Ellenőr, 1871. november (3. évfolyam, 390-414. szám)
1871-11-22 / 407. szám
ElfffiAtéel árak Bffám érté . 30 frt. — kr. I Évnegyedre ll . frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 , Egyes aaána ára 10 krsjezftr. Szerkesztési iroda: Festen, nádor-uteza 6. szám. Semmit mai Mélánk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok vUulakáktteére nem fálUlkaasak. Minden érteeitée e merkeeetőséghm Intézendő. Levelek csak klamwten fogadtatnék el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon. ▲ lapot illető reclamétiók Légrádi testvérek Irodájába (nádor-atesa 8. a) Intázendők. Hirdetési dijak: Tichaeáboe petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora SO kr. beigtatásáárt . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásárt SO „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrádi testvérek Irodájában). Ás előlaetán pénzek helyben és vidékről Pest, két Msaiesa 14.sk. 41 m intésen dák. 407. szám. Szerda, november 22 1871. III. évfolyam. Pest, nov. 21. »Mit kell pénzügyünk jelen kedvezőtlen állásának javítására, különösenjövőre nézve tennünk? nem kell-e e végett mind adózási, mind közigazgatási rendszerünket gyökeresen átváltoztatni, és javítani közjogi viszonyainkat is? e nagy fontosságú kérdéssel akár a jelen, akár a legközelebbi országgyűlésnek, de mindenesetre komolyan kell foglalkozni, mert a hiány, mely eddig minden költségvetésünkben évről évre öregbedő összegben mutatkozik, nem ideiglenes és múlékony, hanem mindaddig, míg okai meg nem szüntetnek, állandó, sőt évenként öregbedő lesz.“ — Ezt mondják a pénzügyi bizottság különvéleményének tisztelt benyújtói — és nagyon igazat mondanak, midőn ezt mondják. Ha komoly figyelemmel végig tekintünk négy évi államháztartásunk eredményén, megdöbbent pénzügyeink jelenlegi szomorú állapota. Telve aggodalommal a jövő iránt, alig vagyunk képesek feleletet adni a kérdésre: hová visszük az országot, ha még tovább is ezen az úton haladunk. Az állam rendes kiadásait képtelenek vagyunk az állam rendes bevételeiből fedezni ; kölcsön vett pénzhez, az állata javainak folyton való iudegenítéséhez kell folyamodnunk, nem a végből, hogy valamely nem várt rendkívüli, hanem hogy mindennapi rendes kiadásainkat fedezhessük. Az ország adóssága évről évre nő; a hiány, melyet a kiadásokés bevételek közti különbözet felmutat, évről évre nagyobbodik, anynyira, hogy már-már ott vagyunk, miszerint az ország összes rendes jövedelmeinek majdnem felét egészen az adósság emészti föl. Ezen az úton, hacsak hazánk pénzügyeinek teljes romlását nem akarjuk, tovább nem maradhatunk. De hát mégis hogy van az, hogy pénzügyeink szomorú állapotát oly könnyen vesszük, hogy sem a sajtóban, sem a törvényhozásban nem emelkednek hangok, melyek a veszély közeledtére komolyan figyelmeztetnék a nemzetet? Ennek egyik legfőbb oka az, hogy nem ismerjük pénzügyi helyzetünket. Az évenként előterjesztetni szokott, de rettenetesen összekuszált költségvetés nem nyújt világos áttekintést pénzügyi helyzetünkről. Ésannyira nem, hogy költségvetésünk inkább a valóság eltitkolására, mintsem földerítésére, inkább a nemzet elámítására, mint a helyzet fölismerésére szolgál. Hazafias elismeréssel tartozunk azért a pénzügyi bizottság különvéleménye tisztelt készítőinek, kik megismertették a nemzettel a jobb Útra való térés czéljából, az ország szomorú pénzügyi helyzetét és kik meg vagyunk róla győződve — ezután fel fognak használni minden alkalmat, hogy a nemzet és a törvényhozás előtt komoly intőjelül emeljék fel szavukat a jelenlegi gazdálkodás mielőbbi megszüntetésére. Csak két körülményt említünk fel annak bebizonyítására, hogy a sötét szín, melylyel hazánk financiális helyzetét festjük, tökéletesen megfelel a valóságnak. A jövő évi költségvetésben 52 millió deficit van előirányozva. Ez már maga is oly összeg, mely komoly gondolkozásra kényszeríthet