Ellenőr, 1872. február (4. évfolyam, 26-48. szám)

1872-02-23 / 44. szám

Előfizetési árak Egész évre . 1 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 lírajer-ár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 44. száza. Megjelenik minden reggel, kitéve hétfőn s ünnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók: Légrády test­vérek­ irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Péntek, február 23. 1872 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egy.­ tr­ A nyilt-tér egy petit sora 30 ’ beigtatásáért ... 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért Kiadó­­tár és hirdetések felvétele Pesten, ná­g­­r-utcza 6. számz . ter­vérek irodájába-Az előfizetési pénzek h 14. sz. ára 10. évfolyam. Pest, febr. 22. „Alakítsunk reformpártot. Az ország­nak reformokra van szüksége.“ Ezt hallani most naponta s e jelszó sok oly becsületes ember, de jámbor politikus lelkében is visszhangra talál, kik nem szoktak lepillantani a dolgok mélyére s készek elindulni hangzatos szavak után. Hazánkban minden téren roppant nagy a hátramaradás. Anyagi és szellemi téren egyaránt. Legégetőbb kérdéseink közöl nem bírunk megoldani egyet sem a kor és a valódi szabadság szellemében. Törvényeink legnagyobb részben olyanok, hogy még meg sem alkottuk, már­is reform után kiálta­nak. Egy századdal mindig hátra vagyunk a kortól, valahányszor törvényt készítünk. A törvénykezés és kereskedelem terén tö­mérdek a hiány, és ha egyik másik hiány pótlására teszünk is valamit, azt olyképen tesszük, hogy jobb volna, ha egyátalán nem tennénk semmit. Ily körülmények között ki ne óhajta­na reformot, ki ne látná szívesen azokat, kik gyökeres és üdvös reformok keresztül vitelére emelnek zászlót? Csakhogy mielőtt elhat­ároznók ma­gunkat, követni egy kibontott zászlót, nem elég a föliratot nézni, ismernünk kell azt is, aki a zászlót viszi. Hogy épen ellenkező helyre ne vigyen, mint ahova menni aka­runk. A szó és tett között van egy kis különbség. Az ígéret nem elegendő biztosíték arra, hogy az ígéret meg is tar­­tatik. Három év előtt a trónbeszédben ma­ga a kormány is azt hirdette, hogy a mos­tani országgyűlés a reformok országgyűlé­se lesz. És várjon csakugyan az lett-e? Isten ments meg bennünket az ily reformoktól. A szabadelvű reformok zászlója alatt meg­teremtették a reactionárius intézményeket. Ez a legvilágosabb példa, hogy a zászló maga még nem garantia az eredményre nézve. Szép czégér alatt lehet rosz portékát is árulni. Épen azok, kik most reformpártot akarnak alakítani, azáltal, hogy egy re­formpárt szükségét hirdetik, elismerik azt, hogy a kormánypárttól nem lehet a kívánt reformokat várni. De hát várjon lehet-e tőlök, lehet-e azon párttól várni, melyet ők alakítanak? Miféle utat és módot választanak ők, hogy e nagyszerű reformokat keresztül vigyék ? Károlyi Ede, Prónay József és Podma­­niczky Frigyes e nagy czél elérésére első lépésül szükségesnek tartották eddigi el­veiket tagadni meg. Az új pályán az első lépés, melyet tettek, elvtagadás volt. Elv­tagadás, mondjuk, mert annak épen ellen­kezőjét vallották eddig, amit vallanak ma. Ha pályafutásukon, hasonlók lesznek a többi lépések is, akkor nagyon drága ára lesz annak a reformnak, melyet ez után keresztül vinni remélnek. Hagyjuk azonban a dolog ezen fájdal­mas oldalát s