Ellenőr, 1871. november (3. évfolyam, 390-414. szám)

1871-11-08 / 395. szám

Előfizetési árak Egán érre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre­­ 6 frt. — kr. Félávre ... 10 B — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 a Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcca­l 5. («ám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bénnentesem fogadtatnak el. 3®5. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók: Légrády testvérek Irodájába (nádor-utena S. n.) Intézendők. Szerda, november 8. 1871. Hirdetés­ dijak: Tiahasáboe petit Bor egyszeri ! A nyilt­ tér egy petit sora 80 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bely­egdij minden búgatáért 50 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. satám. (Légrády testvérele irodaljában). Az előfizetőn pénzek helyben és vidékről Peek két­ satrisa 14. ez. fla intésen dók. IL évfolyam. Pest, nov. 7. (Mi Partum­ant montes; a nagy érde­keltség, mely a miniszterelnök feleletéhez volt csatolva, nem nyert kielégitetést. Hal­lottunk a miniszterelnöktől egy értekezést a personal unióról, de a fenforgó kérdések­nek más lényeges oldalai nem nyertek fel­világosítást. Teljesen hallgatással mellőzte Tisza Kálmán interpellációjának egyik lé­nyeges részét, azt t. i. „a beavatkozás . . másfelől ellenségévé teszi hazánknak hol az egyik, hol a másik részt, s arra ingerli az elégedetleneket, hogy ellenünk mint leg­veszélyesebb ellenségeik ellen törekedjenek mindenek előtt.“ A dolognak ezen oldala eléggé meg volt már vitatva e lapnak hasábjain s azért nem tartjuk szükségesnek arra újból bővebben kiterjeszkedni. Csak constatk­ozni akartuk a miniszterelnök úrnak e tekin­tetben való magatartását, nem adhatván annak egyéb magyarázatot mint azt, hogy e pontra nem volt mit felelnie. Volt azonban a miniszterelnök úr be­szédének egy oldala, mely nagy mértékben figyelemreméltó. Ez pedig abban áll, hogy e szó, e fogalom „a birodalom“ — még sohasem volt annyira hangsúlyozva, mint ez alkalommal. Gróf Andrásy ma ha­tározottan a birodalmi egység alapjára állott. Gróf Andrásy politikájának alapja e szerint az, hogy Magyarország önállósága alárendelt kérdés . Magyarország érdekeinek megóvására a garantiát nem az ország ön­állóságában s önrendelkezési jogában kell keresni, hanem azon befolyásban, mely­­lyel Magyarország a birodalomban bir. A mi utaink e szerint lényegesen el­térnek egymástól s ha a deákpárt teljesen elfogadja azon politikai irányt, melyet ma gr. Andrásy Gyula leplezetlenül előadott, akkor a távolság, mely a baloldalt a jobb­oldaltól elválasztja, még sokkal szélesebbé válik, mint eddig volt. Eddig úgy látszott, mind a két részről el volt fogadva alapul az, hogy Magyarország önálló ország le­gyen s ne legyen kiegészítő része az ausz­triai birodalomnak, mert érdekeinek megóvá­sára ez tartatott a legbiztosabb garantiának; a vita úgy látszott a körül forog, micsoda mértékig legyen hazánk önállósága kiter­jesztve. Mi többet kívántunk, mint a mi 1867-ben megállapitatott, mi nevezetesen­­Önálló magyar hadsereget követeltünk, mi­nek következése lett volna az, hogy nem kell közös minisztérium s nem kell delegá­­tió, mert nem lévén közös hadsereg, nincs közös­ pénzügy s akkor közös minisztérium­nak s delegátiónak nincs többé értelme, mert nincs hatásköre. A jobboldal azt mondta, hogy ennyire nem kell mennünk, mert Magyarország önállósága a nélkül is eléggé van biztosítva az önálló magyar