mindnyájunkat, kik az államháztartásban való egyensúly helyreállítását tekintjük pénzügyeink javulásának egyedüli * fictiugain !Negyjük azonban, hogy minden egyéb kiadás, mely ezen 52 millió deficiten fölül van, az állam rendes bevételeiben találja fedezetét. Világért sem. Már a többi kiadások egy része is kölcsön által van fedezve. A vasúti, a sorsolási és gömöri kölcsönökből 21.791,448 frt van előirányozva ; ingatlan államjavak eladásából és ingó vagyon értékesítéséből 3 266,974 frt s így összesen 25.058,422 frt. Ha tehát nem állna rendelkezésünkre kölcsön vett pénz, ha nem idegenítenék el az ingó és ingatlan államjavak egy részét, akkor még ezen 25.058,422 frt is hiányoznék és akkor nem 52 millió, hanem 77 millió volna a deficit már a jövő esztendőben. De eltekintve ettől, hazánk pénzügyeinek roppant szomorú állapotáról legjobban meggyőződünk, ha figyelembe veszszük azt, hogy Magyarországnak adóssága, az elmúlt rövid négy év alatt már annyira emelkedett, miszerint ezen adósságok törlesztésére és ezen adósságok után járó kamatok fejében 69.977,665 frtot fizetünk évenként. Szörnyű pénzösszeg ez, és ezt mind a legközelebb elmúlt négy év részgazdálkodása rakta a nemzet vállára. Magyarország rendes bevételét, ha az utóbbi éveket veszszük irányadóul, nem tehetjük többre 150 milliónál. Magyarország összes rendes bevételeinek tehát majdnem felét tisztán az adósságtörlesztés és az adósság után járó kamatok emésztik föl. Nagyon természetes, hogy az ország rendes szükségleteit, melyek évről évre nőnek, nem fedezhetjük a rendes bevételek fönmaradt összegéből s kénytelenek vagyunk évenként újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodni, hogy az ország mindennapi szükségletét fedezni bírjuk. De hát hová vezet az ily eljárás, ha hosszabb ideig folytatjuk ? Kölcsönt venni rendkívüli esetekben lehet, de az állam pénzügyei romlásának múlhatlan bekövetkezését jelenti az, ha már nálunk oly kiadásokra is kölcsönt kell venni és államjavakat eladni, melyek más, jóravaló államban a rendes bevételekben lelik fedezetüket. Hasonlít államunk az oly családhoz, mely rész vagyoni helyzetének már azon stádiumához jutott, hogy mindennapi kenyerének megszerezhetése végett egy-egy darab bútorát kénytelen naponkint elidegeníteni, vagy kölcsönért folyamodni a szomszédba. Roncsolt pénzügyi viszonyaink legfőbb okai először amaz óriási terhek, melyeket a kiegyezkedés ránk rótt, másodszor, hogy a kormány takarékosság által nem iparkodik ama terhek elviselhetését lehetővé tenni és harmadszor azon akadályok, melyek folyton útjában állanak az ország anyagi felvirágzásának. Azokkal szemben elégtelenek az állam bevételei, ezek pedig lehetetlenné teszik a bevételek emelkedését. Ha kormány és törvényhozás együttes erővel és közös akarattal nem sietnek e bajok elhárítását eszközölni, akkor — hogy e különvélemény tisztelt szerkesztőinek szavaival éljünk — rövid idő múlva eljutunk állami hitelünk teljes kimerüléséig és pénzügyeink orvosolhatlan megromlásáig. Csávolszky Lajos: — A baloldali kör értekezletén tárgyalás alá került a danái szabadalmazott gőzhajótársaság állami viszonyainak kérdése iránti kormányjavaslat és illetőleg szerződés. A párt helyesli a pénzügyi bizottság vélményét, mely szerint a mondott javaslat és szerződés mint nem előnyösek az államra nézve, visszavetendők. Pest, nov. 21. (B.) Az ifjú franczia köztársaság örvendetesen izmosodik, daczára ellenségei szakadatlan nyílt és titkos izgatásainak. A tartományi tanácsok most bezárt ülésszaka megelégedéssel töltheti el a republika azon barátjait is, kik eddigelé nem látták tanácsosnak vérmes reményeket kötni a köztársasági kormányforma fenállásához. Az ország közvéleménye azonban ismét a köztársaság mellett nyilatkozott, és ez oly garantia a jövőre nézve, hogy egyelőre legalább nem kell aggodalommal tekintenünk a bonapartisták tervszerű