrenek utódot keres Thiers, nem fog senki sem czimzetesen is kineveztetni. Thiers fogja vé­gezni az aláírásokat s az expedícióval Goulard a brüsselli tejhatalmú alkudozó van megbízva. A baloldal mai Gambetta­s Blanc által szer­vezett nagy értekezletén aligha Favre részt nem fog venni, legalább várják. A pénzügyminiszterek bölcsesége ismeretes , midőn nagy műveletekről van szó mindegyik újabb adóval vagy kölcsönnel áll elő. A kölcsön megköt­tetett, most az adókon a sor. Szeretnék olyan pénzügyért látni, ki nagy terveket adó­felemelés nélkül valósítana. Ilyen nincs. Jelenleg a franczia leleményesség új adó­nemeken töri a fejét s nem hiányzanak a pénzügyi Besze Jánosok. Azonban most komoly férfiról van szó, Wo­­lowskyról és a szabadkereskedés barátjairól. Wo­­lowsky a gyűlés elejébe új tervvel lépett a múlt levelemben ismertetett helyett. Azt tudjuk, hogy Pouyer-Quertier a nyersanyagot kívánja megadóz­tatni vám útján, a szabad kereskedők a gyárt­mányt, az ipar árát. A szabad kereskedők tervé­nek gyönge oldala tervezett adójuk beszedési mó­dozata volt. Az új terv szerint 2%-ot fizetne az iparos a nyers­anyag megvételekor és 3 % - ot a vevő, mi­dőn az iparos mint feldolgozott árut eladja. Előny az, hogy ha a gyártás folyamán értékét veszítené a nyers­anyag, az iparos nem károsulna csak 2%­­ig. Beszednék pedig bélyeg útján. Ugyanis a ke­reskedők törvény szerint köteleznék öt évig köny­veiket megtartani s a bélyeg a kereskedelmi köny­vek illető helyeire jönne. Az ellenőrzés is kevésbe kerülne, mivel a kereskedők majd mindig ki lévén téve, hogy peréikben könyveikre lesznek kényte­lenek hivatkozni, a bélyeg használata alól nem bújhatnának ki, s a gyanúsokat pedig igen cse­kély személyiségből álló hivatallal lehet figyelem­mel kísérni. Wolowski ezt Angliából veszi, hol, bár nem ily kifejlett mértékben létezik. A terv előbb élénk ellenzésre talált, de ké­sőbb megmagyaráztatván Wolowski által, többség­gel elfogadtatott, elhatároztatott annak indokolás­sal való benyújtása a költségvetés bizottságának. Casimir-Pét­er Lajos-Fülöp első minisztere ugyan e bizottsághoz benyújtotta a jövedelmi adóra vonatkozó tervét. A bankár vejének Thiersnek tudjuk nincs ínyére mindez, hanem végtére is fel kell hagynia azon makacssággal, melylyel Diderot régi szobakabátjához ragaszkodott, mert unalmas örökké hallani az ódát: „Az öreg kabáthoz,a me­lyet Beranger oly kedvesen irt és Szász Károly oly szépen fordított le. Páris élelmezésének szeptemberi bevásárlá­sairól a ház elé került előterjesztés roppant vissza­éléseket leplez le. Kik a hibások ? Mint rendesen, ismeretlen apróságok s a nagyok tiszták. Hanem Magnin mégis annyira compromittáltatva érzi mi­niszterségét, hogy hír szerint képviselőségéről is lemondott. A választásokkal épen semmi zajt sem csi­nálnak, mintha nem is két nap múlva kellene 49 tanácsnokot választani. Az önkormányzati intézmé­nyek csupán szabad levegőben virágzanak, míg a zsarnokság alatt, mert nem mozoghatnak, csak tengődnek. S még­sem akarják megszüntetni az ostromállapotot, a vérbíróságok befejezett munká­latáig. Szép terminus, mikor még meg sem kez­dették munkálataikat. A külföldi követtségek mint hallatszik elége­detlenségüket fejezték ki ezen késedelem miatt, mert alattvalóik e miatt már­is túlságosan szen­vedtek. Üres formalitások mindezek, ideje volna már komolyan lépni fel, s az idegenek bíróság elé szólítását első­sorban követelni. Egy bon mot kering. Gambettát valaki figyel­­mezteti, hogy Trochura vigyázzon, mert akkor tá­madja meg őt, mikor nem is gondolja. Nem félek Trochutól — felelt Gambetta — kitörései nem szoktak sikerülni.