szóljunk ridegen a tárgyhoz. Ha ezen urak közelebb csakugyan azért váltak meg az ellen­zéktől, hogy valódi reformerek lehessenek, engedjék meg, hogy egy ké­rdést intézzünk hozzájuk: Miféle reformokat hisznek ők keresztül vihetni a közösügyes kiegyezkedés teljes ép­­ségbeni föntartása mellett? Ha azon közösügyes törvények meg­módosítására, melyek hazánk­ban minden jelentékenyebb reformot akadályoz­nak, kis ujjukat sem akarják megmozdítani, miképp mily irányban akarják ők reformál­ni az országot? Jelen viszonyaink között mi értelme lehet egy oly reformpártnak, mely a legfőbb reformról, mely minden egyéb reformnak kútfeje, az ország állami önállóságának visszaszerzéséről lemond? Nincs szabad önrendelkezési jogunk sem hadügyben, sem külügyben ; nincs szabad önrendelkezési jogunk sem a kormányzás, sem a törvényhozás legfőbb ügyeiben s ők mindezen segíteni, reformálni nem kívánnak semmit. Csak oly reformokat akarnak, melyek a kiegyezkedési alapon lehetségesek. Ez a felelet kérdésünkre. Jó, de hát mondják meg ez urak nekünk, hogy azon reformok kö­zül, melyeknek életbeléptetése a­­ közös ügyes alapon lehetséges, ellenzett-e valaha a baloldal csak egyet is? Volt-e a kormánynak és pártjának­ egy­etlen egy üdvös reformjavaslata, melyet az ellenzék megtámadott volna ? És viszont nem tett-e az ellenzék számtalan­szor reformjavaslatokat, melyeket leszava­zott a jobboldal, dac­ára, hogy ezek keresz­tülvitele lehetséges lett volna a közjogi kiegyezkedés mellett is. Ha tehát az ellen­zék egyrészről pártolt, másrészről m­a­­ga ajánlott minden oly reformjavasla­tot, melynek életbeléptetését nem akadá­lyozta a közösügyi kiegyezkedés, mi indítja őket arra, hogy kilépjenek a pártból, azon pártból, mely ugyanazt akarja, mit ők, lé­tesíteni minden reformot, melyet a közjogi kiegyezkedés megenged. Mutassanak nekünk tényt, csak egyet­len egy tényt, mely bebizonyítja, hogy egy , bármikor fölmerült és az országra néz­ve üdvösnek mutatkozó reformot megtáma­dott az ellenzék, akkor bűnbánólag térünk ki előttük, de ha nem mutatnak, aminthogy nem is mutathatnak, mert nincs,­­ akkor hallgatásuk bizonyítja legvilágosabban, hogy ámítás minden szó, mely azt állítja, hogy csak azért hagyták oda az ellenzéket, mert reformot akarnak. Csávolszky Lajos: A baloldali kör pénteken, f. hó 23-án esti hat órakor értekezletet tart. Pest, febr. 22. A „Magyar Politika“ február 20-iki számá­ban olvasom a következő sorokat: — A „Hon“ savanyu jó kedvet mutat a hirre, hogy a balközép némely­ tagja búcsút mond a párt­nak. Először Keglevich Béla gróf kezdte meg a rend­bontást. Ez ugyan nem alapított új pártot, hanem megunta és megelégelte azt a politikát, melylyel leg­közelebbi társainak körében nagyon is bő alkalma le­hetett megismerkedni. Bizonyára nem jól érezhette magát oly körben, mely a legridegebb s legmeddőbb negation­jával életjelt adni nem tud, s megunhatta azon politikát, melyet a magyar nép között csak a borvirágos orrú kortesvezér, a nemmagyarok közül pedig csak országunk nyílt ellenségei támogatnak. Hogy miért mondtam le az országgyűlési képviselőségről s miért vonultam vissza a politi­kai működés teréről, az az én dolgom, melyhez senkinek sémi köze. Tetteim indokol­á­sát ma­gam szoktam elvégezni, ha és midőn azt szüksé­gesnek tartom vagy kötelességemnek érzem; de hogy nem fognám azt semmi esetben a jobbol­dali lapokra bizni, az bizonyos. Gr. Keglevich Béla. Buffet. Talány. Megjött a holló, közéig a bárka . Ararát vagyunk, mi ez ? Báró Wenckheim Béla jelenléte a mai ülésben.