Ellenőr, 1872. február (4. évfolyam, 26-48. szám)

1872-02-21 / 42. szám

Előfizetési árak Egész évre . 1­20 frt. — kr. Évnegyedre 1­­­5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ ügyes szám ára 10 kraj«*zár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 42. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvéreit irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendő­­­ Szerda, február 21. 1872. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért .... 10 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-uteza 10. szám. (Légrády testvéreit irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utcza 14. sz. ala intézendők. 10. évfolyam. Pest, febr. 20. Kaptunk mi is egy példányt abból a „nyílt szó“-ból, melyet gróf Károlyi Ede választóihoz intézett, s melyben új párt­alakulásra hívja fel a közönséget. Nagy önfeláldozásunkba kerül komolyan szólni a dologhoz. De hírlapírók lévén, nem menekedhetünk a kellemetlen kötelesség elől, hozzá­szólni minden fölmerülő tárgyhoz, bármennyire idétlen legyen is ez. Nem hisszük, hogy e programm a gróf Károlyi Ede tollából került volna ki. Va­lószínűleg a gróf úr elnöklete alatt álló va­lamelyik részvénytársulat titkára foglalmaz­­ta azt. Olvassuk csak egyik pontját, mely — miután a gróf úr arra kapacitatia tekinte­tében nagy súlyt fektet, — egyik kiváló pontját képezi a programmnak. Hangzik pedig e nevezetes pont következőképen: „ Valamint az üzleti életnek szabálya, hogy a nyeremény egy része a biztonságnak áldoztassék fel, úgy a politikában is kritikus helyzetünknél fogva parancsolja az ésszerűség, hogy követeléseinket a biz­tos siker érdekében mérsékeljük. Az angolhoni és tö­rökországi kamatláb közötti különbözet elég nyomaté­kos például szolgálhat arra nézve, hogy mily áldozatot kell hoznia annak, ki a jövedelmet a biztonsággal párosítani akarja.“ Íme, ezek azon nyomós érvek, melyek mindnyájunkat meggyőzhetnek arról, hogy nekünk haladéktalanul le kell mondani független, önálló állami törekvéseinkről. No szegény magyar nép, ott a zsadányi választó­kerületben, ha neked az angolhoni és törökországi kamatláb közötti különbö­zet nem eléggé nyomatékos példa arra, hogy ezer­éves függetlenségi jogaidról s önálló állami szabadságod követeléseiről rögtön le­mondj, akkor csakugyan nem vagy érde­mes arra, hogy téged ezután Károlyi Ede gróf képviseljen a nemzet törvényhozá­sában. Az üzleti életnek szabálya, hogy a nyeremény egy része a biztonságnak áldoz­tassék föl. Ezt mondja Károlyi úr. és ebből azt következtetik ,hogy függetlenségi tö­rekvéseinket is áldozatul kell hozni a biz­tonság javára.“ Szerencsétlen pártvezér in spe! Hát függetlenségi törekvéseinknek nem egyedüli czélja-e épen a haza biztonságának meg­szerzése ? Azokról a törekvésekről mond­junk-e le, melyeknek épen a biztonság meg­szerzése miatt esküdtünk hűséget , vagy lemondjunk a törekvésről, hogy saját urai lehessünk magunknak csak azért, mert na­gyobb a biztonság, ha másoktól függünk, ha mások szolgálatában állunk. Hát hol van, miben áll az a bizton­ság, melynek javára mi áldozatul hozzuk függetlenségi törekvéseinket ? Hol van a nemzeti szellemű önálló magyar hadsereg, mely nélkül sem állami élet, sem biztosí­tott alkotmány, sem semmiféle biztonság nincs? Eldobjuk a tapaszt a még be nem hegedt seb javára? „Elvessük az eszközt a még el nem ért c­él kedvéért? Cso­dálatos. Szerezzétek meg előbb