mi­nisztérium és a paritás által; de azt, hogy Magyarország önállósága s annak biztosí­tása a főkérdés, a jobboldal sohasem tagad­ta. A kérdés tehát voltaképen csak plus vagy minus kérdése volt. Ez azonban gr. Andrásy szerint, mint mai beszédéből látszik, meghaladott állás­pont. Magyarország szabadságának és jóllé­tének kérdése nem önállóság és államiság, hanem egyszerűen befolyás kérdése. Ha Ma­gyarország bírja az ausztriai birodalomban a hegemóniát, ha magyar emberek nagyobb befolyással birnak a „korona“ tanácsában, mint a túlsófeliek, akkor Magyarország ér­dekei ki vannak elégítve s Magyarország meg lehet állapotával elégedve. E szempontból tekintve a dolgot, ért­hető az, hogy gr. Andrásy előtt nem lát­szik könnyűnek megvonni a határt a perso­nal­ és real unió közt; érthető az is, ha ő nem fektet nagy súlyt átalában a formák­ra, az institutiókra. Azért nem helyez ő például nagy súlyt arra sem, miként avat­kozott most a cseh ügyekbe, ugy­e mint magyar miniszterelnök, vagy úgy, mint egy­szerűen a korona tanácsosa. Szerintünk ő a magyar király főtanácsosa. Ő felségé­nek megvannak a közös ügyekre nézve ta­nácsosai,­­ a közös miniszterek, mi gr. And­­rásyt eddig csak a magyar király taná­csosának tartottuk, de gr. Andrásy a biro­dalmi egység álláspontjára állva, úgy lát­szik felfogni a dolgot, hogy a magyar mi­niszterelnökség nem egyéb, mint birodalmi korona­hivatal. Az a kérdés, mi képez reálisabb ala­pot Magyarországra nézve, az-e, ha valódi önállósággal, saját önálló kormánynyal, pénz­­ügygyel és hadsereggel bír, vagy az, ha túlnyomó befolyással bir a birodalom korona­tanácsában. Azt hiszem a kérdést csak fel kell állítani s önmagától jó a felelet, hogy az első sokkal reálisabb alapot képez. A befolyás, melylyel birunk, ephemer s telje­sen bizonyta­lan alap. Helyzetünkben ez nem lehet egyéb, mint a sorsnak ideig óráig tartó szeszélye, mert maga az, hogy mi bírjuk a birodalomban a hegemóniát, reális alappal nem bír. A birodalomban ugyanis mi a kisebb, a gyengébb felet képezzünk. Akár területre, akár népesség­számra, akár gazdagságra, akár a cultúra fokára tekint­sünk, nem állhatjuk ki az összehasonlítást. Lehetetlen tehát, hogy mi legyünk a po­tier pars. S ha e szerint a mi túlnyomó be­folyásunk reális alap hiányában bizonyta­lan, bizonytalan átalában azon tényezőknél fogva, melyek az ily befolyás birtokára be­folyással bírnak. Ilyenek a fejedelem szemé­lyes hajlandósága, környezetének despositió­­ja, a személyek egyénisége, kik a magyar ügyet képviselik. Ezek olyan tényezők, me­lyek még akkor is meghiúsítják a befolyás fentartását, ha az reális alappal bírna, anél­kül még inkább. Mi tehát nem nyugodhatunk meg azon politikában, mely Magyarországnak a biro­dalomban való befolyásában keres Magyar­­ország érdekeire nézve garantiát, mi ennél reálisabb alapot keresünk s törekszünk ki­vívni­ Magyarország valódi önállóságát. Az a kérdés, elfogadja-e a deákpárt a befolyás politikáját, s megnyugszik-e azon theoriában, melyet gr. Andrásy Gyula ma oly világosan terjesztett az ország elébe, szealunio mellett a befolyás lehet némi correctivum, lehet kárpótlás, lehet ideig óráig tartó vigasztalás. De mi nem correc­­tivumokat keresünk, hanem oly rendszert, melynek ne legyen szüksége korrectivumok­­ra; nem kárpótlást követelünk, hanem el akarjuk odázni a kárt, nem vigasztalást kérünk, hanem oly állapotot, melyben ne legyen szükségünk vigasztalásra. Az a kérdés, elég-e a deákpártnak