* „Mit tartasz gróf Lónyai Menyhért teg­napi beszédének azon ötletéről, mely szerint Ghy­czy Kálmán a bankügyi vitában haza beszélt? — Először is azt, hogy G­h­y­c­z­y Kálmánt nem küldötte még Komárom sem Po­zsonyba sem U­j­h­e­l­y­r­e, sem Bessze pártfo­gása alá, hanem megtartotta egyhangúlag érde­keinek, jogainak, hazafiságának és becsületének lelkiismeretes, díszes és büszke képviseltetésére, az 1867-iki alkotmányosság idejében is. „Másodszor mit? ” Másodszor azt, hogy gyönyörűen van jellemezve azon ország politikai helyzete, melynek természetéből folyólag lehetőség gya­nánt lebeghet a miniszterelnök eszmejárá­sában még az a lehetőség is, hogy Ghy­czy Kálmán nem jutna a nemzet törvényhozóinak sorába, ha csak nem kaczérkodik választóival! — Hanem hát gróf Lónyai Menyhért kormányel­nök úr a napokban ígérte meg egy küldöttségnek Nyíregyházáról, hogy érdekeik tanulmányo­zására három hetet fog tölteni körük­ben! Természetes tehát kedves ígérete szellemé­ben, hogy magához hasonlónak szeretné előtün­tetni G­h­y­c­zi­­ Kálmánt, ki azonban nem szorul, s visszautasította a bókot.* Török Sándor — a soproni — ma nagy ijjedelemben lehetett. A karzaton ült, ugyanis, egy soproni úr, ki legtöbbet tett mellette, az utolsó választásnál, a ki mellett, azonban, jelenleg — horribile dictu — Beöthy Ákos ült, mint pislogó Meduza-fő.* Notabene: A választási­­javaslat feletti szónoklatok jobboldali sorát megkezdeni a kormánypárt notabilitásai: Pap Zsigmond és Török Sándor urak vannak feljegyezve. Re­mény­lendő, hogy a holnapi ülésben lesz annyi szív mind a soproni választóban, mind Beöthy- Gorgonban, hogy nem fognak egymás mellett ülni és suttogni a kegyetlen karzaton. Különben nem állunk jól semmiről.* Baloldali: Ugyan miként fogjátok ti — kormánytagok — viselni magatokat, az átalá­­nos választásoknál, azon erdélyi job­boldaliak irányában, a kik a minap egy memorandu­mot adtak be nektek s lapjaitoknak ? Kormánytag:Miként? hát támogatni fog­juk őket morális befolyásunkkal. Baloldali: De hát nem veszitek zokon a lec­kéztetést, melyet tőlük kaptatok. Hiszen azok kijelentették, hogy a kormány elhanyagolta Erdélyt folytonosan, nem hozott rendbe ott semmit, s hogy. . . Ko­rmánytag: Igaz, igaz, hanem hát azt is elismerik, hogy három éven át mindig meg­tagadták elveiket és meggyőződéseiket szol­g­á­­­latunkra; miért ne segítnék hát őket ismét azon helyzetbe, hol folytathatják hűséges szolgála­tukat a jövő parlamentben is ? Hiszen mi nem bánjuk, ha vannak elveik és meggyőződéseik, csak szavazzanak a mi akaratunk szerint, s ezt megteszik bizonyosan jövőre is. Nagyon jó fiúk azok. Memorandum jók sem egyéb mint m­ó­k­á­z­á­s, mely nem nekünk szól, hanem illető kerületeiknek."Histo­ire pourrire. Ha látszó­lagos felháborodásuk komoly akarna lenni, úgy nem várt volna m­o­s­t­a­n­i­g, hanem kitört volna már régebben. Aztán meg­v­­lr­va az igazat; ennek az egész ribilliónak — eltekintve korteskedési fel­adatától — az a czélja, hogy az erdélyi kor­­mánypárt véneinek lejárt hitele helyébe fia­talabb vezérletnek szerezzen hitelt. Baloldali: Mondhatom furcsa szert vá­lasztottak rá, midőn aláírták — manu pro­pria — memorandumjokat, hol el van mondva szolgai szereplésüknek há­rom évi tanuságos histó­riája. Kormánytag: Nem tesz az semmit, képe­s viselők lesznek ők azért még­is. bolondok azok az erdélyi választók, mihelyt megsúgjuk ne­kik, hogy megeszik őket az oláhok, ha nem en­gedelmeskednek nekünk.