“ E pillanatban hozza egy barátom az új Favre­­indulót, mely a Marseillaise utánzása: Aux larmes, citoyens, Rendez vos munitions Payons, payons, que les Prussiens Empochent nos millions. U. G. nevelni nem lehet. Nekünk egy országos magyar kereskedelmi akadémia kell. Nemzetünknek épen azt vetik szemére leginkább, — és pedig jogosan — hogy nem adja magát a kereskedelmi térre. A kormánytól már meg lehetett volna várni, hogy négy évi uralkodása alatt felállítsa a magyar kereskedelmi akadémiát, és így mó­dot és alkalmat nyújtson ifjainknak a ke­reskedelmi pályára való kiképeztethetésre. A kormány nem csak hogy mindeddig halogatta a kereskedelmi aka­démia felállí­tását, sőt mint a szárnyaló hír beszéli, a kormány most e kérdésnek olyképeni meg­oldását vette czélba, melynél czélszerűtle­­nebbet, károsabbat hazánk­­érdekeire nézve képzelni sem lehet. A kormány szándéka ugyanis fusionálni a jelenleg fenálló német magán kereskedelmi akadémiával. A kor­mány szándéka nem állítani fel új, magyar kereskedelmi akadémiát, hanem 50 ezer forint évi subventiót adni a német ke­reskedelmi akadémiának azon feltétellel, hogy az akadémia jelenlegi osztályait még két felsőbb osztálylyal szaporítsa. Az akadémia ügyeit intéző bizottság, melynek tagjai köztudomás szerint a legdühö­sebb germanisátorok a fővárosban, ezu­tán is meghagyatnék, sőt e bizottság kan­­didálási joggal bírna a tanárokat illetőleg még az állam-subventió mellett is. Lehetetlennek tartjuk e hit valósulá­­sát, daczára annak, hogy több oldalról egész határozottsággal beszélik, miszerint egyik — a magyar ügygyel nem sokat tö­rődő — osztálytanácsos már be is fejezte az alkudozásokat s elkészítette a tervet, hogy ezt helybehagyás végett a miniszté­rium elé terjeszsze. Mi semmi szin alatt sem engedhetjük meg, hogy az állam egy magán német in­tézetet subventionáljon s az ország egy ön­álló magyar kereskedelmi tanintézet felállí­tásától elütettessék. Nekünk egy ily tanin­tézet felállítására égető szükségünk van, s annak felállítását követeljük is mielőbb. A minisztériumot figyelmeztetjük tehát, hogy rész­informatiók által magát tévútra vezettetni ne engedje. Annyi bizonyos, hogy tévútra akarják vezetni. A jelenlegi pesti kereskedelmi akadémiát, melyben a taná­rok legnagyobb része magyarul nem is tud, melyben­­a tantárgyak németül adatnak elő, mely felett egy oly bizottság őrködik, mely egyenesen kimondva, ellenséges indulattal viseltetik minden iránt, ami magyar: ily akadémiát a magyar állam pénztárából subventionálni, egy volna a hazaárulással. Csávolszky Lajos: ez önállóság kivívására. A nemzetnek önnön magának kell jólétét, boldogságát megte­remteni, s nem holmi esélyektől várni an­nak megszerzését. Azért csak hévvel és ingadozás nélkül folytassa az ellenzék szervezkedését, s legyen egyszer s mindenkorra arról meggyőződve a nemzet, hogy ha a választásoknál sikerült győzelemre vinni az ellenzék elveit az or­szágban,­­ ez elvek diadalára akkorára megérkezik az idő már másutt is. XX. Pest, aug. 1. A fővárosban darab idő óta oly hír kering, mely a legkellemetlenebbül érinti a kedélyeket, s mely ha valósulna, a magyar kereskedelem oly régen óhajtott felvirágzá­sát beláthatlan hosszú időre ismét lehetet­lenné