Ellenőr, 1871. szeptember (3. évfolyam, 339-363. szám)

1871-09-19 / 353. szám

Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre . I 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A­ lapot illető reklam­átió a Légrády testvérek Irodájába (nádor-utcza e. 7r.) intézendők. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tőr egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. 1 Bélyegdij minden beigtatásárt 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády test­vérek irodájában). A* előfizetási pénzek helyben és vidékről Pert, két-sas utcza 14. is. Az intézendők. 353. szám. Kedd, szeptember 19. 1871. III. évfolyam. va­ sas „Ellenőr“ ára egy évre . . . . 20 forint — kr. félévre...........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza At. Ellen­or kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Sisflík­­ék a ktinyi iiritui után történít m­eg remidéi, a­­ilán az „Ellentír“ részéről nem irdatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által.. Nézetik a bankügy és valuta rendezéséről. II. 6-or. A jegybank-ügy rendezésének tár­gyában elintézendő tárgyak között első helyet foglal el a bank­ügy szilárd alapra fektetésének egyik fő feltétele: a valuta helyreállítása, s e végett a közös függő adósságnak a birodalmi tanácsban képviselt országok törvényhozásával egyetértőleg esz­­közlendő rendezése. A függő adósság, melynek fedezéséhez a magyar korona országai hozzájárulni tartoznak, 312 millió forintban van törvény és kölcsönös egyesség által megállapítva. Ezen összeg tehát az, a­melynek be­váltásáról, illetőleg az 1868. XV. t. sz. szavai szerint megállapításáról (Fundk­ung) a magyar állam részéről gondoskodni kell; mert az állam-jegyek azon többletére nézve, mely azoknak az osztrák sóbányákba beke­belezett 100 millió frtnyi zálog-jegyekkeli összefüggéséből időnként eredhet, s a függő állam­adósság ellenőrzésére kiküldött orszá­gos bizottság f. é. szeptember 2-ról kelt jelentése szerint már 48.578,267 frt 50krt tesz, a magyar állam csak jótállást válalt: azoknak beváltása, vagy fundálása mind­azonáltal magukat a birodalmi tanácsban képviselt országokat terheli; mivel ezen 100 millió frtnyi zálog-jegyeknek kamatoztatá­sához és törlesztéséhez szükséges összegek­ből a magyar államra eső évi járulék, en­nek államadóssági állandó, és változhatat­­lan évi járulékában az 1868. XV. t. sz. 5-ik §-a szerint már benne van foglalva. A fennemlített 312 millió frtnyi ál­lam­jegyeket azonban a valuta helyreállítása végett most mindjárt mind beváltani nem szükséges , mert ha a német császári biro­dalomban bank­jegyek mellett teljes név­szerinti értékben akadálytalanul forgalom­ban lehetnek az egyes államoknak külön­féle összegű állam­jegyei; megtörténhetik az, egy ideig legalább, nálunk is, ahoz hasonló módon, melyen a német birodalom­ban, illetőleg annak némely államaiban tör­ténik, azon módon t. i., hogy törvény által ne csak az állapíttassák meg, hogy az ál­­lm­-jegyek minden állami pénztárnál teljes név szerinti értékben elfogadandók, hanem az is rendeltessék el, hogy a közvetlen adók s talán némely közvetett adók is, s az államnak több kiadásai bizonyos, pl. p. egy­harmadrészben állam­jegyekben fizetendők, oly intézkedés tétessék, tovább, hogy az ily állam­jegyek, ha