gr. Andrásy Gyula, a gondviselés embere vagy törvény és tényleges hatalom kell, mely mellett ne legyen szükség providentiális em­berekre? Egy kártyára tegyük-e fel az or­szág sorsát, vagy folytassunk biztos üz­letet ? A befolyás politikája most diadalt ül. Gr. Andrásynak sikerült megmenteni az 1867-iki kiegyezési művet; ő kivitte azt, hogy megváltoztattatik a csehek irányában köve­tett politika, ennek ára az volt, hogy a csehek oly szószegést emlegessenek, milyen­nek emlegetése a szentségtörés határát érinti, az volt, hogy bennök a birodalomnak és nekünk elkeseredett ellenséget teremtettek. .— de gr. Andrásy Gyula keresztül vitte ezt is. E pillanatban ő tán már birodalmi kan­­czellár; ez még nem történt, mióta létezik a birodalom. De hát épen midőn zen­b­en áll a magyar befolyás, micsoda kilátásokat nyújt e dicsőség Magyarország érdekeinek megóvására? Azt, hogy — Bécsből fog k­ormm­ányozt­atni Magyarország. Buffet. A mai ülés fő érdekét azon nagy újság ké­pezte, melyről — a magyar lapok közöl — csak az Ellenőr táviratai értesítik a közönséget. Igaz, hogy Beust megbukott ? Való-e, hogy And­­rásyból csakugyan Beust lesz ? Itt van-e Ló­­nyay ? S ha kormányelnök lesz, hány miniszter­­társa fogja érezni rögtön, hogy „egészségi állapota“ megrendült s a kabinetbeli „önkéntes”­ visszalépé­sét igényli ? Ilyen s hasonló kérdések és töpren­­kedések foglalkoztaták a suttogó Ház, zajos folyo­sók és fecsegő étterem minden részét. Ma nyertek ugyan feleletet s adtak erre viszonválaszt Helfy Ignácz és Tisza Kálmán is, de a figyelmet és tár­salgást a nap eseménye vette legnagyobb igénybe. Mert az újság tény. A miért gróf Andrásy Gyula hónapok, sőt évek óta sóvárgott, a kül­­ügyőrség és államkorlátnokság végre övé lett. Most már az a kérdés, hogy mikor és ki fogja megbuk­tatni őt ? Annyi bizonyos, hogy a deák-párt ko­moly része nem helyesli e lépést s rövid életűnek tartja az ilyen ambitió dicsőségét, sőt egyenesen rész véget is jósol neki. A mi saját nézetünket illeti, mi ezt elmondtuk már akkor, midőn e­­­lő­sz­ö­r futott hire, hogy gróf Andrásy Gyula vá­gyakozik és számit a Beust állomásának elfoglalá­sára s a midőn kelhetett báró Eötvös József azon levele is, melyből a ma esti Napló igen jelentékeny és találó sorokat idéz. A viszonyok, melyek azóta még inkább bonyolultakká lettek, nem idézhettek elő semmi változást ezen eshető­ségre vonatkozó régi nézetünkön sem, de ennek újbóli nyilvánítását s illetőleg részletezését elha­lasztjuk addig, mig a kormányválság véget nem ért s Beusz utódja át nem vette a sóvárgott öröksé­get. Addig­ig azonban, közlök egy véleményt, mely bizonyítja, hogy mit ítélnek e fordulatról má­sok is. Ma ugyanis megjegyzé valaki, hogy „gróf Andrásy Gyula rut bukásnak megy elébe, mert e rut bukást csak úgy fogná kikerülhe­ni, ha nevét nem vonakodnék a Magyarország állami megrontására működött politikai gonosztevők át­kozott sorába sülyeszteni, már pedig gróf Andrásy Gyula sokkal inkább szereti hazáját és saját hívé­nek történelmi tisztaságát, mintsem elárulhatná nemzetét.