a biztonsá­got, akkor majd nem lesznek ily törekvé­seink, de míg biztonság nincs, addig min­den pillanatunkat, minden törekvésünket e biztonság megszerzésére fordítjuk. Az ellentétes eszmék, az idétlen néze­tek és botor állítások ily iszonyú zagyva­­lékát még soha sem láttuk, mint e pro­gramaiban. Ha egy agyból került ki, bámu­lásra méltó. Azt mondja Károlyi gróf, hogy mi sze­retünk Angliára hivatkozni, és szeretjük utánozni az ottani alkotmányos szokásokat. Aztán azt kérdi, hogy mért nem követjük hát az ottani pártalakulásokat is. Lám, ott is vannak pártok, de azok az alkotmány alapjára és a nemzetközi transaktiók­­ra nézve nem is állnak egymással ellen­tétben. Kolossális ostobaság, melyhez Károlyi Ede programmja kellett,hogy napfényre jöjjön. Hát van-e Angliában delegatió, mely gúnyja a parlamenti függetlenségnek; van-e közös minisztérium, mely nem felelős a törvény­­hozásnak, és mely emellett mégis az állam legvitálisabb érdekeiben dönt; van-e idegen hadsereg, mely nem érti a nemzet nyelvét, nem viseli a nemzet színét s idegen embe­rek parancsszava alatt áll? Összehasonlíthatlan ellentétek az álla­mi függetlenséget illetőleg Anglia és Ma­gyarország között s azt kívánja, hogy a pártok itt is, mint ott egyenlő elvek alap­ján csoportosuljanak. Anglia a világ egyik legfüggetlenebb állama, míg Magyarországnak nincs sem hadügyben sem külügyben önrendelkezési joga, hogy lehet tehát oly javaslattal álla­­ni elé, miszerint az ily roppantul eltérő viszonyok között egyenlő alapon alakulja­nak a pártok. És aztán “Angliában a­ dynastiára vo­natkozó törvényeken kívül nincs törvény, melyet egyik vagy másik párt megmásít­­hatlannak tartana. Ott minden törvény reformtörvény, melyet megváltoztatni a törvényhozásnak minden pillanatban jo­gában áll. Ez az igazi alkotmányosság, midőn a nemzet saját institutióit valahány­szor a kor igényei s a körülmények köve­telik, mindig megváltoztathatja, így kell lenni nálunk is, akkor majd közelebb jutunk az angol pártokhoz mi is. Meg sem engedhető, hogy egyes léte­ző törvények módosítása lehetetlennek is­mertessék el. Az oly ország, melytől elvé­tetik a jog saját érdekében új törvé­nyeket hozni, oly törvényeket, melyek a már létező törvényektől eltérnek vagy azokkal épen ellenkeznek, az oly or­szág fejlődésében akadályoztatik meg. Az oly ország, mely a károsnak, jövőjére nézve veszélyesnek bizonyult törvényeket nem mó­dosíthatja, az oly ország forradalomra kényszerítetik. Nemzet, mely a létező tör­vényekben jövője veszélyeztetését látja, vál­jon miben keressen másban menedéket, mint az erőszak kitörésében, ha a létező törvények alkotmányos úton való megvál­toztatása lehetetlennek állítatik? Idézzünk e programaiból még egy pontot annak bebizonyítására, hogy Károlyi Ede gróf maga sem tudja, mit akar. „Mondjunk le a közjogi oppositióról s fogadjuk el a közösügyes alapot — úgy­mond — és lépjünk azon térre, melyen a legpregnánsabb nemzeti követelmények ki­vívása által a nemzet kívánalmainak és égető szükségeinek eleget tehetünk.