beváltás végett bemutat­­tatnak, az állam e végett felállítandó n­éhány beváltó hivatalánál éretpénzért mindig beválthatók legyenek. Ezt feltéve, azon véleményben vagyok, hogy ha a forgalomban levő államjegyek nagyobb részének beváltása, illetőleg a for­galomból­ kivonása után, bizonyos összegű, például 150 millió forintnyi névszerinti ér­tékű államjegy új alakú, tíz forintnál ki­sebb összegekről szóló államjegyekkel cse­réltetik fel, ezen államjegyek a forgalom­ban teljes névszerinti értékükben mindig, vagy legalább bizonyos előre kitűzendő ha­táridőig még akkor is fenntarthatók lesznek, ha különben magányosok között kényszer­forgalommal nem bírnak; s ha ezen össze­get, a közforgalom, mint a fentebbi feltevés mellett vélem, valóban megbírja, az állam­jegyek, érezpénzérti beváltások végett le­endő esetleges bemutatások után, a forga­lomba ennek hátránya nélkül ismét vissza­­bocsáthatók, sőt addig, míg az állam be­váltó hivatalaiban érezpénzért rendesen be­váltatnak, bármely bank által is fizetésül elfogadhatók lesznek , s a német államok­ban tett tapasztalás után ítélve, azt is me­rem reményleni, hogy az éretpénz, melylyel az államjegyek ily beváltása végett az ál­lami beváltó hivatalok ellátandók lennének, nagy összegre alig fogna felrúgni. Önként értetik mindazonáltal, hogy ez esetben a monarchia mind a két államának a forgalomban maradandó államjegyek bár­mely szín alatti szaporításának jogáról ko­molyan és ünnepélyesen le kell mondani; s hogy pénzügyeink jobbra fordultával az e két ideiglenesen fennmaradandó államjegyeknek is a forgalomból, melyben veszély nélkül soha nem léteznek, kivonattartniok kell'. 7-szer. Nem csekély fontosságú, s már eddig is sok polémiára szolgáltatott alkal­mat azon kérdés , hogy miképen, ki által fizettessék vissza azon 80 millió­ért, melyet az osztr. nemzeti bank szabadalma meg­szűntével visszakövetelni jogosítva van. Ezen összeg visszafizetésének terhe egye­dül a birodalmi tanácsban képviselt orszá­gokat illeti, mert az osztr. nemzeti bank az ő bankok, ők azt magukénak, alapsza­bályainak felőbb említett egyoldalú meg­változtatása által is tényleg elismerték : az államadóssági egyezmény 1-fő §-a tovább félremagyarázhatatlan világos szavakkal ki­mondja, hogy állandó, semmi további vál­tozás alá nem eső azon összeg, melyet a magyar korona országai államadóssági évi járulék czíme alatt fizetnek; ugyanazon egyezmény 2-ik §-a pedig azt rendeli, hogy az akkor létezett különféle adóssági czimek, a tőke-visszafizetéseknek a tehetségig elke­rülése végett, lehetőleg kimerítő módon egy­séges járadék adóssággá változtassanak át, s azon adósságok visszafizetésére, melyek egységes járadék-adóssággá átváltoztatásra nem alkalmasak, megkivántató összegek jö­vőbeli egységes járadék adóssági kötvények kibocsátása által szereztessenek évenkint be; de az e beszerzésből származó teher többletet ő felségének többi országai és királyságai, a részükre épen e miatt enge­dett igen jelentékeny pénzügyi előnyök, u. m. a magyar korona országai által a tör­lesztésre évenkint fizetendő 1.150.000 írt­nak, a törlesztések folytán eleső kamatok­nak s az államadóssági kamatszelvények és sorsjáték nyeremények után fizetendő adóknak kizárólagos élvezése mellett vállal­ják el. Van azonban az érintett államadóssági