* Ma hire járt, hogy most már az új párt másik fele, jobboldali része fogja magát meg­ismertetni. A baloldalról várnak még hár­mat, ide értve Schwarz Gyulát, ki eddig sem tartozott a baloldali két árnyalat egyikéhez sem, ámbár eleinte rövid időre — a 48-as párt tagja volt. A jobboldalról azonban számosan emlittetnek e komikus processióra, melyben egész komolyan lépdelnek azon pont felé, hol egy orszá­gos gúny tárgyaivá lesznek s aztán a kormány atyai keblébe rejtőznek gróf Károlyi Ede pél­dájára, ki tegnap — a bankügyben — már nem is vesztegette idejét hiában, hanem szavazott — mint a független párt független tagja — a mi­­nistérium részére. Elmondom én — s nem sokára — hogy mi­tt é­r és miként lehet és lesz is uj, erős, ha­talmas pártalakulás, melyre jelenleg még nincs sem ok, sem alap, sem ember. Vidéki elvbarátaink bizonyosak lehetnek, hogy azon hűhó és ujjongás, melyet a jobboldali sajtó — rendeletre vagy tudatlanságból — igyek­szik csapni „a baloldal bomlása“ felett, nem egyéb mint impostura vagy őrjöngés. Úgy hiszem, hogy eléggé folytonos biztosítékát adtam mind politikai tájékozottságom, mind őszin­teségem és higgadtságom megbízható természeté­nek, s hogy van bátorságom kimondani az igazat minden körülmények közt. Bizonyosak lehetnek tehát vidéki elvbarátaink arról is, hogy ha pár­tunkat bármi veszély fenyegetné, akár most akár máskor és akár­honnan, azt legelsőbben is az Ellenőr fogja hírül adni nekik­­ az egész országnak. Most nemcsak, hogy semmi ve­szély sincs pártunkra nézve, de egye­nesen erősödésünk akadályozására történik a tehetlenségek pártalakít­á­­si erősödése, mely abban áll, hogy három vagy négy, vagy akár iíz is, kilövi zsebpisztolyát a levegőbe s vezérli saját egyéni seregét a minisztérium táborába. Tudom én nagyon jól és minden részletében ezen egész moz­galom eredetét és okát, s meg lehetnek győződve olvasóink, hogy a baloldalt illetőleg ez egész mozgalmat s­aus se coulec­e gyanánt te­kintik az „irányadó körök“ is. A jobboldalt illetőleg azonban nem állítom határozottan, hogy lehetetlen volna e mozgalomból egy olyan fordulat, mely — a választások után — Deák vezérségét s a Deák párt lételét megszün­tetné véglegesen. Míg azonban ezen néze­teim részletes előadására kerül az idő, vidéki elvbarátaink vegyék fontolóra a jellemző tényt, hogy az új pártok közül (pedig már sok van, minden egyén alakítván egyet magából) egy sincs ugyan, mely — bármi nevet viseljen is — jobboldalinak vallaná be magát, de csak azért hord ellenzéki vagy „független“ ál­­crát,­hogy a közönség ne vegye észre, hová tar­tozik vagy hová tart, s hogy vihessen magá­val — ha akad bolondja — pajtást is a mi­nisztérium rendelkezésére. Mert hát nem lehet már verb­uvá­l­ns a kor­mánypárt ezége alatt. Olyan népsze­rűtlenné lett ez már, hogy álruhát kell öltenie, ha figurázni óhajt kissé kissé mint „független“ — „középpárti“ — „reformer“ — maszkára. Persze, hogy ez a lux nem tarthat soká: hiában beszél az orrából, mégis csak mi­niszteriális hangot ad.