tenné. A magyar kormány már régebben fog­lalkozik a tervvel: Pesten egy magyar ke­reskedelmi akadémiát állítani föl. Hazánk érdekeit egyik legérzékenyeb­ben sértő mulasztás, hogy e terv még mind­ekkoráig nem létesült. Az a magán keres­kedelmi akadémia, mely most Pesten létezik, tetőtől talpig német, idegen minden izében. Ebben az intézetben magyar kereskedőket . A „M. Ujság“-ban Irányi folytatja és befejezi cziki­ sorozatát a h­o­rv­á­t k­é­r­d­és­be­n. Annyit úgymond tudunk, hogy a többségre jutott nemzeti párt az 1868-as unió törvény revi­­sióját kívánja. Irányi a revisiót elvileg nem el­lenzi , csak az a kérdés, hogy micsoda módosítá­sokat fognak indítványozni a horvátok. Ha pl. azt fogják kívánni, — mint a­hogy egyesek va­lóban teszik, — hogy a belszükségeikre való költ­ség ne közösen, illetőleg a kötésben állapittassék meg s a közös kincstárból — a­melybe minden jövedelem foly — szolgáltassék ki nekik, hanem megfordítva, az ország összes jövedelme a horvát pénztárba folyjék s a közös szükségre megkíván­ható összeg abból­ küldessék Budára, a többi pe­dig akármennyi legyen is, a társország rendelke­zésére álljon. Irányi saját részéről ebben szívesen meg­nyugszik. A horvátok lássák, ha úgy jobban bol­dogulnak-e, s ha nem inkább kárukra válik-e ezen módozat. Mi úgy is azt tartjuk s a számok nekünk adnak igazat, — úgymond — hogy a mostani egyesség mellett Magyarország többet ad a testvér nemzetnek, mint a mennyit kap tőle; ha ők máskép vélekednek, vagy ha mindamellett, hogy tudják, hogy anyagilag roszabbul járnak, csupán az önkormányzat elvénél fogva maguk akarják jövedelmüket kezelni, ugyan mi ellenve­tést tehetnénk ez ellen mi, a­kik valamint eddig nem nyerekedtünk rajtuk, ezután sem akarunk nyerek­edn­i. Czikkét aztán következőleg fejezi be Irányi: Én­ tehát — hogy befejezésül pár szóba fog­laljam nézeteimet — a revistót elvileg nem ellen­zem. Csak arra kérem horvát atyánkfiait, ne te­gyék sem a 68-ki egyezmény netaláni tökéletlen­sége, sem a ministerium hibáiért magát a magyar nemzetet felelőssé, hanem legyenek meggyőződve, hogy Magyarország Horvát-Slavonország szabad­ságát korlátolni nem akarja, s­­anyagi felvirágoz­tatását is őszintén óhajtja. Engedjék csillapulni szíveikben az ingerültséget, s terjesszék elő kivo­­nataikat higgadt fővel és a kölcsönös érdeket szem előtt tartva. Viszálkodásunk valamint a múltban, úgy a jelenben is sem ő nekik, sem ne­künk nem válnék javunkra, abból csak egy har­madik húzna — bár ez is múlékony — hasznot. A franczia decentralisatió kérdéséhez. A „Journal de Débats“ következőleg nyilat­kozik az új departementális törvény fölől. A departementális törvény második és har­madik olvasása közt egy szót kívánunk mondani e törvény fölött. Egyenlően szabadelvű emberek, és a közjónak egyenlő barátai különböző nézeteket vallhatnak e tárgyról: a különböző szavazások, melyekre alkalmat adott, összevegyítettek minden pártot és most is a befejezett vita után fenma­­radt a bizonytalanság és nyugtalanság az elmék nagy tömegében és talán azok elméjében is, kik megszavazták a törvényt. Ha egyszerűen az lett volna a kérdés, meg­­bővíteni a departementi tanácsok illetékessége kö­rét, üléseik számát és tartamát, a vélemények megegyeztek volna, és létrejön oly czélszerű re­form, mely idővel a többieket is maga után vonja; így ez intézményt a maga természetes fejlődésére bíztak volna; e helyett átalakították a