egyezménynek egy másik pontja, melyből a birodalmi tanácsban képviselt országok viszont saját részükre vonhatnak pénzügyi tekintetben előnyös következtetést. Az 1867: XV. t. sz. 5-ik §-ában ugyan­is a két fél közös jótállása alá helyezett függő adósság 312 millió forintban állapí­tatván meg, folytatólag az mondatik, hogy az osztrák sóbányákra bekebelezett 100 millió forintnyi zálogjegyek, a­melyeknek kamatoztatásához és törlesztéséhez szüksé­ges összegekből a Magyarországra eső évi járulék az ennek terhére megállapított ál­landó és változhatatlan összegekben már be van foglalva, oly összefüggésben állanak az államjegyek forgalmával, hogy e zálog­jegyek, és az állam­jegyek együtt véve 400 millió forintot meg nem haladhatnak ugyan, de ezen véghatáron belül a zálog­jegyek időnkénti kereskedése a forgalomban állam­jegyekkel pótolandó. A sóbányai zálogjegyek több ideig fenntartották magukat a forgalomban a kitett 100 millió forint név szerinti érték erejéig, s miattuk az államjegyek szá­mát szaporítani nem volt szükséges; egy idő óta azonban, úgy látszik, tömegesen visszafolynak ezen zálogjegyek, államjegyek­­érti becserélés végett az állami pénz­tárba, s a mint felebb említtetett, már eddig is közel 50 millió forintra rúg azon összeg, melylyel a sóbányai zálog­jegyek visszaváltása végett a forgalomban levő államjegyeket szaporítani kellett. Hogy ez így történjék, az egyezményi­­leg meg van állapítva , de a birodalmi ta­nácsban képviselt országok az állami pénz­tárba visszakerült sóbányai zálogjegyektől, addig még forgalomban voltak,kamatot űzet­tek, ezen kamat ötven millió forint után, a zálogjegyek nagyobb részének eddigi kamat­ja 4­­8 °­ C szerint számítva évenkint 2.250.000 frtot tesz; ezen összeget, az államjegyek után kamat nem járván, a birod. tanács­ban képviselt országok most is már meg­takarítják maguknak mindamellett, hogy ahol a magyar korona országai a reájuk eső állandó államadóssági járulékban, az államadóssági terhek megosztásánál alapul vett arány szerint 23 g/o-val számítva, egy évre 517,500 frtot fizetnek. E megtakarítás, ha a sóbányai zálog­jegyek forgalma továbbá is apad, a birodalmi tanácsban képviselt országok előnyére folyvást és tetemesen öregbedhetik, s hogy ez esetben mi történjék, arról az államadóssági egyezményben, a magyar korona országaira nézve szintén fe­lette terhes azon megállapodáson kívül, hogy a két fél jótállása, az államjegyeknek ez összefüggésből időnként eredhető többletére is kiterjesztetik, semmi intézkedés nem fog­laltatik. A birodalomtanácsban képviselt orszá­gok mindazonáltal e tekintetben ugyanazon érvet, melyet mi élünk, s a­melynek érvé­­nyesítésétől igen sok fontos oknál fogva el sem állhatunk, ellenünk is használhatják, s nem jogosan ugyan, és nem méltányosan, de az államadóssági egyezmény szószerinti tartalmához ragaszkodva azt mondhatják: A magyar korona országainak államadós­sági évi járuléka állandó és változhatatlan, nem öregbedhetik, de a tőketörlesztés ese­tét kivéve, nem fogyhat; folyvást fizetendő tehát egész öszegében mind a mellett, hogy a terhek melyeket annak ellenében mi vá­­laltunk, a fennéríntett megtakarítás áltai keresbedtek, s e megtakarítás minden com­pensatio nélkül javunkra szolgál. Az államadóssági egyezmény ily hi­ánya