* A belügyérről,­­javaslatáról és beszédjéről is mondani akartam egyet s mást, de kiszorultak lapom mai teréről. Holnapra sem késnek. — Bécsi lapok a napokban azt írták, hogy a szab. osztr. dunag­őz haj­ótársa­ság és az egyesült m. g­ő­z h­a­j­ó­t­á­r­sa­s­á­g közt f­u­s­i­o szándékoltatnék. Akarjuk hinni, hogy ez a hir alaptalan, bár illetékes c­áfolatot eddig nem olvastunk. Mikor Holl A.úr az osztr. gőzhajótársaság­nak sok éven át buzgó hivatalnoka választatott a magyar társaság igazgatójává, tartózkodtunk minden megjegyzéstől, bár erre mintegy önkény­telenül is hajlandók voltunk. Reméljük, hogy a következés meg fogja c­áfolni aggodalmainkat, s Holl úr annyira váratlan átlépési készsége a ma­gyar társasághoz nem fogja ezt a szab­­osztrák társaság ölébe vezetni, mint a­mely már sok ma­gyar gőzhajózási vállalatot elnyert. A két társaság fusioja az annyira szükséges verseny megölése lenne hosszú időre, mert alig lesz lehetséges a dunavidéki már annyiszor csa­latkozott lakosság áldozatkészségét újabb válla­latok létesítésére megnyerni. Az apróbb magyar társaságok fusióját nem rég keresztülvitt férfiakról sem akarjuk feltenni, hogy a megelőzött egy kalap alá egyesítés által csak meg akarták könnyíteni az osztrák társaság elnyerési munkáját. Emlékezhetnek rá, hogy ez az egyesítés nem csekély munkába került, mert az alapító részvényesek részéről már akkor némi bizalmatlanság nyilvánult. Alapítók alatt, értjük azokat, kik létrehozták a vállalatot és saját rész­vényeikkel zsebükben jelentek meg, nem pedig a bankokban deponált részvényeket képviselő bank­hivatalnokokat, kik hűséges szavazógépet képez­tek az egyesítésre. Határozott nyilatkozatot várunk tehát, mely minden aggodalmat elenyésztessen, s minden gya­­nitásnak­ és gyanúsításnak, melyekre a hallgatás okot szolgáltathatna, útját vágja. Páris, febr. 17.*) (Saját levelezőnktől.) A bonapartista „Constitutional“ Rouchernek szenteli sorait, a kit különben is megilletett, hogy emberének a házba való belépését jelezze. Ez a jó lap a többi között azt mondja, hogy „Roucher épen nem fogja Thierst kímélni,“ mintha bizony azt hittük volna, hogy a kicsapott vice-császár a republika elnökébe szerelmesen fogna Versaillesbe megérkezni ! Mi viszonzásul hiszszük, hogy a nemzetgyűlés becsületbeli dolog­nak fogja tartani Roubert úgy fogadni, mint az excsászár exminiszterét megilleti, s nem fogja jobban kímélni, mint a­hogy megérdemli. A „Constitutionnel“ azonban vonakodik ily eshetőséget feltételezni, sőt ellenkezőleg el akarja velünk hitetni, hogy Roucer egy új és tekintélyes pártfej szerepére van hivatva. E pártot „a köz­ügyek pártjának“ nevezi, mely egyedül leendne képes komoly, szilárd s minden forradalomtól ment kormányt teremteni, s az ország gazdagságát s boldogságát ujjáteremteni. Tehát látjuk, a jelszó még mindig a régi, a szin, az álarcz a régi, — de ez álarczot már letépte Francziaország, hol oly soká tartott az álarczosok komédiája, s felismeri Napóleont, a se­­danit. Ezúttal hasztalan fognak „az ügyek embe­rei“ erőködni; lépteik gúny és megvetés fogja kisérni, s a sedani ember nyilatkozványa, mely­nek Rouherhez intézett levélalakban kell holnap vagy holnapután megjelennie, a pusztában fog elhangozni. Ez időtájt a bonapartista mozgalomtól nincs mit