machinatióira. A tartományi tanácsok szétoszlásuk előtt mindenütt megalakították keblükben amaz állandó bizottságokat, melyeknek feladata oda irányul, hogy szigorú ellenőrzés alatt tartsák a prófetek közigazgatási működését. E bizottságok hivatása e szerint szembeötlőn fontos és jelentékeny, úgy hogy teljesen érthető, ha minden párt a maga embereit iparkodott behozni ezen állandó comitékba. Daczára azonban a bonapartisták és orleánisták legidegfeszítettebb erősödésének, az állandó bizottságok kétharmad része majdnem kizárólag republikánusokból áll, s a bizottságok másik harmadában is elegendő számmal vannak képviselve a köztársasági elvű férfiak arra nézve, hogy útját állják esetleges monarchista törekvések és merényleteknek. Oly jelentékeny horderejű tény ez, melynek fontosságára elég egyszerűen ráutalnunk. Az ország ezáltal újólag bebizonyító, hogy nemcsak készséggel fogadja el a létező kormányformát, hanem kész minden lehetőt megtenni annak biztosítására és megszilárdítására. Az ex-császárra és tüntető híveire nézve nagy tanulságot rejt magában a franczia tartományi tanácsok ülésezésének ezen határozottan anti-bonapartista eredménye. Minden körülmény oda mutat ugyanis, hogy a vakmerő bonapartista agitációk szálai Chislehurstban futnak össze, honnét a császári ügy érdekében működő ügynökök egész serege árasztja el Francziaországot. Be fogja-e látni végre valahára az átkos emlékű ex-császár, hogy a franczia nemzet zöme nagy undorral fordul el az Imperialismus restaurációjától ? A tartományi tanácsok lefolyt ülésszaka igen alkalmas arra, hogy kiábrándítsa őrült terveiből Francziaország megrontóját — --ha ugyan egyátalán ki lehet ábrándítni a megrögzött gonoszságot és elvetemedettséget. Napóleon azonban, mint tényei bizonyítják, még most sem tartja végleg elveszettnek a bonapartismus ügyét. Nem defavouálja azon megbélyegzett creaturáit, kik Francziaországban az ő nevével iparkodnak gyűlöletet ébreszteni a köztársaság iránt, hanem ellenkezőleg demonstratív kitüntetéssel fogadja a hozzá zarándokoló küldöttségeket, melyek virágcsokrokkal és hódoló feliratokkal bókolnak bukott mesterüknek. Szemben Francziaország közvéleményével, mely csak az imént nyilatkozott oly remvénygerjesztőleg és biztatón a köztársaság ügye mellett, nincs okunk fontosságot tulajdonítani a bonapartisták szánalmas tüntetéseinek és nevetséges légvárainak. Míg a Thiers kormány oda fordítandja legfőbb törekvését, hogy megszilárdítsa a belszabadságot és felvirágoztassa az ország annyira megsérült anyagi érdekeit, addig következetesen meg fog hiúsulni minden bonapartista merénylet, mert Napóleon hívei csak a zavarosban bírnának halászni sikerrel. Törhetlen ragaszkodás a köztársasági kormány formához, igazán szabadelvű beligazgatás, békés külpolitika, és az ipar és kereskedelem nagy érdekeinek fölvirágoztatása — ezek azon sarkalatos pontok, melyeken a Thiers-kormány programmjának alapulnia kell. Francziaországnak még nem adatott meg a múltban, hogy élvezni tanulja a köztársaság áldásait. A republika eddigelé csak vészt és vihart jelentett Francziaországra nézve — most kell, hogy a belbékét, szabadságot, hatalmat és boldogságot jelentse. A franczia nemzet bebizonyítá csak az imént is, hogy terhetlenül ragaszkodik a köztársasági kormányformához, s ez átalános ragaszkodással szemben a Thierskormánynak múlhatlan feladatává vált minden lehetőt megtenni a republika biztosítására. Két fontos lépést vár a szabadelvű közvélemény Francziaországban már hónapok óta a kormánytól. Egyik a még fogva tartott felkelők tömeges megkegyelmeztetése, a másik a kormány székhelyének visszahelyezése Párisba. Mindkét lépés által jelentékenyen megszilárdíthatná Thiers úr kormánya a republika fönállását, és mindkét lépés által hathatósan növeltetnék a közmegelégültség. Nem egyszer utaltunk már e helyen arra, mily igazságtalan és ésszerűtlen