“ Hát mik azok a legpregnánsabb nem­zeti követelések ? Tán egy új franko-ma­­gyar bank vagy valamely más részvény­társulat alapítása ? Hát nem azok-e a leg­pregnánsabb nemzeti követelések, melyek­nek kivívásáért épen a jelenlegi ellenzék küzd: az önálló nemzeti hadsereg, a füg­getlen pénzügy, szóval a teljes állami ön­állóság ? Mikép hagyhatja el tehát Károlyi Ede a pártot, ha csakugyan a nemzet leg­főbb vágyainak akar eleget tenni ? Károlyi Edének vagy fogalma sincs arról, mik a nemzet követelései, vagy szántszándékosan ámítja választóit. Csávolszky Lajos. — A b­a­­­op­d­a­­­i kör mai értekezletén a Lloyd-társulat ügye volt tárgyalás alatt. Nyilatkozat. Minden félremagyarázások kikerülése kedvé­ért, s különösen, mert a kétértelműséget s inga­tagságot minden viszonyok között, de a politikai pártalakulások terén legkevésbbé tartom egyéni felfogásommal összeegyeztethetőnek, kinyilatkoz­tatom ezennel, hogy Prónay József tisztelt bará­tom programmjával, mely az „Ellenőriben meg­jelent miskolczi levélben felemlített két pontban találja kifejezését, teljesen egyetértek. Midőn e nyilatkozatomat teszem, két ténye­zővel szemben tartottam kötelességemnek számot vetni; ezen tényezők egyike választóim, a­kik eddigelé bizalmukkal megajándékoztak, — ők a közel­jövőben ítélni fognak felettem, mely ítélet bárminemű következményeit nyugodtan fogom tűrni, mint szabad elhatározásomból keletkezett, minden idegen befolyástól ment eljárásom kima­­radhatlan következményeit ; a másik tényező, melylyel számot vetni kötelességemnek tartottam, meggyőződésem, lelkiismeretem s hazám iránti kötelességem, a­mely tényezőkkel szemben mint mindig, úgy most is tisztában lévén önmagammal, mindenki ítéletének habozás nélkül alávetem magam. Pest, 1872. február 20. Podmaniczky Frigyes: Tisztelt barátunk fennebbi nyilatkozatát nem tartjuk meglepetésnek. Ő és Prónay József annyira együtt összebuva éldegéltek, hogy kettő­jük közül egyik sem tűnhetett volna el a m­á­­s­i­k­n­a­k elköltözése nélkül. Olyanok ők, mint az ausztráliai zöld papagályocskák azon kedves kis fajtája, melyet az angolok „szerelmes madár­kák“ (love birds), a francziák pedig: „e­l­­válhatatlanok“ (inseparables) neveztek el. Kettecskén üldögéltek, kettecskén enyelegtek, ket­­tecskén oldalogtak és igy kettecskén kellett elre­pülniük is. Igaz, hogy Prónay József megelőzte Podmaniczky Frigyest, hanem csak addig, mig az elhagyatott érezni kezdé, hogy a válást túl nem élheti. Érdekes párocska. Kívánjuk, hogy boldo­guljanak s ne jussanak kalitkába épen akkor, mi­dőn távoznak a madarászok szomszédságából. De ha nem tartjuk is meglepetésnek e tá­vozást, fájlaljuk ezt mégis, mint fájlaltuk a Pró­nay Józsefét is, s ugyanazon egy okból. Báró Podmaniczky Frigyes olyan kedves, jó érzelmű, lovagias szellemű műveit ember, hogy a megvá­lást tőle nem vehetjük sajnálkozás nélkül. Tár­salmi egyéniségét becsültük és szerettük mindnyájan; e részben tehát kétségtelen a vesz­­teség, mely elmenetele által éri pártunkat. De ennyiből is áll aztán az egész. A veszteség többi része nem pártunké, hanem az övé. Mert a mi pártunk nem egyes emberek társalmi kedveltségére, hanem hazánk jogainak és méltó­ságának szent és szilárd vallására nyugtatja büsz­ke álláspontját. A­ki tehát elhagyja ezen állás­pont védelmét — mert tán kifáradt az őrködés­ben — az nem volt a komoly feladatra megki­­vántató erekly és kitartás embere s igy neni is hagy űrt maga után, bár mennyire nélkülözze is rokonszenves individualitását táborunk, midőn az Pest, febr. 20. – A mai nap a baloldalé. A morális győ­zelem, melyet az ellenzék a mai bankvita alkal­mával aratott, kiválólag Ghyczy Kálmán érdeme. Klassikus beszédében a tudomány hatalma a bank­ügynek, valamint a hazai s más államok viszo­nyainak pontos