egyikét képezi a bank­ügy azon részleteinek, a­melyeknél a szigorú jog követelésétőli el­állás, s a mindkét részrőli méltányos intéz­kedés mindegyik félnek érdekében van. Az állam­jegyek, és a sóbányai zálog­jegyek között fennálló, s általános pénzügyi elvek szerint is mód nél­kül helytelen össze­függésnek meg kell szűnni, a birodalmi tanácsban képviselt országoknak saját ma­guknak vissza kell venni a forgalomból a sóbányai zálog­levelek helyett forgalomban levő állam­jegyeket, s kompensálni kell a nyereményt is, melyet az állam­jegyekké, és így kamat nélküli adóssággá átváltozta­tott előbbi kamatozó sóbányai kötvényi adósságuk kamatpótlása fejében a magyar korona országaitól egy időtől fogva illeték­telenül élveznek. De az államadóssági egyezménynek említett hiánya más részről a magyar korona országaira nézve is egy indokul szolgálhat arra, hogy azon esetre, ha a bank­ügy az ő jo­gaiknak, s érdekeiknek teljes kielégítésével minden részletében véglegesen elintéztetik, ők is viszont részükről az osztr. nemzeti bank­nak kérdéses 80 millió forintnyi követelésére nézve , melyből mint az államadóssági egyezmény megkötése előtt már létezett adósságból, az államadóssági terhek meg­osztásánál alapul vett, vagyis 23°/%-os arány szerint számítva, reájuk 18.400.000 írtnál bank valutában több semmi esetre nem há­­rolhat, áldozatot hozzanak; s ez áldozatot pénzügyi tekintetben is indokoltnak talál­hassák azon okból, mert 88, vagy épen 100 millió forintnyi állam-jegyeknek, az 1867. XV. és 1868. VII. tezikkek folytán a só­bányai zálog-jegyek helyett a pénzpiaczra rögtönözve is történhető bedobása vagy abból kivétele, az állam­jegyeknek árfolya­mát folyvást ingadozásban tarthatja, min­den forgalmi árakat a közforgalomnak nagy hátrányára zavarba hozhat, s e felett a magyar korona országait a birod. tanács­ban képviselt országok nem kamatozóvá vált adóssága kamatjai egy részének hely­telen fedezésére kényszerítheti. 8-or. A bank­ügy czélszerű rendezése alatt hazánkban részemről azt értem, hogy a monarchia mind­egyik államában önállóan ugyan, de egyenlő elvek szerint működő, jegyeiket érez pénzért mindig beváltó, s azo­kat egymás közötti szakadatlan kicserélések­­nek, vagy beváltásoknak kikötése mellett, kölcsönösen elfogadó, szilárd alapú jegyban­kok állítassanak fel. Bármily kívánatos legyen e czél elérése, az rögtön a monarchia egyik államában sem érezhetik el, mert e végre mindenek­előtt a valuta helyreállítása szükséges, az pedig rögtön nem történhetik meg­­- er azért, mert a valuta rögtönzött helyreállítása, még akkor is, ha a forga­lomban lévő államjegyeket az állam által súlyos kamatra kölcsön veendő érczpénzzel azonnal mind beváltani lehetne, az ingó és ingatlan vagyonok becsének, a forgalmi áraknak, a munka­béreknek, az adók érté­kének rögtönös megváltoztatásával, úgy az állami, mint a magánosok pénzügyi viszo­nyait a legnagyobb zavarba ejtené, úgy annyira, hogy ez okból a bankügyi en­­quettében kihallgatott szakértők is, csak­nem mindnyájan, a valutának rögtönös helyreállítása ellen, és csupán némi hosszabb idő alatt történendő fokozatos helyreállítása mellett nyilatkoztak. 