“ Ezen vélemény tolmácsolja az enyémet is s ezért hiszem én is, hogy gróf Andrásy Gyula bukni fog csúfosan rövid idő alatt, mert nem tart­hatja magát becsületesen sokáig, mint Beust utódja s mert másként maradni hatalomban gróf And­rásy Gyula nem fog akarni egy perezre sem. Mi­dőn részletezni fogom németemet Bécsbe költözésé­nek kártékony természetéről, akkor elemezni fo­gom rut bukásának kimaradhatlansága felőli vé­leményemet is. * Az interpellációkra adott válaszon érezhető volt a helyzet idegessége. A kormányelnök sze­gényesen felelt s elméssége is annyira erőtetett és gyenge volt, hogy még a mamelukkok közül sem volt kedve a helyeslésre senkinek. Átalában véve az éljenzéssel nagyon tartózkodott a jobboldal s csak a beszéd végét üdvözlé valamivel élénkeb­ben tán búcsúszó gyanánt. * Gróf Andrásy Gyula azonban még sem be­szélhetett ma sem úgy, hogy állitásaiban ne legyen sok dicsekvés, s több meggondolatlanság. Amazt valódi értékére szállítani s­em ennek veszélyes vol­tát kimutatni, nem is kellett volna Tisza Kálmán c­áfoló hatalma. Mindenki észlelte ugyanis rög­tön, hogy az osztrák-cseh dolgok feletti (már akár közös, akár nem közös szempontból kiinduló) bírás­kodás nem a magyar befolyás komolyságát bizo­nyítja, hanem Magyarország ügyeibe való idegen beavatkozásra teremt veszedelmes előzetességet. És mindenki belátta azonnal, hogy a Németországra utalás nem bizonyít gróf Andrásy okoskodásai mellett (a personális és reális unió határ­vonalait illetőleg) csak azon esetben, ha — mint Németország — az ő politikája is az osztrák magyar monarchia unificatióját akarja elősegíteni és eszközölni. S érezte — végre — mindenki azt is, hogy az 1867-iki alkotmányos gépezetet úgy mutatni fel, mint a­melyen nem lehet többé változtatni és javítani a törvényszerü­­leg nyilatkozó nemzeti akaratnak sem, annyit tesz mint táplálni az elégedetlenség nyugtalankodó szenvedélyeit s decretálni a forradalmak kimarad­­hatatlanságát. Na de a gróf Andrásy esze másfelé járt, Bécsben időzött, uj hivatalával foglalkozott, s azért bebélelt a mai ülésben oly zavarosan, annyi meg­gondolatlanságot. Javasoljuk azonban kormányelnöki utódjának — bár ki legyen is ez — hogy az 1867-diki gyártmány védelmére, ne állítsa ennek örökös változhatatlanságát, mert az ilyen állí­tások által csak szelet vet ellene s kevesbíti azok számát, kik a békés fejlődhetés, alkot­­mányos javulhatás, törvényes halad­­hatás iránti hitet igyekszenek fenn­tartani nemzetünkben, melyet tán csak nem néznek módusoknak és perzsáknak, örök időkre szóló intézményeik szentség gyanánt imád­tatására. * Épen most — este — veszünk egy fontos táviratot, mely a helyzet újabb változását jelzi. Mennyiben igaz? nem tudjuk, de óhajtjuk valósu­­lását gróf Andrásy érdekében. A távirat Lónyayt mondja a külügyérségre hívottnak az államkorlátnokság eltörlésével. — A hivatalos lap úgy értesült, hogy az állami számvevőszék az 1870. állami zárszámadást, az államvagyon mérlegét, és részletes jelentését az államháztartásról, az államvagyonról, az államadó­­ságok ellenőrzéséről, s az azok körül szerzett ta­pasztalatairól, — a költségvetési törvénynyel szem­ben mutatkozó eltérések indokolásával, az állam­vagyon gazdászati eredményeinek összehasonlító kimutatásával és az 1870. évi előirányzatnak a pénztári eredménynyel való összehasonlításával együtt, az országgyűlés elé terjesztés végett a minisztertanács elnökségének f. hó 5-kén meg­­küldötte.