ismeretével párosult. Meg kell vallanunk, hogy kifejtett érveinek egy része is elégséges lett volna a kormánypárt szónokai ál­tal felhozott részint kicsinyes, részint absurd és felületes okoskodások megc­áfolására. Ghyczynek szokása azonban az ellenfelei által fölhozott érveket nemcsak szoros kritikának alávetni, de felhozni mindent, mi az általa támo­gatott javaslat mellett szól, meggondol minden abból vonható következtetést, minthogy csak be­ható tanulmányozás után nyugszik meg lelkiisme­rete azon tudatban, hogy joggal ajánlotta az or­­szággyűlésnek valamely intézmény keresztülvi­telét.A kormány és képviselőházunk jobboldala két okból nem igényelhetik maguk részére ezen megnyugvást. Mert vagy — ezt hinni alapos okunk van — akarja a szövetséget az osztrák nemzeti bankkal — és akkor oly lépést tesz, mely a magyar nemzet többsége által rászaltatik, vagy ha a kormány és pártja ezt nem teszik, ak­kor a bankkérdésben minden határozott irány és terv nélkül állanak a világ előtt, s ez a Parla­mentarismus méltóságán ejtett gúnyos sérelem lenne.­ Átalában Simonyi mai beszédének azon he­lyes tételére kell itt utalnunk, hogy a kormány­nak, különösen ily kiválóan fontos kérdésekben határozott álláspontot kell elfoglalnia, a miniszte­reknek nézeteiknek helyes volta által a többséget megnyerniük és azt vezetniök kell. De az oly el­járás, midőn a miniszter körülbelül ezeket mond­ja : „Előbb mások véleményét akarom meghall­gatni, még nem tudom, hogy mit akarok, mert ha bármit is fogok javaslatba hozni, a többség minden esetre mellettem fog szavazni . . . .“ — mondjuk az ily eljárás nem egy parlamentáris kormányhoz, sem pedig egy miniszterhez nem méltó. Kezdjük hinni, hogy kormányunk sokkal kevésbbé tartja szem előtt a parlamenti élet kö­vetelményeit, sőt mindinkább a rész­vény­társulatok közgyűlésein dívó fogásokat szándékozik képvise­­lőházunkban meghonosítani. Mert Trefort szerepe a határozati javaslattal nagyon is élénken emlé­keztet egy olyan közgyűlést Strohmann szemé­lyére, kinek a választmány czéljait elősegítő indít­ványokat kell tennie, és ezek csak azért nem lé­teznek a választmány által, mivel a czél épen nem a legtisztább. Kívánjuk azonban, hogy a Trefort-féle határozati javaslat következményei hazánkra nézve ne legyenek oly szomorúak, mint a­minek az ily módon elfogadott indítványok sok rész­vény­társulatra voltak. Amit Trefort mondott, az összegezhető a minden kormánypárti szónok által fölhozott azon tételben, hogy „a valuta­viszonyok rendezesse­nek be mikor, és hogy, mely idő alatt adja be a kormány az erre vonatkozó törvényjavaslatot, minderről nem akar szólni. A bankkérdést illetőleg, természetesen azon általa már korábban kijelölt állásponton maradt meg, hogy ő annak megoldására jobb módot nem ismer, mint az osztrák nemzeti bankkal való ki­egyezést. De a magyar jegyforgalom központi közegének jövőbeli igazgatója tudja, miért mondja ezt. Találóan és csodálatos humorral kommentálta Ghyczy Trefort javaslatának ezen tételét. Többek közt ezeket is mondja r róla: „Az osztrák nemzeti bank uralma Magyarországban a jobboldal szán­déka szerint csaknem ugyanaz maradna ; e rész­ben a legnagyobb változás az lenne, hogy a ló­őrtüzek mellett eszébe jutnak a régi jó pajtások és kedélyes tréfák. Ha ezen új párt vajúdása áprilisben sem hozza még világra bizonyos egerét, lesz alkal­munk többet is mondani ezen mesés ketöködésről