2-­or. Nem állíttathatik rögtön helyre a valuta azon tehernek nagysága miatt, a­melybe az államnak kerül, mert az ál­lamjegyek mindannyi adóssági kötvényei az államnak, melyeket e hon polgárainak vagy külföldieknek az általuk neki annak idejében adott valóságos értékekért kiszol­gáltatott. Az adósság semmivel nem, hanem csak a valósággal átvett értéknek vissza­adásával, vagy annak megfelelő értékű pénz­zel fizethető vissza. E visszafizetés, sok mil­liónak megtérítéséről levén szó, az állam nagy terhe nélkül nem történhetik meg, s e teher általa csak úgy viselhető el, ha annak viselése több évre osztatik fel. Mindamellett azonban, hogy jegyeiket érez pénzért mindenkor beváltó szilárd alapú jegybankoknak azonnali felállítása nem le­hetséges, a magyar korona országainak jo­gai és érdekei mégis múlhatlanul megkí­vánják, hogy addig is, míg ily bankok fel­­állíthatók, ők szintén úgy, mint a birod. tanácsban képviselt országok, külön önálló jegybankkal bírjanak, s ily jegybank kebe­lükben mielőbb felállittassék. Oly combinatió létesítése szükséges en­nélfogva, mely lehetővé tegye, hogy a) a valuta helyreállitása azonnal meg­kezdetvén se r+&**v — — -“ér­tessék be. b) Az államra e miatt nehezedő teher, fedezésének több évres felosztása által el­viselhetővé tétessék. c) A magyar korona országai érdekei­nek megfelelőleg, a valuta helyreállítása előtt is, a birodalmi tanácsban képviselt országokban létezőn kívül, Magyarország­ban is egy önálló jegybank, és pedig mi­előbb állíttassák fel. d) A valuta helyreállítása után mind a két jegybank jegyeinek érczpénzzeli be­váltását azonnal megkezdhesse. Hogy ezeknek kellő foganatbavétele végett az osztr. nemz. banknak, az őt a birod. tanácsban képviselt országokban még öt évre megillető szabadalomróli lemondása kívánatos, önként értetik; de hiszen egyes­­ségről van szó, s ha ez egy s más részről is némi áldozatok nélkül nem történhetik meg, ez áldozatokat az egyesség által el­érendő czélnak nagysága, s az engedmé­nyeknek kölcsönös compensatiója bőven ki­pótolhatja ; és részemről nem is merném feltenni, hogy maguk az osztr. nemz.­bank részvényesei is, méltányos követeléseiknek teljes kielégítése mellett, a bank viszonyai­nak hosszabb időre leendő végleges szabá­lyozását, annak jelen bizonytalan, s a mos­tani szabadalom mellett különben is csak rövid ideig fenntartható állásánál érdekeik­kel megegyezőt­bnek ne tartanák. — úgy látszik, hogy a Pesti Napló ismét azon napjait éli, melyek alatt nem tud elmondani bármit is a nélkül, hogy ne ferdítsen. A múltkor ránk fogta, hogy a nézetellenekről egyszerűleg gazemberek és bolondok czimen iz egyik munkatársunk. Felesleges mondanunk, hogy ez puszta fillentés. A­kiről mi elmondhatónak vél­jük az első czimet, azzal nem szoktunk szóba ál­lam ,akiról a második czim lenne néha az illetékes, arra nézve beérni szoktuk a figyelmezte­téssel, miszerint el­ment az esze. Mellőzzük azon ferdítést, melyet pár nap előtt Simonyi Ernő ellenében idéztek Maculay-ból, épen csak azt hagyva ki az idézetből, a­mi egyenesen Si­­monyi Ernő állítását igazolta. Ma este pedig következőleg ír a Pesti Napló: „A bankügyről a Hon és Ellenőr tegnap érdekes czikksorozatot kezdett (tán kezdettek ?) melynek írója — mint lap­t­árs­ai­n­k m­o­n­d­ják — „oly államférfin, kinek véleménye min­denben korrect.“ Aztán elménczkedik szokott ügyetlenségének modorában. — Olvasóink tudják, hogy mi soha senkiről sem állítottuk, hogy „véleménye mindenben correct.