­­ Az 1867. és 68. kezelési számadá­sokról szóló jelentés pedig már f. é. julius 21-én, végül az 1869-iki zárszámadásról szóló jelentés sept. 13-án átküldetett a minisztertanácsnak. Pest, nov. 7. A mai naphoz fontos események fűződtek. Míg a képviselőházban Andrásy miniszterelnök fe­lelt Helfy és Tisza Kálmán interpellátiójára a cseh kiegyezésbe való beavatkozás tárgyában, Bécsből vett tudósítások minden kétséget kizárólag jelen­tették, hogy Beust külügyminiszter beadta lemon­dását s helyébe Andrásy gróf fog kineveztetni. Lónyaynak Pestre utazását, ki ma kora reg­gel érkezett ide, egyenesen e válsággal hozták szoros kapcsolatba. Mi okozta a rögtöni fordulatot, nevezetesen, hogy mi okozta Beust rögtöni távozását, aziránt nagyon eltérők a vélemények. Némelyek szerint betegeskedése készteti a távozásra, míg más ol­dalról azt hallani, hogy lemondását csak akkor adta be, midőn értesíttetett, hogy felsőbb he­lyen is óhajtják. Abban semmi valószínűség sincs, hogy Benst és az uralkodó között a cseh kiegyezkedési kér­désben lényeges eltérések léteznek és hogy ez el­térések idézték elő a válságot. Andrásy, mikép azt ma is kijelentette a képviselőházban, a cseh kér­dés tárgyában tökéletesen egyetértett a közös miniszterekkel, s igy tökéletesen egyetértett Benst gróffal is. Ha tehát Benstnak bukását csakugyan az az álláspont idézte volna elő, melyet a cseh kérdésben elfoglalt, akkor Andrásy nem foglalhat­ná el Benst helyét, miután ő is ugyanezen az ál­lásponton állt. Hasonlókép valószínűtlennek látszik az a hír is, mely Benst bukását az osztrák új miniszterel­nöknek báró Kellerspergnek kinevezésétől teszi függővé. Eddigi minden tudósításunk megegyezik abban, hogy Kellersperg programmját minden té­telében elfogadta Beust és hogy e programja tö­kéletesen megfelel annak az álláspontnak, melyet Beust Hohenwart ellenében elfoglalt és védel­mezett. * Késő esti órákban egy újabb táviratot vet­tünk, mely az eddigi híreknek és combinatióknak új fordulatot ad. E távirat szerint a birodalmi kanczellárság felfü­ggesztetik s Lónyay Menyhért neveztetik ki külügyminiszternek. Andrásy, ki a külügyminiszterséggel először kináltatott meg, nem fogadta el. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése nov. 7-én. Elnök : S­o­m­s­s­i­c­h Pál. Kérvények. Elnök bemutatja Esztergomavármegye azon kérvényét, melyben a czigányok társadalmi rendezésé­re vonatkozó felterjesztést pártolja. Turóczmegye kö­zönségének feliratát, a közigazgatási költségek enyhítése végett; Zavorsky Albert volt honvéd kapitány elvesztett va­gyonát vagy nyugdíjt kér ; Nagy János galántai kerület képviselője szabadságidőt kér ; L é­s a város lakosai a k. kisebb haszonvételek és vásári szabadalom eddigi gyakorla­tának megszüntetését kérik. 8 a m­a­g h. város alreáltanodája számára állami segélyt kér. Zorkotzy Endre, jénai or­vostudor a pesti orvosi egyetem által elismertetni, és sza­bad orvosgyakorlatot megengedni kér. Erzsébetváros királyi törvé­ székint, Bürkös és Hidvég községekben egy-egy járásbíróságot kér, Somogy m­egye lengyeltéti volt úr­béres és birtokos lakosok kérvényét, melyben tagosztály folytán megváltandó maradványföldek hiányzó mennyisége, úgy a megváltási tőke után 6° 10-re felszámított kamat káro­sításaik érdemében a helyszíni vizsgálat elrendelését, a megváltási tőke- és kamatfizetés beszüntetését, úgy Somogy megye tekkvi hatóságánál tagosztály folytán törvényhatároza­ta telekjegyzőkönyv és térképkiegészítését kéri. Német An­tal sárbogárdi lakos kérvényében előadja, hogy a sárbogárdi község házából bírósága alatt elorzott adóösszeg és ínséges pénzekért, bár azokat az adószedő és jegyző kezelték, még­is egy pénzügyminiszteri rendelet alapján vagyona ellen le­foglalást eszközöltek, orvoslást kér. Czegléd város kérvé­nyét, melyben Esztergom megye indítványát, hogy Br. Eöt­vös J. családja részére az ercsi