a választó országnak, melynek baloldali része megvárja mindenesetre már most is, hogy azok, kik megváltoztatták színeiket, rukkoljanak e­l­ő az újakkal, mint Prónay és Podmaniczky, nyíltan — jelenleg csak a most nevezett (eddi­gi) elvtársaink figyelmébe akarunk még ajánlani valamit. Tisztelt barátaink — Prónay József és Pod­maniczky Frigyes — sokkal tisztességesebb em­berek, mintsem ámítani akarnák a világot hollé­tük iránt; de hogy ámítják önmagukat, midőn továbbra is, új pártállásukban is, úgy látják helyzetüket, mint ellenzékit, ar­ról meg vagyunk győződve. Ne ámítsák ma­gukat: ők már a kormánypárthoz tar­toznak, bárha csak épen most léptek is azon kanyargós ösvényre, mely oda viszi őket okvet­lenül. Voltaire nem látott abban semmi külö­nöst, hogy szent Dénes fejetlenül érkezett meg Párisból Sz.­Dénisbe ,­­ mert hiszen elmehetett volna a világ végéig is, ha kép­es volt meg­tenni a kiindulási első lépést. Tisztelt barátaink épen olyan jobboldaliak már most is, mint akárki a jobboldal függetlenebb részének régi tagjai közül. A különbség csak az, hogy ők most indultak el Sz.-Denisbe, hol a többi szentek már 1867 óta ülnek hányuk alatt hordott fővel. S legyen ez iránt tisztában az ország is, és tekintse kétségtelen kormánypár­tiaknak mindazokat, kik úgy ajánl­­gatják magukat a választók kegyébe, mint a — bár­mi ezég alatti — új párt híveit, bármennyire tagadják is ezek a jobboldal­hoz tartozásukat­, a melyre nézve, egyébiránt véget fog vetni minden komé­diának a baloldali országos pártérte­kezlet. Szerkesztő. — A vasúti üzlet tárgyában tegnap folytattattak a tárgyalások. Miután a bank-consor­­tiummal megegyezés nem jöhetett létre, az állam maga fogja a kérdéses vonalakat építeni, ellenben az erre szükséges tőkéket a bankconsortium (osz­trák hitelintézet, magy. hitelbank, anglo-osztrák bank, bankverein és Springer) teremti elő, s a szerződés már meg is állapíttatott főbb vonásaiban. zsef-téren levő czégen az osztrák nemzeti bank fiókja“ föliratot „a magyarországi jegyforgalom központi közege" váltaná fel. Magától érthető, hogy a sophismák és fer­dítésekből összeállított kártyaház, melyet Wahr­­mann, Zsedényi, Trefort, Kerkapoly és Fálk állí­tottak föl, Ghyczy magvas logikája előtt szétmál­­lott. Nem kell sok annak bebizonyítására, hogy ezen légvárnak a kormány által történendő meg­­koronáztatása, a bécsi absolutistikus bankkal való kiegyezés lenne. Kérlelhetlen igazsággal sorolta fel Ghyczy a tévedések és fölületességek azon hosszú sorát, me­lyeket Wahrmann beszéde magában foglalt, ki az általa javaslatba hozott ideiglenes megoldást nem­csak a theóriára, de az észak-amerikai egyesült államok hasonlóan szervezett intézeteinek gyakor­lati működésére alapította. Ghyczy méltányolta azon nehézségeket, melyek eddig a közép- és iparos osztályt hitelük felhasználásában gátolták. Kimutatta, hogy a bankfiókok csekély dotatiója csak kevés bankhatalmasságnak és nagykereske­dőnek állván rendelkezésére, az iparosoknak nyúj­tandó hitel mennyire megdrágíttatik, úgy hogy ezek gyakran a kölcsönösszeget 15 — 16 °­ C-ra kénytelenek amaz előnynyel bíróktól felvenni, da­czára, hogy ők kötelezettségeik iránt ép oly ga­­rantiát képesek nyújtani, min­t a bank által pri­­vilegisált egyének. — De természetesen nem kí­vánhatjuk, hogy a bankár, ki ezen körülményből hasznot húz, valamint követői és elvbarátai a reá­juk nézve oly hasznos