a franczia köztársasági kormány eljárása a párisi commune elfogott embereivel szemben. A polgárháború által szakított tátongó seb már rég behegedt volna, ha a kormány és nemzetgyűlés az elfogottak iránt megtorlás helyett nagylelkű és egyúttal eszélyes kegyelmet tanúsított volna. Míg a haditörvényszékek folytatják véres munkájukat, addig százezrek előtt a köztársaság csak engesztelhetetlen boszuló angyalként tűnik föl, s az összes munkásosztály csak rettegni és gyűlölni tanulja a republikát. Amint elérkezett végső ideje, hogy a nemzetgyűlés útabbi összeülése után tömeges amnestiában részesítse az elfogott felkelőket, és úgy nem lehet habozni a kormány székhelyének áttövésével sem. A megtorlás politikájának ideje rég lejárt már, és most kiengesztelni és kibékíteni kell a republikának, ha továbbá is meg akarja tartani maga iránt a kedélyek rokonszenvét. A franczia radikálisok legújabb magatartása eklatánsan bizonyítja, hogy a Thierskormány szilárdul számíthat a szélsőbb és előhaladottabb pártok támogatására is, míg a republika megszilárdítása képezi elsőrendű törekvését. Gambetta, a franczia radikális párt ezidőszerinti legkiválóbb feje,múlt csütörtökön a saint-quentini republikánusok körében újra egyikét mondotta el azon tartalmas beszédeinek, melyek e fiatal pártvezért oly előnyösen jellemzik. E beszédből eléggé kiviláglik, hogy a franczia radikálisok elég tapintattal bírnak arra nézve, mikép ne szaporítsák a Thiers-kormány nehézségeit. Belreformokat, kötelező ingyenes és mindenekelőtt teljesen világi oktatást, s a clerus hatalmának megtörését sürgeti elsősorban Gambetta, azon nagy elvből indulván ki, hogy csak egy igazán művelt és a papi befolyástól független nép biztosíthatja legszilárdabban a republika fönállását, s a szabadság diadalát. Ez irányban rendkívül kiterjedt feladat várakozik a Thierskormányra, de e kormány Francziaország jótevője lehet, ha magáévá teszi és valósítja Gambetta emelkedett nézeteit. Be kell hozni a kiengesztelődés, a nagyszabású liberális reformok, a közművelődés és az anyagi érdekek előmozdításának politikáját — ez a politika az, mely a minő hatalmasan regenerálni fogja Francziaországot, és oly mérvben szilárdítandja meg a republika uralmát és teendi ártalmatlanná akár a bonapartisták, akár az orleanisták vagy legitimisták törekvéseit a trón visszaállítása érdekében. A krakói „Czas“, Kossuth leveleiről szólva, elfogadja Kossuth programmját egy kis módosítással. Nem akarja ugyanis a personaluniót, hanem magyar hegemónia alatt egy osztrák foederatiót. Ez — a „Czas“ nézete szerint — azon zászló volna, mely a nemzeteket összhangzásba hozná. — A dualismust illetőleg mond a nevezett lap — az azon napon el volt temetve,midőn Andrásy külügyérré lett. Pest, nov. 21. —— Nincs teljes öt éve, hogy a közösügyes alkotmány érvényben van és már is nem egyéb puszta fictiónál. Még létezik azon vezérlő, mely ezen mű eszméjét szülte; létezik azon párt, mely azt gyakorlatilag megvalósította; létezik a kormány, mely fenmaradásának biztosítására van hivatva ; teljes működésben látjuk mindazon intézményeket, melyek a közös ügyesség folyton vajúdó méhéből keltek ki. De nem lehet elfogulatlan szem, mely ne látná, hogy államiságunknak, alkotmányosságunknak a 67-es kiegyezésben szervezett biztosítékai holt seheménekké, élettelen alakzatokká váltak és mindazon vezérlő elvek, melyek az alkotmány megteremtését sugallották, ma már puszta traditiók jelentőségével bírnak, miket orthodox hívői folyton a régi fanatismussal vallanak ugyan még, de miknek gyakorlati alkalmazását és valódi horderejét azok értik meg legkevésbé. Bátran lehet kérdeni, hol vannak a közösügyes rendszernek alapelvei, és micsoda értelemmel bírnak a teljes paritás és az állami dualizmus? Hiszen Andrásy gr. külügyminisztersége óta a delegációk gépezetének leglelkesebb védői a rendszer culminatióját és