uradalom megvetessék, — úgyszintén Szentes város kérvényét a Pest — Aradi ország­ainak az államvasutak sorába való felvétele iránt pártolja. Baranya és Tolna megyei néptanitók kérvénye egy Pécsett felállítandó állami férfi és női tanodai képezde iránt. — A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Interpellate: Orbán Balázs előre bocsátott in­dokolással és a tényállás kifejtése után következő interpellate intéz a belfegyérhez: 1) Van-e tudomása azon törvényellenes eljá­rásról, mely Udvarhelyszék bizottmánya által a szervező küldöttség munkálatának keresztül hajtá­sa alkalmával követtetett ? 2) Mit szándékozik tenni a belügyminiszter úr, hogy Udvarhelyszék szervezése a törvény ren­delete szerint jöjjön létre. Tóth Vilmos azon helyzetben lévén, hogy felelhessen az interpellátióra, azt jegyzi meg rö­viden, hogy Udvarhelyszék közönsége fölterjesz­tette a szervezési munkálatot hozzá a kisebbség különvéleményével együtt. Ő (a miniszter) erre megtette észrevételeit s ha Orbán Balázs ezen észrevételekben törvénysértést fog látni, szólaljon fel akkor. Orbán Balázs kijelenti, hogy bevárandja a miniszteri észrevételeket. Lázár Ádám interpellálja a ház elnökét az iránt, hogy van-e tudomása arról, hogy több kép­viselő mint: Binder Lajos, Paszt Vilmos, Popovits és mások részint törvényszéki elnökökké, részint Ügyészekké neveztettek ki, lemondottak-e ezek képviselői állásukról és ha igen, intézkedett-e az elnök a választások iránt. Elnök azt feleli, hogy azon lemondások kö­vetkeztében, melyek hozzá beérkeztek eddig, in­tézkedett a választások iránt, a még beérkezendő lemondások után pedig szintén intézkedni fog. Irányi Dániel, azt sürgeti, hogy az elnök je­lentse be mindig a háznak a lemondásokat. Helfy Ignácz azt hangsúlyozza, hogy miután a törvény értelmében a hivatal incompatibilis a képviselői állással, az elnök ne is várja be a hi­vatalnokokká kinevezett képviselőknek ezen állá­sukról lemondását, hanem mivel ezek ily esetben eo ipso megszűntek képviselők lenni,­­ intézked­jék az új választás iránt. Elnök: Az eddigi szokás az volt, hogy csak a képviselő lemondása után rendeltetett el az új választás. Ha ezen szóló vagy a ház változtatni akar, tessék indítványt tenni , a kérdést tárgya­lás alá venni mert igy per tangentem erről hatá­rozni nem lehet. (Helyeslés.) Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: Két inter­pellate intéztetett hozzám távollétem alatt, az egyik Helfy Ignácz, a másik Tisza Kálmán J. kép­viselő úr által. Mindkettőre lesz szerencsém ez­úttal felelni. A­mennyiben pedig — habár a szem­pontok különbözők, még­is a feltevések, melyek­ből a két interpellate kiindul, tökéletesen azono­sak, —­at. ház engedelmével mindkettőre egy­szerre fogok felelni, csak azt kívánom elválasztani, a­mit a két t. interpelláló úrnak külön-külön kí­vánok figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk !) Chronologicus rendben Helly urat­­illeti az elsőbbség. Engedje meg tehát a t. képviselő úr, hogy csodálkozásomat fejezhessem ki a felett, hogy épen a szélső bal egy képviselője (Telkiál­­tások a szélső balon : A 48-as párt) tehát a 48-as párt egyik tagja, (derültség) tartotta feladatának e téren a kezdeményezést megragadni, ugyanazon párt egy tagja, mely azt állította és állítja ma is, hogy a 67-iki kiegyezés által Magyarország elvesz­tette eddigi befolyását, hogy osztrák provincziává sülyedett, hogy nem bírván azon kellékével az állam életnek, melyek