intézet mellőzését kérjék. Azon nevetségességet, — melyet Wahrmann úr elkövetett, midőn mondá, hogy az államjegy mitsem ér, — azon helyes szempontból ítélte meg Ghyczy, hogy ez frivolitás és úgy a magyar, mint az osztrák állam megsértése, mivel az államjegyek törvényben és mindkét államfél által biztosítják. Ghyczy nem vonja kétségbe, hogy ezen államok jótállásukat fentartják, és hogy e jegyek bevál­tása értékük szerint meg fog történni. De nem könnyű feladat mindazon ellenérve­ket felsorolni, melyeket Ghyczy a jobboldal által felállított hypothesisek és kicsinyes okok megsem­misítésére felhozott. Ha a kormánypárt a haza ja­vának előmozdítására kapac­itálható lenne, ezen beszéd után el kellene fogadnia Ghyczy javas­latát. Igazolásul. Az „Ellenőr“ folyó hó 38-dik számában megjelent (M.) jegyű vezérczikknek azon részére nézve, melyet könnyen oda lehetne magyarázni, mintha Prónay József, Ghyczy Kálmánt is azon politikai nézetek vallójának nyilatkoztatta volna, melyeket ő legközelebb élő szóval s nem rég egy röpiratban tett közzé — ki kell, mind Prónay József, mind Ghyczy Kálmán képviselő urak érdekében, és talán önmagunk iránti kö­telességből is nyilatkoztatnunk, miszerint Prónay József, midőn a mező­keresztesi választó­ke­rület részéről vele a fenforgó kérdésben értekez­tünk, Ghyczy Kálmán képviselő úr politikai ma­gatartását illetőleg, a fölemlitett értelemben egy szóval sem nyilatkozott. T.-Daróczon, Borsodra, febr. 18, 1872 Géczy István, Szalay Elek, Tóth Endre: A t. urak fenebbi soraira csak annyit jegy­zek meg, hogy (M.) barátom kérdésbeni czikke nem is mondott semmi olyast — legkisebb czérzás alakjában sem — mintha a szóban for­gó hirt Prónay József indította volna meg vagy terjesz­tette volna bármiként is. — (M.) barátom csak annyit mondott, hogy a r­e­f­o­r­mp­árt érdeké­ben már azt a hirt is szárnyra eresztették né­melyek. S ez tény, még pedig olyan, hogy pecsé­tet is ütött rá Ghyczy c­áfolata. Szerkesztő: ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése febr. 20-án. Elnök: Perczel Béla. Kérvények: B­e­r­n­h­á­rd Nádorné tetétleni lakosnő a magy. kormány által 1849-ben lefoglalt fahajója szállí­tási dijait megtéríttetni kéri — Őbessenyé­m város 130 családja valamely kincstári uradalomba betelepittetni kéri magát. — Krasznamegye krasznakerü­leti szá­mos választó polgára Zilah várossal együtt az eddigi egy képviselő helyet kettőt kér. — Nagyvárad város közönsége Várad-Várallját és V.-Velenczét a követválasz­tási jog gyakorlása tekintetében Várad és V.­Olaszihoz csatoltatni kéri. Elnök felhatalmazást kér, hogy az elhunyt dr. Szabó József után megürült képviselőszék be­töltésére a szükséges intézkedéseket megtehesse. — Megadatik: Bobory Károly emez interpellátiót intézi az igazságügyminiszterhez : „A királyi ügyészeknek legközelebb kiadott miniszteri szabályzó utasítás, a bűnvádi befejezett vizsgálat után, az ügyészi indítványt, az előadói véleményre íratni rendeli, minthogy az előadói vélemény csupán a szavazásnál jöhet szőnyegre, az 1871-ik XXXIII-ik törvényczikk pedig a ki­rályi ügyészeknek hatásköréről bűnvádi ügyek­ben, a 19-ik §-ban azt rendeli, hogy „az ügyész a törvényszék tanácskozásánál és szavazásánál jelen nem lehet“, e szerint fennebbi utasítás a törvény világos értelmével ellenkezik ; kérdi a fentezimtett miniszter urat , miképen véli kiegyez­­tethetőnek utasítását a törvény értelmével.