“ Ezt nem igényli magának a bankügyi czikksorozat írója sem, sőt épen azért kívánta közzé tenni mostani nézeteit is, hogy ezek megvitattassanak a szakértők által, s megc­áfoltassanak, ha vagy a­mennyiben tévedést, vagy kivihetetlenséget bizonyíthat rájuk a ko­moly vizsgálat. Mi helyesnek tarthatjuk az egész javaslatot , mert ismerjük azt teljesen a ránk bí­zott kéziratból, de azért tévedhetlenséget még sem követelünk, sem részére, sem részünkre senkitől soha. Kérjük tehát a Pesti Naplót, hogy ne fog­jon ránk olyast, a­mit nem mondtunk. S ha t. laptársunk tán a „Kelet“ vidékéről legújabban im­portált munkatársának köszönheti ezen ferdítési virgonczságot, tán jó lesz figyelmeztetnie az ille­tőt, hogy vigyázzon idézéseire, fordításaira és egyéb dolgára, mert itt, Pesten az ujjára szoktak kop­­pantani a fordítónak, s nagyon hamar lejárhatja magát a ráfogások gyakorlásával. Szerkesztő: A képviselőház pénzügyi bizott­sága ma délelőtt tanácskozást tartott a 30 millió frt kölcsön ügyében, minek eredménye az jön, hogy a bizottság ajá­nlani fogja a háznak a kölcsön előzetes tárgyalását. Mint hallani, a bizott­ság ma délután még a kölcsön tárgyalását be is akarja fejezni, hogy holnap jelentését már a ház elé terjeszthesse. Úgy látszik, azt a módot követ­jük ezután is, amit eddig: nagy sietséggel hajt­juk keresztül a legfontosabb­­javaslatokat a tár­gyalásokon. Az őszi gyakorlatok alkalmából. Meglehet darázsfészekbe nyúlok, de vég­tére is meg kell pendítenem egy tárgyat, melyet ugyan pajtásaim közül mindnyájan tudnak, de mert kényes dolog és darázsfé­szek, nem örömest szellőztetnek, pedig a tárgy komoly, lényeges és a honvédügyet veszé­lyeztető ! A tárgy, miről írni akarok, a szabad­ságolt állományú honvédtisztek. A múlt 1870-ik évi őszi­ gyakorlatok után már rögtön akartam e tárgyról írni, de vártam, hátha más szólal föl és illus­­trálja e valóban kényes, — de lényeges ügyet — mely bátran merem állítani, a nem­zet életkérdése. Hasztalan vártam, eljött az 1871-iki őszi gyakorlat is, és a szabadsá­golt állományú tisztek behivatva ép azon, ha nem nagyobb hibákkal álltak elő, mint a múlt évben. Tisztelet a kivételeknek, én nem egyesekről szólok, átalánosságban fo­gom elmondani tapasztalataimat és néze­­teimet. Tapasztalat után állítom, hogy leszá­mítva egy kis részt,a szabad, állományú tisz­tek nem fogták föl állásuk fontosságát, és O —O O ---------r DJ “**V felelősséget vállaltak el akkor, midőn sz. ál­lományú tisztekké kineveztették magukat, akár hiúságból, akár más érdekből. Avagy meggondolta-e az a tiszt,a­ki sem­mit sem tanult és kineveztetése óta még egy katonai könyvet sem látott, nem hogy olvasott volna, hogy ezer meg ezer em­ber élete van kezében? Ma már a személyes bátorság (bravour) habár mindig szükséges és becses, nem sokat ér, ha nincs tudománynyal és önállósággal összekötve. A „szuronyt szegezve,előre fiuk“ korszak lejárt,­­ ámbár az utolsó porosz-fran­­czia háborúban ez döntött, és gyakran épen az eszélyes katonai műveltséggel vezetett porosz hadsereg mehetett csak szuronyt sze­gezve előre, mert hogy oda juthasson, tu­dományosan képzett tisztek által vezettetett odáig. A sz.