nélkül egy nemzet sem lé­tezhet, sem saját sorsára, sem a monarchia közös ügyeire befolyása nem lehet, a magyar miniszte­rek pedig nem egyebek, mint a bécsi közös mi­nisztérium akarat nélküli végrehajtó orgánumai­kat. Bocsásson meg a t. képviselő úr, ha most azt kérdem a t. képv­­ártól, várjon meggondolta-e hogy mindezen nem annyira a parlamentben, mint kün és a választásoknál sikert mutatott érvek egy­szerre megsemmisülnek akkor, midőn "a tisztelt képviselő úr szükségesnek tartja itt a házban azt állítani,­­ hogy a magyar kormány — de nem a magyar kormány, hanem annak egyes tagja, anélkül hogy az országgyűlés támogatását csak igénybe is vette volna, közbírói szerepben döntött egy idegen ország sorsa felett, ő és egyedül ő. (Tetszés a jobboldalon.) Én nem hihetem, hogy ezt a t. képviselő úr néhány prágai lap tudósításai alapján hajlandó lett volna komoly interpelláció tárgyává tenni, kellett, hogy legalább valószínűnek vagy lehetőnek tartsa — és ha valószínűnek lehetőnek ismerte, akkor világos, hogy anélkül, hogy a parlamentáris illem ellen vétenék, jogunk van feltenni azt, hogy — a tisztelt képviselő úr azt, a­mit pártja és pártja nevében ő hirdetett és valószínűleg még hirdetni fog — belsejében valónak nem tartja. (Tetszés a jobboldalon.) Annyi bizonyos, hogy e ház többségének és a kormánynak jogában állana némi becset tulaj­­­donítani azon körülménynek, hogy a magyar tör­vényhozás terméből, melynek kebeléből jogosan lehetett hallani oly sokáig azon panaszt, hogy Magyarország saját sorsára sem bír befolyással, most először hangoztatja a szélsőbal egy tagja, hogy a magyar kormány oly döntő befolyást gya­korol a monarchia másik részében is, hogy őt, és egyedül őt illeti , a felelősség az ott történte­kért is. Azonban nyugodjék meg a tisztelt képviselő úr, a­mint teljesen alaptalanok voltak­­, képvise­lő úrnak és azoknak állításai, kik vele együtt hir­dették, és hirdetik, hogy a 67-ei kiegyezés Ma­gyarországot egy minden befolyás nélküli provin­ciává szállította le, és oly alaptalan azon állítás is, mely szerint a magyar kormány szakította volna meg a lajthántali egyezkedések fonalát. És ezzel áttérek azon állításokra, vagyis feltevésekre, melyeket a tisztelt képviselő urak al­kalmasint a prágai lapokból merítettek, és me­lyek egyiránt szolgáltak alapul mindkét interpel­­lációnak. Az első állítás az, hogy a magyar kormány, mint olyan, beavatkozott egy lajthántali kérdésbe, és abban a közbíró szerepét vette át. Erre nézve bátor vagyok válaszolni, hogy én nem a magyar kormány nevében, hanem mint a korona egyik tanácsosa vettem részt a tanácsko­zásban, nem döntő szavazattal, még kevésbé mint közbíró, hanem a tárgy természetéhez képest, mely közös volt, csatlakoztam a közös minisztérium ál­láspontjához, melyet teljesen helyesnek kellett el­ismernem. Ez oly tény, melyet senki sem fog két­ségbe vonni. Midőn erre hivatkozom, kijelentem, hogy semmi fontosságot sem tulajdonítok annak, hogy a magyar kormány nevében vettem-e részt, vagy mint a korona tanácsosa, csak a tényállást kívántam constatálni. Szólottam a magam saját nevében, mert nem láttam külön magyar, hanem egy közös kérdést, de volt jogom szólani a ma­gyar kormány nevében. A 2-ik állítás, melyre a t. képviselő urak interpellációjukat alapítják az, hogy a válság, melybe én beleavatkoztam, tisztán ausztriai bel­ügyi kérdés volt. Ez állítás az egyedüli fontos, mert ez döntő az iránt, váljon helyesen jártam-e el, akár