departemen­tális tanácsokat, a­nélkül, hogy sejthetnék, mit fog ez új alakzat létrehozni, de zilált viszonyok közt kísérletet tenni kalandoros vállalat. A decentralisátorok különös előszeretettel vi­seltetnek az állandó bizottság eszméje iránt. De be kell vallaniok, hogy megteremtve e bizottságot feláldozták egy jó közigazgatás feltételeit. Átalá­­nosan elfogadott igazság, hogy bizottságok kitűnően tudnak tanácskozni, de nem alkalmasak a köz­­igazgatásra. A bizottság összes tagjai vagy felosz­tás nélkül kezelik az ügyeket, s akkor cselekvés helyett beszédben telik el az idő és hiányzik a végrehajtásra szükséges akarategység, vagy fel­osztják a teendőket és akkor mindegyik tag ellen­őrzés nélkül a departement ura lesz. Félni lehet attól, hogy a szervit, a­mint a beszéd vagy a cse­lekvés felé hajlanak, vagy kis tanácsot fognak ké­pezni, vagy hét praefetet nyerünk egy helyett. Továbbá egy bizottság, mely hivatva van egyedül végezni a reá ruházott feladatot, kényszerítve lesz előbb utóbb valamit tenni is; de ha a prae­fetet rendeljük segítségül melléje, ha intjük a bi­zottságot, hogy a praefetet ellenőrizze és tudat­juk a praefettel, hogy a bizottság ellenében lett alkotva, de azért mégis a békés együttműködést követeljük tőlük, nem tételezünk-e fel sokat az emberi természet türelmességéről ? A törvény meglehet csak a belviszályt szervezte a közigazga­tás kebelében s a legjobb mit remélhetünk, hogy a két szembenálló hatalom egyike meg fogja semmi­síteni a másikat. Mindenesetre a praefetnek több baja lesz az állandó bizottsággal mint egy depar­­tementtel, és a departement nagyon szerencsés lesz, ha a bizottságnak arra is lesz ideje, hogy ügyeivel foglalkozzék, de kárpótlásul élvezni fogja a közigazgatási pörlekedések látványát. Egy második újítás foglaltatik a törvény 51- dik czikkelyében, mely így hangzik: „A departe­mentális tanács kifejezheti kivonatait a közgazdá­szat és országos közigazgatás kérdéseire vonat­kozólag. Politikai kérdések megvitatása el van tiltva.“ A közvélemény, és a departementális ta­nácsok felvilágosítása végett szükséges volna sza­batossággal megállapítani a határvonalt országos közigazgatásra és politikára vonatkozó kívonatok között, mert sokan nem fogják fel e különbséget és félni lehet, hogy a departementális tanácsok politikai kívánatokat fognak kifejezni, azon his­­zemben, hogy csak az országos közigazgatásról van szó. Molin, a nemzetgyűlés bizottságának elnöke azon véleményben volt, hogy a mairek kinevezési módjának kérdése, bár az országos közigazgatás­hoz tartozik, határozottan politikai szempontok alá esik. Látjuk tehát, hogy nehéz lesz az illetékes­ségi kör túllépését bebizonyítani, ha a departe­mentális tanácsok politikai ügyeket fognak meg­vitatni. És nem lesznek-e ily vitákra hajlandók ? A törvény egy rendelkezése a nyilvánosságot álla­pítja meg a tanácsok üléseire nézve. Azon veszély­re, hogy illiberál­oknak fogunk látszani, kimond­juk, miszerint inkább kívántuk volna a nyilvános­ság hiányát. Hogy jól végezzünk valamely ügyet, szükséges, hogy csak azt magát tekintsük és új néppontok felmerülésének esetében véleményünket is megváltoztathassuk, mi azonban a közvélemény előtt nagyon nehézzé válik. A nyilvánosság meg­változtatja továbbá a tanácskozás hangját, a szen­vedélyek uralkodnak majd a kedélyek fölött és a politika felé fogják terelni az elméket. A gyűlé­sek mint a nemzetgyűlésben vagy hasznosak, de minden