tartani, de annak daczára, hogy az ily moz­galmak esélyei már előre a sikerületlenség jelle­­gét viselik magukon, nem lehet eléggé helyeselni, ha a nemzetgyűlés éber szemmel kiséri a bona­partista üzelmeket. Már többször volt alkalmam jelezni, hogy e párt távolról sem tartja magát le­gy­őzöttnek s kész felemelni fejét, mihelyt erre alkalma nyílik. Sokan mondták ezt naponta, de senki sem látszik velök törődni. De most már ar­­czátlanságuk minden mértéket meghalad s legkö­zelebb az ország képviselői közvetlen fognak e tágggyal foglalkozni. Mentreau „Les Ab­eilies“ czimű, a vidéken rendkívüli mennyiségben elter­jesztett röpirat betiltását fogja a kormánynál sürgetni. E röpirat fő kitételeiből Mestreau azon pontot szándékozik idézni, melyben a nemzetgyűlés a szept. negyediki kormány uszályának neveztetik, „ama kormány uszályának, mely megdönté a császárságot, meggátja a császárt a küzdelem foly­tatásában, őt, ki Francziaország segélyére jött s ki el volt határozva érette meghalni!“ Ez csakugyan erős s kiváncsiak vagyunk az ítéletre, melyet a nemzetgyűlés ez ügyben hoz­ni fog. Ha a nemzetgyűlés a röpirat elkobzását fogná elhatározni, valószínű, hogy a köztársasági kormány betiltandja a bonapartista párt által ter­vezett s a földmivelői osztály számára szerkesz­tendő „Le dimanche“ czímű hetilap kiadását, melynek az „Ordre“ szerkesztője, Duvernois vezetése mellett a jövő hó közepén kell megje­lenni Az „Union“ valóságos gyöngyezikket hozott tegnapi számában. Mutatványul: „V. Henrik. Nemcsak vidéki, de Európa minden pontján levő levelezőink összhangzanak ama mindinkább átalánosabbá váló érzelem, ama mély érzelem kifejezésében, miszerint egyedül Chambord gr. képes Francziaország és Európa rendjét megszilárdítani.“ Mielőtt a gróf úr „rendet csinálni“ Párisba jönne, mint hallik, tartózkodási helyét Schweitz­­ból Anversbe tette át. A „Paris Journalban“ C. James nevű orvos őrültnek denuncziálja a pápai csalatkozhatlansági dogma miatt hivatalától vissza­lépett Michaud apátot. S ne kiáltsuk: szegény őrült­­ orvos ? Folyó hó 14-én Páris ritka atmospherikus­­anachronismusnak volt színhelye: esti hét órakor oly villamos s menydörgős zivatar keletkezett, mintha csak július havában volnánk. Egyébként igen kellemes tavaszi napjaink vannak: a tavaszi ruhákat már felöltöttük s kávénkat szabad ég alatt vesszük. A Franczia­ és Németország között kötött postai szerződés tegnap íratott alá. Az uj szerződés a postai vitelbért tiz gra­­mos levelek után következőkben határozza : Fran­­cziaországból— Németországba 40 centime ; Fran­­cziaországból — Elzász-Lotringiába 30 centime; Németországból— Francziaországba 3772 centime. A vitel bért a két állam nem osztja fel ma­ga között, de mindenik megtartja a saját postahi­vatalaiban lefizetett bérmentő összeget. Közelebbi levelemben említem, hogy az operaházban tartatni szokott bálok­­éjfélkor a színi előadás után kezdődnek, megemlítem, hogy ily alkalmakkor a színház néző és játszóterei ás­­ványok által egy felszínre emeltetnek. Szinte hihetetlen ama gyorsaság, melylyel a színház egy rövid óra alatt bálteremmé varázsol­­tatik. Nem kevesebb mint hatvannégy gyakorlott gépész, katonailag szervezett segédszemélyzettel viszik keresztül e herkulesi munkát: a nézőtér zártszékei felett a legszilárdabb tánc­talat emel­tetik ; a