­állományú tiszt gyakran jöhet azon helyzetbe, hogy egy egész zászlóaljat vezet a csatába, s ha nem tanult, ha ka­tonailag nincs képzettsége, akkor az a zász­lóalj el van veszve, és lehet el az egész had­osztály, — el a haza! A sz­­állam, tisztek, igen helyesen, most már csak oskolázás, és vizsga letétele után neveztetnek ki. De mit ér a kormány e he­lyes intézkedése, ha az illetők unalommal, vontatva, és minden erélyesség nélkül men­nek oda, kihúzzák magukat a tanórák alól, úgy a­hogy leteszik a vizsgát és kinevez­tetve, a gyakorlatokra ép oly unalommal, vontatva jelennek meg, a gyakorlatokban ha részt vesznek is, nem pirulnak, midőn szakaszaik és századjaik előtt állanak mit­­sem tudva? Tudok esetet, hogy a sz­­állom, tiszt a vezényletet a szakaszvezetőre bízta és maga csak úgy kullogott az osz­tály háta mögött, mint a juhnyáj után a ....­­ mig a mozdulatok minden ve­zényletét a szakaszvezető tette meg ! A sz. állom, tiszt a szolgálat egy ágát sem sajátította el, és ha parancsnokától rendre utasíttatik, még ő aprehendál, átviszi a privát életbe a duzzogást, vissza­utasítja neveletlenül a barátságos összejöve­telre történt meghívást, és így sem katona, sem pajtás, hanem csak mételye az egész hu­tisztikarnak! Én előttem nem az a hazafi, ki jól tud kiabálni a gyűléseken, casinókban és korcs­mákban a kormány hibái, mulasztásai ellen s nagy szavakban busul a nemzet sülyedé­­sén, — de egyebet aztán nem is tud — hanem hazafi előttem az, ki mindig és min­denütt tettel feláldozólag munkálkodik a haza jóllétén — felvirágzásán — ki ha kötelezettséget vállalt magára, azt hí­ven s pontosan igyekszik teljesíteni, és fér­fiúi kitartással és erélylyel igyekszik ke­resztül vinni, és akár a katonai, akár a pol­gári pályán a nemzet előhaladására törek­szik. — Én ugyan nem bánom, ha kiabál is a kinek igaza, torka és kedve van hoz­zá, de ha kiabál, akkor épen tőle várhatni meg legszigorúbban, hogy tegyen is valamit a kárhoztatott dolgok orvoslására s nemzeti sülyedésünk meggátlására. Tisztelet, mondom, a kivételek­nek — mert hogy vannak, azt magam is tapasztaltam, de fájdalom a szabály az, hogy a szab­­áll­­tisztek nem fogják fel ál­lásuk fontosságát, nem fejtenek ki elég erélyt, mikép állomásaiknak megfelelhessenek tel­jesen,mint azt egy férfiútól megvárhatni, és ha a magyar kormány szigorú rendszabá­lyokat nem fog életbe léptetni, ha fegyelmi rendszabályokat nem fognak ott, hol a mo­rális erő nem elégséges, előállíttatni, a szép és üdvös honvédügy megsemmisül, a nem­zet és haza romlására. A szab­­áll­­tisztet senki sem kényszeríti hogy állást foglaljon el, önkéntes ajánlata, szolgálatja! Gyerekkort, de sőt a férfikort is túlhaladta sok, meggondolhatja tehát, hogy egy férfiú, ha vállal magára kötelezettsé­get, mi a teendője, önérzettel kell bírnia, és a valódi hazafi kötelességét ismernie kell; elvárhatjuk méltán tőle tehát, hogy ha ha tisztséget vállalt el, azt igyekezzék helye­sen betölteni, és ha nincs kedve szolgálni, vagy ideje, ne álljon útjába annyi derék altisztnek,és ne adja a tettleges állományú tisztnek ama hitet, hogy állását csak a ha­vi fizetésért bitorolja­­! A tettleges állományú tiszten fekszik az egész teher, ő tanítja, iskolázza az ujjon­­czokat, ő gyakorolja a szakaszokat, száza­dokat és az őszi gyakorlatok alkalmával kénytelen lévén a behívott szab­­áll. tisztek-

Next