érdek nélküliek lesznek, vagy drámai je­lenetekben fognak bővelkedni a gyakorlati tevé­kenység nagy károsodásával. Az új törvény által a nemzetgyűlés vidéki parlamenteket teremt és a decentralisatiót tovább terjeszti, mint azt képzeli, sőt önmagát decentra­­lisálja. Külföldi szemle, Pest, aug. 1. A versaillesi politikai köröket ez idő sze­rint első helyen a miniszteriális válsá­gok foglalkoztatják. Mindenek előtt Jules Favre állása már régebb idő óta végkép tarthatlanná volt téve; mind a szélső­jobb, mind a szélső baloldal ellenséges hangulatot táplált irányában, sőt a sza­badelvű, konservatív és mérsékelt republikánus kö­rökben is elpalástolhatlan visszatetszés kapott láb­ra az egykor annyira ünnepelt ellenzéki férfiúval szemben, kinek fő hibája abban fekszik, hogy a háború alatt s a békekötés kritikus pillanatában magára vállalta a felelősséget mások hibáiért és vétkeiért. A Débats hatályosan, habár némi kímé­lettel támadja meg Jules Favret, sőt maga a Sicele sem igen sajnálná visszalépését, ha vele együtt mások is, nevezetesen Pouyet-Quertier, búcsút ven­nének a kormánytól. A franczia diplomati­­ai világ annyival inkább örülne a külügyér visz­­szalépésének, mivel állítólag az ő kezdeményezé­sére törültettek el egyes másodrendű diplomatiai állomások s ezen kívül nyolcz elsőrendű, tizenkét másodrendű és tizenhat harmadrendű követségi titkári állomás fog beszüntetni. Ehez járulnak még némely kényes családi ügyek, melyeket kisebb na­gyobb elkeseredéssel igyekeznek Favre politikai állása ellen kizsákmányolni; mindebből látható hogy Favre maga sem érezhet valami nagy vágyat, ily terhes és kinteljes állomást továbbra is meg­tartani. A fehér és háromszinü legiti­misták közt még mindig nagy élénkséggel fo­­lyik a harcz­V. Henrik trónjáért s az urak a kö­zönség mulattatására a legépületesebb dolgokat ve­tik egymás szeme közé. A Gaz. de France az Uniont „absolutistá”-nak nevezi, és ez azt vála­szolja, hogy Janicot úr, az eddig oly istenfélő és legitimista Gaz. de France főmatadorja „revolutio­­narius.“ Az ország jólétével és szerencsétlenségé­vel legkevésbé sem törődnek eme „conservativ“ lapok s egyedül azon zászló szine érdekli őket, melyet Chambord gróf kezében tart. Az olasz lapok még folyvást a franczia nemzetgyűlésnek a római kérdésben hallatott sza­vazatával foglalkoznak. A Gaz­ d’Italia éberségre inti az olaszokat. „A versaillesi kormány által ho­zott határozat, úgymond, reánk nézve rendkívül fontos s mindenek fölött figyelmeztet bennünket az abból származható veszélyekre.“ A Tempo szerint Olaszországnak okvetlenül okos külügyérre van szüksége, ki képes legyen a birodalom tekintélyét kifelé fentartani. „Oh, ha legalább egy tizenhet­ted Bismarckunk lehetne!“ kiált fel az említett lap. A franczia-német bizottság, mely Goulard leendő franczia külügyérrel együtt Frank­furtban ülésez, hogy a békeszerződés némely má­sodrendű intézkedéseire nézve végleges megálla­podásra jusson, legújabban a Francziaország s Elsais és Lotharingia tartományok közt fenforgó kereskedelem-politikai, kereskedelmi és iparviszo­nyok rendezésére is kiterjesztette tárgyalásait. Az ez irányban történendő megállapodások azonban hihetőleg csak ideiglenesek maradnak. Úgy lát­szik egyszersmind, hogy inkább enquête útján akar­ják e fontos érdekeket eldönteni, mivel mind a be­­keblezett departementokból, mind a franczia ha­tárvidékekről naponkint hivatnak meg Frankfurtba