játszótér művészi függönyök által pom­pás teremmé alakíttatik; itt a hatalmas zenekar számára lépcsőállványok alkalmaztatnak, a gáz- és gyertyacsillárok alkalomszerűleg rendeztetnek. Addig, míg e varázsmunka teljesíttetik, a netán korábban érkező báli vendégek az első emeleti hosszúhad teremben találnak men- és so­­rakozási helyet, honnan, megtörténvén az átvál­toztatás, a zeneharsona által az éj fő­ cselekvési színhelyére hivatnak. Ezelőtt rövid idővel Tisy úr, párisi gyógy­­szerész-vegyészszel, az u. n. antimycodermicus fo­lyadék gyártójával volt alkalmam megismerkedni. Találmányát bortermelő hazánkra nézve elég fon­tosnak tartom, hogy ezt itt Tisy úr szavai után kimerítően ismertessem. A legjobb borok — mondja Tisy úr — még a bordeauxiakat sem véve ki, alávetvék betegségek­*) közlése az országgyűlési tárgyalások terjedelme által okozott térhiány miatt késett. Szerk.­nek, melyek nagyon gyakran ejtik kétségbe a ter­melők, kereskedők és fogyasztókat. Mind e be­tegségek azon legeny vagy fehérnye tartalmú erranyagok maradékai által idéztetnek elő, melyek a borforrás által nem lőnek felhasználva. Ezen majdnem a liszt közanyaga természetével biró ersmaradék vagy legény tartalmú elemek, bizonyos esetekben élődi növény, állat, vagyis myeoder­­meknek válhatnak szülőokává, melyek fejlődve s a végtelenségig sokasodva,ha a körülmények ked­vezők, nem késnek még a legkitűnőbb borokat is megrontani, ésannyira, hogy szinte minden érté­küket elvesztik. Pasteur úr tudományos tanul­mányainak köszönhetjük e­gyeodermek felfe­dezését. Tudjuk, hogy a csernye közönségesen bír a legeny vagy fehérnye tulajdonságokkal biró anya­goknak — velük oldhatlan csernyét képezve — gyors lecsapó és azok megsemmitő természetével. Tehát főkép a csernye az alkalmas eszköz a borokat betegségeik ellen megóvni, minthogy elismert dolog, hogy azok mind a most körül­írt természettel bíró gerjmaradék által okoz­­tatnak. De tudjuk azt is, hogy nem minden csernye azonos. Tehát feladat volt egy olyat találni, mely a borhoz vegyítve ennek semminemű különös izt ne adjon, sem semmi tekintetben természetes tulajdonságait úgy a jelenben, mint a jövőben ne másítsa. Azon esernye, mely az anti-myeodermikus folyadék alapját képezi, bir mind e tulajdon­ságokkal. Mint szőlőkivonat, vegyítése semminemű ide­gen elemet nem visz be a borba, csupán egyikét fő alkotó elemeinek szaporítja, melyet, hogy el­tartása és betegségektől való megóvása végkép­p biztos leendett, csak elégtelen adagban tartalma­zott. Távol bármely tekintetben csökkenteni a finom borok legfingásabb, de egyszersmind leg­kedvesebb tulajdonságait, a csernye hozzáadás még inkább sejti, emeli ezeket s biztosítja fenma­­radásuk. Az anti-micodermicus folyadéknak állandó és csaknem rögtönös hatása e szerint világosan abban fekszik, hogy a légenytartalmú elemekkel, melyek a micodermek csiráját képezik, oldhatlan tanatumot alkot, mely aztán bő üledék alakjában lecsapódván, magával ragadja az összes csira és mycodermeket a seprőbe, melylyel a legelső le­húzás által, az ismétlődés minden valószínűségét kizárva, eltávolíttatnak. A­ Z anti-mioor formiono lub­íku­mik 1­01*03. való adása indokolva van mindenkor, midőn fé­lünk eltartásáért, már akár azért, mert a bor nem elég erős, akár mert a bornak messze, kü­lönösen tengeri utat kell