“ —Kö­­zöltetni fog. Simonyi Ernő kérdi, miért nem osztattak ki mindeddig az országos számvevőszéknek a zár­számadásokra vonatkozó észrevételei és a minisz­térium ide vágó ellenészrevételei, miután a tárgy már napirendre van kitűzve.­­ Elnök megjegyzi, hogy ez észrevételek még nincsenek egészen ki­nyomatva, azonban a már készen levő részeket kész haladéktalanul kiosztatni. Napirenden van a bankügyi vita folytatása. Helfy Ignácz a különvélemény mellett kíván szót emelni s azon különböző nézetek között, me­lyeket a szőnyegen levő kérdésben a közelebb lefolyt napok alatt a ház mindkét oldaláról kifej­tettek, ő leginkább Wahrmann véleményét osztja, a­mennyiben ő is fontos politikai kérdésnek tartja a jelen kérdést és sajnálattal kell látnia, hogy Jókai Mór, ki e nagy horderejű ügyet első pen­dítette meg a házban, azt most csak pusztán re­formkérdésnek declarálja. Szónok egyszersmind a pénzügyér és a jobboldali szónokok beszédeiből arról győződött meg, hogy a kormány az önálló magyar bankot nem akarja, s a pénzügy­ér miu­tán látta, hogy a közvélemény meglehetősen be­lemegy azon eszmemenetbe, hogy egy önálló bank megállapítására mélhatlanul szükséges, hogy előbb a valuta állítassák helyre, megragadta nagy mo­dón az alkalmat és azt mondja, hogy igaz, úgy van, ragadjuk meg ezt, terjesszük ezen eszmét, ál­lapítsuk meg, hogy okvetlenül szükséges, nem is szabad gondolkozni a magyar bankról, mielőtt a valuta helyre­állítva nincs. Ebbe fájdalom bele­mentek, s most azt mondja a pénzügyminiszter: mi igen­is akarunk magyar önálló bankot, de miután el van ismerve, hogy annak előfeltétele a valuta helyreállítása, tehát beszéljünk egyelőre csak erről. Szónok lelke egész erejéből visszautasítja Trefort hat. javaslatát, mint a­mely a magy­ ön­­ álló jegybank felállítását egyenesen megakadá­lyozni akarja, de visszautasítja Ghyczy Kálmán hat­ javaslatát is, mely múlhatlan előfeltételül szabja a valuta helyreállítását s így eszközt nyújt a kormány kezébe a főczél elodázására, és pártolja a különvéleményt, mely határozottan oda utasítja a kormányt, hogy mielőbb tvjavasla­­tot nyújtson be egy önálló magyar bank felállí­tására. Ezzel az átalános vita be lévén fejezve, mi­vel a bankbizottság visszalépett, mint a különvé­lemény benyújtója Simonyi Ernő tesz némely észrevételeket azokra, a­mik ellenében a vita folyamában felho­zattak. — Mindenekelőtt Zsedényinek megjegyzi, hogy az, miszerint a bank nem teremti meg a hitelt, egyátalában nem áll, mert azon hitel, me­lyet a bankjegy kibocsátása van hivatva szaporí­tani, oly hitel, mely többet tett a nemzetek va­gyonának és jólétének emelésére, mint a világ valamennyi bányatermelése összesen­ megengedi azonban, hogy túlságos bankjegy kibocsátása oly visszaélés, mely calamitásokat idézhetne elő, de ép ezért szükséges, hogy a bankrendszer szabá­­lyoztassék. Szónok tökéletesen egyetért Wahrmannal abban, hogy állami existenciánk nemcsak anya­gilag, hanem politikailag is e kérdésnek mi mó­dom megoldásától függ, és hogy mily helyet fog Magyarország elfoglalni azon crisis alkalmával, — mely hogy előbb utóbb Európában be fog kö­vetkezni, kétséget nem szenved senki előtt, — az szintén attól függ, mert csak ha Magyarországnak rendezett pénzügye lesz,és leszünk képesek e krisis­­sel úgy szembeszállani, hogy nemzeti önállásunk, hogy nemzeti jövőnk ne fenyegettessék. De ő Wahrmanntól eltérőleg azt hiszi, hogy minden kérdésnél igen nagy fontosságú az, hogy miként döntetik el, mert azt hiszi, hogy a főkérdés min­dig az, hogy miként döntetik el, és másodrendű az a kérdés, hogy mikor.