eszméjének legpraegnánsabb megtestesítését bizonyos személyes uralomban látják, mely majdnem korlátlan hatáskörrel öleli fel az összmonarchiának úgy kül mint belügyeit. Az oly sokat dicsőített és páratlan bölcseség teremtményeiként magasztalt intézmények nem jelentenek semmit és helyüket a providentiális személyek egyéni befolyása váltotta föl. Állami befolyásunk nemzeti szereplésünk csakis Andrásy grófban nyernek kifejezést, csakis benne és általa jutnak megvalósuláshoz. Szóval a közösügyes rendszer miegyéb, mint egy discretionarius hatalom! Lajthántui Andrásy gr. kezébe vette a belügyi alkotmány válság rendezését és kiszabja az újra folyamatba teendő kiegyezési kísérlet irányát. Ellenkezésben a kiegyezési törvények betűjével, de kényszerítve ugyanezen kiegyezésnek végzetes logicája által a közös külügyminiszter a legnagyobb mértékben beleavatkozik velünk csak egy bizonyos fokig egybekapcsolt más népek legszorosabban vett belügyeibe. És midőn ezt teszi, kénytelen tenni, cselekvésével várhatlan solidaritásba hozza az egész magyar nemzetet minden tényleges kapcsolat által indokolt jogosultság nélkül, egyedül személyiségének magyar faji eredete folytán. És míg ez így van Lajthántól, nálunk Magyarországon teli torokkal hirdetik deákpárti laptársaink, hogy ezentúl a magyar miniszterelnöknek nem lesz szüksége befolyását érvényesíteni a külügyek vezetésében, miután ez immár magyar kezekbe van letéve. Midőn Beust volt külügyminiszter, tanácsosnak látszhatott ellenőrizése Andrásy gr. részéről, — igy mondják — de Lónyay gr. azt már nem fogja tehetni. Valóban azon óriási eszmezavar, mely a közösügyi szervezés kíséretében az elméket országszerte megháborította és a deákpárt uralkodásának megnyultával nőttön nőtt, ma már tetőpontját látszik elérni. Az 1867-ki politikai katekizmus hihetetlenül rövid idő alatt részesült a dogmatikus hitvallások azon átalános sorsában, hogy valamennyi fogalmaik és tantételeik az idők folyamában fölcserélésen és meghamisításon mennek keresztül, úgy hogy eredeti értelmüket teljesen elvesztik. Mi ugyan a delegates experimentatiók e legveszedelmesebb következményét előre tudtuk, láttuk és megjósoltuk, de nem képzeltük volna, hogy a deákpárt ezége alatt és a többség ünnepélyes szentesítésével oly szemfényvesztően gyors elfogadást nyerjenek mindazon tanok, melyek három századon át képezték az egységes osztrák birodalom leghirhedtebb championjainak ábrándjait és rögeszméit. Szemlét tartva a nálunk jelenleg divatos elvek fölött, Bach és Schmerlingnek sok okuk lehet elgondolkozni a történelemben szereplő férfiak azon gyakori fátumán, hogy ugyanazon eszmékért éri őket az átalános kárhoztatás és gyűlölet, melyek később egy szerencsésebb utódnak összes sikerét és dicsőségét szülik! Nem! ne téveszszük össze a fogalmakat. Andrásy gróf külügyminiszteri állásában nem Magyarország érdekeit képviseli, hanem helyzete természeténél és követelményeinél fogva csak azon összmonarchiát képviselheti, melynek százados törekvése volt absorbeálni Magyarország állami önállóságát, és mely absorbeálási vágy ellen végleges gátokat emelni volt czélja a 67-ki alkotmánynak is. Mindazon befolyás, melyet Andrásy gróf gyakorolhat, csak az egységes birodalom nevében gyakorolt befolyás, nem is lehet más már a lelkiismeretesség szempontjából sem, mert nem szabad Andrásy grófról föltennünk, hogy a monarchia reá bízott ügyeinek intézését a monarchia csak egy részének érdekei szerint fogná végezni. Andrásy gróf fájdalom csak magyar külügyminiszter, de ő nem Magyarország külügyminisztere. És mert ez igy van, mi Andrásy grófnak minden beavatkozását a monarchia egyik vagy másik felének belügyeibe, mint az most Lajthántól történik, nem tekinthetjük másnak, mint az összbirodalmi eszme jogtalan túlterjeszkedésének a dualistikus jogállapot rovására. Nem nyugodhatnánk tehát legkevésbé sem abba, mit a