tenni, akár mert forró országokba kell küldetnie. Használása a lehető legegyszerűbb és leg­gyakorlatibb. A bor lehúzatik. Ha tiszta, a számára szánt folyadékadagot, a bornak bottal való keverése között, azonnal beleöntjük. Ha a bor nem tiszta, úgy azonnal a folya­dék hozzáadása után a tojásfehérével való tisztá­zási műtéthez (collage) kell fognunk. A háló, melyet a csernyének és fehérnyének ösztétele ké­pez, hatalmasabban ragadja magával mindazon idegen testrészecskéket, melyek a bor átlátszósá­gát zavarhatnák. Ezen műtétek bármelyike után a bor néhány nap múlva nagyobb tömöttséget, élénkebb és csillámlóbb szint s bizonyos erőt mutat fel, mely azonban sem finomságát, sem aromáját sem természetes szét nem másítja. Ha pinczében tartjuk a bort, czélszerű egy hóig állni hagyni s csupán ezután húzni le s távolítani el a kisebb — nagyobb mennyiségű seprőt. Ha a bor utaztatandó, a folyadék hozzá­adása után azonnal is elküldhető, figyelmeztetvén a czimzettet, hogy e bort palaczkokba való lehú­zása előtt egy hóig nyugodni hagyja. Az igy kezelt bor ritkán csapódik le a pa­­laczkokban s ha mégis megtörténik, úgy az ily csapadék száraz, határozott és annyira üveghez­­tapadó, hogy képződése után is, a nélkül hogy lehúzni volnánk kénytelenek a bort, — a pa­­laczkok bármikor átképesek. Az ily bor egészsé­ges marad a legkésőbb ó­ korig. A nélkül, hogy mindazokért, miket itt Tisy úr után elmondottam, jót akarnék állni, — csu­pán levelezői kötelességem hittem teljesíteni, mi­dőn az anti-mycodermicus folyadék ismertetésé­hez fogok. Ezen ismertetéshez még néhány meg­jegyzést csatolhatok. Kik megelőzött leveleim olvasták, gyakorta találkozhattak Pasteur úr, Francziaország jelenleg leghiresebb élő vegyésze nevével, ki a beterjedés­ről egy felette nagyra becsült művet is irt, mely a szerves vegytanban korszakot, s legalább itt te­kintélyt képez; mint imént láttuk Tisy úr is reá hivatkozik." Főtana, melylyel egy, még be nem fejezett tudományos forradalmat idézett elő, azon feltéte­len alapszik, miszerint légkörünk telve van lát­­hatlan parányiságu növény vagy állati csirákkal, melyek, ha alkalmas anyagokba, minők a tej, bor, méz, vér s egyéb szerves testek,­­ esnek, ez anyagokban tovább szaporodásuk által az erje­dés vagy forrás folyamát idézik elő. Ez apró lé­nyegeket Pasteur ur „mycodermek“-nek nevezi. Pasteur ur szintén e láthatlan lényecskék­­nek tulajdonítja a borok forrását s megromlását, s művében e baj elhárítására a hordóknak forró vízzel való kiöblítését, üregének légtől való le­hető elzárását s hogy a már borba vegyült myeo­dermeket megölje, a bornak bizonyos fokig való megmelegítését ajánlja. E megmelegítést Pasteur úr csupán oly fokig és oly módon eszközli, hogy az a bor tulajdonságait legkevésbé sem másitja. De majd erről bővebben más alkalommal. Itt csu­pán azt jegyzem meg, hogy Pasteur ur uj tana a bajor Liebig s legújabban Frémy franczia vegyé­szek által keményen megtámadtatott, részint szak­lapok utján, részint a franczia tudományos akadé­mia előtt — melynek Pasteur tagja — s a myeo­­dermekről irt terjedelmes művét mesebeszédnek nyilatkoztatták (Lásd: „Ellenőr“ 35-ik számában közlött levelem.) Mint legújabban hallom, Pasteur úr, hogy egyszer mindenkorra véget vessen az ellene inté­zett megtámadásoknak, következő kísérletet ajánl.

Next