szakértő férfiak, hogy az ottani diplomatákkal ér­tekezésbe bocsátkozzanak. Néhány nap óta az el­­sassi főposta igazgató is ott van, hogy a két tar­tomány postaügyeit rendeztesse. A tegnapelőtti elsa­s­s­i közsé­gi vá­lasztások eredményéről még ez ideig nem tu­dunk részleteket. A német kormány mindent meg­tett, hogy e választások a politikai tértől távol maradjanak s egyszersmind őrizkedett nyomást gyakorolni a választókra. „A kormány, írja a strassburgi hiv. német hírlap, ez alkalommal nem rokonszenvek és német-franczia érzelmek nyilvá­­nulását, de igenis a helyzet helyes felfogását vár­ta. E nélkül lehetetlen volna a kormányra nézve jóakaró és szabadelvű szándékait a tartományok közintézményeinek további fejlődésére megvalósí­tania. Li­v­e­rp­o­ol­ba­n i­s­m­é­t fegyvereket foglaltak le, melyek hihetőleg Izland számára voltak megrendelve. A rendőrség figyelmeztetett, hogy Birminghamből több láda puska érkezett meg. Az, kihez a küldemény czimezve volt, ész­­revevén a rendőrség lesben állását, nem jelenke­­zett s igy a ládák feltöretvén, bennök Sniederféle fegyverek találtattak, ami annál nagyobb feltűnést okozott, mivel néhány nappal előbb ugyancsak Li­verpoolban egy puszta kerített telekre tette valaki a rendőrséget figyelmessé, mint ahol éjeli órákban gyanús sürgés forgás észlelhető, ehez képest egy rendőr becsúszott a mondott telekre s ott több ugyanily szerkezetű fegyvereket talált, mire azon­ban társaival lefoglalás végett visszatért, egyet­len puska sem volt többé látható s csak nagy ku­­tatásra a közeli csatornában akadtak reájok. A lengyel e­migránsok visszaté­résére vonatkozólag az orosz hivatalos lap a következő czári rendeletet közli: „A lengyelor­szági s az északnyugati és délnyugati orosz tar­­tományokbeli születésű emigránsok, kik kijelen­tették, miszerint Oroszországba visszatérni szándé­koznak, azon rendeletek szerint fogadandók, me­lyek ez irányban az 1830 évi forradalom után ki­­bocsáttattak és pedig oly módon, hogy az említett tartományokban született minden egyén, ki az or­szágot felhatalmazás nélkül hagyta el, visszatéré­sével az illetékes törvényszék részéről bírói vizs­gálat alá vétessék, a hozott ítéletek a czár elé terjesztessenek, ki a vádlottak fölött önmaga ha­tároz.“ A kubai lázadás még most sem ért vé­gett. A múlt hé­t­en Quesada Raphael felkelő tá­bornok kétszász önkéntessel ütközetbe bocsátko­zott a spanyolokkal, a diadal azonban ez uttóbbi­­aké lön; a felkelők igen sokat vesztettek, azon­ban a spanyolok is jelentékeny veszteséget valla­nak be. Osorio felkelő­­k Nuevitasban felakaszta­tott, Cavada­­k pedig agyonlövetett­ A párisi lapokból. — Jul. 29. — Jules Favre végre rábírta Thierst, írja a „Frangais", hogy lemondását elfogadja. A végre­hajtó hatalom feje most tehát személyesen fogja vezetni Németországgal a további alkudozásokat, mely elhatározás nem a legjobb vért csinálta a nemzetgyűlésben, a­mennyiben a személyes hata­lomra emlékeztet inkább, mint a parlamentáris kor­­mányformára. A hadsereg újjá­szervezésének tanulmányozására kiküldött négy albizottság, me­lyek egymástól külön­válva tanácskoztak, az „Avenir militaire“ szerint befejezte előleges mun­kálatait, s erre közös ülést tartottak azon alap­elvek megállapítása végett, melyekre az új had­ügyi törvényt fektetni kívánják s a melyeket még a szünidők előtt a nemzetgyűlés elé szándékoznak terjeszteni. A tanácskozmányok tárgyát képező főbb

Next