kormánypárti táborban természetes dolognak tartanak , hogy Lónyay Menyhért teljesen tartózkodjék Andrásy külügyi tevékenységének ellenőrizésétől. Ez nem volna egyéb, mint lemondás még azon szűken kimért jogkörről is, melyet a közösügyek expropriálása Magyarország önállóságának felhagyott. Szemünkben a magyar befolyásnak jogosult mértékét ma csak Lónyay gyakorolhatja, mert csak ő tartozik felelősséggel a magyar parlamentnek. A kormánypárt által ajánlott tartózkodás a magyar befolyás hanyatlását, és a százados kabinetpolitika erősödését jelentené. És hogy mindent megmondjunk, mi szívünkön fekszik, mi a magyar miniszterelnök által végzendő ellenőrzést szükségesebbnek tartjuk mint valaha, épen mert magyar ember a külügyminiszter, eléggé ismervén a magyar történelem lapjai által nyújtott szomorú tanúságot, hogy nemzetünk szívesen kifizetteti magát külsőségek által és többet ad a látszatra, mint a lényegre. Páris, nov. 17. (Saját levelezőnktől.) Egy lépéssel tovább haladtunk. Eddig, mint utolsó levelemben érintem, a körül fogott a kérdés, kik szavazzanak, ma már az a kérdés: mire szavazzanak ? Láttuk az első kérdésnél ama sajátságos jelenséget, hol tűz és víz, republikánus és bonapartista egyként átalános szavazást követel a királypártiak ellenében, kik a szavazási jog megszorítására törekednek. A második kezdésnél, mely ma jött szőnyegre, a pártok tisztábban alakulnak: köztársaságiak monarchisták ellenében. Ez utóbbi magában foglalván a bonaparte, Orleans, és legitimista pártbelieket, finom számítással egyszerűsíti a szavazás alá bocsátandó kérdést ekként: köztársaság vagy monarchia, s kívánja, hogy a concuraló császár és királyok nevei csupán akkor bocsáttassanak új szavazás alá, ha már a monarchiai forma megszavaztatott ! Hogy a három egyesült monarchikus párt biztosabban leszavazná a köztársaságiakat, az igen természetes, azért elképzelhetjük az ingerültséget melyet ez újabb terv szőnyegre hozatala az igen tekintélyes s naponta erősbülő köztársasági pártnál előidézett, melynek épen nincsen kedve macskát zsákban vásárolni, s kijelenti, hogy ha már csakugyan átalános szavazás által kellene eldöntetnie Francziaország kormányformájának kérdését, legalább a következő négy kérdésnek kell szavazás alá bocsáttatnia: Köztársaság, Monarchia isteni jogon, Polgári monarchia, Caesari monarchia. Vagy még jobban a következő tuczatnak: Legitim kormány fehér zászlóval, Legitim kormány a három színű zászlóval, Törpe legitim kormány az Orleansokkal, kik az egyesülést vissza utasítják, A fiatalabbik ág kormánya Páris griával, A fiatalabbik ág kormánya Aumate ággel, Napóleonok kormánya az ex császárral, Napóleonok kormánya az ex-császárnéval, Napóleonok kormánya Napoleon hggel, Köztársaság Thierssel, Köztársaság republikánusokkal. Minthogy ily helyzettel szemben minden népszavazás lehetetlenné válik, a köztársaságiak egy alkotmányozó gyűlésnek mielőbbi összehívását sürgetik. Thiers úr azonban más véleményben lehet, mert még eddig minden város tanácsának megsemmisítette ama határozatát, melyben az állam feje alkotmányozó gyűlés összehívására kéretik fel. — Az osztrák-magyar követség palotája előkészítetik Metternich herczeg s nejének befogadására, kik folyó hó 20—27-ke között váratnak ide. — A franczia bank emlékérmet osztogatott ki tegnap azon hivatalnokai között, kik állásaikat a comnune alatt oda nem hagyták. — Bonaparte Péter hg, Victor Noir gyilkosa, Numa tartomány egyik városában telepedett le, melynek neve — sajátságos esetlegesség, — Rochefort. A hg lakása nem valami „herczegi“, egyszerű fehér ház, két sor ablakkal, vas rácsozattal körülvéve. Az udvarban folyondár lepte istálló, benne a hg. egyetlen lova. Mindez, — mond a tudósító — igen szerény ugyan, de mégis, sokkal kényelmesebb, mint gyilkosok czellája szokott lenni. Bonaparte Péter vadászatra fonfítja a szabadságot, melyet a magas