­­ Ugyancsak Wahr­­mannak megjegyzi továbbá, miszerint a magyar nemzet zöme igaz, hogy financiális kérdésekkel nem foglalkozik és meglehet, hogy a valuta re­­ductiójához, hogy a bank privilégium, vagy bank­rendezéshez nem sokat­­ért, de hogy oly vál­tókra akarna pénzt felvenni, a­melyek sohasem fizettetnek ki, melyeknek semmi alapja nincsen, ezen gúnyt a magyar nemzet zöme bizonyosan vissza­utasítja. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Áttérve ezután a pénzügyminiszter azon nyilatkozatára, hogy ő előbb a hat. javaslatok benyújtóinak s társaiknak véleményét akarja , meghallgatni s csak azután nyilatkozni, kijelenti hogy ez fiatal parlamentük­hez, de nem minisz­terhez illő állás ; mert mikor az ember kormány­ra vállalkozik, akkor azt mondja, én vezetni akarok, a­ki pedig vezetni akar, az formáljon magának minden nevezetes tárgyban, különö­sen ilyen nagy fontosságú életkérdésben, véle­ményt, mielőtt a törvényhozás elé jön. Ez szokás minden parlamentben, ezért nevezik a miniszté­rium szószólóját az angol képr­­házban a ház ve­zérének, mert ez annyit jelent, hogy míg ő a mi­nisztériumnak tagja, azaz, míg a többség által támogattatik, addig ő bízik magában, hogy az ő nézetei után indulván a többség, ő vezeti a több­séget, a többség pedig igen természetesen a házat. Szónok e fontos kérdésben mindenek fölött a miniszterelnök nézetét óhajtotta volna ismerni annyival inkább, mert a miniszterelnök úgy is mint pénzügyminiszter sokáig működött itten és működött mint pénzügyminiszter Bécsben és a fi­nanciális kérdéseket s a bankügyben eddig tett in­tézkedéseket ő kezdette meg, ő vett részt az első alkudozásokban, ő tette meg az első lépéseket, ő volt az alkudozásoknál a közvetítő, ő ismeri te­hát az egész ügy természetét, és ő adhat legtöbb felvilágosítást. Különben is a miniszterelnöknek nem lehet oly különös ellenszenve ezen bankkér­désekről beszélni, hiszen — úgymond — mindun­talan azt olvassuk, hogy vagy Bécsbe ment a bankárokkal alkudozni, vagy ha visszajön onnan egész sereg bankár követi őt Pestre, a képviselő­ház folyosói tele vannak bankárokkal, az egész város tele van bankárokkal. Ami a pénzügyér azon állítását illeti, hogy a bankbizottság jelentése és Trefort hat­ javaslata közt nincsen különbség, szónok kijelenti, hogy ez nem áll, mert a­ki mindkettőt elolvasta, az igen hamar meg fogja látni a különbséget. A fő és lé­nyeges különbség köztük az, hogy a bankügyi bi­zottság azt mondja: arról hogy önálló, szilárd alapra fektessük Magyarország hitelét és pénzü­gyét, szó sem lehet, azt a viszonyok meg nem en­gedik. Mi csak azt akarjuk, csak azt hozzuk ja­vaslatba, hogy a törvényhozás oly intézkedéseket tegyen, melyek a rendszeres pénzforgalmat bizto­sítják, csak ez az egy elérhető, más semmi. Azon­ban az új határozati javaslat mindjárt a pénzvi­szonyok, a valuta rendezéséről és egy magyar központi közeg felállításáról szól. Ezek egészen más dolgok, mint a rendszeres pénzforgalom bizto­sítása.­­ Ha, úgymond, elfogadja a ház e hat­ javaslatot, úgy elfogadja azt is, miszerint igen hosszú időre lemond egy önálló magyar, függet­len bankról, és Magyarország pénzügye­s hitele ez­által számos évekre el lesz adva a bécsi banknak.

Next