mint a korona tanácsosa átalában, akár mint a magyar kormány képviselője vettem részt a tanácsko­zásban. Ezen állításra nézve van szerencsém kijelen­teni, hogy azon álláspont, melyet én a közös mi­­nisztériummal együtt elfoglaltam, nem volt egyéb, mint az,­­ hogy azon szerződési erővel bíró tör­vények, melyeket egyrészről a magyar korona or­szágai, másrészről ő felsége többi országai és tar­tományai elfogadtak — és ő felsége szentesített, mmt London, nov. 2. (Saját levelezőnktől.) A lapok s a közvélemény még mindig Glad­stone beszédével foglalkozik. Nem csoda, hogy nem megy ki fejükből, hisz semmi olyan újság nem követte, mely helyét elfoglalta volna. Ezért kény­telenek vagyunk mi is figyelemmel kísérni. A Daily News szerint Gladstone szónoki te­hetsége új oldalát mutatta be: nagy népszónoknak tűnt fel. Visszatekintő beszédében a jövő politiká­ját nem leplezte le, csak azt mondta, hogy nagy munka vár reájuk. A Telegraph büszkén mutat Gladstonera, ki úgy jelent meg választói előtt, mint programmjá­­ban ígérte, így vélekednek a miniszteriálisok, és lássák a torykat. A Morning Post úgy találja, hogy az ország meg lehet elégedve mindazzal, mit a miniszterel­nök mondott s elhallgatott. Örvend, hogy azon út­ról, melyet, kormányzása kezdetén vett, letért és nem akarja a régi alkotmányt felforgatni, a köz­véleményt forradalomra vezetni. A munkásoknak tanácsolja: elmélkedjenek a mondottak felett, meg­ártani nem fog. A Standard is a hangot mérsékeltebbnek je­lezvén, hangsúlyozza, hogy helyes volna a több­ségnek is figyelembe venni azt, minek Gladstone mérséklete az eredménye, hogy a többség állása nem olyan biztos, mint gondolják. A Morning Advertiser a szeszes italokra ve­tett adó óta dühösködik a kormány ellen, s most is egy halom gúnyos gorombasággal fizet. Mint jelezni szerencsém volt, nemcsak saját pártját (mi nem oly nagy dolog) hanem a torykat is kielégítette Gladstone beszéde, bár abból a re­form munkálatoktól való elállás legkevésbé sem következtethető. A királynő egészségéről napról napra jobb híreket közöl a hivatalos sajtó, mi nem zárja ki, hogy azért néha nagy aggodalmaknak kifejezést ne adjon egynémely lap. A Times egy kitűnő czikkben fejti ki, hogy egy chicagói eset alkalmával mily rettenetes ve­szély fenyegeti Londont, melyben a házak egymás hátára szorítvák, az arczák szükek, kiválóan a cityben. A tűzoltó testület csekélységét is kimu­tatja, így igyekszik a más példájából okulni az angol, csak „a magyar tanul a maga kárán.“ A chigagóiak számára nyitott londoni aláírás eddig 45,500 fontra rúg. A Lyceum színház egy új darabot ad, mely „Pickwick“ czímet visel és Dickens regénye egy részéből van elég ügyesen színre alkalmazva. Sok kedves komikus jelenet s eredeti egyéniség , épen úgy van átdolgozva, mint a regényben feltaláljuk. Ezen hűség is az egyetlen érdeme, mert különben az ilyen átdolgozások rendes hibájában szenved nyakig : regény marad a színpadon is. A Dickens népszerűsége nagy közönséggel tiszteli meg a darabot, s talán egy ideig tartani is fogja ez magát. Itt felemlíteni vélek egy füst alatt más két irodalmi újságot is, melyek Dickens nevével van­nak kapcsolatban. Munkáinak teljes kiadása, az úgynevezett „Household Edition“ 150,000 példány­ban adatott el. Forster Jánostól „Life of Charles Dickens“ czímen pár nap múlva egy jelentékeny életrajzi munka első kötete fogja elhagyni a saj­tót, mely az első harmincz évet 1812—1842 fogja tárgyalni. U. G.

Next